Townsend, Peter: Az utolsó menedék. Az öregek számára fenntartott angliai és walesi intézetek és otthonok vizsgálata

(1)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

a mintanépesség pillanatnyi lakcímének

felderítéséből és a minta, valamint a

népszámlálás összeíróíveinek párosításá—

ból fakadó problémák merülnek fel.

(Ism.: Tekse Kálmán)

TOWNSEND, PETER:

AZ UTOLSÓ MENEDÉK

AZ ÖREGEK SZÁMÁRA FENNTARTOTT ANGLIAI És WALESI INTÉZETEK És

OTTHONOK VIZSGÁLATA

(The last refuge.) London.

and Kegan 552 D,

1963. Routledge

Townsend vizsgálata során összegyűj—

tötte a rendelkezésre álló statisztikai ada—

tokat valamennyi olyan angliai és walesi intézetre és otthonra vonatkozólag, amelyben öregkorúak voltak elhelyezve.

A vizsgálat időpontjában -—— 1958—1959—

ben -— közel 3000 ilyen intézmény volt 106000 gondozottal, Az intézmények nagyobb részét a helyi közigazgatási szer—

vek tartották fenn, egy részüket jóté—

konysági vagy vallási szervezetek, végül a harmadik csoportba azok a magáninté—

zetek tartoztak, amelyeket tulajdonosuk jövedelemszerzés céljából tartott fenn.

A vizsgálat második lépéseként Town- send véletlenszerű eljárással kiválasztott

180 intézetet és otthont, amelyeket azu- tán részben 6, részben munkatársai meg-

látogattak. Az intézetek és otthonok ki- választása rétegezett és súlyozott minta—

vételi eljárással történt: Townsend ügyelt arra, hogy mind a különféle intézet— és

otthon—típusok, mind pedig az egyes terü—

leti egységek megfelelően képviselve legyenek, továbbá nagyobb számmal vá—

lasztott a nagy létszámú intézmények—

ből, mifnt a kislétszámúa'kból. Azoknak

az intézeteknek, melyekben a gondozot—

tak száma nem érte el a százat, csak öt

százaléka szerepelt a kiválasztottak kö-

zött, a 100—250 gondozottal rendelkezők-

nek húsz százaléka, a ZED—nél nagyobb létszámú intézeteknek fele.

A 180 intézet és otthon meglátogatása

egy éven át folyt. Az első látogatást az

intézményt fenntartó, illetve ellenőrző

hatóság illetékes tisztviselőjénél tették, ezt követte az intézmény vezetőinek ki-

kérdezése. Ez az interjú már kész kérdő—

ív alapján történt s általában két órát vett igénybe. Ezután került sor az inté-

zetre és az intézetben elhelyezett szemé—

lyekre vonatkozó statisztikai adatok

összegyűjtésére, *mely részben az intézeti

nyilvántartás és leltár, részben pedig a

felvételező személy közvetlen megfigye-

vgyek közül került ki.

91

lése alapján történt, Összesen 8517 gon-

dozott volt a kiválasztott intézmények—

ben, akik közül 7689 volt túl a nyugdíj-

korhatáron.

A vizsgálat utolsó lépéseként a szerző és munkatársai interjút folytattak a ki-

választott intézetekben mindazokkal a gondozottakkal, akik az interjut meg—

előző négy hónap alatt kerültek az inté—

zetbe. Összesen 530 személyre nézve sike—

rült így adatokat szerezni. E vizsgálattal a szerző célja annak feltárása volt, hogy

milyen okok játszanak elsősorban közre abban, hogy valaki otthonba vagy inté—

zetbe kerül.

Az angliai és walesi öregek számára fenntartott intézetek jelentős részét a

korábbi szegényházakból és dologházak—

ból alakították át, és bár úgy tervezték, hogy ezek csak átmenetileg maradna—k használatban, azóta csak alig egy—kettőt bontottak le. Ebben lényeges szerepet játszott az öregek arányának állandó

emelkedése: az új intézmények mindig csak a megnövekedett szükséglet fedezé- sére szolgálhattak s nem vehették át a

már meglevő intézmények gondozottait.

így azután maradtak és előreláthatólag még hosszú időn át maradni is fognak e sivár és komor intézetek.

Townsend szerint ezeknél az intézetek-

nél nem sokkal jobbak az otthonná át- alakított megvásárolt kastélyok sem.

Ezekben ugyan több lehetőség van a gondozottak otthonosabb elhelyezésére (több az egy és kétágyas szoba, kelleme—

sebb a környezet), ugyanakkor azonban

sok problémát okoz az, hogy az épület

eredetileg más célra készült. így például

a sok belső lépcső egyáltalán nem kívá—

natos, tekintettel az öregek csökkent mozgásképességére.

A modern otthonok száma kevés: a gondozottaknak mindössze 7—8 százaléka él olyan intézményekben, amelyeket eleve öregek elhelyezése céljára építettek.

A vizsgálat időpontjában 104000 sze- mély közül 96000 volt 65 éves és idő- sebb. Ez azt jelenti, hogy az összes 65 éves és idősebb személyek 1,8 százaléka él Angliában szociális otthonban. Az in—

tézményekben élő 65 éves és idősebb gondozottak kor szerinti megoszlása lé- nyegesen eltért a 65 éves és idősebb össz—

népesség megoszlásától: a legfelsőbb kor-

osztályok az intézményekben sokkal na—

gyobb arányban szerepeltek. Hasonló el- térés mutatkozott a családi állapot tekin- tetében is: az otthonok népessége túlnyo-

móan a nőtlenek—hajadonok és az özve-

A társadalmi—

gazdasági összetételre elsősorban a szak- képzetlen fizikai munkások és a volt

(2)

92

háztartási alkalmazott nők kiugróan ma-

gas aránya volt jellemző.

A könyv második részében Townsend részletesen beszámol a gondozottak éle- téről intézettípusok szerint. Foglalkozik az öregek mindennapi életével, kapcsola—

tukkal az intézet személyzetével, a kül-

világgal és egymással.

Az intézményekben és otthonokban élő öregek helyzetét Townsend elég vígasz—

tala'nnak látja. Ha ez a helyzet, akkor

miért jönnek ide az öregek? veti fel a

kérdéSt. A vizsgálat adta válasz szerint az öregek túlnyomó többsége társadalmi

elhagyatottsága és rossz anyagi helyzete

miatt kerül az intézményekbe. Csak ki-

sebb hányaduk jön a maga akaratából,

többségüket vagy a rokonok, vagy pedig a hatóságok helyezik el. A rossz anyagi helyzetnek különösen jelentős szerepe van az intézményekben való elhelyezés- nél és ennek eredménye, hogy a gondo—

zottak között elég jelentős a jó fizikai

állapotban levő legalsóbb társadalmi ré—

tegekből származó öregek száma.

Townsend kérdőívén szerepelt az a

kérdés, hogy vajon a gondozott végle- gesnek tekinti-e az otthonban való elhe—

lyezését. A megkérdezettek mindössze 34 százaléka Válaszolt igennel, a többsé—

gük nem adta fel a reményt, hogy ismét lesz önálló, saját otthona. Az intézmény- ben való élet — Townsend szerint -—

többségük számára csak átmeneti megol- dás lehet még akkor is, ha az a legmo—

dennebb intézetben folyik. Szerinte a társadalomnak fokozatosan csökkentenie

kellene az intézmények szerepét az öre- gek ellátásában. A szociális otthonok

helyét egyrészt a kórházaknak kellene átvenni, másrészt pedig az új, speciáli—

san öregek számára épített lakótelepek—

nek. A kórházak részben speciális osz-

tályaikon, részben pedig kiterjedt otthoni

ápoló szolgálatukkal jobban és kisebb

költséggel foglalkozhatnának a beteg öregekkel, mint az jelenleg az öregek számára fenntartott intézetekben törté- nik; az öregek számára épített lakások pedig —— központilag nyújtott szolgálta—

tások segítségével — lehetővé tennék sok ma otthonba kényszerülő öreg számára, hogy tovább folytassa önálló életét. Ezek a saját otthonukba—n maradó öreg embe—

rek mind szellemileg, mind fizikailag

minden bizonnyal tovább jobb állapot- ban maradnának azáltal, hogy nem sza—

kadna meg kapcsolatuk környezetükkel és rendszeres tevékenységük bizonyos

értelmet adna öreg napjaiknak.

(Ism.: Cseh-Szombathy László)

*

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

RUBAKIN, A. N.:

AZ ÖREGEDÉS

És Az ÖREGEK NÉHÁNY KÉRDÉSE

(Nekotorüe problemü sztaroszti i sztarlkov.) .... Szovetszkoe devoohmnenie. 1964. 8. sz.

12—v16. p.

A tanulmány a népesség állományában

végbemenő legfontosabb és legjellemzőbb

változások közül az öregkoruak számának gyors növekedését és az ezzel kapcsola- tos kérdéseket tárgyalja.

A 60 évesek és idősebb korúak száma Franciaországban 1851-ben 3591000 volt, 1955—ben 7001000; Angliában számuk a?

1901. évi 2874 OOO—ről 1960-ig 8864 OOO—re

nőtt; az Egyesült Államokban pedig az

1900. évi 3080 490—el szemben 1955—ben

már 14 millió körül volt. Ugyanez a je—

lenség figyelhető meg a Szovjetunióban is, ahol 1896-ban az ország lakosságának csak 2,6 százaléka volt 50 éves vagy idősebb. A Szovjetunió népessége kor—

megoszlásának újabb alakulását az 1939.

és az 1959. évi népszámlálás adatai alap ján az alábbi tábla szemlélteti:

A népesség A népesség

Kor száma megoszlása

(években) (ezer fő) (százalék)

1939 § 1959 I 1939 1 1959

0— 15 ... 71 841 63 496 37,7 30,4 16— 59 ... 105 804 125 615 555 60,2 60 és idősebb . . . 12 997 19 708 6,8 9,4

A XX. század elejétől kezdve minden országban észlelhető a halandóság csök—

kenése. Ez főképpen a csecsemőhalandó—

ság csökkenésével függ össze. Szerző

megállapítja, hogy ha a csecsemőhalan—

dóság szintje a Szovjetunióban is olyan alacsony lesz, mint Hollandiában és

Svájcban (Moszkva és Leningrád már

közel van ehhez), akkor a várható átla—V gos életkor 80 évig is emelkedhet.

A születéskor várható átlagos életkor gyors növekedése a XX. század elejétől jellemző a gazdaságilag fejlett orszá—

gokra. A várható átlagos életkor Genf—

ben a XVI. században 21 év volt, a XVII. században 26 év; a XVIII. század—

ban 34 év, Franciaországban a XVIII.

században 33 év, 1825—ben 38,5 év.

A születéskor Várható átlagos élettar—

tam növekedéséről a cikk a következő

adatokat közli. (Lásd a 93. oldalon.)

A közölt adatokból nem következik ——

hangsúlyozza Rubakin —--, hogy az ember életének biológiai határa 70 év körül van.