VIGH KÁROLY
Bajcsy-Zsilinszky Endre lengyelbarátsága
Zsilinszky m á r kora fiatalsága idején nagy rokonszenvet érzett a lengyel n é p iránt. Későbbi barátai — a „bölcsek"-nek nevezett asztaltársaságának t a g j a i — ezt azzal magyarázták, hogy saját geneológiai kutatásai szerint a Zsilinszkyek a lengyel fennhatóság időszakában a Szepességről származtak, és került egyik á g u k Békés megyébe. Táplálta ezt a családi hagyományt pályakezdésének időszaka, amikor a Lengyelországgal határos Árva megyei Alsókubinban előbb d í j t a l a n közigazgatási gyakornok, m a j d főispáni titkár lett a nagy festő, Szinyei-Merse P á l édestestvére, István hivatalában.
Az 1912—14 közötti alsókubini években — a szüleihez intézett leveleinek t a n ú - sága szerint — gyakran találkozott Országh „Pali bácsival", aki n e m más, m i n t a későbbi nagy szlovák költő: Pavol Országh-Hviezdoslav. Ha esti borozgatásaik során Országh Pál és a fiatal Zsilinszky Endre a szlovákság helyzete és politikai céljai tekintetében sokszor éles vitát is folytattak egymással, egy kérdésben teljes volt köztük az egyetértés: mindketten fájlalták a lengyel nép tragikus sorsát, és nagy rokonszenvvel tekintettek a három részre szakított lengyel népnek a független álla- misága visszaszerzéséért folytatott egyenlőtlen harcára.
Az első világháború és következményei földcsuszamlásszerű változásokat hoztak Közép-Kelet-Európában. A Nagy-Magyarország á b r á n d j a i t kergető, frontról hazatérő huszártiszt — aki elutasította az őszirózsás forradalom eszméit és a p r o l e t á r h a t a l m a t
— Szegeden az ellenforradalom lelkes hívévé szegődik. A Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali csoporthoz csatlakozva hisz e középbirtokos, k a r r i e r r e vágyó politi- kai garnitúra szociális demagógiájában.
Külpolitikai téren viszont m á r a húszas évek elejétől kezdve a lengyel orientá- ció híve, mert úgy gondolja, hogy a győztesekhez tartozó Lengyelország révén — amely másfél évszázad múltán visszanyerte állami függetlenségét — Magyarország a trianoni béke igazságtalanságainak jóvátételét remélheti. Különösen a h a r m i n c a s években kap fontos szerepet Lengyelország Zsilinszky külpolitikai koncepciójában.
Ez az az időszak, amikor belpolitikai téren az ellenzéki politikus elindul a polgári baloldallal, m a j d a legális munkáspárttal való szövetség vállalásának ú t j á n .
Hitler hatalomra jutása után követeli a Lengyelországra támaszkodó és Auszt- riával szoros szövetséget kiépítő külpolitikát Közép-Európa újjárendezése érdekében.
Elképzelése szerint ez a lengyel—osztrák orientáció egyben alkalmas eszköz lehet a Drang nach Osten, a Délkelet-Európára törő náci birodalom feltartóztatására.
A harmincas évek közepén Bajcsy-Zsilinszky felismeri a francia orientációs poli- tika fontosságát is, és kifejti azt az elképzelését, hogy Olaszország mellett elsősorban Lengyelország, a hagyományos magyar—lengyel barátság töltheti be a híd szerepét
„a francia—magyar megértés" irányában. Abban reménykedik, hogy miközben a Duce ellensúlyozni lesz képes Hitlernek Közép-Európára gyakorolt nyomását és meg- akadályozni az Anschlusst, ugyanakkor Olaszország és Lengyelország angol—francia 44^
kapcsolataik révén kiemelik Magyarországot a kisantant államok ellenséges gyű- rűjéből.
Miközben rendületlenül hisz a lengyel—magyar külpolitikai együttműködésben, személyesen is nagy rokonszenvvel és barátsággal viseltetik a lengyel nemzet iránt.
Ezért is választják a Magyar Mickiewicz Társaság alelnökévé. Majd amikor 1934-ben a podhalei árvízkatasztrófa károsultjainak a megsegítésére a magyar kormány tíz vagon búzát küld Lengyelországba, Bajcsy-Zsilinszky a d j a át a küldeményt Varsó- ban. Ü t j á t arra is felhasználja, hogy számos lengyel közéleti személyiséggel tárgya- lást folytasson a két országot érintő közös problémákról.
A magyar szempontból szilárd lengyel pillérrel szemben a fasiszta Itália ment a maga végzetes útján, és egy ú j „római impérium" létrehozásának igézetétől elká- bítva, eltávolodott az angol—francia szövetségtől, kiszolgáltatva Ausztriát Hitlernek.
Az olasz árulás, Ausztria leigázása után Zsilinszky külpolitikai koncepciójában már csak Lengyelország szerepelt, mint olyan hatalom, amelyre Magyarország min- den körülmények között számíthat. Ez a lengyel partner ideig-óráig (Csehszlovákia likvidálásáig) segíthette a magyar revíziónak a hitleri tervekkel összehangolt ügyét, de mivel a második világháború kitörésekor Hitler első számú áldozatává vált, meg- szűnt a magyar külpolitikai törekvések támogatója lenni.
Még az Anschlussnál is jobban lesújtotta Zsilinszkyt a Lengyelország ellen vég- rehajtott német agresszió. Külpolitikai koncepciójának — Olaszország mellett — leg- fontosabb pillére omlott össze. Állásfoglalása a lengyel kérdésben egyezik a kormá- nyéval. Helyesli, hogy Teleki nemet mond Hitlernek a német csapatszállítások át- engedése ügyében. Korábbi lengyelbarátságának megfelelően nagy részvéttel és ro- konszenvvel fordul a hazájukból Magyarországra menekülő lengyelek tízezrei felé.
Túl a részvéten azonban cselekszik is. Teleki Pálnál nyitott ajtót talál, amikor a lengyel menekültek ügyében felkeresi a miniszterelnököt. Magáévá teszi Zsilinszky- nek azt a javaslatát, hogy a menekültek ügyeinek intézése — a jobboldali, német- barát elemek kikapcsolása érdekében s— jelentős mértékben a Független Kisgazda- párthoz tartozó tisztviselők hatáskörébe kerülhessen. Különösen dr. Antall Józsefnek jut ezen a téren döntő szerep. A Független Kisgazdapárt országos pártigazgatója — aki a felszabadulás után miniszteri rangot is betöltött — szinte kormánybiztosi teen- dőket látott el a háború alatt.
Számos esetben azonban Bajcsy-Zsilinszky Endre interveniálására volt szükség a miniszterelnököknél (Telekinél, Bárdossynál, Kállaynál), valamint az illetékes mi- nisztereknél és hatóságoknál, amikor a bürokrácia vagy az államapparátus német- barát része akadályozta a közel százezernyi lengyel menekült szociális, kulturális és egyéb ügyeinek az intézését.
Lengyel szerzők — Roland Antoniewicz, Jerzy Róbert Nowak és mások — írnak Bajcsy-Zsilinszkynek erről a fontos „kijáró" szerepéről. Nem csupán a Szent János téri (most Attila út) lakása állt nyitva a lengyelek előtt, hanem a Balaton melletti kis parasztházában, Pálkövén is felkeresték őt ügyes-bajos dolgaikkal. Nagy lelkese- déssel fogadta azt a hírt, amely a lengyel—magyar futárszolgálat kiépítéséről szólt, és örömmel hallgatta azt az elképzelést, hogy Kárpátaljára és Észak-Erdélybe közös lengyel—magyar partizáncsoportot irányítanak az antifasiszta harc támogatására.
Magyarország német megszállása 1944. március 19-én sok szép lengyel—magyar tervet is csírájában megfojtott. Bajcsy-Zsilinszky fegyveres ellenállás után sebesül- ten a Gestapo fogságába kerülve, a baráti lengyel nép fiaival együtt szenvedte el a megszállók börtönét. Amikor 1944. október közepén a balsikerű kiugrási kísérlet során kiszabadult és a fegyveres ellenállási mozgalom élére állt, tovább folytatta tárgyalásait a lengyelek képviselőivel is a közös harcról. Az ellenállási mozgalom vezérkarának a lebukása azonban véget vetett az ú j a b b tervek valóraváltásának.
*
A magyar honvédelmi miniszterhez intézett alábbi Zsilinszky-levél — amely hagyatékának lengyel vonatkozású dokumentumai között található — két szempont-
45^
ból is figyelmet érdemel. Egyfelől síkra száll a m a g y a r o r s z á g i lengyel k a t o n a i t á b o - rok a u t o n ó m i á j a , „önigazgatása" mellett, másfelől a zsidó s z á r m a z á s ú lengyel á l l a m - polgárok egyenjogúságát sértő diszkrimináció ellen emeli fel a szavát. B a j c s y - Z s i - linszkynek ez a levele n e m csupán lengyelbarátságának egyik legfényesebb bizonyí- téka, h a n e m egyben mélységes h u m a n i z m u s á n a k is ritka szép d o k u m e n t u m a .
BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE LEVELE 1943. JÚLIUS 29-ÉN CSATAY LAJOS HONVÉDELMI MINISZTERHEZ : Kegyelmes Uram!
Hálásan köszönöm szíves értesítésedet Thury Levente ügyében• és engedd meg, hogy ezúttal egy nagyon fontos elvi kérdésben kérhessem sürgős és hathatós intéz- kedésedet.
Azt hiszem, ma már senki értelmes magyar ember előtt nem lehet kétséges, milyen nemzeti érdekeink fűződnek a lengyel nemzettel való hagyományos barátsá- gunkhoz. Néhai nagy miniszterelnökünk, Teleki Pál gróf, már hosszú évekkel ezelőtt tisztán átlátta a magyar—lengyel barátság horderejét s nagyvonalúan és nagylelkűen, egyben igen bölcsen, ebben a szellemben rendezte a lengyel menekültek ügyét. Te- leki történelmi érdemei e téren felmér hetetlenek a magyar jövő szempontjából.
Nekem magamnak mondta utolsó beszélgetésünk alkalmával, hogy a lengyel mene- kültekre vonatkozó német kívánságokat azzal a határozott kijelentéssel utasította vissza, hogy: „én vagyok a lengyel követ". Csak nemrégiben hallottam egy igen jelentékeny lengyel menekült úrtól, hogy Teleki részéről ez a kijelentés nem vala- minő érzelmi alapozású megnyilatkozás volt, hanem a szó szorosabb értelmének is megfelelt, mert Orlowski, az utolsó budapesti lengyel követ, Teleki határozott kíván- ságára az ő kezébe tette le a lengyel állampolgárok védelmének ügyét. A magyar állam valóban becsülettel meg is felelt, egészben véve, Teleki intencióinak és ígé- retének. De csak nagyban és egészben. És ha kezdettől fogva mostanáig akadnak még polgári vagy katonai közegek, akik szabotálják a lengyel menekültekre vonatkozó magyar kormányintenciókat és szabályokat, éppen a magyar miniszterelnök és kor- mány Telekitől örökölt kötelessége szempontjából a lengyel állampolgárok irányá- ban, fokozott felelősséget visel.
Bs most két konkrét ügyben fordulok Hozzád és kérem szíves intézkedésedet.
Az egyik a lengyel katonai táborok ügye. A lengyel hadseregbe Pilsudszki mar- sall rendkívül szigorú fegyelmet vitt, amely bele nevelődött a katonai hierarchia föltétlen tiszteletébe. Ezzel szemben a magyar katonai kormányzat, Isten tudja mi- lyen meggondolásból, a lengyel katonai menekültek „képviseletének", valamint az egyes táboroknak élére csak olyan tiszteket állított, akik az osztrák—magyar had- seregben szolgáltak. Ez az intézkedés éles ellentétben van a lengyel katonai felfogás- sal, amely nem ismer különbséget atekintetben, hogy melyik tiszt az ország melyik részéből való és a lengyel önállóság előtt melyik hadseregben szolgált. Nehéz is el- képzelni, hogy az osztrák—magyar hadseregben szolgált lengyel tiszt bármi tekintet- ben „megbízhatóbb" volna a magyar kormányzat szempontjából, vagy a magyar ügy szempontjából. Tudtommal négy lengyel tábornok van ma is a mi táborainkban és egész sor ezredes. Rendkívül rossz hatást vált ki a lengyel tisztikarból az az intéz- kedés, mely alacsonyabb rangú, esetleg nem is tényleges tiszteket állít a táborok élére. Nagyon szeretnélek kérni, méltóztassál ennek a kérdésnek utána járni és a dolgot elrendezni a szerintem teljesen jogos kívánságok szerint.
Egyben pedig nem ártana újból felhívni az illetékes katonai tényezőket a len- gyel —magyar barátság életbevágó fontosságára, főleg ahol szükség mutatkozik olyan tisztek gyors leváltására, akik nem Teleki Pál, a magyar nemzet s a mai kormány
' Thury Levente debreceni ellenzéki újságíró, Bajcsy-Zsilinszky híve, akinek ügyében eljárt a honvédelmi miniszternél.
46^
egyöntetű felfogása és jóindulata szellemében teljesítik kötelességüket a lengyel me- nekültekkel kapcsolatban. A múltban ilyen szabotáló közegek részéről sok panaszra okot adó magatartás fordult elő, az ilyesmit az ország érdekében rendkívül erőtelje- sen kellene megakadályozni és a legkisebb törvénytelenséget is, nemhogy előfordult atrocitásokat, a legszigorúbban megtorolni.
A másik ügy a lengyel állampolgárságú zsidó menekültek ügye. Tudom, hogy a magyar kormánynak az ebben a kérdésben a nemzetközi joggal összhangzatos fel- fogása, hogy a lengyel állampolgárokra vonatkozó szabályok természetesen alkalma- zandók a zsidó vallású lengyel menekültekre, valamint általában az itt élő lengyel állampolgárságú zsidókra is. Méltóztassál megengedni, hogy ebben az ügyben egy konkrét példát hozzak föl, amely nem elszigetelt jelenség, hanem sajnos egy már állandósult gyakorlat ebben a témakörben.
Mellékelem Silber Ármin munkaszolgálatos ügyének okmányait, részben eredeti- ben, részben fotókópiában. Ebből méltóztatol látni, hogy míg 1942. december 22-én elődöd rendeletéből Cseke ezredes azt írta a magyar—lengyel menekültügyi bizott- ságnak, hogy az idegen állampolgárok csak jelentkezésre vannak kötelezve, Silber Ármin viszont ez év június 16-án a mellékelt szolgálati jegy szerint azt az értesítést kapta valami Pepela pótkerületi parancsnoktól, hogy a Honvédelmi Miniszter el- bírálta az ügyet és pedig áképpen, hogy a kérvényező „katonai szempontból nem tekintendő idegen állampolgárnak". Méltóztassál elbírálni, hogy kinek van igaza, Cseke ezredesnek-e, vagy Pepela úrnak.
Van tudtommal valami negyven ilyen lengyel állampolgár zsidó. Mi értelme annak, hogy szemben az egész magyar kormány, sőt sorozatosan a magyar kormá- nyok határozott intencióival, alárendelt közegek megrontsák a magyar—lengyel vi- szonyt. Tudomásom szerint a minisztériumban is vannak ilyen külön felfogású urak, akik nem tartják magukat miniszterük parancsához és azt hangoztatják — értesülé- sem szerint — hogy lengyel köztársaság nincsen és ezért a budapesti lengyel követ- séghez irányítják a kérvényezőket. Az viszont természetes dolog, hogy lengyel me- nekültjeink, illetőleg az a lengyel állam, amely igenis van és amelynek valamikor döntő szava lesz a magyar ügyekben, már a lengyel állam prestige szempontjából is védelmezi minden polgárát, a zsidót is.
Ez a baráti Magyarország és a magyar jogállam nem tehet különbséget lengyel állampolgár és lengyel állampolgár között, germánmódra.
Szíves elnézésedet kérve e hosszadalmas kettős panaszomért és kérve azokban hathatós intézkedéseidet, maradtam őszinte tisztelem kifejezésével
legkészségesebb híved:
Bajcsy-Zsilinszky Endre s. k.
47^
