Agostházi László
Kós Károllyal — az építésszel, az íróval, a bölcs közéleti személyiséggel, az érzékeny társadalmi „receptorral" megáldott gondolkodó magyarral — soha sze- mélyes kapcsolatom nem volt. Azon sokak közé tartozom én is, akik mindig szívesen hallgatták a személyes ismeretség örömével gazdag beszámolókat a vele történt találkozásokról. E szerencsések így szellemének közvetítőivé válhattak.
Ez a szellem, az ő személyiségének sajátos varázsa természetesen engem is meg- fogott. Nem tudom hogyan, s eddig nem is vizsgáltam, hogy mivel; ezt a varázs- latot mindig természetesnek fogadtam el.
Kós, az ember szinte szimbólumként jelenik meg számomra Benkő S a m u leírásában, ahogy nagykabátosan, kucsmásan érkezik Sztáráról, h a j t j a lovát ke- resztül Kolozsvár főterén: az építész Kós siet művezetni, m a j d az író a kiadóhoz igyekszik, s a közéleti-politikus Kóst is várják másutt. Mialatt ő e szerteágazó szellemi körben sziporkázik, kocsija-lova türelemmel várja, hogy visszahajtson a Varjúvárba.
Az elesett, a büszke, a konok, a furfangos, a szépet kereső, keményen dol- gozó, másokat megbecsülő, saját emberségét és magyarságát öntudattal hordozó ember néz ki ránk a „Varjú nemzetség", az „Erdély", „Az országépítő" sorai- gondolatai közül. Népe életével, sorsával öszefüggésben Kós máig igaz gondo- latokat ír le.
„Ezer esztendő alatt Erdély földjén megtörténik az a gyönyörű csuda, hogy három nép és három kultúra éli életét úgy egymás mellett, hogy mindhárom megőrzi — mert megőrizheti — a maga különváló egyéniségét, de emellett közös és minden környező idegen és rokon néptől és kultúrától elütő karaktert is vé- szén fel."
„(...) ezer esztendő alatt Erdély földjén egyik nép és egyik kultúra sem tudta és nem is akarta a másikat a maga képére átformálni. Külső erők néha megpróbálták ezt nagy áldozattal, de kicsi eredménnyel és végső siker nélkül."
(„Erdély", 1929.)
Kós Károlynak a szó gyakorlati értelmében közvetlen viszonya alakult ki a természettel, a földdel, az állatokkal: földet művel, állatokat tart, növényt nemesít. Ezt a munkát is körültekintően, gondosan, alaposan végzi: olvas-tanul hozzá, jófajtájú állatokat hozat külföldről, nemes növényfajtákat igyekszik meghonosítani. Mindezt a hittérítő konokságával: elesett népe lásson jobbat, termeljen okosabban, eredményesebben.
A gondolkodásmódnak, életvitelnek, magatartásnak ez a példamutató egy- ségessége szintén egyik lényeges kósi tanulság.
Bizonyára az előzőekből is táplálkozik az építész Kós gondolkodásmódja:
épületei világosak, s legfőképpen természetesek, egyszerűek. Mindez, úgy érzem, nemcsak a népi alkotások felmérésébői-tanulmányozásából s nagyon alapos is- meretéből táplálkozik, hanem az ezekkel való teljes azonosulásból is. Ez utóbbi vonáshoz" egy igen lényeges további tényező is társul: a természet alapos isme- rete, s ebből fakadóan a természet és az épített emberi alkotások harmóniájának tudatos keresése. Ez a keresés Kosnál eredményes: épületeinek lényege az al- kalmazott anyagokban a környezethez, a természethez való igazodni tudásban, tömegalakításban és az alaprajzi elrendezésben egyaránt. Ez a vonás a lejtős- dombos területre épült házainál jelentkezik a legkarakteresebben, legyen az akár a Varjúvár, akár a Városmajor utcai iskolaegyüttes. (Érdekes megfigyelni, hogy a „fiatalok" közül mennyire Kós volt az, akinek ez az igazodni tudás leg- 74x
inkább és természetesen sajátja volt.) Erről a természettel azonosulni tudó lel- kületről nagyon őszintén mondja 1973 őszén:
„Kilencven esztendővel a hátam megett csak azt mondhatom, hogy minden embernek külön-külön meg kell teremtenie a harmóniát maga és a természet között. Minél hamarabb jön létre ez az összhang, annál szerencsésebb az ember."
Kós Károlyban nem elsősorban a nagyszerű építészt, a magyar népi építé- szet egyik első felfedezőjét és értékelő felhasználóját tisztelem-szeretem, hanem az univerzális, népéért áldozatot vállalni tudó igaz embert.
Pintér Tamás
Fiatal építészként vált ismertté neve először, de a sors csak rövid évtizednyi ideig engedte, hogy választott szakmája biztosítsa egzisztenciáját. Mégis mond- hatjuk, hogy az építészetnek szimbolikus jelentősége van életművében. Hiszen nemcsak házakat épített kőből, fából, de „igékből várat", eszmékből kisebbségi tudatot és szétszórt emberekből közösséget is.
Pályakezdő építészként elkötelezte magát a népi-nemzeti örökségre alapo- zott modern magyar kultúra építésére. Eszméi mellett a változó körülmények közt megújuló hűséggel tartott ki hosszú életén át. A századeleji Budapest épí- tészeti stíluskavargásában éles szemmel látta meg a nyugatról jött divat gyö- kér telenségét, és elhatárolta magát az általa „mézeskalács-szecessziónak" neve- zett felszínes Lechner-követőktől is. Fiatal társaival a népi-nemzeti építőhagyo- mányok alapjain akarta megteremteni a korszerű magyar építészetet. Szemlé- letét másfelől az angol praeraffaeliták és a hasonló úton előttünk járó finn épí- tészek is formálták, így munkássága a kor egyik modern európai irányzatához is kapcsolódott. Kós Károly szülőföldje, Erdély építészeti örökségében találta meg kifejezésmódját, melyet aztán úgy alkalmazott, mint zenéjében Bartók a népdalt. Alkotásait azoknak ajánlotta, akik „új utakon járnak" és akik „a szépet is magyarul szeretik". Az első világháború kitörése megakadályozta építészete kiteljesedését, a feltételezhető továbblépést. Épületei így is maradandó értékű, máig is ható alkotások. Bár a későbbi évtizedek során írói és közéleti munkás- sága lépett előtérbe, mindvégig figyelemmel kísérte építészetünk alakulását, különösen a magyar formatörekvések időről időre jelentkező kísérleteit. Ezeknek az építészeknek azt ajánlotta, hogy tanulmányozzák a századelő hasonló irány- zatait, de óvott attól, hogy ott folytassák, ahol ő és társai a tízes évek derekán kényszerből abbahagyták.
Kós Károly építészete számomra az élet, a történelem folyamatosságát hir- deti egy kultúrán belül, a humán és a környezeti értékek megőrzésére int. Mű- veinek európai értelemben vett korszerűsége mellett Erdély építészetének üze- netét is közvetíti, melyre ma jobban kell figyelnünk, mint korábban bármikor.
Ügy vélem, korunk magyar építésze, aki feladatait őszintén és igényesen valósítja meg, ember- és környezetbarát építészetet hoz létre, Kós Károly örök- ségének szellemében alkot. Ez az építészet igen sokarcú lehet.
;75
