KÖNYVSZEMLE
Nádasdy Ádám
Kalauz a nyelvészi gondolkodáshoz
Budapest: Akadémiai Kiadó, 2020.
ISBN: 978 963 454 579 8
A könyv szerzője, Nádasdy Ádám nyelvész, tanár, költő, író, Shakespeare és Dante fordí- tója. Munkásságát többek között Graves-díj- jal, Füst Milán-díjjal, Üveggolyó-díjjal, Ar- tisjus Irodalmi Nagydíjjal, Alföld- és Merítés díjakkal ismerték el. A Kalauz a nyelvészi gondolkodáshoz című műve elektronikus formában az Akadémiai Kiadó gondozásá- ban jelent meg 2020-ban.
A könyv Nádasdy előszavával kezdődik, ezt követi a nyolc fejezet. A szerző az első- ben a nyelvről magáról és annak jellegzetes- ségeiről ír. A másodikban a nyelv leírásával foglalkozik. A harmadikban a mondattant, a negyedikben pedig a szóalaktant veszi gór- cső alá. Az ötödik fejezet a nyelvi hangtannal foglalkozik, a hatodik a beszédhangtannal. A hetedik fejezet tárgya a jelentés és haszná- lattan. A nyolcadik fejezetben, zárszóként, a szerző felsorol néhány nyelvvel kapcsola- tos hiedelmet, olyanokat, melyeknek nincs nyelvtudományos alapja. A könyv az ajánlott olvasmányok listájával zárul. Nádasdy mind a nyolc fejezetben rengeteg példát mutat be a jobb és könnyebb megértés érdekében.
Az előszóban olvashatjuk, hogy „Mint minden tudomány, a nyelvészet is csodálkozó kíváncsisággal tekint tárgyára. Újabb és újabb kérdéseket tesz föl neki, és a válaszok – ha talál választ – újabb kérdéseket szülnek. De hogyan is gondolkodik a nyelvész? Min töri a fejét? Hogy lát neki egy probléma megoldá- sának?” Nádasdy könyvében ezekre a kérdé- sekre adja meg a választ a saját jellegzetesen könnyed, olvasmányos stílusában. A könyv tehát nem egy száraz szakkönyv, hanem sok- szor szellemes példákkal fűszerezett olvas- mány, és ezáltal szélesebb köröket tud meg-
szólítani. Nádasdy így definiálja írását: „Nem szorosan vett tankönyv ez, nem is kézikönyv, hanem betekintés […]”, „az emberi nyelvről és annak nyelvészeti vizsgálatáról” szól. A szerző a fiatal korosztályhoz is próbál szólni:
sokszor hoz példát a fiatalok nyelvhasznála- tából és a szlengből. Az író az előszó végén köszönetet mond a könyv két szakmai lekto- rának: Lázár A. Péternek és Siptár Péternek.
Az első fejezet kilenc alfejezetre tagolódik.
A szerző a fejezet elején az emberi nyelv kiala- kulásával foglalkozik: mikor és hogyan alakul- hatott ki. A következő alfejezetben az író a nyel- vek négy alapvonását sorolja fel, így az eltolást, a szerkezetfüggőséget, a termékenységet és a kettős tagoltságot. Az 1.3. alfejezetben a nyelv önkényességéről olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy miért önkényes a lexikalizáció. Ezután a paraméterek ismertetésével, a kisgyermekek nyelvelsajátításának és nyelvhasználatának le- írásával folytatódik a mű. Betekintést kapunk abba, hogyan befolyásolják a kisgyermekek egy nyelv alakulását: „amit ők nem tudnak megtanulni, azt a nyelvek nem építik maguk- ba (...). Az ő agyi, tanulási stratégiájuk őrködik afölött is, hogy minden nyelv nagyjából egyfor- ma nehéz maradjon, se túl könnyű, se túl nehéz ne legyen.” Ebben az alfejezetben van szó arról is, hogy hogy melyek azok a nyelvelsajátítást gyorsító elvek, amelyek segítik a gyermekek nyelvelsajátítását. Ugyancsak ebben a fejezet- ben ír a szerző arról, hogy véleménye szerint mik az okai a nyelvváltozásnak, mit jelent az, hogy szó és lexikalizáció. Az utolsó előtti al- fejezetben a szerző a nyelv és gondolkodás té- makörét járja körbe: Melyik volt vajon előbb?
Hogyan befolyásolja a kettő egymást? Az 1.9.
számú alfejezet pedig a nyelvek és társadalmak viszonyával foglalkozik. Információkat kapunk arról, hogyan jelennek meg az egyes nyelvek- ben az adott társadalom jellegzetességei, és megtudhatjuk, mit is jelent a nyelvi relativiz- mus.
126 Könyvszemle A második fejezet A nyelv leírása címet viseli. Ez a fejezet is több alfejezetre tagoló- dik. Az első alfejezetből megtudhatjuk, hogy a tudományosság három követelménye a tár- gyilagos (objektív), a rendszerezett (sziszte- matikus, egyértelmű) és a kifejtett (explicit, kimerítő) leírás. Ezeket további alpontok- ban részletezi a szerző. A 2.2. alfejezetben a szintagma és a paradigma kérdésköréről, a 2.3.-ban pedig az univerzális grammatikáról olvashatunk. Az alfejezetek végén található táblázatok nagyban segítik a megértést. A nyelvtan fogalmával a 2.4. alpont foglalko- zik. Ebben állapítja meg a szerző, hogy „A nyelvészetben a nyelvtanon mindazt értjük, ami a beszélőt képessé teszi helyes mondatok alkotására és helytelen mondatok elkerülésé- re. Ezt a képességet, az ő anyanyelvtudását kompetenciának nevezzük; a nyelvtanban ezt próbáljuk leírni, tehát a nyelvtan voltaképpen kompetenciamodell.” Fontos megjegyezni, hogy Nádasdy szerint minden nyelvi meg- oldás, amelyet az anyanyelvi beszélők hasz- nálnak, helyes. Létezik egy standard nyelv, de az nem helyesebb, mint az összes többi nyelvváltozat. Ez a szemlélet a mű teljes egé- szén végigvonul. A 2.5. pontban a nyelvészet generatív elvéről, a 2.6.-ban pedig a nyelvé- szet területeiről ír. Az utolsó alfejezetben a kompetencia és performancia témakörével ismerkedhetünk meg.
A harmadik fejezet középpontjában a mondattan áll. Az előző fejezetekhez ha- sonlóan az író itt is több alpontban foglal- kozik ezzel a témával. Először meghatároz- za az alany és az állítmány fogalmát, majd leírja, hogyan is tudjuk ezeket azonosítani egy mondatban. Ezután tisztázza a téma és a réma fogalmait is. A 3.2. alfejezetben a mondatok szerkezetéről olvashatunk. A már megszokott módon itt is számos példa segíti a megértést. A továbbiakban a szerző angol és német nyelvű példák segítségével ismerteti a topik és a fókusz fogalmát.
A következő alpontokban a nagyon fontos igekötő témájával, illetve az igeszemlélettel foglalkozik Nádasdy. Olvashatunk a befe-
jezett és a folyamatos szemléletről és az el- igekötőről mint „rontóképzőről”. A szerző arra is kitér, mikor veszítheti el az igekötő a hangsúlyát. A fejezet azzal zárul, hogyan viselkedik az igekötő és a tagadás együtt.
A negyedik fejezet témája a szóalaktan. A fejezetből kiderül, hogy nem is olyan egyszerű meghatározni, mi is például a szó. Hosszabb levezetés és értelmezés után végül megkapunk egy lehetséges definíciót: „Szó az a hangsor, melyhez jelentés kapcsolódik, nem osztható kisebb hasonlókra, és ki lehet mondani önálló megnyilatkozásként, vagy (viszonylag) sza- badon kombinálható más szavakkal.” Ezután a szavak alaktani elemzésével foglalkozik a szerző. Megtudhatjuk, mit értünk agglutináló vagy ragasztgató nyelvtípus alatt. Egy táblázat segítségével azt is megismerhetjük, melyek a magyar nyelvben használatos toldalékok. A fejezet további részében a nyitótövekről ol- vashatunk, majd pedig a magyar ikes igék té- makörét járjuk körbe. Nádasdy itt is csempész egy kis humort a könyvébe. Felteszi a kérdést, hogy mire való az ikes ige. A válasz: semmire.
„Az ikes igék azért ikes igék, mert ők az ikes igék.”
Az ötödik fejezet témája a hangtan. Ná- dasdy először tisztázza, mi a különbség a beszédhangtan (fonetika) és a nyelvi hang- tan (fonológia) között. Csak ezek részletezése után tér rá a hangtan önállósága, a szótag, a zöngésségi hasonulás, a magyar tárgyrag és a kivételek témájára. Megtudhatjuk, hogy mi- lyen hangváltozásokon ment keresztül a ma- gyar nyelv az elmúlt 150-200 évben, illetve azt is, hogy a szótag, a szótaghatárok megha- tározása ugyanolyan nehéz, mint a szó meg- határozása. Az 5.3. alfejezetben egy táblázat és több példa segítségével kapunk betekintést abba, mi is az a zöngésségi hasonulás. Az 5.4 alfejezet a magyar tárgyragot taglalja: mikor csak egy -t a tárgyrag, és mikor ékelődik be egy kötőhang vagy előhang a -t elé. A fejezet végén a kivételekkel és ellenpéldákkal fog- lalkozik a szerző. Leírja, hogy „az ellenpél- dák szabálygyengítő hatása ellen azzal lehet védekezni, ha kimerítően fölsoroljuk őket”.
127 Könyvszemle
A hatodik fejezetben Nádasdy a beszéd- hangtant vagy fonetikát ismerteti. Meg- tudhatjuk, hogy a fonetika csak a szóbeli szövegekkel foglalkozik és hogy „az egyik legrégebben művelt nyelvészeti ág”. A fe- jezet alpontjaiban olvashatunk arról, mi a különbség a hang és a beszédhang között, és azoknak milyen megkülönböztető szere- pe van az egyes nyelvekben. A 6.2. alfejezet a fogréshangokkal foglalkozik. Itt angol és spanyol példákkal illusztrálja a szerző a té- makört. Az utolsó alpont, a 6.3., a különböző nyelvek összehasonlításával, azok különböző akcentusaival foglalkozik, és azt is ismerteti a szerző, hogy milyen fontos alkalmazási te- rületei vannak a fonetikának.
A hetedik fejezetben a jelentés használat- tan témája következik. Nádasdy itt is a fo- galmak tisztázásával kezdi: „A nyelv másik kapcsolata a külvilággal a jelentés, mely a nyelvhasználatnak tulajdonképpen a célja és értelme.” Ezután felhívja a figyelmet arra, hogy létezik a nem nyelvi jelentés is, amely témakör a szemiotika nevét viseli. Az egyes alpontok témája a szójelentés-viszonyok, a másodlagos szójelentések, a szójelentés-el- méletek, a szójelentés felbontása, a mondat- jelentés és a pragmatika (használattan).
A szójelentés-viszonyok című alfejezetből megtudhatjuk, mit jelent a homonímia, a po- liszémia, a metonímia, a metafora, a szino- nímia és az antonímia. A megszokott módon itt is rengeteg példa járul hozzá ahhoz, hogy jobban megértsük az egyes fogalmakat.
A 7.2. alfejezet részletesen bemutatja a másodlagos szójelentéseket. Ezek a stilá- ris jelentés, a kollokációs-, az érzelmi- és a nyelvtani jelentés. A szerző természetesen itt is definiálja a fogalmakat, amelyeket példával is alátámaszt. Az ezután következő két alfeje- zetben Nádasdy a szójelentés-elméletekről és a szójelentés felbontásáról értekezik.
A 7.5. alfejezet témaköre a mondatjelentés.
Ezen belül a szerző kitér a szerkezeti jelen- tésre és a nyelv funkcióira is. Ez utóbbiakat egy részletes táblázatban mutatja be. A fe- jezet utolsó pontjában a pragmatikáról vagy
más néven használattanról olvashatunk. Itt is megkapjuk a szokásos definíciót: „a pragma- tika a nyelv használatát, a nyelv és a közlési helyzetek kapcsolatát vizsgálja”. Az alfeje- zetekben Nádasdy arról ír, hogy milyen elő- feltevések vannak a nyelv használata során, és milyen együttműködésnek kell lennie a beszélők között a kommunikáció során. Fel- sorolja az eredményes kommunikáció négy vezérelvét is: mennyiség, minőség, vonatko- zás, mód. Az alpontokban részletezi, mik a beszédaktusok, és hogy mit kell tudnunk a nyelvi és nyelven kívüli kontextusról.
A nyolcadik és egyben utolsó fejezet a Mit nem mond a nyelvtudomány címet viseli. A szerző itt felsorolja, melyek azok a hiedel- mek, amelyeknek semmilyen nyelvtudomá- nyos alapja nincsen. Ilyenek például: vannak könnyű és nehéz nyelvek, vannak gazdagabb vagy szebb nyelvek, a nyelvek az idők során romlanak, vagy hogy a nyelvnek logikusnak kell lennie.
A könyv végén Nádasdy hasznos listát ad az általa ajánlott nyelvészeti vagy nyelvekkel kapcsolatos olvasmányokról.
A Kalauz a nyelvészi gondolkodáshoz szükséges és fontos mű. Bár több olyan könyv is van forgalomban, amely a beveze- tés a nyelvtudományba típusú előadásokhoz készült, ez a könyv a nyelvészeti könyvek között is egyedi és kiemelkedő. Témájában, szerkezetében az egyetemi bevezető kurzu- sok anyagát öleli fel, könnyed, miközben vi- dám stílusa miatt magával ragadó olvasmány.
Bizonyára nem véletlen az sem, hogy egy másik kitűnő nyelvész, Cseresnyési László Nádasdy Ádám könyvéről szóló recenziójá- nak a szellemes Nyelv és neurózis. Tévelygők kalauza címet adta.
A könyv nem csupán azoknak hasznos, akik valamilyen formában nyelvészettel, idegen nyelvekkel vagy a magyar nyelvvel foglalkoznak, hanem azoknak is, akik csak a nyelv szépségei iránt érdeklődnek.
Olgyay-Fekete Judit
