Vilenszkij, M.: A villamosítás fejlődése a Szovjetunióban

786

megtakarításának —— hatását is visszatük—

rözi . . ." (15—16. old).3

Az ENSZ—formula a gyakorlatban nem—

igen használatos, általában a bázisidőszak

súlyait alkalmazzák és csak néhány or—

szágban számolnak más olyan —- formá-

lis —— módszerekkel, mint Fisher ideális

formulája vagy az Edgeworth—Marshall—

formula.

A mérlegelési súlyok problémáival kap-—

csolatban szerző kifejti, hogy a mérlege—

lési súlyok megválasztásánál először azt kell eldönteni, hogy a különböző termé—

keket hogyan, milyen közös mértékegy-

ségben összegezzük. Kétféle megoldás kö—

zött választhatunk: alapul vehetjük a

termékekben levő összes (eleven %— átvitt)

munka ráfordítást (gyakorlatilag a termék árát) vagy a termékek előállítására fordi—

tott eleven munkát (az ár ennek megfelelő részét). ,,Mindkét mérésnek megvan a közgazdasági értelme" —— írja a szerző ——

,,...mindegyik mérési módnak vannak pozitív és negatív sajátosságai, melyeket világosan kell látnunk és az index alkal- mazásánál számításba kell vennünk",

(18—19. old.)

A termékek árain alapuló mérlegelés

esetén a súlyok — a teljes termelés szo-

kásos ,,vállalati módszerrel" történő szá-

mítása mellett —— a kooperáció, a halmo—

zódás mértékétől is függenek. A kapita—

lista országok közül a teljes termelés

alapján csak kevés helyütt mérlegelnek (Görögország, Mexikó, Marokkó, Tunisz, Dél-Afrikai Unió), leggyakoribb a ,,hozzá—

adott értékkel" (value added, net output)

való mérlegelés. ,,...ez az értékbeni mu—

tató jelentős mértékben független az anyagráfordításoknak a teljes termelésre

jellemző többszörös számbavételétől. Tu—

dományos— marxista értelemben azonban nem egyenlő az ipar tiszta termelésével.

Anyagi ráfordításokat is tartalmaz, me—

lyek alapvető részét az amortizáció al- kotja..." (20. old.). A ,,hozzáadott érté—

ket" legtöbbször csak az egyes ágazatok egészére tudják megállapítani, az ágaza—

tokon belül más, közelítő mutatók (pél-

dául árak) segítségével mérlegelnek. "A"

esetek legnagyobb részében egymástól

3 Magyarországon —— a szerző felfogásával szerr—

ben —— eléggé egyöntetű az a nézet. hogy helyes, ha az anya-mutakaritások megmutatkoznak aaz ipar nettó termelési értékének nöwkedésébenzegy—

ozv időszak ipari termelésének nettó ered-menyét ugyanis az mammegtalmrítások is növelik.

STATISZTIKAI erODALMl FIGYELÚ

különböző értékbeni mutatók felhaszná-

lása a mérlegelési súlyok képzésére, Vi-

szonylag kevéssé befolyásolja az ipar ter—

melési indexének értékeit." (21. old.) A továbbiakban a szerző a mérlegelés bázisául szolgáló időszak megválasztását, az indexek időszakonkénti felülvizsgála- tát, valamint a munkanap— és a szezoná—

lis helyesbítést tárgyalja.

Szerző szerint a tőkés országok közül a

legmegbízhatóbb az Egyesült Államok és

Anglia, továbbá Nyugat—Németország, Ka—

nada, Norvégia és Svájc termelési indexe;

egy másik csoportba sorolhatók Francia-—

ország, Olaszország, Japán és néhány más

nyugat—európai ország; végül a harmadik csoportot alkotják azok az általában gaz—

daságilag is kevéssé fejlett országok, me—

lyekben az ipari termelési indexek számí—

tása még kezdetleges fokon áll.

A tanulmány ismerteti a ,,világ ipari termelésének" az ENSZ Statisztikai Hi—

vatala által számított indexét, mely a

Szovjetunió, Kína és a népi demokráciák ipari termelését nem foglalja magában. A ,,világindexet" az egyes országok hivatalos

ipari termelési indexeiből számítják, a

mérlegelést a ,,hozzáadott érték" hivatalos valuta átszámítási kulcsokkal dollárban kifejezett 1948. évi adatai alapján végzik.

Az index csak közelítő képet adhat, hi—

szen számos igen különböző felépítésű és

megbízhatóságú indexből készül.

Az összefoglalásban szerző végezetül

megismétli, hogy bár a tőkés országok

termelési indexei a második világháború

óta részletesebbek és pontosabbak, de hi—

ányosságokat mutatnak ma is; ezért csak

közelítő. tájékoztató értékeknek tekint—

hetők; felhasználásuk előtt gondos mód- szertani vizsgálatot igényelnek.

(Ism.: Román Zoltán)

Vilenszkij, M.:

A villamosítás fejlődése a Szovjetunióban

(Hámid-je elektrifik-aeli SzSzSzR). Moszkva. 1958.

lzd. Akad. Nauk SzSzSzR, 184 D.

A szerző részletes elemzést ad a villa—

mosítás terén a Szovjetunióban 1913—tól i955-ig az ötödik ötéves terv végéig elért eredményekről és ismerteti a fejlődés irányát.

A cári Oroszországban a villamosener—

gia—termelés igen elmaradott volt. 1913—

STATISZTIKAI IRODALM I F IGYEL'C!

ban az évi termelés mindössze 2 milliárd kilowattórát tett ki, a villamoserőművek

összkapacitása alig érte el az egy millió kilowattot. A forradalom előtti Oroszor- szágban ezt a kevés villamosenergiát is

apró, az ország területén rendszertelenül elhelyezkedő erőművekben állították elő.

A legnagyobb erőművek — amelyeket már területi erőműveknek lehetett nevezni — az összkapacitás 16,1, a villamosenergia—

termelésének mindössze 22 százalékát képviselték. A villamoserőművek erőgé—

peinek háromnegyed részét gőzgépek al—

kották. Az erőgépek átlagos kapacitása alig 360 lóerő volt. Az egy főre jutó vil—

lamosenergia—termelés mindössze 14 kilo-

wattórát tett ki, míg ugyanekkor az Egyesült Államokban 236 kilowattóra volt.

1920—ban, az intervenció után a helyzet még sokkal rosszabb volt: a villamosener- gia-termelés az 1913. évinek egynegyedére csökkent. Ilyen körülmények között igen merésznek hatott a lenini villamosítási terv, a GOELRO, amely 15 év alatt a vil—

lamosenergia termelését 8,8 milliárd kilo- wattórára kívánta felemelni. Ezzel szem- ben 1935—ben, az említett villamosítási terv utolsó évében a termelés elérte a

26,3 milliárd kilowattórát, azaz a terve-

zettnek háromszorosát, az erőművek ka—

pacitása pedig 6,8 millió kilowattra növe—

kedett.

Az ötéves tervek idején a villamosener- gia-termelés és a villamoserőművek ka—

pacitása rendkívül gyors ütemben növe-

kedett.

A villamos-

A kapacitás energiaterm.

évi növekedése [milliárd kilo-

Ötéves terv

ezer kilowatt, wattóra Első ötéves terv (1928—1932) 6922 2.1 Második ,, (1933—1937) 711 ,6 4,5 Harmadik ,, (1938—1940) 986,0 4,0 Negyedik ,, (1946—1950) 16989 9,6 Ötödik ,, (1951—1955) 3524,4 15,8

Ebből 1955-ben ... 44215) 20 5

!

Csupán az ötödik ötéves terv időszaká—

ban 500 különböző méretű erőmű _építését

kezdték meg, 17—szer többet, mint a

GOELRO idején.

A fejlődés folyamán egyre csökkent az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjet-

unió villamosenergia termelése és kapaci—

tása közötti különbség. Míg 1928—ban a Szovjetunió villamosenergia termelési kapacitása 17-szer volt kisebb, mint az

787

Amerikai Égyesült Államoké, villamos—

energiatermelése pedig Zl-szer, addig

1955-ben ez az arány 3,2—szeresre, illetve 3,6—szeresre csökkent.

Az egy lakosra jutó villamosenergia—

termelés az 1913. évi 14 kilowattóráról 1955—re 862 kilowattórára emelkedett, ami azt jelenti, hogy míg 1928—ban az Amerikai Egyesült Államok az egy főre jutó villa—

mosenergia—termelésben 24—szeresen múlta felül a Szovjetuniót, 1955-ben már csak 4,4—szeresen.

Annak ellenére, hogy a villamosener—

gia—termelés gyorsabb ütemben növekszik, mint az összipari termelés (1955—ben 1928—

hoz viszonyítva az ipari termelés 20,6—sze—

res, a villamosenergia-termelés IBA—szeres volt, 1940-hez viszonyítva az a növekedés 3,2, illetve 3,5—szeres), a növekedés üteme

mégsem kielégítő, még mindig lemarad az

ipar és a népgazdaság szükségletei mö- gött, ami az energiatermelés növelésének terén újszerű feladatok megoldását teszi

szükségessé.

Az eltelt negyven év alatt a villamos—

energia—termelés centralizálódott, kon-

centrálttá vált (1928—ban az összes villa—

mosenergia—termelésben a nagy, területi erőművek csak 45 százalékkal részesed—

tek, míg 1955-ben már 82,4 százalékkal; a nagy erőművek 1928—ban a termelőkapa—

citásnak még csak 493, 1955—ben már 70

százalékát képviselték), modernizálódott mind a termelés mind a távvezeték—háló- zat (egyre több a teljesen automatizált vezérlőberendezés, megkezdték a 400 kilo- voltos távvezetékek kiépítését), nőtt a ter-

melékenység, csökkent az erőművekben

az önköltség.

Az elkövetkező tizenöt évben az ener—

giatermelésnek a népgazdaság legalapve- tőbb és legfontosabb, korábbinál is gyorsabb ütemben fejlődő ágává kell len—

nie. Az SZKP XX. Kongresszusa, amely sokat foglalkozott a villamosenergia-ter—

melés problémájával, az energiatermelés terén a következő legfontosabb feladatok megoldását tűzte ki célul.

Meg kell teremteni az egyensúlyt az

ipar egyéb ágai és a villamosenergia—ter- melés között, ezért a villamosenergia—

termelést az 1957. évinek 4—4,5 szeresére,

azaz 800—900 milliárd kilowattórára kell

felemelni 15 év alatt, az erőművek kapa—

citása ugyanekkor 4,1-———5,1-szeresére emel—

kedik. , ' ' ' '

r

788

STATl SZT lKAl IRODALMI FIGYEw

Az új erőműveket az élenjáró technika

és tudományos eredmények alapján kell

felépíteni. Az utóbbi években a vizierő—

művek építésében szerzett tapasztalatokat az építendő hatalmas hőerőműveknél kell hasznosítani, amelyek 2—2,5 év alatt üzembe helyezhetők szemben a vízierő—

művek 3—5 éves épitési határidejével.

A hatalmas befektetést igénylő vizierő—

művek építését a 15 éves tervben csök—

kenteni kell s elsősorban hőerőműveket

kell építeni, csaknem teljes egészükben a helyi 'energiaforrásokra támaszkodva.

A tervidőszakban a távol—keleti vidékek erőműépítkezései nagyobb ütemben ha—

ladnak, mint a középső. országrészeké. Ke—

leten azonban elsősorban vízierőműveket

építenek. A vízierőművek összkapacitása Távol—Keleten az 1955. évi 15 százalékról 40 százalékra emelkedik.

A tervidőszak legfontosabb célkitűzése az európai és közép-szibériai egységes vil—-

lamosenergiahálózat megteremtése. Ez fel—

tétlenül szükségessé teszi a 400000 és en—

nél is nagyobb kilovoltos távvezetékek ki—

építését.

Az új erőművek építése mellett meg kell

kezdeni a régi, kis hatásfokkal dolgozó,

különösen az első ötéves terv idején épült

erőművek modernizálását, tovább kell csökkenteni az erőművek önköltségét.

A sok és olcsó energia lehetővé teszi a népgazdaság minden ágának elektrifikálá—

sát, új, energiaigényes iparágak kifejlődé- sét, a vasúti szállítás egyre nagyobb mér—

tékű villamosítását, a háztartások, a la- kosság villamosenergiával való teljes el—

látottságát.

(Ism.: Kőszegi Lászlóné) Werner, Kurt:

A Német Szövetségi Köztársaság iparstatisztikája

(Die lndustriest-aitisrtik der Bundesrepublik Deutschland.) Berlin. Du'nckcr und Humblot. 171! p.

Az iparstatisztika adatait a Német Szö—

vetségi Köztársaságban főleg a Szövetségi - Gazdasági Minisztérium használja fel. A minisztériumon és a Német Szövetségi Bankon kívül hasznosítják azonban azo—*

kat a nemzetgazdasági mérlegeket és a

nemzeti jövedelmet összeállító, illetve szá—

mító szervek is, így például a különböző gazdaság— és konjunktúrakutató intéze—

tek stb.

A nyugat—német gazdaságstatisztika

magva az iparstatisztika, minthogy a Né—

met Szövetségi Köztársaság gazdasága erő- sen ipari jellegű: a nemzeti jövedelem 45 százalékát az ipar termeli.

A mai nyugat—német iparstatisztika a háború előtti iparstatisztikán alapszik és az angolszász országoktól eltérően nem ál—

talános ipari összeírásokon épül fel, ha- nem az üzemi beszámolójelentéseken és a termelési statisztikán.

A második világháború után az ipar—

statisztika a különböző megszállási öve—

zetekben eltérő módon alakult. 1948 után

nyerte mai szervezetét, amelyet azután az 1953. és az 1957. évi statisztikai törvény

szabályozott.

A Német Szövetségi Köztársaság ipar—

statisztikája a tíz dolgozónál többet fog—

lalkoztató üzemek három felvételén ala—-

pul: a havi üzemi jelentésen, 'a negyed—

éves termelési felvételen és a havi ter—

melési gyorsjelentésen. A 10 dolgozónál

kevesebbet foglalkoztató üzemek adatait

évente egyszer a kisüzemek részére ki—

adott ipari beszámolók segitségével ve- szik fel.

Az általános iparstatisztikán kívül szá- mos különleges ún. ,,szakstatisztika" is

készül, amelyeket vagy érdekképviseletek, vagy hivatalos szervek állítanak össze, rendszerint a kulcspozíciót elfoglaló ipar- ágakról vagy azokról az iparágakról, ame—

lyeknek nyersanyagszükséglete nagymér—

tékben a kűlföldtől függ (például vas- és

acél, színesfém, textil stb.).

A nyugat—német statisztika a felvételi

egységeknek három alaptípusát különböz—

teti meg: a gazdasági egységet (a vállalat,

a cég), a helyi egységet (az üzem, a mű)

és a műszaki egységet. E harmadik egy—

ség statisztikai kifejezése a legnehezebb és ma lényegében osztályozási fogalom.

A gazdaságstatisztikában alkalmazott csoportosítási módszereknél megkülönböz- tetik az áruk és intézmények szerinti cso—

portosítást. A decimális rendszer szerinti

nomenklatura a negyedévi termelési felvételen alapul és 32 kétjegyű ,,árucso—

portot", 152 háromjegyű ún. ,,áruágaza—

tot", 787 négyjegyű ,,áruosztályt" és 5481

hatjegyű ,,áruféleséget" tartalmaz. Az in—

tézmények szerinti csoportosítás, szintén a decimális rendszer szerint, 32 iparcso—

port és 142 iparág szerint oszlik meg.