ELTÚNT STATISZTIKÁK NYOMÁBAN
A GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK
A két világháború közötti időszakban, 1923 és 1947 között a Statisztikai Hivatal ún.
Gazdasági jelzőtáblákat tett közzé a Magyar S tatisztikaí Szemlében, hogy ezzel is elősegítse annak a célnak az érvényesítését, miszerint a ,, . . . külföldi példáknak megfelelően egy folyó- iratban közölje gyors ütemben azokat a jelzőszámokat, amelyek időközönként gazdasági vagy társadalmi életünkben előfordulnak. . .", hogy ,,. . . megbizható statisztikai adatok szolgáltatásával segítse elő országunk gazdasági és társadalmi viszonyainak minél pontosabb ismeretét."1
A jelzett időszakban 235 Jelzőtábla jelent meg változó elnevezéssel és gyakorisággal, bár a havi közlés igyekezetével.2 (Az első Jelzőtáblát a 61—63. oldalakon mutatjuk be.)
Amegjelenési gyakoriság változása jól mutatjaa gazdasági-társadalmi élet stabilitásá- nak hullámzását. Feltehetően a húszas évek végétől a harmincas évek végéig mutatkozó egyenletesség a magyar statisztika két háború közötti prosperáló időszakára utal. Ezek a kö- rülmények mind bővebbés mind informatívabb tartalmú Jelzőtáblák közreadását tették le- hetővé 1947 második feléig. (Az utolsó megjelent havi Jelzőtábla másolatát lásd a 74—76.
oldalakon.)
Az 1928. évi 5. számban első ízben jelent meg az Összefoglaló helyzetjelentés című rövid szöveges elemzés, mely követte a Jelzőtábla szerkezetét, és részben módszertani magyaráza—
tot, részben néhány mondatos megvilágító gondolatot tartalmazott. Ez az adatközlési mód az 1944. év második félévében szakadt meg.3
1931-ben alaposan megújították a Jelzőtábla oldalrovatát, azaz a tartalmát, és Sipos Sándor tollából magyarázatok jelentek meg a fogalmak és az adatok értelmezéséhez. (Rep- rintjét lásd a 65—67. oldalakon.) ,,A kiegészítés (mármint a Gazdasági Jelzőtábla kiegészí- tése. —- V. L. M.) főként olyan gazdaságpolitikai adatokkal történt, amelyek a gazdasági élet figyelemmel kísérésével nélkülözhetetlennek bizonyultak. Jelen számban (az 1931. évi 1.
sz. — V. L. M.) közreadott új gazdasági jelzőtábla adatsorainak megnevezését a legrövidebb formában kellett eszközölni — irta Sipos Sándor —, ami magában véve is szükségessé teszi az adatsorok közelebbi magyarázatát. Szükségesnek mutatkozik ez azonban a sorok sajá- tos természeténél fogva és az adatszolgáltatás különbözősége miatt is." Ugyancsak ez évben tették közzé első ízben az ún. Évi gazdasági jelzőtáblát, ami azután az 1944. évvel bezárólag rendre megjelent minden év 2. számában. Tartalmilag (az oldalrovatok) nagyjában—egészében
1Szabóky Alajos dr.: Előszó. Magyar Statisztikai Szemle. 1923. évi 1—2. sz. 1—2. old.
' l923-tól 1928. második félévig Magyarország gazdasági jelzőtáblája címmel, 1928. második félévétől az 1944.
évvel bezárólag Gazdasági jelzőtábla címmel, 1945—ben Magyarország és a szomszédos államok legfontosabb népességi és gazdasági adatai címmel, 1946—1947—ben pedig Jelzőtábla. Magyarország fontosabb népességi és gazdasági adatai cím- mel jelentek meg a táblák.
3 1949-től ezt váltották fel először az Országos Tervhivatal három— és az első ötéves terv első időszakáról beszámoló ún. tervjelentések, amelyek azután (1950. III. negyedévétől) a Központi Statisztikai Hivatal ,,vett át" és adott közre rend- szet-esen mind a közelmúltig Tervjelentések és Jelentések formájában.
1931 ; Sipios Stgrödori'dMagyarázatok a gazdasági jelzőtáblához. Összefoglaló helyzetjelentés. Magyar Statisztikai Szemle.
. Vl . SZ. -0 .
60 GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK
követték a havi jelzőtáblákat. Érdekességként említhető, hogy összefoglaló adatokat közölt a tárgyévet megelőző évtől visszamenőleg még 5 évjáratról. Az Évi gazdasági jelzőtáblákat többnyire gazdag ábraanyag illusztrálta.
Jogos az olvasó kérdése, miben állt az 1931. évi megújított Jelzőtáblaaújdonsága.
A tábla oldalrovatában szereplő adatcsoportokon (a termelés, a kereskedelem és közle—
kedés, a vasút— és postaforgalom, a gépjárműállomány) belül részletezettségükben új gaz- dasági mutatókat tettek közzé. Új adatcsoportként jelenik meg az Áralakulás, amely az ár- indexeket, egyes konkrét áruk nagykereskedelmi árát stb. tartalmazza. Új szerkezetű a Pénz és Hitel adatcsoport is, például a tőzsdei adatokkal és az ún. hitelbiztonságot jelző mutatók—
kal egészítve kia korábbiakat. A havi gazdasági jelzőtáblák adatai és módszertani tapasz—
talatai alapján született meg az l930-as években az ország társadalmi-gazdasági helyzetét bemutató összefoglaló jelentés.
A reprint-formában itt közreadott válogatásból jól látható, hogy a Táblák mindenkori szerkesztői olyan adatrendszert igyekeztek az olvasók (felhasználók) elé tárni mely egyrészt átfogóan jellemzi a korabeli társadalom és gazdaság helyzetét a legalapvetőbb mutatókkal;
másrészt az alapvető adatstruktúrát időről időre igyekeztek kibővíteni az olykor heveny módon felmerülő problémák (változások) ábrázolására alkalmas mutatókkal. (Példaként említem a Népmozgalom adattömböt, melynek halálozási sorai a 20-as évek végén, majd a 30-as évek elején bővülnek egy-két főbb halálok szerinti adattal— tuberkulózis, csecsemő—
halandóság —, avagy amikor megjelennek a kivándorlásról szóló adatok.) Mindez jól mu- tatja, hogy a statisztika nyilvánvalóan a korszak fontos társadalmi problémáira igyekezett reagálni. Ugyancsak a Jelzőtáblák ,,valóságérzékenységét" mutatja egy-egy olyan új típusú adattömb beemelése is mint például a Munkapiac blokk, majd ezen belül az adatközlések gazdagodása a nagy válság idején.
A mai szakemberek számára tanulságos lehet a Jelzőtáblák szerkezete, felépítése és az az igyekezet, hogy az objektív adatok segítségével, minél érzékenyebb mutatók kidolgozásá- val tegye'k áttekinthetővé a korszak társadalmi-gazdasági helyzetét.
Úgy gondolom, ezek a tapasztalatok ma is hasznosíthatók.
Vist' Lakatos Mária
PE3IOME
B pamcax cepnn, neMoac-rpnpyiomeü cramcmicy nponmoro,Ha ero—r pas nyőnmcylorcn T.B.
Taőrmnsx akonomaecxnx annnxaropon, KOTOpBIe perynxpno neaaramcs B mypnane Beneepckoe cmamucmuuecrcae oőaapeuue (((Mammp III-rarnc'rmcan Cemen) c 1923 no 1947 ron.
Taőmmsr Harnanno noxassmaior c 110340me xaxnx norcasareneit, nepanmix 11611me 11 nx oőpaöoncn cramcrmca Toro Bpemetm xapak'repnaoaana c-rpyxrypy, coc'rom-me nearepcxoro xoaaüc'rna n oőmecma.
SUMMARY
The presenting one-time statistics now publishes so-called Tables of economic indicators which had been regulary published in Statistz'cal Review between 1923 and 1947.
It is easily to be seen on the tables, by what sort of indicators and primary data used by the
contemporary survey and processing methods the structure of the Hungarian economy and
society had been characterized.
GAZDASÁGI JELZÓTÁBLÁK ' 6 1
Magyarország gazdasági jelzőtáblája.
Tableau économigue de la Hongrie.
___—._.. , ___—___—M
Húború
Ha nevezés E 6 1923
Di , M, Ugyi: $$$?" 1920 1921 1922 Januar
mgn ton m .,an J'mwz'er
gun—re
lam—1912.
!. NépmozgalomJ) — 1. Mouvement évi átl-s
de la populationJ) A '," "371?
Házasstgkötéaek — Mariages . . . "32.155" 68.000 102.633 83.750 84.578 8.690!
1000 lélekre jut —- Propwtíon pour
1000 ámen . . . ,. 9'1 13'0 -10'5 10'5 12'9
Élve szülőnek —-— Nő:—vivanis. . . 263000 246319 222677 236.785 19.760!
1000 lélekre jut — Propartion pour
1000 limes . . . . . . . . . _ 302 310 27-9 29-4 203
Halálozús —— Décéa . . . ,, 174000 161526 153366 167.287 11.988
1000 lélekre jut — Propom'on pour
1000 ámen . . . ,, 23'3 2132 19'5 208 178
Szaporodás —- Accroísaemmt . . . . ,, 89.000 78.793 68.811 69.478 7.772
1000 lélekre jut — Proporlion pour
1000 ámea . . . ,, 11'9 100 86 8'6 11'5
len—1915.
évi huzd:
2. Termelés. — Production. "?ÉTJÉM
Bűn — Fromm! . (; 19,942.421 10,822.1_19 14,846.944 12,267.l45') —-
Rozs— Seigle. . . . . ,, 8,032.64o 5,143;169 5,879.867 5,446.684') _- pa -— Orge . . . . . ,, 7,127.741 4,718.519 4,661.103 454528?) —- Zab — Avoine . . . . . ,, 4,398_883 3,237.901 s,1ss.05s 333234?) _-
Tengeri —- Mail . . . 16,058.805 12,742.081 8,052.950 8,253.785') -—
Burgon : —— Pommeo de terr , 19,420.688 20,722.29412,491.603 9,214.888') ——
Cukor: pu -— Betteravca á eucre . . , 15,005.783 6,898.261 5,429.445 5,733.506') —
Bor (muattermés) — Vin (production de —-
Kömogu) H. 'la. , . . . 111 15942? 2.450253 3,476.281 4'486g35é3) ——
az n — om'l . . . . . . . (; 8,060.8 ; 740 .9 —
Bamnazém —— Li m'le . ,, 54,525.932 44'909'990 55'268-790 56:157.600 _—
Szesz') — Alcoo . . . . . . hl —- 219177 247504 113369) ——
Cukor (nyers)') - Sucre (bmw) (; — 333380 608690 6764500) 1181901
3. Pénz és hitel. —— Monnaie et
crédit. 1913
A korona zürichi árfolyam: -— Cours lOOK:sv-ff-
du change de la couronm ú Zurích 3.323; 105 2'16 1'48 047 0201
A korona 11th! mi utan ban -— Cours oo :; .
de change deyula counting en or . . 1100 602;- 100 2'05 1'41 045 0'19L
A,,nymmlék __ Mmm (pa, _ _ . umvkor- — — W -15,558.B2414,452.24O
címu-or. lik!!! Pr
Bankjegyforgalom —- Billets de bangue % circulatiom _ _ _ _ _ _ _ _ m llió kor. ;."ng __ __ 25.175 75.887 73.717
Bankknmatláb — Tam: en banana . 'lo —- —— 8 8 8
Csődök —- Faillites . . . "im -— 6 84 81 1
nombre
') Az adatok Magyarország mai területére vonatkoznak; 1921-től kezdve az adatok elözetesek. —— Les données ne rapporlmt au territoire de la Hongrie actualle; á partir de 1921 les données sont prélíminairea.
') A feltüntetett évvel kezdődő gazdasági év adatai. -— Donuts! de la campagnc commengamt avec l'mmés indiguéé.
') A magyar kir. földm. min. 1922' okt. 4-i termésbecslés—jelentése szerint. ——- Suivant le rapport d'eslimatc'on de a production du Ministérc roy. honyroín d'Agricultura du 4 octobre 1922.
')_ Ideiglenes adat. — Donnie provísoirc.
*) Szept.—dec. havi adatok. —- Domw'es (les mois de "pl.—dá.
GAZDASÁGI JELZÓTÁBLÁK
5 mi??? !: Jamn'cr
" — ' e a n 0
M e ** " e ' ez e 8 Egy? 3 Dnnnérs 1920 1921 1922 1923
Dés-ignahon Umté d'auanl január
gum—:
4. Árak.') —— 4. Prix.') 1913
Búza ') -—— Frame"! *) . . . . () 2230 40000 1.825'00 5.955 12.514
10!) 1.793'7 8.183'9 263704'0 -56.116'5
Rozs') —- Seiglc ') . . . . . . . ,, 17-76 335—00 1.318—80 4.242-43 8.136
100 1.886'2 7.425 ' ? 23.887'5 45.810'9
Tskarmányárpa l) ——-— Orge fourrayérc') ,, 16'03 335'00 1.484'20 4.307'15 7.788
100 2.089'8 9.258'9 26.869'8 48.583'9 Tengeri 1) — .Ma'l's ') . . . , 15'45 247'00 1.689'30 4.306'02 7.882
100 1.598"? 10.934'0 37.183'3 50.886"?
Búzaliszt. O—ús —— Farine de frommt,
de 1: gnalílé . . . . kg 0'86 21'95 86'85 95'01 187'25
100 6.0!)7'2 10.230'1 26.391'7' 52.00 '?'
Főzőliszt —— Farina de 26 aualiíű . . ,, 0'34 11'65 18'67 8803 18062
100 3.426'5 5.491'2 25.891'2 53.123'5
Kenyérliszt —— Farina ?: pain . . . ,, 0'30 3'14 896 76139 168'87
100 1.046'7 2.986-6 26.563'3 56.290'0
Disznózeír —— Saíndouzc . . . . . . 1'77 159'56 152'16 429'66 882'5
100 9.014"? 859619 24.274'6 47.033'9
Hsrhahús — Víande de boeuf . , . ,, 2'26 91'40 84'54 266'24 572'50
' 100 4.044'2 3.740'7 11.780'5 26.332'3
Tojás, friss -—- Oeufs frais. . . . . ldb—piéces 008 410 4'93 18'20 38'50
100 5.125'0 6163'0 22.750'0 41.875'0 Bnb, fehér, -apróezem£i — Fém, blan—
chcs mennel . . . . . kg 041 1816 1742 58'51 107'50!
100 4.429")? 4.175'6 13.051'2 26.219'5
Burgonya rózsa —-—- l'ommcs de terre,
nincs ,,roee' . . . 0'10 3'58 5'90 24934 44'62
100 3.580'0 5.900'0 24.340'0 44.620'0 Sznrvssmarha (ökör, közepes min.) -— ikgélósúl
Béta: íz comes ((le dmm'éme ordre) . fülén?" ! 0'88 43'71 32'83 77'91 179'58
"m"" 100 5.200—2 siege-n mano-r mesa-r
Sex-tév) —- Porcs') . . , 1'88 90-93 74'89 218-26 491—25
100 6.589'1 5.427'0 15.815'9 35.597'8
Lóügás kocsiló, könnyebb) — Chevaum
(de somme, zi voiture, plus (égen) . db —piéces 229 16.870 17.518 37.876 94.666 100 7.366'8 7.649 16.589'7 41.838'9
1 9 2 0 1 9 24 1 1922
r t 6 k é r !
5. Külkereskedelmi fotgalomJ) Cl "5, drb minig korenúkbnn 'I vagy d'b millió uránium """ drb
s. commerce excéneum '" ex," "zzfxcgzrzxza m:.m'" ,.—::::;',7;,;::,.:::f:,,, "egy"
Behozstal összesen -— Importatian en 251379 378394 351372
total . . . 5,423.087 243050 28,277.094 43024'0 38,518.532
20.560 498464 551350
Kivitel összesen —Ea:partatíon eu total 5,226.260 9.501'9 8,.'—179.672 22.288'9 10,442.541
Foniosabb behozatali cikkek —- Articles
principauz d'importation
Psmutszövet —— Tíz.—ms de satan. 68.758 4.781'9 II.—3.584 9.246'7 116373
Gyapjúszövet — Tissue de laíne . 18.798 1.879'8 34.829 4.462'8 88.987
Szén —. Claarbou. . . 850121 1481) 6,132.949 2.474"; 7,930.830
Nyers és megmunkált fa — Bois
brut et enm-é . 1,ő77.087 580"? 10,998.723 1.982"! 16,683.790 ') A dalt számok az áruk indexszámai. -— Lea chim'cs en üaligue indiguent les nombrea-indíccs deepri't.
') 1920-ban maximált árak, n. szabadforgalom helyreállítása (1921 júl.) óta pedig a budapesti tözsdei jegyzés szerint. A többi árú a budapesti vásárcsarnokban kialakult kiskereskedelmi ir slupián. — En 1920
prím fiaié: par l'autorité, a partir du raabliseement ,du commerce libre (Jm'llct 1921) mtívant les votes á laBourne de Budapest. Les autres articles sont ln prím de détail am" ae sont formás dans les hallas de Budapest.
') 1913. évben. páronkint 45 kg—levonáesal, 1920 ót. levonás nélkül. —— Én 1913 par pair-es avec déductían de 45 kílogwmnncs. (! parts'r de 1920 sans déduclion.
*) Az adatok mindenkor a. mlgyer közigazgatás alatt állott terüietekre vonatkoznak. —- Les domzám
u rappm'tent toujours (m:: territoires ae Mmmm! nous administration hongroise.GAZDASÁGI JELZÓTÁBLÁK
——...—.._.___.._____________
l !) 2 () l 9 1! 1 1922
llcgllcvuzt's_s
á r t e k é r ! é ):
. . n '7 . - . r ')
nullxó km'nuákbzm " "Kyd" millio kormmkhnn " "IH *I'l ru ;] ou mi mint" ru mil- ru 1; ull ru uuh'ur m mil- "u .) nu ml L pi: n's linux .Ir rum-munk piu'm linux lll' com umwx pi: cvs
' . 4 . va ' lrl!
Dumynalwn (' [HH
Pumutl'onál és cérna —— Fil de
coton el, [il rctors , 8.598 (3481) 27.198 1.767'5 41.788
Papir és papirárú —— Papier el
arttc es (le pap Lm . 313 117 1.237'9 389 309 1.734'2 482062
Kikészltctt ből — Cum; . , 28.404 498'9 38.940 1.5293 29.949
Yasúxú —— Own-ages m fer 292570 1.169'7 259638 1.836'9 190755
Ásványolaj ——- Hwilrs minóulcs 172 892 5829 429418 l,189'2 588077
Gépek és készülékek — Machi-
nes et appareíls 179.100 925'4 92.378 1.091'9 177646
Cipők -— Souliers 94809 3924 9511 7609 7.177
Villamossáígépek és készülé—
kek —— ackinea et appareils
élcctrigues.10.949 832'7 14.347 434'5 10.909
Nyers- és ócskavas —— Fcr brut
et fcraílle . . . 14.791 91 115315 137'9 558191
Fontosabb kiviteli cikkek:
Articles principatus (l'exportation.
Búza- rozsliszt — Farina de fra—
ment et de aeigle 13.202 600 1,250.062 5. 250 3 1,626.688
Bor — Vin . . 975308 2.713'3 625274 1. 682": 864811
Vágó. és igásállatok— Animauw
de boucherie el de trait . 7.295 1809 68.17!) 1.316'2 227351
Gépek és készülékek -—— M'achi—
nes et appareila 25.477 2015 105092 1.272'4 257999
Villamossági gépek és készülé- kek —— Machines et appareíls
électm'gues _ 11.374 740'6 28.843 1.195"? 35.147
Gyapjú —— Laina. . 36.890 4427 68.472 684'7 42.593
Friss és elkészített hús, kolbász —
Wanda fraíclle et prépare'e,saucisses . 1.470 28'2 45.587 651 91.285
Toll —— Plumes _ . 9.073 335'7 21468 465'7 26.213
Zsíros olajok —— Huiles grasses 3.852 31'8 33469 399'7 47.487
Nyersbör —— Peauw brutes 60.425 617'9 35.764 3242 23.994
Tojás -— Oeuf's 45 0'7 17820 304'5 30.712
Szesz — Alcool . 121 1'2 14.275 1570
68.489
Megjelent: Magyar Statisztikai Szemle. 1923. évi 1—2, sz. 62—64. old.
64 GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK
Rajzok a gazdasági jelzőtáblához.
Úrapltt'gueá du taáleau écc-nomz'gue.
MUNKANÉLKÚLISÉG.
Chőmage.
;, ezertwfnkanéikümiilídrl/VI.?
0
M. X X! III I
355; ms
DRÁGULÁSI mnfxszixmou.
Nombres—lndices de la cherté de la vie.
1913 5100
(lakbérreníaűdebni'
X XI
%% 1926
TÖZSDEINDEX.
Indice de la Bourset 1913r1oo
MU NKAPIAC.
Marché du travail.
o ,
M, X X! X" ! u ll " V VI m
$$$; 1926 192?
lMunkaközverilés-P/ace/nM/s ÉMunkahelyek—űmsim
EMunkakeresök—ápmaüsüm/af
BETÉTEK.
Dépo Ps.
mill/Ms ie
Takarékbetétek !?
MAGYAR NEMZETI BANK.
Bangue nationale de Hongrie.
,, oo millió pengő Mmm aimMya'k
k...,
;
Bankjegyfurgakom- awmm/aéasú/Ielsoéií .:
soo ! _
M M
( VWWWN/ AJ
rt:
u.
észlel—[Arms: Márai/Zejx/J
_.... -————— — _ ——-— §
dvd V x**x/ T'?"
Vállórárca War/z: ewWo'Zf/É/s ' '
100... -.
200
Megjelent: Magyar Statisztikai Szemle. 1928. évi 1. sz. 132. old.
GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK
Összefoglaló helyzetjelentés.
Résumé de la situation en Hongrie.
A gazdasági jelzőtábla adatainak magyarázata.
Explication du, tableau écononzigue.') A gazdasági jelzőtábla a fontosabb idő-
számsorok havi adatait tartalmazza. A köz- readott statisztikai számsorok abszolútszá—
mok, indexek és egyéb viszonyszámok. A gazdasági jelzőtáblában túlnyomóan abszo—
lút számban kifejezett adatokat közlünk.
Csak három főindexsor (megélhetési-, rész- vőny- és árindex), a csoportindexekkel és néhány más, különösen kifejező egyéb vi—
szonyszám vétetett fel. Az adatok minden egyes számsorra nézve 18 hónapra vissza—
menőleg közöltetnek. A jelzőtábla tehát az időszámsorokban jelentkező idényszerű hul—
lámzás figyelembevételét is lehetővé teszi.
A jelzőtábla számsorai két csoportba osztályozhatók.
Az elsőbe azok a számsorok tartoznak, amelyek a megfigyelt időszak eredményei- nek összegét juttatják kifejezésre. Ilyenek a termelési és forgalmi adatsorok. A gazdasági jelzőtábla ezekre nézve a havi adatokon kívül még az utolsó két esztendő havi átla- gait is tartalmazza.
A második csoportba azok az adat- sorok tartoznak, amelyek ellentétben az elsö csoportbeliekkel, nem szummázódnak
az idővel, hanem mindig csak egy ke—
resztmetszetben, rendesen a megfigyelési időszak végén regisztrálják a sor állását.
llyenek elsősorban az állománysorok, mint pl. a jegyforgalom, betétállomány, gízp' járműállomány stb. Ezeknél az állomány—
soroknál az évi összeg, vagy átlag adatai—
nak rendszerint nincs gyakorlati jelentő- sége s azért azok közlését mellőzzük.
Az előzetes, ideiglenes adatok helyébe,
mihelyt az adatok feldolgozása befejezést nyert, a végleges adatokat iktatjuk. Innen van. hogy a Szemle különbözö számaiban a megfelelő adatok nem mindig egyeznek.
Az egyes adatsorokra vonatkozó részle- tesebb magyarázatot a jelzőtábla csoporto- sításának sorrendjében közölve, az alábbiak- ban adjuk.
Népmozgulom.
Iltizassúgkölés. uűlclc's és haláloztís. Az mlm lukat az anyakönyvi bejegyzések alapján az anya—
könyvi hivatalok szolgáltatják. Magyarországon a (zületéseket 7 napon belül kell az anyakönyvveze-
*)Xuus public—tons dans notre prochai'n numéro m note crplicutivc [rangaise du tableau économx'fzue.
töségnél bejelenteni. Az LOOO lélekre adott arány- számokat, mindig az előző év végére kiszámított népességhez viszonyítjuk. A természetes szaporo- dás a születések és halálozások különbözete.
Kívándorlás. Kivándorló az, aki tartós kereset céljából hagyja el az országot. Visszavándorlás.
Visszavándorló az állandó tartózkodásra az országba visszatért kivándorolt.
Munkuptuc.
Kötelezőlcg biztosított tagok. A társadalom- biztosítási szervek havi átlagos taglétszáma.
Munkanélküliség. A szakszervezetek által ki- mutatott hóvógi munkanélküliek. A keresztény- szociúlistn szakszervezetek adata kizárólag Buda- pestre vonatkozik.
Hatósági munkaközvetítők. Az adatok l930 január 1-től kezdve az ingyenes magánközvetttés adatait is tartalmazzák. Mind a munkahelyekre, mind a munkakeresőkre megadott hóvégi adatok- ban az előző hónapban be nem töltött munka- helyek és el nem helyezett munkakeresök is benn—
foglaltatnak. Ugyanaz a személy több közvetitőnél, vagy egy hónap alatt több ízben is szerepelhet. A munkakeresők összes száma azért nem jelentheti egyúttal a munkakereső személyek számat.
Munkabérek. A munkaközvetítés alkalmával felajánlott munkabérek mérlegelt átlagai.
Termelés.
Burnauőn. Az adatok a bányászott lignit meny- Az adatok a pécsi medencében termelt szénre vonatkoz-nak. A szóntermelési adatok bruttó termelést jelentenek.
Víllamosúramtermelés. A megadott sorok csu—
pan Budapest szfőv. Elektromos Műveinek áram—
termelésére és áramelosztására vonatkoznak.
és cukortermelés. (A pénzügyminiszte—
xium adatai). A cukortermelési adatok nyerscukor—
érte'kben vannak megadva. (9 finom cukorértók : 10 nyerscukorérték.) A cukortermelési adatoknál az átdolgozás folytán előállott esökkenések a holt—
szezonban, mint negativ termelési adatok jelent—
keznek.
nyiségét is tartalmazzák Kőszén.
Szesz-
Kereskedelem és közlekedés.
Küllrereskcdelem. Bcjclentósre köteles minden áru, amelyet az ország területére behoznak, vagy kivisznek, vagy azon átvisznek. A mennyiség az áru- nyilatkozatok, az érték pedig a Magyar Kereskedelmi Statisztikai Értékmegállapitó Bizottság által az érték—
bovallások figyelembevételével megállapított keres—
65
66
kedelmi egységértékek alapján nyer kiszámítási, Az aktív kikészltési és javítási forgalom adatai a kiilkeA
reskedelem adataiban ben—nioglaltatnak.
Fontosabb áruk és árucsoportok szerint való részletezd-sulit a szén, a kőszén, barnaszén, pirszén és brikett; a [u, a tüzil'a és másfajta nyers és meg—
munkált fa; a papiros, a papiroson kivül a tovább- feldolgozásra szolgáló papirosanyag es papirosáru;
az ásványolaj a nyers és llnomitott ásványolaj; a baromfi az élt": és leölt baromfi; a disz'nózsi'r pedig a zslron kivül a szalonna adatait is tartalmazza.
Vasúti forgalom. (Műv. adatai). Reprezentativ adatok. Csupán a m. kir. Államvasutak és a Műv- kezelésében lévő Hév. vasutak adatait tartalmaz- zák. A szállított áru, árutonnakílométer, megrakott teherkocsik, továbbá az utas-kilométer adatai, min- dig a fizető teljesítményekre vonatkoznak. Az utolsó 12 hónap adatai mindenkor ideiglenes jellegüek.
Pmta/orgalom. (Postavezérigazgatósúg adatai).
A belföldről és külföldről érkezett, illetve kézbe- sített küldeményekre vonatkozó, tehát nem a fel—
adási, hanem a kézbesítési adatokat tünteti fel. A levélküldeményckben a közönkéges leveleken kivül a httlapküldemények ajánlott
küldemények, a csomuykílldcményekben betéti csomagok darabszáma is A posluululuányforyalom
és az levélpostai
pedig a benn/oglaltatík.
szinten a kézlmitési adatokat tünteti fel, de a postautalvány alap-
ján lliit'izetett összegeken kívül még a posta-
pénztúr forgalmúba bekapcsolt pénzintézetek kül- deményeit és a Máv. pénztárak ellátmányút is tar- talmazza, A kézbesített táviratok darabszámúban a többcimü és körözvénytúviratok is bent vannak.Azonban nem tartalmazza a nemzetközi átmenő- t'orgalomban kezelt táviratokat, sem a vasúti láv—
irdák adatait. A helyközi beszélgetések adatsora esak a megtörtént beszélgetésekre vonatkozik. A távbeszélő lődllomások hóvégi adatai a postahiva- talokban es maganhivataloknál lévő nyilvános állo- mások számát és az előfizetői, automala- és időszaki állomásokat tartalmazzák, a szolgálati és közvetlen állomások nélkül.
Gépjárműu'llomány. (Az Államrendőrség adatai).
Az adatok a hóvégi állományt jelzik. A személy- kocsik adatai a bórülllókill is magukban foglalják.
Az egyéb gépkocsi alatt pedig az autóbuszok, a betegszállító, köztisztasági—, talány-, tűzoltó-, von- tatókocsik, postaszídlltó gépjárművek, hullaszállító- kocsik stb. értendők. A mólorkerékpárokra megadott részletes adatok mind a mellekiiléses, mind a mel- lékiilés nélküli múlorkerékpúrokat tartalmazzák.
Áralukulás.
Nugykercslcedelmi árindex, 1929 január óta a
Központi Statisztikai Hivatal új módszer alapján.árindexet állít
mérlegelt nagykereskedelmi össze,
GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK—
54 árunak a hó utolsó napjáról, vagy az ah—
hoz legközelebb eső időpontról vett áradataiból.
Búzisul az 1913. évi átlagárak szolgálnak. A mérle- gclési koell'iciensck az 1926. évi termelesi adatok
alapján liatároztattak meg?)
A mezőgazdaság vásárló erejének a kifejezője, az agrárolló, a ,,mezőgazdaság és állattenyésztés"
indexének alakulását tünteti fel, ha az ,,egyéb ipar"
indexe : 100.
Mcgéllietési vagy létfenntartási költségek ín- dexe. Egy 4 tagú munkúscsalád elméletileg meg- állapított heti szükségleteinek tlgyelembevételével állítja össze a Központi Statisztikai Hivatal. A munkúscsalád heti fogyasztásában 12 élelmezési, 3 fűtés- és világítási s 12 ruházati cikk van felvéve.
Az élelmezési cikkek mennyisége a kalórikus érté- kek, a ruházati cikkeké pedig az évi szükségletek alapján allaptttatott meg. A megélhetési index min- den hónapban egyszer, a hó utolsó napjáról vett legalacsonyabb és legmagasabb kiskereskedelmi árak
útlagai alapján állíttatik össze.
Nngykcreskcdclmi árul.". Az adatokat a Buda-
pesti Áru— és Értéktőzsde Hivatalos Árjegyzö Lapjá-
ban, Budapest székesfőváros vásár- és vásárcsarnok- igazgatósága által kiadott Hivatalos Árjegyzésben, továbbá az 0. M G. li. llett-akin! egyszer meg- jelenö közlönyében, a Köztclekben, a hó utolsó napjára, vagy az utolsó napok valamelyikére meg- adott legalacsonyabb és' legmagasabb árjegyzé- sek útlagai szolgáltatják. Egyes árukra nézve a Magyar Kereskedelmi Statisztikai Értékmegállapltó Bizottság tagjai havonkint kétszer adnak áradatot, amelyek közül a gazdasági jelzőtáblában mindig a hó utolsó napjában megadott arak közöltetnek.A gazdasági jelzőtáblában között áruk a nagy- kereskedelmi árindexben is szerepelnek.
Pénz és hitel.
Állami bevételek bruttó eredménye. (Pénzügy- miniszte'rium adata). A következő tételeket tartal- mazza: egyenesadók, forgalmi adók, illetékek, io- gyasztási adók, vámjövedék, saecharin es osztály.
sorsjáték bevételei, sójövedék bruttó és dohányjö- vedel: bruttó. ezenkivül a tárcabevételek és a l'u- varozúsi illetékek tételei.
Állami kiadások bruttó előíránymtn. (Pénzügy- minisztérium adata). A közigazgatási kiadásokon kívül még az államadóssági szolgálattal és béke- szerződést terhekkel, beruházásokkal, nyugellátások—
kal kapesolatos kiadásokat, valamint az önkor- mányzatok szemelyi kiadásaihoz való hozzájárulást tartalmazza.
1) Szőnyi Gyula: Az 1929. első félévi árstatisz- lika és pénzügyi jelzőszámok. Magyar Statisztikai Szemle 1929. 9. szám.
GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK
5—
Pengő zürichi árlalyama. 100 pengőnek svájci frankban, illetve 100 svájci franknak pengöhen való árjegyzését adja, a hó utolsó napjának zárlati jegyzést: alapján, valutára.
Magyar Nemmti Bank. .-l jegy/orgalom mintái a forgalomban levő összes bankjegyeket tartalmazzák.
.t leszámítolt váltók és előlegek jelentik a Nemzeti Banknál leszámilolt váltók, valamint a közrnktúri zálogjegyekre és értékpapírokra adott előlegek ál—
lományát. Érd-"észlel. Az nrrtnyérmék, uz árunyrudnk.
külföldi és kereskedelmi érmék állományát jelenti, finom kilogrammonkint 3.794 pengővel számítva.
.tz érckészletbe tartoznak még a deviza és valuta, azaz az elTektlv külföldi bankjegyek. érmék és kill- földre szóló váltók, amelyek a bank alapszabályai alapján beszámíthatók az ércfedezetbe, Az érc/ede- :rlí arány a Nemzeti Bank alapszabályai alapján számított arányszámr lt'leglmlározásrt úgy történik.
hogy :i bánkjegyl'orgálomhoz hozzáadjuk :t bnnk azonnali esedékes tartozását, ebből levonjuk az államadósságot s az így fennmaradó összeggel el- osztjuk az összes érct'edezetet. A jegyforgalom. le- számítolt váltók és előlegek, érekészlct (uruny, dc- viza és valuta), továbbá az' ércfedezeti arány adat- sorai végleges jellegűek és a hó utolsó napjára vonatkoznak. Az elsőrendű üzleti váltók kamat- tételét a Magyar Nemzeti Bank havonkint gyűjti a vezető pénzintézetektől és az illető hónapban elő—
fordult legmagasabb és legalacsonyabb kamattétell jtözli. A jelzőtáblában a
szerepel.
Betéta'llomány. A hóvégi állományt feltüntető adatokat a m. kir. Postatukarékpénztár és a 12 legnagyobb budapesti pénzintézet szolgáltatja.!) A Postatakarékpénztár adatai kizárólag magyar értékű betétekre vonatkoznak, míg a 12 legnagyobb buda- pesti pénzintézet által kimutatott takarék- és folyó—
számlabetétek a külföldi értékűeket is magukban foglalják. A vidéki betéti tőkeszaporodás megítélé—
sére 34 vidéki pénzintézet adatai szolgálnak!) Ezek az adatok a tnknrók— és í'olyt'mzámlábetétekkel együl—
tesen mutatják ki a külföldi értékben elhelyezett betéteket.
Tőzsde. A Központi Statisztikai Hivatal két részvényindexet állít össze. Az egyik csak az 1913.
évi re'szvényállományt érintő tőkeváltozásokat veszi számba, a másik azonban tekintettel van az összes téka-változásokra is?) A részvényindeigben szereplö részvények 15 értékkatcgóriába csoportoslttattak.
Az egyes értékkategóriák árfolyamhullámzásainak figyelemmel kísérésére külön csoportindexek készül- nek. Úgy ezek, mint a fő'részvényindexek havon- szélső értékek átlaga
1t Szőnyi Gyula: A-mngyarországi pénzintézetek 1928-ban. Magyar Statisztikai Szemle 1930. 3. szám.
'! Szigeti Gyula: A tőzsdei részvényekben ei—
hclyezett tőkék értékének változása. Magyar Sta- tisztikai Szemle 1924. évi 9—10. szám,
kint egyszer, a hó utolsó napjára vonatkozó, illető- leg n'z ehhez legközelebb eső zúrúárl'olyamuk alap- ján nyernek összeállítást. Az indexszúmok— bázisát.
az 1913, év december Ell-iki záróárjegyzések szol- gáltatják, A gnzdásági jelzőtábla, az 1913. évi rész- vényállományt érintő tőkeváltozások számbavételé- vel készült részvé'nyindexet közli.
'l'őzxdci forgalom. (Budapesti Giró- és Pénztár- egylet átlátni). Az eladott részvények darabszáma magában foglalja a budapesti tőzsdén forgalomba került értékpapírokat, részvényeket és fixkamato- zású értékeket, feltételezve, hogy az ezekben létre- jött kötéseket :: Giro. és Pénztáregyletnek leszámo- lás céljából bejelentették. Az adatok a leszámolás- bon résztvevő egyes cégek oly ügyleteit is tartalmaz- zák, amelyek saját forgalmuk keretén belül, ellen- tételes ügylettel kompenzáltnttak. A szállítások és úluálelek összege az órtókpnpiregyenlcgck alapján eszközölt összes szállítás és átvétel pónzértékót tilo- tetik fel, :) Giró- és Pénztáregylet által az illető idő- szakra megállapított leszámolási árfolyam alapján.
.tz adatsor nem a kompenzált ügyletekből eredő ér- tékszátlitásokrá és álvételekre vonatkozik. A tőzsdei forgalmit teljes összege alatt a Giró- és Pénztáregylet- nél kezelt számlákon lebonyolódó összforgalmat értjük, a kompenzált ügyletekből eredő árfolyam- külűnbözettel, továbbá a nem kompenzált ügyletek tényleges és leszámolási árl'olyamai között jelent—
kező különbözettel. Ebben a számban bent van még az a forgalom is, amely az egyes tagok követelé- seinek és tartozásainak kiegyenlítése folytán jön létre.
Hitelbt'ztanság. Az új fizetésképtelenség adat- sor-ui közül, a magán— és kényszeregyessógeket az 0. H. E. és a Pénzintézeti Központ, a bírói. kény- szeregyességek adatait a csődökkel együtt a tőr- vényszékek szolgáltatják. A magán- és kényszer—
egyességek adataiban a bírói kényszeregyességek is heunt'oglaltn—tnak. Az óvatolt uáltókm vonatkozó statisztika az 1927. év közepe óta áll rendelkezésre.
A havi adatok az utolsó hónap kivételével, végle- gesek. A zálogházi tulzlltli 1926 kii-
zepéig nyúlnak kizárólag a Posta-
forgalom vissza s
takarékpénztár zálogi'rzleti forgalmára vonatkoz—
nak, mely forgalomba ezidőszerint 35 budo-
pesti közvetítő van bekapcsolva. A postatakarék- pénztár zálogi'izleti forgalmában az elzálogosított tárgyakat értékpapirokra, ékszerekre és egyéb tár- gyakra osztályozzák, ezért u zálog/elvére! tételszánm nem az elzálogosítás eseteit, hanem a kiállított és ki adott zálogcédu—lák számát tünteti fel. A meghosszab.bltásnk, mint új zálogí'clvételck jelentkeznek és így a zz'tlogt'elvútelek és zálogkiváltások ndutsomit nü- velik. A zálogrilladék tételszáma alatt a ki nem váltott zálogcédulák számát, értéke alatt pedig a ki nem váltott zálogtárgyakra adott, illetve az rizo—
ktm még fennálló kölcsön értékét kell érteni.
Sipos Sándor.
67
68 GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK
Gazdasági
Tableau
1928 1929 1 9 2 9
M e g n e v e z 6 B Egység átlag aug. szepl. október nov. dec. január 1511er az
Moyenne Amu sm. mmm-e Naa. Déc. Janvicr mm a:
Népmozgnlom.
! Házassigkölés . . szám 6.836 6.414 4. 357 5. 216 7. 909 12.708 5.276 5.884 8.887 11
2 Házasságkö'. és 1000 1é1ekre ., 9'3 8' 11 5 0 7 4 10' 8 1817 7' 2 7'9 13'2 '
3 Elveszmőlt . 18.724 17.410 19.882 19.505 17.594 14.818 14.080 10.048 10.160 19!
4 Élveszülbu 1000 1élekre ,. 25'2 24'2 272 2713 241 20'3 19'2 21'3 24'2 1
5 Halálom! . ;: 12.318 12.588 12.153 12.082 12.107 10.525 10.926 11.272 10.087 115
0 llalálozás 1000 1élekre ,, 17'1 17'5 166 17 1 196 14 9 14'9 153 151 ):
7 Egy éven aluli elhal! . . 3.812 3.168 4. 266 3. 960 3.186 2. 384 2.278 2. 368 2.097 !!
8 Egy éven aluli elhalt 100 éiveszülöllm ,. 17'7 18'2 215 20'3 18'1 16'6 162 14'8 13'0 L'
9 Gümókórbnn elhal! . . . ,, 1.505 1.521 1. 282 1.100 1.108 1. 0138 1.158 1. 402 1.412 11
10 Gümókórban elhnll mm 1éickrc .. 2'23 2'10 ] 75 1'57 1 52 1 46 1 58 1 94 2'12 Il
11 Természeles szaporodás . . ,, 8.516 4.822 7. 729 7.423 5. 487 3.793 3.134 4.776 6.098 1.1
12 Természetes szaporodás xoo'o iélekre . ,. 0—1 5-7 10-5 105 75 5-4 4-s a5 9-1 3
13 Kivándoroh . . . . . 459 753 589 609 063 690 517 540 515 D
14 Vhszavándorolt . . . ,, 64 52 78 49 52 69 113 37 50 ;
Munkaplac.
Tirnllalmi bizto-nás:
16 Kötelezőlegbizt. tagok átl. létszáma 1.000 1.068'4 1.014'1 1.052'9 1.070'3 1.071'6 1.064'2 1.019'8 950'5 9571 !-
Munkanélküli:
16 Szoríáldem. szakszervezeti összesen . szám 13.633 15.322 14.007 13.922 14.215 15.910 19.181 21.533 21.309 22;
17 Szociáldem. nukszervezeü Budnpesteu , 7.454 8.039 7.677 7.568 7.534 8.250 9.559 10.250 10.678 M
18 Ker. noe. nznkuervezeü Budapesten ,. 945 852 883 788 967 1.033 1.101 1.161 1.120 )
19 Szakszervezeli munkanélküli együtt . ,, 14.678 16.174 14.840 14.705 15.182 16.943 20.288 22.694 22.429 211 Húúú!! munknkölvelilés:
20 Munkahely . . . . . . . . szám 7.191 7.080 8.238 9.196 7.718 4.926 5.274 11.482 9.618 N'.
21 Munkakereső. . , 14.715 15.173 14.507 15.818 10.786 16.376 17.041 47.850 47.828 5.2
22 100 munknhdyre eseti munkakat-eső . 215 223 176 172 217 332 323 419 492 e
23 Munkaközveulés . , 4. 734 4.772 5.800 5.927 5.348 3.619 4.113 10.039 8.194 11,
24 100 munkahelyre esett közvetílés . . M'! 53'0 54'3 04"! 59'3 73'5 77'9 87'3 35'3 '-
Felajánlott órabér:
25 Bádogos . . . . . . . Pengó 081 081 0'81 0'77 0'80 050 079 0'77 0'66
26 Asztalos . . . . . . . 0'00 0'68 0'06 0'64 0'62 0'60 0'64 0'67 0'62
27 Szabó . . . . . . . , 0'55 0'55 050 0150 0'54 0'55 054 051 055
28 Kómíves . . . , 085 085 0'83 082 085 0'83 0'75 — 0—86 —
29' anszúmos . . . . . . , 0'50 0'50 0'52 046 054 0'51 () 45 0'46 0'43 í'o
30 Gyári munkásnó . . , 0'32 0'32 0'34 0'25 0'25 0'21 0'27 025 0'% v!
81 Napszámosnő , 0'43 0'48 0'43 0'49 0'46 0'38 0-39 0'40 O'SB H
Termelés.
$ Kőszén . . . . . . . . 1.000(1 65" 6 687'9 602'9 6771 559'3 7302 6573 005 9
33 Barnaszén . . . . ,, 5 425' 0 5.860? 5.156'7 5.9151 7.017'2 6.618'5 613664 6.723' 7
84 Vasérc és vassalak . . . . . . . .. 160'3 215'3 235'1 235'5 207'2 224'3 170'7 179'4
85 Finomílásra való nyersvas . ,, 237'1 806'6 202'2 306'2 299'8 856'6 28711 272'2
36 Villamosáram . . . 1.0wkw. óra 16.852 17.904 15.874 16.918 19.567 21 282 21.864 22.746
37 annrikux ers elosztnlt iram . . ,, 6.444 7.011 8.071 7.460 7.364 7.509 6.7217 6. 766
88 Mutúnvilágitási célra dosztottáram ,, 6.185 6 681 5.775 4.620 5.689 7 .810 9. 308 10. 073
89 Elektromosámmfogyasztók 1.000 —- — 2026 M'?) 2062 2088 211 2 2124
40 Szasz . . . . . . . . 1.000 hl. 38 9 36'6 8-7 34"? 66 0 873 786 59 7
(1 Cukor . . . . 1.000 (1 1783 212'5 2'4 180'3 811 2 858'0 641'5 17'9
Kereskedelem és küzlekedés.
Külkereskedelmi:
42 Behozatal összesen . l,000.000 ? 100-9 88-15 86'9 896 898 82-3 84-6 67-53 61-11 5:
E1) h 6 1:
43 Szén ( 1.000 1.386'0 1.549-9 1.926'4 2 0449 1.829-4 1.824-5 17521 1.042-0 639; (i'.-
44 ' ' ' ' 1.000 5.191 6.033 7.619 8 005 7.179 7.187 6.918 4.062 2. 582 !
45 . ] 1.000 2.448'0 2.57'0 2.614'3 2.780 3 2.521'4 2.196'0 1.766'3 1.334'8 1.115 8 1.3?—
45 Nyers es megmu'M" " 1 1.000 11.514 10.959 11.530 11.468 10.486 8.687 7.257 5.479 5.938 11.
4— _ _ _1 (] 18.714 12.616 13.484 17.683 11.972 8.625 5.662 8.220 7.493 ki
4; Géval és készülékek 1 1.000 P 4.565 3.404 3. 719 3.854 8.963 2961 3.355 2.279 1.932 a.
49 1 8.195 5. 785 6. 209 6.752 5.399 4. 344 4.354 4.231 4. 715 14:
50 hmmm" - - - ' ' 1 1.051) ? 7.127 4792 5.188 5.572 1501 3.557 3.573 3.294 3.537 4.
51 ] :; 7.576 10.908 8. 606 7.910 9.827 14.580 18.650 17.896 9.103 115
52 Nyefspnmu' - - - - - 1 1.000 ? 1.876 2.844 2. 342 1.972 2.645 4.013 5.055 4.502 1.647 ::
53 . . .! . . ] 4 07.368 (13.037 01.503 00.000 64.058 71.063 77.006 65.588 45.803 53!
54 mmm ** pap'msn'" ' 1 1.000 ? 3.734 3.735 3.230 3.132 3.904 4.055 4.092 3.396 2.519 ::
55 ] 1.000 153' 8 172'8 257'2 M'O 106'2 159"! 1575 2433 96'1 355
55 5"me - - - - - - - 1 1.000 2...5 2.573 3.680 2.667 1.680 2 375 2.225 3.220 1.888 ez
GAZDASÁGI JELZÖTÁBLÁK 69
jelzőtábla.
áconomigue.
1 9 3 0 1931
"
nité ' ' '
nnílís május június július aug. szept. október nov. dec. január U D 8 s ! g " at 1 0 "
Am"! Mai Jm'n Juíllul Aoúl Sepi. Oclobre Nov. Dc'c. Januíer
Dlozmement de la papulutt'an.
1566H 7. 70710'.) 5.66580 3 0274 I 4 7440 4 5 4017 6 7.99310'8 12.22017'1 5. 277? 1 6 980!) -l nombre,, MnriagesMau inga-s pour 1.000 habílants. .. . .. 21
29095Ba'-9 18.880255 16.9782317 18. 4082.7 0 18.99225'8 19.68827'7 18.282247 16.501231 16.15021 A' 18.241)24'5 ,, Nűs vilmnlsNés vimmfs pour I. 000 habítanls. . ,. 34 117?7.3182.8111.91716—i[4-7M)m':
az;
70 11.8172.7217.2631.819247158144678
9—866 10.6736.3052.8751.475211815016-9560
8'!)74 13.3177.1871.27215 218-0.31[72368
9'892 Ulm?)7.7633.3061.151PM10'515'3174433
97 10.3942.9079 2941315IJ' ][4-6[4-8442
96889 10.0197. 363287710 014 715 7135385
999109 10.6585. 8482.4131.11814771 571419319
8 2136 11.4522.7194. 6981.199155lányI 62199
117(iJ 12.9835.2661.4231-92175.122171m
1007-1 ,,,,,
,,,,,,,,, Déca3Détés par mbzrculose pom— 1.000 habflautsAcer oíssemmlAccralsnmml natural pour I. 000 habilanlsÉmi rés .
Enug1csDéri:Déci's pour 1.000 habítanls-Dicődc'sbécc'ziés at:—dessousd'm: umpour 100 1165 ml).par. mt-dcssmlsram-uns dans lepays. lubtrculose .nalurcl.d' un..an.. _.. ,. ,.,
_._
._. 10111213
1489567Marche' du travail.
A.uurnnce: "relate-n m:! 1.011'5 1.010") 9855
1.000 Mzmbrcs assurü obligaíox'remmt. sí. moyen 15 Chómcuru
11139 19.875 18.960 19.081 21.013 22.252 22.914 23.338 24.048 26.191 nombre A. syndl'cals social démocralts de Hongrie 16 11.140906 10.237857 9.818m 9.333920 11.329847 12.025874 12.289999 12.735975 13.493935 14.497953 A. xyndicals soL'íaZ—de'mocralcs de BnduptstA. syndícat: chr'éílms soc. de Budapcsi.1817 21.015 23.732 19.789 20.001 21.860 23.126 28.913 24.308 25.583 27.144 . Chómmrs syndlgnís au total . . . 19
office.- deplacement :
13 454 14.824 11.493 12.034 12.143 10.027 18.708 10.198 nombre Ojres d'mzploi . . . 20 40. 550300 39.576275 37.581326 40.588337 44.757309 47.059409 52.978386 48.156472 ,,, Dunandzs d'emploiDcmandcs pourpl00 vírus d'naplo!. .. 2122 10.4367737 11.767827 9.442821 9.708807 10.14583'5 8.28082'0 12. 43090 7 8.8318015 ,.,, Platammls.PIaccm. pour100 oj'ns' d unploí _. 2324
Salaires ho'-alrzs affzrls:
084 070 0 79 068 067 074 — 067 pengő: Ftrblantiers . 25
0-66 0—71 059 055 059 060 065 0 59 .. Memu'sx'ers %
0'52 0'53 0'53 0'54 0'52 050 (")—49 041) , Talllulrx . 27
076 0'88 O' 92 0'77 076 0'81 060 087 . Macons . . . 28
016 044 0 46 046 016 0'43 0'42 0'45 , Janrnalicrs . . 21?
026 024 024 029 0'23 024 11-24 028 , Our/fürt; de: fabn'guc 30
012 035 0-34 014 086 037 0-37 0-46 ,. Joumalíéns . . . . 81
Production.
621'6 690'4 606'5 663'5 548 5 664 4 693'7 672'8 6904 664 1 1.000 a How'": . . . 32
kiló"! 4.355'2 4 140" 3 4.365'0 4. 455 3 5 278 8 8.193'5 5.803'0 5.777'4 5.603 1 ,. Lígm'lz . . . , , 33
14849 1288 1340 1844 1196 120 2 148'6 102'8 107-3 8511 ., Minzrai d: cr :! stort: de fer . 34
2515 195'6 227 1 224'5 2067 2181 243'8 175'9 196'8 1621 , Font: á ra jitter . . . , 35
1155 16.714 15.011 15.746 16.207 18.514 20.037 21.180 23.205 ?,.'1,(X)5 hmhm-h. L'm' rgir íh-cln'gne 36 1.731 6.940 7. 461 7.389 7.943 7.810 7.814 7.004 7.561 7.160 , Energí: Él. disiríbníc tanum: forog 1.tolric: 87 6.3311116 6 1222145 5. 206215 9 4.3842165 3.8982176 4.8702180 5.719219' 6 7.616222 1 9.158223'5 10.7782240 1.000.. EnergieConsommalmrsél dislribuí: pour r'cluimgc priuíd'énergít élzclrígua 5938 207(M 14 300 3000 8100 4134 1140293 903" 353' 7 909' 975 6 410755-2 00 1.000 M1.000 ( Alcool.Sub": . .. .. .. .. .. .. 4140
Commerce :! transparís.
Commerce ennél—leur :
TN 73'4 035 707 70'5 777 73"? 656 677 413 1,!)l)0.000p Impoy'lalians latnia: 42
D a u ! :
579'7
2.513
774'33.057
1.118'74.365
1.404'45.475
1.636'56.622
1.563'86.091
1.268'14.852
1.110'44.327
749'22.916 1.000 p
1.000 9) Chaybon
- ,.
4344
1.516'7 1.370'6 1.836'7 2.376'8 2.612'3 2.001'4 1.613'6 1.069'8 542'7 I000 g 1. .- . 45
9.205 7.630 8.571 9. 831 10.774 8.135 6.253 4.502 2.615 1.000 ? . 5": bm' " MW" 45
9.618 10.007 14.370 10.821 8.449 6.653 8 505 16.987 4 903 .; ; . 47
3.386 2.751 4.066 2.660 2.231 2.131 2. 501 2.698 1 .675 mm p [' MMM": el apparms 48
5.090 4.946 5.285 5.159 5.944 5.715 3.948 5.553 1.666 .; . 49
3 741 3.497 3.716 4.019 4.479 3.863 2.660 3.784 1.170 1.000 ) 1 mm '" """"- 50
350?
xm
10.2362162
10.5802.149
12.0962.207
7.7801.425
10.5482.045
11.6092.070
13 0037
10.6231.717 7.000 ,,
4 [[ mmm br"!
5152
L' '?1313 59 792a. 221 60.0202.874 01.3428.260 59.0443.367 80.3783.187 80.9403 410 66.8143.242 83.3793.759 64.1692.726 1.000 ,:9 1 PGP!" !! dilis!!! de ram". . . 5354
'.71 '. 1113 2121 '3 100'4 31-1'1 108"! 2013'1 2074 1110'2 I.000 . . 55
tag
37233
2.012 :va _ 2.437 4.027 20-11 25er 2.615
*.*-ms mm ,? ; """! "HMM" w
70 GAZDASÁGI JELZÓTÁBLÁK
1928 1929 1 9 2 9
M n e v e z é a E sé
eg gy 8 átlag nag. szept. október n'ov. dec. január február ma.-:
Moycnne Aoül Scpl. OcIobrv Nov. Déc. Janvicr ["évrlcri Mar.
.
. ! 12.214 10.965 9.073 11.109 12.674 11.887 10.451 10.350 7.984 'S.
É; WWW 1 1.030? 2.007 1.778 1.570 1.045 . 2.133 1.773 1.375 1.370? 11:
. _ 1 20.630 17.165 14.232 15.291 13.401 14.049 12.700 14.463 10.32 13.73.
% Nyers MM - - 1 1.030? 2.621 2.250 2.100 1.801 1.003 1.050 1.054 2.018;.371É 1-1
1; 2.202 1 .616 2.841 2.005 1.674 1.444 1.030 lül-11.880 :"
%% levimővcl - - - - - 1 1.000? 3.021 3.017 5.140 1.303 2.070 2.125 1.502 2.180 3200' :5
63 Kivitel bnzenn . . . l,000.000P 68'8 867 873 111'8 118'2 m-g 120'6 79-9' 594! 73.
54 E bab ** 11 ; 1.000 2370 403-s 072-1 0175 5407 4107 339-3 20—15 1575
05 ún - - - - '. 1.000 7.351 10.584 17.138 15.437 14.058 10.209 0.551 0.617 3.938
66 1.1 ! ; 1.000 1701 223'5 2299 2768 835'9 348'2 2968 216'3 93'0
67 , f' - - - ' - - - - 1 1.000 7.452 8.825 8.476 10.698 13.191 13.673 11 932 8.200 3.847
, drb 5.077 7.429 7.177 10.542 12.433 10.680 9.888 8.811 ".830
% Szirmm-rhu - - 1 1.000? 3.157 5.126 4.052 7.207 8.008 7.410 0.570 5.807 3.303
70 drb 8.608 22.722 18.742 27.484 88.561 53.389 50.381 31.328 19.950
,, Sertés - - - - - - — ( 1.000? 2.400 0.300 1.102 8.089 10.222 12.001 11.000 7.413 5.100
73 c k ; 1.000 50-13 101-2 33-11 717; 11114 114113 242—5 1774: 54-15
73 " " - ' ' . - - - .! 1.000 2.291 8.514 1.108 2.727 6.494 8.351 8.133 6.030 1.856
; 11 12.103 12.293 0.455 11.682 20.781 24.356 41.300 17.689 14.589
;; Birom" - — — — — 1 1.000? 3.321 3.430 1.043 0.159 5.844 7.053 10430 4.003 3.704
. 1.000 97'8 1008 880 139'1 99'7 141'9 777 599 79'1 ..
;? Vasfügyartmányolr . - . ( 11100 1.769 2.024 2.021 2.915 2.129 2.713 1.676 1.249 1.199 1.5.
, 4 5.740 11.382 7.015 14.778 11.038 22.1'0 9.644 889 354 '.
% Nyammm"! ( 1.000? 189 1.502 900 1.921 1.457 3.439 1.504 142; 57 f:
; 11 3.455 2.088 1.682 2.873 4.976 5.284 5.121 5.807! 7.247 430
§? Disznózsír - - - - - - *. 1.000? 740 038 353 010 038 1.003 004 1.117: 1.329 11
82 ; 2.565 2.511 2.299 8.004 2.780 2.042 8.241 2.125 1.616 ID:"
83 Toll - - - - - - - - - 1 1.017)? 1.785 1.768 1.005 2.088 2.009 1.900 2.481 1.418 . ;:
34 Behozatali (_) v. kiviteli ($) többlet . nom-060 ? —32'! -—1'0 4-01 4-21'7 —l-?8'4 4—40'6 4-300 4-12'4 —06 4-7"
anull él wil-lorlllom:
35 55511in ám , , , , , 1.000 !. 1.902 1.982 2.196 2.378 2.795 2.495 1.833 1.350 1.3! !;1'
30 Arutonna—kí1oméier . . . 1,000.000km 22" 233 259 %8 325 300 237 *1
87 Megmkou mlm-kocsi . . . 1.000 1232 128'1 137'4 148'7 171'0 152'4 ll-l'D
88 Szállított utas , _ . , . _ 1.000 7.466 7.511 8.453 8.701 7.776 7.636 7.54'0
39. mamam!" _ _ _ _ _ _ _ l,000.000km 220 218 200 275 223 219 217
90 nyammm, _ _ _ _ _ _ _ _ 1000 db 34.319 37.150 38.096 88.552 30.707 38.238 33.001 9, c,,mumdemény _ _ _ _ _ _ ,, 1.067-2 1. 8 1.031-1 1.130-5 1.205—8 1.110-3 1.250-1
92 P ! 11 i 1 1.000 db 74113 83811 82813 814-1 9127 8700 040-0
93 " *.U'V'W - - - - - - 1 1,000.000P 1203 1147 105-3 142-5 179-1 158'2 1501
94 Túvu'nt . . . 1.000 db 332'8 340! 3990 3710 8557 334'9 320'3
06 Helyközi hmm.... , _ 1.000 379 420 404 459 471 440 389
ga Távbeszélő főállomás szám — —— .5.5m 75.712 70.237 70.593 76.913
97 Rúdlóvovóberendezés . -. . 1.000 —— —— 242-8 245'6 250'5 257'5 266'6
Géplirműillominy:
ga Gépjármüánomány and,",tm szóm —— —— 15.331 15.311 15.471 15.426 15.274
99 Gépjűrmüállomány Magyarországon. . _ *— —- 28.878 29.010 29.360 29.514 29.417
EB !: 6 1:
100 Személykncsi . . . . . . - ' — 18.07l 13.148 13.383 13.396 13.293
101 "onnrkocsi . . . . . . , —— —— 4.170 4.258 4.372 4.380 4.101
102 Egyéb gépkocsi . . . , — — 1.297 1.303 1.387 1.349 1.358
103 Motorkerékpár . . . . — — —— 10.140 10.301 10.358 10.389 10.303 10303
Árnlnlmlús. !
anykereskedelml írlndnx:
104 Osszes áruk lila]! . . . 19132100 -— 122 114 109 111 107 107
106 Mezőgazdaság és állattenyéutes .. * 115 105 100 103 517 97
106 Gyarmaláruk . .. — 144 144 144 138 138 13."
107 Malomlpnr és cukoripnr ., —- 106 101; 103 101 II)-! 1113
103 Egyél) ipar . . .. — 134 133 [33 [32 III:! 132
100 nm- 0110 , . _ , . , _ _ — 8542 777 752 78-11 73-5 7.3".5
Melélhetéll Index:
110 Összesen lakbérrel _ 1013:1m 115'3 1174 11029 113'2 112'5 113'1 113'5 1121
111 Összesen lakbér nélkül: .. 1181 1271 12646 1217 Iza—7 120'2 ' - ISM—5
112 Élelmezés . . . . . 1277 124 I 1235 1156 114'1 1137 11—17
113 Ruházat . . . . . . . .. 154'4 132 0 130"! 130"! 13179 1309 13019
114 Fűtés. világítás . . . . .. 123'6 1358 13517 1396 139'5 138'1 [Sti-0
115 Lakás . . . . . . ,. 80'6 86 .? 86'3 86'3 86'3 86'3 %s'/in?
Nagykerelkedelmi irak:
lm Búza. tiszuvh 'd 78 kg—os . Pig 355 2390 2." 10 21-08 23-53 23-90 23-05 *.*-m)
111 Rats, pvstvídéki elsőrendű . . . , 27". 18115 15110 1523 1520 151 70 14-33 1305
118 048 liszt. . . . . . . . . . . . Plkg 11-47 010 040 0'39 039 (M! 042 0'44
119 z-es . . . , . 0-45 0-38 0-88 0-36 0-37 039 039 0'42
120 6—0: .. . . . . . . .