TÖRTÉNELMI SZEMLE

TÖRTÉNELMI SZEMLE

TÖRTÉNELMI SZEMLE2019  3.SZÁMLXI. ÉVFOLYAM339–570.OLDAL

A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT TÖRTÉNETTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK FOLYÓIRATA

2019

LXI. ÉVFOLYAM

3 ^.

Ára: 1000 Ft

Előfizetőknek: 850 Ft

F. Romhányi Beatrix

Gondolatok a 14. századi pápai tizedjegyzék ürügyén Az Anjou-országok társadalma

Serena Morelli, Riccardo Rao, Thierry Pécout tanulmányai Kármán Gábor

Thököly Imre elfogása Orosz László

A weimari Németország és Magyarország együttműködése Erős Vilmos

Szellemtörténet versus népiségtörténet Csapody Tamás

A cservenkai túlélő Rajcsányi Péter

A Magyar Televízió 1956-1957-ben Az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek:

Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet 1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4., B épület 4.44-es iroda

Telefon: +36-1-224-6700/4624, 4626-os mellék E-mail: bardi.erzsebet@btk.mta.hu, terjesztes@mta.btk.hu

Penna Bölcsész Könyvesbolt (hétköznapokon, 13 és 17 óra között)

1053 Budapest, Magyar u. 40.

Telefon: +36-30-203-1769 E-mail: info@pennakonyvesbolt.hu

A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál.

lXI. évfolyam, 2019. 3. szám

Tanulmányok

F. Romhányi Beatrix • A középkori magyar plébániák és a 14. századi

pápai tizedjegyzék 339

Serena Morelli • Társadalom és hivatalok Dél-Itáliában

a 13-15. században 361

Riccardo Rao • Anjou-elitek az itáliai comunékban: nemesek,

hivatalnokok, idegenek 385

Thierry Pécout • Elitek az Anjou-kori Provence-ban 397 Kármán Gábor • Thököly Imre elfogása: a felső-magyarországi 

oszmán vazallus állam bukása és az erdélyi diplomácia 411 Angelovics Helga • Vay Miklós Zemplén megyei követi működése 

az 1830. évi országgyűlésen  433

Orosz László • „Egy vak és egy béna, ha összefognak…”

A weimari Németország és Magyarország együttműködésének kérdéséhez  451 Erős Vilmos • Szellemtörténet versus népiségtörténet.

Szekfű Gyula és Szabó István különböző értelmezései a nemzetiségek 

magyarországi történetéről az 1940-es évek első felében  479 Csapody Tamás • A cservenkai túlélő. A bori munkaszolgálat  499 Rajcsányi Péter • A Magyar Televízió Intéző Bizottsága 1956–1957

– elhallgatott tények   509

MűHELy

Weisz Boglárka • A magyar gazdaság mozgatórugói a középkorban.

Az MTA BTK „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet 

Kutatócsoport hároméves (2015–2018) beszámolója  539

A KÖZÉPKORI MAGYAR PLÉBÁNIÁK ÉS A 14. SZÁZADI PÁPAI TIZEDJEGYZÉK

F. ROMHÁNYI BEATRIX

THE MEDIEVAL HUNGARIAN PARISHES AND  THE FOURTEENTH-CENTURY PAPAL TITHE REGISTER

One of the most outstanding sources of Hungarian medieval studies is the papal tithe register that was made between 1332 and 1337. Its importance is reflected  by the fact that in his great work on the Historical Georgaphy of Hungary in the  Árpád Era György Györffy adopted its date as the closing term of data collection. 

The register, which has survived in Rome, together with the register of the dioecese of Zagreb, compiled in 1334, and covering the later Lower Slavonian counties as well, contains altogether 4066 parishes. Despite its unique wealth, however, the source is far from complete. While some of the gaps can be filled on  the basis of other sources, the blankness of the Great Hungarian Plain seems  beyond repair. Nevertheless, in comparison with other Hungarian and European sources, the papal register can be regarded as statistically complete, and most of its known lacunae (diocese of Győr, Szepesség, Barcaság) complemented. The  trustworthiness of the database thus constructed does not lag behind that of any other early European database. On its basis, it seems safe to state that the consolidation of the Hungarian parish system was not late with regard to the West of Europe, and it seems probable that the parish/population ratio was close to the number known from similar English and French sources (cca. 520-530 persons/parish). All this seems to underpin the conclusion that it is not due to  the destruction of the written sources that no more parishes are known on the Great Plain in the first third of the fourteenth century. Thus, the chronology and  canonical situation of parish churches attested by archaeological evidence but unrecorded by the tithe register and, in consequence, the whole settlement and population history of the Great Plain should be reassessed from a new perspective.

Keywords: Papal tithe register, Parish network, population, settlement network of the Great Hungarian Plain

A magyar középkorkutatás számára az 1332–1337 között készült pápai tizedjegyzék régóta ismert és sokféleképpen kiaknázott forrás.¹ Valódi felhasználhatóságához nagyban hozzá­

járult Ortvay Tivadar, aki a gyakran erősen torzult formában lejegyzett településneveket

F. Romhányi Beatrix, egyetemi tanár, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Törté- nettudományi Intézet.

1 Lásd Rationes collectorum pontificorum. Pápai tizedszedők számadásai 1281–1375. Szerk. Ipolyi Arnold. Bp., 1887.

(Monumenta Vaticana I/1) 39–409.

jórészt azonosította.² Tévedéseit azóta többen igyekeztek helyesbíteni, jelentős részben az elmúlt évszázad történeti földrajzi és régészeti kutatásai alapján.³ A forrás jelentőségét tükrözi az is, hogy Györffy György az Árpád­kori történeti földrajz felső időhatárát éppen a pápai tizedjegyzéknél húzta meg, annak ellenére, hogy az valójában nem is esik az Árpád­

korba. A Rómában fennmaradt jegyzékben, illetve a vele egy időben, 1334­ben készült zágrábi egyházmegyei jegyzékben⁴ összesen 4066 plébánia szerepel, amely 44, a zágrábi püspökséghez tartozó alsó­szlavóniai plébániát is tartalmaz.⁵ Nemcsak hogy a legtöbb középkori templom első írott említése ebben a jegyzékben szerepel, de az alsó egyházi szervezet, vagyis a plébániahálózat kialakulásának is ez az első igazán megfogható doku- mentuma. A késő Árpád­kori, Anjou­kori településhá lózatról szintén ez az összeírás adja a legátfogóbb képet. Emellett Györffy György a forrást népességtörténeti szempontból is igyekezett felhasználni – ezzel komoly kritikát is kiváltva.⁶ Ugyanakkor kivételes értéke mellett is nyilvánvaló, hogy a forrás hiányos. A legszembeötlőbb talán a győri egyházme- gye plébániáinak hiánya. Ennek részben az lehetett az oka, hogy nem a plébánosok fizet- tek a tizedszedőknek, hanem a püspök és a káptalan tagjai egyben rótták le az összeget.

A befizetett összeg megtalálható a fennmaradt dokumentumokban, a plébániák jegyzéke viszont elkallódott. Ezt még viszonylag könnyen lehet pótolni, mivel – szerencsénkre – az

2 Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején. I–III. Bp., 1891–1892. Ortvay összesítései (XXX–XXXIV) hibásak, az azonosítatlan helyeket vélhetően több esetben figyelmen kívül hagyta.

3 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I–IV. Bp., 1968–1998. (= ÁMTF); Magyarország Régészeti Topográfiája. I–XI. Szerk. Sági Károly et al. Bp., 1966–2012.; Németh Péter: A középkori Szabolcs me- gye települései. Nyíregyháza, 1997.; Tari Edit: Pest megye középkori templomai. Szentendre, 2000.; Valter Ilona:

Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon. Bp., 2005. (METEM Könyvek 43); M. Aradi Csilla: Somogy me- gye Árpád-kori és középkori egyházszervezetének létrejötte és meg szilárdulása. Bp., 2007. [PhD disszertáció]; Né- meth Péter: A középkori Szatmár megye települései a XV. század elejéig. Nyíregyháza, 2008.; K. Németh András:

Tolna megye középkori templomai. Szekszárd, 2015. [2. kiad.]; Botár István: A Csíki-medence középkori település- története. Bp., 2015. [PhD disszertáció.]

4 Kiadását lásd Josip Buturac: Popis župa Zagrebačke biskupije 1334. i 1501. godine. Starine [JAZU] 59 (1984) 43–108.

5 Habár régi hagyomány a középkori magyar állam történeti földrajzáról és intézményrendszeréről szóló munkákban Alsó­Szlavónia figyelmen kívül hagyása, a jelen tanulmány földrajzi kereteinél az egyházi joghatósághoz igazodom.

6 Györffy György: A pápai tizedlajstromok demográfiai értékelésének kérdéséhez. In: Mályusz Elemér emlék- könyv. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk. H. Balázs Éva – Fügedi Erik – Maksay Ferenc.

Bp., 1984. 141–157. Györffy a népesség kérdését többször is tárgyalta, először 1960­ban. Einwohnerzahl und Bevölkerungsdichte in Ungarn bis zum Anfang des XIV. Jahrhundert. In: Études historiques publiés par la Commission nationale des Historiens Hongrois. I–II. Ed. Győző Ember. Bp., 1960–1961. I. 163–193. Magyarul lásd Magyarország népessége a honfoglalástól a XIV. század közepéig. In: Magyarország történeti demográ- fiája. Szerk. Kovacsics József. Bp., 1963. 45–62.; A tatárjárás pusztí tásának nyomai helyneveinkben. In:

Emlék könyv a Túrkevei Múzeum fennállásának tizedik évfordulójára. Túrkeve, 1961. Véleményét, kisebb kritikai észrevételek mellett, mind Szabó István, mind Fügedi Erik elfogadta, bár a tatárjárás pusz títását a Györffy által vélt 50% helyett Fügedi, és később Engel is, 15­20%­ra tette. Györffy adatánál valamivel ala csonyabbat, 1,8­2,0 milliót javasolt a demográfus, Kovacsics József. Lásd Kovacsics József: A történeti demográfia vála- szai és nyitott kérdései az Árpád­kori népességszámára vonatkozóan. In: Magyarország történeti demográ fiája (896–1995). Szerk. uő. Bp., 1997. 22. Lényegesen eltérő véleményt csak Kristó Gyula fejtett ki. Vö. Kristó Gyula: Magyarország lélekszáma az Árpád­korban. In: uo. 35–65. Györffy idézett munkáira azóta is gyakran hivatkozik mind a hazai, mind a külföldi szakirodalom.

országnak ezen a részén a középkori épületállomány kevésbé pusztult, és okleveles adatok­

kal is valamivel jobban állunk az átlagnál.⁷ A régészeti­építészettörténeti és okleveles adatok alapján 185 plébánia esik erre a területre. Ugyancsak hiányzik a milkói püspök- séghez tartozó Barcaság, az esztergomi érsekségből a Szepesség és a Csallóköz is, valamint az Alföld hatalmas területeit is hiába keressük. E területek közül a Szepesség okoz legke- vésbé gondot, hiszen a 24 szepesi plébános már évekkel korábban testületileg lépett fel saját ügyében (1298).⁸ A tizedjegyzékbe mégsem kerültek be, mert utánuk – és még egy­

két további plébánia után – a prépost fizette be a tizedet.⁹ A bizonytalanságot fokozza, hogy a legritkább esetben maradt fenn több év adójegyzéke ugyanarról a területről. Az 1332–1337 között eltelt hat évé talán sehol sem ismert, a legtöbb helyen csak egy­egy év adata áll rendelkezésünkre. A legnagyobb zavart azonban kétségkívül az Alföld üressége okozza, s ezt csak növeli az a tény, hogy az utóbbi évtizedekben több olyan falusi templo- mot sikerült feltárni e területen, amelyek nemhogy a pápai tizedjegyzékbe nem kerültek bele, de még okleveles említésüket sem ismerjük a középkorból. De vajon valójában meny- nyire hiányos a jegyzék, s a plébániák hány százaléka maradhatott ki? Mielőtt erre a kér- désre megpróbálnánk valamiféle választ találni, érdemes a vizsgálódásunkat kicsit távo- labbról kezdeni.

Mindenekelőtt célszerű röviden kitérni a plébániarendszer kialakulására. Habár el- vileg köztudott, gyakran mégis megfeledkezünk arról, hogy a falusi templom nem azonos a plébániával. Az általunk plébániahálózatnak nevezett intézményrendszer Európában is meglehetősen lassan alakult ki, és késő középkori formáját sehol sem érte el a 13. század közepe előtt. A német szakirodalomban Urpfarrei,¹⁰ az olaszban pieve [< lat. plebs] néven ismert, a magyar szakirodalomban olykor keresztelőegyházként említett alsóbb egyházi szervezet – bár bizonyos vonásaiban hasonlított a későbbi plébániákhoz –, valójában egy nagyobb, talán leginkább a későbbi alesperesi kerületekhez hasonlítható egységet jelen- tett. Ezekből a nagyobb területet felölelő egyházi központokból a 12. században kezdtek kiválni a parochiális egyházak, nem utolsósorban annak következtében, hogy az újszü- lötteket igyekeztek lehetőleg születésük után nagyon rövid idővel, általában legfeljebb néhány nappal, megkeresztelni.¹¹ Ezt a folyamatot erősítette a IV. lateráni zsinat után

 7 Lásd pl. Valter: Árpád-kori. Komárom megye győri egyházmegyéhez tartozó részéhez lásd ÁMTF III. 402–465.

 8 Carolus Wagner: Analecta Scepusii sacri et profani. I–II. Viennae, 1774. I. 266–268.

 9 Rationes, 226.

10 Az Urpfarrei kifejezést az újabb német szakirodalom kerüli, de helyette nemigen javasol mást. Wolfgang Petke: Die Pfarrei im Mitteleuropa im Wandel vom Früh­ zu Hochmittelalter. In: Die Pfarrei im späten Mittel- alter. Hrsg. Enno Bünz – Gerhard Fouquet. Ostfildern, 2013. 21–60. E tanulmányban a két rendszer közti strukturális különbség jelzése miatt használom a korábbira a régebbi kifejezést.

11 A gyermekkeresztelés már az ókeresztény korszakban kimutatható, ez azonban nem azonos azzal, hogy a csecsemőket a középkorban gyakorlatilag a megszületésükkor igyekeztek megkeresztelni. Életveszély ese- tén természetesen már korábban is bárkit megkereszteltek, s ehhez még papra sem volt szükség, de a késő antik és kora középkori századokban a keresztség szentségének kiszolgáltatása még a húsvéthoz kötődött.

A 12. század közepén, a Decretum Gratiani összeállítása idején már mutatkoztak annak jelei, hogy a csecsemő­

keresztelés gyakorlata túllépett a szükség helyzeteken, és egyre inkább elvárás lett, ami természetesen nem független attól, hogy erre az időre Európa nagy részén a kereszténység már meggyökeresedett a tár- sadalomban. A kérdés vitatott voltát igazolja III. Ince pápa 1201­ben, Ymbertus arles­i érsekhez írt levele,

megindult lelkipásztori reform, amelynek célja a hívek vallási életének elmélyítése, a ke- resztény tanítások tudatosítása volt.¹² Angliában ettől némileg eltérő helyzetet talált Pounds, hiszen ott már a 12. században voltak olyan területek, leginkább városok, ahol nagyon sok – a késő középkorinál adott esetben jóval több – plébániatemplom volt.

Winchesterben pl. nem kevesebb, mint 70 ilyen templom léte zett, ám ezek jelentős rész- ben igen kis méretűek voltak, s a hozzájuk tartozó hívek száma nem igen haladta meg a száz lelket.¹³ Részben ez lehetett az oka annak is, hogy a 13. század végéig az angliai plé- bániák határai igen változékonyak voltak, a kisebbek gyakran összeolvadtak, vagy egy közeli nagyobb plébánia kebelezte be őket. Ugyanakkor az 1291­es Taxatióban felbukkanó plébániák többsége már stabilnak tekinthető, amelyek nemcsak a középkor végét érték meg, hanem a re formáció után is tovább működtek. Az olasz kutatás emellett szoros ösz- szefüggést lát az alsó egyházi szervezet tényleges kialakulása és a 12–13. századi demográ­

fiai változások között. A késő középkori plébániák kialakulásának folyamata, például az észak­itáliai Brescia környékén, nem sokkal előzte meg a magyarországi plébániahálózat felbukkanását.¹⁴ Mindent egybevetve, Európa különböző területein lényegében ugyanaz a folyamat zajlott le, amelynek eredménye ként a 13. század végére létrejött az a jogilag is jól meghatározott alsó egyházi szervezet, amely a következő évszázadokban már alig változott, sőt, sok helyen egészen a modern korig tovább élt.

A templomhálózat kialakulása Magyarországon már a 11. század első felében meg- kezdődött, de plébániarendszerről ekkor még természetesen nem beszélhetünk. A legko- rábbi falusi egyházak a 11. század utolsó évtizedeiben megjelentek ugyan, de az ország lakott területeit ténylegesen lefedő templomhálózat – Közép­Európa többi régiójához hasonlóan¹⁵ – csak a 12. század folyamán jött létre, s a forrásaink tanúsága szerint még amelyben a pápa hosszan érvel a gyermekkeresztség létjogosultsága mellett, többek között azzal, hogy a keresztséget a körülmetéléssel állítja párhuzamba. Vö. Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilat- kozásai. Szerk. Heinrich Denzinger – Peter Hünermann. Bp., 2004. 265. [780. sz.] Ráadásul ezzel párhuza- mosan az egyház igyekezett a hívek vallásgyakorlatát is egyre inkább ellenőrzése alatt tartani, ideértve a szentségek szabályozott vételét is. Könnyen belátható, hogy ennek az elvárásnak csak akkor lehetett meg- felelni, ha a templom közel volt a hívekhez, hiszen pl. csecsemőkeresztelés esetén mind az anya, mind az újszülött számára életveszélyes lett volna nagyobb távolságra utazni, akár télen, akár nyáron. Frank C. Senn:

Introduction to Christian Liturgy. Minneapolis, 2012. 159–161.

12 Beat A. Kümin: The English Parish in a European Perspective. In: The Parish in English Life 1400–1600. Ed.

Kathrine L. French – Gary G. Gibbs – Beat A. Kümin. Manchester, 1997. 20.

13 Norman J. G. Pounds: A History of the English Parish. The Culture of Religion from Augustine to Victoria. Cam­

bridge, 2000. 123. Ebben az összefüggésben is érdemes volna újravizsgálni a Kárpát­medencében ismert kis mére tű, korai temp lo mo kat, illetve az Alföldön különösen gyakran előforduló „­egyháza” utótagú helyneveket.

14 Gianmarco Cossandi: Le strutture ecclesiastiche di base. Pievi e parrocchie della Montagna Bresciana. In:

A ser vi zio del Vangelo. Il cammino storico dell’evangelizzazione a Brescia 1. L’età antica e medievale. Ed. Giancarlo Andenna. Brescia, 2010. 326–336.

15 A lengyel területekre lásd Piotr Gorecki: Parishes, Tithes, Society in Earlier Medieval Poland c. 1100–c. 1250. Phi- ladelphia, 2008. A nagy területet ellátó korai templomokra lásd uo. 45–47.; Jerzy Strzelczyk: Die Bedeutung der Gründung des Erzbistums Gnesen und die Schaffung einer kirchlichen Organisation für die Ausfor­

mung einer „kirchlichen Kulturlandschaft”. Siedlungsforschung 20 (2002) 41–63.; Izabela Skierska: Spuren des mit tel al terlichen Kirchenbesitzes in der Toponymie Großpolens. Uo. 76. (Schluss be trach tung.) A cseh területekre lásd Eva Doležalová – Zdeňká Hledíková: Die Erforschung der Entstehung und Aus prägung des

akkor is meglehető sen ritkás volt. Az első épületek gyakran nem is kőből, hanem fából vagy más, kevésbé tartós anyagból készültek. Ezt támasztja alá Altmann passaui püspök (1065–1091) Vitája is, amely szerint Altmann működése előtt csak fából épült templomok voltak az egyházmegyéjében,¹⁶ s ezt az utóbbi évtizedekben végzett régészeti kutatások is igazolják.¹⁷ Igazán sűrű templomhálózattal a 13. századtól számolhatunk, és éppen eb- ben az időszakban válik különösen fontossá, hogy a templomot mint épületet ne azono- sítsuk a plébániával mint jogi kategóriával. A plébánia nemcsak lelkipásztori szempontból határozható meg, hanem gazdasági szempontból is: a hozzá tartozó híveknek ugyanis el kellett tudniuk tartani a papot és az épületek mindennapi fenntartását is biztosítaniuk kellett (a nagyobb felújítás már a kegyúr feladata volt). Magyar példát említve, a plébá- niaszervezet kiépülésének nemcsak lelkipásztori, hanem gazdasági aspektusait is jól mu- tatja Martirius érsek gyakran idézett oklevele 1156­ból. Az érsek az alapítót figyelmeztet- te arra a kötelességére, hogy a templomot megfelelő birtokokkal ellássa, továbbá az újonnan felszentelt Szent Márton­templomhoz rendelte Baratka mellett Léva és Vitk falut, vagyis a későbbi plébániaszervezetre jellemző, megfelelő lélekszámmal rendelkező területi egységet hozott létre.¹⁸ Ebből pedig az is következik, hogy akkora népességre volt szükség, amely képes volt előteremteni a plébánia működését biztosító anyagi javakat. Ez természetesen nem je lenti azt, hogy minden plébánia egyforma lett volna, hiszen a gaz- dasági teljesítőképesség mel lett – éppen lelkipásztori okokból –, fontos szempont volt a megközelíthetőség is. A statisztikai átlagot azonban ezek az eltérések nem befolyásolják számottevő mértékben.

A kérdés tehát voltaképpen az, hogy a 14. századi tizedjegyzék plébániákra vonatko- zó adatai mennyire adnak valós képet az ország plébánia­ (nem templom­) hálózatáról, illetve a hiányok mennyire véletlenszerűek? Ha ezekre a kérdésekre sikerül megnyugta- tó választ találni, azzal nemcsak a plébániahálózat feltérképezéséhez, hanem az ország 14. századi népességi viszonyainak megismeréséhez is közelebb juthatunk. Az alapkérdé- sek megválaszolásához mindenképpen bővíteni kell a forrásbázist. Ennek két módja lehet­

Pfarreineitzes bis zum Beginn der hussitischen Revolution in der tsche chi schen Geschichts wissen schaft.

In: Pfarreien im Mittelalter. Deutschland, Polen, Tschechien und Ungarn. Hrsg. Nathalie Kruppa – Leszek Zygner.

Göttingen, 2008. 83–98.; Jan Libor: Die Pfarrorganisation in Böhmen und Mähren. In: uo. 183–199. A 11–12. szá- zadra mind a cseh, mind a lengyel kutatás egy, a korszak hatalmi központjait jelentő várakra alapozott, meglehetősen ritka templomhálózatot rekonstruál, a valódi plé bániahálózat megszilárdulását pedig a 13. század utolsó, egyes ese tek ben a 14. század el ső harmadára datálja.

16 Vita beati Altmanni episcopi Patavensis c. 17. In: Scriptores rerum Austriacarum veteres ac genuini. I–III.

Ed. Hiero nymus Pez. Lipsiae, 1721–1745. I. 123.

17 Pl. Koppány Tibor: XI. századi királyi udvarház maradványai Zircen. Veszprém megyei Múzeumok Közleményei 11 (1972) 139–141. [Zirc]; Valter Ilona: Romanische Sakralbauten Westpannoniens. Eisenstadt, 1985. 17–18.; Tari:

Pest megye,150. [Törtel], 189. [Tápiógyörgye­Ilike part]; Szabó Levente: Árpád­kori templom és te me tő Mező- csát határában. In: A Hermann Ottó Múzeum Évkönyve. 45. Szerk. Veres László – Viga Gyula. Miskolc, 2006. 39.

18 Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. I. Kiad. Richard Marsina. Bratislaviae, 1971. 80. Az oklevél hiteles­

ségéről lásd Ladányi Erzsébet: Az Euzidinus­oklevél hitelességének kérdéséhez. Levéltári Közlemények 48–49 (1978) 51–59. Külön is érdemes kiemelni az oklevél in parochiam kifejezését. Maga a parochia, illetve a parochianus szó a 11. század végén fordul elő először, Szent László I. törvénykönyvében. Závodszky Levente:

A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp., 1904, 159. [7. §], 160. [11. §], 164. [38. §].

séges: egyrészt összevetni a tizedjegyzéket más, az egyházi jövedelmekre vonatkozó, il- letve azokkal összefüggésben lévő magyarországi forrásokkal. Másrészt összehasonlítani a magyarországi adatokat hasonló korú és jellegű európai forrásokkal.

A magyarországi egyházi jövedelmekre vonatkozó források Ami az első forráscsoportot illeti, a 12. század vége és a 16. század eleje közötti időből több olyan forrás is fennmaradt, amelyek valamiképpen az egyes püspökök, egyházmegyék jövedelemviszonyairól vallanak. Az első III. Béla király 1184 táján készült jövedelem­

összeírása, pontosabban annak a püspökök jövedelméről szóló része.¹⁹ Ezt követi több 14., 15. és 16. századi pápai jegyzék a Camera Apostolicának fizetendő tizedekről és illetékekről (commune servitium),²⁰ valamint a velencei követ 1525­ben kelt jelentése.²¹ Utóbbi a com- mune servitiumokhoz képest jóval magasabb összegeket tartalmaz, amelyeket azonban megerősít néhány más hazai forrás is. Ezzel összefüggésben érdemes szem előtt tartani, hogy a kétféle becslés célja eltért egymástól: míg az egyházi jegyzékek az adóztatható jövedelmet, tehát a bevétel nek a rendszeres, kiszámítható és kötelező kiadások után fenn- maradó részét jegyezték fel, addig a velencei követ a teljes bevételre próbált valamiféle becslést adni.

Tulajdonképpen idesorolható Zsigmond király 1433­as tervezete és az 1498. évi 20. törvény cikk is,²² amelyek – egyebek mellett – az egyháziak által kiállítandó bandé ­ riu mokról rendelkez tek. Habár a felsorolt források jellege, készítésük célja igen eltérő volt, összeköti őket, hogy végső soron mindegyikük az egyházmegyék jövedelmi viszonyairól őrzött meg adatokat. Ebbe a körbe, primer módon – az adatok hiányosságai miatt – nem vonható be az 1332–1337­es pápai tized jegyzék. Györffy György ugyan azokban az esetek- ben, amikor több évből fennmaradtak adatok a befizetett tizedről, megpróbált átlagot számítani, de ennek létjogosultsága erősen meg kérdő jelezhető, ráadásul több esetben csak egyetlen év adata áll rendelkezésünkre, amiből megint csak nagy óvatossággal lehet következtetéseket levonni. Nem vonható be az elemzésbe az 1317–1320 között készült összeírás sem, mivel akkor csak az üresedésben lévő javadalmakat adóztatták. Ami a töb- bi adatsort illeti, mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy bármennyire is számszerű ada tokról beszélünk, ezek alapján nem vagy alig lehet egy adott egyházmegyére vonat- kozóan a jö vedelmek változását vizsgáló számításokat végezni. Ennek oka az, hogy minden jel szerint eltérő volt az adó alapja. Erősen valószínűsíthető, hogy egyes esetekben csak az állandó jövedelmek alapján rótták ki a fizetendő összeget, máskor viszont egyéb, idő-

19 III. Béla magyar király emlékezete. Szerk. Forster Gyula. Bp., 1900. 140.

20 Rationes, 452–457.; Cameralia Documenta Pontificia de Regnis Sacrae Coronae Hungariae (1297–1536). I–II. Feltár- ta, szerk. és közreadja: † Lukcsics József – Tusor Péter – Fedeles Tamás. [Szerk. társ: Nemes Gábor.] (Col- lectanea Vaticana Hungariae vol. 9–10) Bp.–Róma, 2014.

21 Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 2007. 172. [2. kiad.]

22 Decreta Regni Hungariae. I. Kiad. Dőry Ferenc, Bp., 1976. (= DRH) 405–424.; The Laws of the Medieval Kingdom of Hungary. Decreta regni mediaevalis Hungariae. I–IV. Ed. Péter Banyó et al. Bp., 1999–2012. IV. 84–137.

szakos jövedelemforrásokat is bevontak az adóalapba. Az utóbbi esetben egyrészt nem tudjuk, hogy ezek valójában miből te vődtek össze, másrészt úgy tűnik, összegüket tekint- ve is elég változékonyak voltak. Bizonyos korlátok között vizsgálhatjuk viszont a belső arányokat, azok változásait, és különösképpen a két egyháztartomány egymáshoz való viszonyát.

A Magyar Királyság egyházi területi beosztása a vizsgált időszakban ugyan némileg átalakult, mivel ekkor jött létre a boszniai, a milkói és a szerémi püspökség. Ez azonban az összképre nem igen gyakorolt hatást. Az egyszerűség kedvéért, amennyiben volt rájuk vonatkozó adat, a boszniai püspökséget a pécsivel, a szerémit a kalocsaival együtt számí- tottam, a három közül a legkisebb, mindössze 14 plébániával rendelkező milkóit pedig, amelynek akkor még csak öt barcasági plébániáját IV. Béla a ciszterci rendnek adta, a lé- lekszámok összehasonlíthatósága miatt az erdélyi püspökséghez soroltam, annak ellené- re, hogy egyházjogilag az esztergomi érsek ség alá tartozott. Kimaradtak továbbá a ten- germelléki, dalmáciai püspökségek, amelyeket ugyan többször is a magyar egyházhoz számítottak, annak mégsem voltak szerves részei. A tábláza tokban tehát minden esetben azok a magyarországi egyházmegyék szerepelnek, amelyeket már III. Béla jövedelemjegy- zékében is megtalálni.

Az egyes adatsorok aszerint kerültek egyazon táblázatba, hogy közvetlenül vagy köz- vetve kapcsolódnak­e jövedelmekhez. Az 1. táblázatban a római kúria által nyilvántartott adatok (commune servitium) mellett III. Béla jövedelem­összeírása, az 1375­ös pápai tized- jegyzék összegei (kerekítve) és az 1525­ös velencei követjelentés adatai szerepelnek.

A 2. táblázatban Zsigmond 1433­as honvédelmi tervezetének és az 1498. évi 20. törvény- cikknek vo natkozó adatai láthatók. A 15. század eleji tervezetből kimaradt a nyitrai, a szerémi és a váci püspökség adata, a győri és a veszprémi pedig a többi adattól eltérően lándzsák szerint van megadva. Utóbbiakat négyes szorzóval számítottam át tényleges létszámra, ami egyébként megegyezik az 1498­ban rájuk rótt kötelezettséggel (Veszprém- nél a különbözetet a fehérvári káptalan 100 fős serege adja). A két kimaradt egyházmegye nélkül az egyháztartományok egymás közti aránya 58:42, ha viszont az 1498­as adatokkal kiegészítjük a hiányokat, az arány pontosan 60:40. Ugyanebben a táblázatban tüntettem fel az 1500­ban, a római Szentlélek­társulatba beiratkozottakat²³ és a Poenitentiaria hiva- talához folyamodók összesített létszámát a 15–16. században (e két adatsor a 2–3. ábrán az egyéb kategóriába került).²⁴ Végül, a 3. táblázatban az egyes egyházmegyékben létezett plébániák szerepelnek előbb az 1332–1337­es pápai tizedjegyzék alapján, majd mellette a szepességi, barcasági és győri egyházmegyei adatokkal korrigálva. Ugyanennek a táblázat­

nak a további oszlopaiban a 14. század elejére és a 15. század végére számított népesség­

adatokat is feltüntettem.

23 Kubinyi András: Magyarok a késő középkori Rómában. Történelmi tanulmányok. Studia Miskolcinensia 3 (1999) 83–91. [Melléklet, I. táblázat.]

24 Erdélyi Gabriella: A „Sacra Poenitentiaria Apostolica” hivatala és magyar kérvényei a 15–16. században.

Második közlemény. Levéltári Közlemények 76 (2005) 3–103. [82.: térkép.]

Az első két táblázatban jól látszik, hogy miközben a belső arányok igen változékonyak, a két egyháztartomány egymás közti aránya sokkal stabilabb, a változások pe dig tenden- ciaszerűek. Egészen megdöbbentő összevisszaságot mutat az adataikat ábrázoló grafikon (1. ábra), ami vélhetően részben arra vezethető vissza, hogy a lélekszámhoz és az össz­

jövedelemhez kötődő adatsorok keverednek egymással. Az is felmerülhet, hogy a collec- toroknak az adóalany nem mindig közvetlenül fizetett, az összeírásba ezért nem ő, hanem a tényleges befizető került bele. Erre utaló példát találunk az 1373–1375­ös jegyzékben, amikor is pl. az esztergomi érsek fizetett mások helyett.²⁵ Az egyházmegyék jövedelmi viszonyait – úgy tűnik – több tényező befolyásolhatta, de források híján a legtöbb esetben nemigen tudjuk megmondani, pontosan milyen bevételek milyen arányban jelentek meg.

Bár az egyes egyház megyék becsült jövedelmének változását többnyire a jövedelmek el- titkolásával, a becsüjegy zékek elavultságával, illetve az adószedők tájékozatlanságával szokás magyarázni, azt elég nehéz elképzelni, hogy a pápai tizedszedők sokéves itt­tar- tózkodásuk alatt ne szereztek volna valós információkat az egyháziak jövedelmeiről. Le- het, hogy ezt a kérdést sohasem fogjuk tudni megnyugtatóan tisztázni, mégis elgondol- kodtató, hogy a káosz látványosan rendeződik, mihelyt az egyháztartományok szintjén vizsgáljuk az adatokat. A 12. századi jövedelemjegy zékből ismert, nagyjából 60:40%­os arány jelenik meg a két egyháztartományban 1375­ben beszedett adónál és a két, katona­

állítással kapcsolatos forrásban is. Más forrásbázisból levezetve is ezt az arányt találjuk az országra számított népességénél a 15. század végén,²⁶ valamint a római Szentlélek­tár- sulatba 1500­ban beiratkozottaknál és a 15–16. században, a Poenitentiaria hivatalához folyamodók létszámánál.²⁷ Mindeközben a 15. századi, a pápai adóztatással kapcso latos adatok a jövedelemkiegyenlítődés irányába történt elmozdulást mutatnak, s ez a folyamat csak az 1520­as években látszik megtörni (2–4. ábra). A fentebb leírt jelenség természe- tesen azzal a statisztikai törvényszerűséggel is összefügg, hogy minél nagyobb mintát vizsgálunk, annál megbízhatóbb eredményekre jutunk, és a hibahatárok is annál szűkeb- bek. Vagyis, ugyan nem tudjuk megállapítani, hogy pontosan hány lélek tartozott egy adott plébániához, de a nagy mintákat vizsgálva meg tudjuk mondani, hogy hány lélek tartozhatott átlagosan egy plébániához.

25 Rationes, 455.

26 Kubinyi András: A magyar királyság népessége a 15. század végén. Történelmi Szemle 38 (1996) 135–161.

27 Érdemes megjegyezni, hogy vannak kivételek is. Az ország középkori kolostorhálózata egészen más ará- nyokat tükröz (nagyjából 70:30), és ehhez hasonló az arány az egyetemre beiratkozottak esetében is.

Az MTA–ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport adatbázisában az esztergomi egyháztartományból 1231 fő, a kalocsai egyháztarto mányból 617 fő szerepel (mindkét esetben csak azok szerepelnek az összesítésben, akik megadták egyházmegyei hovatartozásukat). Az arány ebben az esetben 66,6%:33,4%. Az egyháztar- tományok szerint összesített adatokat köszönöm Kelényi Bor bá lának és Haraszti Szabó Péternek.

A 13–14. századi plébániajegyzékek Európában

Ahhoz, hogy a pápai tizedjegyzéket valóban értékelni tudjuk, érdemes megnézni, hogy hol maradtak fenn Európában hasonló korú és jellegű jegyzékek, és azokat a kutatásban miként használták fel. A 13. század vége és a 14. század közepe között több országban is készültek plébánia­összeírások. A 13. század utolsó harmadából Itáliából,²⁸ 1279–1280­ból Hispánia jelentős részéről,²⁹ 1291­ből Angliából, Skóciából és Walesből,³⁰ 1303–1306­ból Írországból,³¹ 1325–1327­ből Lengyelországból,³² 1328­ból Franciaországból,³³ végül 1332–1337­ből Ma- gyarországról rendelkezünk ilyenekkel. Amellett, hogy egy viszonylag rövid időszakban kelet kezett mindegyikük (az első és az utolsó keletkezési ideje között csupán 60 év telt el), összességükben a latin kereszténység területének igen nagy részét lefedik, ami a kvantita­

tív elemzés szempontjából fontos (az elemzés további részében ezúttal csak az angol és a francia adatokat fogom párhuzamként felhasználni, mivel ezekhez részletes lélekszámbecslé­

sek is ké szültek). Az említett, országosnak tekinthető jegyzékek mellett ismerünk még né- hány kisebb területet (egyházmegyét, tartományt) felölelő listát is, például Dániából³⁴ és

28 Rationes decimarum Italiae nei secoli XIII e XIV. (= RDI) Tuscia. I. La decima degli anni 1274–1280. A cura di Pietro Guidi. Città del Vaticano, 1932. (Studi e Testi 58); RDI Aemilia i le decine dei secoli XIII e XIV. A cura di Angelo Mercati – Emilio Nasalli Rocca – Pietro Stella. Città del Vaticano, 1933. (Studi e Testi 60); RDI Aprutium- Molisium. Le decime dei secoli XIII–XIV. A cura di Pietro Stella. Città del Vaticano, 1936. (Studi e Testi 69); RDI Apulia-Lucania-Calabria. A cura di Domenico Vendola. Città del Vaticano, 1939. (Studi e Testi 84); RDI Vene- tiae, Histria, Dalmatia. A cura di Pietro Stella – Giuseppe Valle. Città del Vaticano, 1941. (Studi e Testi 96);

RDI Campania. I–II. A cura di Mauro Inguanez – Leone Mattei­Cerasoli – Pietro Stella con carta topografica delle diocesi. Città del Vaticano, 1942 (Studi e Testi 97); RDI Tuscia. II. La decima degli anni 1295–1304. A cura di Martino Giusti. Città del Vaticano, 1942. (Studi e Testi 98); RDI Sicilia. I. A cura di Pietro Stella. Città del Vaticano, 1944. (Studi e Testi 112); RDI Latium. A cura di Giulio Battelli. Città del Vaticano, 1946. (Studi e Testi 128); RDI Marchia. I–II. A cura di Pietro Stella. Città del Vaticano, 1950. (Studi e Testi 148); RDI Umbria.

A cura di Pietro Stella. Città del Vaticano, 1952. (Studi e Testi 161); RDI Lombardia et Pedemontium. A cura di Maurizio Rosada. Città del Vaticano, 1990. (Studi e Testi 324) – Sardinia, a cura di Pietro Stella. Città del Vaticano, 1973. (Studi e Testi 113) [2. kiad.]; RDI Liguria Maritima. A cura di Maurizio Rosada, riveduta ed integrata da Elisabetta Girardi. Città del Vaticano, 2005. (Studi e Testi 425.) Köszönöm Fedeles Tamásnak, hogy e forráskiadványokra felhívta a figyelmemet.

29 Rationes decimarum Hispaniae (1279-80). I–II. Ed. José Rius Serra. Barcelona, 1946–1947. [I.: Cataluña, Mallorca y Valencia; II.: Aragón y Navarra.]

30 Sarah Davnall – Jeffrey Denton – Sheila Griffiths – Dorothy Ross – Beryl Taylor: The Taxatio database. Bulletin of the John Rylands University Library of Manchester 74/3 (1992) 102–108.; Pounds: A History of the English Parish, 67–112. [The Parish, its Bounds and its Division.] A forrás kiadása: Taxatio Ecclesiastica Angliae Et Walliae auc- toritate P. Nicholai IV, circa A.D. 1291. Ed. Thomas Astl – Samuel Ayscough – John Caley. London, 1802.

31 Gerald Lewis Bray: Ireland 1101–1690. Suffolk, 2006. 20. Lásd még Bruce M. S. Campbell: Bench mark ing me- dieval economic development. England, Wales, Scotland, and Ireland, circa 1290. Economic History Review 61 (2008) 896–945.

32 Jan Dudziak: Dziesięcina papieska w Polsce średniowiecznej. Studium historyczno-prawne. Lublin, 1974.

33 Ferdinand Lot: L’état des paroisses et des feux de 1328. Bibliothèque de l’École des chartes 90 (1929) 51–107., 256–315.

34 Johnny Greandjean Gøgsig Jakobsen : Rekonstruktion af middelalderens sognegraenser. Overvejelser base­

ret på casestudies fra Nordvestsjælland og Falster. In: Navne og skel – Skellet mellem navne. Rapport fra Den fem tende nordiske navneforskerkongres på Askov Højskole 6.–9. juni 2012. Ed. Birgit Eggert – Rikke S. Olesen.

Uppsala, 2015. 97–122.

Németország ból.³⁵ Bár a jegyzékek elkészülésének hátterében némileg eltérő okokat talá­

lunk, valószínűleg mégsem véletlen, hogy Európa nagy részén éppen ebben az időben készül tek plébánia­össze írások. Egyrészt – amint fentebb is említettem – a plébániaháló- zat kiépülése mindenhol nagy jából ebben az időben fejeződött be, és a későbbiekben már csak kis mérték ben változott. Másrészt ekkoriban kezdte a pápai kúria az egyházi java- dalmak adóztatását rendszeresíteni, ami szük ségessé tette azok részletes felmérését. E két tényező együttesen ve zetett ezekhez a nagy léptékű vállalkozásokhoz, s az összeírások eredménye még évszázadok kal később is meghatározta az egyes területekről alkotott ké- pet a kúriai hivatalokban.

Bármelyik jegyzék irodalmát nézzük is, a források hiányosságára való utalás minden- hol felbukkan. Ez természetes, hiszen még a modern statisztikai adatfelvételeknek is megvannak a maguk hibái, hogy lenne ez másként egy több száz évvel ezelőtti összeírás- nál, amely részben más szempontok és főként más körülmények között készült. Azt azon- ban egyetlen esetben sem feltételezhetjük, hogy a bennük fellelhető hibák tendenciózu- sak – következésképpen statisztikai értelemben torzítóak – volnának.³⁶ A jegyzékek hiányosságait persze mindenhol megpróbálták korrigálni: például Angliában Campbell legalább 8230, Franciaországban Ferdinand Lot 32 500 plébániával számolt. A különbözet a ténylegesen jegyzékbe vett, illetve más írott forrásokból ismert plébániák száma között mindössze 1,8, illetve 2,7%­ot teszi ki. Mindenesetre, a bizonytalanságokat csökkentendő, a továbbiakban mind az említett európai pél dák, mind pedig a magyar adatok esetében eltekintek az ilyen jellegű korrekcióktól.

Mivel a plébánosok jövedelme ez idő tájt Európa­szerte a tizeden alapult (általában annak negyedét kapták), és a tizedköteles termények köre is többé­kevésbé azonos volt,³⁷ nincs okunk azt feltételezni, hogy az átlagos plébániák mérete, jövedelmezősége, vala- mint az álta luk gon dozott hívek lélekszáma között nagyságrendi eltérések lettek volna.

Az 1328­as fran ciaországi összeírás szerint, amely mind a plébániák, mind a háztartások számát tartalmazza az ország királyi kezelésben lévő területeire vonatkozóan, egy átlagos

35 Der Liber decimationis des Bistums Konstanz. Studien, Edition und Kommentar. Hrsg. Gerlinde Person­Weber.

Freiburg im Breisgau – München, 2001. (Forschungen zur oberrheinischen Landesgeschichte 44.)

36 A jegyzék megbízhatósága mellett érvelt Ferdinand Lot, aki az 1328­as franciaországi jegyzéket – az ada- tokat né hány kimaradt területtel kiegészítve – összevetette 16. és 18. századi összeírásokkal. Lot: L’état des paroisses, 274.

37 Európában a 6. század óta igazolható az egyházi tized szedése, Magyarországon nyilván ennél később, a 11. század tól jelent meg. Tizedkötelesek voltak a középkorban a gabonafélék (búza, árpa, rozs, zab, tönköly, köles), a szőlő, il let ve a bor, továbbá a méhek és a juhok szaporulata. Egyes vidékeken a sör és a sertés után is tizedet adtak. Nem vol tak viszont tizedkötelesek a lovak és a szarvasmarhák. Nem lehet véletlen, hogy a 15. században mentesítették a ti zed fizetés alól a kunokat, a jászokat és a hajdúkat is. A nemesek 1415­ös, ké- sőbb többször megerősített felmentése a tized fizetése alól a török elle ni vé dekezéssel volt összefüggésben.

(Magyar Katolikus Lexikon. http://lexikon.katolikus.hu/T/tized.html. Legutóbbi megtekintés: 2016. július 20.) Mivel a keleti egyházakban a tizedfizetés fent leírt szokása ismeretlen volt, a késő középkorban Magyaror- szágra betelepedő ortodox népességet a firenzei uniót (1439) követően mentesítették a kötelezettség alól.

A mentesség elvben ideiglenes volt, a 16. századi háborús viszonyok, illetve a reformáció térhódítása miatt a privilégium rögzült. (Hegyi Géza: Decima Volahorum. Az egyházi birtokon lakó románok tizedfizetésének kérdése. In: Certamen. IV. Szerk. Egyed Ákos – Gálfi Emőke – Weisz Attila. Kolozsvár, 2017. 257–270.)

plébániához 104,3 ház tartás tarto zott,³⁸ ami háztartásonként öt fővel számolva³⁹ mintegy 520 főt jelent plébániánként. Természe tesen voltak olyan plébániák, amelyekhez ennél ke- vesebb lélek tartozott, de nyilván akadt olyan is, amelyhez lényegesen több. Német ország keletebbi területein és Kelet­Közép­Euró pában a városokban jellemzően jóval kevesebb plébánia volt, mint akár Franciaország ban, akár Angliában.⁴⁰ Még a Rajna menti Kölnben is mindössze 12 plébánia volt akkor, amikor Londonban 108, holott a késő középkorban a két város lélekszáma közel azonosnak tekinthető. Az ilyen anomáliák azonban döntően a váro- sokra jellemzők, Európa népességének túlnyomó többsége viszont a középkor végéig még falun élt. 1500­ra Anglia népessége az ismétlődő pestisjárvá nyok következtében a 14. század első feléhez képest mintegy kétharmadára csökkent, miközben az intézményrendszer lé- nyegében változatlan maradt. Hasonló jelenség figyelhető meg a sziget országban a kolduló­

rendi kolostorok esetében is, amelyekben a szerzetesek száma átlagosan 25­ről 15­re csök- kent, de maguk az intézmények megmaradtak.⁴¹ Angliában a refor máció előestéjén az átlagplébánia alig több mint 300 lelket számlált.⁴² Ha a kolostorokhoz hasonló arányú csök- kenést feltételezünk 1300 és 1500 között a plébániák lélekszámában is, akkor a Taxatio ké- szülése idején nagyjából ugyanazt a valamivel 500 fő fölötti átlaglétszá mot kapjuk, mint Franciaországban. Ugyanerre az eredményre vezet, ha Anglia 14. század eleji, vélelmezett lélekszámát elosztjuk a Taxatio által összeírt plébániák számával.⁴³

Összehasonlítva a három (angol, francia és magyar), egyenként is nagy területet le- fedő összeírást, azt látjuk, hogy Angliában 1291­ben 8085, a legnagyobb népességű Francia­

országban 1328­ban 31 624, Magyarországon pedig az 1330­as években 4289 plébániáról

38 Les paroisses et les feuz des baillies et seneschaucées de France. Függelékben közli Lot: L’état des paroisses, 308. Magyarországon a Zsigmond­kori, hozzávetőleg 428 000 portát alapul véve az egy plé bá ni á ra jutó telkek száma körülbelül 100 volt, ami a városi és egyéb háztartásokkal kiegészítve nagyjából a francia­

országi arányoknak felel meg. Kérdés azonban, hogy a jobbágytelkek száma az Anjou­kor elején elérte­e már a Zsigmond­korit. F. Romhányi Beatrix: És ha mégis tudtak számolni? Avagy: hány katona kell az or- szág védelmére? In: Hadi és más nevezetes történetek. Tanulmányok Veszprémy László tiszteletére. Szerk. Kincses Katalin Mária. Bp., 2018. 106–116.

39 Az ötös szorzó használata a 19. század óta elterjedt a demográfiai kutatásokban. Természetesen több kér- dés is felvethető vele kapcsolatban (a háztartásmodellek különbözősége, fertilitási és mortalitási különb- ségek stb.), ennek tárgyalása azonban kívül esik e tanulmány keretein, és a vizsgált területek arányainak összehasonlíthatóságát alapjaiban nem befolyásolja.

40 Marie­Madeleine de Cevins: Az Egyház a késő középkori magyar városokban. Bp., 2003. 22. (A vonatkozó nyugat­

európai irodalommal.)

41 David Knowles: Religious Houses: England and Wales. London, 1953. 363.

42 Kümin: The English Parish,17.

43 Az angol szakirodalomban az 1300 körüli időszakra vonatkozóan igen eltérő számokat lehet olvasni. Ennek oka rész ben az, hogy a fekete halál pusztítását eltérően számszerűsítik, másrészt az, hogy még a nagy pestis járványt meg e lő ző en, 1315­ben is volt Angliában egy epidémia, amely ugyancsak sok halálos áldo- zatot követelt. Stephen Broad berry, Bruce M. S. Campbell és Bas van Leeuwen 2010­ben publikált adatai szerint Anglia né pes sége 1290­ben 4,75, 1315­ben 4,69, 1325­ben pedig 4,12 millió volt. Az egy plébániára eső lélekszám ennek megfelelően 588, 580, illetve 510 fő, va gyis még a csúcsot jelentő 1290 körüli időszak- ban sem haladta meg az egy plébániához tartozó lelkek száma a hatszázat. (https://www2.warwick.ac.uk/

fac/soc/economics/staff/sbroadberry/wp/medievalpopulation7.pdf . A letöltés ideje: 2019. október 9.)

tudunk⁴⁴ (4. táblázat). A számok egymás közti aránya a fenti okfejtés alapján arra utal, hogy Anglia né pessége közel kétszerese a korabeli Magyarországénak, Franciaország né- pessége pedig több mint hétszerese. Ez nagyjából megfelel annak a képnek, amit más források alapján feltéte lezünk. Györffy György az ország népességét az 1330 körüli idő- szakban 2,2 milliónak vélte, ezt azon ban átmenetileg ki is hagyhatjuk a számításból, hi- szen a becslés alapja a vizsgálatunk tárgyát képező pápai tizedjegyzék volt.⁴⁵ Más mód- szertannal dolgozott Vékony Gábor, aki Engel Pál Zsigmond­korra számított népességadatából⁴⁶ következtetett visszafelé, és ily mó don 2,36 mil liós népességet felté- telezett az Anjou­kor elején.⁴⁷ Hasonló eredményre jutunk, ha a kolduló rendi és pálos kolostorok számából indulunk ki, amelyekből az 1330­as évek elején összesen 112 volt.

Kolostoronként 20­21 ezer lélekkel számolva, ami ebben az időszakban, Eu rópában átla­

gosnak mondható, 2,24­2,35 milliós népességet kapunk.⁴⁸ Röviden ki kell térni egy ettől eltérő becslésre is, Kristó Gyula szerint ugyanis 1300 körül az ország népessége csak 1,4­1,6 millió volt.⁴⁹ Ha ezt kalibrálnánk az 1330­as évekre (1,6 millió egy viszonylag ma- gas, 3‰­es természe tes szaporulattal számítva alig 1,8 millióra növekszik 35 év alatt), akkor egy plébániára alig több mint 400 fő jutna.⁵⁰ Ebben az időszakban ilyen alacsony átlagos lélekszámot a kontinensen sehol sem találunk. Hasonló eredményre jutunk, ha a koldulórendi kolostorhálózatot tekintjük. Kristó adatai szerint egy kolostor eltartásához 14 000­16 000 fő lett volna szükséges, ami nemcsak a korabeli európai adatokkal nem kor- relál, de még az 1500 körüli időszakban, a fekete halált követő demográfiai visszaesés idején is az alacsonyak közé tartozna. Mindezek alapján úgy vélem, a Kristó által javasolt 1,5 millió körüli lélekszámot el kell vetni, ennél minden képpen lényegesen többen éltek Magyarországon, az Anjou­kor elején.

Ebből azonban más is következik. Mindenekelőtt az, hogy a pápai tizedjegyzéknek a győri püspökséggel, valamint a Szepességgel és a Barcasággal korrigált plébániaszáma meglehetősen pontosan tükrözi az 1330­as évek valóságát. A hibahatár mindenképpen 10% alatt van, sőt, vélhetően ugyanúgy 5% alatt marad, mint ahogy ezt a hasonló angol és francia jegyzékek eseté ben feltételezik. Nem valószínű ugyanis, hogy a jegyzéket ké- szítők rosszabb munkát végeztek volna Magyarországon, mint máshol, s az itteni összeírás fennmaradási esélyei sem voltak rosszabbak, hiszen a vatikáni levéltárba került. Ha még-

44 Az ugyancsak nagy területet lefedő lengyel és sziléziai adatokat azért nem tárgyalom ebben az összeha- sonlításban, mert esetükben a 14. századi demográfiai adatok legalább annyira vitatottak, mint a magyar- országiak, így ezekkel érvelni sem lehet.

45 Györffy: Magyarország népessége, 56–58.

46 Engel Pál: Az Anjou­ és a Zsigmond­kori Magyarország történeti demográfiájának problémái. In: Magyar- ország történeti demográfiája, 111–116.

47 Vékony Gábor: Népesedési viszonyok az Árpád­korban. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2001. évi tör té neti demográfiai évkönyve. Szerk. Faragó Tamás. Bp., 2001. 92. (A 89. oldalon 2,35 millió.)

48 F. Romhányi Beatrix: Kolostorhálózat – településhálózat – népesség. A középkori Magyar Királyság demog­

ráfiai helyzetének változásaihoz. Történelmi Szemle 57 (2015) 1–50.

49 Kristó: Magyarország lélekszáma, 35–65.

50 Még a kivételesnek tekinthető, bár nem példa nélküli 8‰­kel számolva is csak 2,1 millióra nőtt volna az ország népessége 1335­re. Ebben az esetben az egy plébániára jutó lélekszám megközelíti, de nem éri el az 500 főt (492,7).

is komolyabb hiányokat feltéte leznénk, ez esetben Magyarországon már a plébániarend- szer tényleges kiépülése idején vagy az európai helyzettől eltérő, lényegesen alacsonyabb átlagos plébániánkénti lélekszámmal, vagy lényegesen nagyobb számú népességgel kel- lene számolnunk. Ha pl. azt feltételeznénk, hogy a plébániák 15%­a maradt rejtve, vagyis ténylegesen több mint 5000 plébánia létezett az ország ban, és a népesség létszámát vál- tozatlannak tekintjük, akkor a plébániánkénti átlaglélekszám 450 körül alakulna. Ennyi ember a középkor végi Londonban tartozott egy plébániához, a nagy pestisjárványok okozta népességcsökkenés után.⁵¹ Ha az 522 fős átlagos lélekszámot tekintjük mérvadó- nak, akkor viszont az ország népességére kapunk igen magas, több mint 2,6 milliós adatot.

Persze, el lehetne képzelni egy olyan népesedési modellt is, amelybe beleillik az 1330­as években ez a lélekszám, de annak más időszakokra vonatkozóan több, magyarázatot igény­

lő következménye lenne. Csupán két példát említve: egyrészt 1500 körül mintegy 3,7 mil- liós lakossággal kellene számolni, mivelhogy a 14. században nem történt olyan esemény, ami a népe sedési trendeket negatívan befolyásolta volna, és a 15. századra feltételezett demográfiai stag nálás vagy hanyatlás sem tartható.⁵² Másrészt a tatárjárást követően az ország népessége még mindig közel 2,2 millió lett volna, ami 10%­os emberveszteség ese- tén is 2,4 milliós népessé get feltételez a mongol támadást megelőzően. Ez viszont a meg- előző 240 évben folyamatos bevándorlást feltételezve is közel 1,2 milliós népességet je- lentene az államalapítás idején.⁵³ További problémaként említhető, hogy a középkor végén, amikor az írott források tekintetében mégiscsak jobban állunk, országosan nem tudunk kimutatni ennyivel több plébániát.

A másik következmény a két érseki tartomány egymás közti arányát nézve válik ért- hetővé. A pápai tizedjegyzék szerint az esztergomi érseki tartományhoz tartozott a plé- bániák mintegy 60, a kalocsaihoz pedig mintegy 40%­a (egyébként a két terület is nagy- jából ugyan így aránylik egymáshoz). Ugyanezt a 60:40%­os arányt láttuk már többször is a jövedelmek megoszlását vizsgálva, mégpedig éppen azokban az adatsorokban, amelyek szorosabb össze függést mutattak a tizedjövedelmekkel és a lélekszámokkal (vö. 1. és 2. táb-

51 Kümin: The English Parish, 17.

52 F. Romhányi: Kolostorhálózat. Dávid Géza még a 16. században is lassuló mértékű növekedést tudott ki- mutatni. Magyarország népessége a XVI–XVII. században. In: Magyarország történeti demográfiája, 141–171.

Ez elképzelhetetlen volna, ha a megelőző évszázadban az ország népessége nem növekedett volna. Egyéb- ként ezt támasztja alá a püspökök jövedelmének növekedése is (lásd 5. ábra).

53 A tatárjáráskori lélekszám és veszteség mértéke vita tárgya, amibe a jelen keretek között nem is szeretnék bele bo nyolódni. Pusztán elméleti alapon 1242–1243 után biztosan növekedett a népesség, és nem volt olyan esemény, am i negatívan hatott volna. A 13. század utolsó és a 14. század első évtizedeiben zajló bel- háborúk valójában az elit tagj ai közti csatározások voltak, amelyeknek politikai jelentősége nagy, demog­

ráfiai hatása azonban kicsi volt. Pár hu zam ként a 15. századi Angliában a Rózsák háborúját lehet említeni.

Mindezek fényében 2 660 000 főt feltételezve 1330­ban, 2‰­es szaporodási rátával számolva 1245­re 2 245 000 főt kapunk, amiből persze le kell vonni a kunokat, hogy a mongol sereg kivonulása utáni állapo- tot megkapjuk. A kunok Pálóczi Horváth András véleménye szerint 70­80 ezernél többen nem lehettek.

(Pálóczi Horváth András: Besenyők, kunok, jászok. Bp., 1989, 52–53.) A jászok létszáma az újabb kutatások szerint ennek a töredéke lehetett. Vö. Zsidai Zsuzsanna – Langó Péter: Kunok és alánok Ibn al­Athír mun­

ká jában. In: „Carmen Miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei. Tanulmányok Pálóczi Horváth András 70. születés nap ja tiszteletére. Szerk. Rosta Szabolcs – V. Székely György. Kecskemét, 2014. 431.

lázat). Vagyis a két érseki tartomány területén egyforma eséllyel maradtak ki plébániák, és a hiány, bármek kora is legyen, a két terület között valószínűsíthetően a már ismert arányban oszlik meg. Ha pedig ez így van, akkor ez több kérdést is felvet. Miért olyan rit- kás az Alföld plébániahálózata? Miért húzódnak pl. a békési főesperesség plébániái a Kö- rösök mentére? Miért nem vált olyan sok, régészeti és helynévi adatokból ismert Árpád­

kori templom plébániává ebben a régióban, köztük pl. a Battonya és Orosháza közti területen található hat (!) 11. századi templom, sem a 14., sem a 16. században? Egyáltalán, miért sűrűsödnek az „­egyháza” utótagú helynevek⁵⁴ az Alföld meghatározott területein?

– A sort lehetne még folytatni.

A fenti kérdések részletesebb megválaszolásához még további kutatásokra van szük- ség, annyi azonban talán már most is megkockáztatható, hogy itt nem egyszerűen a ta- tárjárás következményét látjuk. Az Alföld településhálózatában és lakosai adózóképessé- gében a 13. század folyamán olyan mélyreható átalakulás ment végbe, ami egyetlen eseménnyel egészen biztosan nem magyarázható. Lega lábbis erre utal az a tény, hogy miközben a két érseki tartomány népességének egymás közti aránya nem vagy alig vál- tozott,⁵⁵ sőt, a kolostorhálózatát tekintve a kalocsai érseki tartomány még gyöngébben állt (a koldulórendi kolostoroknak csak alig több mint negyede volt a terü letén [187:52], s az arány a pálos és ortodox kolostorok hozzáadása után is épphogy eléri a 30%­ot [276:84]), addig a jövedelmek a 15. században jelentősen közeledtek egymáshoz. Az adatok arra utalnak, hogy 1420 és 1520 között a kalocsai érsekség és a szerémi püspökség együt- tes bevétele mintegy harmadával nőtt (vö. 1. táblázat).⁵⁶ Csupán lehetséges magyará­

zatként vetem fel, hogy környezeti és gazdálkodási tényezők egyaránt szerepet játszhat-

54 Összesen 144 „­egyháza” utótagú helynévből a Dunántúlon mindössze 19, Erdélyben öt, valamint az Aldu- nánál is egy található. Az összes többi adat (120) az Alföldről származik, különösen a Körös­Maros közén gyakori (38), de a Tiszántúl többi részén észak felé egészen Nyíregyházáig még további 40 ilyen helynév ma- radt fenn. Az adatok háromnegyede az Alföldnek a Csörsz­árok és a Duna által határolt belső területéről is- mert. Döntő többsé gük csu pán hely név, de a régészetileg is kutatott templomok általában igen kis méretűek, hajójuk nem több 35­40 m²­nél. Szatmári Imre: Békés megye középkori templomai. Békéscsaba, 2005.

55 A két terület népességének egymás közti aránya mind Kubinyi András, mind jelen tanulmány szerzőjének számítá sai szerint ~60­40% volt 1500 körül (3. táblázat). Kubinyi: A magyar királyság; F. Romhányi: Kolostor­

hálózat. Külön elemzést érdemelne az egyes területi egységek közötti arányok változása, különösen az alföldi régió lélekszámának hullámzása. Békés me gyé ben pl. 1552­ben több mint kétszer annyi plébános fizetett hozzájárulást a trienti zsinat költségeihez, mint ahá nyat a pápai tizedjegyzékből ismerünk. Szat- mári: Békés megye, passim.

56 A középkorban nem egyedülálló, hogy a kalocsai egyházmegye lélekszáma és bevétele elszakadt egymás- tól. Bár a be re gi egyezményben rögzített sókereskedelmi jogok nem maradtak érvényben 1235 után, a kalocsai érsek és a bácsi káp talan 1233­ban az elosztott só mintegy ötödének kezelését megkapta. F. Rom- hányi Beatrix: A beregi egyez mény és a ma gyarországi sókereskedelem az Árpád­korban. In: Magyar Gaz- daságtörténeti Évkönyv 2016. Válság – kereskedelem. Főszerk. Kövér György – Pogány Ágnes – Weisz Boglárka.

Bp., 2016. 265–301. Ugyanekkor a csanádi püs pök ennek a mennyiségnek a negyedét, az erdélyi püspök pedig a tizedét kezelhette. Az Alföld jelen tős részét ma gá ba foglaló kalocsai érseki tarto mány „furcsasá- gát” Koszta László is felismerte és egyházszervezési szem pontból ele mez te. Lásd Koszta László: A ka lo csai érseki tartomány kialakulása. Pécs, 2013. (Thesaurus Historiae Ecclesiasticae in Universitate Quinqueeccle- siensi 2), habár az értelmezés nem minden részével ér tek egyet.

tak eb ben a folyamatban,⁵⁷ nevezetesen a gabonatermelés alacsony, illetve a nagy állattartás magas aránya a terület mezőgazdaságában. Az első hatással lehetett a viszonylag kis né- pességeltartó képességre, miközben az utóbbi jövedelmezősége, különösen a 15. század- tól kezdve, köztu dott. Újdonság talán csak az lehet, hogy a jelek szerint az egyháziak is részesedhettek e ke reskedelem hasznából, s ez a Camera Apostolica előtt sem maradt titok- ban. Úgy tűnik, a jö vedelmek átrendeződése még a Mohácsot közvetlenül megelőző évek- ben is tartott, legalábbis erre utalhat a kalocsai érsek, valamint a váradi és az erdélyi püspök servitiumából követ keztethető és a velencei követ által becsült bevétel közötti jelentős eltérés (kalocsai érsekség a szerémi püspökséggel: ~21 300 → 25­28 000, erdélyi püspökség: ~15 000 → 25 000, váradi püspökség: ~20 000 → 26 000).

Összefoglalva: a pápai tizedjegyzék, magyarországi és európai forrásokkal összevetve, statisztikai értelemben teljesnek tekinthető, illetve ismert hiányai (győri püspökség, Szepes ség, Barcaság) megbízhatóan kiegészíthetők. Az így előálló adatbázis megbízható- sága semmivel sem rosszabb, mint más korabeli európai adatbázisoké. A plébániahálózat megszilárdulása valójában nem volt lényeges késésben Európa nyugati részéhez képest.

Ugyancsak valószínűsíthető, hogy az egy plébániára jutó lélekszám a hasonló angol és francia jegyzékekből ismert adatokhoz közelíthetett (kb. 520­530 fő/plébánia). Mindebből arra kell következtetnünk, hogy nem az írott források pusztulása miatt nem ismerünk a 14. század első harmadában több plébániát az Alföldön. A ré gészeti adatokból ismert, de a pápai tizedjegyzékbe be nem került falusi templomok krono lógiáját és egyházjogi hely- zetét egyaránt újra kellene gondolni, és ennek következményeként az Alföld település­ és népességtörténetét szintén érdemes új szempontok alapján megkö zelíteni.

57 Zsolt Pinke – László Ferenczi – Gyula Gábris – Balázs Nagy: Settlement patterns as indicators of water level rising? Case study on the wetlands of the Great Hungarian Plain. Quaternary International (2016) 415. sz.

204–215. [doi:10.1016/j.quaint.2015.11.032]; F. Romhányi: Kolostorhálózat.