iratokban megjelent, de szempontrendszerüket, elvi következtetéseiket t e k i n t v e az össz-szovjet irodalomkritikára érvényes megnyilatkozásokat emelte a kötetbe. Vitatni persze — főleg az alkotók, a teljesítmények felől — lehetne a válogatás s z e m p o n t - jait, hisz bizonyos, hogy a magyar olvasót elsősorban azok a kritikák késztetik a művel való szembesülésre, amelyek az általa m á r ismert teljesítményeket minősítik.
Bizonyára, épp ezért, örömmel olvassa majd Jevgenyij Vinokurov Jevtusenkóról, illetve Valentyin K a t a j e v Voznyeszenszkijről írott arcképvázlatát, a n n á l is inkább, mert a két tanulmányban nemcsak a pályaképre vonatkozóan, h a n e m a hetvenes évekbeli költői szemlélet- és magatartásforma változására is szempontokat k a p u n k . S a töprengőbb, gondolatibb, „csendesebb" lírai attitűdöt mivel lehetne leginkább érzékeltetni, mint az „ ú j hullám", a „hangos költészet" két reprezentánsának a „meg- térésével". Annál kevésbé szerencsés a kritika figyelemfelhívó-orientáló szerepének a bizonyítására Borisz Pankin Fjodor Abramovról írott tanulmánya. Fjodor A b r a - mov trilógiája, a Prjaszlinék magyarul még nem olvasható, s a s ű r ű n a l k a l m a z o t t idézetek, részben az esetleges fordítás miatt is, inkább zavarólag, dezorientálólag hatnak, s gátolják a kritikus véleményének a kikristályosodását. Ugyanezt e l m o n d - h a t j u k a Vaszilij Suksin legújabb írásairól írott elemzésről is.
Bár a köteli tanulmányai, kritikái a hetvenes éveket tükrözik, az orosz irodalom klasszikusai is sűrűn előbukkannak a könyv lapjain. A n n a k a szemléletnek a t o v á b b - élése ez — s tegyük hozzá: nagyon szerencsés megoldás —, amelyet a nemrég m e g - jelent Napjaink szovjet irodalma című tanulmánygyűjtemény szerkesztője is m a - gáévá tett, amikor Bulgakovot, Mandelstamot, Bábelt stb. „mai" íróvá avatta. Hisz az ő műveik fel- és újrafelfedezése, publikálása a kritikusokat is szembesülésre kényszerítik. S alkotásaik korszerűsége, s a mai irodalomra való kisugárzásuk ezt meg is követelik a kritikától. Ennek bizonyságául e m l í t h e t j ü k A. Dimsic M a j a k o v s z - kijról, és K. Szimonov Bulgakovról írott tanulmányát.
Végezetül egy megjegyzés: kár, hogy a nemzetiségi írók — főleg az u k r á n o k — nevének átírásánál a szerkesztő nem vette figyelembe, hogy az bizonyos pontokon eltér az orosztól. Tehát nem Grigurko és Zagrebelnij, h a n e m Hrihurko és Z a h r e b e l - nij. (Kossuth, 1976.)
BALLA G Y U L A
DÉR ISTVÁN: FEHÉR-TO 82
