STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 1133 Összefoglalóan a szerzők azt a következtetést
vonják le, hogy az ICT széleskörű elterjedése nem jelent megoldást a recesszióra. Az információtech- nológia oly mértékben hatja át a gazdaságot – érint- ve az élet minden területét –, hogy ennek mérése az elérhető adatforrásokkal szinte lehetetlen.
(Ism.: Lindnerné Eperjesi Erzsébet–Balogh András)
HART, R. A.:
TÚLMUNKA, A PHILLIPS-GÖRBE ÉS A MUNKABÉR- FÜGGVÉNY A BRIT GÉPIPAR PÉLDÁJÁN, 1926–1966 (Overtime working, the Phillips curve and the wage curve: British engineering, 1926–1966) – The Manchester School, 2003. Vol. 71. No. 2. 97–111. p.
A Phillips-görbe alakulásának vizsgálata során a munkabért az egy órára jutó átlagkereset reprezen- tálja. Ezt figyelembe véve a túlmunkával töltött órák száma is hatással van az átlagkereset nagyságára.
Mivel a túlmunka órabére általában magasabb, mint a normál munkaóráké, ezért ha változik a túlórák száma, akkor az egy órára jutó átlagkereset akkor is változik, ha az órabér konstans. Ily módon a munka- bér és a munkanélküliség közötti kapcsolat nem ve- zethető le egy olyan egyenletből, ami a munkabért az egy órára jutó átlagkereset mutatójával méri.
Az Engineering Employer’s Federation (EEF) adatbázisa jól alkalmazható, ha össze akarjuk hason- lítani az egy órára jutó átlagkereset, illetve az órabé- rek változásának arányával számított Phillips-görbét.
Az adatbázis körzetszintű adatokat tartalmaz a gépi- pari fizikai dolgozók két homogén csoportjára a szakmunkásokra és a segédmunkásokra. A munka- béreket a fizetési jegyzékek szerint, a munkaórákat pedig darabbéres és időbéres dolgozókra elkülönítve tartja nyilván. Mindezek az adatok 28 angliai és skó- ciai lokális munkaerőpiacra vonatkozóan állnak ren- delkezésre az 1925–1938-as, illetve az 1954–1966- os időszakra. Az adatok alapján bizonyítható, hogy a munkabérfüggvények becslésében komoly hibákat lehet elkövetni, ha a bért nem az átlagos órabérek változásával mérjük. Az egy órára jutó átlagkereset alkalmazása esetén el kell különíteni az átlagos óra- bér, illetve a munkaerő-hasznosítás kapcsolatát a munkanélküliséggel. A két világháború közötti idő- szakban a munkabérek és a munkaórák nagymértékű ingadozása, a keresetek és a munkanélküliség közöt- ti jelentős kapcsolat elrejti a munkabérráták és a munkanélküliség közötti gyengébb kapcsolatot. A háború után a stabil gazdasági helyzetben a kétféle számítás eredményei közötti különbségek szembetű- nőbbek.
Legyen egy munkás heti munkaideje h, amiből hs legyen a w munkabérért végzett standard heti munkaidő. A h–hs túlmunkaidőre a prémium legyen k és ennek megfelelően a teljes munkabér kw. A geometriai átlagként értelmezett átlagos órabér (e) a következő egyenlettel számolható:
e=wΘ(kw)1–Θ,
ahol Θ=hs/h. Az egyenlet logaritmikus alakját véve átrendezés után megkapjuk a keresetek dekompozí- cióját a három tényezőre: a standard munkabérre, a heti túlmunkaidő arányára és a túlmunka prémiumára:
lne=lnw+(1–Θ)lnk.
Ha a számításokat elvégezzük az adatbázisra, levonható a következtetés, hogy a standard munka- bér és a túlmunkaidő aránya egyaránt befolyásolja az órabért. A bérjellegű kereset akkor is nőhet, ha a standard munkabér és a túlmunka prémiuma állandó.
Ez történik akkor, ha emelkedik a heti túlmunkaidő aránya. A második világháború előtt ez a mutató a szakmunkásokra vonatkozóan 0,93 és 1 közötti, míg a segédmunkások esetén 0,90 és 1 közötti érték volt.
A háború utáni években a sávok már szűkebbek vol- tak: a szakmunkásokra 0,88-0,92, a segédmunkások- ra 0,84-0,88. Ezek az eredmények egyáltalán nem meglepők, ha szembeállítjuk velük a két időszak munkanélküliségi viszonyait.
A második világháború előtti években általában a magas munkanélküliség alacsonyabb munkabér- arányokkal társult, míg a háború után az alacso- nyabb munkanélküliség magasabb bérszint mellett valósult meg. A Phillips-görbe eredeti koncepciója, vagyis a negatív kapcsolat a bér és a munkanélküli- ség között valóban érvényesült. Ugyanez érvényes a hatékony bérek modelljére is, mely tulajdonképpen a Phillips-görbe továbbfejlesztett változata. Shapiro és Stieglitz modelljükben a regionális munkabérszínvo- nalra és regionális munkanélküliségi szintre vonat- koztatják ezt az összefüggést. A munkáltató a haté- kony munkavégzés érdekében kénytelen magasabb bért fizetni azokban a körzetekben, ahol alacsony a munkanélküliség, így nagyobb valószínűséggel lehet új munkahelyet találni. Ez megvalósulhat egyébként alacsony és magas munkabérszint mellett is. Az ösz- szefüggés fordítva is igaz: a magas munkanélkülisé- gi szinttel rendelkező körzetekben akkor sem kell bért fizetni a „lógás megakadályozására”, ha egyéb- ként a bérek alacsonyak, mivel kicsi a valószínűsé- ge, hogy a dolgozók más munkahelyet találnak.
Ha az összefüggésben a standard béreket fel- váltjuk a túlmunkáért kapott díjazást is tartalmazó bérjellegű keresetekkel, akkor az összefüggések megmaradnak. Ha a munkanélküliségi szint egy adott régióban csökken, akkor a cég a magasabb fix
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELŐ 1134
költségek ellensúlyozása céljából kevesebb dolgozót alkalmaz több túlmunkával, mert a ledolgozott mun- kaórák száma nem függ az állandó költségektől.
A túlmunka figyelembe vételének egy másik ve- tülete az órabérek kiszámítása standard órabérekből, illetve bérjellegű keresetekből. Az EEF-adatbázis erre is lehetőséget ad. A háború utáni időszakról közvetlen adatok állnak rendelkezésre, a két háború közötti idő- szakra becsülni kell a megfelelő órabéreket. A közön- séges legkisebb négyzetek és a súlyozott legkisebb négyzetek módszerével elvégzett becslésekre kapott eredmények alapján elmondható, hogy a standard óra- bérekkel számított regresszió esetén a korreláció mér- téke alacsony, akár a Phillips-görbével, akár egy más módszerrel meghatározott munkabérgörbével végez- zük a számításokat. A bérjellegű keresetekkel végzett számítások viszont már szorosabb kapcsolatot mutat- nak, de a két világháború közötti adatok a használt adatbázis alapján nem igazolják a Phillips-görbében megfogalmazott összefüggéseket.
Az 1954–1966. évi adatok esetében, ha a túlórá- kat is figyelembe vevő bérjellegű keresetek mutatóját alkalmazzuk a munkabér mérésére, akkor jobban iga- zolható a Phillips-görbe. A kereset–munkanélküliség közötti rugalmasság háromszor akkora, mint a bér–
munkanélküliség közötti. Mivel az ötvenes-hatvanas években erősebben érvényesül a Phillips-görbe össze- függése, ezért megállapítható, hogy a korábbi gyen- gébb kapcsolatnak nem csak a nagy gazdasági válság miatti bizonytalan foglalkoztatási helyzet volt az oka.
A magyarázat inkább az, hogy a második világháború előtt kevesebb volt a túlóra, hatása kevéssé érvénye- sült, mint a háború után. A zavaros, értékesítési ne- hézségekkel teli válságos időkben a munkaadók ke- véssé erőltették a munkaidő meghosszabbítását.
A túlmunka figyelembe vételének helyessége más adatbázisok alapján végzett számításokkal nem igazolható ugyan, de ez nem jelenti a most ismerte- tett vizsgálatok helytelenségét, hiszen azokban más feltételek szerepelnek.
(Ism.: Dévai Péter)
KURTH, S.:
AZ EURÓÖVEZETHEZ CSATLAKOZÁS KRITÉRIUMAI A CSATLAKOZÓ KÖZÉP-
ÉS KELET-EURÓPAI ORSZÁGOKBAN (Die mittel- und osteuropäischen EU-Betrittskandidaten auf den Weg in die EWU: Eine Bestandsaufnahme und Analyse der Kriterien von Maastricht.) – Osteuropa- Wirtschaft, 2003. 2. sz. 101–123. p.
Nyolc közép- és kelet-európai ország 2004-től, további két ország 2007-től csatlakozhat az Európai
Unióhoz, és bizonyos feltételek teljesítése esetén, ezt követően néhány év múlva, az euróövezethez is. A cikk rendszerezetten mutatja be az alapvető maastrichti konvergenciakritériumokat, és azok tel- jesülését a cseh, az észt, a lengyel, a lett, a litván, a magyar, a szlovák, a szlovén, illetve a következő körben csatlakozó bolgár és román gazdaságban. A konvergencia helyzetét meghatározza az árstabilitás, az árfolyam-stabilitás, a hosszúlejáratú kamatok szintje, az államadóság és a költségvetési hiány ará- nya a bruttó hozzáadott értékben.
A szerző az árstabilitás tartalmának kifejtése- ként bemutatja a vásárlóerő-paritásra, az inflációs várakozásokat alakító előrejelzések elfogadására és a Balassa–Samuelson-hatásra vonatkozó gazdaságtani ismereteket.
A vásárlóerők reálértékének viszonyát egyrészt a külföldi, másrészt belföldi árszínvonal viszony- száma, valamint az összehasonlított valuták névleges árfolyama határozza meg olyan módon, hogy a vá- sárlóerő-paritás a névleges árfolyam és az említett árviszonyszámok szorzata. Ebből következik, hogy a vásárlóerő-paritás változásának mértékét két időszak között együttesen alakítja a külföldi és a belföldi inf- láció mértékének különbsége, továbbá a névleges árfolyam változásának mértéke. Abból eredően, hogy az árak, valamint a költségek relatív változása hatással van az országok nemzetközi versenyképes- ségére, az is következik, hogy a gyorsabb inflációjú ország pozíciói romlanak az EU többi tagországáé- hoz képest (egyéb feltételeket azonosnak véve).
Amennyiben csökken az exportteljesítmény és meg- nő az import, a külkereskedelmi mérleg hiánya nö- vekszik. Csak olyan gazdaságok válhatnak egy valu- taunió tagjaivá, amelyekben közel azonos az infláció üteme, különben az egyik országra jellemző na- gyobb drágulás minden országban érvényesülne.
Az Európai Központi Bank által megszabott irányadó inflációs ütemek a valutaunió tagjainak tel- jesítményéhez igazodik. A most csatlakozó orszá- gok e mérsékeltebb inflációs várakozás teljesítésére olyan stabilizálási ráfordításokkal válhatnak képessé, amelyek többek között negatív foglalkoztatási hatá- sokkal járnak. A választott nemzeti monetáris lépé- sek rontják az esélyt az eurózóna inflációs céljainak teljesítésére, ezért az inflációs várakozások a most csatlakozó országokban meghaladják az említett eu- rópai ajánlást.
A csatlakozó országokban a nemzetközi keres- kedelemre alkalmas árucsoport növekedési üteme sokkal nagyobb, mint a belföldi vásárlóerőhöz iga- zodó, belföldön forgalmazható árucsoportoké. A Balassa–Samuelson-hatás azt írja le, hogy a főleg belföldi rendeltetésű áruk lassabb termelékenység
