Scott, S. — Cartledge, K. H.:
Bevándorlók asszimilációja Európában:
egy „nemzetközi családi” kaland
(Migrant Assimilation in Europe: A Transnational Family Affair.) – International Migration Review. 2009. évi 1. sz. 60–89. old.
A tanulmány célja, hogy szélesítse ismere- teinket a bevándorlók asszimilációjának me- chanizmusáról. Megismerhetjük az Egyesült Királyságban és a Franciaországban élő be- vándorlók tapasztalatait, akiknek sikerült a be- illeszkedés, és azt is, hogy ez minek köszönhe- tő. A „család egysége” meghatározó, mint ahogy a konkrét társadalmi, kulturális és gaz- dasági környezet és az ezekből eredő anyagi javak is. Amikor a bevándorló egy külföldi partnerrel él együtt annak hazájában, kialakul egy bizonyos fajta nemzetközi családi élet- mód, ami szerepet játszik abban a mindennapi élethelyzetben, amiben és amin keresztül az asszimiláció végbemegy.
Valójában az asszimiláció egy nagyon ösz- szetett folyamat. Az elsőgenerációs bevándor- lók „bennszülöttekké” válnak, főleg azok, akik olyan partnerrel élnek, akik a fogadóországban születtek és nőttek fel.
A kutatás két hasonló országból vette min- táit – Nagy-Britanniából és Franciaországból – és elsősorban olyan bevándorlókat vizsgált, akiknek igen csekély az „identitástudatuk”. A szerzők megállapításaikat az európai beván- dorlási rendszerre alapozták.
Nagy-Britannia és Franciaország eltérő ál- lampolgári hagyományokkal rendelkezik.
Franciaországban, a bevándorló mindig is fe- nyegetettséget jelentett a nemzeti egységre, az
„oszthatatlan köztársaság” alapeszményére. A hosszú távú problémák, és a Párizs környékén 2005 novemberében lezajlott zendülések nyil- vánvalóvá tették az asszimiláció elméletei és gyakorlati problémái közötti szétválást. Nagy-
Britanniában kevesebb az ezzel kapcsolatos ideológia és több a gyakorlati cselekvés. Itt a megkülönböztetés kisebb mértékben fenyeget, és általában nem használják fel a nemzetállam alapelveinek hangsúlyozására.
Amíg a bevándorlók asszimilációjának tör- ténete Nagy-Britanniában és Franciaországban különböző, addig a kulcskérdések mindkét or- szágban megegyeznek. Az Európai Unióban egy bevándorló asszimilációja nagymértékben függ attól, hogy mennyire sikeres a beilleszke- dés az adott nemzetközi családba.
Az asszimiláció fogalmának kialakulása az 1920-as évekre vezethető vissza (Chicago-i is- kola). Széleskörű elterjedése kezdetben az Egyesült Államok szociológusai között volt megfigyelhető, alátámasztva azt az optimista ál- láspontot, hogy a bevándorlók az idő folyamán társadalmilag felemelkednek és kulturálisan be- illeszkednek. Több különböző felfogás létezik.
Az első felfogás: a tudósok az asszimiláció folyamatát először önmagában kezdték vizs- gálni. Ebben a vonatkozásban Alejandro Portes nyújtja az egyik legösszetettebb elem- zést: az asszimiláció „szeleteinek” árnyalatnyi különbségeiről beszél, és ebből következően a bevándorlók inkább különböző társadalmi kö- zegbe asszimilálódnak, semmint egy nagy ol- vasztótégelybe.
A második felfogás: a XXI. század elején egyre nőtt az aggodalom, hogy miképp lehet egyensúlyban tartani az egységre és a szilárd- ságra irányuló nemzetállami törekvéseket és ugyanakkor megtartani a bevándorlók mássá- gát és változatosságát az asszimiláció során.
Ez a szükséges egyensúly jellemzi Nagy- Britannia jelenlegi politikai gondolkodásmód- ját. Csekélyebb mértékben ugyan, de már meg- jelent e szemlélet a francia politikai életben is.
A harmadik felfogás: az asszimiláció teó- riájában – ami a nemzetállam mércéjén alapul – teret kell engedni a nemzetközi nacionaliz- musnak. A tudósok elfogadják annak szüksé-
gességét, hogy az országokban külön-külön is szükség van a bevándorlás szabályozására.
Az Egyesült Államok asszimilációs szak- irodalma különösen érdekfeszítő: az észak- amerikai városokra jellemző, jól körülhatárol- ható faji területekre és a gettósodás folyamata- ira alapozva mutatja be a faji hierarchiát és a
„házasságpiacokat”. Az európai kutatások ez- zel ellentétben annak a kapcsolatnak bemuta- tására irányulnak, ami a bevándorlók, a csa- ládalapítás, valamint a vallási indíttatású asz- szimiláció között áll fenn.
Mialatt az Atlanti Óceán mindkét partján fontosnak találták az asszimiláció néhány alapvető kulcsfolyamatának beazonosítását a vegyes nemzetiségű házasságok kutatásai so- rán, addig szintén elengedhetetlen annak figye- lembe vétele, hogy a házasságok száma alap- vetően csökken, így mindinkább problémát je- lent az ilyen adatok felhasználása az asszimi- láció pontosabb tanulmányozására és meghatá- rozására. A nemzetközi családok szerkezeté- nek létezik egy furcsa, ugyanakkor remek el- rendezése. Fontos leszögezni azonban, hogy ezek a szerkezetek nem mindig alkalmasak mennyiségi adatelemzésre.
A szakirodalomból úgy tűnik, hogy ebben a „vándorló korszakban” a nemzetközi csalá- dok szerkezete egyre jelentősebbé vált. King például a „szerelmi migráció” jelenségének növekvő elterjedéséről beszél. Az emberek azonban többnyire 20-30 éves korukban köl- töznek, legtöbbször valamilyen munkához kapcsolódó indokkal. Ez egybeesik azzal az életszakasszal is, amikor legvalószínűbb a csa- ládalapítás. Tisztán látható a kapcsolat az élet- kor, a migráció és a család között. Érdekes módon a nők sokkal valószínűbben költöznek el azért, hogy együtt éljenek partnerükkel, an- nak karrierjéhez alkalmazkodva.
Két fő lehetséges módja van annak, hogy a nemzetközi párkapcsolatokhoz köthető migrá- ció létrejöjjön: az egyik, amikor a kapcsolat lé-
te az ok a migrációra; a másik, amikor a mig- ráció hoz létre kapcsolatokat. Az utóbbi cso- portot nézve, a bevándorlók leggyakrabban külföldi tanulmányuk alatt találkoznak partne- reikkel, valamilyen oktatási csereprogram ke- retében. Az első csoport esetében is nagyon fontosak ezek a csereprogramok: Nagy- Britannia az egyik legkedveltebb célállomás a külföldi diákok számára. Mindkét esetben fon- tos felismernünk azt a tényt, hogy az elköltö- zés nem mindig direkt módon vagy egyidejű- leg kapcsolódik a megváltozott családi körül- ményekhez.
Napjainkban a vándorlás terjedőben van, és mind több diplomás szerez külföldi életta- pasztalatot. Úgy tűnik, hogy egyre több nő él ezzel az önálló migrációs formával, ami kihat a nemi egyenlőség alakulására, és ez nagyobb mértékben segítheti a nemzetközi párkapcsola- tok, családok létrejöttét is.
A nyelvkézség is szerepet játszik a nemzet- közi párkapcsolatok miatti vándorlásban. Euró- pában a nők úgy tűnik sokkal jobbak a nyelvta- nulás terén, és ennek következtében nagyobb eséllyel teremtenek kapcsolatokat külföldön, és alapítanak végül nemzetközi családot.
A tanulmány fő felvetése, hogy a nemzet- közi családi miliő nagy mértékben elősegíti az asszimilációt. A családi környezet ugyanis a be- vándorlók részére viszonylag gyors és közvetlen kapcsolatot nyújt a fogadó ország társadalmi há- lózata felé, ami alapvetően befolyásolja a be- vándorlók identitását és az asszimiláció mélysé- gét. Ez a folyamat egyébként akár évtizedeket, esetleg több generációt is igénybe venne.
Bár a nemzetközi családok alapítása meg- nyitja a befogadó közösséget, illetve megköny- nyíti a személyes és nyelvi fejlődést, a folyamat messze nem ilyen egyszerű, és a szakirodalom- ban igen sok példát találunk az ilyen családok széthullására. Ez az asszimiláció sebességével áll kapcsolatban, amely kényszerűségből külö- nösen gyors lehet: a külföldi partnert rögtön
„bedobják a mély vízbe”, akinek azonnal szem- be kell néznie a felmerülő problémákkal. Ezért a legelső nap nehézségei és az azután jelentkező napi problémák szintén fontos tényezők az „ext- rém” asszimilációs folyamatban.
Mindezek miatt a nemzetközi családok si- keressége általában a lemondáson alapul. Az ilyen hosszú távú nemzetközi kapcsolatban lét- fontosságú áldozathozatal és kompromisszum- készség leginkább a nőket jellemzi, akik a fér- fiaknál sokkal valószínűbben költöznek el azért, hogy felvállalják egy nemzetközi család alapítását.
A nemzetközi párkapcsolathoz köthető migráció kutatásának legtöbbje arra fókuszál, hogy meghatározza a különböző nemzetiségű emberek házasságkötéseinek, valamint az ezen házasságokból született gyermekek számát.
Ezek a törekvések ugyan figyelemre méltók, de kicsit idejétmúltak is. Ugyanis a házasságot veszik alapul, ezért nem tudják figyelembe venni azokat, akik egyre növekvő számban él- nek nemzetközi párkapcsolatban, de nem há- zasodnak össze. Emellett a házassági statiszti- kák állampolgársági adatokra épülnek, figyel- men kívül hagyva a már állampolgárságot szerzett külföldi bevándorlókat.
A szerzők 11 mélyinterjút készítettek, me- lyek hosszúsága 45 perc és 1 óra 15 perc kö- zött volt. Az önkéntes válaszadók toborzása je- lentette az egyik legnagyobb kihívást, mert a nemzetközi párkapcsolatokban élők rendsze- rint nehezebben fellelhetők, mint a hagyomá- nyos bevándorló csoportok.
A felmérés során csak nőket kérdeztek a már korábban említett tulajdonságok, és a nyelvi képesség okán. A nők gyakrabban élnek át „extrém” asszimilációt, és ezt a szerzők ta- pasztalataik vizsgálatával kívánták bizonyítani.
A kutatás két különböző földrajzi területé- nek egymástól eltérő szabályai miatt némileg eltérő toborzási technikát kellett alkalmazni a két országban. Míg Franciaországban a kutatá-
si terület sokkal kiterjedtebb volt, a Nagy- Britanniában végzett kutatás Sheffield területé- re koncentrálódott, ahol alig kevesebb beván- dorló él, mint Párizsban. Az interjúalanyok olyan dimenziókra világítottak rá, ami segít megmagyarázni a nemzetközi családok eseté- ben előforduló viszonylagosan „extrém” asz- szimilációs folyamatokat.
A legalapvetőbb humántőke a nyelv, és ez az, ami életképes és fenntartható vállalkozássá teszi a nemzetközi családokat. Talán eltérő mértékben, de minden interjúalany úgy gon- dolja, hogy a nők általában jobb nyelvérzékkel rendelkeznek, mint a férfiak. Ez kiváltképp igaz a Sheffieldben élő interjúalanyok eseté- ben, akik mind nyelvtanárként dolgoznak.
Az interjúalanyok mindjárt az érkezésük napján kapcsolatba kerültek a helyi lakosok- kal. Ez nagyon eltér az olyan bevándorlók által átélt izolációtól, akik külföldre költözésük után
„kultúrsokkot” kaptak, valamint egyfajta
„nyelvi fallal” találták szembe magukat. Még azok is, akik követték a hagyományos utat a más bevándorlókkal való kapcsolatépítésben, és általában külföldi szakmabeliekkel tartottak kapcsolatot, inkább nyelvi képességeik okozta nehézségekkel néztek szembe, semmint nem- zeti kulturális, faji, etnikai vagy vallási prob- lémákkal.
A bevándorló partnerétől „örökölt” társa- dalmi kapcsolatai, valamint saját nyelvi képes- sége (ami elengedhetetlen a saját társadalmi kötelékek kialakításához) olyan egyedülálló szintre emelheti a beilleszkedést a társadalmi hálózatba, amely meghaladja más típusú be- vándorlók asszimilációjának szintjét.
Egy őshonos partner hatásos hídfő, egy biztos kapcsolódási pont lehet a bevándorló számára a fogadó ország társadalma felé. A munkakörnyezet szintén elősegíti az integráci- ót. Azonban még a jól beilleszkedett beván- dorlók esetében is vannak finom különbségek közöttük és a fogadó ország között.
A mobilitás terén szerzett korai tapasztalat szükségszerű mind a bevándorló nyelvi fejlődé- séhez, mind az emberek megismeréséhez. A
„mobilitástőke” azokat az ismereteket is magá- ba foglalja, amelyek a nemzetközi vándorlások alatt halmozódnak fel, és ezzel is nő az egyén képessége arra, hogy külföldre költözzön és ott a nemzeti vagy nemzetközi környezethez asz- szimilálódjon. Ennek a tőkefelhalmozásnak az egyik vonatkozása a következő: ahogy az idő múlásával ezek a „mobilitásitőke-raktárak” gya- rapodnak, úgy a bevándorló egyre jobban azt érzi, hogy mindinkább eltávolodik hazájától.
A nemzetközi családalapításról és az azt követő „extrém” asszimilációról szóló felfogás szerint az idők folyamán a vándorlásokból szerzett tapasztalatok módosítják és átalakítják a bevándorlók tőkeraktárait, így azok „otthon- hoz” kapcsolható létbiztonság érzése nem szükségszerűen a szülőhazához köthető.
Szignifikánsak az életkor, a migráció és a családalapítás közötti kapcsolatok, amik az asszimiláció alakulásában is fontos szerepet játszanak. A fiatalok körében sokkal általáno- sabb a migráció. Különösen szoros összefüg- gés figyelhető meg az életkor és a migráció között azokban az esetekben, amikor már megvannak a családi és a szakmai kötelékek.
A párok elsősorban gyermekvállalás előtt vagy még kiskorú gyermekekkel, vagyis fiatalabb korukban költöznek.
Ilyen életkorban képesek elfogadni a part- nerük kultúráját, és könnyebben alkalmazkod- nak. Olyan döntések meghozatala, mint példá- ul milyen nyelven fognak beszélni a családban a gyermekek születése után, szintén lényeges befolyással bírhat az asszimiláció folyamatá- nak egészére. Az interjúalanyok mindegyike otthonában a partnere nyelvén beszél, és csak kevesen nevelik gyermeküket kétnyelvűnek.
Ugyanakkor a megkérdezett szülők a nemze- dékek közötti nyelvi/kulturális tőke áramlásá- nak a fontosságáról is beszámoltak.
Egy interjúalanyról sem mondható el, hogy erős nemzeti/patrióta érzésekkel rendelkezne.
Az állampolgárság megszerzése (feltételezve, hogy önkéntesen és nem „erőszak hatására” tör- tént) ennek a kettősségnek az egyik szimbolikus jele. A kutatás francia résztvevői körében azt fi- gyelték meg, hogy a 36 brit bevándorlóból csak azok lettek francia állampolgárok, akik francia partnerrel éltek egy háztartásban. (A francia népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a Pá- rizsban élő brit nők háromnegyede kapott fran- cia állampolgárságot.) Világos kapcsolat van az asszimiláció, a nemi hovatartozás és a nemzeti identitás között. Ugyanis a Franciaországban és Nagy-Britanniában megkérdezett nők alkal- mazkodtak külföldi partnereik életéhez, és bi- zonyos szempontból lemondtak saját nemzeti identitásukról: már nem kötődtek annyira az anyaországukhoz.
Az állandóság tényezője szintén segített megmagyarázni a nemzetközi családi környe- zetben megfigyelt „extrém” asszimilációt. A legtöbb bevándorló általában évekig vagy akár évtizedekig is foglalkozik a hazatérés gondola- tával. A megkérdezett nemzetközi párkapcso- latban élő bevándorlók azonban inkább azt a döntő lépést emelik ki, amikor elhatározták, hogy partnerük hazájába költöznek. Teljesen egyedi értelmet nyer ez a döntés abban az eset- ben, ha a partner egynyelvű és emiatt igen való- színűtlen, hogy saját maga valaha migráns lesz.
A közös gyermek születése is megkönnyíti az asszimilációt. A nemzetközi párkapcsolatban élő bevándorlóknak a család dinamikus jelenléte következtében kezdettől fogva fokozottabban kell elkötelezniük magukat a fogadó ország felé.
Ez a körülmény azért is lényeges, mert az asz- szimiláció sebességét és mélységet fokozza a többi bevándorlóhoz képest.
A 11 megkérdezett interjúalany „bennszü- lötté” vált, teljesen felvette a fogadó ország kul- turális és nyelvi jellegét. (Gyermekeik általában az „apanyelvet” beszélve nőnek fel.)
A tanulmány azt bizonyítja, hogy a nem- zetközi párkapcsolatokban élő bevándorlók olyan széleskörű személyes tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek, melyek a csa- ládi közeg segítségével sokkal teljesebb mér- tékű asszimilációra teszik képessé őket más bevándorlókhoz képest.
Összefoglalóan elmondható, hogy öt alap- vető tényező határozza meg a nemzetközi pár- kapcsolatban élők asszimilációját. 1. a beván- dorló nyelvi képessége; 2. a korábbi vándorlási tapasztalatok, melyek szintén alapvető és fontos előfeltételei a nemzetközi családalapításnak; 3.
olyan életszakasz, amelyben a családalapítás az egyik elsődleges kihívás; 4. a női válaszadók kismértékű nemzeti/hazafias kötődése, valamint hazájuk jelentéktelen befolyása az asszimiláció folyamatára; 5. annak elfogadása, hogy a be- vándorlás valószínűleg tartós elköltözést jelent, és összpontosítás az otthontól távoli életre.
Mindemellett a nemzetközi családi környezet is meghatározó kulcsszereppel bír az életmód ki- alakításában.
A tanulmány nemcsak a jelenkori európai bevándorlási asszimiláció mechanizmusairól szóló ismereteket gazdagítja, hanem azt is ki- emeli, hogy az elsőgenerációs bevándorlók éle- tében milyen rendkívüli a „bennszülötté válás”.
Béres Tímea,
a KSH Könyvtár kölcsönző könyvtárosa E-mail: timea.beres@ksh.hu
Howard, R. W.:
A nyugatiak migrációja Thaiföldre
The Migration of Westerners to Thailand: An Unusual Flow from Developed to Developing World.) – International Migration. 2009. évi 2. sz.
193–225. old.
A nemzetközi migránsok tipikusan a jobb gazdasági és politikai feltételeket keresik és
előnyben részesítik a magasabb életminőségű és színvonalú országokat. Az ellentétes migrá- ciós áramlásra a Thaiföldre bevándorló nyuga- tiak szolgálnak példával.
A szerző, Howard, R. W. áttekinti és rész- letesen ismerteti a Thaifölddel kapcsolatos be- vándorlási szakirodalmat, bemutatja az ország demográfiai és társadalmi jellemzőit, és mindennek tükrében megkísérli feltárni, hogy miért vált kedvelt migrációs célponttá. Munká- ját nehezítette, hogy a témával kapcsolatos sta- tisztikai adatokhoz nehéz hozzáférni.
Egyik lehetséges forrásként szolgál a nyu- gati nagykövetségek (Egyesült Államok, Kana- da, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika, Izrael és a nyugat-európai országok) felméréseinek hiva- talos statisztikája. A nagykövetségek adataival azonban az a probléma, hogy hiányosak, sok ál- lampolgár nem regisztráltatja magát. Az említett országokból bevándorolt személyek száma a követségek adatai szerint mintegy 100 ezerre becsülhető.
A Thaiföldi Bevándorlási Hivatal statiszti- kája ennél árnyaltabb képet ad a bevándorlók számáról, származásáról. 2004-ben Thaiföldön 102 446 regisztrált külföldi hivatalos dolgozó volt, legtöbben Ázsiából, Japánból (18,4%) és Kínából (7 %). Csak három nyugati országgal kapcsolatban említenek adatokat: az Egyesült Királyságból 6 880, az Egyesült Államokból 5 278, Ausztráliából 2 630 fő érkezett munka- vállalási szándékkal. A thai bevándorlási hiva- tal fogvatartó központja szerint a fogva- tartottak és a kitoloncoltak száma a következő volt: 1992 és 2002 között összesen 178 909 személyt (ezen belül: 1 835 Európából, 197 Észak-Amerikából, 78 Ausztráliából és Új- Zélandról) tartottak fogva és 176 777-t (1 719 európait, 180 észak-amerikait, 65 ausztrált és új-zélandit) toloncoltak ki. 2003-ban 61 623 személyt vettek őrizetbe (ebből 307 európait, 39 észak-amerikait, Ausztráliából és Új- Zélandról egyet sem) és 61 930 embert depor-
