Könyvszemle
Blaskó Zs. – Fazekas K. (szerk.):
Munkaerőpiaci tükör, 2015
MTA Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet.
2016. Budapest.
Az ezredfordulón a munkaerőpiaccal kap- csolatos kutatásokkal foglalkozó szakemberek és szakpolitikusok számára indított tudomá- nyos igényű évkönyvsorozat napjainkra már egy széles, igényes olvasó közönség érdeklő- désére is számíthat. Olyan kiadványsorozatról van szó, amely a rendelkezésre álló statiszti- kák, elméleti és gyakorlati kutatások alapján közérthető formában mutatja be a magyaror- szági munkapiaci folyamatok időbeli és térbeli jellemzőit, belső összefüggéseit. Az egymást követő kötetetek, amelyek egyébként angol nyelven is elérhetők, abban is segítik a fel- használókat, hogy egy hosszabb időszak fo- lyamatait, dokumentumait áttekinthessék. Az első rész rendre áttekintést ad az előző év főbb munkaerő-piaci folyamatairól és az azt megha- tározó gazdasági környezetről. Majd hagyo- mányosan egy olyan „aktuális” témát válasz- tanak a szerkesztők, amely fontos a tényeken alapuló foglalkoztatáspolitika eredményessége szempontjából. A 2015. évi kötet a nemzetközi vándorlás kérdését járja körül az elérhető adatforrásokra valamint a hazai és nemzetközi kutatási eredményekre támaszkodva. A téma aktualitását Magyarország szempontjából a növekvő elvándorlás illetve a 2015 óta Euró- pába irányuló menekülthullám adja.1 A kiad-
1 A kötetben szereplő írások nem reflektálnak közvetlen módon az Európát sújtó menekültválságra.
vány öt fő részből áll. Az első rész a 2015. évi magyarországi munkaerőpiac főbb jellemzőit mutatja be. A Közelkép című rész tanulmányai Magyarországnak a nemzetközi migrációban elfoglalt helyéről informálnak, illetve olyan nemzetközi kitekintést nyújtanak, amelynek segítségével az ország számára fontos kérdé- seket lehet megválaszolni. Az elvándorlás elemzése egyrészt a migrációs döntés munka- piaci motivációit, másrészt annak rövid és hosszú távú következményeit veszi számba. A bevándorlás kapcsán ugyanakkor a fogadó ország szemszögéből vetődik fel az a kérdés, hogy az milyen hatással járhat a már ott élők foglalkoztatására, illetve béreire. A harmadik részben Scharle Ágota foglalja össze a munka- piaci szakpolitika eszközeiben 2015 májusa és 2016 márciusa közötti időszakban történt változásokat. A negyedik rész a korábbi évek gyakorlatának megfelelő struktúrában mutatja be a statisztikai adatokat a rendszerváltozás óta eltelt időszakra vonatkozóan. Így konzisztens idősorok állnak rendelkezésre az alapvető gazdasági folyamatokról, a népességről, a hazai munkaerőpiacot jellemző mutatókról, a regionális különbségekről, a migrációról, a munkaügyi kapcsolatokról, a jóléti ellátások jellemzőiről, és az elérhető nemzetközi össze- hasonlító indikátorokról. A kötet végén talál- ható bibliográfia a 2015-ben megjelent magyar munkapiac jellemzőivel foglalkozó fontos hazai és külföldi szakirodalomra terjed ki.
Az első részben Bakó Tamás és Lakatos Judit elemzése alapján tájékozódhatunk a 2015. évi magyarországi munkapiac főbb jellemzőiről. A munkaerőpiac szempontjából releváns külgazdasági körülmények 2015-ben
kedvezően alakultak, így a GDP növekedése közel 3 százalék volt. A gazdaságélénkülés belföldi motorjaként termelési oldalról az ipar és a szolgáltatások, felhasználási oldalról pedig a lakossági fogyasztás bővülését és az exportot említik a szerzők. A fogyasztás növe- kedéséből azonban nem mindenki részesedett egyformán, a társadalom leszakadó rétegeinek, a szociális jövedelemből vagy tisztán közfoglalkoztatotti bérből élőknek ez kevéssé sikerült. A gazdasági környezet alakulásával kapcsolatban a szerzők megállapítják, hogy a jelenlegi húzóágazatok közepes fejlettségi szintet konzerválnak, miközben hiányzik a magas K + F tartalmú területek kiemelt fej- lesztése, bár elismerik, hogy ennek képzési oldalról sincsenek meg a feltételei. A kelet- közép-európai országok ugyanis a jelentős bérkülönbségek miatt fokozottan kitettek a munkaerő-piaci migráció negatív következmé- nyeinek, ahogy ezt a Közelkép című rész részletesen is kifejti. A munkaerő-kínálatot visszafogta a munkaerőforrás – a 15–64 éves korosztály – demográfiai csökkenése és a nemzetközi vándorlás negatív egyenlege,2 míg fontos potenciális kínálatnövelő tényezőként vehető számba az öregségi nyugdíjkorhatár emelése következtében egy teljes évjárat, akiknek még elvileg jelen kellett lenniük a munkaerőpiacon. A kereslet élénkülését jelzi, hogy 2015-ben 110 ezer fővel volt magasabb a foglalkoztatotti létszám, mint egy évvel koráb- ban, éves átlagban 4 millió 210 ezren minősül- tek foglalkoztatottnak a munkaerő-felmérés fogalmi rendszere szerint, ami az utóbbi két és fél évtized legmagasabb létszáma. A 15–64 éves népességre számított 63,9 százalékos foglalkoztatási ráta jelentős javulást mutat, 9
2 A népesség-továbbvezetés a vándorlási egyen- legnél csak a bizonylatolt be- és kivándorlással számol, ami a valósnál kisebb kivándorló létszámot jelenít meg.
százalékponttal haladja meg a 2010. évi szin- tet, bár ebből 2 százalékpont a nevező (a 15–
64 éves népesség) csökkenésével magyarázha- tó. A létszámnövekedés legnagyobb súlyú forrása a hazai elsődleges munkaerőpiac volt, a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a gépjármű-javításban, valamint az adminisztra- tív és szolgáltatást támogató tevékenységben keletkeztek nagyobb számban új munkahe- lyek. A második forrása a létszámbővülésnek a közfoglalkoztatás további emelkedése volt, ami a munkanélküli ellátásban bekövetkezett paradigmaváltás egyenes következménye.
2015-ben a közfoglalkoztatottak éves átlagos létszáma megközelítőleg 200 ezer volt, az érintett létszám ennél is magasabb, mintegy 348 ezerre tehető. A közfoglalkoztatás társa- dalmi elfogadottsága javult, de nem sikerült javítani a résztvevők foglalkoztathatóságát és megteremteni a nyílt munkaerőpiacra történő átmenetet segítő formákat. A foglalkoztatás növekedésének harmadik forrása a külföldi munkavállalás. A munkaerő-felmérésben 2015-ben 111 ezren, az előző évihez képest 11 százalékkal többen jelöltek meg más országot munkavégzésük helyeként. A munkanélkülisé- gi ráta 6,8 százalékra csökkent, az ILO- definíció szerinti munkanélküliek száma pedig 308 ezerre, miután megszűnt a korábban inak- tív státusúak munkaerőpiacra történő beáram- lása, amit a közfoglalkoztatás kiterjesztése inspirált. Az ifjúsági munkanélküliségi ráta is csökkent (17,3%), de így is minden ötödik munkanélküli 25 éven aluli fiatal. Nagyobbik hányaduknak a korai iskolaelhagyás miatt vannak elhelyezkedési problémái. A javuló foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatók ellenére sem csökkentek a regionális különb- ségek. A kereset-alakulást tárgyalva a szerzők külön vizsgálják a versenyszféra és nonprofit szervezetek, a költségvetési szféra, illetve a közfoglalkoztatottak bérezését, az eltérő kere- setszabályozás miatt. A versenyszféra kereset-
növekedési üteme (3,9%) és a minimálbér- emelés üteme (3,4%) összhangban volt, bizto- sítva ezzel azt, hogy az alacsony bérű területe- ken dolgozók kereseti lemaradása ne növeked- jék, illetve legalább a minimálbér utáni adók és járulékok befolyjanak. A költségvetési szférában dolgozók keresetének alakulását a pedagógus-bérrendezés áthúzódó hatása, a rendvédelmi dolgozók júliusi fizetésemelése, illetve az egészségügyi és szociális területeken dolgozók egyes csoportjainak keresetkiegészí- tése befolyásolta a legnagyobb súllyal. Ez utóbbi két terület évek óta munkaerőhiánnyal küzd, és a keresetkorrekció sem mértékében, sem módszerében nem volt olyan, ami megál- líthatná az elvándorlást. A kereseten belül elsősorban a nem rendszeres keresetelemek súlya növekedett mindkét szférában. A köz- foglalkoztatottak bére kevésbé emelkedett, mint a minimálbér. A 2015-ben az adó és járulékszabályozás változatlansága mellett a nettó bérek a bruttóhoz hasonlóan emelkedtek, a reálkereset pedig 4,2 százalékos növekedést mutatott. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset a bruttó 65,5 százalékának felelt meg.
A Közelkép című rész egy-egy fejezetben foglalkozik az elvándorlás és a bevándorlás kérdésével. Hárs Ágnes bevezető tanulmánya egyszerre nyújt áttekintést az el-, vissza és bevándorlási folyamatokról. A leíró, statisztikai adatokon alapuló elemzés arra keresi a választ, hogy hol a helye a magyarországi elvándorlás- nak a rendszerváltással megszűnt kiutazási kontroll hatására gyorsan megindult kelet- európai emigrációban. A határok átjárhatósága lehetővé tette az el- és visszavándorlást, és kelet-nyugat irányú migrációs várakozást indí- tott el, ami a lehetséges fogadó országok egy részében mindenekelőtt a munkavállalás lehető- ségének korlátozásához vezetett. Az emigráció nemzetközi összehasonlítását megnehezíti az adatok korlátozott elérhetősége, megbízhatósá- ga. Az elvándorlást a fogadó országok összeg-
zett tükörstatisztikái alapján számította a szerző, két adatforrás alapján. Az egyik: a kibocsátó országok 2011. évi népszámlálása, a másik a tíz kelet-közép-európai ország3 EU15-be kivándor- lókról évente publikált adata. Online adatbázi- sok felhasználásával képzett a megfigyelési évekre mátrixokat, a hiányokat Fic és szerzőtár- sai [2011] módszerével pótolta. Az áramlásokat, leíró statisztikák hiányában, az időpontok kö- zötti állományváltozással közelítette. 2011-ben a 15–49 éves aktív korú román állampolgárok 15, a litvánok 12, a lettek és a bolgárok 9 száza- léka, az észtek és lengyelek több mint 6, a szlovákok, csehek, szlovének, magyarok 2–4 százaléka élt Nyugat-Európa országaiban. Az emigráns népesség aktivitása jelentősen megha- ladta az EU15 aktivitási mutatóját, ami gazda- sági munkavállalási migrációra utal. A fejezet végén, a függelékben országonként mutatja be a kelet-európai elvándorlást befolyásoló két fő tényező (munkapiaci hatás, és gazdasági kilátá- sok) és az emigrációs arány együttmozgását. A 2. számú függelék országonkénti idősorai a migrációs mintázatot ismertetik az éves nettó létszámváltozások alapján. Arra a kérdésre, hogy ellensúlyozza-e a bevándorlás az elván- dorlást, a szerző szintén a népszámlálás segítsé- gével kereste a választ. Az elemzés fő megálla- pítása, hogy Magyarország késve, gyakorlatilag a válság következményeként, valamint az elke- rülhetetlen megszorításokkal járó reformok kapcsán a 2000-es évek második felétől, kap- csolódott be az Európát jellemző kelet-nyugat irányú migrációs áramlásokba, és mára elérte a régióban közepes intenzitásúnak tekinthető elvándorlási arányt (évi 0,2 százalék), amelyet ugyanakkor nem ellensúlyoz bevándorlás.
A megfelelő minőségű adatok hiányában az Elvándorlás című fejezet első alfejezete
3 Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelor- szág, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia.
közvetett módon vizsgálja a munkapiaci hatá- sokat. Sik Endre és Szeitl Blanka „Migrációs szándékok a mai Magyarországon” címmel. A migrációs potenciál mutatója a külföldi mun- kavállalás szándékát, vagy tervét egy egyszerű aránnyal méri. Bár a mutató nem jelez közvet- len összefüggést a megvalósuló migrációval, de segít megérteni a várható mozgások mérté- két, a kivándorlók összetételét. A lakosság migrációs potenciálja a rövid és hosszú távú munkavállalást tekintve a 2000-es évek alatt megnőtt, majd az igen magas 2012. évi érték után kis ingadozással 9–11 százalékos szinten maradt, a kivándorlást tervezők aránya pedig 5–6 százalék között ingadozott. A migrációs potenciál létrejöttének esélyét befolyásoló tényezők esélyhányadosait táblázatban mutat- ják be a szerzők (mintanagyság közel 4000, módszer logisztikus regresszió). Szignifikán- san növeli a migrációs hajlandóság esélyét, ha a kérdezett fiatal és férfi, és esélynövelő hatása van az internetezésnek, az ingatlantulajdonnak, az anyagi helyzet javulásába vetett hitnek.
Csökkenti viszont a migrációs hajlandóságot a nagyvárosi lét, a lakástulajdon és kormánypárt iránti szimpátia.
Blaskó Zsuzsa és Gödri Irén tanulmánya a Magyarországról elvándorolt népesség társa- dalmi és demográfiai összetételét mutatja be többféle adatforrásra támaszkodva. A kiván- dorlók demográfiai és társadalmi összetétele jelentős következményekkel jár a kibocsátó országra nézve. A képzettek, szaktudással rendelkezők távozása az ország gazdasági növekedését is negatívan befolyásolhatja. A tanulmány első része röviden számba veszi a külföldön élő/dolgozó magyarokról rendelke- zésre álló adatforrásokat, bemutatva azok főbb előnyeit és korlátait. Ezek a következők: a 2011. évi népszámlálás, a tükörstatisztikák, azaz a fogadó országok bevándorlási statiszti- kái, amelyek korlátja, hogy csak nem és kor szerinti elemzést tesznek lehetővé. További
adatforrások: a KSH munkaerő-felmérése, amely a legfeljebb egy évig külföldön tartóz- kodókat veszi számba. (Az ezen adatforráson alapuló kutatásokról a következő munkaerő- migrációról szóló alfejezetben Hárs Ágnes és Simon Dávid számol be.) A harmadik adatfor- rás az Életünk fordulópontjai 2012–2013-as hulláma, amely a magyarországi lakcímmel rendelkező 18–49 éves személyek 8 900 fős mintáján zajlott. A negyedik a munkaerő- felmérés 2013. negyedik negyedéves kiegészí- tő felvétele, Magyarok külföldön címmel. Ez utóbbi a SEEMIG4-projekt keretében került lebonyolításra, és 27 ezer háztartásban 1 606 kivándorlót azonosított. A 2011-es népszámlá- lás mintegy 70 ezer rövidebb ideje külföldön tartózkodót írt össze, e csoportban jelentős férfi többlet és 70 százalékuk 35–59 év közötti volt. Az ideiglenesen külföldön élő nőknek az átlagosnál jóval magasabb az iskolai végzett- ségük, míg a férfiak körében átlag feletti volt a szakmunkás-végzettséggel rendelkezők ará- nya. A tükörstatisztikák elemzése a huzamo- sabb ideje külföldön tartózkodók jellemzőit mutatja be. A SEEMIG-adatfelvétel alapján többváltozós logisztikus regresszió segítségé- vel elemezték a 20–59 évesek körében a kül- földön élés esélyét befolyásoló tényezőket. Az elemzés munkapiaci szempontból legfonto- sabb megállapítása, hogy az iskolai végzettség önmagában is alapvető tényező a kivándorlás valószínűségének alakításában. Az egyedülál- lókhoz képest kisebb valószínűséggel költöz- nek külföldre a házasok, míg a külföldi szüle- tési hely növeli az elvándorlás esélyét. A vizsgálatok alapján a szerzők azt feltételezik, hogy a munkapiacon értékesíthető tudással legjobban ellátott két csoport – a szakmunká- sok és a diplomások csoportja – különböző migrációs stratégiát folytat. A felsőfokú vég-
4 A SEEMEG-projekt leírását lásd:
http://www.seemig.eu/
zettségűekre a hosszabb távú, családdal együtt történő migráció a jellemző, a szakmunkások pedig inkább a rövidebb távú, a hazai kapcso- latokat fenntartó migrációt, ingázást választ- ják.
Moreh Christian keretes írásban vállalko- zik az Egyesült Királyságban élő magyar bevándorlók számának becslésére. Ehhez a brit társadalombiztosítási rendszerbe, az NI-be (National Insurance) belépők számát használja fel. Ennek alapján úgy véli, hogy a magyarok vándorlási mintázata eltér a többi régióbeli ország állampolgáraiétól 2008-tól kezdődően.
Míg a többi országból származó migráció viszonylagos aránya csökkenésnek indul ettől az időponttól, addig a magyar munkavállalók migrációja felerősödik, majd évi 14 ezer fős szinten stabilizálódik. Moreh számításai sze- rint 2016 elején az Egyesül Királyságban élő magyarok száma meghaladta a 94 ezret. A kilépőkre vonatkozó pontos statisztikák hiá- nyában az áramlások ugyan nem mérhetők, de a szerző szerint ez – az ún. továbbvándorlási vagy mozgékonysági aránnyal – áthidalható. A munkaerő-piaci beilleszkedést a negyedéven- kénti angol munkaerő-felmérés 2008 és 2015 közötti összesített egyedi háztartásaira vonat- kozó adatsorának felhasználásával elemzi. A magyar bevándorlók között alacsonyabb a 16 éven aluliak aránya, mint a többi „új” tagállam esetén, aktivitásuk viszont magasabb, és köz- tük alacsonyabb a munkanélküliek aránya is.
A magyar bevándorlók több mint negyede dolgozik a szállodaipar és vendéglátás terüle- tén, ugyancsak számottevően magasabb az egészségügyi és szociális dolgozók aránya a többi kelet-közép-európai migránscsoporthoz képest, míg a feldolgozóiparban és az építő- iparban arányuk jóval alacsonyabb.
Ugyancsak érdekes Hárs Ágnes és Simon Dávid kísérlete a magyarok munkavállalási célú emigrációját magyarázó tényezők hatásá- nak és változásának elemzésére. A szerzők
szerint a KSH munkaerő-felmérése egyedülál- ló lehetőséget kínál arra, hogy egyéni szintű adatokkal és részletes magyarázó modellekkel vizsgálják a munkavállalási célú migrációra ható tényezőket. Alapfeltevésük az, hogy a külföldi telephelyen dolgozók eseteivel lehet közelíteni a munkavállalási célú migrációt. Az adatforrás szerint a munkaerő-migráció sajátos szerkezetű, magas az Ausztriában dolgozók aránya, míg alacsony az Egyesült Királyság- ban dolgozóké. Ennek oka az első esetben az ingázás magas aránya, a második esetben pedig az, hogy jellemző a teljes családok kiköltözése, mely utóbbiak az adatforrásból értelemszerűen hiányoznak. Elemzési mód- szerként logisztikus regressziós modelleket használtak. Azt vizsgálták, hogy a hazai mun- kavállaláshoz képest mi magyarázza a munka- erő-migrációt. Mint ahogy más tanulmányok is utalnak erre, azt találták, hogy jelentős a de- mográfiai hatás (férfi túlsúly, 39 éves korig emelkedik, majd csökken a külföldi munkavál- lalás marginális valószínűsége, de ez célorszá- gonként és időben is változott). E mellett a regionális szelekciónak és a végzett foglalko- zásnak van jelentősebb migrációt kiváltó hatása. Mind az Ausztriába, mind a Németor- szágba irányuló munkaerő-migrációnak az Észak-Magyarországon vagy a Dél- Dunántúlon lakók esetében legnagyobb a marginális valószínűsége, ami hagyományos együttműködést, esetleg szervezett munkaerő- toborzást is sejtet ezekben a régiókban.
Blaskó Zsuzsa és Szabó Laura keretes írásban foglalkozik a gyermeket hátrahagyó migrációval. A Children Left Behind szervezet 2012-es publikációja szerint a 2010-es évek elején mintegy félmillió gyermek élt az EU országaiban úgy, hogy egyik vagy másik szülője munkavégzés miatt élt tőle távol. Bár Magyarország csak kevéssé érintett ebben a magas számban, a téma fontossága miatt a szerzők úgy érezték, hogy érdemes foglalkozni
a kérdéssel. Ehhez a 2011-es népszámlálás adatait használták. Az elemzés alapját az az 1 057 ezer család alkotta, amelyek 18 év alatti Magyarországon élő gyermeket neveltek 2011- ben. Közülük mintegy 11 ezer családból hi- ányzott az egyik vagy mindkét szülő ideigle- nes munkavállalás miatt, míg nem érte el a 3 ezret azoknak a családoknak a száma, ahol legalább egy szülő tartósan volt távol. Az érintett családok túlnyomó többségében az apa élt külföldön. Összességében mintegy 18 ezer gyermek lehet érintett az ilyen típusú migráci- óban. A szülői migrációt választó családok aránya magasabb Tolna, Borsod-Abaúj- Zemplén, Veszprém, és Baranya megyében.
Az elvándorlás várható munkapiaci hatásai szempontjából lehet érdekes a kötetben szerep- lő két, orvosmigrációval foglalkozó tanul- mány. Varga Júlia az orvosmigráció ütemének 2003 és 2011 közötti változásával foglalkozott.
Az orvosok külföldre áramlásának mérésére rendszerint az egyetlen rendelkezésre álló adat a külföldi munkavállaláshoz kiadott diploma- igazolások és elismerések száma. A szerző ezzel szemben nagymintás, egyéni panelada- tok segítségével mutatja be a folyamatot.
Ehhez az Országos Egészségbiztosítási Pénz- tár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazga- tóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal egyéni adatainak az összekötéséből kialakított adatbázist használta. A kiinduló adatbázis mintája a 2003. januári 15–74 éves népesség 50 százaléka volt. Az egyéni rekor- dokat kilenc éven keresztül hónapról hónapra lehet az adatbázisban követni. Ebből orvosmintát képeztek, amibe valamivel több, mint 18 ezer egyén került. A külföldön dolgo- zó orvosok körébe nemcsak azok kerültek, akik kijelentkeztek Magyarországról, hanem azok is, akik fenntartják magyarországi lakcí- müket, de tartósan külföldön dolgoznak. Az orvosok külföldi munkavállalása valószínűsé-
gének változását a tanulmány eseménytörténeti elemzés segítségével vizsgálta, pontosabban Fine–Gray versengő kockázati modelleket becsült. Magyarázó változóként a nem, élet- kor, lakóhely régiója, általános or- vos/szakorvos-e vagy fogorvos-e, valamint a megfigyelési hónapot megelőző hónap relatív munkajövedelme szerepelt. Az eredmények azt mutatják, hogy 2003 januárja és 2010 márciusa között az orvosok 7 százaléka költö- zött külföldre. A következő évben 2011 máju- sáig az orvosok újabb 5 százaléka hagyta el az országot. Az írás korcsoportonként is vizsgálja az orvoselvándorlási mintákat és az orvosok jellemzőinek hatását a külföldre költözés kockázatára. Főbb megállapítások még a következők: az életkor egy-egy évvel történő emelkedése a teljes mintában a pályaelhagyás valószínűségét 2 százalékkal csökkenti; a férfiak nagyobb valószínűséggel vállalnak állást külföldön; nagyobb valószínűséggel költöznek külföldre azok az orvosok is, akik- nek munkajövedelmük alacsonyabb volt, mint a szakmájukban elérhető országos átlag. A 30 évesnél fiatalabb és a 31–40 év közöttiek közül a férfiak, míg az 51–60 éves korcsoport- ban a nők vállalnak nagyobb valószínűséggel külföldi állást. A külföldi munkavállalási döntésekben a jövedelmi helyzetnek számotte- vő hatása van.
Ugyancsak a magyar orvosok külföldi munkavállalását befolyásoló tényezőkről számol be Hárs Ágnes és Simon Dávid írása.
Ők a közelítő eljárások helyett a ténylegesen külföldön élő orvosok megkérdezésével keres- ték az orvosmigrációt magyarázó tényezőket.
Az adatfelvétel 2014 tavaszától 2015 teléig tartott, és a 2000 és 2015 közötti időszakra vonatkozott. Két csoportot vizsgáltak, akik dolgoztak külföldön ebben az időszakban, illetve akik soha nem dolgoztak külföldön. A minta összetétele: Magyarországon dolgozó orvos 736, korábban külföldön dolgozó orvos
154, és jelenleg is külföldön dolgozó 196 fő. A felvétel eredményei a következők szerint foglalhatók össze. A külföldi bérelőnyt az orvosok jelentősnek látják, a válaszadók a bérnyereséget több mint hatszorosnak becsül- ték, ezzel szemben a kiszámított nettó bérnye- reség alig több mint kétszeres volt. A külföl- dön dolgozó orvosok hazatérését a munka- és életkörülmények közül kevés motiválhatja, a tényezők döntő többségében ugyanis a külföl- dön dolgozók hazai kollégáiknál kedvezőtle- nebbnek látták a magyarországi helyzetet. A szerzők modelljük alapján úgy vélik, hogy már kisebb mértékű béremelés is alkalmas a kül- földi munkavállalás valószínűségének csök- kentésére, különösen fontos lehet ez a pálya- kezdők, szakvizsga előtt állók esetében, mivel később a külföldi munkavállalás valószínűsége meredeken esik. A modellbecslések szerint a képzés, továbbképzés színvonalának javítása szintén migrációcsökkentő tényező.
A kivándorlásnak kedvező hatásai is lehet- nek a küldő országok számára, ezek közé tartozik a kivándorlók által hazaküldött jöve- delem. Ezzel a témával foglalkozik Kajdi László írása, amelyben kitér a hazautalt pénzek mérési nehézségeire és magyarországi alakulá- sára. A mérésnél fontos tényező, hogy a köny- nyebben nyomon követhető elektronikus formában vagy nehezebben számszerűsíthető magántranszferekkel, készpénzben küldik-e haza a jövedelmüket a migránsok. A mérési hibák kiküszöbölése érdekében érdemes több- féle adatforrásra támaszkodni. A határon átnyúló elektronikus pénzforgalomról admi- nisztratív adatforrásokból viszonylag könnyen nyerhető információ, hátránya viszont az, hogy nehéz a hazautalásokat az üzleti célú tranzak- cióktól megkülönböztetni. Mintavételes lakos- sági felvételeket is lehet alkalmazni, így a hazautalt összegen kívül annak megélhetésben betöltött szerepéről, illetve a fogadó háztartás- ról is szerezhetünk információt. Ennek a mód-
szernek hátránya, hogy sokkal drágább az adminisztratív adatgyűjtéseknél, speciális mintavételi eljárásokat kell alkalmazni, és a nemválaszolással is számolni kell. A hazautalt pénzösszegek nagyságára vonatkozó legtelje- sebb adatkört a Világbank publikálja, ezért a szerző ennek alapján mutatja be az idősorokat, illetve megemlíti az e témában végzett kutatá- sokat. Az országba 2000-ben több mint 280 millió dollár érkezett, 15 év elteltével ez az összeg tizenhatszorosára növekedett, ami azt jelenti, hogy míg az EU-csatlakozást követő első néhány évben a GDP 1,5–2 százalékát tették ki a hazautalások, addig 2014-re ez 3 százalék körüli értékre növekedett. A szerző időszerűnek tartaná egy, a hazautalások vizs- gálatára szolgáló nagymintás lakossági felvétel lebonyolítását.
Horváth Ágnes összefoglaló áttekintést nyújt a Magyarországra történő visszavándor- lásról. Megállapítja, hogy a kivándorlás és a visszavándorlás is szelektív, ezt nevezik dupla szelekciónak. A visszavándorlás mérése mind a küldő, mind a fogadó országban nehézkes, ezért a visszavándorlásra vonatkozó ismeretek főként célzott vizsgálatokból származnak. Az OECD becslése szerint a migránsok vissza- és továbbvándorlási rátája évente 20–75 százalék között mozog és legmagasabb az első öt év- ben. A remigráció függ a küldő és fogadó ország fejlettségi különbségétől, a gazdasági ciklustól, de a küldő ország gazdasági- társadalmi berendezkedése nagyobb mérték- ben befolyásolja a visszavándorlási döntést, mint a fogadó ország gazdasági ciklusa. Meg- említi a Roy-féle standard modellt, mely sze- rint a pozitívan szelektált migránsok közül a negatívan szelektáltak térnek vissza, míg a negatívan szelektáltak közül a pozitívan sze- lektáltak, vagyis a visszavándorlás nem füg- getlen a kivándorlás céljától. A kelet-közép- európai országok 2004-es uniós csatlakozását követően a kivándorlás túlnyomó részt átme-
neti migrációt jelentett. Az uniós munkaerő- felmérésből származó adatok szerint a legtöbb kelet-közép-európai országban a visszatérők pozitívan szelektáltak voltak 2002 és 2007 között. Magyarország a rendszerváltás kezdeti éveiben nettó fogadó országgá vált, a rend- szerváltás előtt kivándorolt magyarok visszaté- rése, a környező országokbeli magyar kisebb- ségek és az egykor jugoszláv nemzetiségek bevándorlásának mértéke az 1990-es években jelentősen meghaladta az országot elhagyók számát. A magyar állampolgárok nettó vándor- lása a 2000-es évek elején, valamint a 2008-as válság idején negatívra változott. A tükörsta- tisztikák és a hivatalos magyar statisztikák alapján a kivándorlók 25–42 százalékára be- csülhetjük azok arányát, akik a válságot köve- tően visszatérhettek. A 2010 és 2014 közötti időszakban a magyar állampolgárságú kiván- dorlók növekvő száma mellett a visszavándor- lás is növekedett. A magyar visszatérők jel- lemzően pozitívan szelektáltak, vagyis fiata- labbak és képzettebbek, mint a nem migráns populáció egésze.
Kálmán Judit keretes írása a visszavándor- lást támogató közpolitikai programok nemzet- közi tapasztalatait tekinti át. Az Európán belüli mobilitási folyamatokra reagáló, hazatérést ösztönző közpolitikai beavatkozásokat ismer- teti, amelyek lehetnek csak a munkaerőpiacra koncentráló vagy integrált, többfajta szakpoli- tikát érintő programok. A szerző elismeri, hogy a hazahívó programok sikerességének, hatékonyságának megítéléséhez meglehetősen bizonytalan információk állnak rendelkezésre.
Tudományos alaposságú, valódi hatásértékelő tanulmányról nincs a szerzőnek tudomása, a puszta számadatok azt sejtetik, hogy a kelet- európai hazahívó közpolitikai beavatkozások hatása egyelőre marginális.
A harmadik fejezet a bevándorlással fog- lalkozik, illetve a befogadó országokat érintő munkapiaci hatásokat veszi sorra. Gödri Irén
népszámlálási adatok alapján mutatja be, hogy milyen tényezők alakítják a magyarországi bevándorlók foglalkoztatási esélyeit, illetve, hogy a munkapiaci mutatók hogyan különböz- nek a bevándorlók egyes csoportjai között. A bevándorlók társadalmi integrációjában alap- vető szerepe van a munkaerő-piaci integráció- nak, ami a foglalkoztatási ráta, aktivitási arány és munkanélküliségi ráta mutatóival mérhető.
Magyarországon a bevándorlók munkaerő- piaci mutatói kedvezőbbek, mint a honos népességé. Ennek magyarázata elsősorban a bevándorlók összetételében keresendő. A külföldi állampolgárságú férfiaknál a 30 év feletti korcsoportokban magasabb a foglalkoz- tatási ráta a fogadó népességgel összehasonlít- va, míg a munkanélküliségi ráta számottevően kisebb. A külföldi állampolgárságú nők gazda- sági aktivitása ugyanakkor elmarad a fogadó népességre jellemzőtől. A felsőfokú végzettsé- gű bevándorlók foglalkoztatási rátája alig marad el a teljes népességéhez képest, és a munkanélküliségi rátájuk is azonos, a túlkép- zettség azonban nagyobb a külföldiek körében.
A külföldi születésű népességet tekintve a foglalkoztatási ráta 40,5 (Görögország) és 79,5 százalék (Kína) között változott. A magyarázó tényezőket vizsgálva (logisztikus regressziós modellek segítségével) Gödri megállapítja, hogy az országba érkezés óta eltelt idő növe- kedésével a foglalkoztatási esély is javul. A származási ország szerinti esélykülönbségek azt mutatják, hogy egy kínai születésű beván- dorlónak kétszeres a foglalkoztatási esélye, míg egy Vietnamban születetté 80 százalékkal nagyobb, mint a referenciakategóriának vá- lasztott romániai születésűé.
Károlyi Róbert keretes írása azt boncolgat- ja, hogy miért jobbak a bevándorlók foglalkoz- tatási mutatói. Szerinte érdemes a különbséget olyan módszer segítségével is vizsgálni, amely megengedi, hogy az általunk megfigyelt válto- zók hatása eltérő legyen az egyes csoportok
között. A megfigyelt foglalkoztatási ráták különbsége nemcsak az összetétel különbség- ből adódhat, hanem abból is, hogy az egyes tulajdonságok nem azonos módon járulnak hozzá a csoportok foglalkoztatottságához.
Ezért az Oaxaca–Blinder-féle dekompozíciós módszer segítségével végezte el az egyes csoportok átlagos kimenetei közötti különbség tényezőkre bontását. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy bár a különbség nagyobb része minden esetben magyarázható az össze- tétel-különbségekkel, a paraméter- és kons- tanshatások arra utalnak, hogy a bevándorlók előnyében nem feltétlenül az összetétel- hatások játsszák a fő szerepet. A konstans ebben a vizsgálatban a 25–29 éves, általános iskolai végzettségű, egyedül álló, közép- magyarországi városban élő egyének foglal- koztatásának becsült valószínűsége. Ebben a csoportban a különbségek rendkívüliek a honos, a szomszédos országokból, illetve a harmadik országokból érkezők között. Ez arra utal, hogy a nem megfigyelt változókban vagy azok hatásában a bevándorló és a fogadó népesség között komoly eltérésnek kell lennie.
Végül arra a következtetésre jut a szerző, hogy a konstanshatás alapján a nem megfigyelt változóknak jelentős pozitív hatása van a bevándorlók foglalkoztatási előnyére.
Köllő János keretes írása arra derít fényt, hogy a válságot megelőző évtizedben a leg- gyorsabban növekvő európai munkaerőpiaco- kon a bevándorlás kulcsszerepet játszott.
Hollandiában, Írországban, Olaszországban és Spanyolországban a bevándoroltak számának növekedése minden más tényezőnél nagyobb mértékben járult hozzá az aggregált foglalkoz- tatás növekedéséhez, úgy, hogy közben a bevándoroltak foglalkoztatási rátája is nőtt. Ezt az előnyt azonban szinte teljes mértékben az összetételhatások magyarázzák. (A bevándo- roltak között magasabb a legjobb munkaválla- lási korban levők aránya, többségük férfi és
Hollandiát kivéve, a befogadó népességnél valamivel iskolázottabbak.)
Bördős Katalin, Csillag Márton és Orosz Anna „A bevándorlás hatása a hazai munka- vállalók munkapiaci helyzetére Európában”
címmel írt alfejezete az elmúlt 15 évben meg- jelent empirikus közgazdaságtani munkákra támaszkodva vizsgálja a kérdést. Lényegében ezeknek a vizsgálatoknak a következtetéseit foglalja össze. Az áttekintett szakirodalom alapján a bevándorlás rövid távú hatása a hazai munkavállalók munkapiaci helyzetére igen csekély. Az elmúlt 25 évben Európába érkezett bevándorlók formális képzettségük, szakmai és nyelvtudásuk relatív alacsony szintje miatt jobbára nem helyettesítették a hazai munkavál- lalókat a munkahelyeken. A kutatók általános- ságban csak az olyan helyzetekben találtak számottevő negatív munkapiaci hatást, ahol a bevándorlók „kulturálisan közeli” csoportok- ból érkeztek. Középtávon viszont a bevándor- lás már semleges vagy pozitív hatást gyakorol a hazai munkapiaci helyzetre. Ennek oka, hogy a vállalkozások olyan technológiákra váltanak, amelyek nagyobb mértékben használnak fel olcsóbb, képzetlen munkaerőt. Ezzel párhuza- mosan a bevándorlók által végzett egyszerűbb munkákkal kiegészítő viszonyban lévő komp- lex/szellemi munkakörök relatív értéke megnő, és a hazai munkavállalók ezekbe áramlanak.
A Horn Dániel és Kónya István által írt al- fejezet a bevándorlók kulturális integrációját meghatározó tényezőkkel foglalkozik. A nem- zetközi adatokon végzett kutatás tizenhat or- szágra vonatkozóan vizsgálja a kulturális asszi- miláció legfontosabb elemének, a nyelvtudás- nak az egyéni és csoportszintű meghatározóit. A szerzők az OECD PIAAC (Programme for international assesment of adult competencies – Nemzetközi program a felnőtt népesség kompe- tenciáinak felmérésére) értékelésére 2008 és 2013 között lebonyolított felmérésére támasz- kodtak, a 16–65 éves korúak 152 ezres mintájá-
ból a mintegy 5–6 ezer fős első generációsnak számító migránst vizsgálták. Nem leíró statisz- tikát használtak az elemzés során, hanem szisz- tematikusan, többváltozós analízis segítségével próbálták meghatározni az asszimiláció mögött álló tényezőket. Az elemzés alátámasztja a szakirodalom korábbi megállapításait, hogy a kulturális asszimiláció is lehet racionális döntés eredménye. Erre utal, hogy a bevándorlók csoportjának mérete együtt jár a nyelvtudás, vagyis a kulturális asszimiláció mértékével: a nagyobb csoportok kevésbé asszimilálódnak.
Azt is bemutatták, hogy a kulturális asszimilá-
ció erősen hat a gazdaságira. Azok az anyanyel- vi bevándorlók, akik otthon a fogadó ország nyelvét beszélik 3–4 százalékkal nagyobb valószínűséggel vesznek részt a munkaerőpia- con vagy az oktatásban.
A Közelkép utolsó alfejezetében Tóth Ju- dit ismerteti és teszi érthetővé a migrációs diskurzusban megjelenő legfontosabb jogi kategóriákat.
Lindnerné Eperjesi Erzsébet,
a KSH szakmai főtanácsadója E-mail: Elizabeth.Lindner@ksh.hu
Folyóiratszemle
Di Stasio, V. – Bol, T. – Van de Werfhorst, H. G.:
Mely tényezôk teszik az oktatást pozicionális jószággá? Intézmények, túlképzettség és a munkahelyekért folytatott verseny
(What makes education positional? Institutions, overeducation and the competition for jobs.) – Research in Social Stratification and Mobility. 2016.
Vol. 43. pp. 53–63.
A tanulmány szerzői három elméleti mo- dell segítségével vizsgálták az iskolázottság és a munkaerő-piaci lehetőségek kapcsolatát arra a szociológiai vitára alapozva, mely arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon az okta- tás pozicionális jószágnak számít-e a munka- erőpiacon. A munkapiaci verseny modelljében az oktatás egyértelműen pozicionális jószág, melynek relatív értéke van a munkaerőpiacon.
A humán tőke és a szociális zárlat modellek- ben az oktatásnak abszolút értéke van, viszont eltérő módon közelítik meg azoknak az évek-
nek a hozamát, melyeket a munkavállaló arra fordított, hogy megszerezze az adott munkakör betöltéséhez szükséges képzettséget meghala- dó ismereteket. A vizsgálatba bevont európai országok adatsorai a 2010-es ESS-ből (Euro- pean Social Survey – Európai Szociális Felmé- rés) származnak.
A tanulmány kettős célt fogalmaz meg: 1. a vizsgálatba bevont modellek segítségével fel- tárni a túlképzettség és az ebből fakadó jöve- delmi különbségek kapcsolatát; 2. rávilágítani arra, hogy ez a kapcsolat hogyan változik az egyes országok között. A célokhoz felállított hipotézisek egyike, hogy azokban az országok- ban, ahol a szakképzés fejletlenebb és kevésbé hangsúlyos, az oktatás nagyobb valószínűséggel válik pozicionális jószággá, mert az egyének abban a reményben választják a felsőoktatást, hogy ezáltal sikeresebbé válnak a munkaerőpia- con. A másik hipotézis szerint azokban az országokban, ahol a munkaerőpiac kevésbé szabályozott, a túlképzettség többlethozama nagyobb, mint azokban az országokban, ahol a bérek alakulását intézményileg határozzák meg.
