N F 17 . A Buzási Enikő AKADÉMIAI DOKTORI ÉRTEKEZÉS

AKADÉMIAI DOKTORI ÉRTEKEZÉS

______________________________________________________

Buzási Enikő

A REPREZENTÁCIÓ KERETEI ÉS GYAKORLATA

N ÁDASDY F ERENC ORSZÁGBÍRÓ ÉS A 17 . SZÁZADI FŐNEMESI ELIT MŰPÁRTOLÁSÁBAN

Budapest __________

2021.

március

TARTALOM

BEVEZETŐ [7]

MESTEREK ÉS MEGBÍZÓK

I. A MESTERFOGLALKOZTATÁSSZÁMADATAIÉSJELLEMZŐI NÁDASDY FERENC KORTÁRSAINAKMEGBÍZÁSAIBAN [11]

1. Nádasdyról és az egykorú mesterhasználat vizsgálati szempontjairól [11]

2. A „bécsi ház” kérdése. A császári udvar mesterei a magyar arisztokraták megbízásaiban [17]

3. Bécsi iparosok az Esterházyak és a Pálffyak magyarországi építkezésein [30]

4. Uradalmi és városi mesterek Batthyány Ádám foglalkoztatásában [36]

5. Pálffy Pál pozsonyi építkezései. A királyi vár átépítése és a munkaszervezet intézményesült jellege [40]

6. Városi és uradalmi mesterek Esterházy Miklós megbízásaiból [47]

7. Pálffy Miklós mesterfoglalkoztatásának jellemzői [49]

8. Amit Zrínyi Miklós mesterhasználatáról tudunk [53]

9. Esterházy Pál – Mesterek Kismartonból és az Esterházy-uradalomból. A kis- martoni kastély építése [53]

II. NÁDASDY FERENCMEGRENDELŐITELJESÍTMÉNYEAMESTERADATOKFELŐLNÉZVE [63]

1. Források és számok Nádasdy mesterfoglalkoztatásához. Mesterek Bécsből és az uradalmakból [64]

2. Ötvösök és festők – adatok, művek [75]

3. Az építkezések mesterei – Sárvár és Léka [99]

4. A lorettói szervita templom és kolostor mecénása [112]

5. Az oltárok és a lorettói templombelső a 17. század végén [125]

6. A meg nem valósult lorettói Szent Erzsébet-sírkápolna [144]

7. A Rózsafüzér-kálvária Lorettomban [150]

ÖNKÉP – A REPREZENTÁLT TÁRSADALMI SZEREP

III. NÁDASDY FERENCORSZÁGBÍRÓSÁRVÁRIVÁRAAFORRÁSOKALAPJÁN [154]

1. A sárvári vár helyiségbeosztásának leltáralapú rekonstrukciója [155]

2. A dísztermi mennyezet csataképeinek datálásához: ellenérvek az időtényező és a feltételezett ikonográfiai példa mentén [159]

3. A női és a férfiszárny tereinek ikonográfiája és dekorációja. Bertinalli [164]

4. A leltározott berendezés mint a reprezentációs használat tanúja [167]

5. Az újjáépített Sárvár: az országbíró „hivatali” rezidenciája [170]

IV. A MECÉNÁSÉLETMŰELPUSZTULTEMLÉKE: AKERESZTÚRIKERTIPALOTA [173]

1. A kerti palota az irodalomban és az ábrázolásokon [174]

2. Egy kortárs alsó-ausztriai párhuzam Filiberto Luchesétől: a Hofhaus Kirchschlagban [175]

3. A kerti palota a keresztúri gazdasági forrásokban: az építkezés és a belső kialakítás dátumai. Bertinalli megbízása [177]

4. A keresztúri kastély mint Nebenresidenz [181]

5. Épülettipológiai korrekció: Palazzo in villa [182]

V. A NÁDASDY-REZIDENCIÁK ÉS INGÓSÁGAIK A FORRÁSOKBAN. A POTTENDORFI VÁR HELYISÉG-REKONSTRUKCIÓJA. NÁDASDY FERENC, AGYŰJTŐ [185]

1. A Nádasdy-rezidenciák 1669. évi összeírása [186]

2. Drassburg, Bécs és Keresztúr festészeti berendezése [192]

3. Sárvár: a vár és a tárház [195]

4. A sárvári és pottendorfi vár ingóságleltárai Nádasdy letartóztatása után [200]

5. A pottendorfi rezidencia helyiségrekonstrukciója [205]

6. Országos politika és birodalmi lojalitás – közlésformák Pottendorf reprezentációjában [231]

7. Karrier és bécsi integráció. A magánreprezentáció Nádasdy Ferenc és kortársai portréiban [241]

8. Amit a családi arcképekről tudni lehet [245]

9. A könyvtár művészeti kiadványai [257]

10. A gyűjteményszervező Nádasdy és kapcsolatrendszere [259]

VI. POLITIKUMÉSKEGYESSÉG NÁDASDY FERENCÉRTELMEZÉSÉBEN:

AGYŐRIFERENCESTEMPLOMEGYKORI PATRONA HUNGARIAE-KÉPE [283]

1. A kép szereplői és a történeti háttér [284]

2. A megrendelő [288]

3. Az előképek – a korona és a térkép [289]

4. A megrendelés feltételezett ideje és előzményei [293]

5. A kép egykor és ma [302]

6. Hová készülhetett és hová nem? [304]

7. A mórichidai templom főoltárképe [309]

VII. AZORSZÁGBÍRÓÉSA 17. SZÁZADIRENDINEMZETIIDENTITÁSIKONIKUS METSZETSOROZATAI: WIDEMAN ICONES-KÖTETEÉSA MAUSOLEUM [313]

1. Révay Péter 1613. évi traktátusának koronaábrázolása és Elias Wideman portrésorozatának harmadik kötete [315]

2. A Wideman-sorozat kiadástörténetéhez [322]

3. A Mausoleum címlapjának és utolsó királyportréinak metszője [328]

MÚLTKÉP – A MEGTERVEZETT HAGYOMÁNY

VIII. A DINASZTIKUSREPREZENTÁCIÓPILLÉREI: AGENEALÓGIÁKÉS CSALÁDMITOLÓGIÁK [336]

1. Genealógia a politikai gondolkodásban – Nádasdy és Zrínyi [337]

2. Az Esterházy-családtörténet tipológiai változatossága [342]

3. Esterházy Pál Trophaeuma és a történeti hitelesség [358]

IX. HAGYOMÁNYTEREMTÉSA BATTHYÁNYAKCSALÁDIREPREZENTÁCIÓJÁBAN [364]

1. A szombathelyi ferences rendház egykori képei és festőjük [365]

2. Ferences ikonográfia történeti keretben. A mecénások [372]

3. Az aktualitás Batthyány II. Ádám megrendelői szándékában [377]

4. Az allegorikus üzenet történeti háttere: a Batthyányak családi karrierjének Mátyás-kori kezdete [380]

5. A Hunyadi-kor kultusza a család ősgalériáiban [382]

6. A Batthyányak „Mátyás-serlege” [388]

7. A családi mítoszképzés történeti igazsága és buktatói [401]

Források I–XXI. [404]

Rövidítve hivatkozott intézmények és levéltári források [415]

Irodalom [418]

Helynévkonkordancia [477]

BEVEZETŐ

Amikor Herbert Haupt osztrák történész és művelődéstörténész a Liechtenstein család műpártolása kapcsán az arisztokrata életvezetést meghatározó reprezentáció mibenlétét vizsgálva néhány mondatban összegezte a fogalom „életstratégiaként” is értelmezhető lényegét, egyúttal társadalmi működése mindennapokra érvényes jellemzését is adta.

Mint írja, „[...] az életstílus a társadalmi státuszt tette közszemlére, ezáltal a reprezentáció révén az egyén rangja és önmagáról alkotott képe az élet minden területén láthatóvá vált. A reprezentáció nemcsak elhatárolta a nemest más rétegektől, de folyamatosan jelezte is nemesi társadalomban elfoglalt helyét. [...] A reprezentáció a nemesek számára megszokott, a neveltetéssel gyermekkoruktól fogva elsajátított magatartásforma volt. Alkalmazása és kivitelezése, mint elengedhetetlen, költséges kötelezettség, egyúttal ’fennmaradási’ stratégiát is jelentett: csak az lehetett hiteles és így saját közösségével egyenrangú, aki státusához méltó reprezentációt folytatott. A rang által megkívánt reprezentáció ezért elsőrendű céllá vált [...]”¹

A nagy forrásismerettel megalapozott fenti állítások, úgy is, mint a főrangú életvezetés általános jellemzői, a Liechtenstein hercegi családdal aligha összemérhető magyar arisztokraták státus-igényeknek megfelelő reprezentációjára is igazak – még ha nem is társadalmi elvárásként. Amit viszont velük kapcsolatban felmérni és elemezni érdemes, az inkább a reprezentálásuk érvényre jutására alkalmas terep megválasztása, valamint a hagyományos művészeti reprezentációt meghaladó lehetőségek felismerése és kiaknázása.

A dolgozatban több szálon kibontott kérdéssort a címben is előforduló reprezentáció tartja egyben, miközben tudjuk, a fogalomnak az alább tárgyaltaknál lényegesen tágabb értelmezése lehetséges.² Mindenesetre vizsgálatom nézőpontja és módszere a szokásostól eltérően ezúttal nem az alkotást, hanem a létrejöttéhez kapcsolódó „történéseket” segít megismerni. A reprezentáció érvényesülésének lehetőségeit és formáit, vagyis a reprezentáló megmutatkozás módozatait a megvalósítás során – anélkül, hogy a fogalom érvényét szélesíteni akarnám.

Lényegében tehát a reprezentáció kevéssé figyelemkeltő rétegét veszi szemügyre: az elkészült produktum helyett a mű létrejöttét befolyásoló igényeket.

Az alábbiakban néhány főrangú patrónus megrendelői tevékenységét is felvázolva, a 17. század egyik legtudatosabb magyar mecénása és gyűjteményalapítója, Nádasdy Ferenc országbíró példáján keresztül igyekszem láttatni a műpártoló magatartás gyakorlati érvényesülését olyan területeken, mint a művész-, illetve mesterválasztással biztosított magas presztízsű kivitelezés, ami többnyire szakmai/művészeti korszerűséget is jelentett, vagy az arisztokrata lét méltó kereteinek megteremtése – legyen szó a mindennapok tárgyaiban, külsőségeiben, esetleg a politikát érintően kifejtett önreprezentációról, a művészetekhez való termékeny viszonyról, vagy

1 HAUPT 2014, 15.

2 A reprezentáció jelentését a szótári–etimológiai értelmezés mellett funkcionális és társadalomtörténeti szempontból is körülírja: MAROSI 1984, 517–519, valamint MAROSI ERNŐ: Reprezentáció, in: MAMŰL 10. 2010, 72–76.

éppenséggel a családtörténetként megkonstruált és hitelesített hagyományról, az elődök hírnevének utólagos kiépítéséről. Mindehhez a hasonlóképp bécsi kapcsolatokat építgető kortársak műpártolásában – több műfajt és megbízói területet is érintve – összehasonlításra alkalmasan mutatható fel a korban általános megrendelői szemlélet és gyakorlat, olykor figyelemre érdemes jellemzőkkel.

Mecénás idejének mintegy 27 éve alatt Nádasdy Ferencet a művészetek és a kultúra több területének pártfogójaként a különlegesség, az átlagost meghaladó iránti folytonos érdeklődés, kíváncsiság jellemezte. Széles látókörű, szellemileg nyitott, újdonságokra fogékony és befogadó volt, főképp a tudományok eredményeire, amelyeknek egyes területeit maga is művelte; ez mérhető fel olvasottságából, szenvedéllyel és módszeresen fejlesztett könyvtárának összetételéből, ahogyan gyűjtőtevékenységének sokrétűségéből is.³ Mecénás pályája példák sorával bizonyítja naprakész tájékozottságát a tekintetben, hogy épp mi volt a „kurrens” Európa szellemi életében, ahogyan arra való képességét is, hogy miként lehet a személyes tapasztalatokat és a főképp levelezés útján begyűjtött ismereteket egyfajta „intellektuális rendszerben” működtetni.

Lényeges összetevőjét jelentik szellemi karakterének a reprezentáció kiépítését segítő, koncepciót alakító és a megvalósítás módjában ma is jól kitapintható olyan képességei, amelyek kortársaira általában nem voltak jellemzőek, de amelyeknek eredőjére Nádasdy esetében nem tudunk, mert talán nem is lehet egyszerű, életrajzi magyarázatot adni. Ilyen az ikonográfiai keretbe ágyazott közlésre való érzéke, amely egyedi formában és különleges kifejezésmóddal mutatkozik meg például a sárvári tárház kincsei és a közéjük helyezett, gondolatilag összetartozó műtárgyak Vanitas- értelmezésében, ahogyan ide tartozik korban szokatlan érdeklődése az arckép mint műfaj, valamint annak reprezentáló jelentősége iránt, amit a tárgyak szintjén igazol a tulajdonában volt hat portrémetszetes kiadvány – önmagában is egyedülálló készlet az egykorú hazai könyvtárakban –, programalakító eszközként pedig a két, egészalakos portrékból álló, darabszámra is reprezentatív sorozat: a Magyar Királyság politikai–

hivatali elitjének képviselőiről, illetve a leltári megfogalmazásból tudhatóan olyan császári tisztekről, akik bizonyára a századelő magyarországi hadieseményeiben vettek részt. Az első sorozattal, benne a királyságbeli hivatali elődök és kortársak portréival alsó-ausztriai rezidenciáiban Nádasdy mint magyar méltóságviselő kívánt reprezentálni, míg a Sárváron felállított és családtörténeti programba emelt másikkal elődei részvételét demonstrálta Magyarország és a Habsburg Monarchia területeinek közös katonai védelmében. Első esetben a célközönség az osztrák társadalmi elit lehetett, valamint a Seibersdorfon, utóbb Pottendorfon tett megtisztelő vendégeskedés alapján maga a császári család és kísérete, a másodiknál az oszmán fenyegetettséget az országvédelem és a folyamatosan változó hadi helyzet mindennapjaiban megélő magyar nemesség.

Ha Nádasdy 1650-től tapasztalható alsó-ausztriai rezidencia-vásárlásaira nem birtokszerzési stratégiaként, hanem az érdekérvényesítés kifinomultabb eszközeként tekintünk, akkor jól megfontolt vagyongyarapítási lépéseit reprezentációs szempontból kiérlelt döntések sorozataként is elkönyvelhetjük. Az országbíró ugyanis azon igen kevés főrangú közé tartozott, akik a Magyar Királyság területén kívül is rendelkeztek uradalmi központként is működő várral, kastéllyal. Talán leginkább említésre méltó

3 Tudományokra való nyitottságáról úgy is mint könyvgyűjtő, könyvtárépítő: VISKOLCZ 2013.

Pálffy Pál kamaraelnök, utóbb nádor, akinek Alsó-Ausztriában két ingatlana is volt, a Morva folyó közeli Marcheggben egy reprezentatív vadászkastélya, 1624-től zálogbirtokként, 1635-től pedig már mint saját tulajdona,⁴ továbbá ugyancsak Bécstől nem messze, Gänsendorfban egy kúriája, amelynek esetleg bécsi tartózkodásai idején volt szerepe,⁵ míg unokaöccse, Pálffy Miklós koronaőr egyenesen három alsó-ausztriai várat, illetve kastélyt tudhatott magáénak: Kirchschlagban a középkori vár mellett egy korszerű udvarházat, míg Krumbachban várat, Saubersdorffban pedig egy kastélyt. E javak mindazonáltal részben nem saját szerzeményként, hanem anyai öröksége jogán, hitbizományi tulajdonként kerültek hozzá.⁶ Viszont egyikük sem fő rezidenciaként lakta, azaz nem rendszeres, életvitelszerű tartózkodásra használta alsó-ausztriai ingatlanát, megszerzésük célja sem az volt. Ellentétben Nádasdy Ferenccel, aki mindkét Bécs környéki rezidenciáját, Seibersdorfot és a nem kevés nehézség árán megvásárolt Pottendorfot a család állandó lakhelyének szánta, majd berendezését, művészeti tárgyakkal való felszereltségét, illetve reprezentációjának ikonográfiai karakterét is annak megfelelően alakította. Mi több, azzal, hogy az előkelő tulajdonosi múlttal rendelkező középkori lovagvárban, Pottendorfon rendezte be rezidenciális székhelyét, Nádasdy mint a birodalmi arisztokrácia tagja kívánt megmutatkozni. Ebbe a törekvésébe illeszkedik az is, hogy már Seibersdorf megvétele után, 1657-ben az osztrák nemességbe való integrálódás mint életstratégia részeként, alsó-ausztriai indigenátust szerzett,⁷ ami jogot biztosított számára az évente egyszeri részvételre a Bécsben tartott alsó-ausztriai tartományi gyűlésen.⁸

Nádasdy Ferenc – 1655-től országbíró, 1667-től magyar királyi helytartó⁹ – tudomásom szerint az egyetlen volt a 17. század derekán országos méltóságot betöltő főrangúak közt, akinek fő rezidenciája, ami a kor gyakorlata szerint hivatalos minőségében való teendőinek is helyszíne volt, a Magyar Királyságon kívül esett. Úgy vélem, ettől a körülménytől és főképp Nádasdy gyakorlatias gondolkodásától nem függetlenül alakult ki a család egyik legfontosabb magyarországi birtokközpontjának tekintett sárvári vár hivatalos reprezentációt is szolgáló szerepköre, ahogyan azt az 1660-as évek végén készült várleltárból is kiolvashatjuk.

Rezidenciáinak művészeti berendezéséből és felszereltségéből arra lehet következtetni, hogy Nádasdy gyűjtőként nem elsősorban műalkotásokban, hanem gyűjteményi típusokban – Schatzkammer, Kunstkammer – gondolkodott, egyfajta rendezőelv szerint kapcsolva azokat magánreprezentációjába. Sárvári tárháza, amelyet hitbizományi kincstárként egyben kívánt megőrizni, a családi múlthoz tartozó

4 FUNDAREK 2003, 24; FUNDÁRKOVÁ 2009, XX–XXI; PERES 2014, 76. Pálffy Pál családi birtokairól általában: JEDLICSKA 1910, 496–497; PERES 2014, 74–78. A váralján épült pozsonyi rezidencia megszerzésére és központi szerepére: uo. 78.

5 FUNDÁRKOVÁ 2013, 401.

6 Pálffy Miklósról újabban: FUNDÁRKOVÁ 2013, 408–409, 411–413; Kirchschlag részbeni megvásárlásáról: FIDLER 1990, 175/372. j.; FIDLER 1994, 235/87. j. Pálffy Miklós öröklés útján történt szerzeményére anyja, Eva Susanna von Puchheim révén, a Puchheim-hitbizományra, illetve a hozzárendelt birtokokra: PERES 2009, 82; PERES 2014, 120, 122.

7 Ld. Nádasdy Ferenc életrajza dátumokban in: www.barokkudvar.hu

8 Vö. MARTÍ 2013, 44–45.

9 Életrajzi összefoglalásként: VISKOLCZ NOÉMI: Nádasdy (III.) Ferenc, in: MAMŰL 8, 2008, 64–70.

hagyományos reprezentáció kereteibe illett, míg Pottendorf gyűjteményi erőssége a Kunstkammer volt, ami létrehozóját és tulajdonosát a társadalmi és a szellemi elit tagjaként reprezentálta. Nádasdy tisztában lehetett a gyűjteménytípus magas presztízsértékével, ennek, valamint jelentős kapcsolati hálójának köszönhető, hogy csupán pár évre volt szüksége a több ezer darabból álló, összetételében enciklopedikus rendszerezettséget mutató tárgyegyüttes gyűjteménnyé szervezéséhez, ami a kérdésben való tájékozottságáról, tudatosságáról és kreativitásáról egyaránt szól.

Jóllehet ennek a disszertációnak Nádasdy Ferenc a főszereplője, maga a mű nem monográfiának íródott. Főképp azért nem, mert egy kiegyenlített vizsgálathoz az ismert és az alábbiakban is érintett forrástörténeti tényekből következően nem áll rendelkezésre elég művészettörténeti szempontból releváns adat, Nádasdy- megrendelésként azonosítható tárgy még kevésbé. Ebben a helyzetben viszont a megszokottnál nagyobb jelentőséghez jutnak a megismerés folyamatában olyan másodlagos bizonyítékok, mint az (ön)reprezentáció, amelynek szerepe felértékelődik azáltal is, hogy mint a vizualitás nyelvén való tényközlés, információtartalma a kutatás számára olykor egyenrangú lehet a történeti forrásokkal – különösen amikor azok pótlására, kiegészítésére szolgál. Amit tehát az adott körülmények mellett és az ilyenformán rendelkezésre álló anyag birtokában megtehetünk, az legfőképp az országbíró mecénás-habitusának felvázolása. Az alábbiakban erre törekszem.

*

A kapott segítségért elsősorban Király Péternek, Kiss Erikának, Toma Katalinnak és Viskolcz Noéminek tartozom köszönettel, azoknak a kollégáknak, akikkel a 2007 és 2012 között folytatott interdiszciplináris kutatás során vizsgálva „A 17. századi arisztokrata udvari kultúra formáit Nádasdy Ferenc mecenatúrájának példáján”¹⁰, egy értékes szellemi és baráti közösség tagjaként olyan termékeny együttműködésben lehetett részem, amely sokban járult hozzá a mostani eredményekhez, a Nádasdy Ferenc művészetpártolásáról tudottakhoz. De köszönetet mondok azoknak a kollégáknak is, akik a korábbi években egyes részletkérdések kidolgozásakor konzultációval, tanácsokkal, esetenként latin fordítással voltak a segítségemre, azaz Ács Pálnak, Lakatos Bálintnak, Mikó Árpádnak és Pálffy Gézának.

10 Az OTKA támogatásával (K 71982. sz. kutatási program) zajlott interdiszciplináris kutatás (témái és tagolása: Király Péter - a Nádasdy-udvar zenei élete; Kiss Erika – Nádasdy Ferenc tárházai és ötvösgyűjteménye; Toma Katalin - a Nádasdy-udvar struktúrája, birtokigazgatási rendszere; Viskolcz Noémi – Nádasdy Ferenc irodalmi és könyvészeti mecenatúrája; Buzási Enikő - a Nádasdy-rezidenciák ikonográfiai jellemzői és festészeti gyűjteményei) közösen elért eredményeinek közzététele – ami elsősorban a Nádasdy-várak leltárainak forrásközlését jelenti – előkészület alatt van.

MESTEREK ÉS MEGBÍZÓK

Ha a 17. század magyar arisztokratáinak mesterfoglalkoztatásáról elsősorban építtető megrendelőként, a művészet vagy a kézművesség valamely területének mecénásaként akárcsak összegző ismereteket szeretnénk kapni, a legnagyobb merítést azok a név vagy mesterség szerint rendezett adattárak biztosítják, amelyek egy-egy családi levéltár forrásanyaga alapján jellemző és kellően összetett képet adhatnak a kérdésről, többféle tevékenységre vonatkozóan is. Mert noha az így kinyert tények és adatösszefüggések vizsgálata néhány családra korlátozva csak egy meghatározott keresztmetszetre szól, van hozadéka annak is, ha egyetlen családon belül tekinthető át a mesterhasználat, ismerhetők meg a különleges igények és az egyedi szándékok. Ha legalább források alapján mérhetjük fel, hogy a megbízó Bécsben vagy esetleg távolabb járva és megtapasztalva a különböző mesterségekben és műfajokban elérhető magasabb minőséget, a megvalósítható lehetőségekből mit tartott fontosnak átemelni saját tervei kivitelezésekor és hol jelölte ki azt az igényszintet, ami alá nem ment. Amely döntésében szakmai és művészeti korszerűséggel összefüggő gyakorlati szempontok, reprezentációs elvárások, valamint művész- és mesterválasztást befolyásoló presztízsokok egyaránt szerepeltek, mi több, egyenlő súllyal.

Ha a Nádasdy Ferenc közvetlen környezetét jelentő megrendelői kör, a főképp építtető-mecénásként példaadó Pálffy Pál és Esterházy Miklós, az „atyai barát”

Batthyány Ádám vagy az országbíró generációjába tartozó Pálffy Miklós, illetve az 1655 és 1670 között már mecénás-kortársnak tekinthető Esterházy Pál műpártolásának összehasonlításában nézzük az országbíró megrendelői teljesítményét, akkor azt látjuk, hogy az „élvonalbeli” művészek összetétele lényegében azonos: nem csak a stabil műhelykapcsolatban dolgozó építészekben és stukkátorokban találjuk meg azokat az egyezéseket, amelyeket az irodalom már régóta kimutatott, hanem az ötvösök, a szobrászok és az udvari elit által preferált festők személyében is. Mindezt az alábbiak néhány közöletlen újabb adattal és az uradalmi/környékbeli mesterek eddig kevesebb figyelmet kapott foglalkoztatásának számszerű bemutatásával egészítik ki.

I. A MESTERFOGLALKOZTATÁS SZÁMADATAI ÉS JELLEMZŐI NÁDASDY FERENC KORTÁRSAINAK MEGBÍZÁSAIBAN

I. 1. NÁDASDYRÓLÉSAZEGYKORÚMESTERHASZNÁLATVIZSGÁLATISZEMPONTJAIRÓL

Nádasdy Ferenc országbíró műpártolásának megítélését az elmúlt évek interdiszciplináris kutatásának köszönhetően mára meglehetősen sok adat segíti. Ám hiába vannak részletes ismereteink műveltségének rétegeiről,¹¹ olvasottságban is

11 Nádasdy polihisztor jellegű műveltségéről, a klasszikus irodalom, a történelem, a politikatörténet és államelmélet, az egyház- és jogtörténet, a természettudományok, sőt a matematika elméleti ismerete terén való tájékozottságáról pontos képet ad az országbíró könyvtárának feldolgozása alapján Viskolcz Noémi monográfiája: VISKOLCZ 2013.

Összefoglalóan ismerteti életútját, valamint irodalom- és művészetpártoló tevékenységét uő in:

mérhető intellektuális kiválóságáról, ahogyan egyre többet tudunk tudományos érdeklődésének szereplőiről és művészeti tájékozódásának lehetőségeiről,¹² az összkép még ma sem eléggé árnyalt. A mecénásprofil megrajzolásához ugyanis nem elég a rendszeresen vagy alkalmilag foglalkoztatott művészek és mesterek legalább forrás alapján való ismerete, ugyanolyan fontos, mi több, nélkülözhetetlen a művek ízléstrendekkel való egyidejűségének, mintákhoz igazodásának, azaz korszerű minőségének a feltérképezése is. A mecénáséletmű monografikus feltárását azonban jelentősen korlátozza, hogy a vagyonfelszámolás következtében Nádasdy gyűjteményei nemcsak szétszóródtak, s darabjai részben megsemmisültek, de a művészeti anyag egykorú inventálására általában jellemző információszegénység miatt a gyűjteményi egységek virtuális rekonstrukciójára sincs lehetőség. Ahogyan az adatból tudott egyházi adományok, a szerzetesrendeknek, templomoknak juttatott felszerelések sorsa is jórészt ma már követhetetlen.

Az országbíró tulajdonában volt ingatlanok (vár, kastély, városi ház) berendezésének (mű)tárgyaiból, valamint a sárvári tárház és a pottendorfi Kunstkammer leltáraiból a jelentős forrásmennyiség ellenére ennélfogva legfeljebb csak gyűjtői preferenciákat olvashatunk ki, minőségigényt, megrendelői hozzáértést és ízlést azonban nem. Ezzel együtt a kutatás mára eljutott odáig, hogy Nádasdy mesterfoglalkoztatásának szintjét ne a frappánsan hangzó hivatkozás, az Augsburgban udvari ötvöst tartó arisztokrata megrendelői tudatossága és magabiztossága¹³ jellemezze elsősorban, hanem főként azoknak az első vonalbeli művészeknek a névsora, akik kortárs említésben vagy egy-egy szerződésben, gazdasági feljegyzésben, de inkább a munkájukért járó hátralékot követelve a megtizedelt forrásokban azért felbukkannak, s akikkel az országbíró minőség és választékosság iránti igénye pontosan leírható. Az építészek, stukkátorok, festők és ötvösök olyan prominenseiről van szó, akik elsősorban voltak részesei a bécsi udvar, a kormányzati hivatalok vagy az osztrák arisztokraták és egyházi vezetők megbízásainak is. Mert úgy hiszem, Nádasdy pontosan tudta, hogy egy mű reprezentációjának rangját a mit és a hogyan mellett alapvetően határozza meg MAMŰL 8, 2008, 64–70.

12 Lásd az ide vonatkozó irodalmat a teljesség igénye nélkül: SITTE 1899, I. 87–96; UŐ uo. 35.

1900, II. 66–75; MOHL 1900, 616–627; TAKÁTS 1902, 122–127; SITTE 1907, I. 47–81; II. 117–137; SITTE

1908, 31–52; SCHOEN 1921; SCHOEN 1923; RÓZSA 1970; RÓZSA 1973; GALAVICS 1976; RÓZSA 1991;

BUZÁSI 2000; BUZÁSI 2001; G. ETÉNYI 2002; Kat. Mariazell és Magyarország 2004, 101–104 (GALAVICS GÉZA), GALAVICS 2004, TOMA 2010; VISKOLCZ 2010; VISKOLCZ 2013; UGRY 2014;

MENTÉNYI 2015a; VISKOLCZ 2015; VISKOLCZ 2015a; BUZÁSI 2015, valamint Nádasdy utazásaira:

MARCZALI 1883; KOMÁROMY ANDRÁS: Nádasdy Ferenc római zarándoklása. Történelmi Tár 22 (1899), 720–722; HORN 1989; VISKOLCZ 2011; KIRÁLY 2015. A Nádasdy család és főképp Nádasdy III. Ferenc szerepére az országos politikában, integrációs törekvésére a bécsi udvarban és az udvari elitben: TOMA 2002; TOMA 2005; TOMA 2007; DOMINKOVITS–PÁLFFY 2010; TOMA 2013;

TOMA 2015; FUNDÁRKOVÁ 2015; PÁLFFY, GÉZA: Kampf um Transdanubien. Die Familie Nádasdy und die ungarische Aristokratie im 16. und 17. Jahrhundert. In: Die Familie Nádasdy vom 16. bis ins 20. Jahrhundert. Tagungsband der 29. und 30. Schlaininger Gespräche 2009/2010. Hg. v.

Rudolf Kropf. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland (WAB) Bd. 154. Eisenstadt 2015, 48–54. Nádasdy Ferenc 2014-ig frissített részletes bibliográfiája, közéleti pályájának dátumok szerinti áttekintése, valamint tartózkodási helyeinek levéltári forrásokon alapuló itineráriuma:

www.barokkudvar.hu

13 A témával kapcsolatban ld. alapvetően KISS 2010; KISS 2010a; KISS 2015.

az alkotó kiléte – részben az elvárt minőség garanciájaként, részben mert személyében a művész egyben közvetítője is volt az előkelő megrendelőkör által érvényesülő társadalmi presztízsnek. Azaz nemcsak a megvalósulás színvonala, valamint a mű esztétikai és tartalmi lényege, de a művész maga is a reprezentációs eszköztár része volt. Aminek felismerésére, főként pedig hasznosítására nem sok hazai arisztokrata műpártolásával kapcsolatban hivatkozhatunk.¹⁴

Kérdés ezek után, hogy milyen mértékben és milyen műfaji szóródásban tapasztaljuk Nádasdy megrendeléseiben a Bécsből vagy távolabbról jött, esetleg ott működött művészek jelenlétét. Különösen mert vezetői elitbe tartozó arisztokrataként kiépített kapcsolatrendszeréhez, gyűjteményei gazdagságával is mérhető vagyonához hajlamosak vagyunk elsősorban külföldön is rangot szerzett alkotókat társítani. A fő kérdés azonban mégis az, hogy az országbíró által alkalmazott mesterek száma és származásuk területi megoszlása hogyan viszonyul a hazai kortársak megrendelő–

építtető tevékenységéből ismert adatokhoz? Tovább nézve: vannak-e egyáltalán a hazai arisztokraták mesterválasztásának ez időben – a 17. század második és harmadik negyedében – olyan tényei, amelyek jellegzetesnek vagy éppenhogy egyedinek mondhatók? Leszűrhető-e a mesterfoglalkoztatásról tudottakból bármi, ami túlmegy a gyakorlati szempontokon? Milyen mintázatot mutat az arisztokrata megrendelők mesterhasználata a szakmai hierarchia terén, illetve a feladattípusok megoszlásában?

Értve akár úgy is, hogy milyen arányú és pontosan milyen megbízásra terjed ki a Bécsből hívott művészek és mesterek, valamint az egyéb – a Magyar Királyság-beli, stájer, alsó-ausztriai – városi iparosok, illetve az uradalmi kézműves alkalmazottak részvétele egy-egy arisztokrata foglalkoztatási praxisában?

Az alább tett megállapítások támpontja egy számokban is kifejezett rendszerezett összesítés, amelynek alapját Koppány Tibor, Petr Fidler, Kuno Schumacher és Harald Prickler forrásokra támaszkodó mesteradattárai,¹⁵ valamint az azokban érintett családok mecénástevékenységét feldolgozó, adatközlő tanulmányok adják. Ezeket Nádasdy Ferencre és Esterházy Pálra vonatkozóan levéltári forrásokból nyert további mesteradatokkal egészítettem ki. Az áttekintéssel azoknak a főúri megbízóknak a mesterhasználatát igyekeztem feltérképezni – elsősorban Nádasdyra szóló tanulsággal –, akik nyugat-dunántúli birtokokkal, magas hivatali pozícióban vagy országos méltóságok viselőiként, illetve a családjuktól hagyományozott kapcsolati tőke birtokában Bécs és az udvari arisztokrácia közelségét élvezve folytattak az országbíróval összemérhető építtető–műpártoló tevékenységet. Az összehasonlításban Nádasdy III. Ferenc országbíró, királyi helytartó (1623–1671) mellett, akinek megrendelői tevékenységével alább önálló fejezetek foglalkoznak, Esterházy Miklós nádor (1583–1645), Pálffy IV. Pál kamaraelnök, majd nádor (1592–1653), illetve az egyes vár-építkezések korai adataiban (Vöröskő, Bazin) megrendelőként tőle gyakran nem elkülöníthető fivérei, Pálffy II. István koronaőr (1587–1646) és Pálffy II. János főkamarás, koronaőr (1588–1646), továbbá Batthyány I. Ádám dunántúli főkapitány (1610–1659), Pálffy IV. Miklós főkamarás, koronaőr (1619–1679), valamint Esterházy Pál

14 Hasonló jelenségre mutat rá Friedrich Polleroß is az udvari festők, jellemzően Franz Luycx bécsi arisztokrata megrendelőkörével kapcsolatban, POLLEROSS 2015, 239, 242–243.

15 KOPPÁNY 2002; KOPPÁNY 2002a; KOPPÁNY 2011; FIDLER I–IV; SCHUMACHER 1991; PRICKLER

2013.

főudvarmester, későbbi nádor (1635–1713) megrendelői adatait összesítettem, oly módon, hogy Esterházy Pál csaknem két emberöltőnyi, 58 évig tartó mecénáspályájának – méltányosságból – csak a Nádasdy Ferenc haláláig tartó, mintegy 26 évét vettem figyelembe; ami számszerűen is csaknem egyenértékű az 1670 szeptemberében letartóztatott és kivégzésekor 48. életévét kevéssel azelőtt betöltő Nádasdy mecénásként aktív 27 évével. Közéleti pozíciója és a bécsi arisztokrácia tagjaival való – részben rokoni – kapcsolatai alapján ide tartozna Zrínyi Miklós főlovászmester, horvát bán (1620–1664) is, azonban építkezéseiről, művészeti megrendeléseiről adatszerűen nagyon kevés áll rendelkezésre, ezért az ő tevékenységét ebben az összefüggésben csupán egyes építőmesterekkel kapcsolatban tudom érinteni.

Az összegyűjtött adatok korántsem kiegyenlítettek, sem a megrendelők, sem a foglalkoztatott mesterek felől nézve. Az aránytalanságok a forrásadottság különbségeivel magyarázhatók: a Batthyány, a Pálffy vagy az Esterházy család levéltárainak egyenletes bőségétől és viszonylag koherens teljességétől messze elmarad Nádasdy országbíró igen hiányos, esetlegesen fennmaradt gazdasági iratainak és leveleinek mennyisége, ami mecénástevékenységének még csak hozzávetőleges rekonstrukciójához sem nyújt elegendő alapot. S bár semmivel nem kompenzálható a megrendelői adatokban fennálló hiány, a kortársak megbízói szokásainak, főképp építtetői gyakorlatának példája azért kínál egy lehetséges olvasatot Nádasdy mesterfoglalkoztatására is. Az országbíró közvetlen körébe tartozó kortársak mesterhasználatának alábbi áttekintése és elemzése így nincs minden haszon nélkül.

A felsorolásban szereplő arisztokrata megrendelők a század közepe körüli évtizedek legerőteljesebb, legaktívabb építtetői voltak. A hazai művészettörténetírás az ő mecenatúrájukban jelölte ki – főképp az építészet és az építészeti dekoráció terén – a barokk stílus meggyökerezésének idejét, esztétikai köznyelvvé válásának kezdetét.

Korszerűsítő törekvésüknek, újdonság iránti vágyuknak és igényességüknek köszönhető a császárváros művészeti erőterébe tartozó mesterek sorozatos alkalmazása, elsősorban a várak, kastélyok külső és belső megújításában. A szakirodalom már több évtizeddel ezelőtt megrajzolta azt a jórészt rokoni–kapcsolati hálót, amely a Dunántúl és a Felvidék nyugati régióiban a 17. század második és harmadik negyedében folytatott építkezések elsősorban olasz mestereit munkaszervezetileg is összetartotta. Az Észak-Itáliából származó mesterdinasztiák Bécsben letelepedett tagjairól,¹⁶ a császári udvar, valamint az osztrák és cseh-morva birodalmi arisztokrácia építkezésein olykor tervezőként, de leginkább kivitelezőként foglalkoztatott építőmesterekről, kőművesekről, pallérokról és stukkátorokról megbízókörükkel együtt először Garas Klára állított össze adatgazdag, ma is érvényes áttekintést, függelékében annak a Filiberto Luchese (Lucchese, Luchesi) (1606–1666) császári építésznek magyarországi és bécsi munkásságára szóló kronológiával, akit 1640 és 1663 között Esterházy Miklós kivételével valamennyi itt felsorolt magyar mecénás építkezésein megtalálunk.¹⁷ Az egy-egy feladatra vagy huzamosabban – olykor véglegesen – Bécsből (esetenként Grazból, mint Carlo della Torre) ideszerződött

16 Alapvető áttekintésként: HAJDECKI 1906; újabb összefoglalást ad a helybeli osztrák, valamint az Itáliából odatelepült mesterek kenyérharcáról, a konfliktusokból eredő céhbeli változásokról, a Bécsben letelepedett olasz mesterek műhelyszervezetéről, működésük kiépülő intézményi hátteréről, kapcsolati és művészetszociológiai jellemzőiről, valamint az olasz mesterek megrendelői igényeknek és preferenciáknak köszönhető általános térnyeréséről FIDLER 1996.

itáliai eredetű mesterek dominanciáját ismerve nem véletlen, hogy az alább hivatkozott forrásokban előforduló olasz építőmestereknek, kőművesmestereknek, kőművespalléroknak, kőfaragóknak és stukkátoroknak csaknem mindegyike valamelyik Bécsben tevékeny olasz művészkolónia tagja volt.¹⁸

Az olaszok foglalkoztatottságának túlsúlyára a nyugat-magyarországi régió 17.

századi építkezésein eddig is jó rálátása volt tehát a kutatásnak. Ami viszont az adatok ismerete mellett sem épült be kellően az időszak mesterfoglalkoztatásáról alkotott képbe, az a Bécsből, valamint az alsó-ausztriai és stájer területekről foglalkoztatott nem olasz iparosok és (kézműves)mesterek viszonylag nagy száma, s főképp a szakmunkák terén igen változatos összetétele. Azt gondolhatnánk, hogy a különféle mesterséget űző, többnyire bécsi szakemberek alkalmazására a hazai szerényebb ellátottság, az uradalmi központokban és a városokban működő céhek feladatokhoz mért kisebb választéka és

17 GARAS 1975. E közléshez, valamint Herbert Haupt folyamatosan hivatkozott, forrásalapú adattárához (HAUPT 2007) hasonlóan az alábbiakban a Luchese névváltozatot használom.

18 Források alapján – a teljességet nem garantálva – a következő olasz származású, Bécsben élő vagy onnan idetelepedett, illetve ideszerződött mesterekről van tudomásunk, akik az alábbi mecénások számára dolgoztak: Esterházy Miklós – Simone Retacco (1630–1632, 1634) és Giovanni Battista Carlone (1630–1643) építőmesterek, Giovanni Pietro Spazzo építő- és kőművesmester (1635, 1643, 1645, 1649), Jacopo Canevale kőművespallér (1636), Bartolomeo Spazzo (1631), Cipriano Biasino (1630-as évek első fele), Giovanni Battista Nollo (1632–1635), Domenico Carlone (1632–1635, 1643–1644), kőműves-, illetve építőmesterek, Giovanni Battista Spazzo kőfaragómester (1643–1649), Giovanni Battista Rosso stukkátor (1639–1640). Pálffy Pál, illetve Pálffy István és János – Filiberto Luchese császári mérnök, építész, stukkátor (1640, 1641, 1648–1653), Giovanni Battista Carlone (1636), Simone Retacco (1635, 1639), Francesco Piazzoli (1649) és Carlo Martino Carlone (1648–1658) építőmesterek, Antonio Rava kőművesmester (1639), Pietro Maino Maderno kőfaragó (1646–1650), Giovanni Battista Rosso (1640-es évek eleje) és Andrea Bertinalli (1646) stukkátorok. Batthyány Ádám – Filiberto Luchese építész (1640 és 1650 között többször), Giovanni Battista Orsolini építőmester (1636–1639), Carlo Retacco (1640–

1645) és Simone Retacco (1639–1645) építőmesterek, Jacopo Canevale (1637–1639) és Giovanni Battista Dordo (1641–1645) kőművespallérok, Niccolò Sagredo kőművesmester (1649–1659).

Zrínyi Miklós – Filiberto Luchese építész (1650 előtt). Nádasdy Ferenc – Filiberto Luchese építész (1656–1658), Carlo Martino Carlone építőmester (1651–1659), Valentin Spazzo/Späz (1669 k.) és Andrea Bertinalli (1653, 1657, 1659–1663) stukkátorok. Pálffy Miklós – Filiberto Luchese építész (1655), Francesco Piazzoli építőmester (1654), Francesco Bussi stukkátor (1655/1657).

Esterházy Pál – Filiberto Luchese építész (1660as évek eleje), Carlo Martino Carlone építőmester (1663), Domenico Carlone építőmester, pallér (1666, 1668), Antonio Carlone kőművespallér (1663), Sebastiano Bartoletti kőművesmester, pallér (1663, 1665, 1666, 1667), Jacopo Tornini (1655, 1662), Andrea Bertinalli (1664–1668), Giovanni (Domenico) Statio (1669, 1671 előtt), Rocco Bartoletti (1671, 1673, 1674) és Giovanni Battista Verretini (1671, 1673, 1674) stukkátorok. A fentiekhez az adott helyeken in: HAJDECKI 1906, passim; AGGHÁZY 1959 I., 279; MORPURGO 1962, passim; PREIMESBERGER 1964, passim; KLANICZAY 1964, 604; AGGHÁZY 1965, passim; AGGHÁZY

1967, 318; VOIT 1970, 18–19; ŠTIBRANYIOVÁ 1987, 80–86; KOPPÁNY 1990, 148–149, 151;

SCHUMACHER 1991; FIDLER 1994, 218–228; FIDLER I–IV; KELÉNYI 1999, 357–359; HOLZSCHUH 2001, 168, 170, 171; FIDLER 2009; KOPPÁNY 2002; KOPPÁNY 2002a; HAUPT 2007, Nr. 397, 743, 744, 2721, 2741, 3226, 3227, 3238; KOPPÁNY 2010, 154, 163; KOPPÁNY 2011; PRICKLER 2013; ŠTIBRANÁ 2013, 79, 85; DUCHOŇOVÁ 2013, 64; DUCHOŇOVÁ 2017, 105, 107; továbbá AIA; valamint MNL OL E 185 (Mf. 31995.), Fasc. 49. „Extract Waß bey der [...] Herrschafft Pottendorff an [...] Auszügl(en) vndt [...] besoldung(en) [...] bezahlt wordten” (számozatlan lapon).

csekélyebb száma miatt volt szükség. Ami részben igaz is, hiszen a 17. század utolsó harmadáig az építkezéseken szükséges iparos munka – s csak néhány mesterségre korlátozva – a nyugat-dunántúli, illetve a Magyar Királyság északnyugati régióiban Kőszegen (lakatos, 1617; asztalos, 1634; kovács 1639),¹⁹ Fraknón (kőműves, kőfejtő, 1644, 1646),²⁰ Szentmargitbányán (kőműves, kőfejtő, 1653),²¹ Győrben, ill. Moson megyében (kőműves és kőfaragó, 1649, 1655),²² Sopronban (üveges, 1626; kőműves, kőfaragó, ács, 1660),²³ Lékán (kőműves, kőfaragó, 1662),²⁴ Pozsonyban (kőműves és kőfaragó, 1630 előtt),²⁵ Stomfán és Detrekőn (kőműves, 1660)²⁶ működő céhekben volt elérhető,²⁷ s ide sorolhatóként említendők a régió fazekascéhei (Nagyszombat, 1567; Pozsony, 1569;

Sopron, 1578; Kőszeg, 1618; Győr, 1633; Modor, 1642; Pozsonyszentgyörgy, 1652;

Érsekújvár, 1662; Stomfa, 1667), ahová az építkezések adataiban gyakran előforduló kályhásmesterek is tartoztak.²⁸ Mindehhez azonban hozzá kell számítani egyfelől az uradalmakban állandó jelleggel folytatott iparűző–kézműves tevékenységet, valamint a jobbágy iparosok olykor robotként teljesített munkáját,²⁹ másfelől a megrendelők birtokai közelében található alsó-ausztriai és stájer polgárvárosok mesterkapacitását, ami a felmért időszakra nézve jelentős mennyiséget jelent és – mint alább látni fogjuk – igen tanulságos összetételt mutat. Ha így nézzük, akkor mindjárt kevésbé magyarázható a bécsi illetőségű mestereknek az a nagy száma, ami hazai foglalkoztatásban egy-egy építkezés vagy egyéb megrendelés forrásaiból, gazdasági irataiból kiderül, s még kevésbé magyarázható az, hogy ezek a megbízások milyen feladatokra szóltak.

19 BARISKA, ISTVÁN: Das Zunftleben in Güns im 16. und 17. Jahrhundert. In: Zünftiges Handwerk.

Tagungsband der 22. Schlaininger Gespräche 2002. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland (WAB) Bd. 117. Hg. v. Rudolf Kropf, Margarete Wagner. Eisenstadt 2014, 85, 86.

20 WOLFGANG GÜRTLER: Zunft und Handwerk in: Kat. Die Fürsten Esterházy 1995, 387; GÜRTLER

2014, 7, 12; PRICKLER 2013, 83.

21 SCHMELLER 1965, 196; PRICKLER 2013, 83.

22 DOBROVITS 1983, 107/5. j.; https://archives.hungaricana.hu/hu/libriregii/ MNL OL, A 57, Libri Regii 11. köt. 95–100.);

23 Magyar Néprajz 3. 1991, 150; GÜRTLER 2014, 7; KOPPÁNY 2014, 106. Periódusonként (azaz századonként, a 16–17. századra együtt) ad több szempontú statisztikai áttekintést a Sopronban polgárjogot nyert mesterek és művészek számának alakulásáról iparáganként: TIRNITZ JÓZSEF: Soproni polgárjogot nyert művészek és a képzőművészeti kultúrával kapcsolatba hozható mesteremberek. In: Házi Emlékkönyv. Emlékkönyv Házi Jenő Sopron város főlevéltárosa születésének 100. évfordulója tiszteletére. Szerk. Dominkovits Péter, Turbuly Éva. Sopron 1993, 287–301.

24 PRICKLER 1998.

25 FIDLER IV., 234, Wolf Roßbeintner címszó, aki ekkor már a pozsonyi céh tagja volt.

26 https://archives.hungaricana.hu/hu/libriregii/ MNL OL A 57, Libri Regii 15. köt. 45–47.

27 A nyugat-dunántúli helyzetre hasonló konklúzióval ld. KOPPÁNY 1988, 455; KOPPÁNY 2014, 40, 43. A külföldről érkezett, valamint hazai céhes mesterek és az uradalmi kézművesek foglalkoztatásáról átfogóan KOPPÁNY 1988, 454–456; KOPPÁNY 2014, 40–45.

28 Magyar Néprajz 3. 1991, 146–147; https://archives.hungaricana.hu/hu/libriregii/ MNL OL A 57, Libri Regii 10. köt. 889–893 (érsekújvári fazekas céh); 14. köt. 55–57 (stomfai fazekas céh).

29 Az uradalmi építőszervezet rétegződöttségéről főképp a 16. századra nézve rövid, de konkrét ténymegállapításokat tartalmazó áttekintést ad KOPPÁNY 2014, 44–45, 95.

Az alábbiakban részletezett áttekintés a bécsi művészek és iparosmesterek számarányát is figyelve összegzi a megrendelők mesterhasználatát, ezzel is jellemezve és rangsorolva magukat a megbízókat. A lista messze nem hiánytalan, már abból következően is, hogy csak a névvel számon tartott, szerződéssel, illetve számlával dokumentált vagy más módon regisztrált művészek és mesterek mennyiségi összesítését tartalmazza. Ezzel a szelekcióval kiestek azok, akik csak mesterségük megnevezésével, ezáltal nem beazonosíthatóan kerülnek szóba a forrásokban és az azokból összeállított adattárakban, a velük kapcsolatos tudnivalókat legfeljebb csak megemlítem. Az alábbi értékelés mindenesetre ennek figyelembevételével érvényes.

I. 2. A „BÉCSIHÁZ” KÉRDÉSE. A CSÁSZÁRIUDVARMESTEREIAMAGYARARISZTOKRATÁK MEGBÍZÁSAIBAN

Némi tanulság az összesítésből már most előrebocsátható, főképp a Bécsből hívott művészek és mesterek alkalmazására nézve. Úgy tűnik, hogy ebben nem játszott szerepet az, hogy a megbízó viselt-e országos méltóságot, volt-e magasabb udvari tisztsége, címe, ami a reprezentációban egy ahhoz mért, komolyabb szintet igényelt, ahogyan nem volt közvetlen összefüggés az udvar világába való beágyazottsággal, az ottani kapcsolatokkal sem. Példa erre Esterházy Pál, aki 1681. évi nádori kinevezéséig nem viselt országos hivatalt, az udvari főméltóságok sorában a magyar királyi főudvarmesterségig jutott (1661), viszont nem sokkal azt követően titkos tanácsosi címet kapott, s ekképp (már 1662-ben) jelen volt a központi kormányszervek (Titkos Tanács, Udvari Haditanács) magyarországi ügyekről szóló tárgyalásain,³⁰ azaz az osztrák tanácsosok mellett ha korlátozottan is, de időnként részese lehetett az országot érintő politikai-katonai döntések előkészítésének. Udvari kapcsolataiban ez biztosította a legmagasabb szintet. Ezzel együtt ő az, akinek az 1670-es éveket megelőző mecénás tevékenységéből a legtöbb bécsi művész és mester nevét ismerjük, szám szerint 34-et. A

„mennyiségi megfelelésben” ellenpélda az a Pálffy Pál, aki 1625-től a Magyar Kamara elnöke, királyi tanácsos és királyi főpohárnokmester volt, 1646-tól a Titkos Tanács tagja, valamint országbíró 1649-ig, amikor is nádorrá nevezték ki. Pálffy 1654-ben bekövetkezett haláláig a részben testvéreivel közösen folytatott, jól dokumentált építkezéseken és rezidencia-átalakításokon 25 különböző bécsi mestert foglalkoztatott.

Az ekkor még politikai karrierje elején álló Esterházyval szemben ő ráadásul nem csak országos méltóságok viselője, de a 16. század vége óta apja, Pálffy II. Miklós révén a császári házzal szoros, személyes kapcsolatot ápoló főrendi család tagjaként az udvari elit körében a 17. század elejétől a legnagyobb tekintéllyel és a legbefolyásosabb – részben családi – összeköttetésekkel rendelkező magyar arisztokrata volt, aki nemcsak alkalomszerűen látogatott el Bécsbe, de ideje egy részét ott is töltötte.³¹

30 PÁLFFY 2004, 53/28. j., 55.

31 KOLTAI 2002a, 71. Pálffy Pál politikai pályájára és a család bécsi integrációjára FUNDAREK 2003, 16–17; FUNDÁRKOVÁ 2009, különösen XV–XXIII; PERES 2009, passim; újabban PERES 2014, passim, FUNDÁRKOVÁ 2013, 396–407, illetve a politikusi karrier monográfiájaként: FUNDÁRKOVÁ 2018.

Továbbá család 16–17. századi karrierjének kezdeteihez tbk. PÁLFFY 2002a, 315–316, 3; PÁLFFY

GÉZA: A Pálffy család felemelkedése a 16. században. In: Pálfiovci v novoveku. Vzostup významného uhorského šlachtického rodu. Zborník z vedeckej konferencie. Ed. Fundárková, Anna – Pálffy Géza.

Magyar arisztokrata számára a császárvárosban birtokolt háznak úgy tűnik, inkább volt státuszjelző szerepe – s mi tagadás, bérbe adásából származóan olykor anyagi haszna is –, semmint huzamosabb ottlétre szóló jelentősége. A virtuális magyar királyi udvar csupán alkalmi reprezentációs kötelezettséggel járó kiüresedett, formálissá vált címei és tisztségei, valamint a bécsi központi kormányzat magyar főrend előtt csak kivételes esetben – rendszeres jelleggel inkább csak a Magyar Udvari Kancellária fontosabb tisztségeire korlátozva – megnyíló intézményei éppenhogy nem tették indokolttá vagy vonzóvá az udvar nemzetközi világában nehézkesen mozgó és magukat többnyire idegennek érző magyar arisztokraták számára az amúgy is költséges bécsi tartózkodást.³² Az udvari közegbe integrálódást az esetenként anyagi terhekkel is járó bécsi ingatlan pedig nem feltétlenül tudta előmozdítani, illetve annak lehetséges előnyeit növelni.

Ezzel együtt mind az Esterházy, mind a Pálffy család rendelkezett Bécsben palotával, illetve házzal, ami – általában véve is – éppenséggel magyarázatot adhat arra, ha a fenti számoknak megfelelően némelyik iparos munkára onnan szerződtettek volna magyarországi építkezéshez szakembert. Ám itt sem tapasztalunk tendenciát vagy bármiféle következetességet. Mert bár Esterházy Miklósnak, akinek építtető–mecénás tevékenységéhez 20 bécsi mester nevét tudjuk kapcsolni, Dersffy Orsolyával kötött házassága révén már 1612-től volt Bécsben, a Wallnerstrassén saját ingatlana,³³ 1627-ben, Nyári Krisztinával való házassága idején egy újabb házat vett,³⁴ azt, amelyből csak jóval a vizsgált időhatáron túl, 1687 és 1695 között építtette meg fia, Esterházy Pál a ház, valamint az 1660-as években hozzá szerzett környező épületek lebontásával a család bécsi palotáját.³⁵ S bár van adat a régi bécsi házban foglalkoztatott helybeli mesterre is:

az 1665-ben ott dolgozó Leonhardt Kurtz bécsi asztalosra³⁶ vagy Johann Wimpassinger (1616 k.–1679) kályhásmesterre, aki ráadásul a bécsi udvar alkalmazottja, Hofhafner volt,³⁷ a kettejükre vonatkozóan tudott feladatok nem függtek össze jelentős átalakítással. Nem találkozunk viszont bécsi házon folytatott munkálatokkal Pálffy Pál jól adatolt építkezésein, részben talán amiatt, hogy nem rendelkezett saját palotával a császárvárosban; Franziska Maria Khuen von Belasyval 1629-ben kötött házasságát követően ott-tartózkodásai idején felesége családi örökségét használta, a mai

Bratislava 2003, 30–35.

32 A 17. század első felére is jellemző jelenség okaira és gyökerére: PÁLFFY GÉZA: A bécsi udvar és a magyar rendek a 16. században. Történelmi Szemle 41 (1999) 341–344; PÁLFFY 2002a, 315–318, 321–323; a bécsi ház meglétének 16. századi számarányaira is az arisztokrácián belül: PÁLFFY

2002a, 115–116; 17. századi példákkal is jellemezve a kérdést: KOLTAI 2012, 27–29. A Magyar Udvari Kancelláriáról alapvetően: FAZEKAS 2018.

33 PERGER 1994, 6; CZEIKE 1992–1997, Bd. 2, 223–224.

34 S. LAUTER 2005, 160.

35 A palota 14 lakóház (három Freihaus és 11 polgári ház) helyén épült meg, PERGER 1994, 11–24;

PONS 2001, 336.

36 Leonhardt Kurtzra KOPPÁNY 2011, 103. Kurtz számlája: MNL OL P 125, 108. cs. Nr. 10.858.

(Koppánynál tévesen megadott, 10.860. sz. jelzettel). A számla részben ablakok készítéséről szól.

37 Johann Wimpassingerre KOPPÁNY 2011, 109, itt Weinpässer névváltozatban. Életadataira, valamint bécsi udvari működésére: HAUPT 2007, Nr. 4266. Számlája: MNL OL P 125, 108. cs. Nr.

10.857.

Josephsplatzon álló palota 16. század végén, Rudolf Khuen von Belasy által épített elődjét.³⁸

Nem magyarázza a bécsi ház, illetve palota esetleges megléte a többi arisztokrata megbízásaiban előforduló mestereket sem. A források szerint legkevesebb 22 bécsi mestert foglalkoztató Nádasdy Ferencnek volt ugyan felmenőitől örökölt háza a Burg közelében, szemközt az Augustinerkirchével, a szomszédságot tekintve már a 16.

században is igen előkelő helynek számító környezetben,³⁹ ezen azonban az ő idejében építkezésről, karbantartásról, esetleges belső átalakításról nem maradt fenn adat. Mi több, a vagyon lefoglalása során, 1673-ban elvégzett becslés a házat kifejezetten rossz állapotúnak írta le, a városban példa nélkül állóan rozzant ablakokkal, ajtókkal és erősen sérült tetővel.⁴⁰ Nem rendelkezett viszont saját ingatlannal a császárvárosban Batthyány Ádám, jóllehet ifjabb éveiben fizetéssel is járó udvari szolgálata révén az uralkodó legbelső köréhez tartozva néhány évig ténylegesen is Bécsben élt.⁴¹ Későbbi megbízásaihoz ennek ellenére – vagy tán épp emiatt – eddigi tudásunk szerint 29 bécsi mester nevét köthetjük, vagyis Esterházy Pál után a legtöbbet. A Batthyány család tagjai a század elején Bécsben járva a Nádasdyak házának felső emeletét bérelték, majd a Himmelpfortgassén álló Rákóczi-házban vagy esetleg a Zrínyi-házban szálltak meg, de maga Batthyány Ádám is bérelt szálláson lakott, dacára 1630 és 1637 közötti, 1633-ig viszonylag folyamatosan ellátott kamarási tisztségének – mi több, később is ezzel a megoldással élt, amikor alkalmanként Bécsbe látogatott.⁴² Zrínyi Miklósnak, akinek

38 Vö. CZEIKE 1992–1997, Bd. 4, 481. Nem tud saját palotáról Pálffy Pál politikai életművének kutatója, Anna Fundarková sem, ő saját tulajdonként egy Gänserndorfban (Marchfeld, Alsó- Ausztria) álló kúriát említ, amelyet feltételezése szerint ugyancsak bécsi tartózkodásai idején lakhatott: FUNDÁRKOVÁ 2013, 401.

39 A bécsi ház Nádasdy Tamás idejéből való építési adataira: TÓTH 1973, 218, 266/85–87. j. Az Augustinerkirchével szemben álló, a 14. században Zeughausként („Altes Harnischhaus”) szolgáló épület (ma Augustinerstraße 12.–Dorotheergasse 19. által határolt sarok) 1547-ben még Marquard Khuenring tulajdona volt. Az 1563. évi Hofquartiersbuch – azaz az udvari alkalmazottak kötelező beszállásolását a városfalon belüli háztulajdonosok részére rögzítő könyv – bejegyzése szerint az épület Károly főherceg, a Salm grófok és az Alsó-ausztriai Kancellária szomszédságában volt (DOMINKOVITS–PÁLFFY 2010, 776), s az 1566-ban készült Hofquartiersbuch bejegyzésében (akkor a 756. szám alatt) „Herrn Nadasti haus Freyhaus”-ként szerepel. A házon Nádasdy Tamás már 1556 áprilisától legkevesebb az 1561. év végéig jelentős átépítéseket, bővítéseket, javításokat végeztetett. Biztonsággal csak annyi tudható, hogy 1587-ig a családé volt, de nem ismert, hogy a 16. század folyamán mikor került hozzájuk. Jóllehet források egyelőre nem állnak rendelkezésre, feltételezhető, hogy 1587 és 1650 között is a Nádasdyaké – amikor is Nádasdy III. Ferenc saját házának mondja. DEÁK 2015, 571–583.

40 TOMA 2005, 52; Az alsó-ausztriai Bauschreiber által 1673. január 9-én felvett állapotleírásból hosszan idéz és közli a renoválás legfontosabb teendőire tett árbecslés összeggel ellátott tételeit is: DEÁK 2015, 582–583. A bécsi házat 1673 áprilisában 18.000 forintra becsülték, az elsődleges, legszükségesebb javítások teljes összegét pedig 3008 forint 30 dénárra. Uo. 583, továbbá a ház későbbi sorsával is foglalkozik: TOMA 2010, 861.

41 Kamarási szolgálatáról és az ezzel járó bécsi életről: KOLTAI 2012, 109–114.

42 Ld. előző jegyzet, valamint KOLTAI 2002a, 59, 61. KOLTAI 2013b, 321–326. Hogy kamarási szolgálata idején is bérelt szálláson élt, azt anyja, Lobkowitz Poppel Éva 1632 novemberében írt levele is igazolja, amelyben attól óvja Batthyány Ádámot, hogy felesége, Formentini Auróra – a tervek szerint – Bécsben hozza világra első gyermekét, Mária Eleonórát, merthogy „minemő

mesterfoglalkoztatásából mindössze két bécsi nevet ismerünk, a család szerzeményeként ugyancsak volt háza Bécsben a Freyungon, amelyet még dédapja, a szigetvári Zrínyi Miklós vásárolt 1554-ben.⁴³ Miután az 1649-ig öccsével, Péterrel közösen tulajdonolt, majd vagyonmegosztással megszerzett házat a költő (valószínűleg pénzügyi okból) 1651 decemberében eladta, a Maria Sophia Löbl udvarhölggyel 1652 áprilisában megtartott esküvő után hivatalos bécsi látogatásai idején minden bizonnyal felesége palotájában szállt meg, amely a Löbl-bástyával szemben állt.⁴⁴ Egyelőre bizonytalan, hogy a vizsgált időhatáron belül volt-e saját bécsi háza Pálffy Miklós főkamarásnak és koronaőrnek, Pálffy István fiának, valamint Pál unokaöccsének,⁴⁵ akinek műpártolásából 13 bécsi művész és mester nevét ismerjük. Ugyanis nem lehet tudni, hogy mikor vásárolta meg azt a fiaira örökített ingatlant, amelyről 1679 januárjában tett végrendeletében hagyatkozott. Mindenesetre az irat, amely 1679 augusztusában bekövetkezett halálakor⁴⁶ lépett érvénybe, a bécsi „szabad kúriát” romos állapotúnak mondja, amelynek rendbehozatala Maria Eleonora Harrachot, Pálffy feleségét terhelte volna.⁴⁷ Ehhez képest a kortársak közül Esterházy Pál mellett egyedül Pálffy Miklóssal kapcsolatban tudjuk, hogy házán helybeliekkel végeztetett munkák folytak; a gróf halálának évéből adatolt három mesternév alapján arra lehet következtetni, hogy a tulajdonos végül maga látott hozzá a felújításhoz. Erre utal Hans Jenck bécsi ácsmester 1679 áprilisában kelt részletes szerződése, amely saját feladatai mellett kőművesmunkákat is említ,⁴⁸ továbbá David Khöll (†1683) bécsi udvari kőfaragó⁴⁹ jelentős összegről szóló elszámolása, amelyben a Schenckenstrassén álló, s a részletezett teljesítés szerint legalább egyemeletes reprezentatív megjelenésű palota külső és belső kőműves munkáiról, valamint faragványairól és szobordíszeiről esik szó.⁵⁰ Rajtuk kívül van még adat egy Piazol nevű állítólagos kőművesmesterre is, ugyancsak a Schenckenstrassén folytatott építkezés munkáiban, aki a Pálffy Pálnak több

gyalázatodra lenne, ha ott fönn lenne gyermeke, zsellyér házban lakol, amely nem tied, itt penig az Úristen minemő szép várakkal látogatott”, ld. KOLTAI 2002a, 66.

43 A Freyung 2. (régi számozással: 240 és 241. szám) alatt álló dupla házról, annak vételéről, valamint 1651. évi eladásáról: DEÁK 2015, 570. Ettől eltérő, 1560 és 1563 közötti vételt ír VARGA

2016, 172.

44 Vö. SCHMIDT PÉTER: A Zrínyi család házai Bécsben. In: Költő, hadvezér, államférfi Zrínyi Miklós 1620–1664. Kiállításkatalógus, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 2014, 64–70. Zrínyi házasságáról: PÁLFFY 2007, 55–57. Maria Sophia Löbl életének udvarhölgyként eltöltött időszakára: KELLER 2005, 295–296.

45 Pályáját, valamint házasságát bővebben tárgyalja FUNDÁRKOVÁ 2013, 411–412.

46 JEDLICSKA PÁL: Eredeti részletek a gróf Pálffy-család okmánytárához 1401–1653 s gróf Pálffyak életrajzi vázlatai. Budapest 1910, 505–507.

47 PERES 2009, 81–82; PERES 2014, 121–122. Maria Eleonora Harrach az özvegy császárné, Eleonora Gonzaga kamaráshölgye volt, Pálffyval való házassága is az ő kívánságára jött létre.

Megözvegyülve, haláláig I. Lipót gyermekeinek nevelőnője (Aya) volt, ld. KELLER 2005, 279–280.

48 FIDLER III, 225.

49 HAUPT 2007, Nr. 989. Khöll tán e feladattól nem függetlenül még ugyanabban az évben vett egy házat Bécsben. Adalék szakmai kapcsolataihoz, hogy Domenico Carlone „Bürgerlicher und Hof-Maurermeister” gyermekeinek kijelölt gyámja volt: HAJDECKI 1906, 50.

50 FIDLER III, 227.