S Z E R K E S Z T I H E I N R I C H G U S Z T Á V
________________ VIII________________
KÉT NEMES ROKON
S Z Í N M Ű Ö T F E L V O N Á S B A N
l(,34
f o r d í t o t t a
RÓZSA DEZSŐ
B U D A P E S T
KIA D JA A MAGYAR TU D O M Á N Y O S A K A D É M IA 1919
A r a IO k o ro n a .
s z e r k e s z t i He i n r i c h Gu s z t á v
____________V i l i ____________
KÉT NEMES ROKON
S Z ÍN M Ű Ö T F E L V O N Á S B A N
IÓ34
F O R D ÍT O T T A
RÓZSA DEZSŐ
BUDAPEST
KIADJA A MAGYAR TU D O M Á N Y O S A K A D É M IA
A K é t nemes rokont először 1634-ben adták ki, m int Fletcher és Shakespeare m unkáját. Czímlapja jelzi, hogy a király színészei adták elő a Blackfriars-ben. 1566-ból való Edw ards Pálam on and Arcyte czímű elveszett d rá
m ája, m elyet O xfordban játszottak, de ez — a m eny
nyire a feljegyzésekből következtethetjük, különbözött a K é t nemes rokontó\. T án egy ál-shakespeare-i drám a sem k eltett annyi vitát, m int ez. Az bizonyos, hogy k ét szerző müve, de nem határo lh ató el pontosan e k ét rész. Fletcherben m ajdnem m ind m egegyeznek az irodalom történetírók (a 2., 3., 4. felvonás csaknem egé
szen az övé). Sok érv szól M assinger szerzősége mel
lett : a jellem zés módja, az orvosi czélzások, Massin- g ern ek hasonló tárgyú darabja (The Lover’s Progress, melyben szintén két testvér szeret egy nőt). De ép annyi szól ellene, m int m ellette N ém elyek szerint a nem Fletchertől szárm azó részeket B eaum ont írta.
A kérdés eldöntve nincs.
A drám a stílusa Shakespeare élete végén írt d rá
m áinak stílusára em lékeztet, erre vall a gondolatok mélysége s a m etaphorák bősége. Helyesen állapítot
ták meg, hogy nincs a darab b an semmi, a mi Shake- speare-é ne lehetne, de olyan sincsen benne, a mi feltétlenül csak Shakespearetől szárm azhatik. Shake-
I*
speare szerzősége ellen szól, hogy Shakespeare nem d eg rad álh atta O pheliát a b ö rtö n ő r leányának alakjáig.
Emília, b ár néha Im ogénre vagy P erditára emlékez
tet, F letcherre valló alak, valam int a börtönőr s a lovagok és a b arátság felfogása is reá utal. F letcher ethikája halasztatja el T heseussal a h ázasságát az ele
jén. Theseusból van valam i Prosperoból és Perikies
ből, Gerrold, a pedáns iskolam ester H olofernesre emlé
keztet a Felsült szerelm esekben.
A K ét nemes rokonban harm onikus egységben együtt van középkori regény, erzsébetkori vígjáték és klasszikus legenda. Kiváló kutatók vannak azon a nézeten, hogy e d rám át csak Shakespeare remekei m úlják felül. Annyi bizonyos, hogy az ál-shakespeare-i drám ák között a legnagyobb értékű. Gyönyörű a m eg
nyitó jelenet ; a befejezése nem nagyon elégít ki deus ex m achinaszerű m egoldásával. A jelenetek nagyon szabadon váltakoznak, a személyek sokat monologi- zálnak ; sok a lyra, epika, legtöbb a rhetorika. A drá
mai valószínűség gyak ran esik áldozatul a látványos
ságnak. Á ltalában az egész drám a hosszadalm as : a bö rtö n ő r leányának őrülési jelenetei, a jelenet a bör
tö n ő r és leánya közt, a nők könyörgése a viaskodó ifjak életéért stb. Sok a valószínűtlen elem ; m ég oly csekélységekben is szem betűnő, hogy A rcitast álruhá
ban nem ism erik fel s hogy földmívesnek tartva, mégis oly előkelő helyet biztosítanak neki az udvarban.
A két ifjú jelleme nem sokban különbözik egym ástól ; m indkettő a vitézség és becsület m intaképe. Palem on m ondja : én legyek az első paripa a fogat előtt, után- fogat nyom ában nem leszek ! Igazi szerelem ről és szenvedélyről nincs itt szó, m ert a két lovag csak látta Emíliát. Arcitas szerint nem árulás a szerelem oly szépség szolgálatában, m int a minő Emilia. Palem on
büszkén hirdeti, hogy hálóját sohasem vetette ki m ás
nak hitvesére s hogy nem szabad visszaélni a kedves
nek nevével. A két női alak rajza halvány, Emilia m ég határozottabb, m ert igazi nőiessége inkább ju t kifeje
zésre.
Egy helyütt azt találjuk :
V áro s e földteke S rejti e z e r út, S h alál v á sá rte ré n m ind összefut.
Ez a v ásártér nagyon csendes a drám ában, mely az igazi szenvedélyből keveset m utat. A halált tartják itt a dicsőség átk á n a k s ez nehezedik szörnyű teherrel a k ét ifjúra, kik a nyom or és feledés gyerm ekeinek érzik m ag u k at :
M egérik a szőlő, d e nem nekünk, M egjő a n y á r is m inden öröm ével, S itt m ég h id eg , holt tél vesz c s a k körül.
Csak az a vigaszuk, hogy ketten együtt szenvedik el a végzet dühét s h a így össze vannak nőve, nem vesz
hetnek el. Pessim ism us hangzik ki a jó befejezés elle
nére is ; az, hogy sem m iség minden gyönyör, mely hívságokra csábítja az em bert ; a külső csal, a mi külsőleg szép, az gonosz, «a ki nem ép olyan, mint ők, az barbár, s a ki itt barbár, az m ind szörnyeteg».
Szorongásoknak van kitéve az ember, «csak kardunk és ügyünk legyen velünk s ak k o r a halált is rendület
lenül tűrjük el», m ondja a két ifjú. G yorsan kell csele
kedni ; náluk többet ér m ár az első gondolat, mint m ásoknál hosszú m egfontolás. De azért azt halljuk, hogy a ki a földnek kincseit ak arja m egismerni, az először hatoljon a mélybe. K egyetlen bölcseség az, mely a fiatal ágak v irág át letépné csak azért, m ert talán m eg rán tan ák a férgek. A töm eggel úszni kell,
m ert a ki nem úszik az árral, az vagy elmerül, vagy pedig semmivé lesz erőlködése. Szomorú sors azé, a ki túléli a töm eg szeretetét. Vénus m agasztalását ta- áljuk, m ert »általa forgatja m eg a m ankót a béna is». Marsé a dicsőség azért, m ert ő hozza helyre a ki
zökkent szörnyű időket s m egrázza a rom lott állam ok alapjait, régi k o rh ad t jogok felett ta rt végítéletet, m eg
gyógyítja a földet ha beteg s m egóvja a világot attól, hogy végtelen sokaság el ne lepje . . .
A drám a forrása C haucer T he K n ig h t’s Tale-ja, m elyet híven követ. Chaucernél nincs m eg Hyppo- lita könyörgése az elején, az Emilia és a ko- m orna közti társalgás. A drám ában nem az van, hogy Pirithous jóindulattal viseltetik A rcitas iránt, és ezért szabadította ki, hanem , hogy látogatóban volt T heseusnál és egyszerűen kieszközölte szaba
dulását. A drám ában A rcitasért küldenek és Pale- mon m agában tö p ren g ; A rcitas siránkozása tá
vozásán nincsen a drám ában. Ép igy hiányzik A rcitas álom látása, melyben ő t M ercur Athén felé irányítja. C haucernél A rcitast egy k am arás veszi m agához, a drám ában T heseus közelébe kerül. C hau
cernél Palem on egy b arát segélyével szökik m eg ; így válik feleslegessé a szerelmi viszony a b ö rtö n ő r leányá
val. A drám a a kor követelm ényének te tt eleget, mi
dőn m ellékcselekm ényt is adott. C haucernél a m eg
szökött Palem on az erdőben a k a rt rejtőzni addig, míg T h eb áb a m ehetett, hogy o tt barátaitól kérjen tám o g a
tást. Arcitassal való találkozása ugyanolyan C haucer
nél, m int a drám ában. Palem on szintén m int álnok b arát ellen kel ki Arcitas ellen, ugyancsak m ásnapra m ondja, hogy visszajön, m indkettőben a rra jön T h e
seus, a nők kérése rövidebb a drám ában, de közben Emilia azt ak arja itt, hogy többé ne fogjanak érte
fegyvert C haucer hosszadalm asan írja le a vitézi torna előkészületeit, a mi a drám ában hiányzik, viszont ez a hosszadalm asság em lékeztet a drám a terjengős rész
leteire. K ülönböző a V enushoz és D ianához intézett ima, a drám ában világosabb és érzelgősebb. Mások a jelek is, m elyeket az istenek adnak, Venus és Mars vitája. A vitézi torna Chaucernél plasztikusabb, m ert előttünk folyik le. C haucernél nincs m eg az a keleti motívum, hogy a kísérőknek is m eg kell halniok.
Chaucernél a boszúnak egy szelleme jö n elő a föld
ből. A drám ában rövidebb Arcitas búcsúzása az élet
től. C haucer leírja a halotti szertartást is. A drám a befejezése részletesebb ; C haucer sokat moralizál. A mi Chaucernél isteni szeszélyből történik, a drám ában a véletlen benyom ását teszi ránk, úgy látszik, m intha a sors játékszere lenne az ember. C haucer felfogása derűsebb.
SZÍNMŰ ÖT FELVONÁSBAN
T heseus, A thén fejedelm e.
Pirithous, a th é n i vezér.
A rtesius, a th é n i k apitány.
Palem on
. ., / K reo n n ak , T h é b a k irály án a k u n okaöccsei
A rcitas I J
V alerius, thébai nem es.
H a t lovag.
H írnök.
B ö rtö n ö n
A b ö rtö n ö r leá n y án a k kérője.
D oktor.
A b ö rtö n ö r fivére.
A b ö rtö n ő r b a rátai.
N em esek.
G erro ld , isk o lam ester.
H ip p o ly ta, am azo n , T h e s e u s m enyasszonya.
Emilia, testv ére.
H áro m királyné.
A b ö rtö n ö r leánya.
E m ilia k o m o rn ája.
P'alusiak, követek, H ym ent m eg szem ély esítő férfi, fiú, hóhér, őr, kísérők. F alusi nők, ak ik a n y m p h ák at áb rázo lják .
Szín : A thén és k ö rn y é k e, kivéye az első felvonásban, ahol T h é b a és k ö rn y é k e a színhely.
Rokonok az új színmű s szűz leányok, Sok pénz száll, sok hő vágy eped utánok, H a épek s józanok ; pirulva, félve
Lép az új dárab a násznép elébe.
Jó hírnevét habozva veszti el, S olyan, mint a leány, ki bájt lehel, Nászéj után szűzi szerény m arad, S nem árul el gyengéd bántalm akat.
H a tán játékunk is ilyen lehet ? Nemesb forrást nem tud a képzelet.
Mióta az egekbe költözött
Chaucer, a Pó s ezüstös T ren t között Nem élt m ég ily csodált költő ; m esét
— Mellyel m egaranyozta hírnevét - N ektek regél. De ha mindezt feledve, C sak pisszegés száll, gyerm ekünk, füledbe, Meg is rázná jó bátyánk csontjait,
M eghallanád sírjából sóhajit :
«El e fércművel, tőle a babér Hervad fejemről s hírem m it sem ér, S Robin Hoodnál is könnyebbé leszen Sok híres m unkám». Ez a félelem A g g aszt; tudjuk, merész és végtelen,
Feltörni hozzá. S vize mélyiben
Gyengék vagyunk, eláll lélekzetünk.
De nyújtsatok segítő k a rt nekünk, S m egm enekülve m ás irányt veszünk.
Mit látni fogtok, b ár nem éri el Művészetét, m égis m egérdem el K ét órai vándorlást, nyugalom N ektek s ham vára béke ; darabom H a kis unalm at el nem űzhetett, Sokat vesztünk s elhagyjuk e helyet.
I. JELEN ET.
A thén. E g y tem plom előtt. B elép H ym en, ég ő fáklyával ; eg y fiú, fe h ér k ö n tö sb en , én ek elv e és v irá g o k a t sz ó rv a előtte h a lad ; a H y m en t követi e g y nim fa, leom ló h a jfü rtö k k el, b ú za
k a lászb ó l font koszo rú v al ; m ajd T h e s e u s jő , k é t m ás nim fa között, fejükön szintén bú zak alász-k o szo rú v al ; H ip p o ly tát, a m en y asszo n y t P irith o u s vezeti s az e g y ik a fü zért ta r tja feje fölött, fürtjei szintén leo m lan ak válláról s u tán a E m ilia jő , a
ki u szály át ta r tja ; A rtesiu s és kísérők. ' (Zene.)
Tövistelen rózsaszálak, Csodái a színpom pának, S illatárral is tele ; Szegfűvirág, szűzi kép, Egyszerűség, százszorszép, S kakukfű, hűség jele ; Első tavaszi követ, Mely vidám an integet, H óvirág, szemérmes,
Perem ér, mely m ost fakadt ép, Oszike, halványan is szép, S szarkaláb, mely ékes.
A term észet minden fénye Az új párn ak gyönyörére,
Lábuk elé hulljon.
Enyhe lég bájos lakója, Egy m ad ár se, dal hozója, T ova ne vonuljon.
Varjú, holló, vészjósoló, K akukm adár, gyalázkodó, S szarka, mely csörög, O ltártok fölé ne szálljon, S viszály rátok ne találjon S tűnjék el velők.
ELSŐ K IR Á L Y N É .
Ha irgalom s nem esség van szívedben, H allgass reám s kímélj m eg !
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
O anyádért, S ha szép m agzatra vágyói szűz öledből, H allgass reám s kimélj m eg !
H A R M A D IK K IR Á L Y N É .
Érte, kit Jupiter hitvesednek kiszemelt,
S szent szűziségre, ó végy pártfogásba Gyászunkkal együtt. És h a neveden van Valami a vétkek könyvébe írva,
E jó tetted hadd irtsa ki belőle !
T H E S E U S .
Kelj fel, szom orú hölgy !
H IP P O L Y T A .
Kelj fel.
E M IL IA .
Ne térdelj.
Minden nő, ha enyhíthetem siralm át, En bennem részvevő kebelre lel.
T H E S E U S .
Mi a kéréstek ? Mind helyett beszélj.
ELSŐ K IR Á L Y N É .
H árom királyné áll itt ; férjeinket A bősz Creon dühe tiporta el.
H ollók fogát, a kányák karm ait S varjak csípését kell m ost túrniök T h éb án ak gyűlölt mezején ; tilos,
Hogy csontjaikat elégetve aztán P oraikat hogy ham vvederbe tennők ! S az emberi gyúlölség szörnyű képét A szent Phoebus áldott tekintetétől El nem vihetjük s m egölt férjeinknek H olttetem e fertőzi m eg a léget.
O irgalom , hatalm as földi bíró ! O húzd ki kardod, mely világ jav ára Csak rettegést okozva sújt le s holt K irályaink tetem it add ki nékünk, H ogy elvihessük örök pihenőre.
S h atártalan jóságod lássa meg, H ogy koronás fejünket nincs hová
L ehajtanunk, csak ez, mely medve és Oroszlán odúja s m indent befed.
T H E S E U S .
Ó keljetek fel ! Ne térdeljetek.
Beszédetek oly mélyen m eghatott, H ogy térdeitek m egalázkodását Szó nélkül tűrtem el. Jól ismerem H olt férjeitek gyászos végzetét S a siralom boszúra ösztönöz.
A te férjed Capaneus király volt S ép ily időbe esett esküvőtök,
Mint az enyém lesz m ost ; m int vőlegényt L áttam M ars oltáránál. Gyönyörű
Voltál te akkor, Juno köpenye Se lehetett szebb, m int dús fürtjeid, És nem om olt vállára ékesebben.
Ép volt búzakalászos koszorúd még, S nem tépte m eg vihar : Fortuna arcza Szám odra csak mosollyal volt tele, S H erkules is erőtlenül szemedtől Nemeai k acag án y ára dőlt le
S m egesküdt, hogy reszketnek inai.
O siralom s idő, szörnyű emésztők, Mi m indent nyeltek m éhetekbe el !
EL SŐ K IR Á L Y N É .
Hiszem, hogy egy isten lehelte hős Lelkedbe szánalm ában erejét S előre űz, hogy a védőnk lehess.
T H E S E U S .
Özvegy, ne nékem hajtsatok ti térdet, Hódoljatok sisakos Bellonának S könyörgjetek értem , harcostokért Szívem szorul.
(Filrefordul.)
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
Dicső Hippolyta, T e retteg ett am azon, ki m egölted A n ag y ag y am vadkant, oly erős K arod, m int a milyen fehér ! Nemed R abjává tetted von’ a férfinépet, H a urad itt, ki azért jött világra, H ogy a terem tést ta rtsa fenn, am int A term észet form álta, nem szorított Von’ vissza a határokig, ahonnan Kitörtél. O egyszerre győzte m eg E rődet és vonzalm adat ; ki ép oly Zord harcos vagy, m int könyörületes, H ogy rajta mily hatalm ad van, tudom Szíveden ő tán nem uralkodott így, T iéd az ő ereje és szerelme ! Beszéded jelzi tetteinek útját ! N ők d rág a m intaképe, kérjed őt.
H ogy kardja árnyékában hűsítő E nyhét találjunk, mi, kiket a harcz Tüze m egperzselt ! K érd őt, hogy fölénk Terjessze védőn. Mondd el, női hangon, Oly nő hangján, m int mi vagyunk, zokogj, Térdelj előtte, ám de ne tovább,
Mint fejvesztett gerlicze vergődése.
Beszélj úgy hozzá, m intha ő m aga F eküdnék vérrel áztato tt mezőn, Élettelen fogát a nap felé Fordítná és a holdra vigyorogna.
H IP P O L Y T A .
Szegény nő, szót se tö b b et ; higyj nekem, Oly szívesen teszek én jó t veled,
Mint amilyen öröm m el indulok
Rózsa D ezső: Két nem es rokon. 2
Ez ú tra m ost. Siralm atok uram Szívét mélyen m egrendíté ; beszélek Vele rögtön, hagyjuk töprengni kissé.
H A R M A D IK K IR Á LY N É.
(Em íliából.)
K önyörgő szóm jég g é fagyott s a b án at Tüzétől felengedve m ost cseppekké Olvad szét ; így a b á n a t is, alakját Nem lelve, a mélyebb erőnek enged.
E M IL IA .
Kelj fel, arczodra szenvedés van írva.
H A R M A D IK K IR Á L Y N É .
Ó jaj nekem ! Olvasni nem tudod, K önyűim en keresztül láthatod, Mint kavicsokat átlátszó folyóban.
O jaj, aki a földnek kincseit A karja m egism erni, az a mélybe H atoljon ; az, ki egy kicsiny halacskám U tán vágyódik, vesse ki egész
Szívem mélyéig horgát. O bocsáss meg, A nagy szükség, mely az észt élesíti, Eszelőssé tesz engem.
E M IL IA .
Ah, ne szólj ; Aki nem látja és nem érezi
Az esőt, hogyha benne áll, a nedves S száraz között különbséget nem ismer.
H a festm ény lennél, csak művészi m unka, M egvenném, hogy a gyötrelem től óvjon.
A b á n at m egrendítő képe vagy te ! De h á t nő vagy te is és b ánatod Úgy tépi szívem, hogy bátyáfn szívére Is átsugárzik és irg alm at ébreszt, H a kőből volna is. V igasztalódj h á t !
T H E S E U S .
T em plom ba, el ! Ügyeljünk, hogy a szent Szertartásból ne hagyjanak ki semmit.
ELSŐ K IR Á L Y N É .
Ez ünnepély tovább fog tartani,
S d rág áb b lesz, m int a harcz védenczidért.
Gondold m eg : híred visszhangozza az Egész világ s a m it gyorsan cselekszel, Nem elham arkodott te tt ; többet ér Az első gondolat, agyad szülötte, M int m ásoknál hosszas m egfontolás.
Elm élkedésed is felér az ő Cselekvésükkel, ám de — Jupiterre, H a te ttre készülsz haladéktalan,
M ár győzöl is, ép úgy, m int az oroszlán, Mely eltipor érintésével is.
Gondolj hát arra, dicső fejedelem, Mily fekhelyük van holt királyainknak.
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
Mily gyászos érzet kínoz fekhelyünkön, H ogy férjeinknek nincs nyugvóhelyük.
H A R M A D IK K IR Á L Y N É .
Nincsen olyan, mely a holtakhoz illik.
Ki tőrrel, késsel, m érgezett itallal,
2
H alálugrással m ond búcsút utált Éltének, ju tta t árnyas sírhelyet Az emberi részvét m ég an n ak is.
E L SŐ K IR Á L Y N É .
És férjeinknek tetem ét a nap Felégeti, pedig mily jó királyok V alának.
T H E S E U S .
Ez való igaz s szilárd
A karatom , hogy vigaszt nyújtsak néktek.
A h oltakat tak arja sírhant, ám K reonnal m eg kell küzdenem ezért.
EL SŐ K IR Á L Y N É
Igen, m ég ez a m unka vár reád.
M ost kedvez az idő : holnap lehűl A tűz s hiú m unkát csakis saját V erejtékünk jutalm az ; m ost nyugodt ő, Nem is álm odja, hogy előtted állunk, H atalm as urunk és hozzád rebegve Esdő im ánkat, könyűinkbe fojtjuk.
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
Most sújthatsz rá, győzelmi m ám orában.
H A R M A D IK K IR Á LY N É.
Mikor serege renyhe s jóllakott.
T H E S E U S .
Artesius, te legjobban tudod, m int Készítsd elő ezt a vállalkozást ;
Színét-javát válaszd ki seregem nek, Amennyi kell ; eredj, szerezz be mindent.
Közben mi m eg éltünk nagy esem ényét Intézzük el, m egüljük esküvőnket, Sorsunk merész tettét.
EL SŐ K IR Á L Y N É .
Távozhatunk ; H át özvegyek m aradjunk b ánatunkban : R em ényünk éltét veszi e halasztás.
A H Á RO M K IR Á L Y N É .
Ég áldjon !
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
R osszkor jöttünk. Am a b á n at Nem tudja az időt m egválogatni
Az esdekléshez, m int az értelem , ha Nincs m eggyötörve.
T H E S E U S .
Asszonyok, a szent Szolgálat, melyre készülök, előttem
N agyobb czél, m int bárm ily harcz s közelebb áll Hozzám, m int elm últ éltem, vagy a tettek, M elyeket véghezviszek a jövőben.
ELSŐ K IR Á L Y N É .
Nem hallgatsz rám , látjuk, hiába kérünk.
H a karjai, melyek elég erősek, H ogy Zeust visszatartsák istenek Tanácsától, ha átfonják nyakad Igéző holdfény enyhe özönében, —
H a égő ajka rád hullajtja édes Gyümölcse m ézét s egybeforr tiéddel, Mit is törődöl ak k o r rothadó K irályokkal s könnyárba fulladó
K irálynékkal ? Mit bánt, am it nem érzel, H a az, m it érzel, M arst is a rra bírja, H ogy fegyverét eldobja ? T ölts vele Egy éjt csupán és m inden óra száz Ó rára k ö t le s m indent elfeledsz, Amihez nem e lakom a vezet.
H IP P O L Y T A . (Letérdel.)
Nem szívesen teszem, hogy tán h arag ra L obbant kérésem , ám úgy gondolom , Minden nő m éltán sújthat m egvetéssel, H a gyönyöröm ről le nem m ondanék, Mely v ágyam at csak mélyebbé teszi.
Sürgős segítség kell az ő nehéz
Bajukra, mely csak így gyógyítható meg.
Ezért, uram , p ró b ára hadd tegyem , K önyörgő szóm nak mily ereje van.
Lesz-e hatása, vagy elhangzik-e, H ogy erejét örökre elveszítse.
H alaszd el h á t ez ünnepélyt, helyezd Pajzsod szived elé, nyakad köré,
Mely m ár enyém s m elyet ezer öröm m el Adok e szegény nők szolgálatára.
A H Á R O M K IR Á LY N É.
(Emíliához.)
Ó tám ogass, a térded kell ügyünknek !
E M IL IA .
H a a testvér esdő szavára nem hajtsz, Oly buzgón és hévvel, m int ő kivánja, Ezentúl kérni tőled nem m erek már, S férjet se választok soha m agam nak
T H E S E U S .
Kelj fel, kérlek, m agam tól kérem én is, Am iért ti térden állva könyörögtök.
Pirithous, vezesd be a menyasszonyt.
Az istenekhez imádkozzatok, H ogy diadallal ism ét visszatérjünk.
K övessétek harczostokat, királynék.
(Artesiushoi.) Siess el innen s Aulis partjain Találkozzunk ; gyújts annyi csapatot, A m ennyit bírsz ; o tt is találsz nagyszám ú H arczost, nehezebb czélnak is elég vón’.
Ü gyünk sürget, e csókot zálogul Bíbor ajkadra.
(Megcsókolja Hipfiolytát.) Menj, eredj előre.
(Artesius el.)
Ég áldjon szép testvérem . Pirithous, T artsáto k végig m eg a lakom át, Egy órával se rövidüljön meg.
p i r i t h o u s.
Uram , engedd m eg, hogy kövesselek.
Az ünnepély várhat, míg visszatérsz.
T H E S E U S .
Nem, jó rokon, ne mozdulj ki Athénből : Mielőtt az ünnepség véget ér,
M ár itt leszünk. Ne legyen m egzavarva.
T ehát, ég áldjon m indnyájatokat.
EL SŐ K IR Á LY N É-
íg y igazolod a világ előtt H íred s neved.
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
így nyersz M arshoz hasonló Istenséget.
H A R M A D IK K IR Á L Y N É .
H a nem sokkal nagyobbat.
M ert hisz halandó vagy, de a szívekben Csak isten ek et illető im ádat
Kél irántad s m int m ondják, ők m aguk Az ily uralom nagy terh ét nyögik.
T H E S E U S .
A férfi szíve űz e te tt felé.
H a leigáz az érzékek szava,
Elvesztjük az em ber nevét. Vidítson Jókedv, vigaszt szerezni indulok most.
(Harsonasió. M ind el.)
II. JE L E N E T . T h éb a. A k irály i p a lo ta u d v ara.
B elép P alem o n é s A rcitas.
A R C IT A S.
Jó Palem on, drág áb b vagy szeretetben, Mint rokonom vérségi kötelékben, Kin a term észet bűne nem fogott még, Jer, fussunk T h éb a falai alól,
H ol kísértés leselkedik reánk Mindenfelől. Óvjuk m eg ifjúságunk Z om ánczát: épen oly szégyenletes vón’
Ö nm egtartóztatásban élni itt, M int kicsapongás léha rabja lenni.
A ki nem úszik itt az árral, az V agy elmerül, avagy erőlködése
Mind semmivé lesz. S ha az á rt követnők, Örvénybe űzne, hol elpusztulunk.
S ha átvergődnénk, m inden nyereségünk A puszta élet lenne s kim erültség.
PA L EM O N .
Amit látunk, m ind téged igazol.
M ióta itt először iskolába
Jártu n k , ó mennyi ro m ra bukkanunk, H a végigjárjuk T h éb a tereit !
C supa sebhely s szegényes köntösök, A harczosok zsákm ánya, kik rem éltek Merész czéljukhoz hírt és kincseket, D e el nem érték m ég a diadallal.
S a békében, m elyért küzdöttek ők, ju ta lm u k gúny. Ki áldozzon teh át
M ars oltárán ? Vérzik szívem, ha ily Szerencsétlent találok s azt szeretném , H ogy Ju n o t újra m eggyötörné, őrült Féltékenysége s így a harczos ism ét M unkához ju tn a ; b á r tisztulna m eg E buja béke is és visszanyerné
Irgalm as szívét, mely m ost oly kem ény, Kegyetlenebb, m int küzdés s háború.
A R C ITA S.
És nem m ered eléd a pusztulásnak Más képe is T h éb án ak szövevényes Utczáin, m int a harcos ? Azt beszélted, Elrém ített sokféle siralom :
Nem látsz-e semmi szánalom ra m éltót, Csak a harczost, kire ügyet se vetnek ?
P A L E M O N .
Siratom , bárhol látom , a h anyatlást ; De szívem tépi, hogy a becsületben M unkálkodók verejtékcseppjeit Csupán jéggel fizetik, hogy lehűtsék.
A R C ITA S.
Nem erről szóltam. Az ilyen erényt Nem ism erik T hébában. Ám veszélyes N ekünk, ha T hébában tartózkodunk, H acsak a lelkünk tisztán m egm arad.
L átszat szerint gyönyörű itt a gazság ; A mi külsőleg jó itt, az gonosz,
A ki nem ép olyan, m int ők, az barbár, S aki itt barbár, az m ind szörnyeteg.
PA L EM O N .
H atalm unkban van — ha csak m ajm okat Nem ta rtu n k jó példáknak — hogy m agunk H atározzunk arról, mily éltet éljünk.
H a m ás járá sá b a n nincs bájoló,
V an önbizalm am , h át m ért járjak úgy ? V agy m ért beszéljek m ásnak m odorában, H a engem is ép úgy m egértenek ? M iért kövessem azt, a ki szabóját Követi, m íg ez ő t nem üldözi ? Borbélyomon s az állam on is áldás M ért ne lehetne ? C sak azért, mivel nem K egyeltek tükre szabta m eg divatját ? Minő szabály az, mely rákenyszerít, H ogy k ard o m at a csípőm ről leoldjam, H ogy karom on fityegjen ? Kényszeríthet Valaki, hogy já rjak lábujj hegyen,
H a sím a az út ? Én legyek az első P aripa a fogat előtt, különben U tánfogat, nyom ában nem leszek.
De mit, hisz mindez fabatkát sem ér ; Az, a mi b án t s szorítja keblem et S szívemig ér —
A R C ITA S. ,
Az nagybátyánk, Kreon.
Mily féktelen zsarnok ! Sikerei
Okozzák, hogy nem retteg ü n k az égtől G onoszságában azt hiszi, hatalm a F elér az égig s m eg nem dönti semmi.
Vakon bízik, véletlent istenít.
Csak m ások erejének köszöni, A m ért csakis ö n ö n m ag át dicséri.
Ö t szolgálják az em berek s a mit
Nyernek : zsákm ányt, dicsőséget, — m agának Foglal le m indent ; rosszat tenni nem fél, Jól tenni nem mer. Vérem, mely rokon Övével, b á r szívhatnák ki pióczák, S e ro th ad t vérrel telve hulljanak le !
A R CITA S.
Eleslátó rokon, jer, hagyjuk itt Az udvart, hogy hangos gyalázatában Ne osztozzunk ; tejünkön majd m egérzik A legelő s gazok vagy lázadók
Leszünk. R okonai vagyunk, de csak A vér fűz hozzá s nem a lelkűiét.
PA L EM O N .
N agyon igaz. Azt gondolom , siketté Tévé az égi igazság fülét,
Sok bűnének visszhangja ; özvegyek T o rk á ra visszaszáll a jajszavuk, M ert nem hallgatják m eg az istenek.
V alerius !
(Belép Valerius.)
V A L E R IU S .
A király értetek Küldött. De ólomsúllyal m enjetek, Míg nagy dühe le nem csillapodott.
Mikor Phoebus eltörte o sto rát A napszekér paripáin, K reon
D ühéhez képest h angja suttogás volt.
PA L EM O N .
Megrázza a fuvallat is. Mi újság ?
V A L E R IU S .
Életre és h alálra háborút Ü zent neki Theseus, a kinek Fenyegetése is m ár rémület.
T h éb ára pusztulást kiált s m eg is Pecsétli tette, m it harag ja ígér.
A R CITA S.
H add jöjjön : borzadályt nem oltana Belénk, ha nem félnénk az istenektől.
Ámde ki tudja m eghárom szorozni Saját értékét, — m ert három szor annyit É r ő, m int mi —, h a tudja biztosan, H ogy tette, am it véghez visz, gonosz Czélt szolgál.
PA LEM ON .
Hagyjuk, ne vitassuk ezt.
Hiszen T h éb át szolgáljuk s nem K reont, G yalázat lenne, h a m ost félreállnánk, S h a szem beszállnánk, lázadás. Ezért Vele kell m indvégig kitartanunk, S sorsunk végső perczét m egosztanunk.
A R C ITA S.
Igen, kell. Szólj kitört-e m ár a harcz ? V agy van rá m ég mód, g á ta t vetni néki ?
V A L E R IU S .
Igen, folyik m ár. K övetük hozá A had ü zen etet
A R C ITA S.
Je r a királyhoz.
Ellenfelének dicső hírnevéből
H a hom lokát csak egy parány övezné, Jav u n k ra lenne az a vér, m elyet
É rette o ntunk ; nem von’ az pazarlás, Sőt jó vásár ! D e jaj, kezünk fürgébb Szívünknél s ó minő csapás lesz az, Melyet k arunk oszt !
A R C IT A S .
Legyen a biró H a ism erjük mind, a siker, mely soh’sem Téved. Szólít a végzet, hadd kövessük !
fM in à e l.)
III. JE L E N E T . A thén k apui előtt.
B elépnek P irith o u s, H ip p o ly ta és Em ilia.
P IR IT H O U S .
Ne folytasd.
H IP P O L Y T A .
É g veled uram ; vigyed Dicső uru n k n ak üdvözletemet.
K étkedni nem m erek diadalában.
K ívánom mégis, hogy h atártalan Legyen hatalm a, hogy balsors ha éri, Le birja gyúrni. Él, siess hozzá.
A jó barátból sohasem elég.
P IR IT H O U S .
Az én szegényes cseppjeim re semmi Szükség sincsen az oczeánban, ám Adóm le kell, hogy rójjam. Jó leányom, N em es szíved trónján ragyogjanak A legszebb érzések, m iket az ég Csak a legjobb lelkekbe olt.
E M IL IA .
Fogadd
H álám at jó uram . Vigyed királyi T estvérem nek szives üdvözletem.
Bellonához könyörgök, hogy szerencse Kisérje ! S m ert tudom , hogy itt a földön A halandó im áját áldozat
Nélkül nem értik meg, m ajd m egtudom , Mi kedves néki s áldozatul ezt
Hozom. Szivünk ottan lesz seregénél, Vele együtt sátrában.
H IP P O L Y T A .
O tt keblében.
M agunk is harczosok valánk, teh át Z okogni nem tudunk, h a sisakot T esznek fejükre a barátaink,
V agy ha ten g erre szállnak, ha mesélnek K ardélre hányt ártatlan csecsem őkről, A nyákról, kik a gyerm ekeiket
A könnyeik árjával sózva be
M egették. H a ily gyengeségre várnál, Ö rökre itt m aradhatsz.
P IR IT H O U S .
Béke véled.
Én követem a harczba, haladék Nélkül s m ár is megyek.
E M IL IA .
H ogy űzi vágya a b a rá t nyom ába ! M ióta elm ent, m indent oly közönnyel Tekint. E lhagyta kom olyság, ügyesség, M unkát, játék o t gondtalanul intéz, Előnyre nem néz s veszteség se bántja.
Az egyik ügygyei foglalkozva, m ár Agyába’ m ás villan s ez ikreket Egyszerre kell táplálnia. M ióta U runk elment, szólj, megfigyelted ő t ?
H IP P O L Y T A .
M ég hozzá gondosan. S hidd el, ezért Csak jobban m egszerettem . H ány viharban K üzdöttek együtt szükségben s veszélyben, Tobzódó árban is m ár hányszor úsztak, Mikor halál tajtékja rém itette.
E gyütt harczoltak pusztulás tanyáján S a sors m égis kim enté őket. Oly hű, Igaz és végtelen szál fűzte össze, Oly mély tudással és művészileg Szeretetüknek erős szövedékét,
H ogy el nem ko p h at s nem szakadhat el.
Úgy vélem, ha T heseus döntene K ét részre osztott szíve közt, igaz Bíróként, hogy melyik kedvesb neki, Nem egyham ar tu d n á m egm ondani.
EM IL IA .
K étségkívül a jo b b at m egtalálná.
S hogy nem te lennél az, m iért hiszed ? V olt egyszer egy játszótársam ; te harczban Voltál, m ikor ékessé tette sírját,
Mely befogadta, büszkén, hogy neki Ad fekhelyet és búcsút vett a holdtól, Mely távozásán elhalványodott.
M indketten akkor m ég csak tizenegy T avaszt láttunk.
H IPO L Y PA .
Flaviát gondolod ?
E M IL IA .
Igen. Előbb T heseus s Pirithous V onzalm áról beszéltél. Az övéknek Alapja mélyebb s érettebb lehet.
Elesb Ítélet jobban tám ogatja
S m ondhatjuk, hogy vonzalm uk összefont Gyökerét e szükségérzetük öntözé.
De én és ő, kiről sóhajtva szólok, Parányi, ártatlan lelkek valánk, kik Egym ást szerettük, m ert úgy érezők, Az elemek se tudják, mit, m iért ?
S m űködnek mégis, h atn ak nagy erővel, így tö rté n t ez a leikeinkkel is.
Amit ő kedvelt, azt szerettem én is, És elitéltem, ha ő m egvetette.
V irágot tépve, ha keblem be tűztem ,
— Mely ak k o r kezdett csak dagadni — ő is Szakított egyet, hogy elrejtse ép oly Á rtatlan bölcsőjébe, hogy kimúljék,
R ó zsa D ezső : K ét n em es ro k o n
Mint a phoenix s illatba fojtsa lelkét.
H ajam nak dísze m intakép előtte, Az öltözéke egyszerű, de szép volt És ízlését követtem , ünnepi
R uhát ha készítettem . H ogyha új dalt T anultam m eg, am ely fülembe zsongott, M eghallgatá és züm m ögé m agában A lm ában is. Ez az emlékezés,
Az elmúlt szenvedélynek gyenge fénye M utatja, hogy a szerelem leányok K özött erősb lehet, m int férfi s nő közt.
H IP P O L Y T A .
K ebled zihál, e szenvedélyes arcz Csak a rra vall, hogy nem tudnál soha Szeretni férfit úgy, m int Fláviát.
E M IL IA .
Az bizonyos.
H IP P O L Y T A .
De hát e pontban Kis esztelen, én nem hiszek neked
— B ár te az érzésben hiszel m ag adnak — Beteges vágynak tartom az egészet, Mely a m íg ta rt is, undorba csap át.
De testvér, hogyha érveidhez én Elég okos lennék, bizony ham ar Sikerült vön’ a nem es T heseus K arjaiból is kiragadni engem .
O ltár elé m egyek most, hogy könyörgjek Az üdvéért s biztos hitem, enyém
Lesz szíve trónja s nem Pirithousé.
E M ÍL IA .
T artsd m eg hited, kitartok én enyémnél.
(H a r s o n a s ió . M in d e l.)
IV. JE L E N E T . Mező T h é b a előtt.
(C satazaj ; visszav o n u lás ; h a rso n a s z ó B elép n ek T h eseu s, m int g y ő z ő , h ero ld és k isérők. A h áro m k irály n é T h e s e u s elé m eg y
s leborul előtte.)
ELSŐ K IR Á L Y N É .
Ragyogjon minden csillag fénye rád.
M Á S O D IK K IR Á LY N É.
A m enny s a föld segítsen m eg örökké.
H A R M A D IK K IR Á LY N É.
Mi üdvöt csak kívánhatunk fejedre, Szálljon rád s am ent m ondok e fohászra.
T H E S E U S .
Igaz bírák az istenek ; m agas E gükből a halandó nyájra nézve, Látják, ki vétkezik s lesújtanak, H a az ideje eljő. M enjetek, K eressétek m eg holt uraitok Csontjait és helyezzük sírjaikba, H árom szoros szertartással kisérjék V égső útjukra, semmi ne m aradjon El, inkább nékünk lesz g o ndunk reá.
Intézkedünk, hogy m egkapjátok újra Előbbi m éltóságtokat s a m it Sietségünkben nem végezheténk el,
3*
M indent elrendezünk majd- Áldjon ég, S vessen m indig nyájas szem et reátok.
( A h á r o m k ir á ly n é e l.)
( B e h o z z á k P a le m o n t és A r c ita s t h o rd á g y o n .)
Kik ezek itt ?
H E R O L D .
R uhájukról Ítélve, Előkelőek. T hébában beszélik, H ogy a király unokaöccsei, Testvéreinek gyerm ekei ők.
T H E S E U S .
A harezban láttam őket, M arsra m ondom, M iként prédája vérével bem ocskolt K ét arszlánt, rém ült csapatok között, A mint u tat tö rtek m aguknak ott.
R ájuk szegeztem folyton szememet, Oly látvány volt, mely istenekhez méltó.
Mit m ondott a fogoly, kit kérdezénk, Mi a nevük ?
H E R O L D .
Azt gondolom , nevük Palem on és Arcitas.
T H E S E U S .
Ok azok, Igen. M eghaltak ?
H E R O L D .
Nem, de nem is élnek H a akkor fogtuk volna őket el,
Mikor utolsó sebüket nyerek, tán M eggyógyultak vón’ ; ám lélekzenek S m indkettő arcza is m ég férfias.
T H E S E U S .
Mint férfiakkal bánjunk h át velük.
Milliószor többet ér az ilyeneknél A seprű is, m int m ásoknál a színbor.
Hívjátok ide összes orvosinkat, Segítségükre ne kím éljenek Gyógyító írt, kerüljön bármibe, Egész T hébánál többet ér az éltük.
Sem m int szabadon, életerejükben,
Mint m ég ma reggel, lássam holtan őket, De inkább legyenek előttem így,
Mint holtan. Nem tesz jó t nekik tán Az üde lég, vigyétek be azonnal.
T egyétek meg, a m it em ber tehet, A kedvünkért m ég többet is. Tudom , Minő a harcz dühe, baráti kérés, Szerelmi inger, buzgalom, a nők Szolgálata, szabadság vágya, láz ; Tudom , mily czélt m utat az őrület, Mit az em ber term észete csak úgy É r el, ha a m egbom lott ak arat, vagy A lázas értelem koczkázatával Keresi. H át érettem és Apollo Irgalm áért, nyújtsátok legjavát T udástoknak. V igyétek városunkba, S ha elrendeztem szám os ügyem et, Athénbe sietek seregem élén.
V. JELEN ET.
A m ező m ásik része, T h é b á tó l távolabb.
(Belép a h áro m k irály n é, férjeik rav ataláv al, ünnepi m enetben.) D a l .
T ö m jén füstje, só h a jo k A rja szálljon fel az é g b e , H a m v v ed e rt is h o zzatok ! Szívünk, fájd alo m b an égve,
H alálo sb , m int a m eg h alás, Ez a g y ö trelm es elm úlás.
Jöszte, g y á sz és b á n a t képe, Elv s g y ö n y ö rö k ellen ség e, K ö n n y ár, ja jsz ó k is é r utunkon, K ö n n y á r s ja jsz ó k is é r utunkon.
H A R M A D IK K IR Á L Y N É .
Ez út vezet örök nyugvóhelyedhez ! D erű sugározzék rád ! S béke véle !
M Á S O D IK K IR Á L Y N É .
V onuljatok ti erre.
EL SŐ K IR Á L Y N É .
Ti m eg arra, Az em ber az ég sok útjára tér, De m indegyiken biztos véghez ér.
H A R M A D IK K IR Á L Y N É .
V áros e földteke s rajt’ ezer út, S halál vásárterén m ind összefut.
( M i n d el, tö b b felé.)
I. JE L E N E T .
(Athén. K ert, a h á tté rb e n kastély.) (B elépnek a b ö rtö n ö r és a kérő.)
B Ö R T Ö N Ő R .
Amíg élek, vajmi keveset nyújthatok ; valam it ad hatok neked ; de nem s o k a t Sajnos, a börtönt, mely
nek őrzője vagyok, előkelő bűnösöknek szánták ugyan, de ilyenek ritkán kerülnek ide. A míg egy lazacz ju t közénk, be kell érnünk egy csom ó pontyocskával.
Jobbm ódunak tartan ak , m int a milyen vagyok : bár igazat m ondana a hír s tényleg az lennék, a m inek gondolnak. De m it beszélek, a mim van, legyen az bárm ennyi, halálom után a leányomé.
K ÉR Ő .
U ram , nem kérek többet, m int a m ennyit te m agad ajánlottál fel s a m it Ígértem , azt m ind leányodra ru
házom.
B Ö R T Ö N Ő R .
Nos jó. Az ünnepség után majd tovább beszélge
tü n k róla. De vájjon végleg igent m ondott-e leányom ? H a m egtörtént, úgy én is beleegyezem.
K É R Ő .
Helyes. Itt jön.
(Belép a b ö rtö n ő r lá n y a .)
B Ö R T Ö N Ő R .
Barátod és én, éppen m ost beszéltünk rólad és az ism ert ügyről ; de ne többet erről m ost : m ihelyt véget ér ez az udvari ünnepély, elintézzük az ügyet : közben légy barátságos a k ét fogolyhoz. M ondhatom , vérbeli herczegek.
B Ö R T Ö N Ő R LEÁNYA.
Ezt hoztam nekik, hogy szétszórjam a czellájukban.
K ár, hogy börtönben vannak, de nagyobb k á r lenne, ha künn rekednének. Azt hiszem, oly türelm esek, hogy m egszégyenítenék a sors minden csapását. A börtön büszke lehet rájuk : egész világ kincse rejlik zárká
nkban.
B Ö R T Ö N Ő R .
A hír tökéletes férfiaknak m ondja őket.
B Ö R T Ö N Ő R LEÁNYA.
Hitem re, a hír csak dadog, ha róluk kell dicséretet zengenie. A való messze felülmúl m indent, am it be
szélnek róluk.
B Ö R T Ö N Ő R .
H allottam hogy ők voltak a csata irányítói.
B Ö R T Ö N Ő R LEÁ N YA .
Azt elhiszem ; nem es szenvedők ! Mért nem láth at
tam őket győztesen, a kik ily szabad férfiaknak m u
tatkoznak rabságukban ! Á llhatatosan, fenséges derűre
fordítják nyom orúságukat s já ték n ak veszik a csapást, m elyen m ég élczelődnek is.
B Ö R T Ö N Ő R .
Azt teszik ?
B Ö R T Ö N Ő R LEÁNYA.
Azt hiszem, nem fogékonyabbak rabságuk iránt, m int én Athén korm ányzása iránt. Jól esznek, isznak, vidám az arczkifejezésük, sok m indenről beszélgetnek, m indenről, csak a rabságukról és balsorsukról nem.
N éha felhangzik egy-egy eltévedt sóhaj, m időn kitör belőlük, m intha fojtogatná őket. A m ásik erre m indig kedvesen m egdorgálja, hogy a legszívesebben m agam is ilyen sóhaj lennék, hogy így m egfeddjenek, vagy legalább is sóhaitozó, a kit így m egvigasztalnak.
K ÉR Ő -
Sohasem láttam őket.
B Ö R T Ö N Ő R .
M aga a fejedelem jö tt el titokban éjjel s igy tettek ; mi lehetett az oka, nem tudom.
(B e lé p n e k f e n t P a lim o n és A r c i t as.)
Nézd, o tt vannak ; a melyik kihajol, az Arcitas.
B Ö R T Ö N Ő R LEÁNYA.
Nem, uram , nem ; az Palem on ; Arcitas az alacso
nyabbik. Részben őt is láthatod.
B Ö R T Ö N Ő R .
Eredj, ne m utogass itt újjal rájuk. Bizonyára nem akarják, hogy m egbám uljuk. Menj innen.
B Ö R T Ö N Ő R LEÁNYA.
Ü nnepnap az, ha az em ber láthatja őket. Istenem , milyen különbözők az em berek !
( M i n d e l.)
II. JELENET- U gyanott.
(B elépnek P alem on és A rcitas, fent.)
PA L EM O N .
H ogy vagy, nem es rokon ?
A R C ITA S.
M ondd meg, te hogy vagy ?
PA L EM O N .
Elég erősen, hogy balsorsom at Kigúnyoljam s a háború esélyét Még elviseljem. Félő, hogy örökre Foglyok m aradunk.
A R C ITA S.
Én is azt hiszem.
Türelm esen m egadtam m ár m agam Sorsom nak és m indenben m egnyugodtam
PA L EM O N .
O jó Arcitas, hol van T h éb a m ost ? H ol van dicső hazánk, hol sok b arátu n k És rokonunk ? Sosem látjuk viszont Mindazt, a mi m ég vigaszunk lehetne ?
Nem látunk többé délczeg ifjú serget, A m int lándsát tö rn ek vitézi tornán, Szép úrnőjük festett jelképivel K örülaggatva, m int órjás vitorlás
H ajók ! S aztán, h a m ind egyszerre indul, Üde keleti szélként, valam ennyi
Renyhén tovaszálló felhő elé
K erülnénk s messze hagvnók el m ögöttünk, S Palem on és A rcitas a töm egnek
M ég üdvrivalgását is megelőzné S elnyernők a babért, m ég mielőtt Vön’ érkezésük, hogy nekünk kívánják.
Sosem kerül többé fegyver kezünkbe, Tüzes mén ten g erk én t nem háborog m ár A lattunk, a kik m indig egyek voltunk, A becsületben ! Jó k ard u n k at is Elvették — a harcz tüzszemű istene
Se hord jo b b at — s m ost rozsda megemészti, M iként a kort. O tt fognak díszleni
Az isteneknek tem plom aiban,
A kik gyűlölnek m inket ; s nem czikáznak T öbbé kezünkben, hogy villám csapásuk Egész seregeket söpörjön el.
A R C ITA S.
Igen, ez a rem ényünk, Palem on Velünk együtt m arad bebörtönözve.
Itt hervad el ifjúságunk virága, Mint korai tavasz ; az ag g k o r is, Jaj, itt talál m int nőtlenekre rán k
Szerető hitves édes ölelése Nem fonja á t nyakunkat sohasem Ezer vágygyal s csókokkal fűszerezve.
Nem lesz utódunk, nem lesz, a kiben
K épm ásunkat szerethetnők, derűt Árasztva ag g korunkra, hogy tanítsuk O két, m int ifjú sasokat, hogyan Irányítsák szem üket ragyogó Fegyverre, m ondván «emlékezzetek, Ki volt atyátok, el ! és győzzetek.»
Majd m egsiratnak szépszemű leányok S dalukban átkozzák a vak szerencsét, A míg belátja szégyenkezve, mily Sérelm et ejtett a term észeten Es ifjúságon. Ez legyen világunk, Senkit sem ism erjünk itt, rajtunk kívül, Ne halljunk m ást, m int óraketyegést, Mely b á n atu n k at szám lálgatja nékünk ? M egérik a szőlő, de nem nekünk, Megjő a nyár is minden örömével S itt m ég hideg-holt tél vesz csak körül.
PA L EM O N .
Nagyon is igaz, Arcitas. Soha
Nem visszhangzik m ár T héba erdejében K utyáinkjcsaholása szózatunkra,
Nem vethetünk hegyes d árd át soha, H ogy a dühödt vadkan, m iként a parthus Nyila repüljön h arag u n k elől, ha
R eá sújt jó aczélu gerelyünk.
Mind e vitéz játék o k , éltető Eleme, tápja nem es szellem eknek, S zám unkra m ár elvesztenek örökre.
R ánk is halál v ár — a dicsőség á tk a — Nyom or s feledés gyerm ekeire.
A R C ITA S.
De Palem on, e mélységes nyom orban, Melyet a végzet zúdított reánk,
Látok vigaszt m ég ; két áldás sugárzik Tisztán ide ; hogyha az istenek Akarják, végzetünket türelem m el Viseljük búban s ha lehet, együtt Örüljünk. Míg Palem on van velem, H aljak meg, h a e hely börtön nekem
PA L EM O N .
Bizony, nagy kincs, hogy sorsunk egybeforrt.
Nagyon igaz, ha együtt szenvedi El két nem es szív a végzet dühét, íg y összenőve, nem veszhetnek el, H a nem a k a rn ak ; ki halálra kész, A lm ában is m eghal s m indennek vége.
A R C ITA S.
Ne használjuk fel m éltón e helyet, A mit m indenki gyűlöl ?
PA L E M O N .
És hogyan ?
A R C ITA S.
Higyjük, hogyr e börtön szentély előttünk, A melyben a gonoszok társaság a
Nem ro n th at m eg : mi m ég ifjak vagyunk S szeretnénk járni a becsület útján,
A melyről gyorsan letérítene, A kár a női csábok : szabad élet, S köznapi társaság, a tiszta szívek
Mérge. Mily áldást nem szerezne m eg A képzelem ? H a így együtt vagyunk, Egym ás kifogyhatatlan gazdagságú Bányái, hitvestársak lehetünk
S vonzalm unk m indig új életre kelne.
L ennénk atyák, barátok, ism erősök, Egész családot is képezhetünk.
Ö rökösöd vagyok ; enyém te vagy.
Ö rökségünk e hely ; innen nem űzhet El semmi zsarnok s hosszú, kedves éltet Lehetne élnünk egy kis m egadással.
Nem b án t csöm ör, o tt háború sem üt Sebet s ten g er sem pusztít ifjú éltet.
H a szabadok lennénk, milyen ham ar T éphetne el egym ástól hitves, üzlet.
Az élet árja messze elsodorhat, Viszály em észtene, rossz em berek Irigy szándéka hidegítne el.
H a kó r gyötörne, nem tudnál felőle, S tá n vesznem kellene, távol nemes Kezedtől, mely befogná szememet, M eghalnom , a nélkül, hogy az egekhez Im ádkozhatnál értem ; száz esély E lválaszthatna szabad életünkben.
PA L E M O N .
Köszönöm , jó A rcitasom . Beszéded F ogságom at m egkedveltette vélem.
Mily nyom orúság, künn, szabadon élni, Mindig m ásutt, hasonlón a barom hoz.
E légedetten, látom itt az udvart ; Látom , mily sem m iség minden gyönyör, Mely hívságokra csábítja az embert.
H irdetni fogom a világ előtt,
H ogy mind csak árnyék, csillogás, a mit M agával visz, midőn tovasuhan
Az öreg Idő. Mi lett von’ belőlünk, H a o tt m aradunk K reon udvarában, Hol az igazság bűn, hol a nagyok Erényei kéjvágy s tudatlanság, O jó rokon, a kegyes istenek H a nem adják e helyet mi nekünk,
H át m eghalunk, m int ők, m eg nem siratva, Beteg, vén em berekként s népek átk a Síriratuk. M ondjak m ég többet is ?
A R C ITA S.
Oly szívesen hallgatlak, csak beszélj
PA L EM O N .
Kész öröm est. De m ondd, szerette m ár V alaha egym ást jobban k ét b a rá t ?
A R CITA S.
Én nem hiszem.
P A L E M O N .
A m int hogy nem lehet, hogy Baráti kötelékünk elszakadjon.
A RCITA S.
Úgy, m indhalálig ; s azután azokhoz Száll szellem ünk, kik örökké szeretnek.
Beszélj, beszélj tovább !
(Belépnek lent Emilia és kom om ája.)
E M IL IA .
Mily szép e k ert ;
Mindenfelől g y ö n y ö r! Minő virág ez?
K O M O R N A .
Nárczisz, úrnőm.
EM IL IA .
Szép ifjút hívtak így, De balga volt, hogy ö n m ag át szerette.
Nem volt elég leán y ?
A R C ITA S.
( F e n i .)
Folytasd rokon.
PA LEM ON .
Igen.
E M IL IA .
V agy egynek sem volt szíve tán ?
K O M O R N A .
Az ő szépségét egy sem érte el.
E M IL IA .
Te nem lennél oly szép ?
K O M O RN A
Nem, úrnőm .
E M IL IA .
Mily jó leány vagy ! Ám vigyázz, nehogy A jóságoddal visszaéljenek.
K O M O R N A .
Miért, úrnőm ?
E M ÍL IA .
Rosszak a férfiak.
A R C ITA S.
( F e n t.J
Folytasd, kedves rokon.
E M ÍL IA .
Tudsz-e selyemre Hímezni ily virágokat, leány ?
K O M O R N A .
Igen.
E M ÍL IA .
V an egy ruhám , rajt’ ily virágok.
Csinos e szín, nem lenne szép egy aljra ?
K O M O R N A .
Mesés valóban.
A R C ITA S.
Jó Palem onom , Mi van veled ?
R ózsa D ezső : K ét n e m e s rokon. 4
P A L E M O N .
So’ sem éreztem úgy, H ogy börtönben vagyok, m int most.
A R C ITA S.
Mi az ?
PA L E M O N .
O nézz s bám ulj ! Egy istennő van ott
A R C ITA S.
H ah !
PA L E M O N .
Borulj le, hogy ez istennőt imádd.
E M IL IA .
Minden virág között legszebb a rózsa.
K O M O R N A .
Mért, úrnőm ?
E M IL IA .
M ert a szűz jelképe ő : H a nyugati zephyr legyezgeti Körül szeliden, mily félénk szerényen D ag ad s piheg, a m int a napsugár Szemérmes pírja szép tüzébe fül.
H a m eg a bősz észak szele közéig Zordan s vadul, ham ar elrejti szűz Szépségét és kelyhébe zárja ism ét S az ostrom ló szúró tövisre lel csak.
K O M O R N A .
De ijedelme hányszor nyitja m eg A kelyhét, hogy lehull ; m inden leány Jól tenné, h a nem venne róla példát
S m egőrizné becsületét.
E M IL IA .
Ledér vagy.
A R C ITA S.
(Fint.) Mily csodaszép e nő !
PA L EM O N .
M aga a szépség.
E M IL IA . ('Lent.J
M agasan áll a nap. M enjünk be m ár.
Vedd e virág o k at ; őrizd m eg őket, H add lássuk, a művészet képes-e Elérni pazar színpom pájukat.
Csodás jó kedvem van. K aczagni tu d n ék !
K O M O R N A .
Én m eg ide szépen leheveredném .
E M IL IA .
Valakivel ?
K O M O R N A .
H á t attól függ, kivel.
4*
E M IL IA .
H á t menj, keress m ag ad n ak valakit.
( Emilia és komomá/a el.J
P A L E M O N .
Mit szólsz szépségéhez ?
A R C ITA S.
Csodás.
P A L E M O N .
Csupán csodás ?
A R C ITA S.
Páratlanul csodás.
PA L E M O N .
Nem észbontó szerelm et olt belénk ?
A R C ITA S.
H ogy te m it érzel, nem tudom , de engem M egbűvölt, átkozott legyen szemem É rette, m ost érzem bilincsemet.
PA L EM O N .
T e szereted ?
A R C IT A S.
Ki nem szereti őt ?
PA L EM O N .
S epedsz utána ?
A R C ITA S.
Jobban szeretem Szabadságom nál.
PA L EM O N .
Én láttam m eg őt Először.
A R C ITA S.
Az sem m it sem ér.
P A L E M O N .
Ne m ondd azt.
A R C ITA S.
Hisz én is láttam."
PA L EM O N .
De nem kell szeretned.
A R C ITA S.
Nem m int istennőt akarom imádni, M iként te ; én őt bírni vágyom : Mint nőt szeretem és így m indaketten Szerethetjük.
PA L EM O N .
T e ne szeressed őt.
A R C ITA S.
S ki tiltja meg, hogy őt szeressem ?
PA L EM O N .
Én,
Ki őt először láttam m eg s szememmel Először teltem be gyönyörűséggel A szépségén, mely a világ szeme Elé tárul. H a felkelté szerelmed
S rem ényt táplálsz, hogy vágyam at lerontsd, Arcitas, áruló vagy és oly álnok,
Mint mily ham is a jogczím ed reá : B arátság, vér és m inden kötelék Szakadjon el köztünk, h a valaha Gondolsz reá.
A R C IT A S.
S m égis szeretem őt.
S ha éltem, hírem, mind koczkán forogna, íg y kellene cselekednem , szivemmel S lelkemmel érte égek s ha ezért Veszítlek el, ég áldjon téged is.
H add m ondjam újra, hogy szeretem őt, S szeretni épp oly m éltó és szabad V agyok s jogczím em szépségére is van Olyan, m int bárm ilyen Palem oné, V agy bárkié, a ki em ber szülötte.
P A L EM O N .
B arátom nak neveztelek ?
A R C ITA S.
Igen,
S an n ak találtál. M iért vagy oly felindult ? Beszéljünk csak nyugodtan. Nem vagyok
Véredből vér, lelkedből lélek én ? Nem m ondtad-e, hogy Palem on vagyok.
S te m eg Arcitas vagy ?
PA L EM O N .
De m ondtam .
A R C ITA S.
S nem érint épp úgy engem is a bánat, Ö röm , h a ra g és félelem, a mely B arátom é ?
P A L EM O N .
Igen, elismerem.
A R C ITA S.
Nos hát, m ért bánsz ily álnokul velem, Idegen, nem telen rokoni m ódra, M egfosztva attól, hogy én is szeressek ? Beszélj igazat, azt hiszed talán,
Hogy látására m éltatlan vagyok ?
PA LEM O N .
Nem, ám de tőled igazságtalanság Von e látványnak folytatást szerezni.
a r c i t a s.
H a ellenségem m ás pillantja m eg Először, én m aradjak o tt nyugodtan, Becsületem elvessem s én ne küzdjek ?
p a l e m o n.
Nem, ha egy ellen áll csak szembe véled.
A R C ITA S.
De ha ez az egy épp engem keres ?
PA L EM O N .
Nyilatkozzék ez az egy s tetteidben Szabad vagy ; de ha ezt a nőt követnéd, Légy átkozott, m int az, a ki hazáját Gyűlöli, m egbélyegzett gaz.
A R C ITA S.
Ő rült vagy ?
PA L EM O N .
Azzá kell lennem , míg nem józanodsz ki, M ert engem érint s h a ez őrületben Elvenném élted, úgy jo g g a l teszem.
A R C ITA S.
Fúj ! Mint a gyerm ek, éppen úgy beszélsz.
Én akarom szeretni, kell s m erem Szeretni és van rá jogom .
P A L E M O N .
Ó m ért nem Lehet ham is éned s b aráto d oly
Szerencsés s csak egy óráig m osolyogna R ánk a szabadság fénye, hogy
Kezünkbe kapnók jó k ard u n k at újra, Majd m egtanulnád tüstént, m it jelent Szerelm étől valakit m egrabolni ! A zsebtolvajnál aljasabb vagy ebben.
Az ablakon csak egyszer dugd ki fődet, Lelkem re ! Élted odaszegezem.
A R C ITA S.
O dőre, nem m ered s nem is tudod, Hisz gyenge vagy- Fejem kidugjam -e ? Egész testem m el átvetem m agam S a kertbe ugróm , h a m eglátom újra, K arjába szököm , hogy bosszantsalak.
P A L E M O N .
Ne többet, jő a börtönőr. H a élek, Bilincseimmel beverem fejed.
A R C ITA S.
T edd meg.
( Belép a börtönó'r.J
B Ö R T Ö N Ő R .
Bocsánat, uraim.
PA LEM ON -
Mi baj ?
B Ö R T Ö N Ő R .
Arcitas, a királyhoz kell sietned, H ogy m ért, azt nem tudom.
A R C ITA S.
Készen vagyok.
B Ö R T Ö N Ő R .
Palem on herczeg, így h át egy időre N em es rokonod nélkül kell m aradnod
P A L EM O N .
Csak vidd el ; bár vihetnéd éltem et.
( B'jrtönSr elmegy Arcita*sal.)
M ért küldtek érte ? T á n csak nem akarják Őhozzá adni nőül ! Hisz csinos,
S valószínű is, hogy a fejdelemnek, F eltűnt a külseje és szárm azása.
De ilyen álnok, hogy lehet b arát Ily áruló ? H a ily szép s ily csodás H itvest szerez, so’sem szabad szeretni T öbbé a becsületes férfinak-
De csak m ég egyszer láth atn ám ez angyalt Á ldott e k e rt s áldottabb a gyüm ölcs S virág, mely úgy virágzik, hogy szeme A ranysugara éri. Ó cserébe
A dnám egész b o ldogságát jövőm nek, H a én lehetnék az a kis fa ott, Az a virágzó szép baraczkfa. Mint Terjeszteném ki vágyó karjaim Egészen ablakáig, mily gyüm ölcsöt T erem nék néki ! M éltót istenekhez ; G yönyört és ifjúságot kétszeresen Á rasztana reá, ha ízleli.
S ha m ég nem volna mennyei, olyan H asonlóvá tenném az istenekhez, H ogy retteg ésü k et felkeltené,
S akkor tudom , hogy enyém lesz szerelme.
( Belép a börtönör.J Nos, börtönőr, A rcitassal mi van ?
B Ö R T Ö N Ő R
Szám űzték. Pirithous eszközölte
Ki, hogy szabad legyen. De nem szabad
Soha e honba visszatérnie, A mire esküt kellett, hogy tegyen.
PA L EM O N .
Mily boldog férfi ! V iszontlátja T hébát, Ahol m erész és ifjú harczosinkat Fegyverre szólíthatja, kik szavát K övetik és betörnek, m int a túzár.
H a A rcitas érette szállna harczba, H ogy e szerelm éhez m éltó lehessen, Minő szerencse sugározna rá ! H a elbukik, hideg és gyáva lélek, Milyen dicsőn vívhatná ki m agának, H a nem es a szíve. L ennék szabad bár, Mit vinnék véghez, csodatetteket ! H ogy férfiassá változnék a lány is, Ki szűzi pírban ég m ost s a rra törne, H ogy m eghódítson.
B Ö R T Ö N Ő R .
Még egy megbízásom V an a szám odra.
PA L EM O N .
Az, hogy éltem et vedd ?
B Ö R T Ö N Ő R .
Nem ; csak m ás helyre kell távoznod innen, N agyon nyitott helyen vagy itt.
P A L E M O N .
Vigye
Az ö rd ö g azokat, kik irigyelnek.
K önyörgök, ölj meg.
