Keresztapám, a bányanagy, kísísten v o lt H a ő azt m ondta : holnapután a Bucsíntetőn leszünk, akkor Aeolus apó tömlöcbe csukta gazfickó kölykeít és a fellegeket össze
gyúrta, kikötötte a Negoj tetejére* Mi volt ehhez képest az, hogy nemcsak a keze alá adott szolgálattevő hajdúk fénye
sítették ki a hegymászó cipőket, hogy a jeruzsálemí templom m egláthatta volna m agát bennük, hanem a kincstári tiszt
viselők asszonynépeí 2ís egymáshoz futkostak; és legfőképen keresztanyámhoz, a szelíd szerepét kissé nehezen csináló nagyasszonyhoz, hogy dehát ki mit hogyan ? A kérdésekre m ár inkább Zsuzsa néni, keresztapám csörömpölő testvér- nénje felelt* Mozsár csengett, mogyoróörlő morgott a kony
h ák előtt, kiürült a mészárszék, megtelt a kincstári jégverem*
Lovak píhentetődtek, kocsik, szekerek fényesültek* A barom é
terek szemverést kaptak* Mindez a külső izgalom volt. A belső, a lányszobák kékezüst hom ályában folyó, csak úgy vibrált valahogy a levegőben, hadítervek nem szoktak dobra ütődní* De mikor Ica, Vica vagy Cica ekkortájt kisírt szem
mel ült az asztalhoz, akkor az a hadíparancs adódott, hogy ehhez vagy ahhoz a „kész emberhez44 „kedvesnek kell lenni*44 Az ilyen tanácsnak néha lanyhább „cucurázás44 is nyoma- tékot adott, mi nagyban elősegíti a kedvességet* M ert hát az a „kócífer44 tíz év múlva lesz csak ember, az Icáknak pedig húsz éven innen férjhez kell menni, nem úgy m in t. ♦ ♦
Erre a „M ínt44-re én is furcsa szemmel néztem* Lehull
— 39
egy morzsa a nagyok szólakom ájából: felszedi a gyermek, készpénznek. Megbélyegzettek és megdícsőítettek galériája áll fel lassan kicsi lelkében, azokon a szókon keresztül lát ♦ ♦ ♦ Ilonát, az elrettentő példát én a Zsuzsi néni fejcsóválásán át tekintettem :
— Szegénység és fantázia, K ét nagy terhes bagázsia ♦ ..
N a , azért ka asszony volna ♦ ♦ ♦ *csettíntett daliás kereszt
apám a szentenciára, mire keresztanyám, az áldott, elpirult.
Egy hajszálat félt az ilyen nyúlánk előkelőségektől, ő kicsi volt és tulnyájas.
M ennyire megszeppentem, hogy a bucsíní „szeszpetelő- dés" hajnalán engem Ilonával egy szekérre dirigáltak. Csomó lány, Zsuzsa néni, Ilona, meg én. A fiatal emberek utánunk jö tte k : a patikussegéd, vakációzó diákok, akadém ísták és az uj bányatiszt, az ezídei „leckefeladások" és szabószámlák tudatlan okozója.
Mire igazán indulhattunk, a dombok mögül kinézett a nap. Az én tizennégyesztendős szivem becsipett a hajnal m ám o rátó l. . . A réteken váltakozva csillanó gyém ánthálót lestem. Sugdosások, vicogások folytak, csak Ilona hallgatott.
Rémülve vettem észre, hogy néha-néha rám is néz* Vájjon min botránkozik rajtam ? . . ♦ a rikító gyermekszeplőímen, vagy a „borzas csikóból lesz jó paripa" jeligével készült székelyszőtt ruháim on? A ligrm ertem lélegzení és kim ondha
tatlanul megkönnyebbültem, mikor észrevettem, h o g y .neki is vannak szeplőí, igaz, hogy csak néhány nagyon halvány, m intha gyöngyházszínü bőre oly kényes volna, hogy a nap egyetlen futó csókja sebhelyet perzselne rajta. H ála Isten, hogy hozzá is fér egy kis ilyen földi salak . ♦. Később azt is láttam , hogy a balhalántékán egy kis forradás volt, mint egy fehér víllámocska.
— 40
-A vígan csatafázó néni megálljt ktálltott kocsisunkra*
— Elhagynak, tekintetes asszony*
— Csak épen, amíg kicsit a hátunkban lesznek*
A néni benyúlt a kötéllel felkötött bőrülés alá, fonott kosarat húzott ki : abból édespálínkás üveget, poharakat*
— Egészségükre, u rfía k !
— T y u h ! vörösbdött el a szolgabíró bácsi, — aki mindig a fiatalok közé akart számítani, bár pocakja volt és holdvílágja, — ide az^al a szíverősítővel!
— Igyál és cserdíts a lo v a k n a k ! dirigált a néni és a lovak megvadultak*
N agy hajsza kezdődött* Mi meg-megálltunk, a néni töltött, a leányok tüntetőén ittak* Csak Ilona nem kért többet, és így — csupa szégyenből — én sem*
A leányok kezdték kigombolni a köpenyük nyakát*
Persze a blúzuknak is nyak volt*
— Csak ez az átkozott nap ne volna * . ♦ kínlódott a szolgabiró leánya a napernyőjével* Majd kifordította a levegő*
Ilona ny akát nem védte semmi* Egy kevés látszott csak a ruhájából* Kicsit hosszú n y aka olyan ünnepélyesen em elke
dett ki a zöld összehajlásból* Valamire engem emlékeztetett*
V alam i képecskére* (Mi akkor lány testvéremmel képecskéket gyűjtöttünk az iskolában*) De melyikre ? N em tudtam* A szél felborzolta a haját, mert az is a „fantáziájából" folyt, hogy nem igen hordott kalapot* Mind hallottam én ezt a nagyoktól furcsa hangsúllyal megbeszélni*
M indjobban hágtunk, kezdődtek az erdők* Én szívdo
bogást kaptam , most jártam életembem először fenyőerdőben*
A leányok egyre visszafelé néztek, Ilona mindig előre* Észre
vettem, hogy nem a vidéket nézí> hanem — egy idő óta — a lovakat* Most verte ki őket az első fényes, még portalan verejték*
— 4í —
— Álljon meg, Mínya* Leszállók, fordult a nénihez*
— Ami azt illeti, mind leszállhatnátok, amíg a csúcsra kiértünk ♦*♦
A kisasszonyok riadtan néztek gyöngéd cípőcskéíkre*
O lyíknak a harisnyája selyem v o lt N ém elyikük m intha fűzve is lett volna, bár míndeník mondta, hogy a fűzőjét m a otthonhagyta*
Ilona kiugrott, koppant a faragott hegymászóbotja* Ma- gasszáru erős barna cipője volt, avval gázolt bele a feljebb kaptató ösvénybe* Kétfelől csapkodta a fü és mint gyerek
száj csókja, nedves foltokat hagyott szoknyája szélén*
— Tisztára lunátíkus — mondta a néni*
— De miért szólítják Ilonának ? miért nem Ilus vagy Ica, hisz nem olyan vén * * * kérdezte egy lent nyaraló pesti fruska*
— Tizenhárom esztendős korában kezdett nem felelni an n ak, aki becenéven szólította*
Ezt~a néni mondta*
— M iért nem megy férjhez?
— Biztosan a legegyszerűbb okból, virított ki a patikus kisasszony arca* A jóforgalmu gyógytár örökösnője volt ő, aki tízanhat évesen már jeggyürüt viselt és erősen összesí- mulva járt a vőlegényével, a pöttöm patíkussegéddel*
— M ehetni mehetett volna,- dehát soha se látta be a sorsát *. ♦ ez az igazi életkereszt ♦ ♦ ♦
— H ja, válogatósnak vackor!
Most majdnem utóiért bennünket a fiatalemberek sze
kere* A szőlgabíró bácsi erősen gesztikulált, hogy álljunk meg*
— Hölgyeim, leszállaní! A ló is ember! Majd inkább mi húzzuk a hölgyeket! Én vállalom a legkövérebbet!
M ost egyik lány se nézett a cipőjére* Lekényeskedtek, úgy, hogy lehetőleg kívíllanjon a selyemharísnya* Ica, a
— 42
-legszőkébb bakfís hevesen tiltakozott, hogy a szolgabíró bácsi őt vezesse*
Én teljesen m agam ra maradtam* M indenki az uj bánya- tisztet akarta mulattatni* H a nem is hozzászóltak, de úgy neki beszéltek* A bányatíszt nyúlánk, félbarna fiatalember volt, aki folyton türelmesen mosolygott, vagy legalább igye
kezett jó arcot csinálni mindenhez* Szürke porköpenyét karra vette, alatta csak vászonba volt öltözve*
— Istenem, hát hol hagyta szép egyenruháját?
— O tt, ahova való*
Feltűnt nekem, hogy a lányok mind milyen hangosak lettek és hogy kezdték kigombolni a kabátjukat* N ekik selyemblúzuk volt ♦ ♦ ♦
A bányatíszt megálíott és visszanézett a völgybe*
Ica rajongva szólította meg*
— O , kedves O ry, m aga bizonyosan lenézi ezeket a mi tájainkat, a T á tra után ♦ ♦ ♦
— Minden tájnak külön szépsége van* Erdély felett, amennyiben én ismerem, valami nyájasság lebeg, amilyen csak azokon az arcokon, amelyeket bájosaknak mondunk*
A Bretagne* —
Hirtelen elhallgatott, m intha önm aga vísszatetszett volna magának*
— Úgy találja ? szélesült el boldogan Ica* Valam i bók
félét olvasott ki a mondásból*
A patikus kisasszony m ár összebújt vőlegényével és próbált kissé hátramaradní* Ica ostromolni kezdte O ryt, be
széljen utazásairól*
— H a parancsolja* De higgye el, nem stílusos mostan*
A visszaemlékezés kicsi perspektívát kíván* Esti szobát ♦ ♦ ♦ vagy legalább is estét* Itt a jelent kéne élvezni ♦ • ♦ Nézni folyton ♦ ♦ ♦
43
-— M aga szeret hallgatni ♦ ♦ ♦ tudom , mondják*
Ő ry kicsit erősebben m osolygott Ica csendesebb lett és most már ő is folyton nézdeít, szinte kémlelt a tájba, de a többiek — Icát lefegyverezettnek hívén — folyton szóltak hozzá* Ő nem szólított, csak felelt, nagyon udvariasan, kész
séggel, m intha kíríasztották volna abból, amiben neki látható öröme telt, hogy egyenletesen, mélyen lélegzeljen és távcsö
vén át messze repüljön* M intha vísszabeszélt volna valahonnan*
Hirtelen valami megcsapta fülünket* Fentről jött, a szik
lák közül* N agyon átszűrt, gyöngyösen lezuhogó énekszó, amelyre a magasság tett hangfogót* Csak a dallam* Percekig ismeretlennek tetszett, valami természeti tüneménynek*
— Ez Ilona! t
— M it szóltok, Ilona énekel! Sze' társaságban soha se ak ar!
— Én hallottam* Ö t hat éve utoljára*
— Azóta megsavanyodott*
— Ó , affektáí*
Felnézelődtünk, de látni senkit se lehetett, azt se tudni, mily irányból jön a hang* Egyszerre mindenünnen zubogott, megtelt vele a völgy, m intha meleg, ezüst eső szitálna alá*
— Én ís tudom ezt az éneket, buzgólkodott Cica* M en
delssohn*
Énekelni kezdett:
„Áhítos csöndben, a mély erdőben*
Az Isten jár ♦ *
Ő ry gyöngéden nézett rá, hogy elhallgatott és vérpiros lett, mire Ica halkan, boldogan fölnevetett*
A bokrok alatt eper és áfonya kacagott* Belegázoltam a páfrányosba, a ,,borzascsíkó“ cipő engedte* Szüretelni kezd
tem* A hogy a cserjéken túl bukkantam , tisztábban hallottam az éneket* Az ösvényen voltam* Bandalogtam előre, egyszer
44
-c^ak megpillantottam Ilonát. Köpenye a karján, vászonru
hája még a lombok közül is kizöldelt. Szokatlanul frissen hágott, keresztül a magas, ropogós füvön, fejét hátravetette és é n e k e lt. . . De hogy; teli tüdőből, csattogva és a napra emelte arcát. Most m ár egyenesen fájt nekem, hogy nem jut eszembe, mihez hasonlít. Pedig erősen hasonlított, ott a fák alatt, csíkosán szövött zöld köntösében, mely kicsit, a néni szerint „gyalázatosán" rövid volt és ahogy a finom fehér nyaka, feje kíbomlott a zöld hajtókából ♦ ♦ Sokkal fíatalabb- n ak láttam , mint máskor és sokkal egészségesebbnek. H ir
telen ledobta köpenyét, hanyattvetette m agát, le a fűbe, nem a köpenyre^felszédült az égbe, kitárta karját, szinte vijjogott, úgy é n e k e lt. ♦ ♦ Arca csillogott, át a füfátyolon.
M eglapultam. V alahogy úgy, mint a templomban, mi
kor néha elkéstem, az oszlop mögött. Lassan elszakadozott az ének. És elfuvódott Ilona arcáról a fényesség. K arja el
nyúlt és még hosszan nézett az égbe. De árnyék volt az arcán és mikor felkelt,^erősen lerázta, elrendezte ruháját.
Lehajtott fejjel indult lefelé. Én most már mertem utána- menní. Észrevett,
— M i a z ,,kicsike?
N em tudom az utat egyedül ♦ ♦ ♦ kérem ♦ ♦ ♦ mehetek néni után ♦ ♦ ♦
— Miért utánam ? V elem ?
Hirtelen rámcsodálkozott. M egértett.
— Kedves, m ondta derűsen és m intha kicsit m eghatva;
m enjünk együtt. Áfonyát szedtél ?
— Azt.
— Szereted?
— N em is ismerem ♦.. ♦ csak . . . az iskolában tanultunk róla ♦ ..
— Á, persze. N em vagy idevaló. Várj, én segitek neked.
45
-Most már velem együtt hajladozott
— Nézd, gomba* G yűjtsük, majd szénre tesszük*
— Igen, de h átha mérges ?
— H át nem hiszed, hogy én ismerem a gom bákat?
— De, de hiszem, ó, hogyne !
— N a , akkor azt is m egm utatom, mibe kell szedni*
betört egy vékony gallyat és megtisztította a levelektől*
Bogot kötött a hajlós végére és úgy füz’e rá a gombákat*
— Látod, így kell ezt* De most elég, siessünk* Add a kezed, itt meredek*
Reszketve nyújtottam oda neki aranyvárépítéstől durvult
kezemet* w
— M ost ígérj meg nekem valamit. — Erősen a sze
membe n é z ett — H ogy nem félsz többet tőlem* M ert félsz, ugye, félsz?
— Igen ♦ ♦ ♦ rebegtem én és arcom kígyult*
— Persze ♦ ♦ ♦ mondta, inkább magamagának*
— Látod, pedig én szeretem az olyan kisleányokat, akiknek szeplőjük van, meg butaorru cipőjük* Biztosan szok
tál mezítlábolní is titokban, mi ?
Szinte elszédültem* N em tudtam , csufolkodík, vagy mi*
De ő oly tisztán nézett rám , hogy nem féltem többet* K ér
dezte, szeretem-e az erdőt és azt m ondta próbáljam erősen megszeretni*
Lárm a verődött nekünk*
Elengedte a kezemet és ideadta a gombát* Befordultunk az országutra* O tt álltak a kocsik, a szekerek* Az egész társaság összetorlódott, az előbb indultak, hátram aradtak is*
Különben csaknem minden leánynak párja volt már* Ilonát kicsit m egbám ulták szokatlan, meleg, szinte kígyult fríssesé- gében* En rettenve láttam , hogy hátul, a hajába odacsímpaj- kodott egy csípkeszerüen kírítkult tavalyi cserelevél*
Szeren
-csere úgy hasonlított a hajaszínéhez, mert olyan szinti haja volt, mint a rezeda porzója*
Szolgabíró bácsi most kibeszélte, hogy uj elrendeződés
ben ültünk fel a szekerekre*
— Egy cigány, egy király! vezényelte*
Ő ry aggódva nézett rá*
—- Csakhogy a mi szekereinken csak szalmázott desz
k á k v a n n a k !
Mindegy, a lányok vállalták, a fiukért* Én is a deszkákra kerültem* M int a szoígabíró bácsi megjegyezte, gardedámnak*
Úgy megszégyenített vele, hogy egész utón duzzogtam*
A célnál a hajdúk sárga máglyával vártak* Az asszo
nyok sürögní kezdtek* K i ak art tenni míndeník magáért*
Féltek a szolgabíró bácsi csúf szájától* E j, mikor ő azt m ondta valam ire:
— Ez nagyon jó annak, aki szereti ♦ ♦ ♦
Különben a szolgabíró bácsi joggal kritizált, mert ő kitűnő szakács volt, csak ő süthette a zsíványpecsenyét* R en
getek hideg étel,^5 sütemény került elő földre* M indenki vadul esett az evésnek*
Én Ilonát figyeltem*
Először is alig elegyedett a teleszáju beszélgetésbe és Ő ryt, aki többször szólt hozzá vagy legalább reán ézett:
szinte észre se vette* Pom pásan, de keveset evett és vissza
utasította a bort, mikor keresztapám megkínálta*
— N ek ü nk ma még mászni kell*
M ikor a férfiak szeme kezdett keresztbe állaní, felkelt, m egkérdezte: mi lesz a gyergyóí kilátóval ? A leányok mind haboztak, jólínduló szívügyük borul fel esetleg* A mai go
nosz fiuk képesek lesznek inkább a bor mellett maradni* És a tisztáson, ahol a lakom a illata gőzölt, valami bacchanálís jóérzés petyhüdt* N yártól, bortól, finom és szokatlan étke
- 47 —
zéstől m ám orosak, lusták voltak a testek és mint cérnára kötött sárkány, helyből csapongó a képzelet* A férfiak egy- része m ár énekelni is próbált*
— N ekem fáj a lábam — nyafogott Ica* Igaz, magas- sarkú, nagyon kivágott cipellője volt*
Ilona összehúzta a szemét* H alk és szomorú megvetés volt ebben* Befordult a kilátó ösvényébe*
— De csak fel a testtel! Feszítni az inakat, kiabált a szolgabiró bácsi*
Én m ár sompolyogtam Ilona után* Ö ry még előbb fel
kelt*
— N em hagyhatjuk, hogy egyedül menjen*
Ica elképpedt* Elefántul szolgáló diákjának csaknem fin
tort vágott, de ő is felkelt Most mind mozdult, kicsit nehe
zen, agyonevés utánín* *
Én m int hü. kis kutya kullogtam csöndesen Ilona és Ö ry után* Emlékszem, az áfonyák hiába kéklettek felém, nem kellett semmi* Diadal volt bennem, hogy az a két m a
gas ember élre került és a többi megy utáfia*
— Bocsánat, hogy nem emlékeztem* De este volt és annyian voltunk*
— És elhitte rólam, hogy ismeretlenül megszólítom ? A, Ilona azt hitte az ebédnél, hogy Ö ry nincs neki be
mutatva* Ej, de m eg bán th atta!
T ú l m entünk az Országúton, a tiszta fény vek alá, tü- íevél szőnyegre* Páfrány legyezőjük mögül harangvirágok kukucskáltak felém*
— Csitt * * ♦ szépen csengessetek * ♦ ♦ királynő elejébe * * ♦ A kkoriban még tudtam a virágok nyelvén*
— De most m ár megengedi, hogy egyre kérjem* Kezdjük mostantól az ismeretséget* Úgy értem, ne emlékezzünk rá, hogy kellemetlen érzésekkel kezdődött*
48
-Csat: én bántottam meg tulajdonképpen*
— De az én hibámból* H ogyan lehettem olyan arrogáns, hogy elvártam, emlékezzék rám egy esti utcai találkozás után*
— Ebben nem m aga a hibás*
— Igaz ♦ ♦ ♦ némiképpen a társaság is és ♦ ♦ ♦ hirtelen Ilona hajára nézett és valam it visszahallgatott*
M ély völgybe nyúló irtáshoz értünk* Piros klárís v o lta szélére hintve. Most értek utói a többiek
— Eper!
— M ost! ám ult a pesti leány*
— Igen, itt kérem augusztusban van juníus, harsogta a szolgabiró bácsi.
A társaság lehajolt és szállingózni kezdett lefelé* A csali
eper után* M ert az volt* Csalta őket egyre messzibb, egyre lejjebb és mindig több volt*
— Parancsol?
Ilona a fejét rázta*
— N em . De igazán nem*
Pillanatig lenézett az epervégtelenbe, melyen a társaság mind szétszórtabban legelt* Visszalépett az erdőbe*
Tejsűrü, bizonytalan párákban láttuk Gyergyót* Darabig szótlanul álltunk* Ilona hirtelen leült a tülevélszőnyegre*
— Bocsásson meg, hogy nem terítettem le a kabátomat*
De —
Ő ry olyan jelentősen mondta ezt a semmiséget*
— De — nos, tudom, hogy m aga nem fél az erdőtől — Ilona rámnézett, m intha gyanúsítana*
— Szabad bizonyítanom ?
w Ilona végígsíklatta tekintetét sajátmagán*
— M aga ma egész nap egy szép filigrán aranyékszert viselt a hajában ♦ ♦ ♦ és nézze ♦ ♦ ♦ most már megmondok valam it: az adott bátorságot nekem, hogy alig ismerve is szólitgassam*
— 49
Ő ry levette az áttört cserelevelet Ilona rezedaszin hajából*
Magfa szereti az erdőt* S az én barátaim barátai * * *
— Hisz ez árulás * * * — S pedig beh szépeket m ondtam m a róla, fülehallatára!
Mindezt oly kedvesen m ondta, de m intha m égis: zava
rában* Igen, most egészen, egészen fiatal volt, mint egy serdülő leány. És ezt a zavar tette, az a furcsaság, hogy valakivel találkozott, aki előtt érdemes restelkednie* Tréfásan megfenyegette az erdőt:
— Gonosz, hát elárulod azt, aki megölel!
— N em , csak felékesití ♦ • ♦ így tesznek a gazdag és túlboldog szerelmesek* így árulják el m agukat is, azt is, akit szeretnek *«♦
Ilona gyengén, alig láthatóan elpirult* Istenem, most m intha mély, tiszta hála tört volna fel a szemében, át a gőgjén.
E kkor ért oda keresztapám* R oppant jó kedve volt*
— M egszöktünk, m i?
— N em , ők szöktek meg tőlünk, mosolygott Őry*
— N a , a világítást nem találtuk el.
— N em baj, szólt Ilona egyszerűen*
— H m ? N em baj ? Ezt m ár szeretem*
Ilona úgy oldalról szépen nézett keresztapámra és kicsit könyörgött a szeme. Ó , az én vidor, kapatos, nagyhamis keresztapám ! H ogy ő még Ilonát is meg tudta könyörögtetni l
— Úgy értem, m ondta Ilona hirtelen nyugalom mal, hogy az életben * * ♦ ezzel ki kell békülni* Az ember rende
sen kevesebbet kap, mint am it előre remél, sőt annál is ke
vesebbet, m int amit megérdemel*
— H ogyan, ne volnának beteljesülések?
— De szinte soha*
— Szinte, ez áldott jó szó, — nevetett keresztapám*
T ehát szinte!
— 50 —
Lila fák kost arannyal ásítozott ránk a n ap n y u g a t Kolompszót mállasztott felénk az alíglehelő este*
— T udjátok, ki kólom pol? A szolgabíró. Az epreseket koíompolja össze.
Ilona mosolygott.
A tisztáson tüzet rak tak a gyermekek. Az újból össze
verődött ifjúság közt valami társasjáték járta. Ilona is zálogot veszített. Keresztapám volt a bíró. Furcsa ítéleteket hozott.
Vallja be mindenki, mit tartana élete nagy beteljesülésének.
A lányok izgalomba jöttek. H ogy lehet most szédíteni a fiatalembereket. — Furcsa kicsi légvárak p attantak el sze
m ünk előtt. Ica, miközben Ő ryt nézte, arról beszélt, hogy kolostort szeretne alapítani, melyben férfit sohse látna és égi harm óniákban peregne el élete. — A patikus kisasszony vő
legénye csodakenőcsétől várt milliókat.
— Különben, mondta, ebben nem is volna különös.
Vílágkörüli utak, főnyeremények, csodaszéppé válások.♦.
mind nagyobb szenzációk jöttek.
Lassan elborult az este, holdra v á rtu n k; és a piros tüz- fény valami zománcot adott a szürkén pattanó buborékoknak.
M ár küzködött a hold a tűzzel, mikor Ilonára került a sor.
Habozott, de nem eléggé. N agyon elmosódtak körűié az arcok.
— N em tudok mondani semmit.
— Ohó, akkor nincs aranygyűrű ♦ . .
— B ányanagy bácsi ♦ • ♦ apámé volt . . ♦ anyám elé se léphetek nélküle . . .
— Éppen azért kell vallani.
— De én igazán nem várok semmit.
Ő ry döbbenve nézett a piros tűz és most viruló hold gyönge ezüst kereszttüzében világító arcba, mely ímbolyogní látszott, m int kétféle szélben a virág.
- 5Í
— Úgy értem : m ár megkaptam*
— A nnái inkább ki velel — melegedett neki kereszt
apám* — Most m ár aztán nincs pardon!
Ilona észrevette O ry csodálkozó, szomorú tekintetét*
Valam i elfutotta; vágy, beszélni, megnyitni m agát, m intha igazán hallaná valaki* M ert úgy rendesen: m intha az embe
rek őt nem hallanák* Hideg láz remegett le a gerincén* Leg
alább nekem így jött, mert vele éreztem, minden porcíkám- mal* Úgy jött, hogy most m ár beszélnie kell, mert kölönben elzúg felette örökre egy robogó üstökös, amiben meg nem fogózhat aztán soha ♦ ♦ ♦ Fejét a fához vetette és egy pontra nézve beszélt*
— Gyermekkoromban* Tizennyolc éve lehet ♦ ♦ ♦ igen*
Apám halála után pár évvel*
— Ez nem lesz érdekes, ellenvetett keresztapám* Pólyás- baba história ?
— N yolc éves voltam*
— Bizony Isten nem lesz érdekes*
— Igen* Igaz* Lehet, hogy m ásnak nem*
Elhallgatott*
— De kérem, szólt O ry kicsit, alig észrevehetőn türel
metlenül, hadd mondja * ♦ ♦ mindenki, am it akar*
metlenül, hadd mondja * ♦ ♦ mindenki, am it akar*