...r . í
18 festett alakjai, am ilyenek Százából is ismeretesek.
A nyugat-iráni díszítőstílussal való rokonság jele ez, rom jainak vizsgálatából m erített régészeti bizonyítékok nem hagynak kétséget a felől az itt észlelt kiszáradás felől. Biztos, érdekes helyről Turbat m ellett. Ennek feltárása tanulságos eredményekkel járt.
19
magassága a lakóházak egym ást követő pusztulásával. A cse
repek — festetlenek és színesek — valam ennyi alsó rétegben nagyjából egyform a jellegűek voltak. A festett edények geo
metrikus díszítései nagyon em lékeztettek az Észak-Balucsisz- tán khalkolit romhelyein talált cserepekre. A púpos bika terrakotta szobrocskáinak nagy számából pedig kétségtelenül kitűnik a lényegében indiai kultusz idáig való terjeszkedése.
De fontosabb volt egy khalkolitikus tem etkezőhely fe l
fedezése a halom legtetején. A z egészükben elhantolt tetem e
ket sírtárgyakkal bőven körülrakták itt az őslakók. A tucat
já va l talált különféle alakú festett cserépedények a halottnak szánt eledelek elhelyezésére szolgáltak. V o lt azután számos alabástromkehely és némelyik tetem m ellett bronztárgyak, így pl. bélyegzőpecsétek, egy dárdacsúcs és egy bronz fejsze.
N éhány apró kovakő-penge is v o lt mellettük, m integy jelképi ragaszkodásul egy letűnt kor ősi szokásához.
Bizonyára a hagyományos szokásnak tulajdonítható a halottak mellé elhelyezett cserépedények feltűnő egyform a
sága, anyag, készítésmód és díszítés dolgában. E gy-kettő kivételével valam ennyi pohár, katlan, korsó, csésze és kehely csak tem etkezési célra készült, nem az élők használatára. K i tűnt ez most véglegesen abból, hogy mindezen edények anyaga igen vékony, törékeny és máskülönben is tökéletlen.
Láthatólag sebtében gyártották őket. F igyelem rem éltó ugyan
annak a díszítő mintának állandó ismétlődése az eg y fa jta edényeken.
A m otívumoknak bizonyos különleges alakokhoz k ö tö tt
sége feltűnően megkülönbözteti valam ennyi ilyen sírtárgy
nak szánt készítm ényt a Sáhi-tump-ban és Makrán többi khalkolitikus romhelyén talált, háztartásra szánt rendes fes
te tt cserépedényektől.
Zangiánban, elriasztóan kietlen tájon, a Turbat-oázistól délre, m ajd pedig az arabs-tenger partján, százával akadtam oly kőrakásokkal jelö lt régi tem etkezőhelyre, m int am ilyene
ket már Zhóbban vo lt alkalmam kikutatni. A z ily sírokban talá lt kevés csonttöredék o ly tetem ektől származott, am elye
ket előbb a madaraknak és vadaknak tettek ki a későbbi zoroasztrikus szokásnak m egfelelőleg. A csontok mellé
helye-á*
zett sírtárgyak tanúsága szerint e tem etkezési mód időszám í
tásunk kezdete körüli időkben dívott.
De sokkal korábbi a Szutkagén-dór nevű rom hely azon útvonal mentén, m ely a K édzs folyó balpartján levisz a ten gerhez. A z általa elfoglalt kis fennsík úgy keletkezett, hogy lakói az alluviális síkból kiütköző alacsony sziklagerinceket durva, de igen erős kőfalakkal összekötötték, s így szabály
talan négyszöget alakítottak védelm i célból. A tala jt a fala
kon kívül is, belül is borító, jó l kiégetett vörös cserepek — anyag, egyszerű geometrikus díszítm ény és alak dolgában — olyannyira em lékeztetnek az északi Belucsisztán ősi rom helyein talált cserepekre, hogy első tekintetre felismerhető v o lt e telep khalkolitikus eredete.
A különböző pontokon végzett próbaásatások teljesen m egerősítették ezt a feltevést. Pontosan ugyanolyan jellegű urnákat hántoltunk itt ki, mint azokon a romhelyeken.
E gyéb leletek is erre az eredetre vallottak.
Szutkagén-dór rom jai körül mindenütt meglepő vo lt a kőszerszámok nagy sokasága, úgyszintén felötlő volt, hogy a finom, festetlen cserepek nagy számához képest milyen ritka a festett cserép. Em lítésre méltó, hogy a makráni romhelyeken o ly gyakori terrakotta figurák itt teljesen hiányoznak és e borít a khalkolitikus cserepek törmeléke.
N agyon hasonló viszonyokat figyelhetünk meg Paróm lefolyástalan medencéjében. Ennek a közepén nagy szikes terület van. Manapság Parómban nincs letelepült lakosság 80
s csak kis foltokon művelik időszakosan a földet. Mindam ellett a makráni helyi védőcsapat apró őrállomásait, am elyek itt és egyebütt a római limes módjára őrzik a brit határt, rendesen történelem előtti halmok tetején találjuk. A z őrállomások mai őreinek itt majdan hátrahagyott furcsa emlékei alighanem némi fejtörést fognak okozni a jö v ő régészeinek néhány é v sírt találtunk, pontosan hasonlót a Kédzs-ben em lítettekhez.
Megvizsgálásuk m egerősítette az ilyen tem etkezőhelyeknek keltezését a part husi uralomnak m egfelelő korszakból. A tö r mentén eljutottam , nem sikerült kinyomoznom történelem elő tti telepeknek legcsekélyebb bizonyságát sem.
Ennek a negatív ténynek m egvan a maga jelentősége, ha meggondoljuk, m ily bőséges bizonyítékokat hagyott hátra e kopár partok mentén a tengeri kereskedelem az iszlámnak hódítása és az arabs hajózási vállalkozásnak fellendülése óta.
Tekintve, hogy még N a g y Sándor hajóinak útja is az ikhtyo- phágok va g y «halevők» tengerpartja mentén nagy kaland
21
22 kopár dombláncain keresztül északnyugatnak v iv ő útunkban.
M ielőtt útra keltünk ezen a csak nemrégiben lecsendesített területen át, 80 teveháton nyargaló lovas tekintélyes csapatja csatlakozott hozzánk. Erről a védkíséretről a perzsái katonai parancsnokság annak rendje szerint gondoskodott. Kédzs- től nyugatra Makrán, úgy látszik, teljesen kívül van a nyu gati mondszun-szelek hozta esőzés zónáján, am ely valam i szerény nedvességet biztosít Brit-Makránnak. E z a különb
ség magyarázza meg, miért nem akadt semmi határozott bizonysága a történelem előtti műveltségnek Perzsa-Makrán szomszédos részében. De m ihelyt elértük a nagy teknő szélét, amelyen keresztül a magas hegyek között eredő Bampur folyó höm pölyög a lefolyástalan Dzsáz-murián mocsarak felé, egyre-másra fedeztünk fel kő- és rézkorszakbeli rom helyeket és emlékeket. A folyóm eder mentén húzódó keskeny, ön tö
zéssel úgy ahogy m egm űvelhető földszalag közelében voltak ezek a m aradványok, Bampur falu felett és alatt.
Bampur rom badőlt erődje jelzi a perzsa Gedrózia hagyo
mányos főhelyét. A közeli nagy kiterjedésű romhalmokban próbaásatásunk bőséges eredm énnyel járt. F estett agyag- edények, alabástrom csészék, kőszerszámok, apró réztárgyak kerültek ki minden rétegből, úgyszólván már a felszíntől tem etők bőségesen szolgáltattak érdekes leleteket, különösen finom, festett cserépedényeket. A helyi kultusz túlélésének b i
zonyságául szolgál, hogy évezredekkel később ugyanitt tem et
ték el halottaikat a helybeli mohamedán lakók. De még fon
tosabb v o lt egy kő- és rézkorszakbeli telep tem etőjének fe l
23
fedezése Khurábnál, a fo ly ó balpartja m ellett. Bam pur fölött.
Gondosan készült sírletétek hosszú sora került itt napvilágra : m indegyikben tucatszámra különféle form ájú festett fazekas
munkák. napi használatra szánt kő- és réztárgyak. Jószeren
csére épségben maradtak e letétek, senki sem bolygatta meg őket, pedig alig egy méter mélységben rejtőztek a föld alatt.
A festett cserepek díszítőm otívum ai itt is nagyon hasonlók voltak az egyrészt Szúzában, másrészt Sáhi-tuinp-ban talált edényekhez. Ü g y látszik, a részleges tem etkezés vo lt a tá jt szokásban, va gyis hogy a tetem eket előbb kitették a m a
daraknak és vadaknak, és csak azt tem ették el, am i kevés csontjaikból megmaradt.
A zon a ponton túl, am eddig a Bampur fo ly ó vize mostanában még rendesen eljut, nagykiterjedésű romhalom em elkedik a homokbuckák között, Csáh-Huszainí legelői közelében. A halom felszínéről felszedett, jól kidolgozott kovakőszerszámok sokasága, meg a próbaásatásaink során napvilágra került egyéb leletek is arra vallottak, hogy ez a történelem elő tti telep — a legalsó a Bampur fo lyó m ellékiek között — a khalkolitikus kultúra korábbi idejéből való.
Ennek bizonyítékai közül itt csali azt em líthetem , hogy a többi makráni lelőhelyeken ol\T gyakori stilizált állat m otívum ok itt nem voltak találhatók a festett cserépedényeken, míg az ezeket díszítő geometrikus minták különösen finom rajzot és m eglepő változatosságot mutatnak.
Sem m iféle történelem előtti m aradványra nem találtunk azon a sivatagi területen, am elyet ezu tán szeltünk át m integy 250 kilométeres útunkban, innen kezdve addig a helyig, ahol a K erm án hegyei közül alászálló H a líl Rúd belevész a Dzsáz- murián mocsarakba. H elyenként nagyritkán találtunk egy- egy kutat s ugyanott apró rom halmokat. E gy től-eg y ig oly történelm i korú telepektől származtak, m elyek csak a káréz- öntözésnek köszönhették létüket. Ezen öntözőcsatornák pedig később legnagyobbrészt elpusztultak. I t t is világosan látható vo lt, hogy a káréz-öntözés meghonosítása a kő és rézkor utáni időből való.
Rudbárban, a H a líl Rú d fo ly ó végső szakasza mentén elterülő vidéken, már K erm án tartom ány területén jártunk.
E z a föld már jó v a l túl van az indo-iráni határszélen, és így kívül esik a bennünket ezúttal érdeklő területen. Ezért éppen csak futólag em lítem meg. hogy a H alíl Rúd felé v iv ő utun
kon. mostanában sivatagos földön, megint csak mutatkozni kezdtek a történelem előtti telepek nyomai, a khalkolitikus korú festett cseréptörmelékekkel borított térségek. U gya n abból a korai időből eredő tekintélyes romhalmokat nyom oz
tunk ki feljebb a fo lyó mentén Dzsíruft term ékeny teknőjé- ben. K övetk ező utazásomban is, 1932 őszén, a khalkolitikus műveltség em lékeivel találkoztam a Kerm ántól délre és dél
keletre levő völgyekben.
Már csak rövid idő marad, hogy érintsem azt a k é rd é s t:
m elyik a valószínű vonala a védai szanszkrit n yelvet beszélő árja-törzsek vándorlásának, am ely törzsek a K r. e. második évezredben m eghódították a Pandzsábot és onnan elterjesz
tették indo-árja nyelvüket Észak-Indiában és műveltségi be
folyásukat az egész indiai félszigeten. Azokra a védai isten
ségeknek hódoló és nyilván valam iféle szanszkrit nyelvet beszélő törzsekre gondolok, am elyekről a K r. e. X IV . szá
zadból származó hittita ékírások nyomán tudjuk, hogy pásztor életet éltek a Mitanni területen — valahol a mostani Kur- disztánban.
A z árja hódítás nagy népmozgalmáról teljesen hiányoz
nak a történelm i feljegyzések. Csak feltevés ez idő szerint, hogy ez a népvándorlás a K ö zel-K elet ama vidékét is érin
tette. A régészeti tudom ány nem derített még világot erre a kérdésre. Bizonyos azonban, hogy a magukat árjáknak nevező indo-iráni törzsek — amelyeknek körében az indo-európai nyelvek legrégibb irodalma, a Rigvéda himnuszai megszület
tek — hódító útjukban nyugatról ju tottak el az Indushoz és az «öt fo lyó földjére». Végleges bizonyság erre a nyelv. A z Indus-völgy közvetlen szomszédságában nyugat felé a tö r
ténelem hajnala óta olyan kelet-iráni n yelvet beszélő népes
ség élt, am ely nyelvnek legrégibb alakja, amiként az avesztai Gáthákban, Zoroaszter szent himnuszaiban fennmaradt, a védai szanszkrit nyelvnek csaknem dialektusául tekinthető.
Földrajzi megfontolások valószínűvé teszik azt a fe l
tevést, hogy, ha az a népvándorlás, am ely a hódító
véda-tör-t 25 himnuszaiban em lített s a térképen könnyűszerrel azonosít
ható egyes folyónevek határozottan arra vallanak, hogy Vazírisztán és a szomszédos völgyek, le az Arghand-áb fo ly ó hoz, az ősi Harahvatí-hoz — a görögök Arachótosz-ához — nagyon is ismeretes tájak voltak e himnuszok költői előtt.
E határvidékkel kapcsolatos még két másik érdekes dolgot kívánok néhány szóval érinteni, m ielőtt bevégzem m ondanivalómat. Mint már em lítettem , régészeti bizonyíté
kunk van rá. hogy ez a határvidék 4— 5 évezreddel ezelőtt kevésbbé volt száraz, mint ma. Ez talán hozzásegít, hogy m egmagyarázzuk azt a határozott különbséget, am ely a nyu
gati Pandzsáb és az Indus völgyének jelenlegi éghajlati viszonyai és a R igvéda énekeiben folyton tárgyalt és rege
szer űen kifestett atmoszferikus tünemények között m utatko
zik. H elybeli klimatikus változásra, vagyis kiszáradásra utal e különbség. Fölm erül a k érdés: vájjon nem az esőhordozó délnyugati monszun-szél irányának és kiterjedésének va la m ely változásával járt-e e kiszáradás az utolsó 3— 4 évezred folyam án?
Másik érdekes kérdést vet fel az a tény, hogy az Alsó- Industól nyugatra talált kisszámú, kezdetleges bráhui nép dravida nyelvet beszél. Pedig ez a kopár hegyvidék óriási távolságra van D él-India rokon dravida-nyelvű népeinek ha
zájától. Ez a. zavarbaejtő m egfigyelés talán m agyarázatra lel, ha a ma még meg nem fe jte tt mohendzsodarói és harappai pecsétlenyom atokról bebizonyul, — ami eddig csak feltevés — hogy a dravida nyelvnek egyik ősi alakját őrzik. Ebben az esetben a bráhuikat bízvást olyanform án tekinthetjük, mint a széleken megmaradt szegény, félbarbár, nomád atyafiságát annak az Indus-völgyi ősi árja-kor elő tti népnek, am ely m eg
hódolt az indo-iráni határszélről betörő kevésbbé m űvelt, de
életrevalóbb árja hódítóknak. Említesreméltó, hogy e n y e lv ről az első alapos tanulm ányt m agyar tudós írta. dr. Duka Tivadar, az Akadém ia tagja, Görgei tábornoknak egykori hadsegéde, brit-indiai szolgálata letelte után.
A vedák-utáni szanszkrit irodalom s az indo-árja kultúra és vallásos gondolat fejlődése bőségesen igazolja, hogy az árja hódítók ugyanakkor, amikor uralmukat és nyelvüket rákényszerítették a belföldi, sokkal haladottabb népre, e g y úttal igen-igen hamar sokat át is vettek ennek felsőbbséges
# műveltségéből és vallási kultuszából. Ősrégi illusztrációját látjuk ebben annak a rendkívüli képességnek, am ely mindig m egvolt a hinduizmusban ősi idők óta, hogy tudniillik magába olvassza és megeméssze az idegen hódítókat.
Befejezésül fűzzük hozzá ehhez, hogy ilyesféle képesség
ről — bár jelentékenyen módosított ^értelemben — ismét és ismét tanúságot tettek Ázsia és Európa történetében a török faj kicsiny, de szívós erejű néptörzsei. Hiszem, hogy ezek közé sorolhatjuk törzsökös részét azoknak is, akik Árpáddal együtt jöttek be ide m agyar földre. Ahol csak fejlettebb mű
veltséggel érintkezésbe jutottak a m eghódított tájakon, azt készséggel átvették. De azért értettek ahhoz is, hogy ma
gukba olvasszák e föld korábbi lakóit és beléjük csepegtetvén öröklött politikai szervező érzéküket, új nemzeti egységet tudtak teremteni s megőrizni immár egy évezreden át.
2G
FKANKLIN-TÁ RSULAT NYOMDÁJA