Az epikus hagyomány esztétikai hibáinál nehezebb problémával voltak kény-telenek szembenézni a Vörösmarty-kutatók akkor, amikor számot kellett vet-niük azzal, hogy Arany János Vörösmarty Mihály eposzairól is legalább olyan
¹¹ Arany, „Naiv eposzunk”, 266.
¹² Gyulai Pál,Vörösmarty életrajza(Budapest: Franklin-társulat, 1890), 64.
rossz véleménnyel volt, mint az őt megelőző eposzokról. Már ezt bizonyítja Aranynak a magyar epikáról fönt idézett véleménye is, hiszen bár Vörös-martyt Arany nem nevesíti, egyedül csak Zrínyit emeli ki, ezért Vörösmarty is odaérthető a félresikerült eposzi próbálkozások közé. Ezt alátámasztja Dózsa Dániel Zandirhámjáról írott véleménye is. Itt ugyanis egy gúnyos megjegyzéssel utal VörösmartyTündérvölgyének propozíciójára:
Homér, például, nem lett volna-e képes Odysseus vagy Agamemnon helyett más, szem nem látott, fül nem hallott hőst teremteni? Azt hiszem, alakító tehetsége így is vonzó művet hozott volna létre; de nem hiszem, hogy mi azt olvasnók. Ily légből szedett eposz talán gyönyörködtet vala némelyeket; de soha sem fogott a görög nemzet verebe átfolyni, a rhapsodok ezrei által firól-fira plántáltatni.¹³
Vörösmarty művének második strófáját idézi meg itt Arany:
Én is olly dalt mondok világ’ hallatára, Mellynek égen, földön ne légyen határa, A’ mit fül nem hallott, a’ szem meg nem jára, Azt én írva lelém lelkem’ asztalára.¹⁴
Arany János nézőpontjából természetesen érthető épp ennek az eposznak a fölidézése, hiszen Arany számára az eposzi hitel egyik legfontosabb ismérve az volt, hogy a népies eposznak a népi mondavilágból kell erednie. Mégis elgondolkodtató, hogy voltak olyan hangok melyek – Arannyal ellentétben – aTündérvölgyet tartották Vörösmarty legnépiesebb művének:
Tündérvölgy eltér Vörösmarty későbbi époszaitól. Ez voltakép a helyes út, ezen kellett volna Vörösmartynak járnia Zalán futásában is, de ő nem járt ezen előbb és később is elhagyta. Miért volt ez az út helyes és miben? Abban, hogy ezen müben is van csodás elem, de nem halljuk a mythologiai apparatus recsegését. Az itt előforduló csodás elem mind népies motivumokból van igen szerencsés combinativ leleménnyel szőve. Tehát itt Vörösmarty nem azt tette, amit Zalán futásában, hogy ő maga alkotott egy mesterséges mythologiát, amelyben soha senki sem hitt, hanem leszállt a magyar nép mesevilágába és
¹³ Arany János, „Dózsa Dániel: Zandirhám”, in Arany János,Prózai művek 2: 1860–1882,kiad.
Németh G. Béla, Arany János összes művei 11, 7–13 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1968), 11.
¹⁴ Vörösmarty Mihály, „Tündérvölgy”, in Vörösmarty Mihály,Nagyobb epikai művek 2,kiad.
Horváth Károly és Martinkó András, Vörösmarty Mihály összes művei 5, 27–54 (Budapest:
Akadémiai Kiadó, 1967), 29.
ebből a tündéri körből választota a különböző légies tüneményeket, csodás jelenségeket, melyekkel benéppesitette az époszt. Ez az éposz volt némikép utmutatója, sőt mintaképe Petőfi Sándornak, midőn „János vitéz”-t megirta.
„János vitéz” is éppen abban tesz tul minden előbbi époszon, hogy a csodás motivumok benne nem görög vagy római müvek utánzatai, nem merev com-binatiói a költőnek, hanem a nép fantáziájából vannak meritve a költészetnek eme örök forrásából. Petőfi müvében éppen mint itt a főmotivum ez: Egy hős elmegy Tündérországba, elveszitett kedveséért, különböző csodás kalandjai vannak, mig végre kedvesét megtalálja. A legszerencsésebbek ebben a müben azok a kalandok, melyeket a hős kiáll, mielőtt Tündérországba érkezik; ezek leirása a munkának legsikerültebb része.¹⁵
Riedl Frigyes épp amellett érvel itt, hogy Vörösmarty ebben az eposzában került legközelebb, ahhoz a népies epikához, amelynek következő lépcsőfoka Petőfi Sándor munkássága lett. Vagyis Riedl úgy helyezkedik szembe a népies eposz elméleti szakirodalmával, hogy valójában elfogadja annak alapvetéseit.
ATündérvölgy ponyvai verselése, tündérező, népiesnek ható mitológiája,¹⁶ Riedl Frigyes számára épp a néphagyományban való megmerítkezés helyes példája volt. Persze nem csak Arany János véleménye volt lekicsinylő a Tündérvölgymegítélésekor. Gyulai Pál szintén felemás véleményt fogalmaz meg róla: „Tündérvölgy ésDélsziget, melyekben a phantasia czél és határ nélkűl csapong, de mindenütt szórja költői gazdagságát.”¹⁷
A Tündérvölgy megítélése az irodalomtörténet Vörösmarty eposzaival szemben gyakorta megfogalmazott legfontosabb kifogására mutat rá: míg költői szépségük páratlan, addig szerkezetük gyenge. Ebből a szembenállás-ból született aztán az a közhely, mely Vörösmarty költői alkatára alkalmazta ezt a szembenállást: Vörösmarty elsősorban lírikus alkat. Arany is ezt a véleményt fogalmazza meg aMagyar OlvasókönyvhözírottBevezetésében. Itt aZandirhámról írt kritikájához képest már engedékenyebb hangot üt meg, de az újabb epikus művek kompozíciós hibáit itt is elítéli:
Az Iliasnak tartalmi és mutatványos kivonata után (mely utóbbira Mozart választásán nyugodtunk meg), hosszabb mutatványt csak a „Szigeti ostromból”
¹⁵ Riedl Frigyes,Vörösmarty M. élete és művei,szerk. Csoma Kálmán (Budapest: Kun S. Könyv-kereskedése, 1905), 83–84.
¹⁶ A magyar irodalom tündérmitológiájának népies eredetéről kételyeket fogalmazott meg Mar-gócsy István. Lásd MarMar-gócsy István, „Tündér a honfoglalásban: a regeműfaj különös válto-zata”, inA két Kisfaludy: Tanulmányok,szerk. Hansági Ágnes és Hermann Zoltán, Tempe-völgy könyvek 21, 114–125 (Balatonfüred: Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2016).
¹⁷ Gyulai,Vörösmarty életrajza,174.
adhattunk, nem azért, mintha újabb epikusaink, főleg Vörösmarty működését teljesen nem méltánylanók, de mivel a remek széptani elemzés után, mely nek Toldy Ferenc a „Zrinyiászt” aláveté, a tanuló inkább beláthat az eposz kompo-zíciójába, mintha újabb hőskölte ményeinkből adtunk volna, bár kitűnő részle-teket, vagy tartalmukat vontuk volna ki, főleg miután ezekben, minden egyéb jelenségek mellett, a kompozíció az, amit teljesnek éppen nem mondhatni.¹⁸ Vagyis legjobb indulattal úgy fogalmazhatnánk, hogy Arany szerint Vörös-marty a legkevésbé rossz eposzíró.
Persze ez az idézet arra is rávilágít, hogy Arany János más-más szerep-ben másként nyilatkozik Vörösmartyról, ami megszólalásainak státuszát is bemutatja. AZandirhámfelett ítélkező kritikus élesen fogalmaz Vörösmarty epikájáról szólva. Ám az olvasókönyvhöz bevezetőt író, a magyar irodalom értékeire rávilágítani igyekvő tanárként inkább Vörösmarty Mihály költésze-tének értékeire igyekezett fölhívni a figyelmet. Szintén elismerőbben fogal-maz aSzéptani jegyzeteket író Arany János is, hiszen a magyar műeposzokról írva Zrínyi Miklóst és Vörösmarty Mihályt mint a legjelesebbeket emelte ki.¹⁹ Vörösmarty epikájának eltérő megítélése nem pusztán Arany János meg-szólalásainak különféle státuszaiból ered, hanem az ekkoriban kiforró Vörös-marty-képben is benne rejlik ez a kettősség: a Vörösmarty-szakirodalom ezeket a megfontolásokat figyelembe véve volt kénytelen véleményt alkotni a költő eposzairól, és az esztéta Arannyal ellentétben, de a tanár Arannyal összhangban próbáltak minél több szépséget találni Vörösmarty eposzaiban.
Gyulai Pál a következőket írta aZalán futásáról:
Zalán futásá-nak majd mindenik része kitűnőbb, mint az egész. Vörösmarty ifjú lelkesülését megragadta a honalapítás nagy eszméje, Árpád dicső emléke szemben a süllyedő jelennel, de az anyag eszmei nagyszerűségét nem táplálta a mondák és hagyományok költői gazdagsága, mi nélkül alig állhat elő valódi epopeia. Az Árpád mondaköre éppen oly szegény, mint gazdag aránylag az Attiláé; emezt összeköthetni a germán, sőt román mondákkal is, amazt csak egypár történelmi sovány adat támogatja. A mondák és történelem Attilája egyéni vonásokban emelkedik ki. Az Árpád alakja ködbe vész, s egy nagy hős absztrakt eszméjévé válik. Ide járult még a mítosz hiánya.²⁰
¹⁸ Arany János, „Bevezetés [a magyar olvasókönyvhöz]”, in Arany,Prózai művek 1,443–445, 443–444.
¹⁹ Arany János, „Széptani jegyzetek”, in Arany,Prózai művek 1,532–565, 549.
²⁰ Gyulai,Vörösmarty életrajza,171–172.
Gyulai véleménye egyértelműen Arany értékelését ismételte meg: Vörös-marty nem tudta megfelelően a néphagyományhoz kötni a művét, de csak azért, mert nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű monda. Ezt ráadásul tovább súlyosbítja az a szintén Aranytól eredeztethető vélemény, miszerint Vörösmartynak nem volt érzéke eposzai megszerkesz-téséhez. Ugyanerre a megállapításra jut Vörösmarty későbbi monográfusa, Tóth Dezső is:
Amit azonban Vörösmarty megold az epizódban, nem tudja megoldani az egészben: ő maga csalja olvasóját a hadaktól messze, a szerelem régióiba. S a szálakat amelyekkel össze kívánta kapcsolni a két világot, maga oldja el.²¹ Tóth Dezső 19. századi elődeihez hasonlóan az eposzok szerkezetében látja Vörösmarty egyik nagy hibáját. Ennek a hibának a jelentősége pedig épp abban áll, hogy Arany János műfajelméleti írásaiban a naiv és egyben ideális eposz legfontosabb tulajdonságát a művek kerekdedsége adja. A legjobb eposzok jellemzője a lekerekített, egységes történet:
A klasszikai epopoeák eme ragyogó naprendszeren kivűl még nagyon sok bolygó és üstökös kereng az elbeszélő poézis egén, melyek bár különböző irányban futnak, s különböző kördedsegű útat írnak le, annyiban mindnyájan egyeznek, hogy pályájok nem egyenes vonalkent halad a sivár végtelenbe, hanem azon pontra, honnan kiindult, visszatér; vagy – mellőzve a kissé min-dig biccentő hasonlítást – mindnyájan kerek egésszé, életműves költői alkot-mánnyá hajlandók idomulni. E hajlam a népileg naiv elbeszéléseket is kitűnően jellemzi; sőt épen e költői idom az, mely a hagyományos mondákat írás segélye nélkül, nemzedékről nemzedékre átörökíteni képes; e nélkül a puszta tények laza csoportja vajmi könnyen széthullna az emlékezetből.²²
Vörösmarty eposzainak vélelmezett vagy valós szerkezeti gyengesége olyan hiba lesz aztán, amely alól a Vörösmarty-szakirodalom nem is igyekszik fölmenteni a költőt: „Egy szóval,Zalán futása genialis, de elhibázott mű, megvannak benne egy nemzeti epopœia elemei, sőt részletei is, de mint egész nem válhatott azzá.”²³ A naiv eposz kívánalma egy ellentmondásos költői kép megrajzoláshoz vezetett. Vörösmarty monográfusai igyekeztek minél
²¹ Tóth Dezső,Vörösmarty Mihály,2. átdolg. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1974), 74.
²² Arany, „Naiv eposzunk”, 266.
²³ Gyulai,Vörösmarty életrajza,173.
inkább kidomborítani az eposzok erényeit, hogy ezzel igazolhassák kuta-tásuk tárgyát, illetve Vörösmarty irodalomtörténeti helyét. De az eposzok részszépségeinek efféle földicsérése sem tudta eltakarni azt a tényt, hogy e gondolatmenetek többnyire kudarcnak nyilvánították Vörösmarty Mihály eposzírói pályáját.
A kudarcot pedig az teszi teljessé, hogy Vörösmarty nagy műve nemcsak szerkesztettségében, hanem tárgyválasztásában is elhibázottnak bizonyul, és ezt az elhibázottságot még a többnyire eltérő véleményt megfogalmazó Horváth Károly is regisztrálta:
Az alpári csatában alkalmazott csel-megfutamodás kivételével, mely Bölcs Leo Taktikája alapján került bele az eposzba, keveset törődött azzal, hogy rekonst-ruálja a nomád hadviselést és harcmodort, amelyre nézve történeti forrás sem igen állott rendelkezésre.²⁴
A Vörösmarty-szakirodalom amiatt is gyakran kényszerül a Zalán futása mentegetésére, mert a mű történeti, mondai megalapozása hiányos. Vörös-marty Mihályt ezzel a váddal szemben az menti föl, hogy a mondai anyag töredékessége eleve nem tette lehetővé, hogy megalapozottabb művet hoz-hasson létre. Horváth Károly a jellegzetes magyar hadviselés ábrázolásának kötelessége alól utólag is fölmentette Vörösmartyt, mert ehhez nem állhattak rendelkezésére a megfelelő források. Mindenesetre ez arra világít rá, hogy a Vörösmarty-szakirodalmat jobban érdekelte a naiv vagy népies eposz el-veinek visszafelé vetítése és számonkérése, mint az eposznak a saját műfaji környezetében való értelmezése. Az íjászat az eposzokban hagyományosan egy olyan férfiatlan, gyáva fegyvernemnek minősül, mely méltatlan az eposzi hőshöz. Az eposzok világképében a harcot az egy az egy elleni közelharc, sőt az ökölharc reprezentálja, hiszen egy ilyen összecsapás mutathat rá a hősök vitézségére és testi erejére. Erre a sajátosságra aZrínyi és Tassocímű tanulmányában maga Arany János is kitér:
Látjuk, hogy Rahmat a hősök azon középkori fajtájából való még, kik előtt szégyen, gyávaság volt Schwarz Bertold találmányát igénybe venni a harcon.
Orlando jut eszünkbe, midőn a Cimosco által (Ariosto költése szerint) már akkor feltalált lőfegyvert megátkozza és a tengerbe sülyeszti, mint oly ördögi
²⁴ Horváth Károly,A klasszikából a romantikába: A két irodalmi irányzat Vörösmarty első költői korszakának tükrében,Irodalomtudományi könyvtár (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1968), 301.
eszközt, mely véghanyatlása lenne a lovagkornak és minden személyes vitéz-ségnek.²⁵
Arany itt, ahogy aToldi estéjezárlatában is,²⁶ elsősorban a tűzfegyvereknek a személyes vitézséget kiiktató hatásáról beszél, de az epikában ez mindenféle lőfegyverre érthető. Vagyis Vörösmarty választása magától értetődően eshe-tett a hagyományos eposzi hadviselésre. Sőt, a választás kérdése valószínűleg föl sem merülhetett.
A Naiv eposzunk szempontrendszerének érvényesítése és visszavetítése Vörösmarty korszakának verses epikájára aZalán futásarecepciójának leg-fontosabb önellentmondására is rávilágít. Gyulainak aZalán futásának iro-dalomtörténeti helyéről mondott véleményét úgy szokás értelmezni, hogy Vörösmarty műve egy hosszú idő óta jelenlévő irodalmi igényt elégített ki és meghozni készült a hiányzó honfoglalási eposzt.²⁷ De ha jobban belegon-dolunk, Vörösmarty az utólagos műfaji elvárásrendszernek való meg nem felelése miatt inkább fatális hibát vétett. Az őt megelőző Árpád-töredékek épp azért maradtak töredékek, mert a magyar mitológia hiánya, a mondai alapanyag töredezettsége miatt szerzőik belátták, hogy műveiket lehetetlen befejezni. Ebből a nézőpontból az, hogy Vörösmarty befejezte eposzát ép-pen nem betetőzésnek tűnik, hanem inkább normasértésnek. Vörösmartynak soha nem szabadott volna megírnia művét.