Az Osszián és a naiv eposz problémái*
Éjszakák s tengerek állnak közöttünk, s századok nagy változásai¹
Az ossziáni költészetre való utalás Aranynál márAz elveszett alkotmány kéz-iratában megjelenik. A Magyarok Istenének invokációjában, melyet később kihúzott az Első énekből, Arany megcsillagozta a „bárd” szót és jegyzetet fűzött hozzá:
Minthogy azért, a mióta világ és benne szorultbárd*
Létez, kezdve az ősi Homértól, ezredek óta Mind a mái napig (bele-értvén a pipatöltő Múzsát is), közösen meg tartott régi gyakorlat Volna, Horác is (Pisókhoz: 140) e módot Törvényűl tenné, meghunyászkodni javallván Illyenkor s valamelly istenséghez folyamodni:
* Bárd.Igy neveztettek azok, kik énekeikkel bárdoláka régi celta népbárdolatlanerkölcseit. Nem napnál világosabb innét, hogy
* A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült. A szerző kö-szönetet mond Dávidházi Péternek szakmai segítségéért. A szerző a KRE BTK Anglisztika Intézetének egyetemi docense.
¹ Jorge Luis Borges, „Az első magyar költőhöz”, in Jorge Luis Borges,Az első magyar költőhöz:
Válogatott művek,ford. Somlyó György, szerk. Scholz László (Budapest: Európa Könyvkiadó, 2015), 582.
mind Ossián a bárd, mind a gael nemzet valóságos törzsökös magyarok voltak?²
Amire ez a hexameterekből és jegyzetből álló ironikus szakasz felhívja a fi-gyelmet – a nemzeti hagyományok(„Magyarok Istene!”)nemzetközi, egyúttal nyelvek közötti térben való megjelenésére, a nemzeti büszkeség szólamára, az eredet kétes hitelű előállítására és mindezek összefüggésére az eposzi hagyománnyal –, arról Arany életművének tetemes részében folytatja majd a gondolkodást, néhol humorosan, általában komolyan.
ANaiv eposzunkban az idomteljesség fogalmának kidolgozását készítette elő azzal, hogy az eposz formagazdagságát pásztázta a világirodalomban:
A költészet tágas országában Caledoniától a Gangesig, Ossiantol a Mahabhârâ-táig számtalan formája tűnik fel az eposznak, s elszomorító kiskorúságra mu-tatna (mint nálunk olykor történt) valamely hősköltemény talpraesettségét egyedül a Virgil formái (sokszor csupanvers-formái) követéséből határozni meg. A klasszikai epopoeák eme ragyogó naprendszerén kivűl még nagyon sok bolygó és üstökös kereng az elbeszélő poézis egén, melyek bár különböző irányban futnak, s különböző kördedségű útat írnak le, annyiban mindnyájan egyeznek, hogy pályájok nem egyenes vonalként halad a sivár végtelenbe, hanem azon pontra, honnan kiindúlt, visszatér; vagy – mellőzve a kissé min-dig biccentő hasonlítást – mindnyájan kerek egésszé, életműves költői alkot-mánnyá hajlandók idomúlni.³
AzOsszián ebben a szövegben a távoli, az idegen, a Naprendszeren kívüli (nem klasszikus) formák példájaként szerepel, amely mégis organikus egész-ként – „életműves költői alkotmány”-egész-ként – ismerhető fel. Arany lírájában ugyanez a példa már nem a végtelen távlatok, hanem éppen a szűkösség vagy beszorítottság élménye kapcsán kerül elő, a leghangsúlyosabban né-hány verse zárlatában. Így azŐsszel (1850) fásult kedvű költőjének a szo-bájában, ahol a vers végére elérünk a személyes költői hang és egyben az
² A szöveget a kézirat alapján közli: Szörényi László, „Armida, a »csodanémber«”, in Kőszik-lára építve: Írások Dávidházi Péter tiszteletére /Built Upon His Rock: Writings in Honour of Péter Dávidházi,szerk. Panka Dániel, Pikli Natália és Ruttkay Veronika, ELTE Papers in English Studies, 379–388 (Budapest:Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol–Amerikai Intézet Anglisztikai Tanszék, 2018), 380. Vö. Arany János,Az elveszett alkotmány: Toldi: Toldi estéje,kiad. Voinovich Géza, Arany János összes művei 2 (Budapest:
Akadémiai Kiadó, 1951), 232–3.
³ Arany János, „Naiv eposzunk”, in Arany János,Prózai művek 1: Eredeti szépprózai művek:
Szépprózai fordítások: Kisebb cikkek: Tanulmányok: Iskolai jegyzetek,kiad. Keresztury Mária, Arany János összes művei 10, 264–274 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1962), 265–266.
odaértett hallgatóság/olvasóközönség felszámolásáig,⁴ vagy aKozmopolita költészet(1877) utolsó soraiban:
De legyek, ha veszni sorsa, Húnyó nép közt Osszián, Inkább, hogysemdalok korcsa
Közönyös harmóniám!⁵ Margócsy István mutatott rá, hogy a magyar irodalomban
Csokonaitól kezdve Kisfaludy Sándoron át Tóth Lőrincig Osszián fontossága úgy emeltetik ki, mintha a mű a kelta nép és a gael nyelv kihalása révén a közelítő magyar nyelv-nemzet-halálnak lenne tanulságos analogonja.⁶ AKozmopolita költészetzárlata éppen ebbe a hagyományba illeszkedik. Ér-demes mellé tenni Batsányinak (Osszián első magyar fordítójának) 1788-ban Teleki Józsefhez írt levelét:
Bárdussa akartam lenni magyar nemzetemnek, s a régi kelták történeteiben tükröt tartani polgártársaim eleibe; édes anyám nyelvén akartam siratni er-kölcseinknek elhanyatlását, dicsőségünknek kimúlását! mert oly környülállá-sokban vagyunk, hogy, hacsak teljességgel el nem rontotta már szíveinket az idegen maszlag, szükségképpen meg kell illetődnünk egy Hazája veszedelmét oly érzékenyen kesergő öreg vitéznek szomorú panasszára.⁷
AzOssziánitt olyan kivételes „idegen” elem, mely a hazai költészetbe felvéve sem lesz „maszlag”, nem szül „korcs”-ot, hanem épp az elkorcsosulás ellen-szere. Batsányi másik metaforáját követve: „tükör”, mely lehetővé teszi asaját
⁴ Milbacher Róbert aSelmai dalokat állítja Arany szövege mellé, ez a régi bárdok szellemének hasonló megszólalásával zárul. Arany ’50-es évekbeli lírájának alakulásában meghatározó szerepet tulajdonít az ossziáni bárdköltészetnek és az emlékezőközösség pusztulásának. Lásd Milbacher Róbert,Arany János és az emlékezet balzsama: Az Arany-hagyomány a magyar kulturális emlékezetben,Ligatura (Budapest: Ráció Kiadó, 2009), 237–244.
⁵ Arany János, „Kozmopolita költészet”, in Arany János,Kisebb költemények,szerk. Voinovich Géza, Arany János összes művei 1, 347–348 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1951), 348.
⁶ Margócsy István, „Kazinczy Ossián-fordítása, posztmodern szemmel”,Irodalomtörténet90, 4.
sz. (2009): 413–427, 415.
⁷ Batsányi János,Versek, kiad. Keresztury Dezső és Tarnai Andor, Batsányi János összes művei 1 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1953), 529.
megismerését és megmutatását.⁸ Az ossziáni világ Batsányi és Arany szöve-gében talán azért alkalmas erre a szerepre, mert a magyartól térben és időben távol esik, mi több, fő narratívája nem a hódításé, hanem a vereségé, a zárlaté.⁹ Arany versében tehát (látszólag legalábbis) nem olyan fenyegető, mint a kortárs „világköltészet”.¹⁰ A régi kelták aKozmopolita költészetmegírásának idején már amúgy sem divatosak, de a csaknem évszázados recepciónak köszönhetően szinte hazainak tekinthetők, mondhatni „törzsökös magyarok”
lettek.¹¹ Ugyanakkor az Ossziánnal való azonosulás éppen a fenyegetett, a pusztuló – de nem „korcs” – hagyománnyal való azonosulás narratívájába írja bele a verset. A verszárlat paradoxona, hogy épp azáltal, hogy az azonosulás lehetőségét veti fel és fogadja el feltételesen („De legyek, ha veszni sorsa”), ki is zárja ugyanezt: hiszen ha van költő, aki biztosan nem hivatkozhat külföldi mintákra, akkor az éppen a legendás Osszián, akit már James Macpherson az autochton kultúrafejlődés reprezentánsaként alkotott meg.¹²
⁸ Saját és idegen összefüggéseiről vö. S. Varga Pál, „Az emberiség az interkulturális paradi-csomba megy: Az idegenségtudomány vezérfogalmairól és témaköreiről”, in S. Varga Pál, Az újraszőtt háló: Kulturális mintázatok szerepe a felvilágosodás utáni magyar irodalomban, 203–224 (Budapest: Ráció Kiadó, 2014). Eisemann György, „Az idegenség elsajátítása – a saját idegensége (Identitás és individualitás feszültsége a romantikus és modern lírában)”,Műhely 37, 5–6. sz. (2014): 103–107.
⁹ AzOssziánról mint a „vesztesek” eposzáról lásd David Quint,Epic and Empire: Politics and Generic Form from Virgil to Milton,Literature in History (Princeton: Princeton University Press, 1993), 343–361.
¹⁰ AVilágköltészeta vers egyik címváltozata volt, vö. Arany,Kisebb költemények,539.
¹¹ A magyar Osszián-recepcióról a legjobb új összefoglalás: Gabriella Hartvig, „Ossian in Hungary”, inThe Reception of Ossian in Europe,ed. Howard Gaskill, The Athlone Critical Traditions Series: The Reception of British Authors in Europe, 222–239 (London–New York:
Thoemmes Continuum, 2004); Hartvig Gabriella, „Ossziáni fordítások a Magyar Muse-umban”, inA magyar irodalom történetei: A kezdetektől 1800-ig, szerk. Jankovits László és Orlovszky Géza, A magyar irodalom történetei 1, 627–642 (Budapest: Gondolat Kiadó, 2007). Lásd még a Batsányi-kritikai kiadás gazdag jegyzetanyagát: Batsányi,Versek, 526–
550. A magyar bárdköltészeti hagyományról lásd Porkoláb Tibor, „A »dicsőség temploma«-képzet és a bárdköltészeti szerephagyomány”,Irodalomtörténeti Közlemények106, 1–2. sz.
(2002): 112–154; Hász-Fehér Katalin, „A »nemzeti szentimentalizmus« programjának egyik forrása: az osszianizmus”, inSerta Pacifica:Tanulmányok Fried István 70. születésnapjára, szerk. Ármeán Otília, Kürtösi Katalin, Odorics Ferenc és Szörényi László, 209–220 (Szeged:
Pompeji Alapítvány, 2004); Vaderna Gábor, „A bárdköltészet lehetőségei: Berzsenyi Dániel 1803-as költeményei”,Irodalomtörténeti Közlemények119, 6. sz. (2015): 721–768.
¹² Macpherson már aFingal-hoz írt 1765-ös értekezésében hangsúlyozza az idegen befolyás hiányát: „Ha tehát más nemzetek [például görögök és germánok], kiket gyakran igázott le ellenség vagy telepeseket küldtek és fogadtak be, olyan hosszú ideig romlatlanul meg tudták őrizni szóbeli hagyomány révén a törvényeiket és történelmüket, akkor még sokkal inkább
Saját és idegen egymásba fordítása ezekben a szövegekben arra utal, hogy Arany költői és teoretikus önmeghatározásában más művek mellett azOssziánnak is fontos szerep jutott, mégpedig éppen a nemzeti költőről, a népköltészetről és a népeposzról való gondolkodásában. A „naiv eposz”
eme különleges és világszerte sokat tárgyalt példájának Arany nemcsak a verseiben, de kritikai írásaiban is újra és újra figyelmet szentelt, ahogyan korábban Toldy Ferenc és Erdélyi János is. Utóbbi a Népdalok és mondák bevezetésében Arany tanulmányának kiindulópontját előlegezte:
Némelyek szerint maga Homér, de mult században Ossian énekei, legujabban pedig a finn hősköltemény: Kalervala [!], 32 énekben, szinte illy változó elő-adás, a nép ajka után íraték le, s adaték ki. Bár több volna efféle és ekkép szerkeszteni valónk nekünk magyaroknak is!¹³
A „szóbeli eposz” oximoronnak tűnő műfaja kapcsán Joep Leerssen egy ta-nulmányában az erről szóló diskurzus nemzetköziségét hangsúlyozta; példái arra mutatnak, hogy „a »nemzetileg« autentikus népi kultúra iránti mély elkötelezettség valójában transznacionális hálózatok mentén” alakult ki Eu-rópában.¹⁴ Természetesen a magyar „naiv eposz” keresése sem volt független a külföldi fejleményektől – hiszen Aranyt is cseh régiségek kiadása ösztö-nözte az erről szóló tanulmány kidolgozására,¹⁵ tágabb értelemben pedig az
valószínű, hogy az ősi skótok – e külföldi keveredéstől annyira mentes nép, mely olyan erősen kötődik ősei emlékéhez – bárdjaik énekét rendkívül tisztán őrizték meg.” („If other nations then, that had been often overrun by enemies, and had sent abroad and received colonies, could, for many ages, preserve, by oral tradition, their laws and histories uncorrupted, it is much more probable that the ancient Scots, a people so free of intermixture with foreigners, and so strongly attached to the memory of their ancestors, had the works of their bards handed down with great purity.”) James Macpherson, „A Dissertation concerning the Antiquity,
&c. of the Poems of Ossian the Son of Fingal”, inThe Poems of Ossian and Related Works, ed. Howard Gaskill, intro. Fiona Stafford, 43–52 (Edinburgh: Edinburgh University Press, 1996), 50. (Saját fordítás). Macpherson az értekezést 1773-ban átdolgozta „A Dissertation concerning the Aera of Ossian” címmel, így szerepel számos későbbi kiadásban.
¹³ Erdélyi János,Népdalok és mondák(Pest: Kisfaludy Társaság, 1846), xii.
¹⁴ Joep Leerssen, „Oral Epic: The Nation Finds a Voice”, inFolklore and Nationalism in Europe during the Long Nineteenth Century,ed. Timothy Baycroft and David Hopkin, 11–26, Nati-onal Cultivation of Culture 4 (Leyden: Brill, 2012), 13.
¹⁵ ANaiv eposzunkmegírásának körülményeiről lásd: Arany,Prózai művek 1, 608–9, illetve Arany János,Tanulmányok és kritikák,2 kötet, második, javított kiadás, vál., szerk., jegyz. S.
Varga Pál, Csokonai Könyvtár: Források (Régi kortársaink) 4 (Debrecen: Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012), 2:488. A cseh „régiségekről” legújabban: Berkes Tamás, „A Hanka-féleKéziratok egykor és ma”, inKősziklára építve,22–28. Lásd még AranyRégi dán balladák(1860) című
a nemzetközi kulturális színtér, melyben a „Csak nekünk nincs semmink!!”
felkiáltása megszülethetett.¹⁶ A jelen dolgozat ebben az összefüggésben az Osszián körüli nemzetközi diskurzust vizsgálja, különös tekintettel annak egyik alapproblémájára és legfőbb médiumára, a fordításra. Megjegyzéseim ezzel kapcsolatban szükségképpen egyoldalúak és részlegesek lesznek: egy-részt, mert Arany vizsgált szövegeinek elsősorban az Ossziánhoz köthető helyeire figyelek, másrészt, mert a szerteágazó ossziáni diskurzusból olyan vonatkozásokat igyekszem kiemelni, melyekre Arany reagált vagy reagálha-tott.