Fogházjavítás
3. A ' vétek véghezvitelére nyert oktatás 's könnyebség
Már nézzük megyei tőmlöczeinket. — Mi az elsőt illeti, minden gonosztetteknek kútfeje a' szükség, a' munkátlanság 's egy bizonyos hibás meggyőződés, melly a' gonosztevőnek vétkét nem annyira undoknak, mint következései végett kívánatosnak festi. — Már kérdem, tömlöczeink a' vétek okait gyengítik-e, vagy nem erósítik-e inkább? A ' kiszabadult rab nem vettetik-e vissza a' társaság körébe, mint koldus, a' nélkül, hogy élelméről csak az első napokban is gondoskodva volna, a'legnagyobb, legkínosabb szükség kö
zött, kitéve ezer csábításnak, mellyek őt, ha ellent nem áll, ugyan oda vezetik, honnan alig szabadult, a' nélkül, hogy ellentállása által meg
fertőztetett nevét kitisztíthatná, mert az élet kényelmei között ki tudná átlátni, h o g y v a n nak- p i l l a n a t o k , m e l l y e k b e n nem l o p n i n a g y t e t t . — 'S tegyük fel most, hogy a' sza
badult, hosszú büntetést szenvedvén, dolgozni elfelejtett, vagy épen minden munkára tehetetlen
né vált (mi botozás által igen könnyen megtör
ténhetik) ; tegyük fel, hogy csekély tömlöczi szerzeményét, a' mi nálunk közönséges, erősebb italok megszerzésére fordítá, 's így minden
szen-védései között olly kényelemhez szokott, nielly-nek szükséggé vált kielégítésére becsületes mó
don nem juthat; 's most gondoljunk mind ezek
hez egy embert, ki évekig gonoszok társaságá
ban élve, a' bűn képzeletével megbarátkozott, kinek e' földön társa nincs, mint gonosztevő, kit e' világhoz semmi nem köt, mint szükségei, kit a' törvények csak sújtanak, — 's váljon remél
hetjük-e, hogy a' szükségtől szorongatva, becsü
letes fog maradni, remélhetjük-e főkép, ha a' második okra figyelünk 's meggondoljuk:
Hogy mind azon indító okok,mellyek a' közön
séges embert az erény-ösvényen visszatartják, a' tömlöczöztetettre nézve, hatásukat elvesztik,—
mert ne hasonlítsa magát össze senki azon s z e rencsétlenekkel, kiket a' törvény súlya ért. Más
sal, 's ha bár szegény is, a' törvény csak védel
mét, csak önbiztosságát érezteti, neki barátjai vannak, ismerői, száz édes kötelék, melly őt az övéihez csatolja, mellette intve áll a' hit szent oktatásival, 's egy egész társaság, mellyben, bár mi romlottnak mondják sokan, becsületes embe
reket csak az nem talál, ki találni nem akar, — öt becsületre inti maga azon név, mellyet visel, mellyet ő apáitól tisztán veve át, 's így eresz-tendi gyermekeire, mellyet rosz hír átka még nem sujt, 's melly, habár a' boldogulás kapuit nem nyitja fel, előtte mint más hangosabbak, leg
alább semmit el nem zár, — azon név, melly min
deniknek annyira kedves mint személye, 's melly
szüntelen védfalként áll közte 's a' vétek között.
'S mit bir mind ebből a' rab? — N e szóljon a' törvényről neki senki, csak súlyait érzé, csak lánczokat ada néki; ne szóljon emberekről, a' kötelékek, mellyek hozzájuk köték őt egykor, elszakadtak mind, 's közte 's a' társaság között nincs láncz egyéb, mint azon gyülölés, melly az elnyomatottat elnyomóihoz fűzi; — mert ne gon
doljuk, bogy igazságosnak ismerendi büntetését;
ha volna is valami e' lealázott szívben, mi mint lelkismeret megbánásra 's jobbulásra intené a' magánost, — mellette állnak társai, gonoszabbjai, 's gúnykaczajok előtt a' jobb érzemény félénken elhallgat előbb, később elenyészik, mint minden, mit soha ki nem mondhatunk. — Bűnének nem ő oka, így szólnak pajtási, hanem azon társaság, melly őt az élet' minden vagyonaiból kegyetlenül kizárá, melly őt semmi jóra nem oktatá, nem ne
veié, melly első talán meggondolatlanságból elkö
vetett kis hibáit kegyetlenül bünteté, 's megbélye
gezve nevét, előtte minden jobbra való utat el-zára. — 'S mi kösse a' hazához őt, kire határain csak egy jövendő vár, a' gyalázat, rokonai már nem azok, kiket a' természet ada néki, 's kik most szégyennel tőle visszavonulnak, ezentúl nincs senki, kiben bízhatnék, mint azok, kiket véle egy vétek, egy gyalázat, egy szenvedés köte össze, 's ezekhez csatolja nem csak önválasztása (melly őt talán más felé vezetné), hanem azon szükség, melly minden embert társaságba vezet.
's inkább a' legroszabbak közt, mint magánosan hagyja állani.
'S íme egy új társaság alakúi a' börtön ho
mályai között, esküdött ellensége annak, melly-nek őreitől őriztetik, — alapja a' vétek, társai gonosztevők, czélja a' törvényeknek megszegése;
's ki e' körben legmerészebb, kinek beszédei a' törvények ellen Jeglázasztóbbak, ki a' hit' pa
rancsai 's fenyítékei ellen gúnyolódva legélén
kebb, kinek múltját a' legundokabb tettek fertőz
tetik, az az első, a' csudált, a' példa, mellynek követését száz a' magányban felhevült képzelet
czélul tűzi ki magának jövendőre.
Közös megbecsülés tart fenn minden társasá
got 's erények kellenek ennek, mint minden egyébnek; de ez erények nem azok, mellyek j ó polgárt nevelnek, hanem azon makacs eltökélés, mellyel az egyes a' büntető - társaság ellenébe szegői, — azon elszánás, melly őt szenvedni ta
nítja a' nélkül, hogy panaszra fakadna, vagy az erősebb előtt meghajolna, — azon hűség, mellyel czimborái titkait őrzi, 's az igazság kiszolgálta
tását gátolni igyekszik, — egy szóval azon szol
gai tökély, melly a' vesztett szabadság után min
den egyebekből egyetlenül fen marad,— t ü r e l e m 's b o s z ú . De a' fogság csak egy ideig tartó, a' rab szabadulni fog, néki is vannak még reményei, jobb étkek, munkátlan szabadság, bor, pénz, 's undok ölelések, — ezek, mik őt e' helyre
vezet-ték, nem örökre vesztek el még, van néki is még egy reménye, — a' vétek.
'S most jő a' harmadik ok, — ott ülnek lán-czaik közt a' vad czimborák, a' jövőről foly be
szedők, víg napokat említenek, 's dús vagyont, 's dicsőséget, emelkedik minden kebel, hevül minden képzelet, 's a' mit az egyes nem tud, arra száz társa tanítja, — mitől az egyes visszaijedne, az most biztos, 's könnyűnek látszik, mert annyi társak között, kiknek segédére kiszabadulva majdan számot tarthat, hogyne érezné erősnek magát mindenki.
Ezek következései a' vegyes bezárásnak, mellyek tömlöczeinkből vétekiskolát csinálnak;
's ne gondolja senki, hogy kelletinél homályo
sabb színekkel festénk: a' mit mondottunk, azt számtalan tapasztalás igazolja, 's nem ez az egyetlen való Magyarországban, mi hihetetlennek látszik. — M.agános e m b e r e g é s z e n j ó , v a g y e g é s z e n r o s z n i n c s e n , a' t á r s a s á g a z z á t e h e t i . A ' h a z a p i l l a n a t o k r a I s t e n n é , a ' t ö m l ö c z ö r d ö g g é .
Bővebben szóltunk a' dologról, mint talán czélunk kívánná, de csak azért, mert épen e' két hiba elkerülése az, mi az új töinlöczi rendszernek fő-czélja, 's tökélye; — ez, miben egész alapja fekszik; — ez végre, mi tömlöczeink javítását egyik legszebb, de miután annak szükségét, át
láttuk, egyszersmind egyik legszorosabb köteles
ségünkké teszi. Mert váljon a' rab nem marad-e
embertársunk ? nem marad-e polgára azon hazá
nak mellynek törvényei őt sújtják, de csak a' mennyire vétkezett, midőn azokat megszegi, egyébként az ő , valamint mindenki védelmére létezvén, — 's nem tartozunk-e a' törvények vé
delmét fentartani még annak is, ki azokat meg-szegé. — 'S ha mikor 1792iki september első napjaiban a' fellázadt franczia pór a' rabokat meggyilkolá, egy iszonykiáltás hatá át egész Európát, 's ha maiglan méltán átkozva emlékezik az emberi nem e' tettre, mellynek szennyét annyi győzelmi babérok el nem takarhaták, — váljon felejthetjük-e, hogy rabokat gondatlanság által halni hagyni, nem egy pillanatnyi kínnal, de az elhagyottság évekig tartó szenvedései után, sem
mivel nem jobb? felejthetjük-e, hogy nem csak egy neme van a' gyilkolásnak, 's hogy nagyobb kegyetlenség nincs, mint mellyet gondatlanság szül, mert ezt még az egyes lelkisnierete sem kor
látolhatja. — Bár azt, mit Apert olly szépen mond a' franczia tömlöczökről irt munkájában, hazánk
ról ne mondhatná senki: — „ A ' királyi kegyelem, melly életre akarná fentartani a' szerencsétlent, csak vesztését halasztja, míg az embereknél ke
gyesebb halál föl nem oldja bilincseit." — É s ha meggondoljuk, hogy nem csak gonosztevők töltik tömlöczeinket, hanem hogy, bár mennyire tökéletesüljenek is büntető - törvényeink, soha annyira nem haladhatnak, hogy ártatlanoknak büntetése általok egészen lehetetlenné válnék, 's
hogy gyanúsok is elzáratnak, sót néha tanúk, — váljon nem borzasztó a' gondolat, hogy ezeket illy társaságba hozta a' törvény, 's hogy egykor rajtok büntetni fogja, mit talán csak önmaga oko
zott. Rosz véget jósolunk olly ifjúnak (így szól ismét Apert ugyanazon munkájában) ki rosz társaságba jár, 's váljon mi leend annak követ
kezése, ha hozzá Iánczoltatik ?
Megengedjük ezt, így szólnak erre a' töui-löczjavításnak ellenei, de a' büntetésnek fö-czélja példa, 's ha börtöneinkben a' javallott új rend
szer behozatik a' töinlöczöztetés szigorúságával, elveszti azon hatást, mellyet eddig a' gonosz
tevők elijesztésére gyakorolt, 's ha ezen ellen
vetés állna, akkor csakugyan nem tehetnénk mást, mint lemondani minden javítási tervről; mért bi
zonyos, hogy csak a' mennyiben a' társaságnak jóléte engedi, lehetünk kegyesek 's engedéke
nyek a' rabok iránt.
De tekintsük ezen ellenvetést közelebbről, 's kérdezzük, váljon tömlöczeink jelen állapot-jókban biztosítják-e a' társaságot, váljon általuk
's azon lealázó pálczabüntetések által, mellyeket hazánkban még annyian védnek, a' vétkek száma kevesbedett-e ? —vagy nem látunk-e naponként több 's több gonosztevőt törvényszékeink előtt?
Akár merre fordít>uk szemeinket, az ország akár-mellyik törvényhatóságánál kérdezkedjünk : a' rabok száma szomorú módon növekedik mindenütt e' hazában, 's kell-e több legalább annak
meg-mutatására, hogy az eddig követett büntetési mód czéliránylalan ? Nem látták-e ugyanezt Európá
nak minden országai, hol minden külső művelt
ség, 's az újabb kor haladásai mellett, a' lömlö-czök ínég kevéssel ez előtt, honi fogházainkhoz hasonlítanak, 's nagy részint — főkép a' kisebb gonosztevőkre nézve—még most is hasonlítanak, 's a' rabok 's gonosztevők száma egy félszázad óta, (mióta t. i. a' criininalis statistica némi figye
lemre méltatik) még is olly rémítő módon növeke
dett. — Kell-e ennél több tapasztalás annak meg-mutására, hogy olly büntetések, mellyeknél a' rab, személyében az emberi méltóság sértetik, hogy azon rendszer, melly mellett a' szerencsét
len, kit a' társaság büntet, űrjeinek zsarnok ke
délye, vagy ínég kegyetlenebb gondatlanságának tétetik ki, hol a' tömlöczöztetett polgár, ki néha csak váddal terheltetik, 's meg lehet ártatlan, személy lenni megszűnt, 's kínokat szenved, meg-alázásokat tűr, 's veszélyektől környékeztetik, melly ékből a' társaságra semmi haszon nem há
romlik, a' közjó biztosítására alkalmatos eszköz nem volt 's nem lehet soha.