Mi a mennyország? Örök élet, örök boldog élet, örök boldogság, ahol minden vágyunk teljesen kielégül. Béke, örökkön-örökké. Csak az istentagadók, materialisták nem hisznek benne: itt a földön van a mennyország és a pokol, mondják.
Minta: a legprimitívebb pogány vallás is hisz a másvilági boldogságban, persze a legkülönfélébb emberi elképzelések szerint; például a mohamedán paradicsom (érzéki élvezetek). Tudjuk, hogy itt a földön a jóság, erény, áldozat, becsületesség nem kapja meg méltó jutalmát – ezért az emberi igazság ésszel is igényli a túlvilági jutalmazást.
32 Máriás Papi Mozgalom irattárából
Örök boldogságról beszélünk. Nem igazi boldogság az, amelyiknek egyszer vége van, ha állandóan elvesztésétől kell rettegni. Mi adja a mennyországban az ember örök boldogságát?
Az örök boldogság elsősorban abban áll, hogy az üdvözültek színről-színre látják az Istent (hittétel).
1) A katekézis szerint a földi javak nem teszik az embert igazán boldoggá. (Bölcs 2;
Zsolt 72) Jézus maga is mondja: mit használ neked, ha az egész világot megnyered, de lelkednek kárát vallod? (Mt 16,26.) Ostoba, aki csak földi javakat gyűjt (Lk 12.20.) Szent János is ezt mondja: „De a világ elmúlik a kívánságaival együtt. csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre.” (1 Ján 2,15-17.)
2) Viszont az Istent színről-színre, közvetlenül látni, vele találkozni az igazi boldogság.
A halandó földi ember nem láthatja Istent, de a jövő életének az lesz boldogító jutalma. Jézus a hegyi beszédben Isten látását ígéri a lelki szegényeknek, a
tisztaszívűeknek és azoknak, akik üldözést szenvednek az igazságért. (Mt 5, 3. 8. 10.) Istenről kifejezetten, mint színről-színre való látásról beszél, amikor úgy ismerjük meg Istent, ahogyan most Ő ismer minket. (1 Kor 13,12.) János mondja: „Olyannak látjuk Istent, amilyen ő valójában.” (1 Ján 3,2.) Ez a találkozás a minket teremtő és fenntartó Istennel, a legfőbb igazsággal és legteljesebb jósággal, kielégíti a kereső ember értelmét és boldogságra vágyó akaratát és betölti elemi lényegével fogyhatatlan örömmel. Jézus ezt a mennyei örömöt többféle példával, hasonlattal próbálja
érzékeltetni.
Atyai háznak mondja. Hogy az otthon mit jelent, azt száműzöttek, foglyok, kórházi betegek beszámolójából ismerjük. Atyám házában sok hely van. Menyegzős lakodalomnak mondja. Hallgatói előtt a lakodalom volt az öröm, a boldogság ideje, a legszegényebb is spórolt erre, ezen törekedett mindenki jól érezni magát. Testvér, rokon, jó barát szeretett gondtalanságban együtt lenni. Jézus hasonlítja a megtalált kincs, drágagyöngy fölötti örömhöz. Szent Pál, aki elragadtatásában a harmadik égbe, a mennyország kellős közepébe jutott, ezt mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szívbe be nem hatolt, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (2 Kor 12,2.; 1 Kor 2,9.)
Jézus a hűséges, derék szolgának azt fogja mondani: „Menj be Urad örömébe!” (Mt 25,21.) Apostolainak pedig: „Örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges lesz a
mennyben.” (Mt 5,12.) Olyan örömöt kínál tanítványainak, amit senki sem vehet el tőlük (Jn 16,22.) – tehát állandó, kimeríthetetlen örömöt. Ennek az örömnek a gyökere a legjobb, a végtelen látása (amely az értelem működése) és megadása. Innen az öröm, a boldogság, a
„visio beatifica”.
A végtelen Istent véges teremtmény nem tudja sose teljesen befogadni, kimeríteni, egy egész örökkévalóságon keresztül sem. Folyton új meg új oldalról mutatkozik meg előtte a Végtelen. Azért az ember az Isten nézésébe sohase fárad bele, sose unja meg. Mindig az örök
„mostban”, „mában” látja, mindig az újnak igézetében van. Természetesen sohasem lesz mindentudó. Isten saját képmásán, Fián keresztül adja magát. Fiát szereti az emberben is. Az ember ezt a szeretetet boldogan viszonozza. Ez a teremtetlen, tiszta szeretet a Szentlélek műve. Így kerül bele az ember a Szentháromság szeretetközösségébe.
Ahogy a kerék küllői a középpontban találkoznak, úgy mi is Istenben találkozunk embertársainkkal, hiszen valamennyien Krisztus megdicsőült testének tagjai vagyunk.
Krisztussal, Krisztusban megyünk az Atyához, Szent Pál szerint „örökre Urunkkal leszünk”.
(1 Tessz 4,17.) neki is legfőbb vágya: meghalni és Krisztussal egyesülni, mert ez mindennél jobb. (Fil 1,23.) Ott tehát találkozunk Szűz Máriával, a szentekkel, szeretteinkkel – az összes üdvözültekkel – a legjobb, legkellemesebb társaságban leszünk. Találkozunk szeretteinkkel, barátainkkal, tisztultabban, megigazultan. Istenben, mint végtelenül gazdag tükörben
meglátja a lélek mindazt, ami érdekli. Látja a teremtő szépségét és titkait, tudomása van a földről hozzá szálló kérésekről. Imádkozik Istenhez, hogy hallgassa meg.
Kérdések
1) Egyforma lesz mindenki boldogsága? Nem. Isten mindenkit érdemei szerint jutalmaz.
Bizonyos szentek külön érdemek szerint külön jutalmat kapnak. Ez a „szentek koszorúja”, aureola, gloriola. Három ilyen kivételes koronáról lehet szó. A) a szüzek koszorúját – ők győztek a test fölött. Jutalmukat jelzi Szent János a jelenések könyvében:
„Új éneket énekeltek a trón előtt, az éneket senki sem tudta megtanulni, csak azok, akik szüzek maradtak.” (Jel 14,3-4.) B) a vértanúk, akik győzedelmeskedtek és ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérével. (Jel 7,14.) C) az egyháztanítók koronájukat azért kapták, mert tanításukkal legyőzték a sötétséget és a hazugság fejedelmét, a sátánt. „Mert ragyognak, mint a fényes égbolt és tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.”
(Dán 12,3.) Természetesen a nagyobb szentek több jutalmat kapnak, mint az, aki éppen bejutott a mennyországba. De ezért mindegyik teljesen boldog lesz. Például egy kis pohár és egy nagy pohár is tele van – többet egyik sem bírna el. Vagy egy anya és a lánya egy anyagból ruhát varrat magának. A kislány kisebbet, az anya nagyobbat. Mindenki a mérete szerintit viseli. Versenyzés, irigység nem lesz, mindenki úgy örül majd a másik dicsőségének, mintha a sajátja volna.
2) Változik-e a boldogság? Az utolsó ítélet után mindenképpen. A feltámadáskor, a testtel való egyesüléskor járulékosan növekszik, amennyiben a lélek boldogsága, ragyogása a testre is kihat. A boldogság nem csökken – nem veszítheti el. Nincs, ami kivenné vagy eltérítené, nem akarnak vétkezni. Tisztán látják a legfőbb jót – ehhez képest minden más eltörpül. Nem is tudnak vétkezni, az akarat iránya a jó – ez itt csak a jó, a végtelen jó.
Ettől nem tud eltérni, erre van beállítva. Éppen úgy, ahogyan az Atya nem tudja nem szeretni a Fiát. Mindent megkap – képességei: az értelem, a legtöbb színtiszta igazságot kapja, az akarat a legfőbb jót akarja, igénye egészen kiteljesedik. Hiányérzet egyáltalán nincs.
3) Bántja-e az üdvözülteket, hogy egyik-másik hozzátartozójuk nincs itt, elkárhozott? Nem.
Teljesen Isten szemszögéből néz mindent, akarata teljesen azonosul Isten akaratával, meghajol előtte, látja, ez megfelel Isten igazságának, szeretetének, irgalmának. A pokol felirata Dante szerint (Inferno III. 21.): „Giustizia mosse il mio alto fattore: fecemi la divina podestate, la somma sapienza e 'l primo amore.” Isten mindenkire rásugározza szeretetét – a viaszt megolvasztja, a sarat megkeményíti!
4) Hányan üdvözülnek? Conchita 321. Jézus: „Többen üdvözülnek, mint ahányan
elkárhoznak. Ha ennek ellenkezője történnék, akkor hasztalan lenne sokaknál a megváltás és a sátán diadalmaskodnék, az én engesztelhetetlen ellenfelem. Többen üdvözülnek és végeredményben az ítélet napjára az Isten Fia a legteljesebb győzelmet aratja és a sátán vereséget szenved. Természetesen tudja, hogy senkinek sem adatott meg, hogy behatoljon abba, ami az élet utolsó pillanataiban játszódik le a lélek és köztem.”
5) Hol van a mennyország? Az Újszövetségi Szentírás szerint Isten a mennyben lakik, onnan felülről szól hangja, Jézus onnan jött le, és oda megy fel, onnan küldi el a Szentlelket. Ott készít nekünk helyet. Ezt mondja Szent Pál, hazánk ott fent van, a „fent levőket
keressük”. (Kol 3,1.; Fil 3,20.) De hol az a „fent”, a Földön, ami nálunk fent, az
Ausztráliában lent. A fent és lent tehát szimbolikus értelmű: a fent jelenti a világosságot, a
jót, emelkedettséget, az Isten székhelyét. A lent jelenti a sötétséget, letaszítottságot, eltűnést, az aljasságot. Ettől függetlenül lehet valahol a mennyország – tehát lehet hely.
Hiszen ott van Jézus, Mária teste, de oda kerülnek a feltámadott testek is. Például a világmindenség fent vagy lent van? Mihez viszonyítunk? Egyes újabb teológusok szerint a mennyország nem hely, hanem állapot. A feltámadott test fölötte áll a térbeliség
kategóriájának, nem szorítható bele a háromdimenziós térbe. Létezik, valóság, de felette van az evilági dimenzióknak. Új égről, új földről van szó. (Iz 65,17. 66,22.; Jel 21,1.; 2 Pét 3,13.) Nincs elmúlás, a testben szinte szellemivé válunk, távolságok pillanat alatt legyőzhetők, nincs áthatolhatatlan akadály. Tehát analóg módon hely. Biztosan van – nekem is itt a helyem! Hol van – nem fontos. Csak állapot? Nem számít: a boldogság a cél. Igyekezzek oda kerülni!