• Nem Talált Eredményt

Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és törté

In document 1 Iroclaloinlörtéiieli 1 Közlemények (Pldal 132-142)

Humillimus Seruitor

ERDÉLYI JÁNOS VÁLOGATOTT MŰVEI

R. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és törté

netírása. Bp. 1961. Akadémiai K. 502 1. (Tu­

dománytörténeti Tanulmányok, 1.)

Várkonyi Ágnes könyvének elolvasása után elmondhatjuk, hogy a Tudománytörté­

neti tanulmányok c. sorozat első kötete nem keltett csalódást. A magyar történetírás tör­

ténetének ezt a fontos nagy körültekintéssel megírt fejezetét az irodalomtörténészek is haszonnal tanulmányozhatják. Ez az első összefoglaló munka, amelyben a szerző dualizmuskori Magyarország tekintélyes, sok botrányt megért historikusának életművéről marxista igénnyel készített mérleget. Célki­

tűzésében arra is törekedett, hogy „a kor történettudósainak és történetszemléletének vázlatos képével megrajzolja azt a szellemi környezetet, amely az egész alkotómunkáját irányította, befolyásolta" s hogy „kijelölje a helyet, amelyet Thaly Kálmán munkássága a korabeli magyar történetírásban elfoglal." Az alkotó historikus, az életmű és szemlélet elem­

zésével, kritikai méltatásával kívánta előbbre vinni ezt az évtizedek óta gyűrűző, de a meg­

oldás közelébe csak az utóbbi években került problémát. Könyvének hitelét fokozza köve­

tett historiográfiai módszerének helyessége, hogy t. következetesen az egész embert tar­

totta szem előtt.

Thaly politikai és történetírói működését szerves egységben tárgyalja, s emberi voná­

saival is kapcsolatba hozza. Ugyanakkor ro­

mantikus nemesi-nacionalista történetszem­

léletének kialakulását kora és osztálya, a középnemesség, gazdasági-társadalmi viszo­

nyainak gondos elemzése közben rajzolja meg.

Történelem és valóság (1867—1878) c. részben meggyőzőért mutatja ki Thaly történetszem­

léletének korlátait, s azt, hogy miért nem juthatott el Rákóczi „udvari historikusa" a kuruc kor megértéséhez, a társadalmi kérdé-678

sek érzékeléséhez. A továbbiakban, a Politika és történelem (1878—1909) c. részben elénk tárul ennek az elhibázott életműnek/iemcsak politikai, hanem morális csődje is. Érdeme a szerzőnek, hogy elvi megállapításainak mag­

vára ráirányítja az európai történetírás ref­

lektorát is. Figyelemre méltóak a filozófiai és történetírói pozitivizmus magyarországi je-jelentkezésével kapcsolatos fejtegetések.

Könyve befejező részében, a Thaly-hagya-ték és az utókor tárgyalásában összegeződik az a szigorú, de helytálló következtetés, hogy Thaly Kálmán egész munkásságának szín­

vonala a történetírás általános elvi és etikai­

követelménye alatt áll. Ezen az összképen nem változtatnak bizonyos pozitív vonások, melyeket a szerző nem mulasztott el kiemelni eme tragikus életpálya tanulságainak levo­

nása közben. Még forráspublikációs tevé­

kenységének hangsúlyozott pozitívumait is lerontják a negatívumok, s ezért szövegki­

adásait fenntartással, kritikával lehet csak használni.

Az általános elvi tanulságokon túlmenően közvetlenül az irodalomtörténet körébe vág a Szekfü-vita után a „kuruc dalpör" vázlatos ismertetése. Tömör értékelésével egyetértünk.

A „kuruc költészet" és az a kép, melyet Thaly a fejedelemről és kurucairól festett, saját költői és politikai ideáljainak vissza-vetítése,- nemesi-nacionalista mákony, két­

ségtelen hatásos., díszes, fényes, de üres ál-kuruc kultusz volt. Az irodalomtörténetírás támaszkodva a történeti kutatások eredmé­

nyeire, éppen Várkonyi Ágnes művének meg­

jelenésével egy időben vette számba, hogy a kuruc költészettel kapcsolatosan eddig fel­

merült problémák közül melyek tekinthetők már részben vagy egészben megoldottnak.

A Thaly-kérdés, a kuruc költészet hiteles­

ségének ügye lényegében lezártnak minősít­

hető. A felgyülemlett dokumentumok Thaly ellen szólnak, s arra késztetnek, hogy vég­

legesen elvessük a „kuruc költészet" általa bevezetett fikcióját, mint irodalomtörténeti kategóriát. Leszögezendő, hogy a Thaly-kér­

dés elvi' értékelése tekintetében Várkonyi Ágnes kutatásai, a történet- és irodalomtör­

ténetírás eredményei összevágnak, Ül. birá-lólag kiegészítik egymást. (Vö. pl. Varga Imre; A kuruc költészet kérdésének története.

ItK 1961. 1. sz., — valamint Várkonyi Ágnes vitacikkét, Kuruc költészet és pozi­

tivizmus. Századok 1961. 4—5. sz.) Meg­

jegyzendő, hogy a könyvben a költő Tha-Iyról szóló fejezet, Költészet és történelem (1839—1867), történész tollából rendkívül dicsérendő vállalkozás, mert tulajdonképpen ez vezet el a félresiklott életmű nyitjához, a költészettől a történetírásig megtett útjának megértéséig.

,,E tanulmány írója úgy jutott el a Thaly-problémához, mint a Rákóczi-szabadságharc

történetének kutatója" — írja a szerző beve­

zetőjében. Ez a szerény vallomás egyben könyve főerősségére világít rá. Ennek köszön­

hető, hogy önállóan és biztosan tájékozódik a bonyolult tudománytörténeti kérdésekben, hiszen nemcsak Thaly történetírói tevékeny­

ségét, hanem a Rákóczi-szabadságharc szerte­

ágazó történeti irodalmát és forrásanyagát is jól ismeri. S ha értékes tanulmányát nem is tekintjük végső ítéletnek, s ha egyes rész­

megállapításai vita tárgyát képezik is, lénye­

gében új szempontokkal járult hozzá Thaly Kálmán helyének kijelöléséhez a korabeli magyar történetírásban.

Hopp Lajos

Kiss József: Tüzek. Válogatott versek. Vá­

logatta, sajtó alá rendezte és a bevezető ta­

nulmányt írta: Komlós Aladár. Bp. 1961.

Szépirodalmi K. 297 1.

Kiss Józsefnek sikerül először állandósí­

tani egy új városi-polgári ízlésű folyóiratot a múlt század nyolcvanas éveinek egyre-másra induló és néhány szám után menthetetlenül megszűnő folyóirat-kísérletei nyomában. A Hét sikere nemcsak azt bizonyítja, hogy a kilencvenes években megérett az idő egy frissebb, polgáribb szellemű és ízlésű városi folyóirat befogadására, hanem szerkesztőjé­

nek elhivatottságát is jellemzi.

Kiss Józsefnek ez az érdeme a magyar irodaimi ízlés fejlődésében már történeti do­

kumentum. A halála éve negyvenedik for­

dulójára megjelent kötetének •— amelyik talán legszebb verse, a Tüzek címét viseli — válogatója és bevezetője, Komlós Aladár joggal állapítja meg mégis, hogy „helye, rangja, máig sincs egyértelműen tisztázva".

Nincs, mert egyénisége összetett, sokrétű, mint a századvég legtöbb írójáé. A bevezetés finoman elemzett megállapítások kíséretében bizonyítja, hogy milyen sok elemét lehet fel­

fedezni verseiben a századvégi modern köl­

tészetnek: az újszerű jelzőknek, metaforák­

nak stb. Különösen jellemző verseire a mo­

dern szimbolista líra legfontosabb törekvése: a zeneiség.

Egy másik jellemvonás is szembetűnő azonban ezekben a versekben: bizonyos ra­

gaszkodás a népnemzeti iskola költői hagyo­

mányaihoz, műfajban és kifejező formában egyaránt. Mindvégig megtart valamit a ha­

gyományos iskolából, amelyiknek a-megtöré­

séhez pedig olyan sokban hozzájárult. Nem­

csak az 1871-es Baliadá-ban van szó „fran­

kok hónáról", ^habdagályról", amely „rém­

séges jajt" hoz, meg „gyilkos ölyüről", ha­

nem költészetében mindvégig érzik valami avult íz. Mindvégig alkalmazza például a

félmúltat. Állandóan előfordulnak verseiben

# a z ilyen összevonások is: „vonásid", „leküzd-ni", „léptid", „szárnyit", „avatlan",

„törhetlen", vagy még erősebbek: „üldnek",

„elzüllt" stb. Feltűnik a régies hiányjeles rag­

elhagyás is: „sarokba"', „nevébe"', „fülébe"'

— aminek semmi értelme nincs, de a hagyo­

mányos költői gyakorlat állandóan élt vele.

Vannak késői verseiben is ilyen patetikus-biedermeier kifejezések, mint: „éjmagány",

„lángbor", „délszak", „délövi" stb. • A bonyolult századvégnek nem egy ilyen érdekes kettős arculatú alakja él a magyar irodalomban. A kritikus Péterfy Jenő szinte ugyanilyen kettősséget mutat, mint Kiss Jó­

zsef — ha egy kicsit más előjellel is. Kiss József diadalra segítette juttatni az újat,' saját műveiben viszont végig ragaszkodott a régihez. Péterfy belekényszerítette magát a konzervatív irodalmi szerepbe, holott szelle­

me már más volt, új, előremutató.

Érdekes a találkozásuk is. Péterfy, a kon­

zervatív Budapesti Szemle munkatársa és Gyulai bizalmasa, sohasem írt A Hét-be.

Tragikus halálakor azonban a legszebb nekro­

lógot éppen Kiss József lapjában írja róla Ambrus Zoltán.

Harsányt Zoltán

Radnóti Miklós: Eclogák. Az utószót írta:

Trencsényi-Waldapfel Imre. Bp. 1961. Magyar Helikon. 107 1.

A bukolikus hang, az idill problémája, mondhatnánk, a központi kérdés Radnóti Miklós költészetében. A halálfélelem és az idill klasszikus egységét valósította meg, írta róla SŐtér István; Ortutay Gyula pedig az idill politikai jelentőségét ragadta meg, — az ember harmonikus világának szembeállí­

tását a fasizmus embertelenségével. Trencsé­

nyi-Waldapfel Imre esszéjében Sőtér és Ortu­

tay eredményeiből indult ki, és filológiailag mindig meggyőző elemzésében sokszínű, új szempontokban gazdag Radnóti-képet állít elénk. Tanulmányának lényegét az alábbiak­

ban lehetne összefoglalni.

A halálraítélt költő az idill felmutatásával lázad a fasizmus ellen. Az idill Radnóti kérlel­

hetetlen harmóniaigényét fejezi ki úgy, hogy a költő egyidejűleg tudatosan farkasszemet néz korának barbárságával. Az idill, különö­

sen az Eclogák esetében, békéért esdeklő költészet, az egész humanista kultúra felso­

rakozik a fasizmus ellen, a bibliai próféták, az antik költők, és a kortársak is, Garcia Lorca és József Attila. Az idill azonbafí nem­

csak a költő .programja, hanem egyéni sorsa szempontjából is döntő jelentőségű, amint ez Trencsényi-Waldapfel érdekes, szemléletes,

— de. kissé mesterkélt, különösen, amikor

Vergiliusra is vonatkoztatja — Proust-pár-huzama megvilágítja. „Az eltűnt idő boldo­

gító emlékei" erősítik a költőt, lehetővé teszik szilárd, magasrendű etikai magatartásának kialakítását és megtartását. Azt az erőfeszí­

tést támogatják sikerrel, amelynek eredmé­

nyeként a költő mindig távlatokban tudott gondolkodni, tragédiájának súlya alatt nem roppant össze, nem lett ámokfutó. Az Eclogák, az Erőltetett menet költői játékosságának is.

az a szerepe* hogy megóvja a költőt a belső összeroppanástól.

A költő vallomása és tudós pontossága, költészet és filológiai szerencsés találkozása Trencsényi-Waldapfel esszéje. Egy-egy kife­

jezés egészen elvétve talán nem a legponto­

sabb, felsorolni ezeket azonban felesleges lenne.

Ferenczi László

Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1959.Szerkesztő bizottság: Bélley Pál, Hajdú Helga, Keresztúry Dezső, Lázár Péter. Felelős szerkesztő: Dezsényi Béla. Bp. 1961. Kossuth ny. 410 1.

Az Évkönyv elsősorban könyvtártudo­

mányi tárgyú dolgozatokat közöl, azonban a tanulmányok jelentős része irodalomtörténeti szempontból is értékes adatokat szolgáltat, figyelemre méltó problémákat vet fel. A könyvtár életét és a könyvtári munka mód­

szertani kérdéseit tárgyaló tanulmányokkal bővebben nem foglalkozunk. A bibliográfia és a sajtótörténet területén Fazekas József (Pót­

lások Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárának I—///. kötetéhez), Térbe Lajos (Ä Szovjet­

unió európai részében megjelent magyar lapok 1917—1921), és Markovits Györgyi (A Nem­

zeti Könyvtár remotái nyomán) dolgozatait említjük meg.

A könyv-és könyvtártörténeti jellegű mun­

kák szerzői közül Soltész Zoltánné (Hans Sebald Beham metszeteinek útmutatása egy XVI. századi csonka perikópás könyv meg­

határozásánál ) egy — illusztráció tanúsága szerint valószínűleg a Hoffhalter nyomdában készült — 1569 táján megjelent egyházi könyv ismertetése során mutat rá Hans Se­

bald Beham művészetének magyarországi ha­

tására, Csapodiné Gárdonyi Klára (Mátyás király könyvtárának scriptorai) a Corvina fel­

kutatható kódexmásolóinak nevét és műkö­

dését ismerteti, Hernády Ferenc (Klimó György könyvtárának két felirata) a tudomány­

pártoló XVIII. századbeli pécsi püspök által létesített első magyar közhasználatú könyv­

tár nyilvánossá tételének időpontját próbálja meghatározni, és a könyvtár szabályzatának történetéhez szolgáltat adatokat, Borsa Ge­

deon két, Peraudi (a tanulmány címében 680

sajtóhiba miatt Perandi) nevéhez fűződő búcsúlevél históriai és művelődéstörténeti hátterét tárja fel. A könyvtártörténeten túl­

mutató jelentőségű Berlász Jenő tanulmánya (Istvánffy Miklós könyvtáráról). Istvánffyt elsősorban historikusként tartjuk számon, bár költészete is ismert (vö. Holik Flóris:

Istvánffy Miklós mint költő, ItK — 1922;

Nicolaus Istvánffy: Carmina. Edd. Josephus Holub et Ladislaus Juhász, Lipsiae, 1935), Berlász kísérlete a nagy humanista könyvtá­

rának rekonstruálására ezért nem csupán könyvtár- és művelődéstörténeti, hanem his­

toriográfiai és irodalomtörténeti szempont­

ból is figyelemre méltó kísérlet.

Busa Margit Kazinczy Ferenc munkáinak kiadástörténetét dolgozta fel. Munkája — amennyire ezt anyaga megengedte — műfa­

jonként és időrendben haladva tárgyalja a Kazinczy-életmű egészének, ill. egyes darab­

jainak kiadásait. Kókay György (Javaslatok a könyvolvasás népszerűsítésére 1789j90-ből) az ez ideig csak műfordítóként nyilvántartott Kovács Ferenc pápai mérnöknek a Péczeli-félé Mindenes Gyűjteményben megjelent cik­

keit elemzi. E cikkekben — az elsők közt ' hazánkban — Kovács a jobbágyság, a „me­

zei emberek" művelődését, i1l. ennek lehetővé­

tételét sürgeti, felismerve, hogy hazánkban a nemzet kiművelését ,,a legalsó lépcsőfokon", a nép körében kell elkezdeni.

Kostyál István tanulmánya (Kármán Jó­

zseflevelegróf Festetics Györgyhöz) végre meg­

nyugtató módon tisztázza, hogy ki volt az az

„ismeretlen hazafi", aki az Uránia kiadását anyagilag támogatta. Festetics György, a tit­

kos támogató (miként Kármán és Pajor Gás­

pár is) szabadkőműves volt, ami egyben a szabadkőművesek társaságának az Uránia megjelenése körül vitt szerepét is megvilá­

gítja. Kármán Festeticshez írt levele (amelyet ugyan Pajorral közösen írt alá, azonban Kár­

mán egyedül fogalmazott) az eddig ismert leveleket kiegészítve immár vitathatatlanul bizonyítja, hogy az Uránia szerkesztője Kár­

mán József volt.

Dezsenyi Bélának Kossuth emigrációbeii publicisztikai munkásságáról írt tanulmánya elsősorban történeti szempontokat vesz fi­

gyelembe, de a sajtóban folytatott harc bemu­

tatása, a különböző nemzetiségű és pártállású lapokban közölt cikkek genezisének feltárása az irodalomtörténetírást is érdekli. A cikkek vizsgálata során Dezsenyi Béla elemzi a Kossuth-publicisztikában gyakori levélfor­

mát is. Szerinte Kossuthnak a levél nem bi­

zalmas közlés, de nem is egyszerű irodalmi mű, hanem politikai tett, amely hatásra szá­

mít, és hatását a szerző éppen olyan pontosan ismeri, mint egy vezércikkét.

E rövid könyvismertetés — sajnos — nem vállalkozhatott az Évkönyv anyagának vagy akár egyes cikkeinek alapos elemzésére,

any-nyit azonban így is megállapíthatunk, hogy a gazdag, sokoldalú tanulmánygyűjtemény mél­

tóképpen dokumentálja a könyvtár falai közt folyó tudományos munkát.

Bertényi Iván

Communicationes ex Bibliotheca Históriáé Medicae Hungarica. Redigit: A. Palla. 1—22.

köt.Bp. 1955—1961. Medicina

J ó néhány éve már, hogy a magyar orvos­

történet önálló tudományos orgánummal ren­

delkezik az Országos Orvostörténeti Könyv­

tár jóvoltából. A könyvtár sűrűn megjelenő Közleményei az irodalomtörténész érdeklő­

désére is számot tarthatnak, elsősorban ter­

mészetesen a régi magyar irodalom kutatói­

nak figyelmére. Hiszen az értelmiség kevésbé differenciált volta következtében régen nem egy író, filológus volt egy személyben orvos is, vagy pedig orvosok vállalkoztak irodalom­

történeti szempontból is nevezetes könyvek megírására. A Közlemények hasábjain így érthetően találkozunk Dudith, Pápai Páriz, Weszprémi nevével (kár, hogy Zsámboki Jánosra vonatkozóan eddig egyetlen cikk sem jelent meg), s új ismereteket, adatokat meríthetünk a róluk szóló tanulmányokból írói munkásságukra vonatkozóan is.

A Közlemények első húsz kötetének nagy­

számú dolgozata közül bennünket jó néhány közelről érdekelhet. Berndorfer Alfréd, német nyelvű közleményében Dudith András orvost leveleivel foglalkozik (Die medizinische Briefe des ungarischen Humanisten Andreas Dudith, 2, 46—71.) s közli is azok szövegét, illetve az orvosi vonatkozású részeiket. Kótay Pál Pápai Páriz Ferenc orvosdoktori értekezése (4, 62—83.) címmel a nagy magyar orvos és író 1674-ben, Baselben megjelent értekezését ismerteti. A marosvásárhelyi Teleki-könyv-tárhól előkerült eddig ismeretlen példány alap­

ján tájékoztat a kis kötet tartalmáról, mely irodalom- és művelődéstörténeti szempontból is több fontos vonatkozással bír: Pápai Páriz művében Apáczaira is emlékezik, s értekezé­

sét számos vers, köztük magyar nyelvűek és egy román nyelvű vers is kíséri. Igen érdekes adatokat közöl Borsa Gedeon Frankovith Gergely című dolgozatában (3, 133—140.). A legrégibb magyar nyelvű orvosi nyomtatvány-szerzőjének kalandos életéről itt kapunk első ízben összefoglaló képet. Hatvani István életének jobb ismeretéhez Magyary-Kossa Gyula posztumusz írása járul hozzá (Adatok Hatvani István életéhez. 19, 5—12.) a híres debreceni professzor családi feljegyzéseinek közreadásával, kár, hogy a kézirat lelőhelye nincs megadva. Módis László közleménye pedig Weszprémi egyik kevéssé ismert

kézira-tának keletkezési körülményeit világítja meg (A debreceni református kollégium tulajdoná­

ban levő Weszprémi „Succincta"... kézirat eredetiségének kérdéséről, 18, 162—167.).

Több közlemény vonatkozik a régi magyar orvosi kéziratokra. Bár ezek közvetlenül nem irodalomtörténeti érdekűek, mióta Varjas Béla publikálta a Lencsés által írt XVI. szá­

zadi orvosi könyvet, nyilvánvalóvá vált, mennyire hozzátartoznak ezek a XVI—XVII.

század művelt magyarjainak könyvtáraihoz és olvasmányaihoz. Újból meggyőz erről ben­

nünket mindenekelőtt Schultheisz Emil cikke (Testi orvosságok könyve, 12, 186—198.), mely többek között Madách Gáspár elveszett orvosi kéziratát is említi egy eddig csak felü­

letesen ismert XVII. század eleji kéziratos receptkönyv bemutatása kapcsán. Jó szolgá­

latot tesz az OSZK orvostörténeti vonatkozású magyar nyelvű kéziratai jegyzékének a köz­

lése is (10—11, 257—278.), bár meg kell

je-Adamová, Zuzana: Acta Literaria Scientia-' rum Hungaricae. [Ism.] Slavia 520—21.

p. [Az I. és II. köt. ismertetése.]

ig gyeznünk, hogy a jegyzék korántsem teljes, á- orvosi feljegyzéseket, recepteket a felsorolta-at kon kívül még számos régi énekeskönyvben,

omniáriumban is bőven találhatunk. Egyes ar régi orvosi receptek közlésével a kiadvány-in sorozat számos kötetében találkozhatunk as még, ezek felsorolásától eltekintünk, mivel á- inkább csak nyelvészeti szempontból tanul-t, ságosak.

I. Végül rá kell mutatnunk arra, hogy még )z elsőrendűen irodalomtörténeti adatközlés is n- akad a Közlemények hasábjain. Varga Lajos ce Balassa János és Arany János kitüntetése 7867.

,), június 9-én címmel (17,187—191.) közli azt a tt királyi határozatot, mely Aranynak és a nagy ii- orvosnak a kitüntetését elrendelte, s ehhez as csatlakozva közzéadja Aranynak a kitüntetést á- visszautasító levelét, s a belügyminiszter erre

!Ú adott válaszlevelét is.

z-e- Klaniczay Tibor

Adamová, Zuzana: Magyar hazafias ének Csehországban. [Cikk.] Irodalmi Szemle 454—56. p. [Vörösmarty Szózatának múlt MAGYAR IRODALOMTÖRTÉNET KÜLFÖLDÖN 1961

(Külföldi folyóiratok magyar irodalomtörténeti repertóriuma)

Összeállításunk — a feldolgozott címek jegyzékében a megjelenési helyeket az illető folyóirat impresszuma alapján közöljük — az alábbi külföldi folyóiratok és lapok magyar irodalomtörténeti tárgyú és vonatkozású anyagának bibliográfiai felvételeit tartalmazza:

Ceská Literatura (Praha)

Knjizevnost i jezik (Beograd) Korunk (Kolozsvár)

Kulturn^ 2ivot (Bratislava) Letterature Moderne (Firenze) Les Lettres Frangaises (Paris)

Les Lettres Nouvelles (Paris) Literární Noviny (Praha) Nas Szovremennik (Moszkva) De Nieuwe Taalgids (Growingen) Novüj Mir (Moszkva)

Odrodzenie i reformacja w Polsce (War-szawa)

Prilozi za knjizevnost, jezik, istoriju i folklór (Beograd)

Bibliográfiai összeállításunk anyaggyűjtésének határideje: 1962. máj. 15. Eddig az időpontig nem sikerült megszereznünk a Kolozsvárt megjelenő Nyelv és Irodalomtudományi Közlemények 1961. évfolyamát, a gyűjtőkörbe tartozó bibliográfiai adatait a következő összeállításhoz mellékeljük. A közölt bibliográfiai felvételek száma: 106.

682

századi cseh és magyar műfordítóiról (Jan INfcruda, Sárosy Gyula) és a fordítások l

létrejöttének körülményeirő'.]

Ágh Tibor: Kó'müves Kelemen balladájának változata Zobor vidékéről. [Cikk.] Iro­

dalmi Szemle 72—73. p. [Szövegközlés', a balladaváltozatok rövid ismertetésével, az új változat feljegyzése körülményeinek leírásával és a dallam bemutatásával.]

[Angyal Endre] Andjal, Andrija: Madjarski i slavenski bárok. (A magyar és a szláv barokk.) [Tan.] Prilozi za knjizevnost, jezik, istoriju i folklór 163—72. p.

Baróti Pál: Üj vonások a Kazinczy [Ferenc]-portrén. [Tan.] Ütünk 24. sz. 8. p. [A két Kazinczy válogatott kiadással kapcsolat­

ban (Szauder József, Szépirodalmi Kiadó 1960. és Jancsó Elemér, Állami ír. és Műv.

Kiadó, Bukarest 1960. szerk.) a Kazinczy-értékelés új jegyeiről.]

Bartha Tibor: Csanda Sándor: A törökellenes és a kuruc harcok költészetének m a g y a r -szlovák kapcsolatai. [Ism.] Irodalmi Szem­

le 247—249 p. [IF sorozatban, Akadémiai Kiadó Bp. 1961.]

Beniuc, Mihai: A testvériség gyümölcse..

[Cikk.] Korunk 393—94. p. [A r o m á n -magyar irodalmi kapcsolatokról, .a romá­

niai magyar irodalom összekötő szerppé-ről, Asztalos Istvánnal való kapcsolatá­

ról.]

Berberski, Slobodan: Szociális költészet.

[Cikk.] Híd 697—704. p. [701—2. p.: A jugoszláviai szocialista—kommunista írók és a Vajdaságba költözött magyar emig­

ráns írók kapcsolatairól a „Híd" marxista folyóirat és a szabadkai Napló hasábjain, a húszas években.]

Bihari László: Paul Éluard versei. [Ism.]

Igaz Szó I. félév, 910—12. p. [A Magyar Helikon kiadásában (Bp. 1960), Illyés Gyula, Rónay György és Somlyó György fordításában megjelent kötetről.]

Binder Pál: Adalékok Mocsáry Lajos romá­

niai kapcsolatairól. [Adalék, szövegköz­

léssel.] Korunk 1342—44. p. [A brassói Tartományi Könyvtárban újabban felfe­

dezett, Aurél Muresianu román író, a „Tri-buna" szerkesztőjéhez intézett, eddig ismeretlen 1905. évi Mocsáry-levelekről. a levelek szövegével és kommentárral. — Haladó hagyományok rovatban.]

Bori Imre: Ady és Móricz jegyében. Pillantás a XX. század magyar irodalmával foglal­

kozó művekre. [Cikk.] Híd 711—21. p.

[Vázlatos ismertetés az 1953—1960. évek­

ben megjelent XX. századi tárgyú, ma­

gyar irodalomtörténeti munkákról.]

Bori Imre: Irodalomtörténeti jelenségek. A régi magyar irodalom. [Cikk.] Híd 72—

84. p. [Polemizáló, vázlatos ismertetés az 1954—59. években, a régi magyar iroda­

lom kérdéseivel foglalkozó, magyaror­

szági irodalomtörténeti munkákról. — Szemle rovatban.]

Bori Imre: Irodalomtörténeti jelenségek. A XIX. századi magyar irodalom. [Cikk.]

Bori Imre: Irodalomtörténeti jelenségek. A XIX. századi magyar irodalom. [Cikk.]

In document 1 Iroclaloinlörtéiieli 1 Közlemények (Pldal 132-142)