Halála óta eltelt közel két évtized leforgása alatt lényegében helyesen rajzolódott ki életművének képe s a költő helye két világháború közti irodalmunk történetében. Cikkek és tanulmányok sora jelent meg róla kortársaitól, barátaitól, és a fiatalabb író, irodalomtörténész nemzedék tagjaitól. (Hont Ferenc, Koczkás Sándor, Ortutay Gyula, Péter László, Somlyó György, Sőtér István, Trencsényi Waldapfel Imre, Vértes György és mások tollából.) Magam, halálának tizedik évfordulóján, 1954-ben írtam róla először elemző módon. Az irodalomtörténet József Attila mellett jelölte ki a helyét, s fokozatosan a közvéleményben is mind tudatosabbá válik, hogy azok sorába tartozik Radnóti Miklós, akiknek alkotása fölszabadulás utáni művelt
ségünk legszebb tradícióit, a folytatandó hagyományt jelenti. Művének hiteles történelmi elhelye
zését elősegítették az utolsó négy-öt esztendőnek azok a kutatásai, amelyek felvázolták fel
szabadulás előtti szocialista irodalmunk útját és összefüggéseit. (Az említetteken kívül első
sorban Illés László, Pándi Pál és Szabolcsi Miklós tanulmányaira gondolok.)
Másfél évtizedes pályája során, amit Radnóti Miklós "létrehozott; ma már világos a kép — buktatókba ütköző ellentmondásaival is —, kiemelkedő része annak a haladó, anti
fasiszta, az illegális kommunista párt vonalában járó kulturális fejlődésnek, amelynek a Horthy-fasizmus idején a legnagyobb képviselői idehaza József Attila, mellette a festő Derko-vits Gyula, a fiatalabbak közül Radnóti s szomszédságában festőbarátja, Dési Huber István és velük, négyőjüknek — és a haladó, a szocialista kultúra egész ügyének harcos szószólója, kritikusa, a magyar publicisztikának immáron klasszikus képviselője, Bálint György. Ők ide
haza, s odakint — az ő munkájukat is erősítve —, akik emigrációban éltek, Moszkvában, Párizsban, valamint a világnak más, a Horthy Magyarországénál szabadabb tájain; együtt alkotják a felszabadulás felé haladó kulturális menetet. Ők egyengették számunkra leghatható-sabban az utat; őket tekintjük elődeinknek; úgy nézünk feléjük, ahogy 1848—49 harcosai nézhettek a jakobinus mozgalom mártírjaira, börtönviselt hőseire.
Ma már nagy nemzeti költőink, íróink, művészeink sorában emlegetjük őket. Azonban míg idáig eljutottunk, életművüknek, életművének meg kellett vívnia a maguk, a maga harcát.
Mert a mű alkotója halála után is, tovább vívja csatáját; vitázik jobbra és balra ajcülönböző nézeteket valló, a fejlődés valóságos irányát és az irányon belüli írói, költői, művészi eredmé
nyeket elismerni nem akaró, vagy elismerésére képtelen kritikával, publicisztikával, közvéle
ménnyel. Radnóti életműve is vívta a maga harcát a költő halála után, míg elnyerhette azt a helyet, ami alkotását történeti valóságnak megfelelően megilleti.
Tajtékos ég című gyűjteménye — ami a háború alatt, idehaza írt verseit tartalmazta, s
egy sort azok közül, amelyeket Borból hazajuttatott — még a haláláról való megbizonyosodás előtt 1946-ban látott napvilágot. A kritika egy-két kivételtől eltekintve, nagy elismeréssel fogadta a kötetet. Nem sokkal ezután pedig, amikor meggyilkoltatására világosság derült, a lezárt életműnek kijáró tisztelet kezdte övezni költészetét. Azonban ez a megbecsülés legtöbb esetben még nem járt együtt művének helyes értelmezésével, főként nem történeti helye való
ságnak megfelelő kijelölésével. Nagy költőt láttak már Radnótiban, de szűkkörű szemlélettel nem győzték hangsúlyozni „kispolgári korlátait". Akik teljesebb kép megrajzolására töreked
tek, első időben azok sem jutottak túl azon a nézeten, hogy költészetében csak „az antifasizmus
kiteljesedését" lássák. Művének értelmezése során azok jártak helyes úton, akik líráját a szocializmus irányában járó felszabadulás előtti kultúra összefüggéseiben elemezték, elsőnek Koczkás Sándor. És nem azok, akik az azonos célért harcoló törekvésen belül mindig létező eltérések túlzott hangsúlyozásával akarva nem akarva nem a szocialista, hanem a polgári antifasiszta "örökség hagyatékába óhajtották elhelyezni költészetét.
Szó volt már róla, hogy művének hiteles történelmi értelmezését elősegítették az utolsó négy-öt esztendőnek azok a kutatásai^ amelyek felvázolták a felszabadulás előtti szocialista irodalmunk útját és összefüggéseit. Az említett irodalomtörténészek és kritikusok névsorát ki kell egészítenünk Révai Józsefével. Révai életének utolsó éveiben — már csak néhány tanulmányt adhatott ki készülő művéből — József Attila monográfiát tervezett.
A monográfia alapkoncepcióját nemegyszer hallottam, hallottuk tőle. Világos elképzelése — néhány helyen szorul csak kiigazításra — termékenyítőleg hatott mindnyájunk kutató munká
jára. Révai elemzésére jól emlékszem, mivel jegyzeteket is készítettem annak idején róla.
(Különben a koncepciót — ha nem is ilyen részletesen — felvázolta már egy korábbi írásában.) így fogalmazta mondanivalóját: — Évtizedeken keresztül nem éltem itthon. Közvet
len tapasztalataim, megfigyeléseim nincsenek a Horthy-kor irodalmi, művészeti életéről.
Valahogy úgy vagyok, mint a csillagász — mondotta —, aki felfedez egy csillagképet és a fel
fedezett csillagképhez matematikai úton próbálja fölrajzolni a csillagrendszert. — A felfedezett csillagképen József Attilát értette; az ő költészetének környezetéül vázolta fel a két világháború közti hazai szocialista irodalom és műveltség csillagrendszerét. Beszélt arról Révai, hogy az analízis csak akkor lehet helyes, hogyha a Horthy-kor egész irodalmának pontos marxista elem
zését nyújtjuk. Szerinte a helyes analízishez fel kell vetni a kérdést: — Mik voltak a Horthy idő legfőbb problémái? — Két problémát említett: Az egyik a szociális kérdés, a másik a fasiz
mus, illetőleg az antifasizmus problémája. — Ha a szociális kérdés, valamint a fasizmus, illető
leg az antifasizmus a Horthy-idő két főproblémája — magyarázta —, ezeknek a kérdéseknek kell el igazít óinknak lenni az 1920-tól 1945-ig eltelt időszak magyar irodalmának, művészetének rendszerezése, osztályozása és értékelése szempontjából is.
— Kik azok az írók és művészek — kérdezte tovább —, akik a Horthy-idő mind a két főproblémájára egyöntetűen pozitív választ adtak? — Nem kétséges — mondotta —. a kom
munisták; az illegális párt tagjai, illetőleg azok, akik párttagság nélkül is az illegális párt irányvonalai szerint dolgoztak pályájuk során, vagy pályájuk bizonyos szakaszaiban. — Ezek az írók, költők és művészek alkotják a Horthy-kor irodalmának fővonalát. Név szerint mint a legkiemelkedőbbeket, a következőket sorolta fel; — azokat, akiket korábban már említet
tünk, — József Attila és Derkovits Gyula; Radnóti Miklós és Dési Huber István; valamint Bálint György. — A József Attilával kezdődő és-Bálint Györggyel végződő névsort — hangoz
tatta Révai — ki kell egészíteni a kisebbekkel, akik művészi színvonal dolgában távol vannak tőlük, de ugyanazon az úton jártak, ugyanazon célért dolgoztak.
A kor második vonalába helyezte Révai a maga rendszerező elve alapján a népi írókat, akik a két fő kérdés közül az egyikre, a szociális problémára pozitíven válaszoltak, viszont a másikra többnyire közömbösen reagáltak, s közülük többen majd a fasizmus uszályába szegődtek. A népi írókkal kapcsolatban arra is figyelmeztetett Révai, hogy egy részük, pályájuk bizonyos szakaszában együtt haladt a kommunistákkal, amit a rendszerezésnek árnyalt elem
zéssel figyelembe kell vennie.
A két világháború közti irodalom harmadik vonalába tartoznak a koncepció szerint a polgári humanista írók, élükön Babits Mihállyal. A polgári humanista írók — mintegy a népi írók ellenpólusaként — a fasizmus tekintetében pozitív magatartást tanúsítottak, viszont liberális konzervatív szemléletük folytán a szociális kérdés mintha nem is létezett volna számukra.
Általános természetű fejtegetések után, következzék most már Radnóti költészetének konkrét elemzése.
596
Radnóti indulása
1930 szeptemberében másodéves hallgató lettem a. szegedi egyetem bölcsészeti karán.
Ő másfél évvel idősebb volt, az egyetemre azonban késve került; ugyanekkor az első évre irat
kozott be.
1930 szeptemberének végén szorítottunk először kezet. A déli nap furcsán tükrözött a bölcsészeti kar nagy lépcsőházának színes üvegtábláin át. A harmadik emeletről haladtam lefelé. Ő a második és a harmadik emelet fordulójánál állt, évfolyamtársával, Baróti Dezsővel, akit néhány hete már ismertem. Baróti ismertetett meg bennünket egymással. Radnóti úgy állt vékony izmos alakjával a színes ablaküvegen átszűrődő napfényben, mint valami szikár gótikus szobor. Sápadt volt és sovány. Ugyanakkor rendkívül szívós és izmos, szívósság dolgá
ban felülmúlta erős testalkatú barátait.
Tüstént beszédbe elegyedtünk. Mindössze néhány perc telhetett el első kézfogásunk után, amikor kicsiny aktatáskájából elővett egy példányt verskötetéből, a közel fél évvel azelőtt megjelent Pogány köszöntő-böl és dedikációt írt bele. A dedikáció ekként hangzott: „Tolnai Gábornak Öreg barátsággal". Pár percnyi ismeretség után, így: „öreg barátsággal". Évekkel később élcelődéseink gyakori tárgya lett ez a dedikáció. Ma megilletődötten gondolok vissza az első találkozásra, hiszen a szó igazi értelme szerinti barátság támadt közöttünk.
Együtt távoztunk hármasban a bölcsészeti kar Szukováthy-téri épületéből. — Azóta Ady Endré-ről nevezik a teret. — A kapubejárattól jobb felé kanyarodtunk. — Pár lépésre a kaputól ma emléktábla idézi az egykor itt tanult költő éveit. — Úgy mentünk egymás mellett és úgy beszélgettünk, mintha nem is pár perccel azelőtt, hanem évek óta ismertük volna egy
mást. Elkísértük Radnótit a Széchenyi térre, ahol egy ormótlan bérkaszárnya ablaktalan udvari szobájában lakott. Itt élt a második félévben is, innen vitte el a rendőrség 1931 áprilisában második verskötetének, az Újmódi pásztorok éneké-nék az ügyészség utasítására elkobzott példányait.
Ütközben vita támadt hármunk között. — Hogy miről: ki tudja azt? — Radnóti szerény volt, csaknem félszeg, de polémiák során tüzes hévvel beszélt, magyarázott, vitá
zott. Ilyen vitákból emlékszem leginkább egész lényén uralkodó szemeire, feltűnően vilá
gító pupillájára.
A száj hazudhat, de a szemek nem hazudhatnak soha! — mondotta egyszer, már a 40-es évek elején néki egy barátja. — Én szájjal sem hazudtam soha, — válaszolta barátja szavaira.'— Radnóti halála pillanatáig az igazságot vallotta. Emberi és költői szava — milyen nevetséges kettéválasztás — mindig az „igazra" volt tanú; annyi engedményre hajlandó kor
társa között. Minden szavával, minden gesztusával az igaz ügyért harcolt, nevelt, tanított, okta
tott. A legjobb magyar pedagógusok egyike lehetett vona. Tanári kinevezést a Horthy rendszer
től nem kapott, meg sem kísérelte a kérvényezési, tudta jól, hogy minden kérvényezés meddő kísérlet lett volna. De tanított, nevelt úgy, ahogy a körülmények engedték. Elsősorban szemé
lyes példaadásával, következetes magatartásával. Tanult tőle mindenki, aki megfordult körü
lötte. Sokat foglalkozott fiatal előadókkal, magyarázta nekik az előadandó vers helyes értelmét.
Egy időben rendszeresen írt bírálatokat fiatal költők versköteteiről. Nem elégedett meg a nyomtatásban kiadott bírálattal, a költőkkel kapcsolatot teremtett, tanácsokat adott nekik, eszményi szerkesztőként irányította fejlődésüket.
A szegedi egyetem hallgatói között mások is írtak verseket. Voltak, akiknek kötetük is megjelent. Radnóti azonban rövid idő alatt olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy az egyetemi „költők" közül többen elhallgattak, mások pedig az ő ígéretes, eredeti tehetségét, szuggesztív egyéniségét megismerve, tudomásul vették, hogy igazi tehetség van közöttük, s megbecsüléssel vették körül. Hogyne vették volna megbecsüléssel körül, hiszen ha a Pogány köszöntő versei még a kezdeti kísérletezés útját járják is, néhány kritikusa világosan felismerte már ekkor az új tehetség jelentkezését. A költő első verskötetének nem jelentéktelen kritikai visszhangja volt a fővárosi lapokban; a Nyugatban Bálint György írt róla, akivel később
eszmei azonosságon nyugvó belső barátságot köt a költő', de ekkor még személyesen sem ismerték egymást. Mégis — nem véletlenül éppen Bálint — nemcsak az „igen tehetséges, fiatal lírikus"-! üdvözli benne, hanem első verseiben felfedezi a helyes irányba haladó, „mai",
„korszerű" — költőt. („Csupa líra ez és mégis mennyire mai. Lehetünk tehát korszerűek és poetikusak egyszerre.")
Milyen eszmei szinten állt az ember és milyen fejlettségi fokon az induló költő, midőn 1930 őszén a szegedi egyetemre beiratkozott? Emberileg és a költői kifejezés dolgában még egyaránt forrong, formálódik, alakul. Alakuló, forrongó, formálódó egyéniség, de ez az alakulás, ez a forrongás, eszmeileg alapjában már rátalált arra az útra, amelyen haladnia kell.
Az a fiatalember, aki gyámja szándéka ellenére írói pályára készül és gyámja akarata szerint az 1927—28-as évet a csehszlovákiai Reichenbergben (mai neve Liberec) tölti textilisko
lában; éppen Reichenbergben részesül azokban az indításokban, amelyek választott ideálját, költészetét helyes útra terelik. Csehszlovákia előtt ifjúsági folyóiratokban jelentek már meg versei. Kísérletek ezek; a dekadens módon értelmezett Ady, Verlaine és Baudelaire modorában.
Sem ezeket a verseket, sem azokat,-amelyeket majd Reichenbergben ír, helyes színvonal érzék
kel nem gyűjti kötetbe. A csehszlovákiai próbálkozások azonban sok tanulságot nyújtanak az irodalomtörténész számára; ott érezzük ezekben a versekben először emberi, eszmei formáló
dását. Mi idézi elő a változást, ami a reichenbergi versek alapján Radnóti gondolkodásának útján nyomonkövethető? A felelet egyszerű: — A csehszlovák polgári demokráciának Horthy Magyarországához viszonyítva szabadabb légköre, szervezett munkásokkal való kapcsolata egy ottani textilgyárban, ahol a textiliskola tanulói gyakorlati munkát végeznek és nem utolsó
sorban a szerelem, egy német munkáslány iránt.
Reichenberg után közel két esztendőt Budapesten tölt. Tisztviselő gyámja üzletében, majd — kereskedelmi érettségije lévén — reálgimnáziumi különbözetire készül, hogy egye
temre iratkozhassék be. Budapesten tovább formálódik emberi, eszmei, költői arcának Reichen
bergben megindult fejlődése. A vasárnapi kirándulások, „az alázó hét után"-i kirándulások — ahogy ő nevezte —, amelyek oly sokat szerepelnek korai, de későbbi verseiben is, a baloldali mozgalmak mozgalmi kirándulásainak típusába tartoznak. Baráti köre kivétel nélkül haladó emberekből tevődik össze: Beck Márta, Forgács Antal, Lakatos Péter Pál, Szálai Imre, Szász Sándor Béla, Tamási György, Sós Endre és mások. Néhányan már ekkor kommu
nistának vallják magukat, többen közülük a 30-as évek elején tagjai lesznek az illegális kom
munista mozgalomnak, de a legkevésbé baloldaliak is legalább felvilágosult, radikális«poIgárok.
A Csehszlovákiában megindult és Budapesten tovább folytatódó fejlődés nyomon követ
hető a Pogány köszöntő versanyagában. E versek többségének témája a vasárnapi kirándulások nyomán kifejeződő táj — és szerelmi élmény. A táj, a természet, a szerelem többnyire idilli, dalszerű nyugalomban jelentkezik. Az idillnek később is nagy szerepe van Radnóti költészeté
ben. De már a kezdeti idillre is áll az, amit Ortutay Gyula a későbbiről fogalmazott meg:
„ . . . az idill éppen arra szolgált, hogy az ember szép és harmonikus tiszta világát állítja szembe" — most a Horthy-kor 20-as évek végi világával, később — „a fasizmus emberellenes barbárságával". Az idillt kifejező költészet formája a szabadvers, ami maga is baloldali állás
foglalás volt a 20-as évek végi Magyarországon. — Az egykorú hivatalos irodalomtörténetírás a kötött formákat félredobó költőknél eleve „destrukciót", „baloldaliságot, „vörös rémet"
szimatolt. — A Pogány köszöntő huszonkilenc versének nagy többsége a szerelem és a természet idilljét fejezi ki, bizonyos fajta rezignáltsággal, s a költő akkori kifejező eszközeit jellemző elvontsággal. Az elvontság annyira jellemző^Rádnóti ekkori és egy ideig még későbbi fejlődé
sére is, hogy termé_s^tijcép_eiről, ha nem tudnánk róluk, hogy a budai hegyekben gyökereznek,
a vilá^J^ármelyikJájáraJjtermészetére is vonatkoztathatók volnának. ,
A kötet többségét kitevő táj-~es szerelmes versek mellett van a Pogány köszőntő-nek néhány darabja, amelyben már megjelenik a társadalmi valóság irányába való első tapogatód-zás. Három versre gondolok -.^Sirály sikoly, Szegénység és gyűlölet verse és a Májusi igazság.
598
Ezekben már kifejeződik az osztályellentétek felismerése és a rendszer elleni tiltakozás. Bár ez a fölismerés, ez a tiltakozás — miként tájverseiben a természet — elvontan jelentkezik meg.
Azonban ha elvontan is, e versekben a milliókkal vállal testvériséget; feltűnnek verssoraiban a
„tűzfalak", a „kazánok", a „gyárak leányai". És a három vers közül az egyikben (Májusi igazság) — már a címe is sejtet — akkori eszmei fejlettségének fokáról — mintegy értékeli életének, _gondolkozásának korábbi esztendeit.
Én is csak ma látom a tegnapot, mert szegény szemeim betegek és csak asszonyra és könnyre lettek, pedig testvéreim
tegnap a májusi igazság járt az uccákon, virágokkal fölcicomázva.
Asszonnyal és könnyel a szememben a májusi igazság útját taposom a kőfalak között virágosán és barnaszemű őzek jönnek hozzám, megnyalják lecsüngő kezem és cinkék raknak fészket a hajamba;
. mert testvéreim,
utam átkozott Őszi vetés, késő vetés
& mulasztott májusokba.
Az első szegedi év
Radnóti Miktós másfél évtizedes költői pályájának egyharmadát Szegeden töltötte.
Itt — már az első esztendőben — tovább formálódik, érik gondolkodása, s telítődik költészete olyan kifejező eszközökkel, amelyek fokozódó mértékben teszik majd alkalmassá a valóság teljesebb lírai megjelenítésére. A kísérletezés nyomán alakuló lírájának újabb építőkövei rakód
nak le most alkotómódszerében. (Vizsgálódásunkkor az 1931 áprilisának elején megjelent Újmódi pásztorok éneke című gyűjteményének anyagát vegyük szemügyre.)
A kötet harminchárom verse közül tizenhét egészen bizonyosan — de minden valószínű
ség szerint tizenkilenc — Szegeden keletkezett. Miként a. Pogány köszöntő versanyagának többségében, az Újmódi pásztorok éneke Budapesten keletkezett darabjaiban is a táj- és a természet képei dominálnak. A táj- és a természet képeivel találkozunk első szegedi verseiben is, azonban a korábbi és a szegedi tájversek között lényeges különbség tűnik fel. Míg azelőtt a tájak és a természet képei elvontak, a szegediek fokról-fokra szívnak magukba valóságelemeket.
Az új élményeket nyújtó városban megragadja a Tisza-part hangulata, a füzesek, a cserjék, a Maros-part világa. Nemcsak azáltal érződik e versekben a valóságos szegedi táj, mivel Radnóti néven nevezi a városmenti falvakat, a folyót s más konkrétumokat, miként a Zaj estefelé című darabjában a Maros-parti füzeseket: „Már a Maros füzes partjai közt jön el hozzám a mesz-szi vidék ! . . . " A Szeged menti tájra való Utaláson túl, az egész város hangulata konkrétabb, mint korábbi tájversei. Ugyané vers további sorai:
csikók csomós lábakkal futnak az anyjuk után s így
este, hazafelé most kacsák és szeretők totyogva menetelnek!
Az égen egy helyen látni még, (csikók ! kacsák és szeretők !) hogy olyan, mint kedvesem szemekékje I
Fiatalkori verseiben — talán az Üjmódi pásztorok éneké-ben legnagyobb mértékben — sok a fiatalos póz, a hetykeség, az izmusoktól tanult modorosság, az erotikus utalás. Ezek ellenére, ezekkel együtt erősödik a Radnóti versben az elvont természeti képek helyett a realisztikus, a valóságízű természet kifejezésére való törekvés. Az idézett sorok negyedik Szegeden keletkezett verséből valók. De nemcsak a negyedik, már a második itteni verse is konkrét tájat idéz. Ki ne érezné a Tisza-part hangulatát, a Péntek éji groteszk című tízsoros versben:
A hajnali csillag fölkacag!
Egy korsóka tutajról a vízbe lefordul ijedten! Füz alatt, faragottképű legény ébreszti
» alvó kedvesét. Azt hiszi, hogy zajjal most támad a n a p ! Pedig csak életükért harcol manó a cserfák tetején I Éjjel van. Kacag a hajnali csillag s a Tiszaparton újra már elaludtak a rózsák I
A valóságos táj és természet kifejezésére törekedve, kezd teret nyerni a realizmus: a költő mind nagyobb mértékben igyekszik meríteni a valóság egészéből. Már a Pogány köszöntő
ben: az ember és a táj egysége fejeződött ki. Szegedi fejlődésének kezdetén az ember és a táj egysége az elvont ember és az elvont táj egységéből a konkrét ember és a konkrét táj egységévé kezd szélesedni. És ezzel párhuzamosan: az ember és az élet összefüggései, az élet jelenségeinek megjelenése képalkotásában, versformálásában. Októberi vázlat című — minden bizonnyal harmadik — Szegeden írt versének utolsó szakasza példázza ezt. Az első szakasz még elvont, a korábbi periódusra is jellemző vonásokat tartalmaz. Azonban az utolsó két szakaszbólkülönö-sen a második már hiteles szegedi tájat idéz:
mint kispapok őszülő bánata fordul imásan, miséken lesett fiatal apácák hites, hófehér teste felé, a hűvösödő esti időben;
ökörnyál kötött ki újra már szigorú bokrainkon, de a Tiszán még mesélnek dévajos játékról titkosan az árnyak és csöndesen elmulat a táj.
Ott muzsikál a versben a szegedi táj, a vers hangulatát átszövő zenével; a Tisza-parton hullámzó ökörnyál; a Tiszának meséje van, s megjelennek verssorokban a fiatal költő jellegzetes
Ott muzsikál a versben a szegedi táj, a vers hangulatát átszövő zenével; a Tisza-parton hullámzó ökörnyál; a Tiszának meséje van, s megjelennek verssorokban a fiatal költő jellegzetes