III. A választás
5. Választhatóság
Országgyűlési képviselővé, illetőleg pótképvise
lővé megválasztani csak azt lehet, akinek ország- gyűlési képviselőválasztójoga van12 és életének 30.
évét betöltötte, ha:
1. az országgyűlésnek, bármelyik törvényható
sági bizottságnak vagy községi képviselőtestületnek tagja vagy azoknak a választást megelőző 10 éven belül tagja volt; vagy
2. élethivatásszerű állandó foglalkozása van.
Az élethivatásszerű állandó foglalkozás kelléké
nek az felel meg, akinek a választást megelőzően már legalább öt év óta, ha pedig egyetemen vagy más főiskolán tudori vagy képesítő oklevelet szer
zett, legalább egy év óta olyan foglalkozása van, amely után állami egyenes adót kell fizetni.
12 A minisztérium eredeti törvényjavaslata a szigorúbb (törvényhatósági) választójogot kívánta meg a választhatóság
hoz. (51. §.) A felsőház ezt módosította, s úgy a lajstromos, mint az egyéni kerületekben előírt választójogot elfogadja a választhatóság alapjául. A képviselőház a felsőház módosítá
sához hozzájárult.
III. RÉSZ.
Az élethivatásszerű állandó foglalkozás kelléké
nek megfelel az is, aki:
a) nyugdíjat vagy öregségi vagy rokkantsági járadékot kap; vagy
b) vagyonának jövedelméből tartja fenn magát;
vagy
c) valamely egyházi rendnek vagy egyházi tes
tületnek élethivatásszerűen tagja; vagy
d) olyan férfinak a felesége, akinek a fentiek értelmében élethivatásszerű állandó foglalkozása van.
Aki ezeknek a kellékeknek megfelel, megvá
lasztható akkor is, ha a választók névjegyzékébe nincs is felvéve.
Nem választható országgyűlési képviselővé, il
letőleg pótképviselővé:
1. a belügyminiszteri okirattal honosított állam
polgár, ha az állampolgári eskü letétele napjától 10 év még nem telt el;
2. akinek végrehajtási úton behajtható együtte
sen kezelt közadóhátraléka a választás kitűzésének időpontjában eléri vagy meghaladja a választást megelőző két évben esedékessé vált tartozását;
3. akinek országgyűlési képviselői megbízatása azért szűnt meg, mert az összeférhetetlenségi ítélő
bizottság olyan tényt állapított meg róla, amelyből kétségtelen, hogy a magyar hazához vagy a magyar nemzethez tartozó köteles hűség ellen vétett, vagy az állam törvényeinek megváltoztatására más mó
don, mint törvényes eszközökkel törekedett, vagy
75
országgyűlési képviselői működésében a képviselő
házon kívül álló tényezőtől utasítást fogadott el, vagy magát ilyen tényező rendelkezéseinek vetette alá. (167. §.);13
4. aki az ú. n. tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanácsának tagja (népbiztos) vagy helyet
tese, forradalmi törvényszék elnöke, tagja vagy vádbiztosa, vagy politikai megbízott volt;
5. akit bűntett miatt akár a polgári, akár a ka
tonai bíróság jogerősen elítélt;
6. akit olyan vétség miatt ítéltek el jogerősen, amely vétség az aktiv választójognál is kizáró ok
ként szerepel (28. §. 1. bek. 2.), vagy akit 1926 no
vember 1514 után rágalmazás vétsége miatt öt éven belül legalább kétízben ítéltek el jogerősen, ha az elítélés alapjául szolgált rágalmazó cselekményt a) sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan követték el, b) ha törvény által alkotott testület, bizottsága vagy tagja, hatóság, közhivatalnok, törvényesen bevett vagy elismert vallásfelekezet lelkésze a sértett és a sértés hivatásuk gyakorlására vonatkozik, c) ha a cselekményt aljas indokból követték el (1914 : XLI.
te. 3. §.) — az említett bármelyik vétség miatt jog
erősen kiszabott büntetés kiállásától számított tíz év alatt;
13 Az 1925 : XXVI. te. 180. §-a szerint ez a kizáró ok csak öt évi időtartamra volt megállapítva, az új törvény sze
rint egyszersmindenkorra.
14 Az 1925 : XXVI. (a képviselőválasztásról) és az 1926 : XXII. {a felsőházról) törvénycikkek életbelépésének napja.
7. aki közbenjárási összeférhetetlenség (1901 : XXIV. te. 25. §. 2. bek.) miatt, vagy a megbízólevél bemutatásának elmulasztása miatt a választás idő
pontjában nem választható képviselővé (156. §.);
8. akit jogszabályban megállapított fegyelmi hatósága jogerősen hivatalvesztésre, illetőleg a szol
gálatból elbocsátásra, állásától, foglalkozásától vagy hivatásától elmozdításra ítélt.
A büntetés végrehajtása tekintetében gyakorolt kegyelem hatálya csak abban az esetben terjed ki a választhatóságból kizáró okra, ha azt a kegyelmi elhatározás kifejezetten elrendeli.
Nem választható országgyűlési képviselővé, il
letőleg pótképviselővé az sem:
1. aki a választás napjának kitűzése és a vá
lasztás közé eső időben főispán, főpolgármester kormánybiztos, alispán, kir. pénzügyigazgató, buda
pesti kir. adófelügyelő, főszolgabíró, szolgabíró, gazdasági felügyelő, a m. kir. rendőrség vezető tisztviselője, törvényhatósági jogú vagy megyei vá
ros polgármestere volt, abban a választókerületben, amelyre hatásköre, illetőleg működési köre egészen vagy részben kiterjedt;
2. aki ugyanebben az időben kir. járásbíróság
nál vagy kir. törvényszéknél, mint ítélőbíró vagy a törvényszék mellett működő kir. ügyészségnél, mint ennek tagja volt alkalmazva, abban a választókerü
letben, mely egészen vagy részben az illető járás- bíróság vagy törvényszék területén fekszik, továbbá az a bíró, aki a választást megelőző egy éven belül
a választókerület területén folyamatban volt föld
birtokrendezési ügyben kiküldött bíróként műkö
dött, valamint az az ügyvéd vagy más meghatalma
zott, aki a választást megelőző egy éven belül a választókerület területén folyamatban volt földbir
tokrendezési vagy telepítési ügyben az érdekeltek képviseletével volt megbízva;
3. a választási bizottság vagy szavazatszedő küldöttség elnöke, illetőleg helyettes elnöke abban a választókerületben, amelyben a választásnál vagy a szavazatszedésnél közreműködik.
Az ügyvédekre vagy más meghatalmazottakra vonatkozó fenti rendelkezés nem alkalmazható arra, aki mint országgyűlési képviselő a földigénylőket saját kerületében ellenszolgáltatás nélkül képvi
selte.
Ha a főispán illetőleg a főpolgármester, vagy a fentiekben említett tisztviselő képviselőjelöltként való fellépése céljából a választói törvény rendel
kezéseire hivatkozással állásáról lemond s lemon
dását az annak elfogadására hivatott hatóságnak írásban bejelenti, lemondását e tény alapján — fe
gyelmi és vagyoni felelősségének fenntartása mel
lett — elfogadottnak kell tekinteni.
Az 1. pontban felsorolt személyeket ugyanazon hatósági területen, amelyen képviselővé jelöltettek, az előbbi állásukra két éven belül nem lehet ki
nevezni, illetőleg megválasztani.