T. Gyuri, meg S. Imre, nem tudni miért nem kedvelték egymást. Határvita nemigen volt közöttük, mert nem voltak földszomszédok sehol a szomolyai határban.
Már legénykoruktól kezdve végig kísérte őket ez a kölcsönös ellenszenv, ami aztán egész életükben kitartott. Talán egy lány volt az, amely mindkettőjüknek tetszett, és ez okozhatta az egy életre szóló gyűlölködést.
Vagy az is lehet, hogy valami megmagyarázhatatlan összeférhetetlenség volt közöttük, már születésük óta.
Nem is beszélve arról, hogy egy utcában laktak, ami még inkább kellemetlenebbé tette viszonyukat. Voltak idők, amikor bárki úgy gondolhatta, hogy ez az ellenszenv, csak látszat. Még ők maguk is sokszor ítélték meg kapcsolatukat úgy, hogy nincsen benne semmi probléma.
Talán S. Imre is így ítélte meg a kettőjük közötti viszonyt, amikor a szihalmi vásár előtti napon, így szólt T. Gyurihoz:
─Te Gyuri! Lenne-e még egy hely a szekereden, mert én is el szeretnék menni a vásárba?
A megszólított embernek két ló vontatta szekerét. Nem is akármilyen lovak, hanem két igazi, tüzes paripa. Különösen az almásderesre volt büszke gazdája, amelyik olyan gőgösen tartotta nyakát, mint egy huszár mén.
Az utazni akarónak csak tehenes fogatja volt, melyek csak döcögtek a lovakhoz képest.
Talán a vásár végére sem vontatnák le a szekeret a nyakukba tett járommal.
T. Gyuri már majdnem azt mondta, hogy van még hely, de a kisördög munkálkodott benne, ezért ezt mondta:
─ Nincsen már egyetlen hely sem!
Szólhattál volna előbb! ─hazudott, olyan őszintének tűnő arccal, olyan hihetően, hogy az utazni akarón kívül, mindenki elhinné a jól sikerült füllentését.
Másnap korahajnalán még a csillagok is teljes fényükkel ragyogtak. A pacsirták sem trilláztak a falufeletti égbolton, amikor S. Imre elemózsiát és italt rakott tarisznyájába. Egy résnyire kinyitott nagykapuján leskelődött, figyelte a vásárba induló szekeret, hiszen nagyon közel laktak egymáshoz.
A homályos utca ellenére láthatott annyit, hogy az induló szekér nincsen megtelve. De a
beszédükből is hallhatta, hogy kevesen foglalnak helyet a szekérülés deszkáján.
─No, megállj csak T. Gyuri! Még hogy nincsen hely a szekereden! Nincsen, de csak számomra!
Megmutatom neked, te mocskos, hogy előbb leérek a szihalmi vásárba, mint te, és a híres lovaid, vontatta szekered! Erre esküszöm az élő Istenre, most itt, ezen a szent hajnalhasadáson.─forrt fel egy pillanat alatt az epéje és gondolatban tett azonnal fogadalmat.
Amit fogadott komolyan gondolta. Az kétségtelen, hogy nagyon bírt gyalogolni és kitartóan tudott futni is.
Nem egyszer lehetett hallani, hogy futásban lefárasztotta a vadnyulat, amit utolérve, egyszerűen csak fenéken, billentett.
Mindenképpen erre a képességére gondolt, amikor az előbbi kijelentését megtette.
Nem árt tudni azt sem, hogy a lovas szekér, Mezőkövesd felé vette az irányt, hiszen errefelé vezetett a kiépített út a faluból. Ám ez az út hosszabb annál, mintha valaki, egyszerűen, csak toronyiránt, indulna Szihalomra.
S. Imre jól ismerte ezt a rövidebb utat, amely nem lehet messzebb tizenöt kilométernél.
Mivel nem először járt gyalogosan a vásáron,
volt ideje megismerni minden útelágazást, csapást, ösvényt, hogy melyik, merrefelé vezet.
Az útnak egy szakasza megegyezett a Berki malom felé vezető úttal, ahová már többször vitte terményét őröltetni tehenes szekerével.
Amikor kiért a falu völgyéből, Novaj község felé irányította megszaporázott lépteit.
A földút keskeny, kanyargó csíkja adta meg az irányt, amelynek nyomvonala, a hajnali derengésben, kezdett már nagyon halványan kibontakozni előtte.
Mezőkövesd ─ Eger közötti makadám úton áthaladva, letért a Berki malom felé vezető útról, és egy földúton érte el Szihalom községet.
Most, a harag, és a gyűlölet, megsokszorozta erejét, miután még hamarabb ért le a vásárba, mint a korábbi időkben.
Amikor leért, már zajlott a vásár.
Alkuszok hangját halhatta innen is, onnan is, de T. Gyuri szekerét még nem látta sehol. Ez a megállapítás, olyan elégedettséggel töltötte el, ami bőségesen kárpótolta a sietős út fáradalmáért.
A vásárnak annál a bejáratánál téblábolt, várakozott, amelynél várható volt a szomolyai lovas szekér érkezése. Látni akarta T. Gyuri döbbenetét, amely abban a pillanatban jelenik meg arcán, amikor megpillantja őt.
Nem kellett sokáig várakoznia, amikor már messziről megpillantotta a közeledő szekeret, amelyet kocogó lovak vontattak egyre közelebb.
Különösen az almásderes tartotta még most is büszkén a nyakát, hiába volt mögötte a húsz kilométernyi távolság, azon a kerülő úton.
Mintha a sárga ló már elfáradt volna, mert a szőr is csapzott volt a hátán és fejét a földig lógatta.
A közeledők még nem ismerték meg a gyalogosan érkezőt, aki a vásár forgatagában rejtve maradt előttük.
─Adjon Isten jó reggelt! Hol jártatok ennyi ideig?─kérdezte S. Imre, aki láthatta, hogy még két utas elfért volna a szekéren, és nem a helyhiány miatt kellett neki ennyit gyalogolnia.
Az érkezők arcára kiült a döbbenet.
Sehogyan sem tudták megérteni, gyalogosan miképpen érhetett előbb a vásárba, mint ők a trappoló lovak által vontatott szekérrel.
─Messze van ide Szomolya!─válaszolt halkan T. Gyuri, mint aki érezné, hogy újabb kérdéssel illetik.
─ Hát a többi utasod merre van? ─ mutatott a két üres helyre S. Imre.
─Leszálltak még Mezőkövesden!
─Én meg azt mondom, hogy fel sem ültek, mert figyeltem a hajnali felszállást, és
nem láttam több embert akkor sem, de a hangjukat sem hallottam!
A szekér gazdája most érezte csak igazán, hogy hazugságon fogták. Egy ideig próbált magyarázkodni, mindenféle indokot keresve.
Végül jobbnak látta, ha elhihetőbb kifogásokkal próbálkozik:
─ Tudod Imre, én azt láttam, hogy irigykedsz rám a két lovam miatt. Irigykedsz, amiért neked csak tehenes fogatod van, amivel nem lehet hosszabb útra indulni. Ha meg valaki irigykedik, haragszik rám, akkor az olyat ugyan minek vegyem fel a szekeremre?
─Nem irigykedek én, mert tudom, hogy nem te kerested a rávalót, hanem a földjeiddel együtt örökölted. Én úgy gondolom, ha felét öröklöm annak, mint te, akkor már én is lovas fogatot hajtanék.
─Haragszol rám, amiért nem vettelek fel a szekeremre?
─Azért nem haragszok, csak az nem esett jól, hogy hazudtál. Azt mondtad nincsen hely rajta. Ha nem lett volna, a hátsósaroglyán akkor is elférek valahogy.
─ Én azt mondom, bocsáss meg a füllentésemért és most igyunk meg egy kupica pálinkát a békesség kedvéért.
S. Imre elfogadta a felajánlott békét.
Hazafelé már a szekér ülésén utazhatott vissza
falujába, ami mégiscsak jobb volt, mint gyalogosan visszaindulni.