Számos külföldi kutató foglalkozik különféle utak környezetben okozott hatásaival.
Gucinski et al. (2000) széleskörű irodalmi felmérést végzett Amerikában erdészeti utakkal kapcsolatosan. Főként azt vizsgálta, hogy ezek az utak milyen közvetlen és közvetett hatásokat eredményeznek közterületeken. Trombulak és Frissel (2000) összefoglalta, hogy az utaknak milyen általános ökológiai hatásai vannak. Megállapították, hogy az út, mint létesítmény, közvetlen hatásokat fejt ki az élővilágra, a közvetett hatások pedig leginkább az utakhoz kapcsolódó emberi tevékenységekhez (pl. közlekedés) köthetők.
Späth (1992) az erdészeti utak negatív hatásait a követezőképpen csoportosította:
Az utak és a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek az erdő zavarását eredményezik; az utak nyomvonala élőhely-zavarást,- pusztítást okozhat; a zavaró hatásnak köszönhetően egyes érzékeny élőlények veszélyeztetetté válnak; a fragmentáció és az élőhelyek szétdarabolódása módosíthatja a kisemlősök életmódját; a termőhely-idegen fajok használata vegetáció-összetétel megváltozását okozhatja; az érintett terület talajának vízháztartása módosulhat.
Aigner et al. (1998) szerint az utak, mint élőhelyeket romboló tényezők, leginkább olyan ipari tevékenységeknek köszönhetően jelennek meg, mint az erdőgazdálkodás és a bányászat.
Az útépítés mindenképp közvetlen élőhely-csökkenéshez vezet, ami egyrészt köszönhető az út által elvont területnek, valamint az út mindkét oldalán lévő „út-hatás zónának” (Forman, 2000). Ez a zóna olyan hatásoknak köszönhető, mint az útépítés vagy az útkarbantartás folyamatai által előidézett produktivitás-csökkenés (Smith-Wass, 1979, 1980, Forman, 2000).
Az utak jelentős hatást fejtenek ki azáltal, hogy megváltoztatják a természetes geomorfológiai folyamatokat, befolyásolva ezzel a lefolyási és az eróziós viszonyokat (Gucinski et al. 2000).
Bilby et al. (1989) szerint az utak forgalma befolyásolja az utak ökológiai hatásait. Erre példa, hogy a folyóvizek üledékképződésének aránya kölcsönös összefüggésben van a forgalom arányával.
Az útépítés és útkarbantartás által okozott talaj-zavarás nagy szerepet játszik az invazív és általában tájidegen fajok elterjedésében (Hobbs- Huenneke, 1992, Zink et al.
1996). Mindemellett elősegítik természeti (pl. szél, víz) és humán tényezők (pl. járművek) terjedését, ezzel együtt lehetővé teszik azt, hogy az invazív fajok jóval beljebb jussanak egy-egy társulásban, mint az egy-egyébként lehetséges lenne (Greenberg et al. 1997).
Az utak és a mellettük található ökoszisztémák találkozásánál nagy kiterjedésű szegély-élőhelyek jönnek létre, melyek tulajdonképpen megnövelik az utak ökológiai hatásainak terjedési területeit (Forman, 2000, Forman, in press). Az utak tehát megnövelik a szegélyek kiterjedését, megváltoztatják az állománybelsőkben lévő élőhelyek állapotát, valamint élőhely-fragmentációt okoznak (Mader, 1984, Reed et al. 1996). Az utak 1,5-2-szer több szegély-élőhely megjelenését eredményezik, mint az ugyanazon a területen végzett tisztítóvágás (Reed et al. 1996).
Az utak állatvilágban okozott hatásai Trombulak és Frissell (2000) szerint két csoportra oszthatók:
- Az utak fizikai léte által kifejtett direkt hatótényezők (pl. csökkenés, élőhely-fragmentáció, állatok mozgásának akadályozása stb.)
- Indirekt, azaz közvetett hatótényezők, amelyek az utakon zajló közlekedés kölcsönhatásaként jelentkeznek (pl. vadelütések, vadászat, orvvadászat, zavarás stb.)
Természetesen az állatok az érzékenységüktől függően reagálnak az egyes hatásokra. Vannak nagyon érzékenyek, de találtak olyan fajokat is, amelyek úgy tűnik, immunisak az utak hatótényezőire.
A kisebb állatok, mint például a rovarok és a kétéltűek nagy hányada veszti életét az utaknak köszönhetően. Különösen azok a fajok veszélyeztetettek, amelyek az útfelületen melegednek vagy éppen hűsölnek, illetve azok, amelyek a vizes és a magasabban fekvő területek között vándorolnak, és eközben utat kereszteznek.
Az utak nemcsak fizikai mivoltukban gátolják az állatok élőhelyeinek megközelíthetőségét, hanem mert az állatok egyszerűen elkerülik az utakat a zajhatások és egyéb zavaró tényezők miatt. Az őzek és a szarvasok is távol tartják magukat az utaktól (Lyon, 1983, Rowland et al. 2000)
Az utak a vadvilág élőhelyeinek fragmentációjához vezethet azáltal, hogy befolyásolja az állatok mozgását és sok faj terjedését. Ezek a tényezők az érintett populációk genetikai módosulását eredményezhetik (Mader, 1984).
Egyes kutatásokban hatásterjedési területre vonatkozó adatokat is megállapítottak. Így például Hansen (1978) a penészgombákat vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy a fekete penészgomba (Verticicladiella wagenerii) előfordulása az útmenti duglasz fenyők esetében sokkal gyakoribb, mint az úttól 25 m-re vagy távolabb. A vizsgálat során két, duglaszfenyő erdőben vezető utat vizsgáltak Oregon nyugati részén. Az utak mentén több vizsgálati sávot jelöltek ki. Egyet az út mellett, egyet 25 m-re, egyet pedig még távolabb. A vizsgálat eredményeként kimutatták, hogy a betegséget okozó gomba sokkal gyakrabban fordult elő az utak közvetlen közelében lévő vizsgálati sávokban. Ez köszönhető annak, hogy a közlekedés okozta szennyezés hatására az út közelében található fenyők egészségi állapota rosszabb, kevésbé ellenállók a fertőzésekkel szemben.
Az utak környezetében található ökológiai hatások zónái (hatásterületek) átlagosan 600 m szélesek, ugyanakkor vannak olyan faktorok (tényezők), amelyek akár az úttól több mint 1 km-re is megjelennek (Forman és Alexander, 1998). A kutatók (Forman, 2000) vizsgálták azt a területet, ahol az utak ökológiai hatásai megjelentek, azaz az utak hatásterületeit („az út-hatás zónákat”). 9 fő ökoszisztéma komponenst vizsgáltak. Néhány kritériumot a massachusetts-i autópálya 25 km-es sávjában vizsgáltak, néhányról pedig különféle tudományos kutatásokból szereztek információt. Erdőkben (22 mintavételi helyen) azt vizsgálták, hogy a különféle adventív, zavarást tűrő, vagy nitrofil fajok hogyan terjednek el. A vizsgálati területek felén az úttól 120m-re is megtalálták az invazív fajok egyedeit (fagyal, norvég juhar).
Egyéb kutatási jelentésekből megtudhatjuk, hogy az utak meggátolták a szalamandrák tavaszi vonulásait. Az utak még több száz méterre az útszéltől is zavarást jelentenek a madár közösségeknek, ami feltételezhetően elsősorban a forgalom zajterhelésének köszönhető. Az is lehetséges, hogy szaporodási időszakban különösen fontos egyedek közötti kommunikációban is zavart okoz. Az úttól 650 m-ig csökkent egyedsűrűséget tapasztaltak a kutatók. A füves területek madárfajai esetében ez a távolság 1-2 km-re növekszik. Az emlősök, mint például az
őz, fekete medve, esetében az autópálya élőhely-megszűnést valamint a vonulási útvonalak keresztezését eredményezte (Forman, 1995).
Az autópálya hatásterületébe tartozó vízfolyások és vizes ökoszisztémák hatótényezőit is megbecsülték. Az út 30-500 m-es körzetébe tartozó 13 patak és időszakos vízfolyás esetében lefolyási viszony megváltozását tapasztalták. Az útról lefolyó sószennyezés pedig az úttól 1 km-re is kimutatták. Ez az eredmény szakirodalmakból származik, amelyekben a talajvíz és egyéb víznyerőhelyek só-szennyezését vizsgálták (Forman, 1997).
A tudományos irodalmak összegzéseként megállapított, utak 7 általános hatása az ökoszisztémákra:
1. Az út létesítése sérüléseket vagy pusztulást okoz az útszéli növények, a lassan mozgó állatok között, talajtömörödést eredményez, és befolyásolja az út által keresztezett vízi élőhelyeket.
2. Az út által okozott pusztulások befolyásolják a fajok egyedsűrűségét.
3. Az utaknak köszönhetően megváltozik az állatok megszokott viselkedése. Elkerülik az utakat, megváltozik élőhelyeik kiterjedése, szaporodási szokásaik (sikeressége), fiziológia állapotuk, valamint menekülési viselkedésük.
4. Az utak megzavarják a környezet fizikai tulajdonságait azáltal, hogy megváltoztatják a talaj szerkezetét, felszíni viszonyait, és a szedimentációt (ülepedési folyamatokat). Módosítják a hidrológiai viszonyokat, patakmedreket, partvonalak kiterjedését, mindemellett korlátozzák az egyes vízi élőlények mozgását.
5. Az utak hatással vannak a környezet kémiai viszonyaira is. Hozzájárulnak az útszéli növény- és állatközösségek, valamint a vízi ökoszisztémák szervesanyag-, só- és nehézfém-szennyeződéséhez.
6. Az utak elősegítik az adventív fajok elterjedését.
7. Megnövelik az emberi behatás mértékét, nő az orvvadászat, az orvhalászat mértéke, valamint az állatok közvetett zavarása.
A kutatók végeredményként megállapították, hogy a hatásterület (út-hatás zóna) nagyon változékony. Konklúzió: a közvetlen ökológiai hatások általánosságban 300 m-ig terjednek el, míg az út-hatás zónát(teljes hatásterület) is vizsgálva ez az érték elérheti a 600 m-t is (Forman, in press).