1.
Andor megnyugodva csukta be maga után a kórterem ajtaját és ment végig Beátával, Ádámmal a hosszú folyosón.
- Csakhogy Levente túl van az életveszélyen - sóhajtott Andor.
- A kórterem előtt rettegtünk az életéért. A professzor nem sok jóval vigasztalt minket.
Tündike hősies harcot vívott az öcsikém visszahozataláért.
- Mi az elképzelésetek a továbbiakban?
- A hétvégét szeretnénk együtt tölteni Ádival.
- Már szabad mozgásod van Pesten? - nézett Ádámra.
- Az éjszakát a közeli szállodában töltöm, ott a vezérőrnagy úr emberei vannak.
- Szóval szállodában lesztek?
- Beáta döntésétől függ. Ha rokonokhoz akar menni, elkísérem őt.
- Hogyhogy? Nem lettem volna egyértelmű? Együtt akarjuk tölteni a hétvégét - méltatlan-kodott a lány.
- Rendben van. Ádi, velünk tarthatsz vacsorázni?
- Jelentem a szálloda portáján, és természetesen igen.
Andor egyik kedvenc vendéglőjében vacsoráztak. A kocsiját Pesten hagyta a fiataloknak. A késő esti vonathoz kikísérték őt. Miután kihúzott az expressz a pályaudvarról, Ádám átölelte a lány vállát:
- Mehetünk, kicsi hercegnőm?
- Hát persze, hiszen a vonat mindjárt Fellegvárra ér! - nevette el magát.
Mivel Bea Pesten nem vállalkozott autóvezetésre, Ádám ült a volánhoz. Pár perc múlva le-parkolt a szálloda parkolójában. Felmentek az első emeletre. Ádám kezdte kényelmetlenül érezni magát a lány feszélyezett viselkedésétől. Amikor magukra zárta az ajtót, magához ölelte:
- Figyelj rám, kicsi, félénk Hercegnőm! Szeretném, ha tudnád, a szállodai tartózkodásunk nem kötelez téged semmire. Ezért is foglaltam részünkre lakosztályt. Az elképzelésem csupán annyi volt, hogy az első közös hétvégénket szerettem volna kettesben tölteni, de ne erőltess magadra semmit.
- Félreérted a helyzetet. Ilyen előkelő lakosztályt még csak filmben láttam, de szállodában sem voltam még. Boldog vagyok, hogy kettesben lehetünk, de tartozom még egy vallomással.
Első férfi vagy, akivel biztonságban érzem magamat, mégsem tudok mit kezdeni az idegen, furcsa érzéssel. Tinédzserkoromban sokszor játszadoztam a gondolattal, milyen lehet, ha valaki szerelemből ölel magához, csókol meg. De amint teltek az évek, elkerült az érzés. Arra gondoltam, talán meg sem született az a férfi, akit szeretni tudnék. Lám-lám, itt vagy te, akit nem csak szeretek, de akiért önmaga ellen harcoltam, hogy megértse, nekünk egymás mellett a helyünk. Tehát eszem ágában sincs távol tartani magamat tőled.
- Köszönöm a bizalmad! Beácska, ilyen ellenállhatatlan vággyal még nem kívántam senkit.
De soha senkivel szemben nem éreztem akkora felelősséget, amit irántad. Eddig a vágyaim irányítottak, most az érzéseim mindent felülírnak.
- Ezt pedig én köszönöm neked. Nem tudtam volna megfogalmazni, de ráéreztem, és ez tesz melletted magabiztossá. Ádikám, biológia tanár vagyok, nem csak érzem, de pontosan tudom, mi játszódik le benned. Akarom, hogy még ma este nővé tegyél.
- Ó, édes akarnokom! Biztos, hogy nem fogsz megbánni semmit?
- Nem jöttem volna veled ide, ha meg kéne bármit bánnom. Kívánom az érintésed, a simogatásod, a csókjaid. Még semmiben nem voltam annyira biztos, mint abban, tőled kell a szerelem, veled akarom leélni az életem!
- Kamaszos izgalom van bennem. Szűz lánnyal még nem volt kapcsolatom - ült le az ölében Beátával. - Minden porcikámban remegek a gyönyörtől, amit az érintetlen tested simogatása vált ki belőlem. Felfoghatatlan az érzés, én ölelem majd először magamhoz a ruhátlan, karcsú testedet, én foghatom először kezembe női ékességeid, amiknek hullámzásában - amit a találkozástól való izgalmad váltott ki - már az iskola előtt várakozva gyönyörködhettem a téli kabátodon át.
- Ó, férfiak, hát mind ilyenek vagytok? A látványunk minden értékünknél többet ér nektek?
- A férfi már csak ilyen, drága érzékeny angyal. Egy ismeretlen hölgy esetében első benyomás a látvány, csak utána érint meg minket a személyiség.
- Utálatos népség! Akkor sem tagadhatom, jó érezni, hogy remegsz értem - nevetett Beáta.
- Ez azért mindenképpen értékelendő eredmény - csókolta meg. - Büszke lehetsz arra is, ismeretlen izgalommal vártam az érkezésedet. Sokat jelent nekem, hogy nyíltan vállalod szüleid előtt a kapcsolatunkat.
- Hogyne vállalnám? Nem azért harcoltam érted, hogy meghátráljak! Olyan jó, hogy Levente jól van, így lelkiismeretfurdalás nélkül örülhetünk egymásnak.
- Visszakaptuk a sorstól a majdnem elvesztett hétvégét. Annyira szeretném, ha az emlékét örömteli napjaink között őrizhetnénk egy életen át!
- Biztosan érzem, úgy lesz - dőlt a karjába.
Ádám csókolózás közben a pulóvere alá nyúlt. Beáta felült, szégyenlős-szelíden mondta:
- Bocsáss meg, az utazástól elhanyagoltnak érzem magamat, szeretnék felfrissülni.
- Szomorúan, de átadlak tisztálkodási vágyadnak. De ugye, utoljára kéred tőlem, hogy nélkülem?
- Ígérem, igen.
Végigsimítva őt, álltak fel. Beáta a másik szobába ment, Ádám a fotelbe ült. Józanítóul az édesapja kutatásainak jegyzetét vette kezébe. Amikor Bea belépett a szobába, magába szívta a kellemes parfümillatát, amivel azonnal betöltötte a helyiséget. Felállt, magához ölelte:
- Teljesen elbódítasz az édes jelenléteddel. Meg sem beszéltük még, rendeljek valamit?
- Ne. Nagyon finom volt apu kedvenc budai kisvendéglőjében a cigánypecsenye a könnyű borocskával, de mára ennyi elég volt.
- Amíg magamra hagytál, az jutott eszembe, Levente tragédiája miatt elmaradt egy meséd, amit szeretném, ha pótolnál.
- Nem fogom elhallgatni, de lehangoló történet, jobb lenne elodázni egy másik alkalomra.
- A hangulatomat ma nem lehet elrontani, szeretném, ha beavatnál.
- Oké, de nem alvás előtt, nehogy rémálmaid legyenek - mosolyodott el, miközben gyengéden kibontakozott öleléséből.
Ádám könnyed sóhajjal ült vissza a fotelbe. „Ej-ej, ezek a nők, ezek a nők” - gondolta ma-gában. Mi a csudát akar lemosni magáról, amikor árad mindenéből a parfümillat? Fejcsóválva próbálta figyelmét édesapja kutatásaira összpontosítani, de hiába, nem volt képes elvont dolgokkal foglalkozni.
Jegyzetére könyökölve próbálta bátorítani magát, mert nem csak mondta Beának, de valóban kamaszos izgalom van benne. Először tesz magáévá szűz lányt. Esetlennek érezte magát.
Hogy tehetné, nehogy fájdalmat okozzon neki? Fel kell oldania a félelmét, le kell győznie saját bátortalanságát. Hallotta, elzárja a csapot. Felállt, ő is gyorsan köntösre vetkőzött.
Amikor nyílott az ajtó, megpuszilta a kipirult lányt és eltűnt a fürdőszobában. Soha ilyen gyorsan nem járt még a keze, mint most. 20 perc múlva felfrissülten, frissen borotváltan állt meg a szobaajtóban és nézte gyönyörködve az olvasásba mélyedt lányt. Elbűvölten ment hozzá, leült az ágy szélére, a könyvvel együtt ölelte magához:
- Gyönyörű vagy! Édes pírt kölcsönöz az arcodnak a hálóinged színe. Nem is láttam még ilyen leheletnyi vékony selymet - simogatta Bea darázsvékony derekát. - Nem fázol benne?
- Nem. Mindig ilyenben alszom.
- Mit olvas az én gyönyörű hercegnőm?
- Szilvási Lajostól az Egyszer volt szerelmet. Kedvelem, harmadszor olvasom, de mindig fedezek fel benne valami újat.
- Olvastam kamaszkoromban, nekem is tetszett. Sajnáltam mindkét főhőst. Egyszerűen nem értettem meg, miért kerülgették ennyit egymást, amíg végre a regény végén összekerülnek.
Ugye, ránk nem ilyen kínzó érzésekkel tele szerelem vár?
- Nem, mert nem követjük a példájukat - ölelte át.
- Ó, nem? Ezt bizonyítani is mered? - dőlt mellé az ágyra.
- Merem - emelte meg a paplant, hogy maga mellé engedje egészen.
- Fergeteges vággyal kívánlak, de mindenekelőtt legyünk túl a kellemetlenségeken, mesélj, drága szép Csillagom!
- Csak nem megijedtél a lehetőségtől?
- Bevallom, inamba szállt a bátorságom, de az édes mosolyod, a karcsú tested forrósága visszahozza majd - mosolygott rá.
- Hát jó, megkegyelmezek, kapsz egy kis időt. A szilveszterünk fergeteges veszekedéssel kezdődött. Nem tetszett anyunak a bejelentésem, Tündiéknél veled fogok szilveszterezni.
Epésen közölte, Robi a kórházból egyenesen hozzánk ment, és mivel nem voltam otthon, csak üzenetet hagyott: háromkor értem jön. Kikértem magamnak, hogy helyettem más rendelkez-zen az időmmel és velem. Pillanatokon belül zengett a ház az ordibálásunktól. Bejött apu, csitította anyut, de hiába. Jobbnak láttam magukra hagyni őket. Felmentem a szobámba, de minden szót hallottam. Megrémültem. Nem hallottam még őket veszekedni, de ezúttal kemé-nyen egymásnak estek. Apu már-már kenyértörésre vitte a dolgot - sírta el magát.
- Szörnyű, mit élhettél át - puszilgatta Ádám.
- Fájt, hogy miattam mérgesedik köztük a hangulat, mert tudom, mennyire szeretik egymást.
- Az effajta veszekedések a szerelem próbakövei.
- Igazad van, de én nem szeretném a mi határainkat próbálgatni ilyesmikkel.
- Reménykedjünk benne, nem is kell. Mi történt ezután?
- Anyu a konyhában maradt és sírt, apu feljött hozzám, engem vigasztalt. Közben csengetett Robi. Apu ment ki és feldúltan jött vissza. Elmondta, azzal fenyegetőzik az a piszok, ott kap el, ahol tud és bebizonyítja nekem, van olyan legény az ágyban, mint te. Apu kért, ne járkáljak egyedül, mert elszántnak tűnik. A múlt héten végig vele jártam suliba. Anyu megijedt Robi fenyegetésétől. Bocsánatot kért tőlünk. Azóta szent otthon a béke.
- A te kicsi lelkedben is?
- Igen, abban is, mert egy ilyen édesen szerelmes srác vigasztal.
- Őrülten szerelmes, és ha ilyen szenvedéllyel simulsz hozzám, képtelen leszek fékezni magam.
- Ki a csuda akarja, hogy fékezd magad?
2.
Tünde idegesen sétált a kórház folyosóján, Leventére várt. Az utolsó terhelő vizsgálaton kell átesnie. Ettől függ, folytatni kell-e a gyógykezelését, vagy pár hétre szanatóriumba küldi őt profpapa. Ha úgy látja jónak, nincs pardon, mennie kell! Amióta felvetődött ennek a lehető -sége, Levente egyre idegesebb. Hiába kérte, fogadja az orvosi döntést nyugodtan, nem tudta meggyőzni. Jó másfél órája van bent. Ez pedig nem jó előjel, mert a javulás egy-két rész-vizsgálatból kiderül. Erősen figyelt, de semmi hang nem szűrődött ki a vizsgálóból. Végre nyílott az ajtó, Levente lépett ki mosolyogva. Tündéhez ment, átfogta a vállát, megpuszilta.
- Vége, életem, végre vége! Ilyen kőkemény szócsata még nem volt köztünk. Záporoztak oda-vissza az érvelések, de nem tudtuk meggyőzni egymást. Profpapa - az a halk szavú ember - a vita hevében egészen megemelte a hangját, csaknem kiabált velem. Azzal zárta le a heves szópárbajt, ha felépülésemig altatnia kell, akkor is állandó orvosi felügyelet alatt fog tartani, amikor megszólalt a számunkra sorsdöntő telefon. Az a belgyógyász professzor kollégája hívta, akivel a jövő héten végeztek volna nagy, életmentő szívműtétet. Azt közölte, a közbe-jött váratlan komplikáció miatt halasztaniuk kell a beavatkozást, mindaddig, amíg a beteg állapota ismét megnyugtatóan stabilizálódik. Profpapa azonnal döntött. Kivette a három év alatt felgyülemlett szabadságát, és velünk jön Ligetgyöngyére. Hogy visszanyerjem magam iránt a bizalmát, ígéretet tettem rá, én leszek a legengedelmesebb lábadozója - nevetett.
- Ennyire elszántan szanatórium-ellenes vagy, hogy még vele is hajba kaptál volna?
- A világgal is. Szerencsémre a vizsgálati eredményeim is jobbak a vártnál. Persze tanítani egy-két hónapig nem taníthatok, de legalább melletted lehetek családi környezetben. Tele vagyok jó hírrel, te mégis lehangolt vagy. Mosolyogj már, kicsi életkém!
- Semmi gond, csupán kicsit sokáig izgultam érted. Naná, hogy pihenni fogsz! Az orvosi szigor betartatására én leszek a biztosíték!
Beértek a kórterembe, leültek az ágyra. Tünde átölelte, akarata ellenére sírva fakadt. Levente részvéttel ölelte magához, hosszú percekig simogatta, mire végre kicsit megnyugodott.
- Bocsáss meg... Bocsáss meg! - hajtogatta szaggatottan. - Levikém, annyira féltettelek, alig merem elhinni, végre vége.
- Megértelek, drága kincsem, borzasztóan sajnállak! A két hét alatt te voltál a legnehezebb helyzetben. Emberfeletti kitartással csináltad végig. Egyetlen pillanatra nem gyengültél el, most jön ki rajtad az idegfeszültség. Szóljunk profpapának, egy gyenge nyugtató hátha segít.
- Nem, nincs semmi baj. Veled örülök a sok jó hírnek, de ha rád nézek, elgyengülök.
- Minden okod megvan rá. Próbálj előre nézni, úgy könnyebb lesz. Megnyugtatásodra megerősítem a szenteste reggelén tett fogadalmamat, csak a legfontosabbakkal fogok foglalkozni, és tutira veheted, beletörődtem, hogy nem a srácokkal fogok diplomát szerezni.
Mondd már, egy évvel később lesz diplomás férjed - mosolyodott el.
- Köszönöm! Tartottam tőle, hogy nézeteltéréseink lesznek majd emiatt.
- Nem, egyetlenem! Azon túl, hogy igazad van, veled képtelen lennék szembeszállni.
- Az esti fejfájásokat sokkal komolyabban kellett volna vennünk. Kegyetlen figyelmeztetés volt a sorstól, de tanultam belőle. Sokkal jobban fogok ezentúl vigyázni a magánéletünkre.
Kell, hogy időnk legyen egymásra. Be fogjuk szigorúan tartani az elképzelésünket: havi rendszerességgel teszünk szabaddá magunknak egy teljes hétvégét.
Hosszan nézte Leventét, majd elmosolyodva szólalt meg ismét:
- Hmm... Levikém, olyan jó volt hallani tőled az imént, hazamehetünk! Őszintén szeretném, ha Ligetgyöngyén élhetnénk, ott lenne az otthonunk.
- Először mondtam ki, de az érzés egy ideje itt bujkál bennem. Egyre gyakrabban vágyom rá, hogy valóság lehessen. Budapest a szülővárosunk, fogunk még romantikázni a Margit-szigeten, Gellérthegyen, Városligetben, de itt élhetőbb a környék.
Még aznap elhagyták a klinikát. A professzor mentőhelikoptert rendelt, nehogy túlzottan meg-viselje Leventét a hosszú utazás. Ligetgyöngyei tartózkodása idejére a professzor az udvari lakrészbe szállásolhatta be magát.
Csaknem két hónapig maradt. Ez idő alatt szoros barátságot kötött Kingivel. Annyira meg-kedvelte a jó modorú, értelmes kislányt, hogy ideje nagy részét vele töltötte. Együtt tanultak, sétáltak, szánkóztak. Meghatódott, amikor Kinga először szólította nagypapinak. Rászolgált a kislány bensőséges bizalmára, hiszen név szerint ismerte barátait, osztálytársait. Kinga jelenleg is az ölében ült, a feladott olvasmányt gyakorolta. Közben gondolatai, mint mindig, az édesapja körül jártak és elhalmozta a professzort kérdéseivel.
- Biztos vagy benne, nagypapi, hogy meg tudod gyógyítani apucit?
- Ezt már sokszor megbeszéltük, Gincsikém. Ugye elmondtam neked, ha Pestre megyek, megvizsgálom és meggyógyítom neked.
- Igen, tudom, de azt mondtad, hogy elküldöd Fürjedre. Bocsánat, de én nem tudom, hol van az.
- Azt tudod, hol van a Balaton?
- Hát... innen nem biztos, de amikor Pesten vagyunk, a Déli pályaudvaron kell felszállnunk a vonatra és majdnem olyan sokat kell oda utazni, mint ide.
- Hova szoktatok menni?
- Sióládra. Ha leszállunk a vonatról, nem sokat kell menni, és már ott is a Balaton.
- Fürjed a tó másik oldalán van.
- Ha átnézek a másik oldalra, akkor fogom látni Fürjedet?
- Nem egészen, mert az kicsit messzebb van, mint Siólád.
Kicsit elgondolkodva ismét az olvasmányt olvasta, majd hirtelen a professzorra nézett:
- Hova is viszel engem nyaralni? - kérdezte.
- Európai körútra. Sok-sok országot meg fogunk nézni.
- De még nem is tudom, mi az az európai.
- Ezt majd akkor érted meg, ha földrajzot tanulsz az iskolában.
- Engem is Beáta néni fog tanítani?
- Ezt nem tudom pontosan, Gincsikém. Ha csak ő tanít földrajzot, igen. Akkor is elviszlek majd, és kíváncsi leszek, mire fogsz emlékezni.
- Majd meglátod, mindenre. Nem szoktam semmit elfelejteni. Ha elviszel abba az európaiba, közben meglátogatjuk apucit is?
- Európába viszlek, nem európaiba. Közben nem tudjuk meglátogatni apukádat, mert nagyon messze leszünk, de ha hazajövünk, elviszlek Fürjedre. Így jó lesz?
- Nagyon jó lesz. Ugye nem haragszol rám azért, mert az apukámat is nagyon szeretem?
- Hogy haragudnék, Gincsikém? Minden jó gyerek szereti az apukáját.
- De téged is nagyon-nagyon szeretlek. Jaj, nagypapikám! Ugye nem adsz apucimnak másik szívet?
- Nem, kicsim. Hogy jutott ez eszedbe?
- Láttam a tévében, hogy van ilyen, de ettől nagyon félnék, mert az új szív nem tudja, hogy én az apucim kislánya vagyok, és... és... lehet, hogy egy másik kislányt szeretne - görbült sírásra a szája.
- Ettől nem kell félned, mert az agyunkban tároljuk, ki tartozik hozzánk, kit szeretünk. Új szívet meg csak olyanok kapnak, akiknek a sajátjuk már nem akar működni.
- Az agya megmondja a szívének, hogy engem szeressen?
- Igen, kicsim. Ugye, amikor idejöttél iskolába, az eszeddel tudtad, hogy az új gyerekeket még nem ismered, nem szereted annyira, mint a pestieket?
Mereven ült és hosszan gondolkodott:
- Igen, az eszemmel, mert most is azzal emlékeztem vissza. De már a bükkfelsői gyerekeket is nagyon szeretem. És nem csak Dávidkát meg Zsófikát, de őket a legjobban.
A professzorra nézett, elmosolyodott:
- Ugye azért találtad ki nekem ezt a szép Gincsike nevet, mert te is annyira szeretsz engem, mint Gabcsi meg Tündikéék?
- Igen, csillagocskám. Sőt, ha tetszik neked, még Kingillának is becézhetlek, mert nekem az is nagyon kedvesen hangzik.
- Úgy gondoltad, hogy Törpilla helyett Kingilla?
- Ha úgy gondolod, igen.
- Nagyon tetszik, még jobban, mint a Gincsike, de azért ezt se felejtsd el!
- Nem fogom, Gincsikém.
Ismét olvasott egy mondatot, majd kiegyenesedett, ijedten nézett a professzorra:
- Jaj! Nagypapi, ha nyáron elviszel apucihoz, hol fogok én aludni?
- Hol szeretnél, Kingillám?
- Te mondd meg!
- Nem, kicsim, ezt te fogod megmondani. Mi a gondod, hol szeretnél aludni? - nézte a kétségbeesett gyereket.
Remegett a félelemtől, sírásra görbült a szája.
- Nem értelek, Kingilla. Mondd meg, mi bajod?
- Bocsánat, nagyon szeretnék nálad aludni.
- Ennek semmi akadálya, de mondd el szépen, mi a baj?
- Azt hiszem, a kórházban nem lehet ott aludni annak, aki nem beteg. Pesten a régi házba, ahol anyu lakik, oda nem szeretnék menni - sírta el magát. - Tudod, tőle nagyon félek. Nem akarom, hogy lökdössön engem meg pofont adjon nekem, mert az mindig fájt - sírt már keservesen.
Gábor, aki eddig néma résztvevője volt a beszélgetésnek, döbbenten nézte a húgát. A professzor magához szorította, halk, gyengéd hangon vigasztalta:
- Nem kell odamenned, életkém. Angéla néni nagyon szereti a kisgyerekeket, tőle soha nem kell félned. Hallod, csillagocskám? Ne sírj, drága, mert meghasad a szívem a szomorúsá-godtól.
Abbahagyta a sírást, a professzor mellkasát simogatta:
- Bocsánat, meggyógyítom neked. Nem akartam, hogy meghasadjon, csak jöttek a könnyek a szememből.
Átölelte a professzort, megpuszilta a szívénél, kedveskedve felnézett rá:
- Fáj még?
- Nem, kicsim, a finom pusziddal, édes mosolyoddal azonnal meggyógyítottál - mondta elérzékenyülve.
- Én is nagyon szeretem a puszidat, mert tudom, hogy akkor nagyon szeretsz.
- Én mindig szeretlek, nem csak akkor, amikor puszit adok neked.
- Már nem szeretnék olvasni, annyira sokat olvastam, tudom a fejemből is. Bocsánat, szeretnék átmenni Eszterke nénihez.
- Rendben van, ha az arcomra is kapok egy finom puszit, már szaladhatsz is!
Átölelte a professzor nyakát, megpuszilta és leugrott az öléből. A bátyja előtt megtorpant, nézte, majd az ölébe fészkelte magát:
- Gabcsikám, nagyon szeretlek. Miért vagy szomorú?
- Megértelek, Törpikém, de szomorú, ha egy kisgyereknek ennyire kell félnie a saját anyuká-jától, mint amennyire félsz - puszilta meg.
- Bocsánat, Gabcsikám, bocsánat. Megmondtam magamnak, hogy nem szabad, de mégis félek. Nem akarok ott aludni, ugye ezért nem haragszol rám?
- Hogy haragudnék, csipetkém? Tudod, hogy azért hoztalak ide, mert az anyu goromba volt veled. Még kicsi vagy, nem érted. Majd ha anyuka leszel, érted meg, miről beszélek, miért vagyok szomorú.
- Értem, Gabcsikám, mert tudom, hogy Dávidka meg Zsoltika sem félnek az anyukájuktól, mert ha rosszak, csak megszidják őket, ami meg még jogos is. Dávidka még azt is elmondta nekem - de ne mondd el senkinek, mert köztünk ez egy nagy titok -, hogy ha sír, az anyukája az ölébe veszi és puszit ad neki, hogy ne sírjon.
- Nem mondom el, Csöpikém, de szerinted ez miért titok?
- Hát mert ő egy fiú, és az apukája kineveti, hogy olyan, mint egy kislány. Én mondtam, hogy neki talán még szabad sírni, mert ő még nyolc éves sincs, de azt mondta, a nyolcéves is fiú.
Meg még ott van az is, hogy a titok olyan, amit senkinek, még Eszterke néninek sem szabad elmondani.
Megpuszilta, közben összemosolygott a professzorral.
- Értem, Csöpikém. Ne félj, tőlem nem tudja meg senki. Mondtam neked, tudok titkot tartani.
- Eszterke néninek még azt sem szabad elmondani, hogy az anyu pofont ad nekem, mert egyszer is elmondtam, és annyira sírt, hogy még a csokimat is hiába akartam neki adni, attól
- Eszterke néninek még azt sem szabad elmondani, hogy az anyu pofont ad nekem, mert egyszer is elmondtam, és annyira sírt, hogy még a csokimat is hiába akartam neki adni, attól