1.
A nagy család Tündéék nappalijában várta haza a professzort és Kingát. Végre csengettek, Ákos ment kaput nyitni.
- Üdvözöllek, professzor úr! - mosolygott az ősz férfire.
- Szia, Ákoskám. Sajnos letelt a szabadság, hazahoztam Kingillát. Hogy van Tündike, reggel nem hívott Levente - magyarázta, miközben mentek fel a lépcsőkön.
- Közérzetileg talán jól, de a nagylegény nagyon nem akar már bent lenni. Épp azon tanakodtunk, felkerekedünk és Szőlőkertesen várjuk be az időt. Ott mégis csak a közeledben vagyunk - mondta, majd Kingát nézte: - Veled mi van, prücsök? Miért vágsz ilyen ijedt arcot?
Jó, hogy hazajöttél, hiányzol mindenkinek - simogatta meg a haját.
- Azért ijedtem meg, mert a mi kapunkon hiába csöngettünk, nem jött ki senki, és azt hittem, mindenki elment.
- Itt van nálunk mindenki. Sok változás történt, amíg nyaraltál. Szaladj, angyalkám, Eszter néni a nappaliban van, nagyon vár téged.
Kinga a professzort nézte, majd megsimogatta a kezét:
- Bocsánat, nagypapikám, ugye nem haragszol, ha egy kicsit odafutok Gabcsiékhoz?
- Menj csak, Kingillám! Mindjárt megyünk mi is utánad.
- Csókolom, Eszterke nénike! - állt meg lihegve a néni előtt. - Jaj, de régen adhattam már puszit! - ölelte át szorosan a néni nyakát és puszilgatta.
- Milyen nagylány lettél, bogárkám! Alig ismerek rád! - ölelte magához könnyes szemmel.
- Apuci is ezt mondta, amikor meglátott - nézett a belépő professzorra, majd még egy puszit adott a néninek és már futott is Gáborhoz.
Az ölébe fészkelte magát, nyakába csimpaszkodva puszilta. Gábor meghatottan ölelte magához. Belefogott meséjébe és be nem állt a szája.
- Csakhogy végre itt vagy, kicsi törpikém! Rettenetesen hiányoztál! - puszilgatta.
- Te is nekem. Azért kellett hazahoznia a papinak, mert annyira régen ülhettem már az öledben, pedig el akartam mesélni neked, mennyi minden helyre elvitt engem a papi. Csak az volt a baj, hogy te nem voltál ott. Gabcsikám, azt mondta a papi, jövőre is elvisz, de ugye, akkor te is eljössz? Tudod, ha eljönnél, akkor sokáig maradhatnék a papinál.
- Ezt még majd megbeszéljük.
- Ez azt jelenti, hogy nem biztos, hogy eljössz?
- Tudod, hogy Andriska még picike, vele nem lehet olyan nagyon messze menni.
- De jövőre is az lesz még?
- Egy ilyen hosszú úthoz igen.
- Jaj, de kár! Pedig azt hittem - szontyolodott el.
- Addigra nagyobb leszel már és jobban meg fogod érteni.
A professzor elgondolkodva nézte a csillogó szemmel csacsogó kislányt. Majd miután mindenkit üdvözölt, Tünde erősen hullámzó hasát nézte. Kedvesen rámosolygott:
- Tündikém, gyere velem! Amint látom, igencsak készülődik kifelé a keresztfiam - mondta a szobájukban és elsietett bemosakodni, amikor elhagyták a nappalit.
- Ne legyél ennyire megijedve, kincsem! - simogatta részvéttel Levente.
- Félek a vizsgálattól, így is feszül mindenem.
- Ne félj, igyekszem óvatos lenni. Ejha! Gyorsabban fog menni, mint gondoltam. Meg-próbálok mentőhelikoptert szerezni. Pár óra és túl vagy mindenen - rohant ki a szobából.
- Szent ég! Azt hittem, van még pár napom - nézett ijedten Leventére.
- Jobb így, előbb túlleszünk a nehezén. Próbálj megnyugodni, angyalkám! Az energiádra szükség lesz.
- Bocsáss meg, tudom, nehéz engem elviselned. A nyűgösségemmel, idegességemmel lassan az agyadra megyek, de nem tudom leküzdeni a félelmem.
- Nyugi, Tündikém! Idegességre semmi ok. Erős a kislegény, segíteni fog neked, egy-kettőre kibújik, majd meglátod - nyugtatta az utolsó szavakat elkapva a professzor. - Húsz percen belül itt a gép. Levikém, vidd ki az összekészített bőröndöt a parkba, Tündikét én kísérem ki.
Levente megpuszilta, megsimogatta Tündét és kisietett a szobából.
- Nem akarlak ámítani, minden új életért meg kell szenvedni, de biztos vagyok benne, gyorsan túlesel a legnehezebbjén. Meglátod, amint kint lesz Márk, a hasidra teszem őt, elfelejted az egészet. Most az a fontos, minden apró változást jelezz! - fogta meg Tünde kezét bátorítóan, majd rámosolygott: - Remélem, nem pilóta készül kifelé, de ha mégis, hát akkor röptében látja meg a napvilágot. Aggodalomra nincs okod, mindenre fel vagyok készülve.
Tünde fájdalmasan feljajdult.
- Ez már az első próbálkozása Márknak. Amint hallom, megérkezett a gép, gyere kicsim, kimegyünk.
Jól sejtette, mire kiértek, készenlétben állt a hordágy, amin felvitték Tündét. Levente mellé ült, a kezét fogta.
- Lélegezz mélyen, drága, lazíts! Úgy, ahogy a kismamatornán gyakoroltátok - beszélt hozzá nyugodt hangon.
- Szeretném, de nem megy. Úgy érzem, szétszakadok - sóhajtott, amikor az első görcsök csillapodtak.
Perceken belül repültek a főváros felé. Levente szeme sarkában könny csillant meg, amint neje fájdalmas arcát nézte. A professzor megnyugodott, amikor végre Pest fölé értek, már biztos volt benne, beérnek a kórházba. Egyenesen a szülőszobába mentek. Kiadta az utasítást, Tündét minél előbb készítsék elő. Amíg a professzor bemosakodott, Levente felsegítette őt a vizsgáló asztalra.
- Jól van, kicsim, köszönöm a türelmed. Erőteljesen nyomul a babuci - mondta a professzor, majd a mádámkára nézett: - Nem lesz előkészület, a nagy legény megunta a bentlétet, pár perc és kint van. Tündikém, amint jön a fájás, nyomj erőteljesen, segítsünk a türelmetlen angyal-kának.
Tünde csak a szemével bólintott, miközben Levente kezét szorongatta. Majd feljajdult.
- Levikém, ültesd fel Tündikét és tartsd jó erősen, kisfiam! Tündikém, nyomd... nyomd...
nyomd, drága! Rendben van, meglátod egy-két nyomás és kint van az én drága keresztfiam.
Épphogy meg tudott kicsit pihenni, ismét jött a fájás. Levente átkarolta és amennyire tudta, segítette Tündét. Minden nyomásnál közelebb vitte térdéhez a felső testét.
- Drága, kicsike életem, már csak egy nyomás... már látom a fiunk feje búbját - mondta izgalommal és részvéttel Levente.
- Ó, istenkém segíts! - jajdult fel ismét fájdalmasan Tünde.
Épphogy nyomott egy erőteljeset, Márk megérkezett a külvilágra.
- Fektesd vissza Tündikét, gyere, emeld ki a nagylegényt!
Levente figyelte a professzor mozdulatát, hogy fogja meg és emelje a pici fiát. Ügyes mozdu-lattal emelte a levegőbe, hogy a neje is láthassa. Márk hunyorgott párat a nagy fényességtől, majd a nagy hőstett arckifejezésével nézett körül, mintha csak azt mondta volna: - Na fiúk, itt vagyok, történt valami? - Mindenki felnevetett, még Levente is elmosolyodott.
- Profpapa, miért nem sír fel? - kérdezte Tünde elgyötört, gyenge hangon.
- Esze ágában sincs sírni. Boldogan jött közénk, hiszen csupa szerető szív várja, veszi őt körül. Különben is megmondtam előre, nagy csibész növekedik odabent - nevetett még mindig a professzor.
- Huszonöt éve segítem világra az újszülötteket, de ilyet eddig még soha nem tapasztaltam - mondta a mádámka, miközben elkötötte a köldökzsinórt.
- Mert most segítette világra először az én keresztfiamat - simogatta meg a kis újszülöttet, aki békésen feküdt anyuci hasán és nagyokat cuppogott.
- Szó, ami szó - bólintott nevetve a mádámka.
- Szia, anyuci, apuci drága kincse! Köszönöm, hogy ilyen ügyesen segítettél nekünk! - tette kezét a kicsire Tünde.
- Bizony-bizony, hősök vagytok mindketten - hajolt hozzájuk elérzékenyülve Levente.
- Kicsit el kell vigyelek, te édes csodababa. Meg kell fürödni, fel kell öltözködni, így nem illik társaságban mutatkozni - vette el nevetve Tünde hasáról.
Most mutatta meg, mekkora hangerővel tud ő sírni, ha ellene cselekednek.
- Nos, Tündikém, meg vagy elégedve a fiatok hangerejével? - nevetett ismét a professzor.
- Nem adunk okot elégedetlenkedésre - mosolyodott el már ő is.
- Nem tehetünk mást, különben még szégyent hoz a fejünkre, hogy elhanyagoljuk őt - nevette el magát Levente is.
Megszűnt minden kommunikálás, Márk uralta hangerejével környezetét. Miután rendbe tette őt a mádámka, kénytelen volt visszaadni anyucinak, hogy megbeszélhessék a további teendőket.
- Jól van, kicsi életkém, jól van, itt van anyuci, apuci - simogatta Tünde.
Levente boldogságtól csillogó tekintettel csókolta meg Tündét és miközben a kisfiát simogat-ta, meghatott hangon beszélt:
- Köszönöm, drága, a csodálatosan szép, hős fiunkat! Édesen bátor és ügyes voltál.
- Azok voltunk mindketten, ugye drága kincse anyucinak, apucinak? - paskolta meg gyengé-den a kicsi arcát.
A kicsi csöppség békésen szuszogott, majd nagyokat cuppantott.
- Tudom, nem fog tetszeni, de muszáj téged kicsit elrabolnom, hogy a doktor bácsi meg-vizsgálhasson, olyan egészséges vagy-e, mint amilyennek mutatod magadat.
Majd Tündéékre nézve folytatta:
- Meg kell kapnia az első szurit és hozom őt vissza.
Márk, mintha értette volna, keservesen nyöszörgött. Amint elemelte őt a mádámka, ha lehet, még nagyobb hangerővel adta tudtul, hagyják őt békén, anyucinál akar lenni. Felverte a kórház csendjét, amerre vitték. Tündéék jó ideig hallották a sírását, majd egyszer csak csönd lett, de nem hozták őt vissza. Mivel a professzor sem jelentkezett, Levente kiment megnézni, mi történt. Nevetve jött vissza:
- Semmi gáz, kincsem, miután jól beteázott őurasága, bevágta a szundit. Nem akarják, hogy felébredjen, azért nem kapjuk őt vissza.
- Nekünk meddig kell itt lennünk?
- Azt mondta profpapa, amíg hasidon van a homokzsák. Ha tudsz, próbálj meg te is aludni.
- Nem vagyok álmos, sőt, talán már fáradt sem.
- Kimondhatatlanul büszke vagyok rád, és szavakba nem tudom foglalni, milyen boldogságot érzek, én kicsi hősöm!
- Örülök, hogy nekem ilyen könnyen ment. Mekkora babánk van? Nem is hallottam az adatait.
- Hogy precíz legyek, négyezer-száz gramm és ötvenhat centiméter. Hatalmas baba.
- Atya ég! Ki fog lógni a pólyából.
- Mit neki pólya! Őkelme kihagyta azt a lekötözött korszakot, ő mozogni, rugdalózni akar - nevetett Levente.
- Na hiszen, birkózhatunk majd vele, ha tisztába akarjuk tenni.
- Ha csak ki nem jelenti, nem akarok pelusba lenni, ide nekem a bilikémet, de gyorsan!
- Milyen egyszerű is lenne - nevetett Tünde.
Úgy elbeszélgették az időt, meglepetten nézték az ajtóban megjelent professzort.
- Tündikém, átvitetlek a külön kórterembe. Márk már ott vár benneteket.
- Egészséges baba?
- Ó, mint a makk! Olyan a másik három újszülött között, mintha legalább két hónapos lenne.
2.
Levente ült Tünde ágya szélén és elmélázva nézte hol Tündét, hol a békésen szuszogó kisfiát.
Majd elmosolyodva szólalt meg:
- Még egyszer és ezerszer köszönöm meg, hogy apává lehettem általad - simogatta Tünde arcát.
- Bizony, van is ám mit, hiszen közös a produkció - nevetett Tünde -, az ilyesmi egyedül nem megy. Hallottál róla valamit?
- Valami keveset talán. Azért örülök, így legalább ránk is szükség van.
- Ne tessék elbagatellizálni a dolgokat, az emberi faj nem tartozik az önmegtermékenyítők közé.
- Örülök, hogy olyan jól vagy, már tréfálkozni is van kedved.
- Igazad volt reggel, jó, hogy túl vagyunk a rettegett szülésen, mert majdnem elfelejtettem, milyen lehet jól érezni magamat. De igaza volt profpapának is, fájások közben, amikor úgy éreztem, szanaszét szakadok, ellenségemnek tekintettem volna azt, aki meg merte volna kérdezni tőlem, lesz-e tesókája Márknak. Már biztos vagyok benne, lesz.
- Én nem estem még túl a kritikus fázison, és gondolni sem tudok ilyesmire.
- Lásd, milyen nagylelkű vagyok, kapsz tőlem fél év gondolkodási időt - nevetett Tünde.
- Ha a nem mellett voksolok, nekem le is út, fel is út?
- Nem úszod meg olyan könnyen. Akkor jön a meggyőzési szakasz, amikor is különböző fázisoknak foglak kitenni - huncutkodott tovább.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha a témát nem firtatom tovább, nem szeretnék rettegésben élni - puszilta meg nevetve.
- Szerintem is ez az okosabb megoldás.
- Miért provokálsz? Udvarlok én neked, kényeztetlek enélkül is.
- Igaz, de mosolyt csak így csalhatok az arcodra.
- Nem tagadhatom, élénken él bennem a fájdalomtól elgyötört arcocskád, ami elveszi a mosolyoghatnékomat. Behívom anyukádékat, alig várják, hogy láthassanak benneteket.
Judit Tünde mellé ült. Ákos szótlanul állt az ágy végénél. Büszkén nézte a lányát.
- Gratulálok, drága kislányom! Hihetetlen boldogság benneteket ilyen remek színben látni. A folyosón átéltem a huszonhárom és fél évvel ezelőtti kínjaimat. Szerencsére neked a nehéznek tűnő órák percekké zsugorodtak, így sok-sok fájdalomtól szabadultál meg.
- Csak megerősíthetem apukádat. Szörnyű volt az utolsó pár nap. Tényleg isteni szerencse, hogy ekkora baba minden komplikáció nélkül bújt ki.
- Mesélte profpapa, hogy jött a világra a kis hős legény? - kérdezte nevetve Tünde.
- Mesélte, és képzeld el, a mádámka felvételeket készített rólatok. A negatívok máris nálunk vannak, amint hazamegyünk, előhívja őket Ádi.
- Atya ég! Ez meg hogy jutott eszébe szülés közben?
- Állítólag minden szülést megörökít, de csak az örömtelieket ajánlja fel a szülőknek.
- Mi nem is tudtunk az egészről - jegyezte meg Levente.
- Nem, mert amikor kihozták Márkot megmutatni, észrevettem a zsebében a fényképezőgépet, és elcsodálkoztam. Így árulta el a meglepetést - mondta Ákos.
- Látom, kicsim, fáradt, álmos vagy. Aludj, édesem. Mi is hazamegyünk kicsit pihenni apuval, délután jövünk hozzád. Mit hozzak neked?
- Jó szívvel csak a madártejre tudok gondolni.
- Rendben, hozok azt is, de hozok husilevest is. Sok-sok folyadékot kell fogyasztanod, nem éheztetheted a nagyfiadat.
- Nem fogom. Oké, hozz, majd megbirkózom vele.
Miután becsukták maguk után az ajtót, Levente is lefekvéshez készülődött. Már majdnem elaludt, amikor nyílott az ajtó. A professzor jött be hozzájuk.
- Szia, profpapa - ült fel. - Épp most aludt el Tündike.
- Szia, Levikém. Jól van a két kis hős?
- Nagy örömömre, jól, Tündikének még tréfálkozni is volt kedve.
- Na, hála Istennek! Ha felébred, próbáljon meg felkelni. Nem lesz könnyű, de muszáj mozog-nia, nehogy összenövések keletkezzenek a szervezetében.
- Rendben, ösztönözni fogom őt. A szoptatással van gondja, Márk hiába gyötri, a cicikéből nem jön tejecske.
- Nem csoda, kimerült a szervezete, idő kell hozzá, hogy tej termelődjön. Igyon sok-sok folyadékot. Főleg táplálót. Eleinte biztosan hányingere lesz, de biztasd, próbálkozzon több-ször. Amíg nem indul be nála a tejképződés, három óránként elviszi a babát a szülész nővérke megetetni, megmérni.
- Na, ha semmi, ez biztosan inspirálja majd rá, hogy ne csak a madártejet akarja enni, hanem a husilevest is, amit délután hoz neki Judit anyu. Hány napig kell a szülés után itt tartózkodni?
- Ha nem lesz komplikáció, négy nap múlva mehettek haza.
- Profpapa is velünk jön?
- Sajnos nekem maradnom kell. Bár egy héttel előbb szólított hadba a kis Márk, már meg-kaptam a feladataimat. Sebaj, a karácsonyt szeretném úgyis Ligetgyöngyén tölteni. Mit gondolsz, láthatom addig Kingillát?
- András bácsi jár hozzánk, nem tudom, Kingit akarják-e Pestre hozni. Mindenesetre említést teszek az óhajodról Gabesznek.
- Kár, nagy kár, de megértem, ha távol tartják őt innen. Te hogy vagy, nem viselt meg nagyon a dolog?
- Azzal nem dicsekedhetek, de szerencsére nem sokáig tartott. Kezdek megnyugodni, a nagy-nagy boldogságom segítségemre van ebben.
- Örülök, hogy jól vagytok, megyek tovább, de ha bármi gond van, gyere vagy csengess!
- Úgy lesz. Nagyon köszönünk mindent!
- Értetek, a keresztfiamért tettem, nincs mit köszönnöd.
Tünde attól való félelmében, hogy más tejét kapja a kisfia, nekilátott az evésnek. Eleinte nehezen ment, de sikerrel járt. A teje másnapra beindult. Napról-napra jobban érezte magát.
Kezdetben a szobában, másnap már a folyosón sétálgatott. Harmadnap a kórház kertjébe is lemerészkedett Leventével, amíg Márk aludt.
Negyedik nap csomagoltak. Ákosékkal úgy volt megbeszélve, ebéd után jönnek értük. Félig volt a bőrönd, amikor halkan kopogtak.
- Nyitva van - szólt ki Levente.
Meglepetésükre Beáta jött be Ádámmal. Bea azonnal a kiságyhoz ment, Márkot nézte.
- Fel szabad venni?
- Hát persze, imádja a kis csibész, ha ölben lehet - mondta Tünde.
- Tényleg teljesen jól vagy, hogy hazakészülődtök? - nézte Ádám Tündét.
- Igen. Persze díjbirkózásra még nem vállalkoznék, de egyébként minden oké. Bea, te hogy állsz? Mit mond profpapa?
- Nincs semmi gond, jól fejlettek az ikrek. Profpapa szerint három hét, és megmozdulnak, csak akkor azt nem értem, én mit érzek? Igaz, Ádi kezét hiába teszem a hasamra, de nekem szent meggyőződésem, hogy mocorognak.
- Én is így voltam, de anyu is, profpapa is azt mondta, a belső szervek rendeződése, a gyorsabb bélműködés téveszt meg. Meddig maradtok Pesten?
- Veletek akartunk hazamenni, de ha már itt vagyunk, szeretnék Gyurival találkozni. Jelenleg valahol vidéken van, így egy napot maradunk még - válaszolt Ádám.
Újból kopogtak.
- Ejha, mi ez a forgalom? - ment Levente ajtót nyitni.
Egy hadsereg állt az ajtó előtt: Erdős Norbi, Rábai Gergő, Radó Zoli a nejeikkel.
- Szia, Venti! Bemenni ennyien nem akarunk, kijöttök Tündikével és a babával?
- Hát persze, egy kicsi türelem, és jövünk.
Beáta és Ádám azzal köszöntek el, másnap, vagy a következőn átmennek hozzájuk Liget-gyöngyén. Miután elmentek, a kis Márk járt kézről kézre, amíg rá nem unt és vissza nem kéredzkedett anyucihoz. Úgy röpködtek a kérdések, alig győztek válaszolni rájuk. A nagy cse-vegésnek Márk éhsége vetett véget. Ellentmondást nem tűrően zendített rá a sírásra. Sorra nyíl-tak a kórtermek, orvosi szobák, vajon mi történt? A barátok kénytelenek volnyíl-tak elköszönni.
3.
Ebéd után a csomagolást Judit segítette befejezni. Ákos és Levente vittek le mindent a kocsiba. Levente meglepetten nézte, apósa milyen fejedelmi helyet talált ki a kis Márknak.
- Ezt a picike bölcsőutánzatot úgy vettétek?
- Csináltattuk. Az anyósod alaposan kibélelte plédekkel, pólyával, úgyhogy csuda klassz helye lesz benne az unokámnak. Amint látod, úgy szereltem fel a két első ülés hátuljára, hogy csak a középső ülést foglalja el, nektek is kényelmes helyetek lesz. Gyere, menjünk fel Tündikéékért.
A nagylegénynek valóban fejedelmi helye volt. Utazás közben egyszer kellett megállni tisztába tenni őt, megszoptatni. Amint lekerült róla a tele pelus, felsikított. Élvezte, hogy szabadon rugdalózhat. Hevesen kapálózott, dobálta magát. Az már nem tetszett neki, amikor Levente alá tette a tiszta pelust és be akarta csomagolni. Pisilője azonnal égnek merevedett.
Szökőkútként ontotta az újabb pisi adagot. Sikerült lepisilnie az apuci pólóját, mire kitört a nevetés.
- Ügyes vagy, kis csibész! Most aztán kezdhetek mindent elölről - paskolta meg a kisfia popsiját.
Az igazi harc a gumibugyi ráadásakor folyt apa és fia között. Levente beleizzadt a lehetet-lennek tűnő műveletbe. Ezzel nem ért véget a tortúra. Tünde megszoptatta, büfiztette. Le akarták tenni aludni, de Márk nem így gondolta. Hatalmasakat cuppogott. Tünde teával kínálta. Szívott belőle két tekintélyes kortyot és két kézzel kapkodott az anyuci didije után.
Ezzel ismét nevetést váltott ki a nagyszüleiből, szüleiből.
- Mit csinálsz, hé, kis ördögpalánta! Nem gondolod, hogy korai még? - kacagott Levente.
- Mire érvényesíteni tudjuk vele szemben az akaratunkat, jó kondiba hoz bennünket a kis harcos legény.
- Még nincs egy hetes, de kétséget kizáróan adja tudtunkra, őkelme férfiből van - csiklandozta meg Levente.
- Most aludni fog, Márk úrfi, majd utána kaphat ismét cicikét - ölelte magához Tünde és addig puszilgatta, ringatta, amíg le nem csukta az apucitól örökölt szép barna szemeit.
*
Ligetgyöngyén, a parkban várta őket mindenki, kicsitől nagyig. Márk azonban itt is magára vonta szülei figyelmét. Kis öklét szájába gyömöszölve keserves sírást rendezett.
- Amint látom, a kis trónörökös megéhezett, etessétek meg és gyertek le hozzánk.
Tünde és Levente ámulatból bámulatba esett, amikor beléptek a lakásukba. Amíg távol voltak, az alsó és felső szint teljesen átalakult. Miután Márk jóllakott és elaludt, körbesétálták lakrészüket. Elsőként a két helyiségből álló gyerekszoba tűnt fel nekik.
- Velem beszélte meg Ákos apu, hogy a lomtárat egybenyitja a nappalival, de hogy ez ilyen klassz lesz, arra nem gondoltam.
- Remek! Így dolgozatjavítás közben is felügyelet alatt lesz a kis hősünk - nézte Tünde elragadtatással.
Majdnem felsikított örömében, amikor a nappaliban meglátta a kicserélt bútorzatot, sző nye-geket, tapétát.
- Atyaisten! Ezt nem hiszem el!
- Tetszik, kincsem? - kérdezte Levente meghatottan.
- Gyönyörű, csodálatos! - nézett rá könnybe lábadt szemmel.
- Édes vagy. Ugye megígértem neked, amikor Beáéknál először voltunk, ha lesz saját ottho-nunk, a mi nappalinkat is hasonlóan fogjuk berendezni.
- Mikor foglalkoztál ennyi mindennel, édesem?
- Minden szabad percet kihasználtam. A bútorokat szakember készítette, oda apukád járkált.
A szőnyeget, tapétát és bútorhuzatot katalógusból néztem ki és rendeltem meg.
- Sokkal barátságosabb a tapéta alapszíne, mint Beáéknál a kék. A sárga árnyalat azt az érzést kelti az emberben, mintha állandóan sütne a nap. Ráadásul sokkal jobban érvényesül a kék bársony huzat és a szőnyeg - nézett elismeréssel Leventére. - Jaj, és a középről kiinduló, egyre növekvő szőnyegminta istenien tágítja a térhatást.
A csigalépcsőn mentek fel az emeletre, ahol Ákos megváltoztatta az egész emelet arculatát.
A csigalépcsőn mentek fel az emeletre, ahol Ákos megváltoztatta az egész emelet arculatát.