A termés és a kezelésfajták kapcsolata

A humusz önmagában nem vezet magas terméseredményre. A stabil, humifikált szerves anyag mineralizációjával a N-ellátásban fontos, de így válik felvehetővé a többi tápelem is (Füleky és Filep 1999; Győri 1984; Nagy 1993b; Németh 1996; Patócs 1987; Tate 1987). Így a tápelem-ellátásban, valamint adszorpciós tulajdonságai révén a tápanyagok és a víz-vissza-tartásában (Füleky és Filep 1999; Körschens 2002; Stevenson 1982) is fontos szerep hárul rá.

A talaj szerves anyagának lebontható frakciója közvetlenül a talajtermékenységre utal (Kapkiyai et al. 1999; Körschens et al. 1998), mikrobiális és növényi maradvány eredetű

(Chodak et al. 2003; Körschens et al. 1998; Leinweber et al. 1995; Oades 1984; Schulz et al.

2002). A növény fejlettségi állapotával is kapcsolatot mutat, ugyanis mennyiségét a gyökerek kiválasztó működése nagyban meghatározza (Hütsch et al. 2002; Kraffczyk et al. 1984;

Molina et al. 2001).

A talajba került szerves anyag 2/3-a ásványosodik, a fennmaradó rész alakul humusszá. A növényi melléktermékek (gyökér, tarló, szár) - elsődlegesen a könnyen bontható komponen-sek, majd a nehezebben bontható vegyületek - biodegradációjával a tápelemek felszabadul-nak, ásványi formában felvehetővé válnak. A N-felszabadulását azonban a C/N arány is befolyásolja (Kismányoky 1993b), ezért a N-immobilizáció következtében terméscsökkenés léphet fel (Németh 1995; Nyborg et al. 1995). E tényezőket is figyelembe kell venni.

Külön kell választanunk a szerves- és műtrágya-kezelések hatását a terméseredményekre, illetve a HWC-ra kifejtett hatásuk vizsgálatában. A műtrágyázás az istállótrágyázásnál 21%-kal több termést eredményezett (164% és 143%), viszont a HWC esetében a szerves-kezelé-seknél mértünk 32%-kal magasabb értékeket (113% és 145%). Az NPK-kezeléshez képest a szármaradvány kezelések 10%-kal magasabb HWC értékek kialakulásához vezettek, viszont a szárkezelések a terméseredményekre (-) hatással voltak (^-4%).

A TOC és a termés vizsgálatában ugyanezt állapíthatjuk meg: a szerves-kezelések 13%-kal kedvezőbb szerves C-értékek kialakulásához vezettek, mint a műtrágyázás (116 és 103%). A szármaradványok alászántása ezúttal is enyhén, 10%-kal nagyobb TOC értéket adott. Az ellentmondás feloldható, mivel a műtrágya hatóanyagai jobban érvényesülnek könnyebb felvehetőségük miatt - felvehető formába kerülnek a talajoldatban -, míg az istállótrágya táp-anyagait lassú feltáródás jellemzi, valamint a talaj szerves anyagának növelésére kedvező.

Az istállótrágya termésnövelő hatása az első évben 40-60% közötti, majd egyre csökkenő hatású. A műtrágyához képest N-tartalmának hasznosulása kisebb, annak 60-80%-a. A kul-túrnövények a tenyészidőszak során N-tartalmának 50%-át, a műtrágya N 60-80%-át haszno-sitják. Az istállótrágyázás 3 éves hatásával számolnak. Az első évben 60%, ami a második, harmadik évre 30 és 10-12%-ra csökken. Kísérletünkben 5 év alatt 1 vagy 2 adagban juttatjuk ki az istállótrágyát, így az évek többségében utóhatásával számolunk. A kiadott szervesanyag (+) hatású a talaj szerves anyagára. Az első évben közel fele lebomlik. A szalma könnyen bomló anyag, mivel nagy része cellulóz. A szerves anyag nagy része ásványosodik, a növényeket ásványi elemekkel ellátva, kisebb része a humuszt gyarapítja (Stefanovits 1999b).

A humusz (+) hatású a víz ás a tápelemek adszorpciójára, az agronómiai - tehát az apró morzsás - szerkezetre, a hő és vízgazdálkodásra, a tápanyagellátásra. Összefoglalóan, a talaj termékenységére hat a stabil és a labilis szerves anyag frakció is. Fizikai hatása hosszú távú.

A K nagy része az első évben kimosódik a szerves anyagból. A P szabadul fel legnehezeb-ben, 30-50%-ban. A N hasznosulása az első évben 50%. 20-nál nagyobb C/N arányú szerves anyag lebontásakor a reducens mikroszervezetek sok N-t vesznek el a növények elől, ami a termésképzést negatívan érinti. A jelenség pentozán hatás néven ismert. (Kismányoky 1993a).

A növényi melléktermékek alászántása az esetek nagy többségében semleges hatású volt a csak ásványi formában kiadott kezeléshez képest. A vizsgált három év átlagában, ill.

burgonya esetében (2004) csak a kukorica és a búza növényi maradvány együttes leszántása eredményezett szignifikáns terméscsökkenést.

A szármaradvány-leszántás termésnövelő hatásáról megoszlanak a vélemények, pozitív vagy negatív hatása több okra vezethető vissza.

A műtrágyán felül leszántott szalmából felszabaduló 5-6kg N/ha nem elegendő a termés növeléséhez (Stumpe et al. 2000). Búzaszalma ismételt leszántásakor a talaj mikrobaközös-sége kondicionálódott. Ősszel a N-immobilizáció, tavasszal a N ásványosodása is erőteljesebb volt. A felszabadult N (7 kg N/ha), mégis jelentéktelen mennyiségű volt a termés növeléséhez (Cookson et al. 1988). Jelentősebb (8,9 t/ha) szalma-mennyiség alászántás hatására a talaj N-tartalmának növekedését figyelték meg. A szerves anyag ásványosodásával felszabaduló N volt a felelős a termésnövelésért (Tate 1987).

A szalma lebontásakor képződő fitotoxikus vegyületek gátolták a kukorica (Cochran et al.

1977), és a búza (Turley et al. 2003) korai fejlődését. A bomlástermékek mérgezők, kis mennyiségben is. Bizonyított a szalma, a gyökérváladékok és gyomok toxikus hatása.

Szántóföldön a hatás kialakulását a pH, a felhígulás, a lebomlás meggyorsulása gátolja.

Egy másik mechanizmus a lebontás vízígényével hozható összefüggésbe. Mivel mindkét vizsgált növényünk tavaszi vetésű, nem függenek az előző évből visszamaradt talajnedvesség-től. A termést viszont nagyban meghatározza a vetés előtt, és a csírázás során lehullott csapadék mennyiség. Nagy mennyiségű szerves anyag alászántásakor a cellulóz-bomlás tavasszal indul meg, a mikroorganizmusok vizet használnak fel ehhez, a termőréteg kiszáradást okozva, ami kelési egyenetlenséghez vezet. (Nagy 1993b). A nagy mennyiségű szerves maradvány kísérletünkben a kukoricaszár + búzaszalma-kezelésnek felel meg.

A szármaradvány bedolgozás minősége szintén fontos tényező. A sekély, rossz minőségű elmunkálás kedvezőtlen a kelésre, a fiatal növény fejlődésére (Turley et al. 2003).

A növény visszamaradó szerves anyag mennyisége, és a termés közötti korreláció (+). A kezelések növelik a biomasszát így a termést is. A HWC is növényi és mikrobiális eredetű. A nagyobb biomassza - a nagyobb adagú kezelésen át - jobban növeli azt, így a szerves anyag - termés közti korreláció érthető (Nagy 1993b).

Kontroll

A kukorica várható termése 4 és 9 t/ha közötti. 2005-ben és 2006-ban az ’A’ vetésforgóban 5,0 és 3,7 t/ha, a ’B’ vetésforgóban 2004-ben és 2005-ben 4,9 és 2,8 t/ha termést kaptunk. A kiemelkedő értékek - mint a 4,9 t/ha - aszályos évet követően, a talaj tápanyag-tartalmának hasznosulásával magyarázhatók. Aszályos évet követően 1/3-dal csökkenthetjük a kiadandó tápanyag-mennyiséget. Az 5,0 t/ha termést burgonya után, az átlagosnál jóval csapadékosabb évben kaptuk. A burgonya várható termése 20 és 30 t/ha közé esik. Az ’A’ vetésforgóban, 2004-ben 19,3, a ’B’ vetésforgóban, 2006-ban 12,3 t/ha-os gumótermést kaptunk. A kedvező évjáratban mért 19,3 tonna megközelítette a várható érték alsó határát. A 12,3 tonna nagyon alacsony érték, kukorica, mint rossz elővetemény után mértük. Az eltérések az eltérő hozamú fajtákkal is magyarázhatók. Látható, hogy a trágyázatlan kontroll talajá-nak természetes termékenysége még 40 év után is kielégítő termést ad kedvező évjárat esetében.

Istállótrágyázás

A burgonya termések esetében (2004) az istállótrágya-dózisok hatása nem volt következe-tes; a termés nem növekedett a hatóanyaggal. Igaz, az előző évi aszály miatt a talaj tápanyag-tartalma is nagyobb volt. A kukorica-termések (2005, 2006) és a hatóanyag-szintek között már lineáris volt a kapcsolat.

Műtrágyázás

A burgonyára (2004) a 2ekv hatóanyag-szint termésnövelő, a 3ekv már jelentősen termés-csökkentő hatásúnak bizonyult. A kukorica termése (2005, 2006) és a kiadott dózisok között is ugyanez volt megfigyelhető, de jelentős csökkenés nélkül. Kedvező évjáratban a kontroll és a legnagyobb termést adó kezelés között kisebb volt a különbség. Ennek magyarázata az, hogy jobb évben a talaj tápanyagtőkéje jól érvényesül.

Szármaradvány kezelés

Egyik évben alacsonyabb, másik évben semleges hatású volt a termésre, a referencia, csak NPK-kezeléshez képest. Kukorica esetében (2004, 2005) az NPK+k és az NPK+k+b szárma-radvány kezelés semleges hatású volt, míg burgonya esetében (2006) az NPK+k+b kezelés - SzD10%=0,85 mellett - szignifikánsan kisebb termést adott.

A növények tehát eltérően reagálnak a különböző kezelésekre. Ezért, szükséges a növény-enkénti termés-analízist is elvégezni, hogy kiszűrjük az évhatást, és elővetemény-hatást.