• Nem Talált Eredményt

hagyatékából

az­alábbiakban­tíz­olyan­Dobos-szöveget­adunk­közre,­melyeket­az­író,­politikus,­iroda- lom-,­művelődés-­és­közösségszervező­hagyatékában­leltünk:­ezekből­a­publicisztikák- ból­nyolc­olyan­kézirat,­mely­elsőként­itt­jelenik­meg,­kettő­pedig­ma­már­jószerével­fel-lelhetetlen­újságból­származó­kivágat­másolata­(a­2.­és­a­4.­dokumentum).­köszönet Dobosné­Halász­évának,­hogy­a­hagyatékba­betekintést­engedett,­sőt­maga­is­tevőle-gesen­hozzájárult­a­rendszerezéséhez­és­a­kiválogatásához.­a­hagyatékot­(kéziratok, jegyzetek,­ lapszámok,­ kivágatok,­ folyóiratok,­ könyvek­ stb.)­ az­ örökös­ a­ Fórum kisebbségkutató­intézetben­helyezte­el.­a­nyolc­kéziratot­és­a­két­újságcikket­begépel- tük,­az­apró­nyomdai,­gépelési,­stilisztikai­hibákat­jelzés­nélkül­javítottuk,­a­közben­vál- tozott­helyesírási­szabályokat­is­figyelembe­véve.­az­első­dokumentum­1963-ból­szár- mazik,­az­utolsó­1994-ből.­a­számozott­dokumentumok­felépítése:­a­cím­(és­az­esetle- ges­alcím)­alatt­a­szöveg­következik,­a­végén­dőlt­betűkkel­az­írás­adatolása­vagy­jel-lemzése­a­közreadótól­származik,­úgyszintén­minden­olyan­szövegrész,­mely­szögletes zárójelbe­került.­a­szövegeket­kronológiai­sorrendben­közöljük.­a­magyarázatra­szoruló adatokat­–­csak­a­legszükségesebb­esetekben­–­lapalji­jegyzetben­hozzuk.­a­szakiro-dalomra­való­hivatkozások­feloldása­a­dokumentumok­után­található.

röviden­a­hiányokról,­a­hagyaték­hézagairól.­sajnos,­a­hagyatékban­csak­Dobos Lászlóhoz­írt­leveleket­találtunk,­amelyek­tőle­származnak,­azokat­nyilván­a­címzettek vagy­ a­ címzettek­ hagyatékának­ kezelői­ őrzik.­ publikálatlan­ szépirodalmi­ szövegeket vagy­ szövegvariánsokat­ nem­ találtunk.­ ellenben­ megvan­ szerzőnk­Sodrásban című regényének­csaknem­teljes­–­gépelt­–­kézirata,­autográf­ceruza-­és­tolljavításokkal.

Hiteles­szem-­és­fültanú­emlékezik­vissza­arra,­hogy­Dobos­1963-ban­a­csehszlovák írószövetség­harmadik­–­prágai­–­kongresszusán­„nem­csupán­az­irodalmunkról­be­-szélt,­mint­ahogy­a­cseh­és­szlovák­írók­sem­csak­az­alkotás­gondjait­feszegették.­a­fő téma­a­személyi­kultusz­volt,­s­Dobos­László­ennek­néhány­szlovákiai­magyar­vonatko-zását­vetette­fel.­köztük­a­legfontosabbat:­kik­voltak­a­háború­utáni­magyarüldözések valódi­kitervelői,­felelősei?”­(szőke­2005,­116.)­Valamint,­nyilván­a­fentiekre­hivatkoz- va:­„Dobos­László­a­személyi­kultusz­szlovákiai­magyar­vonatkozásairól­tartott­felszóla- lásában­megfogalmazta­a­második­világháború­utáni­magyarellenes­politika­felülvizs- gálásának­és­felelősei­megnevezésének­igényét.”­(popély­2006,­248.)­sajnos,­ilyen­jel-legű­dokumentumot­a­hagyatékban­nem­találtunk,­de­elképzelhető,­hogy­nem­is­volt, mert­a­szerző­szabadon­vagy­jegyzetekből­beszélt,­ez­utóbbi­feltevés­mellett­számos­–

nyilvános­fellépésre­készült­–­jegyzete,­jegyzetfüzete,­feljegyzése­és­vázlata­szól.­a­kér-dés­ ugyanakkor­ továbbra­ is­ foglalkoztatta,­ a­ Csemadok­ iX.­ országos­ közgyűlésén

Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

Tanulmányok

DokumenTumok

(1966­decemberében)­„felveti­a­magyarságot­1945–1948­között­ért­sérelmek­orvos-lását”.­(popély­2006,­263.)

Csak­részben­ismeretlen­az­1979-es­keltezésű­Pályám emlékezete c.­terjedelme-sebb­Dobos-nyilatkozat­(6.­dokumentum),­melyet­minden­bizonnyal­az­irodalmi­szemle kérésére­írt,­a­folyóirat­szerkesztősége­valószínűleg­ezzel­a­–­bátornak­számító­–­felké-réssel­akarta­mozgásba­hozni­és­a­köztudatba­visszahozni­Dobos­Lászlót.­(a­szemle főszerkesztője­ekkor­Duba­gyula­volt,­1979­júniusától­Tóth­László­és­Varga­imre­szer- kesztették:­vagy­valamelyikük,­vagy­mindhármuk­közös­megegyezéséből­született­a­fel- kérés.)­miközben­meglehetősen­problematikus­és­tragikus­a­címadás:­pályája­emléke- zetét­kérni­attól­a­személytől,­aki­akkor­mindössze­49­éves­volt,­s­már­tizedik­éve­hall- gatásra­ítélve­és­kizárva­a­közügyekből.­De,­s­ez­nagyon­jellemző­Dobosra:­visszaemlé-kezésének­még­mindössze­a­közepén­tart,­épp­csak­bodrogközi­őseit­és­gyermekkorát meséli­el,­s­kerek­perec­rátér­a­beneši­dekrétumok­tételes­felsorolására,­a­lakosság- cserére,­a­kitelepítésre,­a­reszlovakizációra,­tehát­a­hontalanság­éveire­–­miként­saj- nos­az­is­jellemző,­hogy­vallomása­csak­cenzúrázva,­az­említett­tételek­nélkül­jelenhe-tett­ meg;­ gyűjteményünkben­ rekonstruáltuk­ a­ kéziratot.­ pályája­ emlékezetét­ Dobos szépen­ átírta­ a­ szlovákiai­ magyarok­ emlékezetére,­ a­ személyes­ helyett­ a­ közügyet választva,­ vagy­ másként­ fogalmazva:­ „ha­ ő­ valamiről­ beszélni­ kezdett,­ az­ mindjárt nagyvonalú­ kezdeményezés­ lett”.­ (Tőzsér­ 2014,­ 78.)­ az­ 1989­ után­ is­ rendületlenül munkálkodó­szerzőről­állapítja­meg­Tóth­László:­„Dobos­László­legfőbb­érdeme,­hogy volt­víziója­a­világról,­s­ezen­belül­szűkebb­és­tágabb­környezete,­közössége­jelenéről és­ jövőjéről,­ s­ hogy­ mert­ és­ tudott­ struktúrákban,­ építményekben­ gondolkodni,­ és összefüggéseiben­merte­és­tudta­látni­és­átfogni­az­egészet.”­(Tóth­2014,­9.)

kuriózum­a­3.­dokumentum,­Dobos­Lászlónak­egy­szlovák­tévéműsorban­elhang- zott­válaszai.­ebben­fontos,­esetenként­napjainkig­érvényes­megállapításokat­tesz:­pél- dául­cáfolja­azt­a­szlovák­aggodalmat,­mely­szerint­a­kisebbségi­magyaroknak­biztosí-tott­jogok­hátrányosan­érintenék­a­dél-szlovákiai­szlovákokat;­amiként­a­kétnyelvűség elvének­biztosítása­a­közigazgatásban,­a­hivatali­érintkezésben­és­a­nyilvános­térben (mindenütt,­ahol­a­kisebbségi­arány­eléri­a­10%-ot)­sem­kötelezné­a­kisebbségek­nyel- vének­ismeretére­„az­egész­államapparátust”;­stb.­megemlítendő­a­szintén­publikálat-lan,­ de­ Dobosnál­ folyton-folyvást­ visszatérő­ témát,­ a­ szűkebb­ pátriáját­ megidéző Szülőföldem – Bodrogköz c.­filmforgatókönyv­is­(9.­dokumentum);­sajnos,­a­hozzá­tar-tozó­ regényrészleteket,­ a­ konkrét­ szépirodalmi­ betéteket­ nem­ sikerült­ felkutatni.­ az Olivér! című­köszöntő­(7.­dokumentum)­szintén­az­írásos­hagyatékból­került­elő,­nyom- tatásban­nem­jelent­meg.­köszönti­a­rangosabb­neves­pályatársat,­de­jó­kritikai­érzék-kel­elmondja­gyengéit­is:­a­lótuszevők­fehér­szigetén­valóban­nem­üti­meg­a­korábbi rácz-novellák­ magas­ színvonalát.­ szomorú­ kordokumentumként­ közöljük­ Dobos Életrajzc.­írását­(8.­dokumentum),­mely­egyszerre­látlelet­és­csendes­vádirat.­közben az­is­jól­látható,­mennyire­visszafogottan,­szinte­tapintatosan­fogalmaz­Dobos.­nem tudjuk,­kinek­a­felkérésére­s­mi­célból­született­ez­a­rövidke­életrajz,­de­szerényen­fel- sorolja­minden­nagyobb­közéleti­s­irodalmi­tettét,­majd­megemlíti:­„két­évtized­vigyázz­-állásban,­lefokozva,­külön­állítva­a­többiektől…”,­s­a­végén­mintha­a­jövőbe­vetett­hite s­derűlátása­is­felsejlene.­a­mellőzés­mélységéből­szól­ez­az­életrajz,­tisztán,­egyértel-műen,­határozottan.­nem­térünk­ki­a­többi­dokumentumra,­hiszen­mindegyik­magáért

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

beszél,­s­beszél­a­szerzőről­és­koráról­is.­a­tisztelt­olvasóra­bízzuk,­mely­Dobos-szöve-ge(ke)t­tartja­fontosnak­–­elolvasásra,­elgondolkodásra,­továbbgondolásra.

az­összeállítás­tárgyi­(szövegbeli)­bizonyítéka­is­kíván­lenni­Dobos­egyik­kortársa­jel- lemzésének:­„Dobos­László­nemcsak­író­és­politikus,­hanem­közíró­is.­s­az­is­a­javá-ból.”­(Tőzsér­2005,­5.)­Hasonlóan­egy­másik­kor-­és­pályatársa­1984-es­véleményéhez:

„Dobos­ eredendő­ irodalompolitikus­ és­ publicista.”­ (koncsol­ 1995,­ 201.)­ s­ tegyük hozzá­Dobos­László­további­fontos­hivatását-szerepkörét,­a­közösségszervezőit­is.

a­ szépíró­ Dobos­ Lászlónak­ életében­ két­ publicisztikai­ gyűjteménye­ is­ megjelent:

2000-ben­ a­Teremtő küzdelem című,­ 2005-ben­ és­ 2006-ban­ pedig­ a­ kétkötetes Évgyűrűk hatalma. Esszék, cikkek, interjúk –­ennek­első­kötetéhez­Tőzsér­árpád­írt­elő-szót­ egy­ író-politikus­ növésterve­ közírásban,­ regényben,­ hazában­ címmel­ (Tőzsér 2005).

itt­ közölt­ dokumentumgyűjteményünkkel­ Dobos­ László­ emléke­ előtt­ tisztelgünk, jövőre,­2020-ban­volna­kilencvenéves.­s­reméljük,­hogy­a­kerek­évfordulóra­ezek­az utókor­számára­megmentett­írások­a­Dobos-híveket­és­-kutatókat­is­inspirálni­fogják.

Csanda Gábor

1.

[„Dénes­Ferenc­főszerkesztői­működése”]*

Bármennyire­is­igyekszem­szabadulni­egy­kellemetlen­érzéstől,­nem­tudok.­Úgy­érzem, hogy­a­párt­egy­fontos­szerve­elé­idéznek,­ahol­hónapokkal­ezelőtt­kifejtett­véleménye- mért­felelősségre­vonnak.­egy­percig­sem­kételkedem­ez­ügyet­intéző­elvtársak­becsü-letességében­és­jó­szándékában,­mégis,­sértő­és­megalázó­már­maga­a­helyzet­is.

őszintén­ gondolt­ és­ mondott­ bíráló­ szavaknak­ ez­ lett­ az­ eredménye:­ kivizsgálás.

Természetesen­a­párt­szerveinek­ez­jogában­áll,­azonban­mindaz,­ahogy­ez­történik­és történt,­felháborító.

az­elmúlt­év­októberében­és­az­ezt­követő­hónapokban­több­alkalommal­bíráltam Dénes­Ferenc**elvtárs­magatartását,­s­e­magatartásból­adódó­módszereket.­e­bíráló szavakat­egyesek­úgy­kvalifikálták,­hogy­személyi­ellentétekről­van­csupán­szó,­ami előbb­vagy­utóbb­úgyis­tisztázódik.­itt­és­ezzel­kezdődik­a­dolgok­meghamisítása.­nem én­voltam­az­első,­aki­bírálta­Dénes­elvtárs­emberekkel­szemben­tanúsított­magatar- tását.­szabó­Béla,­az­Új­szó­egyik­szerkesztője­már­több­mint­két­éve­terjedelmes­levél- ben­figyelmeztette­a­központi­bizottságot­az­Új­szó­szerkesztőségében­kialakult­fullasz- tó­légkörre.­sajnos­–­legalábbis­én­úgy­tudom­–,­figyelmeztetésének­nem­tulajdonítot-

tak­kellő­fontosságot.­azonban­nemcsak­ő,­rajta­kívül­mások­is,­magyar­és­szlovák­elv-*az­írásnak­mi­adtunk­címet.

**1902–1979:­lapszerkesztő,­kommunista­pártfunkcionárius,­parlamenti­képviselő,­az­sZLkp kB­tagja,­1955-től­1968-ig­az­Új­szó­„szerény­képességű”­(Lacza­1998,­385.)­főszerkesztője

Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

társak­ egyaránt­ elmondták­ kritikai­ véleményüket­ Dénes­ elvtárs­ megnyilatkozásairól.

Felelőtlenségnek­és­megtévesztő­manőverezésnek­tartom­azt­a­szándékot,­amely­eze-ket­a­kritikai­megjegyzéseket­személyi­ellentétekre­redukálják.­ennél­többről­van­szó.

az­én­megítélésem­szerint­Dénes­elvtárs­megnyilvánulásai,­magatartása­és­az­általa gyakran­használt­módszerek­olyan­„szellemet”­képviselnek,­amelyek­ma­már­idege-nek,­összeegyeztethetetlenek­a­párt­leninista­légkörével.

Fontosnak­tartom­ismételten­hangsúlyozni­azt­a­tényt,­hogy­nemcsak­én­bíráltam Dénes­elvtársat,­és­a­személyét­ért­bírálatok­távolról­sem­szubjektív­jellegűek.­ez­nem- csak­szimpátia­vagy­unszimpátia­kérdése.­ennek­objektív­okai­és­összefüggései­van-nak.­alapjában­a­személyi­kultusz­és­a­dogmatikus­gondolkodás­elleni­harc­részéről van­szó,­amely­a­párton­belül­végbement­folyamat­törvényszerű­következménye.

engedjék­ meg­ az­ elvtársak,­ hogy­ a­ Dénes­ elvtárs­ személyét­ ért­ bírálatok­ okát magyarázva­felhívjam­figyelmüket­egy­igen­fontos­tényre.­a­felszabadulást­követő­tizen-nyolc­év­alatt­itt­felnőtt­egy­fiatal­magyar­értelmiség.­igaz,­hogy­ezeknek­a­fiataloknak nincsenek­különösebb­forradalmi­érdemeik,­nem­vehettek­részt­a­párt­illegális­munká- jában,­nem­harcolhattak­fegyverrel­kezükben­ezért­a­rendért.­egyetlen­érdemük­és­sze-rencséjük,­hogy­már­ennek­a­rendszernek­a­neveltjei.­ennek­a­rendnek­eszméjét­és levegőjét­szívhatták­magukba.­megalakulásától­kezdve­tagjai­és­funkcionáriusai­vol-tunk­az­ifjúsági­szövetségnek,­innen­kerültünk­a­pártba­is.­egyszóval­a­szocializmus nevelt­és­érlelt­bennünket­emberré.

a­Dénes­elvtárs­személyét­ért­bírálatok­hátterében­ez­a­tény­áll.­Fiatal,­de­idősebb kommunisták­is­szembefordultak­egy­merev,­dogmatikus­magatartással.­Látszatra­itt nevekről,­ személyekről­ van­ szó,­ de­ ezen­ túlmenően­ a­ kommunista­ magatartás,­ az emberekhez­és­dolgokhoz­való­viszony­differenciálódása­megy­végbe.

a­továbbiakban­szeretnék­leírni­néhány­tényt,­amelyek­első­látásra­szubjektív­jelle- gűek­ugyan,­de­mégiscsak­rámutatnak­a­dolog­objektív­összefüggéseire.­Dénes­elvtár-sat­tisztelem­és­becsülöm­mint­a­párt­érdemes­harcosát.­ő­maga­bizonyíthatja­azt, hogy­ személyesen­ felkerestem­ és­ a­ számomra­ összetettnek­ látszó­ dolgokban­ taná- csát,­véleményét­kértem.­ő­maga­írásban­és­szóban­többször­nyilatkozott­rólam­elis-merőleg.­sajnos­ez­a­jó­viszony­fokozatosan­megromlott.

Hol­ és­ mivel­ kezdődött?­ Véleményem­ szerint­ felelőtlen­ véleménynyilvánításaival.

Dénes­elvtárs­szívesen­mondott­véleményt­írókról,­illetve­egyesek­magatartásáról.­ez rendben­van,­hisz­ez­elv­alapjában­joga­és­kötelessége.­a­baj­ott­és­azzal­kezdődött, hogy­az­írók­jelentős­részéről­mondott­vélemények­megbélyegzőek.

Ha­jól­emlékszem,­három­évvel­ezelőtt­a­helységnevek­ügyében­írásban­fordultunk a­párt­központi­bizottságához.­röviddel­ez­után­megbeszélésre­jöttünk­össze,­amelyen Bacílek,­ Lenárt,­ Lőrincz,­ Lúčan,­ Dénes,­ širokay,­ Jacoš­ elvtársak­ és­ az­ Írószövetség magyar­szekciójának­kommunistái­vettek­részt.­e­megbeszélésen­alapjában­a­fiatal magyar­írók­beadványa­igazolódott.­Lenárt­elvtárs­zárszavában­egyebek­között­ezeket mondta:­„a­magyarlakta,­illetve­a­vegyes­lakosságú­falvak­és­városok­helységneveinek írását­illetően­a­helyzet­jelenleg­ilyen:­létezik­a­hagyományos­elnevezés­(magyar)­és­egy új,­ ami­ rendszerint­ szlovák.­ Véleményem­ szerint­ mindkettőt­ respektálni­ kell.­ Hogy aztán­ezt­egyes­szerkesztőségek­hogyan­oldják­meg­és­hogyan­praktizálják,­az­már­az ő­dolguk.”­ez­azt­jelenti,­hogy­a­helységnevek­írását­illetően­a­kétnyelvűség­elvét­szö-gezte­le­Lenárt­elvtárs.­Véleményünk­szerint­reális­és­elfogadható­megoldás.­a­vitát­és

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

a­zárszót­végighallgatta­Dénes­elvtárs­is.­reméltük,­hogy­ezzel­a­dolog­elintézést­nyert, és­a­megbeszélés­alapján­a­kétnyelvűség­elvét­érvényesíthetjük­a­helységnevek­írásá- ban.­Dénes­elvtárs­egy­más­határozatra­hivatkozva­nem­respektálta­a­párt­vezető­sze-mélyiségeinek­ezt­a­javaslatát,­továbbra­is­szlovákul­írt­minden­helységnevet,­ami­éles ellenhatást­váltott­ki­a­magyar­dolgozók­körében.­(érdekes­megjegyezni,­hogy­ma­pél-dául­a­helységneveket­a­kétnyelvűség­szellemében,­sokszor­következetlenül­magyarul írja­az­Új­szó.)­no­de­az­egész­történet­nem­ezért,­hanem­a­következőkért­fontos:­e beadvány­és­e­megbeszélés­után­Dénes­elvtárs­külön­kötelességének­tartotta,­hogy­a beadvány­szerzőit­és­aláíróit­megbélyegezze.­akkor­még­jó­viszonyban­voltam­vele,­és bizalmasan­korholt:­„sohasem­hittem­volna,­hogy­te­is­a­nacionalisták­közé­keveredj.”

mentegetni­és­magyarázni­kezdtem­társaimat.­ő­erre­azt­válaszolta:­„Veszélyes­nacio-nalisták,­különösen­mács,­és­Turczelről­sem­hittem­volna,­hogy­ilyesmire­képes.­Ha velük­tartasz,­rossz­úton­haladsz.”­sajnos­nem­vélekedett­kedvezőbben­a­fiatal­magyar kommunista­írók­egyikéről­sem.

„nacionalisták­vagytok.”­olyan­bélyeg­ez,­amit­meggondolatlanul­nem­lehet­oszto-gatni.­e­kérdéskomplexum­végső­képlete­tehát­ez­volt:­eltért­a­véleményünk­a­Dénes elvtárs­véleményétől,­illetve­ellentmondtunk­neki,­nacionalisták­lettünk.

e­magatartás­része­volt­az­az­abszurd­helyzet­is,­hogy­fiatal­írókat­éveken­keresztül kitiltott­az­Új­szóból.­Voltak­évek,­amikor­pl.­mács­József,­Bábi­Tibor,­Dénes­györgy, gyurcsó­istván­nem­írhatott­az­Új­szóba,­egyszerűen­feketelistára­kerültek.­nem­aka- rom­menteni­és­takargatni­a­fiatal­magyar­írók­esetleges­hibáit­és­vitatható­megnyilvá-nulásait.­Hisz­a­keresés,­a­kutatás­magában­hordja­a­tévedés­lehetőségét­is,­de­ha­a véleménykülönbségeket­és­a­kommunisták­között­felmerült­nézeteltéréseket­így­akar-juk­megoldani,­hogy­kizárjuk­„a­kellemetlen”­embereket­a­pártsajtó­hasábjairól,­hova jutunk?­Hisz­ez­kasztrendszerre­emlékeztet.­ez­azt­jelenti,­ha­én­úgy­gondolkodom, mint­Dénes­elvtárs,­jó­kommunista­vagyok,­ha­nem,­nacionalista­lettem,­akinek­nincs helye­a­pártsajtóban.

Vagy­egy­másik­példa.­a­Csehszlovák­kommunista­párt­megalapításának­negyvene-dik­évfordulóját­a­magyar­irodalmi­lap,­az­irodalmi­szemle­is­méltóképpen­igyekezett megünnepelni.­egy­egész­számot­szenteltünk­ennek­az­évfordulónak.­irodalmi­szöve- gen­kívül­erre­állítottuk­be­a­lap­grafikai­anyagát­is­oly­módon,­hogy­közöltük­a­párt­har-cát­ábrázoló­kommunista­plakátok­egész­sorozatát­1921-től­napjainkig.

a­szám­megjelenése­után­Dénes­elvtársat­felhívtam­telefonon,­és­véleményét­kér-tem.­a­válasz­az­volt:­lehordott­nacionalistának,­revizionistának,­opportunistának­és nem­tudom­mi­minden­rossznak.­elhangzott­az­általa­sokat­hangoztatott­vád­is:­„nem vagytok­elég­pártosak,­nem­nézitek­a­dolgokat­a­párt­szempontjából,­nem­elég­politi- kus­az­irodalmi­szemle…­stb.”­azt­kérdeztem­Dénes­elvtárstól,­végigolvasta-e­a­szá-mot?­azt­felelte:­„nem,­csak­átlapoztam,­de­nekem­ez­elég,­hogy­véleményt­alkossak.”

kértem­ az­ Írószövetség­ titkárságát,­ krno­ elvtársat,­ értékeljék­ ki­ az­ irodalmi szemlének­a­szóban­forgó­számát.­Ha­hibáztam,­mondják­meg,­de­a­konkrét­anyag,­ne az­elfogult­indulat­alapján.­megtették,­a­végeredmény­természetesen­másként­hang-zott,­mint­a­Dénes­elvtárs­ítélete.

egy­más­példa.­az­elmúlt­év­október­elején­az­Új­szó­szerkesztősége­összehívta levelezőinek­ az­ aktíváját,­ ahová­ szerencsétlenségemre­ engem­ is­ meghívtak.

Hozzászólásomban­kifejtettem­véleményemet­az­Új­szóról,­ami­kritikus­volt.­az­aktíva

Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

zárszavát­Dénes­elvtárs­tartotta,­s­anélkül,­hogy­objektívan­kvalifikálta­volna­hozzászó-lásomat,­nekem­rontott­és­személyeskedve­ledorongolt.­nagyon­bántott­a­dolog.­Így okoskodtam:­vagy­hagyom,­és­nem­ártom­magam­többé­a­dolgokba,­vagy­pedig­próbá-lom­ tisztázni­ és­ megmagyarázni­ őszinte­ szándékomat.­ nem­ hagyhattam­ annyiban.

elmentem­Lenárt­elvtárshoz,­és­elmondtam­neki­a­dolgot.­arra­kértem:­Tekintettel­arra, hogy­ az­ aktíva­ egész­ anyaga­ magnószalagon­ van,­ kérem,­ hallgassák­ meg­ az­ aktíva egész­ anyagát,­ köztük­ az­ én­ hozzászólásomat,­ valamint­ Dénes­ elvtárs­ zárszavát.

méltatlannak­és­megalázónak­tartottam­azt­a­módot,­ahogy­hozzászólásomat­letorkol-ták.­Hasonló­kéréssel­fordult­a­kB-hoz­pathó­károly­is,­aki­ugyan­egy­szót­sem­szólt­a fent­említett­aktíván,­de­hasonló­sorsra­jutott,­mint­én.­Lenárt­elvtárs­megígérte,­hogy a­dologgal­érdemben­foglalkoznak,­lefordítják­a­hozzászólásokat,­s­néhány­nap­múlva meghívnak­bennünket,­ahol­a­dolgot­szemtől­szemben­tisztázzuk­majd.

sajnos­erre­a­mai­napig­nem­került­sor.­az­egészből­csak­annyi­lett,­hogy­Lúčan­elv- társ­két­alkalommal­felhívott­telefonon­és­közölte­velem,­hogy­egy­hét­múltán­a­meg- beszélt­találkozó­létrejön.­értem­is,­meg­nem­is.­Tudom,­hogy­a­pártapparátus­a­kong-resszus­előkészületeivel­volt­elfoglalva,­s­közben­személyi­változások­is­történtek.­De hát­akkor­is.­Dénes­elvtársnak­joga­van­durván­belegázolni­a­másik­becsületébe­és önérzetébe,­nekem­egy­év­múltán­annyi­lehetőségem­sem­volt,­hogy­felelős­elvtársak jelenlétében­elvtársiasan­kvalifikáljuk­a­történteket.­a­gyakorlatban­ez­azt­jelenti:­aki- nek­jobb­a­helyzeti­pozíciója,­annak­feltétlenül­igaza­és­előnye­van­ugyanannak­a­párt- nak­egy­másik­tagjával­szemben.­ez­az­eset­pontosan­ezt­igazolja.­ez­egy­újkori­kiski-rálykodás,­ami­az­elmúlt­évtizedek­érdemeiből­él.­mi­mást­tudjak­gondolni­ezekről?

és­a­folytatás?­Dénes­elvtárs­választói­kerülete­a­Terebesi­járás.­gyakran­ellátogat kistárkányba,­ahol­én­is­töltöm­szabadságomat.­az­elmúlt­év­karácsonyán­a­falu­egyik vezető­elvtársa,­aki­engem­jól­ismer,­azt­kérdezte­tőlem:­mi­van­közted­és­Dénes­elv- társ­között?­egynéhány­kérdésben­összekülönböztünk­–­válaszoltam.­ezek­után­az­ille- tő­elvtárs­elmondta,­hogy­a­falu­papjánál­poharaztak­néhányan,­aki­különben­reformá- tus­esperes,­és­Dénes­elvtárs­a­jelenlévőktől­„melegen”­érdeklődött­otthon­viselt­dol- gaimról.­nem­vagyok-e­nacionalista,­ha­hazamegyek?­apám,­akit­különben­személye- sen­ismer,­nem­nacionalista-e?­az­elvtárs,­aki­ezt­nekem­elmondta,­nagyon­kért,­hall-gassak­minderről,­mert­neki­ebből­kellemetlensége­lehet.

mérhetetlenül­felháborított­a­dolog.­kritikai­megjegyzéseimnek­ez­lett­a­folytatása.

annak­ellenére,­hogy­Dénes­elvtárs­néhány­évvel­ezelőtt­igen­kedvezően­vélekedett rólam,­nyomoz­utánam,­foltokat­keres­rajtam,­méghozzá­alattomos­módon­és­nem­is akárhol­„káderez”,­hanem­a­kálvinista­esperesnél.­ez­év­januárjában­mindezt­elmond-tam­Biľak­elvtársnak,­és­ismét­kértem,­hogy­elvtársiasan,­szemtől­szembe­tisztázzuk­a dolgokat­a­párt­központi­bizottságán­Dénes­elvtárs­jelenlétében.­Biľak­elvtárs­elítélte ezt­a­módszert,­és­megígérte,­hogy­tudtára­adja­ezt­Dénes­elvtársnak­is.­sajnos­az­álta- lam­kért­konfrontációra­ezúttal­sem­került­sor.­Láthatják­az­elvtársak,­hogy­nézetelté- réseimmel­nem­szaladtam­az­utcára,­ott­és­azok­előtt­akartam­azt­tisztázni,­akik­a­leg-hivatottabbak­erre.­nem­sikerült.­Viszont­ismerjék­el­az­elvtársak,­hogy­ilyen­rendőrségi módszerek­mellett­nem­mehettem­el­szótlanul.

közben­sor­került­az­Írószövetség­szlovákiai­konferenciájára,­ahol­Biľak­elvtárs­és­a konferencia­előtt­dogmatikusnak­bélyegeztem­Dénes­elvtárs­írókkal­és­az­egész­iroda-lommal­szemben­tanúsított­magatartását.

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

aztán­megjelent­egynéhány­cikk­az­Új­szóban­a­magyar­iskolaügy­hibáiról.­Többek között­Dénes­elvtárs­is­kifejtette­véleményét.­az­alábbiakban­idézem­írásomnak­azt­a részét,­amelyet­az­Írószövetség­kongresszusán­elmondott­hozzászólásomban­kiemel-tem:­„és­most­itt­van­ez­a­levél.­nem­ismerem,­nem­olvashattam,­nem­tudom,­mivel vádolnak.­idős­kommunistáknak,­harcostársaknak­joguk­van­védeni­Dénes­elvtársat.­a proletár­szolidaritás­megnyilvánulásának­is­tekinthető­ez.­De­ugyanakkor­valami­más-nak­is.­nem­nyomozok,­nem­vádolhatok,­viszont­engedtessék­meg,­hogy­felébresztett

aztán­megjelent­egynéhány­cikk­az­Új­szóban­a­magyar­iskolaügy­hibáiról.­Többek között­Dénes­elvtárs­is­kifejtette­véleményét.­az­alábbiakban­idézem­írásomnak­azt­a részét,­amelyet­az­Írószövetség­kongresszusán­elmondott­hozzászólásomban­kiemel-tem:­„és­most­itt­van­ez­a­levél.­nem­ismerem,­nem­olvashattam,­nem­tudom,­mivel vádolnak.­idős­kommunistáknak,­harcostársaknak­joguk­van­védeni­Dénes­elvtársat.­a proletár­szolidaritás­megnyilvánulásának­is­tekinthető­ez.­De­ugyanakkor­valami­más-nak­is.­nem­nyomozok,­nem­vádolhatok,­viszont­engedtessék­meg,­hogy­felébresztett