• Nem Talált Eredményt

a­valószínűleg­2008-ben­történt­káreset­után­a­szobrot­s­az­oszlopot­is­bevitték­az­egy-kori­tsz-telep­udvarába,­amely­ma­góra­gyula­agrárvállalkozásának­ad­otthont.­először a­szoboralak­került­felújításra­valamikor­2011­környékén­egy­nyitrai­restaurátor­által, amelyet­az­ebedi­származású­páldi­József14 finanszírozott.­a­fej­és­a­kéz­rögzítése­mel- lett­savval­kezelték,­eltávolítva­róla­egyúttal­a­színezést­is.­góra­elbeszélése­által­nyer-hető­betekintés­ebbe­a­folyamatba,­amelyben­a­Szent Jánoshoz­fűződő­családi­kötelék jelenik­meg­fő­motivációként:

„Hogy ne legyen ott, akkor no most mit fogunk vele kezdeni, akkor behoztuk mi a telep-helyünkre. Ott volt letéve, és mivel a Páldi Józsinak az örökösei állították valaha ezt a szobrot, (...) mivel a családban volt, akkor valahogy ezt a problémát jó lenne megoldani.

Abba az időbe voltak itt őneki lovai, és akkor lovakkal, arab tenyészet volt, és akkor valahogy egy nyitrai restaurátor – szintén lovas – is itt volt, és akkor ezt a témát neki fölvetette. A szobor itt volt nálunk, megnézte, oké, ő vállalja.”

a­helyi­diskurzusok­a­telepi­elhelyezést­követően­erősödtek­fel­először,­amikor­is­a­szo-bor­hiányát­észrevevők­elkezdtek­tudakozódni­a­holléte­felől.­a­találgatások­s­a­biztos információk­ egy­ ideig­ folyamatosan­ keveredtek­ a­ közbeszédben,­ de­ ezek­ még­ nem okoztak­feszültségeket:

„(…) szájhagyomány útján mindig megtudott valamit az ember, aztán kiderült, hogy ott van gyakorlatilag a JRD-be, az udvarba valahol elraktározva, úgyhogy védett helyen van, aztán csak idő kérdése volt, hogy valami talpazatot meg akaratot találjanak rá.”

az­események­alakulása­végül­úgy­hozta,­hogy­góra­gyula­vállalta­magára­az­oszlop­rend- betételének­megszervezését­úgy,­hogy­előtte­nem­fűzte­különösebb­említésre­méltó­kap-csolat­a­Szent Jánoshoz.­„Tételmondata”­arról,­hogy­elsősorban­mi­motiválta,­a­helyi­iden-titásra­vonatkozik:­„Ha már egyszer (…) az 1760-as évektől ez ott állt, akkor már próbál-junk tenni azért, hogy még valameddig ott álljon.”­a­renoválást­a­nyergesújfalusi­illetősé-gű­kőfaragó,­Varga­B.­kálmán­végezte,­amely­a­tisztításon­kívül­az­oszlop­felső­rétegeinek óvatos­lecsiszolásából­állt,­ill.­emiatt­a­betűket­kissé­mélyebbre­kellett­vésni.

ugyanakkor­ezen­a­ponton­a­diskurzusokban,­ahogy­akkoriban,­úgy­most­is­kitapint-hatóak­eseti­feltételezések­arról,­hogy­a­renováltatókat­kényszer­vagy­akár­önös­érdek

14 a­nevezett­személy­évek­óta­külföldön­él,­s­habár­próbáltam­vele­felvenni­a­kapcsolatot, végül­sikertelen­volt­a­kísérletem,­így­az­ő­motivációiról,­s­a­családi­kötelék/motiváció­vizs-gálatáról­le­kellett­mondanom.

Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

is­motiválta.­Így­pl.­míg­egyikük­„valakinek a nyomására”­cselekedett,­addig­a­másikat mások­ állandóan­ „pöckölték”,­ hogy­ vállalja­ magára­ a­ feladatot.­ Teljesen­ kibontott magyarázatot­nem­találtam,­de­a­feltételezések­megléte­kétségtelen.

a­két­újíttató­részéről­már­az­oszlop­2014.­évi­elkészítése­előtt­felmerült­a­gondolat, hogy­az­eredeti­hely­„veszélyes”.­egyes­pletykák­szerint­egyébként­is­szándékos­kár­-okozás­állt­a­Szent János kidőlése­mögött,­míg­más­esetekben­az­egyre­növekvő­gép-kocsiforgalmat­tartották­kockázatosnak. amikor­a­faluban­elterjedt­az­a­hír,­hogy­a­kis-emlék­ megóvása­ érdekében­ nem­ az­ eredeti­ helyen,­ hanem­ mintegy­ 700­ méterrel délebbre,­ a­ tsz-telep­ bejárata­ mellett­ szeretnék­ felállítani,­ góráék­ szándéka­ lassan növekvő­ ellenállásba­ ütközött.­ az­ interjúkból,­ valamint­ az­ akkori­ megfigyeléseimből világosan­látszott,­hogy­az­érdekeltek­véleménye­a­„menjen a helyire”­felszólításban összegezhető,­míg­a­renováltatókat­a­közbeszéd­a­kisemlék­„kisajátításával”­vádolta.

górával­többen­személyesen­is­beszéltek:

„Mentem a Gyuszihoz, és ott megláttam, hogy ott van a Szent Jánosnak az a hosszú köve, amin rajta volt. Mondom neki, hogy te, hát hol a János? Hát hogy azt fölújíttatják vagy nem tom mit csinának, és majd a JRD udvarba bekerítik és majd oda fölállítják.

(…) Mer hogy nem lehet oda kitenni, mer a vandálok majd ledöntik meg nem tom mi.

Mondom neki Gyuszi, annak nem a JRD udvarba meg nem tom hol van a helye, hanem ott van a helye, ahol van.”

a­diskurzusokban­górára­nyomást­helyeztek­azáltal­is,­hogy­a­többek­által­megfogalma-zott­„vád”­szerint­„ki akarta sajátítani”­a­szobrot,­amelyet­ő­ugyanakkor­egyértelműen elvet­és­komolytalannak­tart­mindmáig.­s­habár­mindenki­számára­nyilvánvaló­volt, hogy­ő­volt­a­másik­finanszírozó,­egyes­elszigetelt­vélemények­kifogásolták­azt­is,­ami-kor­neve­újíttatóként­rákerült­az­oszlopra.

a­tiltakozás­ettől­függetlenül­egy­idő­után­elkezdett­szervezett­formát­is­ölteni.­egy idős­ hívő,­ aki­ gyakorlatilag­ a­ renoválási­ eseménysor­ harmadik­ főszereplőjévé­ vált, szabó­magda,­a­kezdeti­hangulatkeltés­(„Kicsit fölkevertem a falut is, mérgelődtem mindenkinek.”) után­aláírásgyűjtésbe­kezdett.­mikor­20­ebedi­már­nevét­adta­a­tiltako-záshoz,­s­a­páldi­család­részéről­is­jóváhagyták­az­eredeti­helyre­történő­visszaállítás ötletét,­a­kérdés­eldőlt.­szabó­motivációja­alapvetően­vallásos,­ill.­a­vallási­tiszteletben gyökerezett:­„Csak azért, hogy a szentek iránt, hit iránti becsület, emberség, más nincs.

Nem tetszett nekem, hogy nem becsülik meg.” saját­bevallása­szerint­korábban­legfel-jebb­felszínes­kapcsolatot­ápolt­a­Szent Jánossal,­míg­2016­óta­a­szobor­környékének legfőbb­gondozójává­vált.

2016-ra­alakultak­ki­a­szobor­visszaállításának­feltételei,­s­végül­ugyan­az­eredeti helyszínen,­de­az­országúttól­kissé­beljebb­helyezték.­ismét­csak­a­diskurzusok­szintjén ez­az­egyetlen­olyan­kérdés,­amelyet­utólag­is­sérelmeznek­az­emberek,­mivel­sokak szerint­a­talaj­lejtése­miatt­nem­emelkedik­ki­az­objektum­(„leültették”,­„nem látható”), ugyanakkor­ez­a­probléma,­noha­ugyancsak­a­térbeli­pozícióra­vonatkozik,­már­nem generál­nyílt­konfliktusokat.

a­szobor­újraszentelése­2016.­május­16-án,­vagyis­a­nepomuki-ünnepnapon­tör-tént,­amelyet­nyilvánvalóan­tudatosan­határoztak­meg­a­szervezők.­ez­lényegében­az

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

eseménysor­egyetlen­pontosan­azonosítható­dátuma.15 a­plébános­ekkor­volt­aktív­sze-replője­a­folyamatnak­a­rítusok­során,­valamint­a­szervezésből­is­kivette­a­részét.­az ebedi­templomban­tartott­misét­nepomuki­szent­Jánosnak­szentelték,­s­ebből­kifolyó-lag­ a­ prédikáció­ is­ a­ szentről­ szólt.­ ezt­ követően­ a­ hívők­ egy­ része­ kiment­ a­Szent Jánoshoz.­az­újraszentelés­nagyjából­bő­20­percig­tartott:­a­bevezető­ének,­ahogyan­a záróének­is,­a­szenthez­szólt,­e­kettő­közt­egy­zarándokének­hangzott­el,­ill.­maga­a megáldás­liturgiája­történt­meg­az­áldások­könyvéből.­az­eseményen­felszólalt­góra gyula,­aki­a­felújításról­számolt­be,­szabó­magda­pedig­ünnepi­beszédet­mondott,­de jelen­volt­a­helyszínen­Varga­B.­kálmán­is,­akit­be­is­mutattak­a­mintegy­50­fős­gyüle-kezetnek.­az­újraszentelésről­két­lapban,­a­reményben16s­a­párkány­és­Vidékében17 jelentek­meg­rövid­beszámolók.

3. kép.­a­szobor­újraszentelése­2016.­május­16-án

Fotó:­könözsi­istván,­2016

15 mivel­akkor­még­csak­ritkán­voltam­jelen­a­faluban,­s­nyilvánvalóan­a­jelen­tanulmány­alap- ját­jelentő­kutatás­sem­folyt,­nem­tudtam­részt­venni­az­eseményen.­a­leírást­beszélgetőtár-saim­elbeszélése­alapján­készítettem.

16 Hogy­ az­ utódok­ se­ feledjék­ el...­ könözsi­ istván­ képriportja.­ remény,­ 2016/25,­ 5.­ p.

http://remeny.sk/archivum/files/remeny_2016-25_korrekturazott.pdf (hozzáférés­ ideje:

2019.06.25.)

17 megújult­az­ebedi­nepomuki­szent­János­szobor­/­obnovená­socha­sv.­Jána­nepomuckého v­obide.­párkány­és­Vidéke­2016/10,­7.­p.­https://issuu.com/parkanyesvideke/docs/noviny _s__ao_10-2016/7 (hozzáférés­ideje:­2019.06.25.)

Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

Látható,­hogy­a­renoválási­folyamatot­az­emberek­java­része­passzívan­szemlélte­(leg-feljebb­ néhányan­ szerepeltették­ az­ aláírásukat­ a­ petíciós­ íven),­ ám­ ennek­ ellenére kommentálták,­beszédtémává­tették,­s­ezen­belül­góra­s­az­ebedi­esetben­a­szervez-kedő­idős­asszony­szerepelnek­úgy,­mint­akik­„sokat tudnak”.­a­kutatás­során­szinte kivétel­nélkül­mindenki­e­két­személyhez­akart­engem­küldeni,­míg­önmagukat­úgy határozták­meg,­mint­akik­„nem tudnak sokat”.­a­másik­újíttató­egyfajta­hallgatólagos konszenzus­folytán­kiesik­ebből­a­körből,­ahogyan­a­két­kőfaragó­s­a­plébános­is­–

annak­ellenére,­hogy­mindannyian­többé-kevésbé­aktív­szerepet­vállaltak­a­folyamat- ban.­nem­egyszerű­biztos­és­pontos­választ­adni­arra­a­kérdésre,­hogy­az­ebedi­eset-ben­minek­a­számlájára­írható­ez­a­szelekció­–­már­csak­azért­sem,­mert­a­helyiek válaszai­általában­annyira­„automatikusak”­s­mentesek­a­reflexiótól,­hogy­leginkább csak­közvetve­következtethetünk­az­okokra.­a­kőfaragók/restaurátorok­esetében­nyil-vánvalóan­számolnunk­kell­azzal­a­körülménnyel,­hogy­nem­helyi­személyekről­van­szó, s­még­ha­a­nyergesújfalusi­szakemberről­elvétve­tudja­is­valaki,­hogy­kicsoda,­a­nyitrai ember­esetében­ez­már­semennyire­sem­áll­fenn.­mindez­aligha­lehet­meglepő,­s­gya- korlatilag­minden­olyan­szakrális­kisemlék­állíttatásánál/újíttatásánál­fennállhat,­ame- lyet­helyileg­nem­ismert­kőfaragók­készítettek­el.­a­plébános­az­újraszentelés­esemé-nye­kapcsán­lépett­fel­aktív­szereplőként,­de­ez­az­epizodikus­szerepkör,­úgy­tűnik,­nem volt­elég­ahhoz,­hogy­a­„sokat­tudók”­körébe­sorolják.­Végül­maga­a­másik­újíttató, páldi­József­az­elmúlt­évtizedben­csak­ritkán­jelent­meg­a­faluban,­s­azóta­is­huzamo-sabb­ideje­külföldön­tartózkodik,­így­kissé­talán­megfoghatatlan­a­helyiek­számára.

mit­jelent­azonban­ez­a­„sokat­tudás”?­aligha­minősíthető­meglepőnek,­hogy­a­helyi diskurzusban­nincs­pontosan­meghatározva­a­szókapcsolat­jelentése.­egyaránt­lehet úgy­érteni,­hogy­a­renoválásra­és­a­szobor­történetére­is­vonatkozik,­s­noha­gyorsan kiderül,­hogy­valójában­csak­az­előbbiről­van­szó,­a­jelentés­valamilyen­nehezen­meg- fogható­„elcsúszása”­miatt­olyan,­mintha­a­két­érintett­személy­a­szoborról­való­speci-ális­ tudás­ birtokában­ volna.­ Láthattuk,­ hogy­ mindketten­ a­ többéves­ folyamat­ során kerültek­először­szorosabb­kapcsolatba­a­kisemlékkel,­tehát­semmiképp­sem­lehet­azt állítani,­ hogy­ ez­ a­ kapcsolat­ hosszú­ évtizedekre­ nyúlna­ vissza.­ Valószínű,­ hogy­ itt­ a szakrális­kisemlékek­és­gondozóik/ápolóik­közti­sajátos­kapcsolat­egy­variánsával­van dolgunk,­amely­kapcsolat­a­gondozás­egyszerű­technikai­jelentésén­túl­valamiféle­járu-lékos­jelentéstulajdonítást­is­maga­után­von,­amelyben­a­gondozó­s­a­gondozott­tárgy között­mély,­de­verbálisan­nem­különösebben­definiált­köteléket­feltételez.

Végül­mindenképpen­adja­magát­a­kérdés,­vajon­a­renoválási­folyamat­során­meg-nyilvánuló­közösségi­figyelem­változtatott-e­valamit­a­Szent Jánostiszteletén?­2008 előtt­ legfeljebb­ néhány­ mécses­ égett­ a­ helyszínen,­ 2016-tól­ fogva­ azonban­ szabó magda­ mindig­ virágokat­ ültet­ ki,­ s­ rendszeresen­ gondozza­ a­ szobor­ környezetét.

esetenként­más­helyiek­is­visznek­ki­virágot,­gyertyát,­s­lekaszálják­a­füvet,­ill.­egy­sze- mély­két­hársfacsemetét­ültetett­el.­mindenképpen­fontos­kiemelni­azt­is,­hogy­a­fölújí-tás­emléke,­még­ha­minden­részletében­nem­is,­de­nagy­vonalakban­élénken­élő­emlék beszélgetőtársaimnál,­ amely­ a­ szobor­ ismertetett­ jelentésmezője­ s­ a­ lakosság­ egy részét­megmozgató­tiltakozás­tekintetében­könnyen­megérthető.

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

4. kép.­a­felújított­nepomuki-szobor­és­környéke

Fotó:­Vataščin­péter­2018

„Volt szervezkedés. Volt közösségi élmény úgymond, hogy kicsik és nagyok is egyaránt, ahogy a képeken is látható, azért csak megjelentek és megmutatkozott ez az összefo-gás.”

„Előtte hogy mennyire volt az gondozott, mert így az emlékeimbe nem maradt meg, hogy nomost mi azt annyira láttuk volna. Tehát most, most lehet, hogy ez azért van, merthogy máshol áll, de biztos észrevettük volna, hogy ha az olyan gondozott szobor lett volna. (…)­A Szent János inkább [azóta­van­meg­az­emlékeimben]­mikor elkezdő-dött ez a felújítás.”

Záró­gondolatok

mivel­jelen­esetben­egy­szlovákiai,­de­főként­magyarok­által­lakott­faluról­van­szó,­ezért adhatja­magát­a­kérdés,­hogy­a­nepomuki-szobornak­a­lokális,­vallási­és­esetleg­szub-jektív­jelentősége­mellett­van-e­bármilyen­etnikai/nemzeti­jelentésmezője?­a­kutatás során,­de­az­azt­megelőző­években­sem­találkoztam­azzal,­hogy­egy­ilyen­jelentés­rele-váns­lett­volna­az­objektum­esetében.­mindez­annak­ellenére­van­így,­hogy­számos

körülmény­(pl.­forgalmas­főút­melletti­lokáció,­jól­látható­magyar­fölirat,­magyar­több-Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

ségű­falu,­viszonylagosan­aktív­közösségi­figyelem)­adhatna­etnikai­töltetet­ennek­a szakrális­ kisemléknek.­ ennek­ fényében­ azt­ a­ kérdést­ kell­ feltennünk,­ hogy­ akkor viszont­miért­nincs­meg­ez­a­jelentésmező?­pontos­választ­vélhetően­csak­akkor­kap-hatunk,­ ha­ megfelelő­ számú­ olyan­ konkrét,­ mikroszintű­ esettanulmánnyal­ rendelke-zünk­ majd,­ amelyeknél­ az­ etnikai­ dimenzió­ elsődleges­ fontosságú.­ Csakis­ a­ helyi közösségi­mechanizmusok­összehasonlítása­vezethet­eredményre­ezen­a­téren­–­ami egyúttal­jelzi,­hogy­komoly,­eleddig­feltáratlan­(vagy­nem­teljesen­feltárt)­mélységei­van-nak­a­szakrális­kisemlékek­kutatásának.

a­bemutatott­anyag­és­eset­jó­példa­arra­is,­ahogyan­a­vallás,­pontosabban­annak materiális­megjelenése­alakítja­és­tematizálja­a­helyiek­figyelmét,­diskurzusait,­s­mind- ezt­úgy,­hogy­közben­egyfajta­normakontrollra­is­sor­kerül.­katarína­nádaská­egy­erdő-háti­ falu­ vallási­ életének­ vizsgálatakor­ mélyebben­ kitért­ arra,­ hogy­ mind­ a­ verbális, mind­a­nem­verbális­helyi­kommunikációban­rejlenek­ún.­territoriális­gesztusok,­ame-lyek­által­a­térszerkezet­és­-elrendezés­(pl.­a­templomi­ülésrend)­valamilyen­rögzített,­a konszenzus­által­szentesített­formát­nyer­(nádaská­2008).­az­ebedi­eset­talán­leglé-nyegesebb­része­is­hasonló­gesztusra­vonatkozott,­ugyanis­a­helyiek­érzékelésében­a Szent János áthelyezésével­a­tér­alapstruktúrája­változott­volna­meg.­megkockáztat­-ható,­hogy­a­térstruktúra­„védelme”,­noha­természetesen­nem­választható­el­tőle,­de valamilyen­módon­erősebbnek­bizonyult­a­vallásos­motivációnál­a­közösség­szintjén.

itt­szeretnék­utalni­arra,­hogy­a­szakrális­kisemlékek­kutatására­akár­még­néprajzi szakmai­berkeken­belül­is­többen­úgy­tekintenek,­mint­viszonylag­„egyszerű”,­kevésbé

„veszélyes”­témára,­amennyiben­társadalmi­konfliktusokra­és­problémákra­gondolunk.

az­anyaggyűjtés­során­azonban­számos­olyan­minősítést­és­értékelést­hallottam,­ame- lyeket­nyilvánvalóan­nem­használhatok­a­szövegben.­ez­a­kutatói­(módszertani/isme- retelméleti/etikai)­probléma­nem­ismeretlen­azok­számára,­akik­pl.­közösségkutatás-sal­foglalkoznak,­s­egyes­esetekben­igencsak­releváns,­de­érzékeny­információkat­kell kihagyni­a­szövegekből.­e­tanulmány­esetében­sem­volt­ez­másképp,­ugyanakkor­az értelmezésnél­közvetve­szerepet­játszottak­a­lehető­legpontosabb­kép­felrajzolásában.

Felmerülhet­az­a­kérdés­is,­hogy­mennyiben­érdemes­kutatni­az­olyan­eseteket, mint­amilyen­az­ebedi­szobor­példája­is.­nyilvánvalóan­találhatóak­nagyobb­társadal-mi­aktivitás­által­övezett­szakrális­kisemlékek­(pl.­erős­szentkultuszra,­rendszeres­és gyakran­ismétlődő­rituális­cselekményekre,­mondakörökre­lehet­itt­gondolni),­ezért adja­magát­tehát­a­következtetés,­hogy­talán­érdemes­volna­ezekre­összpontosítani egy-egy­esettanulmány­elkészítésekor.­ezzel­szemben­véleményem­szerint­számolni kell­azzal­a­körülménnyel­is,­hogy­akár­még­a­szinte­teljesen­feledésbe­merült­objek-tumok­esetében­is­olyan­ismeretekre­tehetünk­szert,­amelyek­segítik­a­témakör­jobb megértését.­pl.­épp­az­elfelejtés,­az­elhanyagolás­s­az­eljelentéktelenedés­minden-képp­olyan­jelenségek,­amelyek­érdemesek­az­etnológia­figyelmére,­még­ha­a­gyűjtött anyag­ csekély­ mennyisége­ miatt­ nem­ írható­ is­ ezekről­ az­ objektumokról­ egy-egy különáll­tanulmány.­ebből­a­szempontból­tehát­nem­annyira­egy-egy­kisemlék­társa- dalmi­jelentőségének­intenzitása­a­lényeges,­hanem­hogy­rendelkezzünk­a­lehető­leg- különfélébb­(erősebb­vagy­gyengébb)­jelentésekkel­bíró­szakrális­kisemlékek­mikro-és­ helyi­ szintű­ kutatásainak­ széleskörű­ tárházával,­ s­ ezen­ belül­ változásaik­ (vö.

Hartinger­2007)­értelmezésével.

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

irodalom

Bendík­szabó­márta­2017.­a­három­Túr­szakrális­kisemlékei.­Acta Ethnologica Danubiana18–

19,­somorja–komárom,­Fórum­kisebbségkutató­intézet,­111–146.­p.

Bődi­erzsébet­2007.­a­szabadban­álló­szakrális­kisemlékek­kutatása­Lengyelországban.­a­20.

század­ első­ feléig.­Acta Ethnologica Danubiana 8–9,­ somorja–komárom,­ Fórum kisebbségkutató­intézet,­49–57.­p.

Dobos­ilona­1986.­Paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség.Budapest,­gondolat.

grynaeus­Tamás­2007.­sacralis­kisemlék-kutatás­magyarországon.­Acta Ethnologica Danubiana 8–9,­somorja–komárom,­Fórum­kisebbségkutató­intézet,­27–48.­p.

Hartinger,­ Walter­ 2007.­ kisemlékek­ az­ idő­ sodrában.­Acta Ethnologica Danubiana 8–9, somorja–komárom,­Fórum­kisebbségkutató­intézet,­11–16.­p.

klamár­ Zoltán­ 2017.­ ájtatos­ híveknek­ adakozásból...­ a­ szakrális­ térfoglalás­ kisemlékei magyarkanizsán.­Acta Ethnologica Danubiana 18–19,­ somorja–komárom,­ Fórum kisebbségkutató­intézet,­211–231.­p.

Liszka­József­2000.­Állíttatott keresztínyi buzgóságbul. Tanulmányok a szlovákiai Kisalföld szak-rális kisemlékeiről.­Dunaszerdahely,­Lilium­aurum.

Liszka­ József­ 2002.­ adalékok­ nepomuki­ szent­ János­ ikonográfiájához.­Acta Ethnologica Danubiana4,­somorja–komárom,­Fórum­kisebbségkutató­intézet,­11–22.­p.

Liszka­ József­ 2007.­ a­ szakrális­ kisemlékek­ kutatása­ a­ közép-európai­ térségben.­Acta Ethnologica Danubiana 8–9,­ somorja–komárom,­ Fórum­ kisebbségkutató­ intézet, 17–36.­p.

Liszka­József­2012.­nepomuki­szent­János­és­a­szimbolikus­tér.­Fórum Társadalomtudományi Szemle1,­61–70.­p.

Liszka­ József­ 2013.­ Die­ erforschung­ sakraler­ kleindenkmäler­ in­ der­ ungarischen­ ethnologie.

ergebnisse­ und­ perspektiven.­Jahrbuch für Europäische Ethnologie 8,­ somorja–

komárom,­Fórum­kisebbségkutató­intézet,­55–84.­p.

Liszka­József­2017.­Dokumentácia­malých­sakrálnych­pamiatok­vo­Výskumnom­centre­európskej etnológie­ v­ komárne.­Acta Ethnologica Danubiana 18–19,­ somorja–komárom, Fórum­kisebbségkutató­intézet,­93–110.­p.

nádaská,­katarína­2008.­náboženský­život­v­komunikácií­obyvateľov­obce.­Slovenský národopis 2,­157–167.­p.

Fó ru m Tá rsa da lom tud om án yi­s ze m le,­ XX i.­é vfo lya m ­­2 01 9/ 3,­s om orja

péTerVaTaščin

sainTJoHn anD THeViLLage

The­aim­of­this­study­is­to­analyze­the­relationship­between­a­religious­object­and a­local­community.­The­small­sacral­objects­is­a­most­well­researched­topic­in relation­with­the­Hungarians­in­slovakia.­nevertheless,­we­do­not­have­enough case­studies­when­it­comes­to­particular­objects­such­as­crosses,­statues­etc.­in this­study,­the­renovated­statue­of­st.­John­of­nepomuk­in­the­village­of­ebed (obid)­is­analyzed­in­its­social­context.­The­findings­suggest­that­(1)­there­is­a­very close­ relationship­ between­ religious­ and­ local­ (but­ not­ ethnic)­ identities,­ (2) various­layers­of­collective­and­individual­meanings­create­a­„field”­around­st.

Johns’­statue,­(3)­more­or­less­„static”­meanings­and­features­can­change­if­they are­ prompted­ by­ extraordinary­ events,­ and­ that­ (4)­ the­ topic­ of­ small­ sacral objects­is­more­complex­than­it­seems­at­first­sight.

Fó ru m Tá rs ad al om tu do m án yi­ sz em le ,­X Xi .­é vf ol ya m ­­2 01 9/ 3, ­s om or ja

B B