A pedagógiai kutatásban az esettanulmányok a személyiségfejlesztéshez valami-lyen módon kapcsolódó események leírásai, amelyekben a kutató gyakran egyúttal
a pedagógus szerepkörében vesz részt. Az esettanulmányban bemutatan- dó adatok gyűjtéséhez két kézenfekvő módszer: az interjú és a megfigyelés.
A következőkben egy-egy kiemelkedően sikeres és tanulságos példát adunk interjú, majd pedig megfigyelés módszerével végzett esettanulmányra.
A matematikai gondolkodás természete című könyv egyik fejezete (Ginsburg, 1996, 177. o.) egy hatéves gyermekkel készített interjú professzionális leírása és elemzése. A Toby nevű, az általános iskola első osztályába járó gyermekkel foly-tatott beszélgetés során elsőként a kötetlen, őszinte társalgáshoz szükséges légkör megteremtéséről értesülünk: „Ez egy különleges esemény, más, mint az iskola.
Nem kell úgy viselkedned, mint az iskolában. Nevethetünk és tréfálkozhatunk”.
Az interjú a matematikai gondolkodás számos területét érinti, és fő üzenete az, hogy több időt kellene fordítani az iskolákban arra, hogy egyrészt
megismer-jük a gyermeki, matematikai szempontból talán hibásnak nevezhető gon-dolkodásmódot. Másrészt még ennél is lényegesebb, hogy a gyermekeknek alkalmuk legyen a saját gondolkodásukat megfigyelni, és arról gyermeki nyelven, verbálisan beszámolni. Az esettanulmány egy igen nehezen kutatható jelenség-hez viszi közelebb a kutatót és az olvasót: mit jelent az egyen lőségjel a gyermekek számára. „Azt fejezi ki, hogy… nem vagyok ebben biztos… Azt fejezi ki, hogy, hmm, azt hiszem, a vége következik… a vége” (193. o.). A gyerek számára termé-szetessé válik annak felírása már az iskola első osztályában, hogy 3 + 4 = 7, de furcsának találja annak felírását, hogy 5 = 2 + 3.
Kiderült az esettanulmányból, hogy egy átlagos tudásszintűnek ismert első osztályos gyerek számára az összeadás és a kivonás jele cselekvésre felszólító jel, az egyenlőségjel pedig nagyjából azt jelenti számukra: „szerezd meg a választ.”
Az esettanulmány végén Toby és a kutató búcsúja meglepő fordulatot tartalmaz:
a néhány perces beszélgetés során megteremtett őszinte légkörnek köszönhetően a gyermek kezdi faggatni a kutatót arról, hogy mire volt jó az interjú. Vajon ez nem emlékezteti a neveléstudományi kutatót az olvasáskutatás területén már polgárjogot nyert reciprok tanulás fogalmára (ld. Steklács, 2013)?
Megfigyeléssel végzett esettanulmányra kiváló példa McKechnie (2000) írá-sának az a fejezete, amelyben a kutató ügyes, nem zavaró megfigyelési lehetősé-geit elemzi egy könyvtárlátogatási helyzetben. A kutató felvette azt a sze-repkört, hogy ő egyetemi hallgatóként a gyerekek könyvtárlátogatási szokásait tanulmányozza, és így lehetősége nyílt jegyzetek készítésére anélkül, hogy ezzel a viselkedésével a történet zavaró részese lett volna. Általánosságban igaz ugyanis, hogy a megfigyelő jelenléte erősebben befolyásolja a megfigyelt
interjú és megfigyelés
interjú
megfigyelés
jelenségeket, történéseket, amennyiben jól láthatóan jegyzetel. Így a kutató fel-készült arra, hogy közvetlenül a megfigyelt események után készítsen majd jegy-zeteket, ám mivel a helyszíni jegyzetelés nem váltott ki érdeklődést az óvodás-korú gyermekekből, bátran írogatott. Az ilyen típusú jegyzetelés általában a nemverbális viselkedés lejegyzésére alkalmas, hiszen a verbális megnyilvánulá-sok esetében a szó szerinti megörökítéshez hangfelvétel vagy gyorsírás technika szükséges. (Egyébként McKechnie tanulmánya arról is részletesen szól, hogyan készítsünk – természetesen minden etikai és jogi előírásra ügyelve – hangfelvé-telt óvodáskorú gyermekek spontán verbális megnyilvánulásairól.) Könyvtárlá-togatási eseményenként átlagosan 10 oldalnyi helyszíni feljegyzés készült, ame-lyek önmagukban is tanulságosak arra vonatkozóan, hogy a kisgyermek számára mitől lesz vonzó a könyvtár.
Chloe nagyon magas tornyot épített az építőkockákból. Majd újabb építőkoc-kákat keresett és gyűjtött össze a padlóról. Ez így ment egy darabig, ismétlődő mintázat szerint: gyűjt, leül, épít. Egy másik, kétéves forma kislány is játszott a padlón egy nagy fa teherautóval a képeskönyvek polcaihoz közel. Ennek a kis-lánynak az anyukája azt javasolta, hogy gyűjtsön össze néhány építőkockát a padlóról, és tegye azokat a teherautóra, majd vigye körbe. A másik kislány ösz- sze is gyűjtött néhány építőkockát. De ahelyett, hogy a teherautóra rakta volna azokat, átvitte őket az asztalhoz, ahol Chloe építkezett ugyanolyan fajta kockák-ból, és óvatosan letette a padlóra Chloe mellé, majd ránézett. Chloe felszedte az
„aján dékot”, és a lányok egymásra nevettek. (A látogatás későbbi részében Chloe arra használta a teherautót, hogy az építőkockát szállítsa vele további építésekhez.) (McKechnie, 2000, 66. o.)
Az esettanulmányra épülő kutatás – minden szépsége és ígérete dacára – a kezdő kutató számára jelentős kihívásokat jelent. Ezért néhány konkrét tanácsot kapunk Cohen, Manion és Morrison (2007) könyvéből:
– Kerülendő az újságírásszerű stílus, amelyben a szenzáció hajhászása aka-dályozza a teljes egész jobb megismerését. A tudományos ismeretterjesz-tésnek megvannak a maga jellemzői, és ott helye van a figyelmet megraga-dó (clickbait) címadásnak.
– Hajlamos (nemcsak) a kezdő kutató arra, hogy a megfigyelt eseményekből arról számoljon be, ami eredeti hipotéziseit jól támogatja.
– Az anekdotikus stílus arra hajlamosít, hogy az esettanulmány bizonyos részleteit felnagyítsuk, meghatározóként vagy tipikusként láttassuk. Tipi-kus példa erre, amikor egy interjú számos mondata közül kiragadunk egy-egy elszólást, a tématerülethez valójában nem kapcsolódó mondatot.
– Hajlamos a kutató arra, hogy alapvető, egyszerű adataiból nagyszabású, mély elméletet kovácsoljon, vagy pedig nagy ívű, verbális csomagolást adjon egyszerű adatokból nyert következtetéseinek. Ha valaki a viccből ismert választ adja például arra a kérdésre, hogy „Miért látjuk előbb a villámot, és csak utána halljuk a mennydörgést?” – „Hát mert a szemünk előrébb van, mint a fülünk”, az esettanulmány leírása során túlzás volna ezt az érzék-szervek elhelyezkedésének félreértelmezett magyarázataként tálalni.
Az esettanulmány során nyert megállapítások érvényességi körének, általáno-síthatóságának megállapításához fontos a kutatásban vizsgált személyeknek és eseményeknek olyan mélységű bemutatása, hogy megítélhető legyen a következ-tetések hatóköre. Általában véve az esettanulmányok kockázatát az jelenti, hogy jól sikerül-e a megfigyelt személy vagy esemény kiválasztása, legfőbb erényük pedig éppen az, hogy a pedagógiai valóság egy-egy konkrét darabját tudjuk megragadni, egyetlen esetből gyakran többet megtudva, mint amit egy nagy-mintás vizsgálat láttatni enged. Az esettanulmányok készítése során követett látásmód sok szempontból a művészi megismerésre hasonlít.