Szíriában hosszú a hétvége – péntek a zsidók ünnepe, a szombat a mo-hamedánoké, a vasárnap a keresztényeké. Attól függően, hogy melyik üz-letnek ki a tulajdonosa, van az zárva vagy nyitva. Így a hétvégét a főváros és környéke nevezetességei, kulturális hagyományainak megtekintésére fordítottuk. Az első napon ellátogattunk a Damaszkusztól északkeletre
egy kb. 60 km-re fekvő ötezer lakosú faluba, Maloulába. Ma már csak egyedül ebben a faluban beszélik a világon Jézus Krisztus régi nyelvét. A falu felett 1650 méter magas hegy tetején egy ősrégi, görögkeleti vallású kolostor áll azon a helyen, ahol állításuk szerint Kain meggyilkolta Ábelt.
Itt ennek öreg patriarchája fogadott bennünket, bemutatta a hatalmas épületet. Az épület teteje, az egyes helységek mennyezete cédrusfából készült, a termek közötti ajtók magassága alig haladja meg az egy métert, így csak mélyen meghajolva lehetett közlekedni. Az ajtók felett Jézus és anyja, Mária képei, így mindenki meghajolt ezek előtt, még ha ateista vendég is került oda – négy évvel ezelőtt járt ott Husák elvtárs, bemutat-ták a róla készült fotódokumentációt.
Az idős patriarchával valamicskét beszélni is tudtunk – orosz nyelven, ő ugyanis fiatalkorában Oroszországban tanult. Megkínált bennünket szép sötét vörösborral. Míg Szíriában, tekintettel a mohamedán szesz-fogyasztási tilalomra csak csemegeszőlőt termesztenek, ők a hegy olda-lán borszőlővel is foglalkoznak, onnan készült a jó bor is. Egy szolgájuk aranytálcán, szálas aranypoharakban hozta számukra bort. Amint a poha-rakat a tálcáról felvettük, egy kicsit cuppantak is, amint elváltak a kicsit ragadós tálcáról. Ott ugyanis a tisztaság nem mindenhol világszínvonalas, ezzel számolva minden reggel a nagykövetségről az attasé vagy a kon-zul hozott számunkra egy üveg whiskyt – ezt decis lapos üvegecskék-be szétöntve magunkkal vittük, és ilyen alkalmakkor, ha nem figyeltek ránk, dezinfikálásra használtuk. A patriarcha mosolyogva nézte, ahogy a poharat a szánkhoz érintve, kiittuk a bort – utána megmutatta, hogy hogyan kell ezt csinálni. Száját gömbölyűre kitárva kezével meglódította a poharat, abból, mint egy golyó kirepült a szájába a bor, azt lenyelte, és ránk mosolygott. A szolga már újratöltötte a poharakat. Kollégánk, Pus-kás Lajos mérnök elhatározta, hogy ezt így ő is kipróbálja. Csakhogy neki nem a szájába, hanem a nyakába repült a vörösbor, úgy nézett ki tőle pil-lanatokon belül fehér ingében, mintha a nyakát vágták volna el. Mondtuk is neki – Lajos, ezt a patriarcha fél évszázadon át gyakorolta, nem lehet olyan gyorsan ilyesmit megtanulni.
Aznap délután, Damaszkuszhoz valamivel közelebbi faluban, Saydnayában elvezettek az ottani Notre Dame kolostorba. Itt van állítólag a világ legszebb katolikus temploma. Az imahelységben függ egy Mária kép, amelynek szemeiből állítólag háborúk kitörése előtt néhány nappal olívaolaj szivárog.
Vasárnap a főváros nevezetességeit néztük meg. Kísérőink aznap a
Kul-turális Minisztérium és a Szír-Arab-Csehszlovák Baráti Társaság képvi-selői voltak. Reggel a Palais AZEM-ben a világ legnagyobb, 1749-ben épült ortodox templomát mutatták meg. Ennek nem is a nagysága, hanem a káprázatosan szép belső díszítése volt egyedülálló. Sokkal szerényebb berendezésű ettől a damaszkuszi katolikus nagytemplom. Ettől nem mesz-sze lakott a minisztériumban dolgozó kísérőnk bátyja, meghívtak hozzá-juk látogatóba. Teával, igen kedvesen fogadtak, bemutatták egész laká-sukat. Ennek központja egy körbeépített 10x10 centiméteres kőlapokkal borított udvar, a sarokban nagy narancsfával, amelyen akkor virágok és sárguló termés is volt egyszerre. Az udvarból közvetlenül körbe nyíltak az egyes helységek. Ezek megvilágítást nagyrészt csak a zárt udvarról, az üveges ajtókon keresztül kapnak, így a forró nyári hónapokon is kellemes a szobákban a hőmérséklet. A lakószobákban szép bútorok, sok párna, vánkos, hímzések voltak. A házigazda bankhivatalnok volt, franciául is beszélt.
Különös élmény volt ezután a mohamedán mesitának, az OMAI-nak megtekintése. Ez a világon a harmadik legnagyobb mohamedán templom, három minarettel. A mesita 157 méter hosszú, 37 méter széles, 36,5 m magas a kupolája. Imádkozóhelységében egyszerre 10 ezer ember elfér.
Delegációnkat fogadta rövid megbeszélésre a mesita főpapja is, a mufti.
A belépés csak mezítláb volt lehetséges, kolléganőnknek fekete csadorba kellett öltöznie. A különleges orientális elemekkel díszített hatalmas ima-helység szélén magas szarkofág alatt van eltemetve Jézus unokatestvére!?
Én sosem tudtam addig, hogy volt neki unokatestvére, háromszor is rákér-deztem a tolmácsra, hogy jól fordítja-e le a kifejezést. Kifelé jövet meg-figyeltük – ment befelé egy fiatal férfi, kezében ezüstszínű vastag zsinór végét tartotta. A zsinóron méterenként voltak csomók, ezeket sorjában feleségei fogták, összesen négyen, így mentek be együtt imádkozni.
A damaszkuszi Nemzeti Múzeumban, amely egy pálmákkal és egyéb tájjellegű növényekkel díszített szép park közepén áll, ennek igazgatója, Bachír Zouhdi doktor fogadott. A többezer éves régiségek a régi asszír, hettita és egyiptomi kultúra remekeit őrzik. A múzeum igazgatója többz-ször is járt Csehszlovákiában, felkért, hogy jegyezzük be látogatásunkat az emlékkönyvbe.
Estére meghívást kaptunk a hadsereg tiszti klubjába. A vacsorával egy-bekötött műsor 23.00 órakor kezdődött, éjfél után 2.00 órakor ért véget.
Itt Farzat úrnak, volt prágai nagykövetnek a vendégei voltunk, aki fele-ségével fogadott bennünket és a nagykövetség vezetőit. A félkör alakú
nagyterem közepén volt egy emelvény, attól sugáralakban voltak elhey-lyezve az asztalsorok. Mi a középső sorban kaptunk helyet, a mögöttünk levő asztalsor mellett líbiai katonatisztek voltak. A szenzációsan szép fénytechnikával megvilágított emelvényen három órán keresztül érdekes műsort láttunk, a 15 tagú zenekar kíséretében táncosnők, énekesek léptek fel. Az igen szép, fátyolba öltözött táncosnők különleges mozdulatele-mekből álló lassú, majd egyre temperamentusabb táncokat mutattak be.
Érdekes volt, hogy a közönség soraiból több fiatal nő egyszerűen betár-sult hozzájuk táncolni, abban az öltözetben, amiben volt, nem egy akár dzsinsznadrágban is. Az énekesek viszont mind férfiak voltak, szépen énekeltek számunkra ismeretlen dallamokat még ismeretlenebb szöveg-gel. A közönség ütemesen tapsolta az énekeket. Ránk egy kicsit monoto-nul hatottak, úgy tűnt, hogy az egész dallam egy oktávba befér.