Bár többen is egybevetették a görög és a magyar tragédia kompozícióját és elemezték

IX. BORNEMISZA PÉTER

Bornemisza Péter Elektra-átdolgozásának művészi értéke, amióta csak szövege 1923r_

ban előkerült, joggal keltette fel mindazoknak a figyelmét, akiket a XVI. századi magyari irodalom érdekelt. A mü forrásaira, tendenciájára, s Bornemisza alkotó módszerére vonatkozó kutatások nem is voltak eredménytelenek. A magyar Elektrának az egykorú drámaelmélethez való viszonyát vizsgálva, ezeket az eredményeket remélhetőleg néhány újabb adattal és szem­

ponttal ez a dolgozat is kiegészítheti.

Tudjuk, hogy Bornemisza az eredeti görög szöveg alapján. dolgozott,

de forrásával meglehetősen szuverén módon bánt. A tragédia prológusa, epilógusa és a magyar és latin nyelvű kísérő iratok főként a dráma erkölcsi-politikai tanulságait fejtegetik. A kompozíció módosítására Bornemisza mindössze egyetlen mondatban utal, részletesebb indoklás nélkül közölve, hogy „az játéknak szebb voltáért" a tragédiához sok mindent hozzáadott és máskép­

pen rendelt, mint az Sophokles görög szövegében olvasható.

Bár többen is egybevetették a görög és a magyar tragédia kompozícióját és elemezték

45 BOBZSÁK: i. m. 104 skk.

546

.

.

az eltéréseket,46 nem árt, ha újra emlékezetünkbe idézzük az Elektra vázlatát. Sophokles műve, mint általában a görög tragédiák, öt nagyobb szerkezeti egységre tagolódik. ·

Az első kompozíciós egység — az aristotelési terminológia szerint a prologos — Orestés, a paidagógos és Pyladés jelenete. (1—85. sor.) Ezután következnék a parodos, a kórus bevonulási éneke, amelyet azonban Sophokles ez esetben kommosszal, Elektra és a kórus által felváltva mondott siratóénekkel helyettesít. (86—250. s.)

Az első epeisodion (251—471.) viszonylag egyszerű felépítésű, Elektra és a kórus dialó­

gusával kezdődik, majd Elektra és Chrysothemis jelenetével folytatódik s végül szabályszerű stasimon (karének) zárja le (472—515.).

A második epeisodion (516—1057.) már bonyolultabb szerkezetű. Első részében találjuk Elektra és Klytaimnéstra vitáját, közben megérkezik a paidagógos Orestés hamis halálhírével.

Klytaimnéstra távozása után Elektra és a kar elsiratja Orestést (ez tehát már a tragédia má­

sodik kommosa, 823—870. sor), majd Elektra és Chrysothemis összecsapása következik.

Az epeisodion végét itt is szabályszerű stasimon jelzi (1058—1097.).

A harmadik epeisodion (1098—1383.) ismét két jelenetre bontható: első része Elektra és Orestés, a második Elektra és a paidagógos egymásra ismerése, anagnórisisa. Az epeisodiont lezáró kardal (1384—1397.) ezúttal rendkívül rövid, s a cselekményben nyugvópontot tulajdon­

képpen nem jelent.

Még gyorsabban kergetik egymást az események a tragédia utolsó részében (ez az exodos az aristotelési szóhasználat szerint): előbb Klytaimnéstra halálsikolyát halljuk a palotából, mi­

közben Elektra és a kórus a kapu előtt várakozik, majd Orestés leszámol a megérkező Aigisthosz-szal is.47 • . • y , •

Bornemisza_ajtragédiának a római komédiákból jól ismert szabályoslejyonás- és jelenet­

beosztást ad. Mivel a görög tragédiák szerkezetének elemzése a XVI. század közepén~nem tar^

tozott a véglegesen megoldott tudományos problémák közé, tanulságos dolog rekonstruálni a magyar tragédia felvonásbeosztásának kialakulási folyamatát.

Tanner Sophoklés-előadásainak szövegét, amelyek bizonyára a legfontosabb útmutatá­

sokat szolgáltatták Bornemisszának a görög dráma megértéséhez, sajnos nem ismerjük. Azok az írott források azonban, amelyek alapján Tanner, vagy útmutatásai nyomán maga Borne­

misza is dolgozhatott, rendelkezésünkre állnak. . · Aristoteles Poétikája ugyan egyenként megnevezi a tragédiák fontosabb szerkezeti egységeit (πρόλογος, επεισόδιον, έξοδος, χορικόν, πάροδος, : στασίμον, κομμός), ezeknek helyét, funkcióját, egymáshoz való viszonyát azonban csak igen vázlatosan-ismerteti.48

Megnehezítette megértését a humanisták számára, hogy terminológiája az általuk behatóan ismert latin szerzők szóhasználatával mechanikusan nem egyeztethető, s többé-kevésbé eltér a későbbi görög teoretikusok többségétől is. Ε bizonytalanságot jól tükrözi pl.; Camerarius 1534-ben megjelent Sophoklés-kiadásának előszava. Felsorolva az idézett, aristotelési terminur sokat, a következő magyarázatot fűzi hozzájuk: . . · . prológus est incipientis fabulám personae locutio, exodus histrionum post chori carmina, episodium, quicquid inseritur non flagrante

argumento. Chorus autem carmen inter actus solebat accinere.49 ί

Nyilvánvaló, hogy a πρόλογος esetében a római komédiák prológusára gondol, ; s az επεισόδιον terminust a szó köznyelvi jelentése alapján értelmezi, tehát-mindkét esetben telje-sen félreérti Aristotelési. A χορός értelmezése pedig arra vall/hogy a latin drámák felvonásr

46 BORZSÁK: i, m. 15—72. A két dráma kompozícióját elemzi NEMESKÜBTY ISTVÁN:

Bornemisza Péter, az ember és az író. Bp. 1959. 56 skk. is.

47 Részletesen elemzi a tragédia itt vázolt szerkezeti felépítését DINDOBF kommentáros Sophoklés-kiadása. 3. kiad. Oxford I860. II. köt. 5 skk.

" P o é t i k a XII. 1452 b.-12.

49 Sophoclis tragoediae septem cum commentariis interpretationum argument! Thebaidos fabularum Sophoclis. Haganoae, ex officina Seceriana, 1534. 6. :. ,

beosztását feltételezi a görög tragédiákban is. Ez az elgondolás sem teljesen helytálló, de a további kutatás számára hasznos kiindulópontként is szolgálhatott. Az 1534. évi kiadáshoz még csak a három thébai tárgyú tragédia részletes magyarázata csatlakozott. 1556-ban meg­

jelent Camerarius teljes Sophoklés-kommentára is, amely e nemben az első mű az európai tudományos irodalomban a görög nyelvű antik scholionok után.50 Itt néhány konkrét példát is találunk arra, hogy miként képzelte el a Sophoklés-drámák jelenetekre és felvonásokra való tagolását. A kardalok szerint tagolva a tragédiák szövegét, az ötfelvonásos szerkezetet egyedül a Trachisi nőkben sikerült a maga számára megnyugtató módon megkonstruálnia, ezért egyedül csak itt jelzi következetesen, az egész művön keresztül a feltételezett actus-beosztást. Kevésbé következetes utalásokat azonban találunk az Elektrához fűződő magyarázatokban is. így a 77. sorhoz — Elektra első szavaihoz a tragédiában — a következő megjegyzését fűzi: alia scena nam producitur in proscenium Electraprimun^/íovwőíaanapaestorumdeplorans infelicitatem süam: mox et chorus, earn consolari studens.51 Scena-kezdetet jelöl a 328. sornál is, amikor Chrysothemis először a színre lép. Nem jelöl viszont új jelenetet a kommos végén, a 251. sor körül. A jelenetbeosztás rekonstruálásakor tehát a római komédia szabályaihoz ragaszkodik:

új scenát akkor kezd, ha a színre új szereplő lép, a versforma változását viszont, ha ugyanakkor nem történik szereplőváltozás, e szempontból figyelmen kívül hagyja. A 472. sorral kezdődő első stasimont, a sorhoz fűzött jegyzete szerint, actus-határnak tekinti, ezzel azonban véget is érnek ilyen tárgyú megjegyzései. A jelenet- és felvonásbeosztásra vonatkozó jegyzetek félben­

maradása is érthető. Mivel a prologost csak scena és nem önálló actus gyanánt kezelte, a hora­

tiusi szabálynak megfelelő ötfelvonásos szerkezetet az Elektrában, következetesen alkalmazva addigi szempontjait, nem mutathatta volna ki, s ennek felismerése elvette a kedvét a további próbálkozástól.

Bornemisza — mint ismeretes — elég mélyreható változásokat eszközölt az Elektra kompozícióján. Mielőtt azonban ezeket végrehajthatta volna, valamennyire tisztáznia kellett önmaga számára a sophoklési szöveg szerkezeti felépítését. A magyar Elektra felvonás- és jele­

netbeosztása arra vall, hogy ismerte Camerarius kísérletét. Ez nem is meglepő, hiszen a lipcsei egyetem nagyhírű professzora Melanchthon közvetlen baráti köréhez tartozott, s kora egyik legtekintélyesebb tudósa volt. Nehezen feltételezhető tehát, hogy Tanner, akinek jól ismerjük a német protestáns humanizmushoz fűződő kapcsolatait, éppen az ő munkáját ne használta volna fel, amikor 1557—58-ban a bécsi egyetemen Sophokles Elektra járói tartotta előadásait.

Bornemisza Camerarius idézett megállapításának megfelelően a kardalok szerint igyekezett felvonásokra bontani az Elektra szövegét. így az első stasimon — a magyar szöveg­

ben a 2. actus, 7. scena — nála is felvonásvéget jelöl. Felvonás-határon áll a 2. stasimon is, amelyből Bornemisza az 5. actust megnyitó monológot alakította ki. A rövid 3. statismont, amely a cselekményben nyugvópontot nem is jelöl, a szerkezeti elemzésnél Tanner és Borne­

misza figyelmen kívül hagyja. így a 3. epeisodion és az exodos együtt alkotja a magyar Elektra utolsó actusát. Ezzel szemben két felvonásra bontja s a magyar fordításban tetemesen meg-rjőviti Bornemisza a görög dráma 2. epeisodion ját, mégpedig olymódon, hogy felvonást kezdő kardalként kezeli Elektra és a Chorus Orestést sirató kommosát. (823—870. sor; a magyarban megfelelője a 4. felvonás 1. jelenete.)

Az actus-határoknál is inkább tiszteletben tartotta a magyar átdolgozó a Camerarius által megjelölt scena-egységeket. A prologos után következő kommos és az 1. epeisodiont kezdő dialógus, amelyet Camerarius egyetlen jelenetként kezelt, a magyar változatban is csak

egyet-30 Ehhez az első kiadáshoz nem jutottam hozzá, a Paulus Stephan us 1603. évi genfi Sophoklés-kiadásának függelékében megjelent utánnyomást használtam.

61 Idézett kiadás. 67. A jelenetbeosztásra vonatkozó helyeket az első kiadás alapján idézi BALDWIN: i. m. 200., ennek alapján megállapítható, hogy az 1603-i kiadás nem tér el az elsőtől. Camerariusnál sorszámozást nem találunk, a sorszámokat Dindorf kiadása alap­

ján adom.

• 648

len jelenetben került felhasználásra, az egyébként Sophoklestől teljesen függetlenül kialakított