Milyen tényezőkön keresztül hat a gyász a morbiditásra és a mortalitásra?

A nagyobb morbiditási és mortalitási arányok magyarázatára több elmélet is született.

Mivel a legtöbb vizsgálat özvegyek körében történt, ezért több magyarázat is az özvegyek magasabb mortalitási arányait igyekszik értelmezni.

Egyesek szerint az özvegyek nagyobb halálozási aránya a házassági szelekcióval magyarázható. Ennek az elméletnek a lényege, hogy a jobb egészségi állapotú emberek hasonlóan jó fizikumúakkal házasodnak, míg a rosszabb egészségi állapotúak maguk is

gyengébb egészségi állapotúval házasodnak. Ennek következtében azon házastársak körében, ahol magasabb a halálozási arány, értelemszerűen nagyobb lesz a gyászoló házastárs halálozási aránya is (Helsing és mtsai 1982).

Nyilvánvaló azonban, hogy ez az elmélet önmagában nem elegendő a nagyobb megbetegedési és halálozási arányok magyarázatára. A szelekciós elmélet magyarázatot adhat ugyan a természetes eredetű halálozások okainak egy részére, eközben azonban nem (vagy csak áttételesen) értelmezhetőek ezen az úton az erőszakos halálesetek pl. a közlekedési balesetek vagy az öngyilkosságok számának növekedései. Ennél is lényegesebb érv azonban a szelekciós elmélet kizárólagos magyarázó szerepe ellen, hogy számos vizsgálat igazolta a gyászolók nagyobb morbiditását és mortalitását más veszteségtípusok esetében, tehát ezek az arányok nem csak az özvegyek körében nőnek.

Vannak azonban olyan – eredetileg szintén özvegyekre vonatkoztatott – elméletek, amelyek általánosítható megfigyeléseket tartalmaznak. Többen például az özvegyek rosszabb egészségügyi mutatóit a házastárs halála által okozott érzelmi stressznek tulajdonítják. Ha egyes betegségek stressz elméletét igazoltnak tekintjük, s elfogadjuk, hogy a házastárs halála jelentős stressz forrás, akkor nyilvánvaló, hogy a gyász hatást gyakorol a morbiditásra is (Stroebe és mtsai 2001).

További lehetőség a magyarázatra a szociális támasz csökkenése. A házastárs halála részben közvetlenül, esetleg – az ő ismerősi körén keresztül – közvetve csökkentheti a társas támaszt. Természetesen ezek a mechanizmusokat nem csupán özvegyekre vonatkoztathatjuk. Alátámasztani látszik pl. a fenti elméletet Kissane és munkatársai (1996) vizsgálata, melyben szülők halálának hatásait vizsgálták. 150 családot – melyben az egyik szülő meghalt – öt csoportba osztottak: támogató, problémamegoldó, átmeneti, hűvös és ellenséges. A jól működő (támogató és problémamegoldó) családok eredményesebben tudtak megküzdeni a gyásszal, mint a rosszul működő (hűvös vagy ellenséges légkörű) családok. A rosszul működő családokban nagyobb volt a gyász intenzitása és magasabb volt a megbetegedések aránya, súlyossága is.

A társ halálával azonban nem csupán a társas támasz csökkenhet, hanem csökkennek az anyagi javak és a társ gyakorlati segítsége is. A házastárs halála miatt csökkenhet a pénzbevétel, s megszűnik a közreműködés az olyan feladatokban, mint pl.

az étel elkészítése vagy éppen a gyógyszer adagolása, a beteg társ gondozása. Mindezek szintén hozzájárulhatnak a rosszabb egészségi mutatók kialakításához (Bowling 1987).

Egyesek az özvegy férfiak magasabb halálozási arányait is a fenti tényezőkre vezetik vissza. A férfiak a mindennapi tevékenységek szintjén jobban függhetnek feleségeik gyakorlati támogatásától, mint fordítva, s emellett ismert, hogy a nők jobban meg tudnak birkózni a stresszel, mint a férfiak, akik gyakran egészségkárosító magatartásformákkal (fokozott alkoholfogyasztással, dohányzással) reagálnak a stresszre (Bowling 1987, Martikainen és Valkonen 1996).

Mások a férfiak magasabb halálozási arányait a házasság protektív elmélete alapján értelmezik. A protektív elmélet szerint a házasságban élők egészségi állapota nem csupán a házassági szelekció miatt jobb (vagyis nem csak ezért, mert az egészségesebb emberek nagyobb valószínűséggel házasodnak), hanem a házasság önmagában is egészségvédő hatású. Ez az egészségvédő hatás több tényezőn keresztül érvényesül – pl. a társas támogatáson. Vizsgálatok szerint a házasság egészségvédő hatása nagyobb a férfiak körében, mint a nőknél (Waite 1995) – ez azonban azt jelenti, hogy a házastárs elvesztése is súlyosabb hatást gyakorol a férfiakra, mint a nőkre.

Bár nehéz megbecsülni a különböző tényezők súlyát, Martikainen és Valkonen (1996) úgy vélekednek, hogy az egészségi állapot romlásában kiemelkedően nagy szerepe van a stressznek. Véleményüket egyrészt azzal támasztják alá, hogy a halálozás közvetlenül a veszteséget követő időszakban a legnagyobb, amikor a legerőteljesebb a stressz – ebben az időszakban az egyéb tényezők hatása még kevésbé érvényesülhet.

Másrészt: a halálozási arányok a fiatalok között a legmagasabbak – nem valószínű, hogy a társas támasz vagy a gyakorlati segítség csökkenése náluk jelentősebb tényező lenne, mint az idősebbeknél.

Ha azonban elfogadjuk, hogy a morbiditás és a mortalitás növekedésének hátterében a stressz áll, újabb kérdésekkel kell szembesülnünk. Hogyan vezet a stressz megbetegedésekhez és miért növelné a magasabb stressz a halálozást?

A hatás rövidebb távon valószínűleg idegrendszeri, hormonális és immunrendszeri hatásokon keresztül érvényesül, hosszabb távon pedig az egészségmagatartás megváltozásán át. A veszteség hatása ugyanis megmutatkozhat közvetlenül, a szimpatikus idegrendszer, a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely,

valamint az immunrendszer kóros fiziológiai elváltozásaiban. Ezek a hatások a kortizolszint növekedéséhez, a vérnyomás emelkedéséhez, a szívkoszorúér elmeszesedés súlyosbodásához vezetnek, így hozzájárulnak a szívinfarktus kialakulásához (McEwen 1998). A stressz csökkentése érdekében növekedhet az alkoholfogyasztás vagy a dohányzás mértéke – az egészségmagatartásnak ez a káros változása lehet felelős az alkohollal összefüggő halálesetek és a tüdőrák gyakoriságának növekedéséért (Martikainen és Valkonen 1996).

Összegezve tehát megállapítható, hogy a gyász hatása a megbetegedések és a halálozások növekedésére egyaránt értelmezhető a házasság szelekciós és protektív modelljével, a veszteség következtében fellépő súlyos stresszel, az anyagi helyzet megváltozásával, a társas és a gyakorlati támogatás csökkenésével is. A fenti tényezők közül kiemelt szerepe lehet a stressznek, amely rövid távon pszicho-neuro-immunológiai hatásokon keresztül, hosszabb távon pedig az egészségmagatartás megváltozásán keresztül fejti ki káros hatásait.²