és kézmüves népesség olcsó élelemszereit bizto san otthon kaphassa, a, földmivelő pedig a, gyár- . tott szükséges czikkeket a” honi gyártótól vehesse;
egy szóval mind a” föld mind az ipar termeszt ményeinek belvásárt és belkelendőséget biztosí
tani és szerezni igyekeztek mindenek előtt. És a,
mit mások már a, 13-dik században általláttak, 'azt mi a, 19-ben felfogni nem tudnánk?
Minden nemzeteknél a, polgárisodás” első stá diuma äfóldmivelés volt, és nincs nemzet, melly egyszerre lett volna gyartóvá. Mi magyarok még csak az első stádiumnál vagyunk, általmehetünk üdővel a, másodikba t. i. lehetünk földmívelő és egyszersmind gyártó nemzet, de mielőtt ez meg
történhetnék fóldmivelésünket kell minél inkább
kifejtenünk ; egy vagyonos és erős földmivelő nép osztályt kell alkotnunk, mellynek legyen értéke, majd ha gyáraink lesznek, készítményeiket meg venni, és módja termékeit a, gyárosnak eladni, egy szóval belvásárt, belkelendőséget kell szerez nünk és illetőleg biztosítanunk , mind meglévő mind leendő termesztményeinknek. z
Azon nemzetek, jóléte számolhat főképen ál landóságra, mellyeknél a, kereskedés legnagyobb részben belfogyasztásra alapúl, mert a, kiviteli kereskedést háborúk és vámrendszerek vajmi könnyen megsemmisíthetik. Nem fognánk fel sem
emberi sem nemzeti rendeltetésünket, ha nem
azt tííznénk ki végczélúl magunknak, az ipar, és tudás, minden ágaiban és nemeiben a, tökély, mi nél magasb fokára vergődni; mert hazánk nagy, meg van áldva a, természet, legkülönfélébb aján dékival, számtalan szunnyadozó productiv erőt, a, jólét, és hatalom, tömérdek bedugúlt forrásait rejti magában, szabad alkotmánynyal bírunk, és csak tőlünk függ , hogy nemzetiségünk, fenmá
radását és önállóságát biztosítván, polgári szer
kezeteinket kifejtvén és javítván, az egy nem-.zeti akarat és abból eredő nemzeti erő, védpaizsa alatt, a, virágzás, bőv özönét csergedeztessük ezen áldott jó anyára, a” hazára. De kérdem nem gyermek álmai e Iezek, mennyiben anyagi érde kekről van itt szó, ha a” nemzeti productiv erő ket nemzeti czélok felé nem pontosítjuk? ha a”
jólét, első feltételeivel nem birunk, ha annak mel lőzhetlen segéd eszközeit meg nem szerezzük?
nem gyermek álmai e, míg virágzó földmivelé
sünk nincs ?
Jelenleg nyers termékeink vagynak csupán, mellyek tömegjökhöz súlyokhoz képest olcsók és így a, magas fuvarbért meg nem birják, Ha ezeket akár itthon elfogyasztani, akár feleslegün ket külföldre vinni akarjuk, - a, min addig míg termesztményeinket itthon elfogyasztani képesek
nem vagyunk, csakugyan igyekeznünk kell, --
alkalmasakká kell tennünk magunkat, hogy vagy
ithon fogyaszthassuk el, vagy más nemzetekkel a, versenyt kiállhassak, de mind az egyikben , mind a, másikban hátrálva vagyunk, valamig a”
szállítást nem olcsítjuk, nem biztosítjuk és min
denünnen mindenhova lehetővé nem teszszük.
A, közlekédési eszközök, javításatehát, nem zeti szempontból tekintve, és tömegben, az az, a, kő, vas és vízpályákra öszves tekintettel fölfogva, vel. most a, teendők között első sorban áll, .ez _most a, fő, a” minden mások felett előleges feladás.
Ezzel bérekeszthetném .ezen úgy is hosszúra terjedt bévezetést , ha a, magyar literatura, legú - jabb jelenetei nem támasztanák bennem azon vá .gyat, néhány általános észrevétellel a” magyar
politikáról válni vmeg az olvasótól. Magokban .foglalandják ezek azon vezérgondolatot, melly mind a, jelen békés agitatiónak forrásául szol ..gált, mind azon további izgatásoknak alapja le end, mellyekkel talán még az- olvasónak, ha egy
,kor a” falusi pipás nemes embernek ismét illy ke
vés szénája és buzája terem, alkalmatlankodnibátor leszek. .
Minden bajaink, alapokának a, gyengeséget vta§t9m., Ez négy irányban mutatkozik -:- a, vég
rehajtó hatalom”, a” nemesség, a” polgárrend, és
„a” földmivelő osztály, gyengeségeiben. Gyenge a, végrehajtó hatalom, részint collegialis szerkezete
miatt, részint mert a” törvények munkásságának elegendő hathatóságot nem tulajdonítanak, de fő leg,.mert a, javítási mozgalomnak irányt nem ő ád, és így a, közvéleményben azon támaszokra nem talá-l, mellyekre szüksége van- A, nemesség
gyenge, mert a, végrehajtó hatalom, bizodalmát
nem birja egy részről, más részről önmagával sem értvén egyet, elő-jogai miatt a, többi osz tályok, irigységének van kitéve, és ezek benne elnyomójokat szemlélik. A, polgárrend gyenge, részint mert törvényhozásbeli befolyása nincs. és .igy azon jelentőség, mellyel valóban bir, még kérdésbe vonatik, részint mert helszerkezeténsk hijányai kifejlődését ipari és tekintetben akadályozzák, de főleg mert feladását, a, mi nem más, mint: a, müveltséget nemzetisíteni, még nem.f%ta fel. A, földmivelő osztály gyenge, részint . mert az értelmi kifejlettség, alacsony fokán áll, részint mert ipari és vagyonbeli felvergődését sok
akadály hátrálja. .
A, feladás tehát mi? Nem más mint ezen né gyes gyengeségek” helyére négyes erőt állítani, vagy más szavakkal, az egyik factor” erejét nem a, másik, gyengeségéből következtetni, hanem erőt erőre építeni.
Ezen feladás” megfejtéséhez minden nemzetek, .nsak a, kifejtés, hármas. nemeinek egy üdőben és összehangzásban történt alkalmazása által jutottak el, nemzeti, értelmi és ipari kifejtés által.
A, nemzeti alatt értem a, polgári alkotmány, és honi nyelv, biztosítását és szeretetét, az egy
nemzeti akarat, és nemzeti egység, hatalmának fo- i
galmát, a, nemzeti munkásság, eszközeinek - törvényeknek - tiszteletét, egy szóval a" nemzeti individualitás, eleven érzetének táplálását és meggyökereztetését a” hazafiak” keblében.