Hegyalja már az ősidőktől fogva lakott volt. Az őskőkor végén beköszöntő utolsó jégkorszak idejében a Kárpátok védelmet nyújtó bérceinek köszönhetően erre nem alakult ki jégtakaró, ezért ide szorultak a mind a vadak, mind az emberek. Erre utal például a Tarcalon feltárt és a Tokaji Múzeumban látható mamut lelet is. Az ember iparral összefüggő tevékenysége az obszidián felfedezésével kezdődött. Arka, Hercegkút és más települések közelében 20 ezer éves szerszámkészítő-telepek kerültek feltárásra. A Vonaldíszes Kerámia kultúrájának nevezett népesség – akik az edényeiket egyszerű vonaldíszekkel ékesítették – Kr. e. 5500 körül vette művelés alá a Tokaj környékén található földeket. Ők kezdték el bányászni Erdőbénye és Tokaj környékén a Zemplén nagy kincsét, az obszidiánt. Ebből a könnyen pattintható, szépen hasadó, a vulkáni üvegek közé tartozó kőzetből készítették a korszak legtökéletesebb kőpengéit, melyeket az élet minden területén használtak. A Zemplénben igen jó minőségű obszidián található, így a neolitikumban már virágzó cserekereskedelem révén a Tokaji obszidián Athén környékéig is eljutott. A boldogkőváraljai raktárlelet tanúsága szerint- több tíz centis magköveket bányásztak, melyekből hosszú pengéket voltak képesek pattintani.
A késő bronzkor és kora vaskor időszaka, kevéssé képviselt Tokaj környékén, bár erre a korra datálható sírok is kerültek már elő a Dereszla-tetőn, ahogy Tokajban, a Bem utcában is találtak ide sorolható leleteket. A Kr.u. 400-as évekig meghatározó szarmaták Tokaj környékén gyepűsávot alakítottak ki a hegyvidéki területeken élő germánokkal folytatott küzdelem miatt. Tokaj fontos stratégiai szereppel bírt már ebben a korban is, hiszen erre haladt az ország egyik legfontosabb, rómaiak által is használt kereskedőútja észak felé és itt volt a kelet felé tartó út tiszai átkelőhelye is. Erre a kereskedelmi tevékenységre utalnak a Tokaj környékén szórványként előkerült római
25. Karácsony-Sasarát ház Tokajban
pénzleletek, de legfőképpen egy római súlyokból, ruhatűző kapocsból (fibula) és piperecsipeszből álló leletegyüttes.
A hunok uralma alatt élő gepidák hagyatékából maradt ránk Mádon egy gazdag tartalmú női sír. A gepidákat 567-ben uralmuk alá hajtó avarok nyomát jelzi egy lassúkorongon készült, hullámvonaldíszes, szürke edény, a tokaji Király-dűlőből. A honfoglaló magyarok Hegyaljai hagyatékára teljes joggal lehetünk büszkék. Tarcalon, a TV-toronyhoz vezető út mentén, már a 19. század végén feltárták egy vezéri rangú honfoglaló magyar lovas sírját, melyben több száz ezüst öv és lószerszámdíszt, valamint aranyozott ezüst tarsolylemezt találtak. Hasonlóan gazdag temetkezési leletek kerültek elő Rakamaz területéről is, ahonnan aranyveretes szablyát, aranyozott ezüst tarsolylemezt és egy női sírból származó, turulmadarat ábrázoló mellkorongpárt is ismerünk. A „tokaji kincs” néven számon tartott, régiségkereskedőtől visszavásárolt leletegyüttes szépsége szinte páratlan, a férfi övdíszek kidolgozása magas színvonalú. Alig 150 évvel azután, hogy honfoglaló őseink birtokba vették hazánk területét, már kialakult a hegyaljai települések többsége, Tokajt és Tarcalt már a 11. században említik oklevelek. Ezek a korai települések később, a tokaji bornak köszönhetően híres Hegyaljai mezővárosokká, máig élő kulturális és idegenforgalmi központokká váltak. Számos kultúra keveredett e tájon. Sok szlovák élt itt, de sváb (Rátka, Hercegkút) és ruszin (Komlóska, Mogyoróska) falvakat is találunk a területen, melyek a mai napig őrzik kultúrájukat, folklórjukat. Tokaj-hegyalja településein görög, orosz, olasz, zsidó kereskedő lakosság is élt. (25. kép egy görög borkereskedő háza)
Az Árpád-kortól számos nemesfém bánya működöt a hegység területén, melynek aknái, tárnái, feldolgozó egységei máig láthatóak (26.
kép). A témát a gazdag ipartörténeti emlékek bemutatásával a Telkibányai Múzeum és a közeli Telér tanösvény ahol öblösüvegeket gyártottak. A hegyvidék mindig is jelentős tölgyfaállományával hívta fel magára a figyelmet, melyből az erdőbényei és a gönci-hordó is készült. Itt működik hazánk egyik legrégibb fűrészüzeme Pálházán, melynek őse a kisbózsvai fűrészmalom volt. A fűrészmalommal összefüggésben épült hazánk egyik legrégibb gazdasági keskenynyomtávú
kisvasútja (1888), ma 9 Km hosszú Pálházai Állami Erdei Vasút. A Bimbó becenevű, 760 mm nyomközű erdei vasúton 3 db C50-es dieselmozdony végzi a vontatást.
(27. kép) református lelkészeket, így
26. Teréz-táró Telkibánya fölött
27. PÁEV Bimbó szerelvénye Kőkapun
történelmi könyvtára kultúránk ősi bástyája. Itt született meg a magyar irodalmi nyelv Kazincynak köszönhetően, akinek mauzóleuma Széphalmon áll. Itt élt Bencédi Székely István az első magyar nyelvű világtörténelem (1559) írója, Szepsi Csombor Márton az első magyar nyelvű útleírás írója (1620). Itt született Márai Sándor a 20. század írófejedelme. E föld szülöttei Árpád-házi Szent Erzsébet, Anonymus, Kinizsi Pál, Mészáros Lőrinc, a Rákócziak, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és az Andrássyak.
Rendkívül értékesek és szépek a térség kertjei és temetői is. Néhány romos állapotban van ugyan, de rekonstruálható, mint például a hejcei volt püspöki-nyaraló kertje, a vilmányi kúriakert, vagy a cekeházi Patay-kastély kertje, a kékedi Melczer kastély kertje, a füzérradványi Károlyi-kastély kertje (rekonstrukciója 2016-ban megtörtént), a boldogkőváraljai Zichy-Péchy kastély parkja. Különös hangulatúak a telkibányai, pányoki, füzérkajatai kopjafás temetők, vagy az egyedülálló szépségű tokaji temető. Számos zsidó temető is van a térségben, melyek múltunk szép kultúrtörténeti emlékei (Fony, Korlát, Göncruszka, Mád, Tokaj).
A Hernád és a Bodrog köze igazi hegyaljai vidék, a települések zártak, a külterületen nem találunk sem gazdasági, sem lakóépületeket. A tájhasználat (szőlőtermesztés) miatt jellemző kőgátak, kőbástyák a határ jellegadó építményei a kőkeresztek és a boltozott, támpilléres kőhídak mellett. A völgyi falvak tipikusak errefelé, amelyek jellemzően patak mentén kezdtek kialakulni, majd párhuzamos utcákkal terjeszkedtek a domboldalban. Ezeket a rétegvonalon ülő utcákat gyakran keskeny közökkel, un. futókkal (pl. Mád) kötötték össze.
Az utcák, az egykori legeltetéses állattartás lenyomataként tölcséresednek (a falu széle felé megnyílnak), a központban pedig több helyütt meghatározó épületei a templomok, az iskola és a községháza. Szinte az egész régióban a kisebb, un.
egyutcás falvak telekhasználata egységes képet mutat. A területre jellemző sok kőbányából gyakran faragott tömbkő oszlopok kerültek a fakapuzatok két oldalára (pl. Erdőbényén), rangos fedkövek a falak peremére. (Képünkön) A hegyre futó telek aljában, az utcától egy kis virágos kerttel elválasztva áll a déli oldalon a nyári konyha, az északi oldalon a lakóház – e mögött található a gazdasági udvar (az állattartó helyiségekkel, épületekkel, néhol megmaradt keresztcsűrrel). A gazdasági udvar
felett gyümölcsös (esetleg kukoricás) következik, legfelül szőlővel. A nadrágszíj telket többnyire erdő szegélyezi. Hercegkút 29. kép). Kevés kivétellel a földfelszín felett csak pincegádorokat találunk, a szőlőfeldolgozás a lakóházakhoz csatlakozó borházban
28. Tájház Erdőbényén
29. Kőporosi Pincefalu Hercegkúton
történt. A táj kiemelkedő értéke a pincék sokasága. Sátoraljaújhelyen található hazánk leghosszabb, 24 km-es pincerendszere. Tokaj-hegyalja kilométeres pincéi a nemespenész borította járataikkal, gönci hordóban érlelt aszúkkal a Világörökség részét képezik. Az épületek formálásába is beleszóltak a domborzati viszonyok, a lejtőirányú tetőgerinccel épülő lakóházak a legtöbbször három osztatúak és alápincézettek a lejtésviszonyok, valamint a szőlő- és borkultúra igényei miatt. A háromosztatú lakórész (az utca felől sorakozó szoba, konyha, kamra) mögött istálló és borház található. A lakórész tetőidoma magába foglal egy déli tornácot is. Az elülső tisztaszobának az utca felé kettő, a tornác felé egy ablaka néz. A ház bejárata a konyhába nyílik. Az ajtó felett félkör alakú füstlik, két oldalán két keskeny ablak van. A ház közepe a belépő mögött meghúzódó boltozatos konyha, amelynek tüzelőberendezése már csak elvétve lelhető fel. A tető leggyakrabban kontyolt, néha füstlikas, vagy oromfalas (Rátka). Az anyaghasználat tekintetében az építészet arculatát a vakolt, vagy kőporos falak, a látszó fa födém és tetőszerkezet, a pallótokos ajtók, ablakok, az égetett agyag cserép héjalás és a nyerstégla kémények határozzák meg. A sárba rakott, faragott terméskő falazatot az időjárási hatások elleni betapasztották. Az épületek nemes arányúak, egyszerű anyaghasználatúak. Mérsékelt díszítettségük ellenére méltóságot sugároznak. Ugyanez igaz a fejlett szőlő- és borkultúrával rendelkező települések kúriaépületeire és udvarházaira is, amelyek szintén nem túldíszítettségükkel, hanem a boltíves tornácok mögötti vastag falaikkal, tágas térsoraikkal, súlyosságukkal hívják fel magukra a figyelmet.
A terület építészeti értékei a középkorig nyúlnak vissza. A hegyaljai valamikori mezővárosok polgári házait a 18-19. században építette a helyi nemesség, a zsidók és más kereskedő népek. Számtalan csodálatos katolikus és református műemlék templomban, zsinagógában gyönyörködhetünk. A hegyek ormán várak sokasága vigyázta a tájat (Szerencs, Tállya, Boldogkő, Regéc, Amadé, Füzér, Sárospatak, Szegi, Tokaj). Erődtemplomok sora (Vizsoly, Hejce, Szerencs) mind-mind féltett értékeink. A kastélyok is épített kincsei a tájnak, a reneszánsz Kékedi, a Monoki, a Golopi, Taktabáji, Újhutai, az Ybl Miklós tervezte Füzérradványi kastély, a tarcali Rákóczi-kastély és a Lászlótanyai- valamint Kőkapui vadászkastélyok.
A magyar alapítású pálos szerzetesrendnek valaha egész sor kolostora állt a hegyekben (gönci, darnói), melyek romos állapotukban is figyelemre méltóak.