Xanthiashoz.
S
zolgalányt szeretsz? Ne szégyeld Rabnő volt már Briseis,S hószinétől lángra lobbant A kevély Achilles is.
Aiaxot is elbájolta
Rabnőjének szép szeme, Diadalmas Agamemnon
Cassandráért epede:
Hogy Hellasnak hőse előtt Porba hullt a trójai
S könnyű lett Hector vesztével Iliont lerontani.
Hátha Phyllis apja, anyja Fényt deríthet még reád : Ő királyi sarj s kesergi
Elveszített otthonát?
Nem lehet silány anyának Lánya, kit szived szeret:
Aljas vérből oly önzetlen, Hű lény nem születhetett.
Mily karok, mily arc, mily ikra ! Tiszta szívvel mondhatom.
Féltékeny ne légy reám, hisz Negyven év a vállamon!
• • •
5. TÜRELEM!
I
gát viselni gyönge még nyaka, Lépést a társával se tartana.Nincs abba mód, hogy azt ma még kiállja, Ha kéjt sovárgva jő feléje párja.
Bocidnak még a zöld mező körül Jár gondolatja; majd belé merül A hüs folyóba, majd a többiekkel A füzes árnyán játszadozva szökdel.
Az egres szőlő után te ne f u s s ! Várj nyugton, amíg a színekbe' dús Ősznek lehelletétül a ma kékes
Gerezd piros lesz és bogyója édes.
Majd ő keres fel! Száguld az idő És néki adja a tőled tünő
Évek sorát; és Lalagé, megéred,
Hegykén, merészen megy vadászni férjet.
S szereted, mint a büszke Pholoét, Vagy a szép Chlorist sohse szeretéd, Bár válla tündököl, mint hold sugára, Amely ezüstként rezg a tengerárba'.
Se Gygest, akit lányok közt sohsem Ismerne föl idegen, vizsga szem:
Lány-számba menne szép fürtös fejével, És szűzi arca bájos kellemével.
• • •
6 1
«> A NYUGALOM RÉVE.
Septimiushoz.
S
eptimius, ki Gadest megjárnád velemS Cantabriát, mely nem tud tűrni jármot, A mór haboktól tajtékzó, zöld tengeren
A Syrtisekhez kisérnéd barátod : Bárcsak Tibur, az ősi Argos gyarmata,
Lehetne agg koromnak menedéke, Hol megpihenne testem, ha kifárada
Sok vándorúiba', harci küszködésbe'.
Az irigy Párkák onnan ha eltiltanak, Gyapjas juhoknak kedves folyamárja, A szép Galaesus vonja minden vágyamat
S a spartai Phalanthus ősi vára.
Nincs zug a földön, mely rám édesben nevet, Mézet Hymettos nem termel külömbet, Olajbogyót is olyat láthat ott szemed,
Melynél telibb Venafrumban se nőhet.
Hosszú tavaszt ád Juppiter, langyos telet És Aulon völgyét Bacchus úgy megáldja, Hogy nem kell vetnie irigykedő szemet
Hires Falernum szőlő-garmadára.
E hely, ez áldott halmok várnak engemet Tevéled együtt élni, sohse válva:
Ott hullatod majd hü baráti könnyedet Költő hívednek még meleg porára.
• • •
7) ISTEN HOZOTT!
Pompeius Varushoz.
P
ompeiusom, ki Brutus seregében Láttál velem sok válságos n a p o t : A honi isteneknek téged épen,A honi égnek vissza ki adott ? Ifjú koromnak régi, drága híve!
A lomha nap mily gyorsan tova szállt, Ha syr kenettel és virággal hintve
Ürítgetők a borral telt pohárt!
Veled sinylém Philippit s gyors futásba' Hajh, szégyenszemre pajzsom elvetém, Erőnk hogy megtört és porig alázva
Koldult kegyelmet sok szájhős legény.
Csüggedt valék, de Hermes ködlepelbe Burkolt s kimentett a vészből hamar, Téged a hullám árja visszanyelve
Vitt, hol dühöngve tombolt a vihar.
A hálatort most ródd le Juppiternek:
A sok vesződség nemde megviselt?
Az én babérfám árnyában pihenj meg S ne kíméld a tenéked szánt csebert.
Gondűző massicust a serlegünkbe, Öblös kagylóból bőven balzsamot!
Ki fon örökzöld koszorút fejünkre?
Mirtusz körítse fürteink' legott!
Kockát elő! Hadd lássuk, lakománkon Ki lesz királyunk? Én úgy tombolok, Miként a thrák. Megjött az én barátom:
Mulatni, inni most kedves dolog!
;. A CSAPODÁR BARINÉHEZ.
M
egszegett sok esküvésed Egyszer ártott volna csak;Egy fogad lett volna barnább, Egy kisujjod körme vak:
Elhinném; de valahány új Csalfasággal terheled:
Tündöklőbben támad, ifjak Köz bajára, szép feied.
Még javadra vál, hamisan Hívni holt szülőd porát, Az örök istent s az éjnek
Néma csillag-táborát!
Maga Vénus már kacagja, A nymphák is együgyün;
• Kacag Ámor, fenve lángzó Nyilát véres köszörűn.
Minden ifjú néked serdül, Néked nő új szolgahad;
És a régi — szidja jármod:
S fenyegetve — ott marad.
Félti anya kis legényét, Félti tőled fukar ősz, S férjét új ara szegény, hogy
Báj-körödben elidőz.
Arany János.
• • •
6 4
9. VIGASZTALÁS.
Valgiushoz.
Z
ivataros felhő is kimerülS a földet nem paskolja szüntelen;
Vihar fuvalma lassanként elül, Oh Valgius, a Kaspi-tengeren;
Örmény mezőn sem örökös a jég,
Nem rázza folyvást észak zord szele A Garganusnak tölgyes erdejét,
S megint kihajt, ha elhullt, levele.
Te sohse szűnő gyászdalban keserged, Hogy elragadta Mystest a halál : Az esti csillag hallja bús keserved,
A hajnalcsillag könnyek közt talál.
Lásd az, ki három emberkort megért, Kedves fiáért mindig nem kesergett, És Troilusnak kora vesztéért
Folyvást övéi bús könnye se pergett.
A bús panasznak szüntesd hát szavát!
Inkább Augustus űj győzelmeit Daloljuk most, a Niphates havát
Az Euphratest, amely ma már szelid;
— Mert megtanulta zabolázni árját Mióta meghódoltak népei; — S a gelonust, ki szilaj paripáját
Ma megszűkült pusztákon fékezi.
• • •
5 H o r a t i u s ó d ^ i é s e p ó d u s a i . 6 5
30. AZ ARANY KÖZÉPÚT.
Liciniushoz.
H
elyesebben éled, Licinius, élted,Ha mindig a síkra hajód nem vezérled, De a csalfa parthoz sem tapadsz szünetlen',
Vihartól féltedben.
Ki mindig az arany középútat járja,
Szenny soha sem borul annak hajiokára; • Irigylésre méltó palota fényére
Nincs neki szüksége.
A sudár fenyüfát gyakoribb szél rázza, Súlyosb a magas, nagy tornyok zuhanása S az egekbe ötlő kőszálak ormára
Csap az égnek lángja.
A férfias, bölcs szív balsorsba' reméli Sorsa változását, a jó sorsba' féli.
Ránk hozta Juppiter a zimankós telet?
Lesz azért kikelet!
Ha borús az ég most, majd kiderül újra, Félelmetes íját Apollónak ujja
Nem feszíti mindig és hallgató lantja Zengzetét hallatja.
A mostoha sorsban légy erős és bátor, De nagyon kedvező szelek fuvalmától Duzzadni ha látod, vond össze vitorlád:
Jó az okos korlát!
• • •
6 6
Quinctius Hirpinushoz.
M
it forral a harcos kantaber s a scytha, Akik ellen bástya az Adria nékünk, Ne kutasd, Quinctius, és a jövő titkaNe bántson; keveset kíván a mi éltünk.
Elmarad ám tőlünk az ifjúkor bája
S a száraz öregség oda lép helyébe;
A pajzán szerelmet tova üzi lába
És a könnyű álmot elrebbenti véle.
A tavasz virága diszét elhullatja,
Változtatja fényét ezüstje a Holdnak.
Messze jövőn mért jár lelked gondolatja?
Annak a tervei lelkednél nagyobbak.
Mért nem iszunk inkább a gondot feledve, Míg lehet, a platán, pinia árnyába', Deresedő fürtünk rózsával övezve,
Nárdus illatárját hintegetve rája?
Ha gond gyötör, itt van Bacchus, hogy elűzze.
Siess, fiu, merj csak a patak árjából, Mely amott tova fut, s öntsd reá a* tűzre,
Amely csak úgy árad Falernum borából.
Te meg az alvégről hívd ki Lydét nyomba', Elefántcsont lantját otthon ne feledje.
Fésületlen? Nem b a j : egyszerű kis kontyba' Spártai leányként szedje hamar rendbe!