2. A szubjektivitás problémája a test és lélek kapcsolódásában
2.2. Pszichológiai-fiziológiai önreflexió – A test és a lélek együttműködése
2.2.2. Szenvedélyek
A szenvedélyekhez, vagyis azokhoz a jelenségekhez, amelyeken keresztül az ember közvetlenül szembesül saját egységességével – s egyúttal saját felosztottságával is –, Descartes a test és lélek elkülönítése felől látja megfelelőnek közelíteni. Amint ugyanis meg tudjuk különböztetni, hogy az egyes komplex érzeteken belül melyik tapasztalat tartozik kizárólag a testhez, s melyik tulajdonítható egyedül a léleknek, lehetővé válik a két radikálisan más természetű partíció összehangolt működésének félreértésektől leginkább mentes feltárása is. Descartes már a Szenvedélyek legelején felvázolja a megkülönböztetés főbb szempontjait. A testről nem hihetjük, hogy gondolkodik, így gondolkodás és a gondolatok minden fajtája a lélekhez kapcsolható, míg mindaz, ami a lélek nélküli
367 Hozzá kell itt tenni, hogy a test létének olyasfajta megkérdőjelezése, ami például az Elmélkedések gondolatmenetében jelenik meg, egyáltalán nem válik jellemzővé a fiziológiai leírásokban, sőt, e vizsgálódások alapvetően a testből, mint a megismerés szempontjából elsődlegesen adottból indulnak ki. Erre utalnak az olyan közbeékelések a test bizonyos funkcióinak magyarázata közben, mint hogy „amikor Isten egy értelmes lélekkel egyesíti ezt a gépezetet” (Hom AT XI. 143.), vagy a L’homme és a Módszer ötödik részének fiktív kiindulópontja, ahol Descartes úgy tekint a testre, mint amelyet Isten a mi testünkhöz egészen hasonlónak formált meg Vö. Disc AT VI. 45-46. m. kiad. 57.
368 Vö. D/P 1649. augusztus 14. Pas AT XI. 326. m. kiad.: Szenvedélyek 2012. 67.
99 testekben is megtalálható, vagyis mindaz, ami anyagi, ezen kívül pedig mozgással és melegséggel bír, a testnek tulajdonítható.369 A melegség jelenléte, mint az előző részben láthattuk, kulcsszerepet tölt be az életben (amennyiben enélkül nem lehet élő szervezetről beszélni), és a halálban (amennyiben a melegség távozásával a test sem képes tovább mozogni és működni). A test (2.1.2. fejezetben kifejtett) funkcióihoz társul a lélek, amelynek Descartes a szenvedélyek vonatkozásában két fő sajátosságát emeli ki: egyrészt a cselekvés képességét, amelyet akarásai jellemeznek legjobban, másrészt az elszenvedést, amelyre pedig az érzékelés fajtái utalnak, amelyek okai vagy a lélekben, vagy a testben találhatók. Utóbbihoz, vagyis a testre vonatkoztatható észlelésekhez olyan természetes kívánságok tartoznak, mint amilyenek az éhség és a szomjúság, amelyek éppen a hatodik elmélkedésben hivatottak demonstrálni az egység tapasztalatát. A test és a lélek interakciója a Szenvedélyek gondolatmenete szerint alapvetően az agy közepén felfüggesztett mirigyben megy végbe, de, mint az előző részben láthattuk, a lélek a vér, az életszellemek, és az általuk szállított emlékek révén, illetve azon elv alapján, miszerint a lélek (s bizonyos értelemben a test is) oszthatatlan: az egész testben jelen van. A tobozmirigy kitüntetettségét a Szenvedélyek a kettős érzékszervekből érkező benyomások egységesként történő felfogásával magyarázza, ugyanis ez az agy egyedüli olyan része, amely nem kettős. Ezen kívül ez az a pont, ahonnan az agy üregeiben tartózkodó szellemek az idegek és a vér közvetítésével szétterjednek a test egészében, s amelynek felszínén megjelennek a szellemek különböző észleletek által indukált mozgásainak „nyomai”.
Ugyanakkor ez az a szerv, amelyet a lélek is képes mozgatni – viszont e mirigy mozgásai meghatározzák a lélek észleleteit. A lélek itt „állandó harcot vív a testi mozgások, de különösen a szellemek áramlása ellenében”,370 amelynek során a szellemek az egyik irányba, míg a lélek a másik irányba törekszik mozgatni a mirigyet (abban az esetben, ha nem kíván hozzájárulni a test érzékelésekre válaszoló mozgásaihoz).
A lélek szenvedélyei a 27. §. meghatározása szerint: „a lélek olyan észlelései, vagy érzetei, vagy megmozdulásai, melyeket kimondottan őrá vonatkoztatunk, s melyeket a szellemek valamilyen mozgása okoz, tart fenn és erősít fel”,371 melyhez Descartes a következő cikkelyben hozzáfűzi, hogy ezek „azon észlelések csoportjába tartoznak,
369 Vö. Pas AT XI. 329. m. kiad. 69.
370 Gulyás 2011. 164. Gulyás hozzáfűzi, hogy a tizenhetedik század olvasói, és a későbbi szakírók (még manapság is) megmosolyogtatónak találták és találják a tobozmirigy, illetve a test és lélek itt zajló interakciójának descartes-i leírásait, amely főként a Szenvedélyek felszínes értelmezésének köszönhetően.
Vö. uo.
371 Pas AT XI. 349. m. kiad. 81.
100 melyeket a lélek és a test közötti szoros szövetség zavarossá és homályossá tesz”.372 A szenvedélyek során tehát a lélekben egyrészt a test olyan megnyilvánulásai miatt keletkeznek különböző felindultságok vagy érzelmek, amelyek az akarat által közvetlenül nem befolyásolhatók (a szellemek mozgása ugyanis nem módosítható egy olya tudatos
„parancs” révén, mint amilyennel példának okáért az ember a kezét emeli fel saját elhatározásából). Másrészt ezek a szenvedélyek úgy kerülnek befogadásra, ahogyan a
„külső érzékelés tárgyai”, vagyis ugyanúgy az idegek közvetítése és a szellemek mozgása révén, különböző pórusokat megnyitva, s így nyomokat hagyva az agy belső felületén (?).
Harmadrészt e két különböző természet találkozása ugyanolyan homályosságot és zavart okoz, mint amilyen a lélek és a hozzá igen közel érzékelt test kapcsolódásának leírásaiban található a hatodik elmélkedésben. A metafizikai önvizsgálat után ugyanis a következőképpen fogalmaz (szemben a korábbi reflektálatlan öntapasztalásra való visszautalásokkal):
Márpedig nincs semmi, amit ez a természet érzékletesebben tanítana, mint hogy van testem, aminek rosszul megy a sora, ha fájdalmat érzek, aminek táplálékra vagy italra van szüksége, amikor éhség vagy szomjúság gyötör, s más efféléket. […] A természet persze az említett érzetek, a fájdalom, az éhség, és a szomjúság által arra is tanít, hogy nem pusztán olyképp vagyok jelen a testemben, mint hajós a hajójában, hanem egészen szorosan összekapcsolódtam, sőt már-már össze is keveredtem vele, olyannyira, hogy valamiféle egységet alkotunk.373
Itt elsősorban az összekeveredésre és az egységre lehetünk figyelmesek, a következő mondatok azonban a keveredésből fakadó homályosságra is rávilágítanak:
Másként ugyanis, ha a test sérülést szenved, én, aki nem más vagyok, mint gondolkodó dolog, emiatt nem éreznék fájdalmat, hanem pusztán értelmemmel észlelném ezt a sérülést. […] Hiszen bizonyos, hogy az éhség, a szomjúság, a fájdalom és más hasonló érzetek nem egyebek, mint a gondolkodás zavaros módozatai, melyeket az elmének a testtel való egysége, sőt már-már szinte összekeveredése idéz elő.374
372 I. m. 350. m. kiad. 82. (Kiemelés tőlem)
373 Med AT VII. 80-81. m. kiad. 99.
374 I. m. 81. m. kiad. uo. (Kiemelés tőlem.)
101 Az egységérzeten belül jelentkező zavarosság arra enged következtetni, hogy a test nem tárul fel olyan világos és transzparensnek tűnő módon az elme számára, ahogyan azt saját maga (vagyis szellemi valója) megragadásával kapcsolatosan tapasztalja.375 Ehelyett a test az elme által nem egészen átlátható és kontrollálható érzések formájában ad legközvetlenebbül hírt magáról és a hozzá való kapcsolódásról. Milyen értelemben beszélhetünk ezek alapján keveredésről és egységről a test és a lélek találkozása és együttműködése esetében?376 Vagy éppen miként nem beszélhetünk keveredésről? A következőkben e kérdéseket járjuk körül.