A metafizikai önreflexió előtti és utáni önértelmezés

Ahogy e fejezet bevezetőjében már szót ejtettünk róla, az ember a hétköznapi tevékenységei során önmagát egységes dologként tapasztalja meg. Descartes egy Erzsébet hercegnőnek címzett levelében a következőképpen fogalmaz a test és lélek kapcsolódásának kérdésére válaszolva:

„[A]zok, akik soha nem filozofálnak, és csupán az érzékeikre hagyatkoznak, cseppet sem kételkednek benne, hogy a lélek mozgatja a testet, és hogy a test hat a lélekre, e kettőt azonban egy dolognak tekintik, vagyis egységesnek, hiszen két dolgot egységként felfogni ugyanazt jelenti, mint egy dologként fogni fel őket.”³⁵⁹

Az ilyesfajta hétköznapi megélés leírására több példát is találhatunk az Elmélkedésekben.

A metafizikai gondolkodást beindító kételkedést ugyanis épp a hétköznapokban tapasztalt hibák, tévedések váltják ki. Pontosabban a fő kiváltó ok egyrészt annak felismerése, hogy az addigi élet során elfogadott nézetek, és az ezekre épített további elgondolások jelentős része vagy hamis, vagy tartalmaz valamennyi hamisságot, másrészt pedig annak belátása, hogy ezek az ismeretek az érzékek közvetítésével jutottak el a gondolkodásba.³⁶⁰ Milyennek érzékelte azonban az Elmélkedések gondolkodója a filozófiai reflektálás előtti énjét? Első közelítésben környezetébe ágyazottként mutatja be saját magát:

359 D/E 1643. június 28. AT III. 692. m. kiad. 113.

360 Vö. Med I, AT VII. 17-18. m. kiad. 25-26.

96

„De bármennyire is megtévesztenek olykor az érzékek […], talán van sok más ismeretünk, melyekhez semmiféle kétség nem férhet […]. Ilyen például az, hogy itt vagyok, a tűzhely mellett ülök, téli ruha van rajtam, kezemmel érintem ezt a papírt, s más efféléket. Ugyan milyen alapon tagadhatnánk, hogy maga ez a kéz s ez az egész test az én kezem, az én testem?”³⁶¹

Később hozzáfűzi ehhez az olyan „egyedi cselekvéseket” is, mint a szemek kinyitása, a fej mozdítása, vagy a karok kinyújtása, a szkepszisből fakadó későbbi tagadások pedig az előbbieken kívül hozzáteszik a test belső szervezetét is (hús, vér), valamint az érzékszervek működését, majd ezeken kívül már az olyan elvont testi fogalmakat is, mint az alak, a kiterjedés, a mozgás, vagy a hely.³⁶² A tagadások sorában megjelennek továbbá a külvilág jelenségei, amelynek viszonylatában, mint említettük, az én érzékeli saját magát. Eszerint a szkepszis előtti világ részét képezi a föld és az ég, de más elmék és más testek is.³⁶³ A következőkben álljon itt egy hosszabb idézet, amelyben Descartes maga foglalja össze válaszát arra a kérdésre: minek vélte saját magát korábban – azon kívül, hogy embernek, vagy eszes embernek:

„Ha nem tévedek, elsőként az merült föl bennem, hogy van arcom, kezem, karom, s hogy itt van a testrészeknek ez az egész gépezete, amelyet még a tetemben is megszemlélhetünk, és amelyet »test« elnevezéssel illettem. Fölmerült aztán az is, hogy táplálkozom, járkálok, érzékelek és gondolkodom. Ezeket a tevékenységeket pedig a lélekre vonatkoztattam. Ám hogy mi is volna ez a lélek, azon vagy egyáltalán nem gondolkodtam, vagy valami egészen kicsiny dolognak képzeltem, szellőhöz, tűzhöz, esetleg éterhez hasonlatosnak, amit durvább részeim zárnak körbe. A testet illetően pedig még csak nem is kételkedtem, hanem úgy véltem, hogy elkülönített ismeretem van természetéről, amit ha alkalomadtán le akartam volna írni úgy, amiként elmémmel megragadtam, efféle fejtegetésbe kezdtem volna: testen értem mindazt, ami alkalmas arra, hogy valamiféle alak határolja, valamilyen hely foglalja magába s hogy olyképp töltse ki a teret, hogy abból az összes többi testet kizárja. Alkalmasnak kell lennie továbbá arra is, hogy tapintás, látás, hallás, ízlelés vagy szaglás révén érzékeljük, hogy többféleképp is mozogjon, persze nem önmaga által, hanem olyasmi révén, ami érintkezik vele. Azt ugyanis, hogy volna ereje önmagát mozgatni, érzékelni vagy gondolkodni, azt semmiképp sem ítéltem a test természetéhez tartozónak, sőt, inkább még azon csodálkoztam, hogy egyes testekben rábukkantam ezekre a képességekre.”³⁶⁴

361 I. m. 18. m. kiad. 26. Az őrültek testtapasztalatának kérdésére itt nem áll módunkban kitérni.

362 Vö. i. m. 19., 22-23. m. kiad. 27., 31., Med II, AT VII. 24. m. kiad. 33.

363 Vö. i. m. 24-25. m. kiad. 34.

364 I. m. 25-26. m. kiad. 35-36.

97 Amit ebből az összefoglalásból kiolvashatunk (amelynek irányát természetesen megszabja a mű soron következő metafizikai vizsgálódásának szellemi síkra koncentráló jellege és az ebből fakadó éles szembeállítás a materiális világgal), az egyrészt az, hogy a korábbi önmegragadást döntően az anyagi megközelítés hatja át, másrészt az, hogy ezen belül is megjelenik már a testi és lelki sík megkülönböztetése. Harmadrészt pedig azt figyelhetjük meg, hogy a test e leírás szerint nem saját magától mozog, hanem valami olyasmi hatására, ami érintkezésbe lép vele (bár ebből az idézetből és az itt használt „chose” kifejezésből nem derül ki egyértelműen, hogy fizikai tárgyat ért ezalatt, vagy esetleg egy hozzá kapcsolódó lelket).

A hatodik elmélkedésben Descartes (illetve a filozófiai narrátor) újra felteszi a kérdést, mit tartott korábban igaznak saját magával kapcsolatban. Elsőként, az első két elmélkedés felsorolásaihoz hasonlóan, ismét a testrészeket, s az ezekből összeálló testet emeli ki, mint olyat, amelyet teljességgel önmagának tekintett. A következőkben az őt (vagyis e testet) körülvevő tárgyakat említi, viszont már abban az összefüggésben, hogy hogyan hatnak ezek a kérdéses „énre”, amely, mint a továbbiakból kiderül, már valamiféleképpen magába foglalja e testet és a lelket. Amiket a korábbiakban (ld. az előző idézetet) csak a léleknek vagy csak a testnek tulajdonított, a metafizikai reflexió után már e két „összetevő” egymáshoz kapcsolódásában értelmezi a filozófus. A lélek tehát érez valamit egyrészt a testtel kapcsolatban, másrészt a testen keresztül a külvilággal kapcsolatban. Erre olyan testi-lelki érzetegyüttesek utalnak, mint amilyen egy testnek tulajdonítható fájdalom lehet, amelyet szomorúság követ a lélekben, vagy a „gyönyör bizsergése” a testben, amit egy lelki öröm kísér. De a „természet tanítása” nyomán ide sorolhatók az olyan testi kívánságok is, mint a gyomor mardosása, vagy a torok szárazsága, amely az elmét az evésre és az ivásra figyelmezteti.³⁶⁵ Ugyanakkor ezek azok a tapasztalatok, amelyek alapján az én „valaminő sajátos jogon” sajátjának, vagyis hozzá tartozónak tudja tekinteni azt a testet, amelyben érzi ezeket az affektusokat és kívánságokat (míg más testekkel kapcsolatban ugyanezt nem érzékeli).³⁶⁶ Hogyan működnek azonban ezek a természet tanításából ismert észleletek vagy „szabályok” a fizikai valóságban?

Amíg az Elmélkedések bensőségesen, a lélek megélései felől közelít az énhez (mint elsősorban gondolkodó, de egy saját működéssel bíró testtel is rendelkező emberi lényhez), addig a Szenvedélyek a fiziológia irányából objektívan igyekszik leírni a test és lélek

365 Vö. Med VI, AT VII. 76. m. kiad. 94.

366 Vö. i. m. 75-76. m. kiad. 93-94.

98 együttműködésének „mechanizmusait”.³⁶⁷ Descartes ezen szándékáról tanúskodik az a Picot atyának írt levele is, amelyben kijelenti, hogy művében célja nem az volt, hogy szónokként vagy morálfilozófusként vizsgálja a szenvedélyeket, hanem kizárólag fizikusként (seulement en Physicien).³⁶⁸ Amíg pedig a L’homme és a Description az emberi test funkcióit a lélek nélkül kívánja magyarázni, addig a Szenvedélyek mindkét tényező figyelembevételével igyekszik feltárni azokat a sajátosságokat, amelyek az ember hétköznapi egységességének megélése mögött állnak, s amelyek a testi érzetek mellett a lélekben keletkező felindultságok formájában jelentkeznek. Ezek az affekciók nem csak a saját test és lélek állapotáról közvetítenek információkat, hanem a külvilág azon hatásairól is, amelyek valamilyen módon elérik az embert. A következőkben a szenvedélyeket a test és lélek egymáshoz viszonyulásával kapcsolatosan fogjuk elemezni, míg a következő alfejezetben arra fogjuk keresni a választ, hogy ezek a működések vajon hogyan befolyásolják az én önmegragadását. Ennek kérdéséhez előbb azt vizsgáljuk, milyen idegenséget képvisel az énen belül a test, illetve ezzel párhuzamosan milyen közeliség, vagy bensőségesség élményt hordoz a lélek megéléseiben.