Szaporodás, öröklődés, egyedfejlődés

A szaporodás az élőlényeknek az a képessége, hogy saját magukhoz többé-kevésbé hasonló szerveződésű új élőlényeket hoznak létre, ezzel a képességgel biztosítják az egyedi pusztulásuk ellenére is a faj új egyedekben való képviseletét. Az előd(ök) és az utód(ok) összehasonlításából hamar rá lehetett jönni, hogy az utódok az elődök számos tulajdonságát öröklik, hiszen sok mindenben hasonlítanak az elődeikre. Néha azonban észrevehető eltérés is a szülőktől; így az öröklődés és a változékonyság összetartozó jelenségek. Az utód létrejöttével megkezdődik annak pusztulásáig tartó egyedfejlődése, ami a kívülálló szemlélő számára több szakaszon halad át.

Az ókori görögök és rómaiak a szaporodás, az öröklődés és az egyedfejlődés jelenségei terén nagyon sok mindent megfigyeltek, de nem tudtak olyan áttörően újat produkálni, mint pl. az állattanban, a növénytanban vagy az élettanban. Többnyire megelégedtek a szomszéd népeknél már jóval korábban kialakult nézetek átvételével, és azokat kissé továbbfejlesztették. A legnagyobb eredménynek talán az egyedfejlődés mikéntjéről folytatott spekulációk tekinthetők, elsősorban Arisztotelész erre vonatkozó gondolatai.

Alkmaión anemzést úgy képzelte el, hogy a nemző mag vagy csíra az agyban (mint legfőbb irányítóban) termelődik.

Megcáfolta azt az akkor közkeletű vélekedést, hogy azondóa gerincvelőben termelődne. Kísérletesen ugyanis megállapította, hogy a párzás – és így az ondókilövellés – után a gerincvelőből nem hiányzik az ondónak megfelelő anyagmennyiség. Elemezte azembriók fejlődését is madártojásokban. Észrevette, hogy az embrióban elsőként a fej régiója különül el. Ebből is azt a következtetést vonta le, hogy az agy a legfontosabb szerv. Anemekkeletkezését és azöröklődést úgy képzelte el, hogy a női és a férfi nemző mag harcban áll egymással; ennek kimenetele a mindenkori maganyag mennyiségétől és a minőségétől függ. (Így ő tekinthető azembriológiamegalapozójának is, és ezzel mindjárt feltalálta az időbeli összehasonlítás módszerét.)

Parmenidész (i. e. 470 körül) először képviselte azt a nézetet, hogy az emberitest két oldala különböző értékű: a jobb oldal az erősebb és az ügyesebb. Azembrióvagycsíralétrehozásában mindkét szülő nemző magja részt vesz;

a férfi testének jobb oldalából származó mag hímnemű gyermeket hoz létre, a nő jobb oldali méhrészéből kiválasztott nemző mag az apáéhoz hasonló; az ellenkező testoldalból származó magokból nőnemű gyermekek nemződnek, akik az anyához lesznek hasonlók.

A klazomeai Anaxagorasz is úgy vélte, hogy az anyajobb oldalán a fiúk, abal oldalán a lányok fogannak és fejlődnek ki. A sperma (vagyis a nemző mag) a férfitól származik, a nők csak a csíra tápláló anyagait és a fejlődésének a helyét adják. A gyermeknemét is egyedül a férfi sperma határozza meg: ha a férfi jobb (“férfias”) oldaláról származik, akkor az fiú lesz, ha a bal (azaz “női”) oldaláról, akkor meg leány. Szerinte az apai spermában és acsírában benne vannak a hajszálak, a körmök, az erek, az idegek és a csontok, csak kicsiny voltuk miatt nem láthatók. (Tehát a szervek előre elkészítettségét, a preformációt hirdette.) A legelső szerv, ami a csírában növekedésnek indul, az azagy.

Nagy jelentőségű volt az apollóniai Diogenész (i. e. 450 körül) feltehetőleg a keleti népektől átvett elmélete az öröklődésről, elsősorban azért, mert ezt a logikusnak tűnő spekulációt sokan átvették (és az elképzelés igen sokáig tartotta magát, egészen a XIX. századig). A pángenezis-elmélete szerint a szervek valamiféle csíraanyagokat juttatnak a vér útján a nemző magba. (Ezt az ősi, téves elképzelést a nyelv még a mai napig is őrzi olyan szófordulatokban, mint “vérrokonság”, “testvér” stb.)

Az akragaszi Empedoklész meg azt gondolta, hogy azutód nemének meghatározásában améhhőmérséklete játszik döntő szerepet: a nemileg semleges nemző mag sorsát az dönti el, hogy meleg vagy hideg méhbe jut-e. A meleg méhben ui. fiú, a hidegben pedig lány alakot vesz föl acsíra. A férfit a meleg, a nőt hideg jellemzi; a termékenyítés a meleg, a terméketlenség a hideg minőségre vezethető vissza. (Ez az elképzelés hozzájárult a hippokratészi nedv-és alkattanhoz.)

Az i. e. 450 táján működő rhegioni Hippon, a püthagoreusokhoz közel álló orvos szerint anemző mag– a régi elképzelésnek megfelelően – agerincvelőből képződik. (Alkmaiónnal és a püthagoreusokkal egyetértve ő is úgy vélte, hogy a fej, illetve azagya pneumát szállító edényrendszer központja és eredése.) Elgondolása az volt, hogy a gyenge nőinemző magnem rendelkezik igazi nemzőképességgel, míg az erős férfi nemző mag rendelkezik vele.

A női mag csak acsíratáplálására szolgál.

A Diogenész közvetítette pángenezis-elméletet a görögök számára Démokritosz formulázta meg részleteiben.

Pángenezis-elmélete biológiai jelentőségű. Eszerint a test különböző, legfontosabb részeiből (csontok, hús, izom) származó szilárd részecskék acsírasejtekbe kerülnek, és valamilyen módon (a legtöbb elgondolás szerint a vér útján) az utódok testébe jutnak. Anemző magot a férfi is és a nő is termeli; a sperma a szülő részeinek végtelen kicsiny leképeződése: a sperma egyes atomjainak a kapcsolatai pontosan megfelelnek a test azon részeinek, amelyikből erednek. Az apai és az anyai magrészek között harc folyik, ebben a túlnyomó és uralkodó magrész fogja meghatározni a gyermek nemét is. Így az élet során szerzett tulajdonságokis átadódnak az utódoknak.

(Természetesen ő sem tudott tehát különbséget tenni az ősöktől örökölt és az élet során szerzett tulajdonságok és öröklésük között. Ez az elképzelés majd két évezreden keresztül tartotta magát.) Foglalkozott azegyedfejlődés kérdéseivel is, így pl. azzal, hogy az éghajlati és az időjárási tényezők miképpen befolyásolják a magzat kihordásának idejét, vagy hogy milyen tényezők hatására fejlődnek ki az egyes állatok sajátos szervei (mint pl. a szarvak).

A“Hippokratészi Gyűjtemény”egyik legfontosabb irata Polübiosz könyve “Az emberi természetről” (De natura hominis). Ebben a műben fejti ki, hogy avérerekanemző magvezetékei is egyben. Ugyanis az agy által termelt nemző mag a fejből a fülön, a háton, a gerincoszlopon és a lágyékizomzaton át vezető vérereken át juthat aherékbe.

A “Peri diaitész hügieinész” (“Az egészséges életmódról”) c. irat szerzője (talán maga Hippokratész) azt állította, hogy azutóda férfi és a nő által kiválasztottrészecskék keveredésének eredménye. E részecskéket is a tűz és a víz alkotja, a tűz a férfias, a víz a nőies jelleg hordozója. Mind a nő, mind a férfi kiválaszt mindkét féle részecskét.

Ha mindkét szülő tüzes részecskéje találkozik, akkor típusos fiúgyermek, ha mindkét szülő vizes részecskéi keverednek el, akkor típusos lánygyermek lesz az eredmény. További lehetséges változatok: a fiús lány vagy a lányos fiú. Ha az apa vizes magva dominál az anya tüzes magva fölött, akkor a gyermek férfias tulajdonságokkal megvert lány lesz, ha viszont az anya tüzes magva győz az apa vizes magva felett, akkor “androgünosz” (azaz hermafrodita) születik.

Érdekes spekulációt adott elő az emberinemek eredetéről Platón. Az eredetileg egységes, kétnemű ember is két félre szakadt, így lettek férfivá és nővé, azóta is keresi a férfi a nőt, mint a saját maga másik felét. (Jól látható ezen is, hogy az akkor érthető spekulációk valóságos tények helyett beérték költői metaforákkal is.)

A legtöbb és leginkább rendszerezett spekulatív ismeret e területen is Arisztotelésztől származik. Arisztotelész egyik zoológiai műve a “Peri zoón genészeósz” (“De generatione animalium”, “Az állatok keletkezéséről”), amelyben a szaporodásról, az egyedfejlődésről és az embrió életéről írt. Vizsgálódásának tekintélyes részét szentelte a szaporodásnak, az öröklődésnek és a leszármazásnak. Szerinte az öröklődés (Diogenész és Démokritosz pángenezis-elmélete nyomán) úgy történik, hogy a szervezetek részei kiválasztanak avérbe valamiféle anyagi

részecskéket a meleg hatása alatt a táplálékból, ami aztán a hímekondójában (“sperma”) gyűlik össze; tehát az új élet nemzésekor a forma hordozója (“pszükhé”-je) a hím mag. Elképzelése szerint a gyermek a férfi ondó (a nemző mag) és a női vér egyesüléséből keletkezik; a hím nemző mag szolgáltatja a mozgást és adja az alakot, a nőstény vére pedig az anyagot az utód testébe. A nőstény tehát az anyag princípiuma, míg a hím a nemzés princípiuma (a nőstény “magában nemz”, míg a hím a nőstényt megtermékenyíti). A sperma testi anyagából semmi nem jut át a csírába, hanem “elpárolog”, és nem anyagi formaként hat a női vérből képződött anyagra. Ez a nem anyagi forma a fejlődés kiiindulópontja és célja. (A tulajdonságok örökítője tehát kizárólag a hím sperma.) A sperma szerinte azondóvezetékben keletkezik; aheréknek szerinte nincs szerepük a nemző mag termelésében (ui. halakban és kígyókban nem talált heréket, és pontatlanul figyelte meg a sperma-verőér és a sperma-gyűjtér lefutását). A menstruációkor a meg nem termékenyült vér folyik el. Empedoklész nyomán úgy vélte, hogy a nőben a hideg nem vezet a nemző mag kialakulására, a táplálék ezért csak annak közvetlen előfokává, vérré tud feldolgozódni. (Eme gyengeség miatt a nő alacsonyabb rangú, mint a férfi.) Négyféleszaporodási módot tudott megkülönböztetni: 1.

az élőlények abiogenetikus eredetét a nem élő anyagokból, főleg az iszapból (azősnemződésszerint); 2. abimbózást (mint nem ivaros szaporodást) az alacsonyabb rendű állatoknál; de ismerte aszűznemzést (pl. növényeknél, méheknél, halaknál); 3. azivaros szaporodást párzás nélkül; 4. az ivaros szaporodást párzással. Ez utóbbiakat tartotta a legfontosabbnak és a leggyakoribbnak is az élővilágban. Vizsgálta és összehasonlította a kasztráció hatásait madarakban és emberben. Leírta, hogy ha a még ki nem fejlődött kiskakast ivartalanítják, akkor a taréj színeződése, a kukorékolás, a párzási próbálkozásai felnőttkorban nem jelennek meg. Észrevette, hogy néha olyan tulajdonságok jelennek meg az utódokban, amelyek a távolabbi felmenő ősökben voltak megfigyelhetők. A csirke embrió fejlődésének megfigyelésekor a harmadik napon észrevette az embrió szívének lüktetését mint piros vérfolt előtűnést és eltűnést. Belőle szerinte két gyűjtőeres vezeték kanyarog ki (feltehetőleg a szívpitvart nézhette májnak). Felvetette, hogy az egyedfejlődés kétféleképpen valósulhat meg: 1. a már meglevő preformált anyag növekszik, 2. a kezdeményekből új szerkezetek fokozatosan bontakoznak ki – vagyisepigenezistörténik. Arisztotelész inkább az epigenezis hívének tűnik. A tojás fehérjéjét azonosította az embrió testével, a sárgáját pedig tápanyagnak gondolta.

A szervek képződésének irányítója a szív. Azért tudja ezt a funkcióját ellátni, mert a meleg és a “pszükhé” (a formaelv) termelője.

Theophrasztosz kezdeményezése utána az ugyancsak ereszoszi Phaniász (i. e. 300 körül) írt egy nagy művet a növényekmagvairól és aszaporodásukról. (Csak töredékek maradtak ránk belőle.)

Az epikuroszi tanokat nagy és híres tankölteményben hirdető Lucretius Carus a művében azt is elmondta, hogy a szülők testesok nemzedéken át rejtett atomokat hordozhat, amelyek anemzéskor egy napon hatékonnyá válnak, és ezáltal az ősök sajátosságait a gyermekekre átviszik. (Ezzel próbálta magyarázni a több nemzedéken keresztüli öröklődést.)

A női nemi szervek anatómiájával és működésével a késő ókorban több orvos is foglalkozott. Így pl. Ruphosz (latinosan Rufus) megint pontosan leírta anői nemi szervekanatómiáját. Foglalkozott a többes magzatképződéssel és a női meddőséggel is. Még jelentősebb az epheszoszi Szóranosz (85?–145 körül) munkássága. Szerinte améh gömb alakú szerv, amely amagzatkifejlődésére szolgál, a környezetéhez hártyák (“hymen”) erősítik; tudta, hogy izomból áll és vérereket is tartalmaz. Ismerte apetefészket és apetevezetéket is. Úgy gondolta, hogy améhszáj havivérzéskor ésközösüléskor megnyílik. Kimutatta, hogy a havivérzés (menstruáció) nem mindig esik egybe a holdfogyatkozással. Részletesen elemezte afogamzásjeleit, amegtermékenyítést eredményezőközösülésmódjait.

Tudott arról is, hogyanfejlődik a petea méhben. Ő fektette racionális alapokra aszülészetet. (Négy részben megírt nőgyógyászati-szülészeti munkája az egyetlen teljes ilyen munka, ami az ókorból ránk maradt.)

Sokat köszönhetünk Klaudiosz Galénosznak is. Ő Hérophiloszt kijavítva felfedezte, hogy apetevezetékaméhbe szájadzik. A férfi és a nőinemi szerveket analógoknak gondolta; szerinte apetefészeka női here. Így feltételezte anői nemző maglétezését is. Úgy vélte, hogy amegtermékenyülésa férfi és a nőinemző nedvekegyesülésével jön létre; az utód szíve és mája az anya véréből, míg az agya a férfi magvából lesz. Azt tartotta, hogy a nemi nedvek visszatartása betegséget okozhat, ezért gyógymódnak néha javasolta aközösülésvagy azönkielégítésfokozását.

Az eunuch testalkatát elemezve rájött, hogy a nemi szervek eltávolítása után amásodlagos nemi jellegek(pl. a sörény, taréj, agyar, szarvak megléte, testalak, szőrösödés stb.) is megváltoznak, tehát kapcsolatban vannak a herék, illetve a petefészek működésével.