• Nem Talált Eredményt

IV. INTÉZETI SOROZATON KÍVÜL MEGJELENT MŰVEK

7. Szövegkiadások és antológiák …

Megjegyzés: E fejezetben soroljuk föl azokat a szövegkiadásokat, amelyeket az intézet munkatársai válogattak, állítottak össze, szerkesztettek, rendeztek sajtó alá, végezték a szöveggondozást az elő- vagy utószó és a jegyzetek kíséretében. A kiemelt nevekhez a felsorolt tevékenységek kapcsolódnak.

Ezért az egyes kötetekben különféle módon megfogalmazott és közzétett közreműködői tevékenységet a címleírásokban egységesen a Kiad. rövidítéssel jelöljük. A közreműködők nevének betűrendes csoportosításán belül a fő rendezési elv a kiadások időrendje.

ÁCS PÁL

PESTI Gábor: Esopus fabulái. Kiad. – –. Bp. 1980. 292 l. /Magyar Hírmondó./

RIMAY János írásai. Kiad. – –. Bp. 1992. 337 l. /Régi Magyar Könyvtár. Források 1./

RIMAY János: Epicédium, a Balassi fivérek, Bálint és Ferenc halálára. Kiad. – –. Bp. 1994. 86 l.

ANGYALOSI GERGELY

Rákos Sándor életműve. Kiad. – –. PIM Kortárs Irodalmi Központ, Digitális Irodalmi Akadémia, Bp. [1998– ] [E vállalkozás keretében az interneten eddig megjelent Rákos Sándor-művek: A tűz udvarában. (versek.), Az eb válaszol (versek), A bárány lázadása (versek), Csörte (versek), Helyzetgyakorlat (versek), Két vers között (interjúk, visszaemlékezések, esszék), Kiáltásnyi csönd (versek), Rákos Sándor válogatott versei (versek), Senki úr Semmibe indul (versek), Szegények vonulása (versek), Többedmagam (versek), Zsuzsanna és a vének (moralitás).]

BARTÓK ISTVÁN

ANTALÓCZY Zoltán: A minden és semmi határán. Esszék, tanulmányok. Kiad. – –. Bp. 1994. 315 l.

BATA IMRE

Szép versek. 1976. Kiad. – –. Bp. 1977. 375 l.

Szép versek. 1977. Kiad. – –. Bp. 1978. 420 l.

Szép versek. 1978. Kiad. – –. Bp. 1979. 411 l.

Szép versek. 1979. Kiad. – –. Bp. 1980. 510 l.

Szép versek. 1980. Kiad. – –. Bp. 1981. 506 l.

Szép versek. 1981. Kiad. – –. Bp. 1982. 547 l.

BÉLÁDI MIKLÓS

Szemelt szőlő. Illyés Gyula válogatott versei. Kiad. – –. Bp. 1980. 560 l.

Vándorének. Nyugat-európai és tengerentúli magyar költők. Kiad. – –. Bp. 1981. 402 , [12] l.

ILLYÉS Gyula művei. 1–3. köt. Kiad. – –. Bp. 1982. /Magyar Remekírók./

1. köt. Versek. Műfordítások. 834 l.

2. köt. Regények. Novellák. Drámák. 910 l.

3. köt. Útirajzok. Esszék, tanulmányok. 944 l.

Mai magyar elbeszélők. Kiad. – – és B. Hajtó Zsófia. Bp. 1983. 412 l. /Diákkönyvtár./

Jelzés a világba. A magyar irodalmi avantgarde válogatott dokumentumai. Kiad. – –, Pomogáts Béla. Bp. 1988. 629 l.

BENE EDE

MORTIER, Roland: Az európai felvilágosodás fényei és árnyai. Válogatott tanulmányok. Kiad. – –.

Bp. 1983. 407 l.

BENE SÁNDOR

ZRÍNYI Miklós válogatott levelei. Kiad. – –, Hausner Gábor. Bp. 1997. 328 l. /Régi Magyar Könyvtár. Források 6./

Juraj Rattkay Spomen na kraljeve i banove Kraljevstava Dalmacije, Hrvatske i Slavonije. Uvodna studija – –, glavni urednik dr, Mirko Valentić. Zagreb, 2001. 374 l. /Biblioteka Hrvatska povjesnica – Hrvatska latinička historiografija 4./

PETRI György: A szabadság hagyománya: a magyar politikai költészet klasszikusai. (Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András.) A versek szövegét gondozta , jegyz.: – –. Bp. 2001. .179 l.

BERKES TAMÁS

BIBÓ István: Bída malych národu vychodní Evropy. Kiad. – –. Brno–Bratislava, 1997. 612 l.

MÁCHA, Karel Hynek: Holtak gondolata. Május. Mácha költő elkárhozása, mennybemenetele és titkos üzenetei. [Poéma kommentárokkal.] Kiad., a Május-értelmezéseket és a kísérőszöveget írta Efraim Israel. Társszerk. – –. Ford.: Balázs Andrea, Bojtár Endre etc Pozsony, 2000. 257 l.

BÍRÓ FERENC

KÓNYI János: A mindenkor nevető Demokritus. Kiad. – –. Bp. 1981. 446 l. /Magyar Hírmondó./

BESSENYEI György válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1987. 902 l. /Magyar Remekírók./

BODNÁR GYÖRGY

Szüreti fürt. Elbeszélések. Kiad. – –. 1–2. köt. Bp. 1958–1959. 382, 322 l. /Olcsó Könyvtár./

KAFFKA Margit: Hullámzó élet. Cikkek, tanulmányok. Kiad. – –. Bp. 1959. 342 l.

Panorama de la littérature hongroise du 20e siècle. Kiad. – –. Vol. 1–2. Bp. 1965. 414, 355 l.

KAFFKA Margit: Az élet útján. Versek, cikkek, naplójegyzetek. Kiad., bev.:– –. Bp. 1972. 466 l.

KAFFKA Margit válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1974. 1302 l. /Magyar Remekírók./

BABITS Mihály: Keresztül-kasul az életemen. (Önéletrajz.) Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 183 l.

HARSÁNYI Kálmán: A kristálynézők. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 453 l. /Pesti Szalon Könyvek./

KÓBOR Tamás: Budapest. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 387 l. /Pesti Szalon Könyvek./

MOLNÁR Ferenc: Az éhes város. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 404 l. /Pesti Szalon Könyvek./

RITOÓK Emma: A szellem kalandorai. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 513 l. /Pesti Szalon Könyvek./

KAFFKA Margit: Mirjam és Mária. Kiad., bev.: – –. Bp. 1995. 189 l.

SZABÓ Dezső: Megered az eső. Regény. Kiad. – –. Kísérő tanulmányok: – – és Szörényi László.

Bp. 1996. 331[36] l.

BABITS Mihály: Timár Virgil fia. Kártyavár. (Regények.) Kiad., utószó: – –. Bp. 1997. 438 l.

/Palatinus könyvek./

KAFFKA Margit: Színek és évek. Hangyaboly. [Két regény.] Kiad., utószó: – –. Bp. 1999. 322 l.

/A Magyar Próza Klasszikusai 66./

KAFFKA Margit: Színek és évek. Kiad., utószó: – –. Bp. 1999. 198 l. /Millenniumi Könyvtár 13./

BOJTÁR ENDRE

Lengyel költők antológiája. Kiad. – –. Bp. 1969. 555 l. /A világirodalom gyöngyszemei./

A csíkos trolibusz. Mai litván elbeszélések. Kiad. – –. Bp. 1970. 282 l. /Modern Könyvtár 186./

20. amziaus vengrų poetai. Kiad. – –. Vilnius, 1970. 386 l.

Vengrų poetai. (Ady, József, Radnóti, Weöres, Nagy.) Kiad. – –. Vilnius, 1972. 272 l.

MARCINKEVIČIUS, Justinas: Táj, látomással. Kiad. – –. Bp. 1973. 127 l.

Az aranycipellő. Ukrán népmesék. Kiad. – –. Bp.—Uzsgorod, 1974. 206 l.

Litván költők. Kiad. – –. Bp. 1980. 385 l.

Lélekcsere. Mai litván drámák. Kiad. – –. Bp. 1982. 354 l. /Modern Könyvtár 452./

MIŁOSZ, Czesław: Múzsáim palotája. Kiad. – –. Bp. 1987. 147 l. /Napjaink költészete./

A csodamalom. Balti népmesék. Kiad. – –. Bp. 1989. 340 l.

Vengrų noveles. (Magyar novellák litvánul.) Kiad. – –. Vilnius, 1990. 399 l.

VENCLOVA, T.: Mondjátok meg Fortinbrasnak. Kiad. – –. Bp. 1992. 82 l.

MIŁOSZ, Czesław: Szülőhazám, Európa. Kiad. – –. Pozsony–Bp. 1993. 338 l. /Libertas et civitas.

Dominó Könyvek./

Aki utoljára nevet. Humoros írások Közép- és Kelet-Európából. Kiad. – –. Bp. 1997. 244 l. /Arany Közép Európa 11./

MIŁOSZ, Czesław: A kétségbeesés tisztasága. Válogatott esszék. Kiad. – – és Pálfalvi Lajos.

Ford.: – –, Cservenits Jolán, Gömöri György etc.Bp. 1999. 331 l. /Arany Közép Európa 15./

BÓNUS TIBOR

KARINTHY Frigyes: Így írtok ti. Kiad., utószó: – –.1999. 399 l. /A magyar próza klasszikusai 71./

CSÁSZTVAY TÜNDE

Vas Gereben (1823–1868). Összeállítás Vas Gereben műveiből és róla szóló cikkek, tanulmányok.

Kiad. – – és Géczi János stb. Veszprém, 1997. 204 l. /Vár ucca tizenhét V. évf. 1. sz./

GAUSZ András: A gyönyörök útvesztője. Nietzsche és az örök visszatérés. Kiad. – –. Szeged, 1998.

269 l.

DIÓSZEGI István: Andrássy és Bismarck. Kiad. – –. Bp. 1998. 396 l.

DÉKÁNY ENDRE

Innen és túl. Versek az Isten-kereső emberről. Kiad., bev. Lukács László. Közrem.: – – és Rónay László. Kísérő tan. Sőtér István. Bp. 1984. 795 l. /Vigilia könyvek./

DIÓSZEGI ANDRÁS

Életünk. 20 elbeszélés. Kiad. – –. Bp. 1960. 343 l.

GÁBOR Andor: Berlini levelek. Kiad. – –. Bp. 1960. 525 l. /G. A. összegyűjtött művei./

GÁBOR Andor válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1961. 699 l. /Magyar Klasszikusok./

GÁBOR Andor: Tarka rímek. Kiad. – –. Bp. 1962. 555 l. /G. A. összegyűjtött művei./

GÁBOR Andor: Igen, kollégáim! Publicisztikai írások. Kiad. – –. Bp. 1964. 590 l. /G. A.

összegyűjtött művei./

GÁBOR Andor: Erélyes elégia. Kiad. – –. Bp. 1967. 259 l. — 2. kiad. 1978. 310 l.

Márciusi Nap. Magyar írók és költők a Tanácsköztársaságról 1919–1969. Antológia. Kiad. – –. Bp.

1969. 840 l.

T. ERDÉLYI ILONA

ERDÉLYI János: Úti levelek, naplók. Kiad. – –. Bp. 1985. 518 l.

ERDÉLYI János válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1986. 996 l. /Magyar Remekírók./

ERDŐDY EDIT

Szeretők és házastársak. Kiad. – –. Bp. 1978. 413 l. /Magyar Tallózó./

E. E. — MAGYAR Miklós—TVERDOTA György: Magyar irodalom a huszadik században.

Szerk. Magyar Miklós. 2. köt. Szöveggyűjtemény. Bp. 1992. 379 l. — 2. kiad. 1995.

Mándy Iván életműve. Kiad. – –. PIM Kortárs Irodalmi Központ, Digitális Irodalmi Akadémia, Bp.

1998– [E vállalkozás keretében az interneten eddig megjelentetett Mándy-művek: A trafik, A villamos, Álom a színházról, A csőszház, Csutak színre lép, Fél hat felé, Lélegzetvétel nélkül, Séta a ház körül, Átkelés, Francia kulcs, Zsámboky mozija, Régi idők mozija.]

FENYŐ ISTVÁN

EÖTVÖS József: Arcképek és programok. Kiad. – –. Bp. 1975. 844 l. /E. J. művei./

KÖLCSEY Ferenc válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1975. 1155 l. /Magyar Remekírók./

EÖTVÖS József: Reform és hazafiság. Publicisztikai írások. 1–3. köt. Kiad. – –. Bp. 1978. 593, 636, 858 l. /E. J. művei./

EÖTVÖS József kiadatlan írásai. (1846. május—1848. február.) Kiad. – –. Bp. 1971. 168 l.

/Irodalmi Múzeum./

BAJZA József elfelejtett írásai. Kiad. – –. Bp. 1984. 201 l. /Nemzet és emlékezet./

„Neveljünk polgárokat ...” Eötvös József levele Dessewffy Józsefhez. Kiad. – –. Bp. 1984. 76 [3]

l., 1 faksz. /Kézirattár./

A reformkor prózairodalma. Kiad. – –. Bp. 1986. 355 l. /Diákkönyvtár./

BABITS Mihály: A gólyakalifa. Kártyavár. Kiad. – –. Bp. 1994. 448 l. /A magyar próza klasszikusai 12./

KISFALUDY Sándor – KISFALUDY Károly válogatott költeményei. Kiad. – –. Bp. 1994. 278 l. /A magyar költészet kincsestára 16./

BABITS Mihály: Két regény. – Novellák. – Timár Virgil fia. Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom. Válogatott novellák. Kiad. – –. Bp. 1995. 389 l. /A magyar próza klasszikusai 26./

EÖTVÖS József: A falu jegyzője. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1995. 300, 330 l. /A magyar próza klasszikusai 29–30./

KEMÉNY Zsigmond: Férj és nő. – Ködképek a kedély láthatárán. Kiad. – –. Bp. 1996. 383 l. /A magyar próza klasszikusai 39./

BABITS Mihály: Halálfiai. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1997. 300, 300 l. /A magyar próza klasszikusai 44–45./

IRINYI József: Német-, francia- és angolországi úti jegyzetek. Kiad. – –. Bp. 1998. 272 l.

KISFALUDY Károly válogatott drámái. Kiad. – –: Kerényi Ferenc és – –. Bp. 1999. 367 l. /A magyar dráma gyöngyszemei 11./

MIKES Kelemen: Törökországi levelek. Kiad., utószó: – –. Bp. 2000. 159 l. /Millenniumi könyvtár/

FERENCZI LÁSZLÓ

KRÚDY Gyula: Az ördög alszik. Kiad. – –. Bp. 1972.

ILLYÉS Gyula: Amikor az óceán partjára jutottam. Kiad., utószó: – –. Bp. 1980. 90 l.

David Scheinert ou La Passion du Juste Milieu. Essai suivi de textes et d’une postface. [Kiad. – –.]

Bruxelles, 1982. 269 l.

KÖLCSEY Ferenc: Minden órám. K. F. válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1984. 293 l.

KAZINCZY Ferenc: A nagy titok. (Versek, műfordítások, memoárok. levelek.) Kiad. – –. Bp. 1986.

289 l. /A magyar irodalom gyöngyszemei./

„Én Kassák Lajos vagyok” Kiad. – –. Bp. 1987. 230 l. [Szövegválogatás az íróról szóló kritikákból.]

CALMET, Don: Vámpírok. Kiad. – –. Bp. 1992.

MOLIÈRE: Tartuffe avagy a képmutató. Vígjáték. Ford. Vas István. Kiad. – –, a képeket vál. Tóth Szilvia. Bp. 1993. 95 l. /Matúra Klasszikusok 15./ — 2. kiad. 2000.

VOLTAIRE (AROUET, François-Marie): Candide. Ford. Gyergyai Albert. Kiad. – –. Bp. 1993. 111 l. /Matúra Klasszikusok 13../ — 2. kiad. 2000.

A kongresszus álmodói. Kiad. és bev. – –. Bp. 1997. 48 l. /Bethlen téri füzetek 5./

WOUTER, Liliane: A vér zarándoklata. Válogatott versek. Ford. és kiad.: Tóth Krisztina, – – és Lackfi János. Utószó:– – és Lackfi János. Széphalom, 1999. 185 l.

GÁNGÓ GÁBOR

JÓKAI Mór: A mi lengyelünk. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1994. 213, 199 l. /J. M. munkái.

Gyűjteményes díszkiadás 45–46./

JÓKAI Mór: Szomorú napok. Kiad. – –. Bp. 1994. 222 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 47./

Egyfelvonásosok. Válogatás a XIX. és a XX. századból. Kiad. – –. Bp. 1995. 399 l. /A magyar dráma gyöngyszemei 2./

JÓKAI Mór: Egy magyar nábob. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1995. 268, 247 l. /J. M. munkái.

Gyűjteményes díszkiadás 68–69./

JÓKAI Mór: Erdély aranykora. Kiad. – –. Bp. 1995. 279 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 59./

JÓKAI Mór: A fehér rózsa. — Utazás egy sírdomb körül. Kiad. – –. Bp. 1995. 266 l. /J. M. munkái.

Gyűjteményes díszkiadás 67./

JÓKAI Mór: Felfordult világ. Kiad. – –. Bp. 1995. 207 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 58./

JÓKAI Mór: Görögtűz. Kiad. – –. Bp. 1995. 253 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 55./

JÓKAI Mór: Kárpáthy Zoltán. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1995. 253, 226 l. /J. M. munkái.

Gyűjteményes díszkiadás 70–71./

JÓKAI Mór: Török világ Magyarországon. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1995. 191, 191 l. /J. M. munkái.

Gyűjteményes díszkiadás 53–54./

JÓKAI Mór: A varchoniták. A kalózkirály. Kiad. – –. Bp. 1995. 189 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 66./

EÖTVÖS József: A karthauzi. Kiad. – –. Bp. 1996. 334 l. /A magyar próza klasszikusai 36./

JÓKAI Mór: Egy az Isten. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1996. 190, 284 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 79–80./

JÓKAI Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból. Kiad. – – és Egyed Ilona. Utószó: – –. Bp.

1996. .251 l.. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 74./

JÓKAI Mór: Fráter György. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1996. 283, 281 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 91–92./

JÓKAI Mór: A históriai tarokkparti. (Más hátrahagyott írásokkal.) Kiad. – –. Bp. 1996. 216 l. /J. M.

munkái. Gyűjteményes díszkiadás 78./

JÓKAI Mór: A lélekidomár. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1996. 206, 212 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 84–85./

JÓKAI Mór: Rab Ráby. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1996. 203, 185 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 86–87./

JÓKAI Mór: Életemből. (Igaz történetek. Örök emlékek. Humor. Útleírás.) 1–2. köt. Kiad. – –. Bp.

1997. 240, 273 l. /J. M. munkái. Gyűjteményes díszkiadás 95–96./

MIKSZÁTH Kálmán: Jókai Mór élete és kora. 1–2. köt. Kiad. – –. Bp. 1997. 214, 210 l. /A 100 kötetes Jókai sorozat kiegészítő kötetei./

GRÁNICZ ISTVÁN

PUSKIN, Alekszandr [Szergejevics]: Jevgenyij Anyégin. Teljes, gondozott szöveg. Verses regény.

Ford. Galgóczy Árpád. Kiad. – –. Bp. 1992. 175 l. /Matúra Klasszikusok 5./

CSEHOV, Anton Pavlovics: Válogatott elbeszélések. Ford.: Devecseriné Guthi Erzsébet, Lányi Sarolta stb. Kiad. – –. Bp. 1999. 399 l. /Klub Klasszikusok. Világirodalom./

HAFNER ZOLTÁN

KOSZTOLÁNYI Dezső: Horoszkóp. Válogatott elbeszélések 1905–1918. Kiad. – –. Bp. 1999. 140 l. /Millenniumi Könyvtár 24./

PILINSZKY János: Publicisztikai írások. Kiad. – –. Bp. 1999. 975 l. /Osiris Klasszikusok./

Roma summus amor. Cs. Szabó László és Szőnyi Zsuzsa levelezése. Kiad. – –. Bp. 1999. 214 l.

SZŐNYI Zsuzsa: A Triznya-kocsma. Magyar sziget Rómában. Kiad. – –. Bp. 1999. 253 l. /Phoenix-könyvek./

Az az egy dal. Toldalagi Pál emléke. Kiad. – –. Bp. 2000. 192 l.

KOSZTOLÁNYI Dezső: Ezüst Mária. Válogatott elbeszélések 1923–1936. 2. köt. Kiad. – –. Bp.

2000. 151 l. /Millenniumi Könyvtár 60./

KRASZNAHORKAI László: Háború és háború. A teljes történet. CD-ROM. Bp. 2000. [Német nyelven is.]

MOLNÁR Ferenc: Keserű mesék a szívről. Kisregény és novellák. Kiad. – –. Bp. 2000. 134 l.

/Millenniumi Könyvtár 109./

Senkiföldjén. In memoriam Pilinszky János. Kiad. – –. Bp. 2000. 379 l.

SZŐNYI Zsuzsa: Vándor és idegen. Márai-levelek, emlékek. Kiad. – –. Bp. 2000. 177 l. /Phoenix-könyvek./

KRASZNAHORKAI László: Este hat; néhány szabad megnyitás. Művészeti írások. Kiad. – –. Bp.

2001. 82 l.

OTTLIK Géza: Csillagszórók az éjszakák. — PILINSZKY János: A test költészete. Kiad., utószó: – –. Bp. 2001. 57 l.

PILINSZKY János összes versei. 3., jav. kiad. Kiad. – –. Bp. 2001. 350 l. /Osiris Klasszikusok./ [1.

kiad.: 1996. 341 l.]

HAJDU PÉTER

Mikszáth Kálmán összes művei. 39. köt. Elbeszélések. 13. köt. (1888) Kiad. – –. Bp. 2001. 315 l.

[Kritikai kiadás.]

B. HAJTÓ ZSÓFIA (BÉLÁDI MIKLÓSNÉ)

Mai magyar elbeszélők. Kiad. Béládi Miklós és – –. Bp. 1983. 412 l. /Diákkönyvtár./

HANKISS ELEMÉR

A régi Anglia hétköznapjai. Válogatás a „The Spectator” c. egykorú folyóirat anyagából. Kiad. – –.

Bp. 1968. 199 l. /Európai antológia. Angol reneszánsz és polgári forradalom./

Z. HÉJJAS ESZTER

ESTERHÁZY Pál: Mars Hungaricus. Kiad. Iványi Emma. Bev. és jegyz. Hausner Gábor.

Tanulmány:Perjés Géza, Kovács Sándor Iván, Iványi Emma, Bene Sándor. Ford. Tóth Réka.

Jegyz.: Héjjas Eszter.Bp. 1989. 562 l. /Zrínyi-könyvtár 3./

HOPP LAJOS

MIKES Kelemen művei. Kiad. – –. Bp. 1978. 846 l. /Magyar Remekírók./

RÁKÓCZI Ferenc: Vallomások. — Emlékiratok. Kiad. – –. Bp. 1979. 987 l. /Magyar Remekírók./

MIKES Kelemen: Mulatságos napok. Kiad. – –. Bp. 1980. 303 l. /Olcsó Könyvtár./

RÁKÓCZI Ferenc: Emlékiratok. — Memoires. Ford., utószó: Vas István. Kiad. és bev. – –. Bp.

1985. 374 l.

MIKES Kelemen: Az idő jól eltöltésének módja. Kiad., bev. – –. 1987. 253 l. /Magyar Ritkasságok./

MIKES Kelemen: Törökországi levelek. Kiad., bev. – –. Bp. 1990. 385 l.

HORVÁTH IVÁN

BALASSI Bálint összes versei. A versek helyreállított eredeti sorrendjében. Kiad. – –. Újvidék, 1976. 151 l. /Tanulmányok/Studije 9./

Francia és angol poétikák. 1392–1603. Kiad., bev. – –. Szeged, 1975. 200 l.

HORVÁTH KÁROLY

VÖRÖSMARTY Mihály összes versei. Kiad. – –. Bp. 1961. 1171 l. /Helikon Klasszikusok./

VÖRÖSMARTY Mihály összes költeményei. 1–2. köt. Kiad. – – , Tóth Dezső. 2. kiad. Bp. 1963.

845, 524 l. /Magyar Parnasszus./

A romantika. Kiad., bev. – –. Bp. 1965. 340 l.

VÖRÖSMARTY Mihály összes költői művei. Kiad. – – , Martinkó András. Bőv. kiad. 1–2. köt.

Bp. 1972. 790, 762 l.

MADÁCH Imre válogatott művei. Kiad., bev. – – , Kerényi Ferenc.Bp. 1989. 535 l.

ILLÉS LÁSZLÓ

HAVAS Endre: Hűség. Kiad. – –. Bp. 1962. 221 l.

LÉKAI János válogatott írásai. Kiad. – –. Bp. 1963. 594 l.

„Amíg szívünk dobog ...” Válogatás a szocialista irodalomból 1932–1944. Kiad.: Benjámin László, – –, Markovits Györgyi. Bp. 1975. 612 l.

LUKÁCS László: Ezüstfonál. Összegyűjtött versek, műfordítások és válogatott prózai írások. Kiad.

– –. Bp.1980. 355 l.

Világszemlélet és irodalom. A magyar marxista irodalomszemlélet kialakulásának dokumentumaiból. Kiad.: Szabolcsi Miklós, – –, József Farkas. Bp. 1982. 360 l.

Befunde und Entwürfe — Zur Entwicklung der ungarischen marxistischen Literaturkritik und Literaturtheorie 1900–1945. [Kiad.]: – –, Farkas József, Miklós Szabolcsi. Berlin, 1984. 458 l.

LUKÁCS, Georg: Chvostismus und Dialektik. Ausgabe der Zeitschrift Magyar Filozófiai Szemle.

[Kiad.]: – –. Bp. 1996. 81 l.

JANKOVICS JÓZSEF

Peregrinuslevelek (1711–1750). Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak. (Készült – – irányításával. Közzéteszi a JATE 1. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének diák-munkaközössége ... A latin szöveget ford. Bartók István. Névmutató: Bujtás László. Szerk.

Hoffmann Gizella. Bp.–Szeged, 1980. 473 l. /Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 6./

BETHLEN Mihály útinaplója (1691–1695). Kiad., utószó: – –. A latin szövegeket ford. és a jegyz.

összeáll. Kulcsár Péter. Bp. 1981. 257 l. /Bibliotheca Historica./

Literátor politikusok levelei Jenei Ferenc gyűjtéséből (1566–1623). Kiad. – –. Mutató: Hoffmann Gizella: Bp.–Szeged, 1981. IV, 334 l. /Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 5./

„Kováts!” — Jelenlét-revű. Kiad. – –. Bp. 1986. 146 l. /JAK füzetek 23./

BETHLEN Miklós levelei. 1657–1698. Kiad. – –. Jegyz. ford.: Kulcsár Péter. Jegyz.: Nényei Gáborné. 1–2. köt. Bp. 1987. 792, 793–1491 l., 4 t. /Régi Magyar Prózai Emlékek 6./1–2./

TELEKI Sámuel albuma. Kísérő tanulmánnyal kiad. – –. (Függelék: Font Zsuzsa.) Szeged, 1991.

52 l. /Peregrinatio Hungarorum 8./

VÖRÖSMARTI Mihály kálvinista prédikátor megtérése históriája. Kiad. – – és Nyerges Judit.

Kísérőtan. – –. Latin ford. Geréby György. Bp. 1992. 341 l.

BETHLEN János: Erdély története. 1629–1673. (Ford. P. Vásárhelyi Judit. Kiad., utószó, jegyz.: – – és Nyerges Judit.) Bp. 1993. 669 l.

ESTERHÁZY Péter: Függő. Bevezetés a szépirodalomba. Kiad. – –. Bp. 1993. 111 l. /Matúra Klasszikusok 12./

GYÖNGYÖSI István: Márssal társolkodó Murányi Vénus. Kiad. – – és Nyerges Judit .Utószó: – –.

Bp. 1998. 202 l. /Régi Magyar Könyvtár. Források 8./

GYÖNGYÖSI István: Porábúl megéledett Főnix avagy Kemény János emlékezete. Kiad. – – és Nyerges Judit. Utószó: – –. Bp. 1999. 299 l. /Régi Magyar Könyvtár. Források 10./

BETHLEN Farkas: Erdély története I. A mohácsi csatától a váradi békekötésig (1526–1538). Ford.:

Bodor András. A jegyz. írta és a mutatókat összeáll.: Pálffy Géza. Kiad, utószó: – –. Bp.–

Kolozsvár, 2000. 226 l.

GYÖNGYÖSI István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága. — Palinódia (Kesergő Nimfa).

Kiad. – – és Nyerges Judit. Utószó: – –. Bp. 2000. 157 l. /Régi Magyar Könyvtár. Források 11./

JÓZSEF FARKAS

A Tűz márciusa. Az 1918–1919-i magyar forradalmak irodalmából. Kiad. – –. Bp. 1977. 501 l.

/Fiatalok Könyvtára./

A büszke tettek ideje. 1–2. köt. 1. Válogatás az 1918-as polgári demokratikus forradalom irodalmából. 2. Válogatás a Tanácsköztársaság irodalmából. Kiad. – –. Bp. 1978. 318, 351 l.

Megváltó viharban. Az 1918–1919-es magyar forradalmak irodalmáról. Kiad. – –. Bp. 1979. 613 l.

Räterepublik und Kultur Ungarn 1919. [Kiad. – –.]Bp. 1979. 306 l.

HERNÁDI György: Az idő tenyerén. Kiad. – –. Bp. 1980. 250 l.

Világszemlélet és irodalom. A magyar marxista irodalomszemlélet kialakulásának dokumentumaiból. Kiad.: Szabolcsi Miklós, Illés László, – –. Bp. 1982. 360 l.

Befunde und Entwürfe — Zur Entwicklung der ungarischen marxistischen Literaturkritik und Literaturtheorie 1900–1945. [Kiad.]: László Illés, – –, Miklós Szabolcsi. Berlin, 1984. 458 l.

GÁBOR Andor: Így volt, Kortársaim! Válogatott publicisztikai írások. Kiad. – –. Bp. 1984. 515 l.

KÁDÁR JUDIT

JÓKAI Mór: Elátkozott család. A barátfalvi lévita. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 363 l. /Jókai Mór munkái. Gyűjteményes díszkiadás 16./

KÁLMÁN C. GYÖRGY

UJVÁRI Erzsi: Csikorognak a kövek. Kiad. – –. Bp. 1986. 121 l.

A korai avantgárd líra.1916–1919. Válogatás. Kiad., utószó: – –. Bp. 2000. 282 l. /A Magyar Költészet Kincsestára 88./

KAPPANYOS ANDRÁS

ELIOT, T. S.: Elveszett költemények. Ford. és kiad., bev. – –. Bp. 1997. 166 l.

JOYCE, James: Költemények. Kiad., utószó: – –. Bp. 1999. 94 l.

Angol költők antológiája. Kiad. – –. Bp. 2000. 599 [17] l. /Klub Klasszikusok. Világirodalom./

JOYCE, James: Dublini emberek. Ford.: Papp Zoltán. A verseket ford.: Gergely Ágnes. Kiad., utószó: – –. Bp. 2000. 239 l.

JOYCE, James: Száműzöttek. Kiad., ford. – –. Bp. 2001. 108 l.

KARAFIÁTH JUDIT

Francia költők antológiája. Kiad.: Szabics Imre és – –. Az összekötő szövegeket írta Szabics Imre.

Bp. 1999. 424 l.

Szürrealizmus. Írta és kiad. – –. Közrem.: Tóth Szilvia. Bp. 1999. 159 l. /Matúra. Izmusok./

PROUST, Marcel:Az eltűnt idő nyomában.V. A fogoly lány. Ford. Jancsó Júlia. Kiad., utószó: – – . Bp. 2001. 513 l. /Veszedelmes viszonyok./

KECSKEMÉTI GÁBOR

Régi magyar iskolai Georgica-fordítás. Kiad. – – és Borzsák István.Bp. 1993. 159 l. /A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 199./

Római szerzők 17. századi magyar fordításai. Kiad. – –. [Közrem.]: Bartók István, Borzsák István, Erdélyi Lujza, – –. Előszó: Havas László. Utószó: – –. Bp. 1993. 427 l. /Régi Magyar Prózai Emlékek 10./

PÁPAI PÁRIZ Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum et Hungarico-Latino-Germanicum.

Nagyszeben, 1767. Kiad.: Hargittay Emil, – –, Thimár Attila. Hasonmás kiadás.Bp. 1995.

[40], 648, 404 l., [4] t. fol. [A függelékben Csécsi János „Observationes orthographico-grammaticae de recta recta Hungarice scribendi et loquendi ratione” c. tanulmánya.]

KELEVÉZ ÁGNES

BABITS Mihály: Válogatott versek. Kiad. – –. Bp. 1992. 370 l. /Európa Diákkönyvtár./

DÁVIDHÁZI Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Kiad. – –. Bp. 1992. 417 l.

— 2., jav. kiad. 1994. 417 l.

BABITS Mihály összegyűjtött versei. Kiad. – –. Bp. 1993. 717 l. /Századvég Klasszikusok./ — 3., jav. kiad. 1997. 741 l. /Osiris Klasszikusok./

KEMÉNY G. GÁBOR

TELEKI László válogatott munkái. 1–2. köt. Kiad. – –, Kozocsa Sándor, Gunst Péter, Horváth Zoltán. Bp. 1961. 446, 341 l. /Magyar Századok./

A szomszéd népekkel való kapcsolataink történetéből. Válogatás hét évszázad írásaiból. Kiad. – –.

Bp. 1962. 1039 l.

KENYERES ZOLTÁN

LUKÁCS György: Magyar irodalom — magyar kultúra. Válogatott tanulmányok. Kiad. – –, Fehér Ferenc. Bp. 1970. 694 l. /L. Gy. válogatott művei 3./

Esszépanoráma. 1900–1944. 1–3. köt. Kiad. – –. Bp. 1978. 1088, 1149, 1075 l. /Magyar Remekírók./

KERÉNYI FERENC

KATONA József: Bánk bán. Kiad. – –. Bp. 1992. 143 l. /Matúra Klasszikusok 3./

MADÁCH Imre: Az ember tragédiája. Kiad. – –. Bp. 1992. 143 l. /Matúra Klasszikusok 1./

VÖRÖSMARTY Mihály: Csongor és Tünde. Drámai költemény. Kiad. – –. Bp. 1992. 128 l.

/Matúra Klasszikusok 6./

ARANY János: Balladák. – „Őszikék”. Gondozott szöveg. Kiad. – –. Bp. 1993. 191 l. /Matúra Klasszikusok 14./

PETŐFI Sándor összes költeményei. 1–4. köt. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 259, 244, 206, IV, 234 l. /A magyar költészet kincsestára 11–14./

Régi magyar regények. KÁRMÁN József: Fanni hagyományai. – JÓSIKA Miklós: Abafi. – PETŐFI Sándor: A hóhér kötele. – GYULAI Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája. Kiad., utószó: – –. Bp. 1993. 382 l. /A magyar próza klasszikusai 8./

OLTVÁNYI Ambrus: A szellem szenvedélye. Tanulmányok, cikke, bírálatok. (Bev. Németh G.

Béla. Kiad. – –. Bibliográfia: Oltványi Noémi.) Bp. 1995. 323 l.

MADÁCH Imre: Az ember tragédiája. Drámai költemény. Kiad. – –. Bp. 1998. 168 l. /Matúra Klasszikusok. Light 6./

Színművek 1848–1849-ből. SZIGETI József: Egy táblabíró a márciusi napokban. – DOBSA Lajos:

Március tizenötödike. – OBERNYIK Károly: Magyar kivándorlott a bécsi forradalomban. – SZIGLIGETI Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága. – SZIGLIGETI Ede: Liliomfi. Kiad., utószó: – –. Bp. 1998. 327 l. /A magyar dráma gyöngyszemei 9./

VÖRÖSMARTY Mihály: Csongor és Tünde. Színjáték öt felvonásban. Kiad. – –. Bp. 1998. 151 l.

/Matúra Klasszikusok. Light 5./

KISFALUDY Károly válogatott drámái. Kiad.: – – és Fenyő István. Utószó: Fenyő István. Bp.

1999. 367 l. /A magyar dráma gyöngyszemei 11./

PETŐFI Sándor: Válogatott versek. Gondozott szöveg. Kiad. – –. Bp. 1999. 119 l. /Matúra Klasszikusok 28./

KATONA József: Bánk bán. (Dráma öt szakaszban. 1819.) Kiad., utószó: – –. Bp. 2000. 150 l.

/Millenniumi Könyvtár 52./

MADÁCH Imre: Az ember tragédiája. Drámai költemény. Kiad., utószó: – –. Bp. 2000. 182 l.

/Millenniumi Könyvtár 53./

PETŐFI Sándor: János vitéz. Az apostol. Kiad., utószó: – –. Bp. 2000. 156 l. /Millenniumi Könyvtár 39./

PETŐFI Sándor összes versei. Kiad., utószó: – –. Bp.2001. 1203 l. /Osiris Klasszikusok./

VÖRÖSMARTY Mihály: Válogatott versek 1820–1855. Kiad. – –. Bp. 2001. 144 l. /Matúra Klasszikusok./

KILIÁN ISTVÁN

SZŰCS Miklós naplója (1839–1849). Kiad. – –. Miskolc, 1981. 278 l.

KIS PINTÉR IMRE

FÜST Milán válogatott művei. Kiad. – –. Bp. 1979. 1205 l.

KISS FERENC

NAGY László: Adok nektek aranyvesszőt. Összegyűjtött prózai írások. Kiad. – –. Bp. 1979. 199 l.

Ébredés Bozsenciben. Magyar költők versei Bulgáriáról. Kiad. – –. Békéscsaba, 1984. 85 l. /Új Auróra Füzetek./

KISS JÓZSEF

HATVANY Lajos: Így élt Petőfi. 1–2. köt. 2., jav. kiad. Kiad. – –, Pándi Pál. Bp. 1967. 939, 961 l.

HATVANY Lajos: Így élt Petőfi. 1–2. köt. 2., jav. kiad. Kiad. – –, Pándi Pál. Bp. 1967. 939, 961 l.