Sinkó Ervin zsidó polgárszülők gyermekeként látott napvi-lágot a mai Szerbiában, a Szabadka szomszédságában fekvő magyar és sváb lakosságú Apatinban (szerb nevén Opatin).
Szemben a bíróval címmel 1935-ben megjelent önéletrajzának tanúsága szerint a falubeli sváb fiúk megalázó zaklatásai mély nyomokat hagytak benne. Ugyanitt arról is beszámol, milyen igazságtalannak tartotta, hogy szülei paraszti származású cselédjüket idegenként kezelték.351
Gimnáziumi tanulmányait Sinkó Szabadkán kezdte. Tizen-hat éves korában elveszítette érdeklődését a formális tanul-mányok iránt és az iskolai órák helyett inkább a helyi szoci-áldemokrata „munkásotthon” programjaiban vett részt, ahol megbízták a könyvtár szervezésével és az írástudatlan mun-kások oktatásával. Itt megértő társaságra talált, mivel nem számított a származás.
A világháború kitörésekor a Magyarországi Szociáldemok-rata Párt beállt a háborút támogatók táborába. Sinkó később ennek tulajdonította kiábrándulását a szervezett szocialista mozgalomból.352 Szenvedélyes olvasó volt, elbűvölte Nietzsche elképzelése, az Also sprach Zarathustrában meghirdetett em-berfeletti ember ideája. Még az is megfordult a fejében: vajon Nietzsche emberfeletti embere nem ötvözhető-e össze egy új-fajta szocializmussal, ahol mindenki emberfeletti tulajdonsá-gokkal rendelkezik?
Sinkót is besorozták, és 1917 novemberében, a bolsevik forradalom kitörése után az orosz frontra került. 1918-ban, a márciusi breszt-litovszki békét megelőző tűzszünet idején ba-rátkozó szovjet katonákkal találkozott, akik átmenve az
oszt-351 Sinkó 1977. 47., 49.
352 Sinkó háborúellenes álláspontjának kialakulásáról lásd Bosnyák István
árnyaltabb leírását: Sinkó 1990. 398.
118 | Napló és történelem
rák–magyar vonalra a leninizmus ígéretét terjesztették. Taní-tásuk visszhangra talált Sinkóban.
Amikor 1918 októberében az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlott, Sinkó otthagyta Szabadkát, hogy részt vegyen a főváros forradalmi eseményeiben. Budapesten látogatni kezd-te egy fiatal radikálisokból álló csoport összejövekezd-teleit. 1918 végén Kun Béla és társai hazatértek Oroszországból és mega-lapították a Kommunisták Magyarországi Pártját. Sinkó és ba-rátai 1919 februárjában csatlakoztak hozzájuk. Az 1919. már-cius 21-én megalakult Tanácsköztársaságban Sinkó különféle szerepekben működött: volt verbuváló, katona, Kecskemét vá-rosparancsnoka és oktató.
1919 tavaszán Kecskemét városparancsnokaként Sinkó el-borzadt a város előző parancsnokának és rendőrségének ön-kényes és brutális módszerein, amelyekkel a város börtöneit és saját zsebüket teletömték. A Lenin-fiúk, akiket Sinkó hívott segítségül a város vezetőségének megvédésére, agyonlőttek egy volt rendőrt. Sinkót megdöbbentette a halott személyes holmija, különösen a fénykép, amely az áldozatot és feleségét ábrázolta, amint elfogódottan néznek szembe a fényképésszel.
Sinkó Ervin részt vett mintegy száz paraszt bírósági tárgya-lásán is, akik Kecskeméten és a környező falvakban fellázad-tak a kommunista rendszer ellen. Csak a vezetők néhányát fogták el, és Sinkó rábeszélte a bírákat, hogy ne végezzenek ki senkit, hozzanak enyhébb ítéletet. Felismerte, hogy az előző kommunista hatóság és a Vörös Gárda lekezelően bánt a város büszke elöljáróival és a parasztokkal, és ez volt a lázadás oka.
Engedékenysége: a halálbüntetés iránti averziója miatt azon-ban leváltották tisztségéből.353
1919 júniusának vége felé egy újabb jobboldali puccsot kísé-reltek meg a Tanácsköztársaság ellen, ezúttal Pesten. A részt-vevők között voltak a Ludovika katonai akadémia diákjai, akik megtámadták a telefonközpontot. A védők közül többen is el-estek. A támadást leverték, és a diákokat vezető tisztet halálra ítélték. Sinkó meggyőzte Korvin Ottót, a politikai rendőrség vezetőjét, ne börtönözze be vagy végezze ki a mintegy száz diákot, és inkább megismertette velük nemcsak a forradalom
353 Uo. 108. A Bosnyák István kimerítő jegyzeteiben (430–434.) idézett
ko-rabeli dokumentumok, újságcikkek és adatok alátámasztják Sinkó beszá-molójának tényeit.
George Deak és Sinkó Ervin | 119 eszményeit, hanem a nyugati humanista tradíciót is. Össze-állított és megtartott egy előadássorozatot, amely olvasmá-nyokat tartalmazott a marxista irodalomból, Dosztojevszkij és Tolsztoj műveiből. A diákoknak becsületszavát vette, hogy nem szöknek el, amit be is tartottak. A Tanácsköztársaság bu-kása után többen is meghálálták a jótéteményt azzal, hogy nem adták fel az egyik rejtekhelyről a másikra siető Sinkót, amikor szembetalálkoztak vele az utcán.
A Tanácsköztársaság idején Sinkó számos dilemmával szembesült, amelyek azután egész életében foglalkoztatták.
A legégetőbb ezek közül az az ősrégi probléma, miszerint iga-zolja-e a cél az eszközt, megengedhető-e egy ideális társadal-mat erőszakkal létrehozni, ami elkerülhetetlenül ártatlanok ellen is irányul. Hamarosan arra is rájött, hogy túlságosan kevés az idealista a forradalmi kormány megalakításhoz, a karrieristák pedig rossz irányba vezetik a mozgalmat. A Ta-nácsköztársaság végére Báti, Sinkó alteregója az Optimisták-ban, bevallja barátnőjének: „Erzsi, én nem vagyok már kom-munista. […] Meg akarom mondani neked: nem szabad ölni.
Soha, semmiért, semmi körülmények között se szabad.”354 Két további problémát Sinkó nem látott világosan, jóllehet tapasztalhatta negatív hatásukat a Tanácsköztársaság alatt.
Problémát okozott egyrészt, hogy még a hasonló elveket val-lók sem értettek egyet, amikor döntésre került sor, és az eltérő vélemények békés megoldására a leninista modell nem nyúj-tott megfelelő politikai mechanizmust. Másrészt zűrzavart, politikai ellenállást okozott a piac szükségleteit figyelmen kívül hagyó, felsőbb irányítású gazdaság, amit nem észlelt.
Különös, hogy kereskedő apja tapasztalataiból Sinkó nem ta-nult semmit. Minderről így írt: „Akkor [1919 januárjában] nem gondolkodtam máson és nem gondoltam másra, mint arra, hogy az éhezőknek jól kell lakni, a betegeknek orvost kell kapniuk és nem lehet embereknek nedves pincékben lakni, míg más emberek palotákban laknak; arra nem gondoltam, hogy mindennek lehetősége csak belülről, az emberekben szüntethető meg s hogyha nem szűnik, akkor nem értünk el
354 Sinkó 2010. 696. – Ez a korai „pálfordulás” szintén megtalálható Sinkó
1920-ból való önéletrajzi írásában, amelynek a címe szintén Az út. Sinkó 1990. 64–152.
120 | Napló és történelem
semmit, mert a cél: nem jólélő, hanem igaz emberek.”355 Ez a gondolat konzisztens Sinkó későbbi Sztálin-kritikájával, így közvetve a Tito-korszak kritikájával is.
Több hónapi rejtőzködés után Sinkó örökre elhagyta Ma-gyarországot. Először Bécsbe menekült, kilépett a kommu-nista pártból és a tolsztoji kvietista keresztény filozófia híve lett. Összeházasodott Rothbart Irmával, a Tanácsköztársa-ság egyik prominens aktivistájával. Bécsben Irma (a napló-ban Mici, a Regényben M.) beiratkozott az orvosi egyetemre és tanulmányainak végeztével Szarajevóban kapott munkát.
Az ott tapasztalt szegénység és emberi nyomorúság láttán Sinkóban megrendült kvietista keresztény világképe. A bé-csi munkások halálos kimenetelű, a szélsőjobb befolyásának megnövekedése ellen irányuló 1927. júliusi tiltakozása ismét felélesztette rokonszenvét a marxista eszmékkel.
1927 végén Sinkóék Szabadka közelében, Prigrevica Sveti Ivanban (ma: Prigrevica) telepedtek le, ahol Irma lett a falu orvosa. 1931-ben Sinkó itt kezdte, és itt is írta meg főművének, az Optimistáknak nagy részét, megörökítve baráti körének a háború utáni forradalmi időkben átélt élményeit. 1934 kezde-tén, amint a regény megírása befejezéséhez közeledett, Sinkó-ék az író kézirataival teli bőrönddel Párizsba költöztek, kiadót keresni az Optimisáknak.
Párizsban az állandó pénzhiány miatt küzdelmes volt az életük, de Károlyi Mihály bemutatta Sinkót Romain Rolland-nak, aki a fasizmus térhódítása idején maga is ellátogatott a Szovjetunióba. Rolland azt javasolta neki, hogy Moszkvában adja ki regényét, és Rolland felesége, a szovjet állampolgár Marija Pavlovna Kudaseva, a VOKSZ (Külföldi Kulturális Kapcsolatok Össz-szövetségi Társasága) hajdani alkalmazott-ja, el is intézte, hogy a VOKSZ vendégül hívja Sinkót.356 Emlé-kiratában Sinkó két helyütt is céloz rá, hogy Kudaseva szovjet ügynök lehetett, aki politikai célokra használta betegeskedő férjét. Gyanúját Párizsi naplójában is feljegyezte.357 (A későb-biekben még visszatérünk arra, hogy mi lehetett a szovjetek célja Sinkó meghívásával.)
355 Uo. 72.
356 David-Fox 2012. 221.
357 Sinkó 2011. 193., 493.; Sinkó 1990. 276.
George Deak és Sinkó Ervin | 121