41
a járószintig megemelt fal övez. Az egykor ide vezető feljáró kő-pillérei visszatemetésre kerültek.
A hegycsúcs északnyugati, enyhén lejtő pihenőjét félkör alak-ban foglalja el az alsóvár. Ennek változatos támpillérekkel erő-sített és észak felé egy lekerekített sarkú, már a meredek hegy-oldalra alapozott védőművel ellátott íves fala nyugaton egy, a várba délkelet felől felvezető kocsiút fölé emelkedő bazalt-oszlop-tömbtől indul – utóbbin egykori faszerkezetre utaló befaragások nyomai találhatók. Innen egy erre merőleges fal-szakasz csatlakozik be a felső vár tömbjébe, amely az egykori külső kapunak csupán csekély részleteit őrizte meg. Jól látha-tók viszont a sziklafelszínen a kocsikerekek okozta párhuzamos bevágódások. A csupán mellvédmagasságig újrafalazott falvo-nulat keleten egy szabálytalan téglalap alaprajzú, a felsővár tor-nya alatt kialakított építményhez csatlakozik, amely egykor – mintegy kútházként – egy nagyobb, napjainkra szinte teljesen kitermelt falazatú újabb vízgyűjtőt foglalt magába. A alsóvár további építményei közül a külső kapu keleti oldalán egy sza-bálytalan téglalap alaprajzú, egykor a sziklafalnak támaszkodó épület csekély maradványai – középen egy már elenyészett agyag kemencével – továbbá az északi védőműtől keletre egy hasonló formájú, de már az udvarszintbe mélyített építmény valamivel magasabb falai láthatók. A védőműtől délre a várfal belső oldalához hozzáépített, több osztatú s talán az udvar felől tornáccal ellátott épületszárny alig 20-40 cm-es falakkal ránk maradt részletei – még korántsem teljes körű feltárása után – visszatemetésre kerültek.
Végül a felsővár keleti része alatt egy nagyméretű, ötszög alaprajzú, a felvezető útra néző ágyútorony jelentős magasság-ban álló falai találhatóak, melyeket egy-egy vékonyabb falvo-nulat kapcsol a vármaghoz. Ennek keleti, törmelékkel betöltő-dött része még feltáratlan (39. ábra).
A vár kutatástörténete sok más nógrádi erősséghez hason-lóan alapvetően Mocsáry Antal 1826. évi vármegye-monog-ráfiájával indult, ahol a szerző főként az írott forrásokat vette
sorra.1 A későbbi helytörténeti irodalomból elsősorban Dornyay Béla munkái emelendők ki,2 ő volt az, aki a két világháború kö-zött mozgalmat indított a várromok pusztulásának megállítá-sára is. Részben ennek eredményeképpen 1930-ban Salgótarján város polgármesteri hivatala a Műemlékek Országos Bizottsá-gához fordult, ahonnan először Lux Kálmán, majd egy újabb, 1936. évi megkeresés után fia, Géza utazott a helyszínre.
Jelen-téseik, nem minden esetben a valóságot tükröző leírásaik, to-vábbá fényképfelvételeik, felmérési és tervrajzaik – mely utób-biak alapján 1938-ban sor is került a felsővár tornyának kilátóvá történő kiépítésére, még régészeti feltárás nélkül – a műemléki irat-, fotó- és tervtárban találhatóak.3 A kilátó a II. világháború után elpusztult, csupán falcsonkok – s így a torony nyugati fa lá-ban kialakított csúcsíves bejárat – maradtak ránk belőle. A vár tör ténetét, ábrázolásait ugyanakkor részletesen tárgyalta az 1954-ben megjelent megyei műemléki topográfia.4 Az itt ol-vas ható ismertetés alapvetően Lux Géza leírása alapján készült, s erre támaszkodtak Gerő László 1955-től megjelent várköny-vei is.5
1977-ben Vadas Andor készített tervet Salgótarján Városi Ta-nácsa megbízásából a romok helyreállítására. Ennek előkészí-téseként került sor 1981– 83-ban – Feld István vezetésével – a vár régészeti kutatásának első szakaszára. Ekkor megtörtént a felsővár teljes feltárása és az alsóvár néhány kutatóárokkal történő szondázására is lehetőség nyílt. Az elvégzett munkáról az ásatás vezetője 1984-ben részletes, közel 40 képpel dokumen-tált jelentést tett közzé,6 melyben összefoglalta a rendelkezésre álló írott, képi és régészeti forrásanyagból levonható következ-tetéseket. Emellett kísérletet tett a vár építéstörténetének fel-vázolására és egykori formájának rekonstrukciójára is.
Ugyanebben az évben még sor került a felsővár kapuja előtti, gazdag leletanyagot tartalmazó ciszterna teljes feltárására, ezt követően azonban úgy a kutatás, mint a helyreállítás félbesza-kadt. Az utóbbi csak az 1998 – 99-ben folytatódott, amikor az akkori Kincstári Vagyoni Igazgatóság beruházásában, Móga Sándor tervei alapján sor került a felsővár toronycsonkjának fedett kilátóvá történő kiépítésére, a legkorábbi várkapu és az említett vízgyűjtő rekonstrukciójára. Mivel ennek kapcsán az alsóvár törmelékrétegéből néhol közel egy métert géppel elhor-dtak, szükségessé vált e terület módszeres feltárása is, melyre 2000 és 2006 között került sor – továbbra is Feld István veze-tésével. Ekkor minden évben konzerválták/kiegészítették a fel-tárt falakat, s így ma az erősség maradványai viszonylag jó álla-potban vannak.
Feld István 2002-ben egy tudományos népszerűsítő mun-kában értékelte a vár egykori történeti szerepét,7 majd ezt kö-vetően 2005-ben8 és 2009-ben9 látott napvilágot egy-egy tömör, már a legújabb ásatások eredményeit is felhasználó összefog-lalás. Az utóbbi szerzője, László Emese, 2009-ben az említett kisciszterna, majd 2011-ben a vár teljes kerámia-leletanyagát dolgozta fel régészeti BA-,10 illetve MA-szakdolgozat11 kereté-ben az ELTE Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tan-székén. 2013-ban ugyanitt készítette el BA-dolgozatát Tóth Balázs a várból előkerült fémleletekről.12 Ugyanekkor az utóbb
említett szerzők egy hosszabb előzetes jelentést is közzétettek az Archaeologiai Értesítőben.13
A várról ismert legkorábbi ábrázolás Mocsáry említett vár-megye-monográfiájából14 ismert, de sematikus jellege miatt meg bízható információkat nem szolgáltat. Hasonlóan értékel-hetők az 1862. évi Berg Károly- és az 1890-ben készült Könyöki József-féle alaprajzi felmérések.15 A már tárgyalt kilátó-építés kapcsán készült Lux Géza alaprajza, amely hosszú ideig megté-vesztette a kutatást, ugyanis nem csupán a felsővár sziklagerince mindkét végén ábrázolt egy-egy tornyot, de ennek alapján még az ötszögű ágyútornyot is sok kutató a legkorábbi időszakból eredeztette.16
A várról az első okleveles említés csak 1341-ből ismert,17 de a közvetett – elsősorban birtoklástörténeti – adatok szerint építtetője Kacsics nembeli Illés fia Simon, vagy az utóbbi leszár-mazottja, az 1280-tól ismert Miklós lehetett. Az ő fiait, (II.) Illést és (II.) Miklóst már 1327-ben „salgói” melléknévvel („de Sol-gov”) említik.18 A két testvértől leszármazó, feltehetően a lakó-helyükként szolgáló udvarházaik helyszíne alapján Szőlősinek (Mátraszőlős), illetve Rapinak (Rapovce, Szlovákia) nevezett család 1348. évi osztálya eredményeképp a vár több mint egy évszázadig közös birtoklásban maradt. Kifejezett tartozékairól ezért nincs is tudomásunk. 1448-ban itt, Szőlősi Péter és Rapi János várában helyezte el megőrzésre okleveleit a szomszédos birtokos, Sági János.19 Utódaik bírták 1460-ig, akiktől ekkor isme-retlen körülmények között a huszita „testvérek” kezére jutott.20 Tőlük még ebben az évben Mátyás király foglalta vissza, aki ezt
követően Szapolyai Istvánnak juttatta.21 A család számos ura-dalma egyike központjaként szolgáló várat Mohács után János király a Ráskaiaknak adományozta, majd 1544-ben nőági örök-ség révén a vármegye másik jelentős birtokosa, Bebek Ferenc szerezte meg. Ő 1548-ban Derencsényi Farkasnak adta el, aki állítólag erődítési munkákat is végeztetett itt. Kara Hamza szé-csényi és Ali hatvani bégek 1554-ben, Fülek bevételét követően – a történeti hagyomány szerint csellel – foglalta el.22
A kifejezett stratégiai jelentőséggel nem bíró erősséget elő-ször csak a Hatvan várából kihelyezett katonák védték, majd 1560-tól már önálló őrséget kapott. Utóbbi létszámáról és ösz-szetételéről az 1565 és 1591 közötti időszakból számos zsold-jegyzék tanúskodik. Eszerint az itt állomásozó, átlagosan csupán 40 fő mintegy fele volt müsztafiz s a martalócok többségét keresztény rácok alkották.23
Az oszmán uralom végének pontos körülményeit nem ismer-jük, de minden bizonnyal a Somoskőt visszafoglaló keresztény csapatok ostromolták meg 1593 decemberében Prépostváry Bálint vezetésével. Az időközben a Balassa-család kezére került uradalom egykori székhelye ezt követően ugyanis már csak lerombolt erősségként tűnik fel az írott forrásokban.24
Összegezve az eddigi történeti-régészeti kutatások eredmé-nyeit, megállapítható, hogy a legkorábbi salgói vár egy, a bazalt-csúcs gerincének legmagasabb pontját elfoglaló, 2 m-es falvas-tagsággal rendelkező toronyépítményből és egy ahhoz csatla-kozó – vele egyértelműen egyidős – falazott udvarból állt.
Nagyfokú pusztulása miatt – gyakorlatilag szétlőtték a
szom-szédos Boszorkánykőn felállított ágyúkkal – a torony részleteit már nem ismerjük, de alapvetően kettős, védelmi és (szükség esetén) lakófunkciót tölthetett be. Eredeti bejáratát, közlekedési rendszerét sem tudjuk már rekonstruálni, de ránk maradt legalsó szintje elsősorban raktárként (talán börtönként) volt hasznosít-ható. A hozzá kapcsolódó udvarban esetleges további, faszer-kezetű építmények nyomai nem kerültek elő, a járószint vé-kony rétegei alatt csak az építés során ide hordott kiegyenlítő feltöltés mutatkozott. Az ebből előkerült kerámialeletek alátá-masztják az erősség építési idejére vonatkozóan az okleveles adatokból levonható következtetéseket, tehát azt, hogy 1300 körül építtethették a Kacsics-nemzetség egyik ágának tagjai.
A magasan kialakított keskeny várkaput kívülről egy faszerke-zetű feljárón át lehetett megközelíteni.
A vár további kiépítésének pontosabb időrendje nem ismert.
Korhatározó leletek hiányában csupán feltételesen helyezhető a felső, kisebb vízgyűjtő kiépítése a 15. század közepe elé. Talán már az 1460 utáni birtokosváltással hozható kapcsolatba a fel-sővár nyugati részének zárt beépítése, bár nem kizárt, hogy erre csak a 16. században, esetleg több periódusban került sor. A ré-gészeti megfigyelések arra utalnak, hogy itt középen egy lépcsőt magába foglaló, az emeleten téglaboltozatos előtér, kétoldalt pedig gerendamennyezetes helyiségek – az emeleten, s talán a toronyban is, fűthető lakószobák – helyezkedhettek el.
Az alsóvár kőfalainak emelése aligha helyezhető 1526 elé.
Erre utal a várfal mögötti feltöltésből előkerült 1528. évi I. Fer-dinánd-denár – bár nem kizárt, hogy az csak egy javítás korát adja meg – továbbá a gyors, szinte hevenyészett építkezést jelző csekély falvastagság is. Míg az új északi ciszternaépítmény és a nyugat felé futó várfal (az északi íves toronnyal és az udvar-szint alá mélyülő épülettel) minden bizonnyal ugyanazon építési folyamat két fázisaként értékelhető, valószínű, hogy a hatalmas ágyútorony már egy későbbi építési periódus emléke. Talán ez utóbbiakkal egy időben – de mindenképp a várfalnál később – emelték a csupán csekély részleteiben ránk maradt nyugati épületszárnyat. Az utóbbi építése nagy valószínűséggel De ren-csényi Farkasnak köszönhető, aki a környék más váraiban is dol-gozó kőfaragókkal készíttette annak egyszerű reneszánsz nyí-láskereteit. A külső kapu melletti, minden bizonnyal az őrség számára emelt épület pontosabb kora nem ismert.
Nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy az ásatások so rán megfigyelt és elsősorban a felsővár emeleti részeihez köt -hető favázas-agyagtapasztásos építmények még 1554 előtt, vagy már a hódoltság korában készültek-e. Az azonban kétség telen, hogy a várat megszálló oszmán katonaság nem csupán egy-szerű kemencéket használt. Legalább egy, főleg kályhaszemek-ből rakott fűtőberendezés állhatott a toronyban, s egy további, elsősorban csempék alkotta kályha valószínűsíthető a felsővár nyugati emeleti terei egyikében.
A várból előkerült kályhacsempék jellegzetességeik alapján jól beilleszthetők abba műhelykörzetbe, melynek egyik legko-rábbi, 15. századi központja Besztercebánya lehetett, de esetük-ben inkább közelebbi, nógrád-gömöri gyártással kell számol-nunk. Ha elfogadjuk, hogy a várban nem a törökök rakatták
a kályhákat, akkor azokat mindenképp 1554 előttre kell keltez-nünk.25 Mint megrendelőre, itt is elsősorban a Derencsényiekre gondolhatunk. A részletesen feldolgozott, elsősorban a 16. szá-zadból származó cserépedény- és fém leletanyag nem teszi lehetővé érdemi etnikai jellegzetességek meghatározását.26
1 Mocsáry A., 1826. III. 221–226. – Lásd továbbá: Feld I., 1984. 217– 218.
2 Dornyay B., 1929.; Dornyay B., 1935.
3 Ezek részletes ismertetése, a legfontosabb dokumentációs anyag közzété-tele: Feld I., 1984. 218 – 220., 241– 245.
4 Baranyai B. – Entz G. – Gerő L. – Héjj M., 1954. 357.
5 Gerő L., 1955. 197.; Gerő L., 1968. 149 –150. Gerő L., 1975. 314. – Minderre részletesen: Feld I., 1984. 220.
6 Feld I., 1984. 213 – 264.
7 Feld I., 2002. 217– 237.
8 Feld I., 2005c. 109 –111.
9 László E., 2009a. 95 –100. – Emellett minden év ásatási jelentései megtalál-hatók a Régészeti kutatások Magyarországon című sorozat megfelelő kö-teteiben.
10 László E., 2009b.
11 László E., 2011. – Ennek első része nyomtatásban is megjelent: László E., 2012. 179 – 206. – Az eddigi kutatási eredményeket felhasználó újabb iro-dalomból megemlítendő még: Szirácsik É., 2012. 37– 53.
12 Tóth B., 2013.
13 Feld I. – Balogh-László E. – Tóth B., 2013. 239 – 264.
14 Mocsáry A., 1826. III. 821– 826.
15 Lásd ezeket: Feld I., 1984. 218., illetve 3. és 4. kép.; – továbbá: Váliné Pogány J., vár-építkezéseire alapvető: Pálmány B., 1990. 22 – 36.
20 Feld I., 1984. 216.
21 DL 65291 – Vö.: Feld I., 1984. 216.
22 A forrásokra és a történeti irodalomra részletesen lásd: Feld I., 1984. 216–217.
23 A zsoldjegyzékeket közzététele: Hegyi K., 2007. II. 836 – 839.
24 Cs. Sebestyén K. – Szvircsek F., 1997. 41– 50.
25 Lásd mindezeket részletesen: László E., 2012. 179 – 206.
26 Vö.: Feld I. – Balogh-László E. – Tóth B., 2013.