Az előző két fejezetben ismertetett felperesi és alperesi elő-adások mint láttuk perenként nagyon hasonló érveléseket mu-tatnak, ezért érvelési sémáknak tekintem őket. A kivételt erősítő szabályként azonban előfordultak különleges, egyedi érvelések is.
Az első esetben az anyát és családját cigány mivoltukhoz kap-csolódó viselkedéssel (elfogult tanúzás) ruházták fel. A második esetben vérvizsgálattal szerették volna bizonyítani az apaságot, a harmadik esetben pedig az döntötte el a gyermek törvényes, vagy törvénytelen státusát, hogy az anya férje életben volt-e.
26 TML P. 1121/1934
27 TML P. 233/1933
28 TML P. 446/1934
7.1. A rasszizmus29
S. Erzsébet 19 éves római katolikus vagyontalan háztartásbeli és P. Márton 45 éves 140 P. havi jövedelemmel rendelkező, fele-ségétől külön élő 3 gyermekes vajmester, kapcsolatából 1927.
július 30-án születet S. Irén.
S. Erzsébet 1927. szeptember 1.-én adja be a tartásdíjkerese-tet. Ebben leírja, hogy 1926. november – 1927. február közt sze-relmi viszonyt folytattak, „ … mely idő alatt, nála mint feleségétől különváltan élő magányos embernél szakácsnő voltam.”
Tartásdíjigénye:
60 P. szülési költség
20 P. gyermektartásdíj havonta
1927. október 10-én került sor az első tárgyalásra. P. Márton szerint: „Felperes nála teljesített szakácsnői teendőket, de emellett a szakcsi tejcsarnokba is kisegítő napszámosként dolgozott. Nála felperes nem lakott, hanem haza járt szüleihez. A többi kereseti állítást tagadja, összegszerűséget kifogásolja.” Ennek igazolására tanuk meghallgatását kéri.
1927. október 19.-én került sor a második tárgyalásra, ahol a tanúk meghallgatása után ítéletet hozott a bíróság. Megítélte az igényelt összegeket teljes mértékig (20 P. tartásdíj havonta, és 60 P. szülési költség). Az ítélet indokolása szerint: „A tartásdíjnagy-ságára nézve a bíróság havi 20 P.-t azért állapított meg, mert eny-nyi egy ilyen társadalmi állású gyermek tartására is kell, és mert ennyit alperes mint vajmester, kinek törvényes gyermekei is van-nak azok és maga létének veszélyeztetése nélkül fizethet. ”
1927. november 2-án P. Márton fellebbezést ad be a Szek-szárdi Királyi Törvényszékhez. Kifogásolja a tanúk szavahihető-ségét, mert cigányok. A következőket írja le: „Jelen perben az el-sőbíróság azt az elismerés félét fogadta el alapul felperes tanúi-nak: testvéreinek, sógorának – valamennyien cigányok – vallomá-sa alapján melyet állítólag lakásomban előttük tettem volna …
29 TML P. 3099/1927
Nem akarok itt a cigányok vallomásainak értékelésébe bocsátkoz-ni, mert köztudomású, hogy mennyit ér, különösen akkor, ha hoz-zátartozójuk vagyoni érdekéről van szó … Úgy találom a tekintetes elsőbíróság megelégedett a valószínűsítés látszatával is, mikor elegendőnek találta ezen érdektelen cigánytanúk vallomását …”
(Kiemelések V.I.)
Kifogásolja a tartásdíj összegét is, és elmondja: „ … 140 p. havi fizetésemből 3 kiskorú gyermekemet tartom el, illetve eltartásuk-hoz eltartásuk-hozzájárulok s mert feleségemtől különváltan élő ember búto-rozott szobát kell bérelnem, vendéglőben étkeznem s ruházatomat is fenti csekély összegből beszerezni, a tekintetes elsőbíróság való-sággal a létminimumot támadta meg erre vonatkozó sérelmes határozatával.”
1928. február 21-én került sor a feljebbviteli tárgyalásra. Miu-tán felek előadták keresetüket, P. Márton keresetéről, vagyoni-jövedelmi helyzetéről újabb információkat tudunk meg.
„… fizetésem tisztán havi 140 P., s minden második nap 10 deka vajat kapok. Sem lakást, vagy lakbért, sem kiszolgálást most már nem kapok. Semmi más jövedelmem, avagy vagyonom nincs. Fele-ségem megszökött tőlem, tartást nem fizetek neki, ő azt nem is igényli. Van három fiam, a legidősebb 18 éves molnársegéd … má-sik fiam 16 éves, ugyancsak én ruházom … A harmadik fiam 15 éves polgári iskolai tanuló.”
S. Erzsébet a következőket mondja el: „Én ezidő szerint a telje-sen vagyontalan édesanyámnál lakom, mert a kisgyermekemről dologra járni nem tudok, egyébként vagy mint házi cseléd, vagy mint napszámos keresem kenyeremet.”
A bíróság azonban figyelmen kívül hagyta a „cigány tanúk” fel-tételezett részre hajlását, és helyben hagyta az elsőbíróság ítéle-tét. Az indokolás szerint: „A megítélt havi 20 P. tartásdíj oly sze-rény, hogy az a mai gazdasági viszonyok mellett mindenesetre szükséges a gyermek legszerényebb mérvű eltartására is. Alperes
… nejét nem köteles tartani, 18 éves fia tartásra már nem szorul, mert mint molnársegéd maga tartja el magát, 16 éves fiát csupán ruházza, egyébként az is maga gondoskodik eltartásáról, 15 éves
fiáról pedig nejével együtt gondoskodik. Ily viszonyok mellett nem veszélyezteti az alperes és családja létfenntartását a havi 20 P.
tartásdíj.”
7.2. Vérvizsgálat mint bizonyíték30
A 35 éves háztartásbeli R. Anna, 1932. február 6.-án szülte meg R. Antalt. A perbe fogott édesapa K. János 51 éves kisbirto-kos községi bíró. A szerelmi viszony semmiképpen sem nevezhe-tő átlagosnak, egyrészt a szülők magas életkora miatt, másrészt R. Jánosnak 5 gyermeke és unokái voltak, összesen 13-an.
Alperes községi bíróként gyakran járt felperesékhez, mert a község R. Anna édesapjával építtette meg a jegyző fáskamráját.
Ezen alkalmakkor kerültek közelebbi kapcsolatba egymással, ezt azonban (tanúk hiányában) nem tudta felperes bizonyítani. Ezért a 30 P. tartásdíj és 60 pengő szülési költség mellett kérte a vér-vizsgálatot a gyermek apjának megállapítására, valamint kérte szakértő meghallgatását, mert a gyermek arcvonásai megegyez-nek alperes vonásaival. Ezt a bíróság elutasította, „ … mert még ha az arcvonások bizonyos hasonlatossága fenn állna is, ez per-rendszerű bizonyítékul a természetes atyaság megállapításánál nem tekinthető.” A vérvizsgálat pedig „ … a tudomány mostani állapotában nem tekinthető bizonyítéknak.”
Ez azonban nem teljesen volt helytálló vélemény, mert 1928-ban egy gyermekcsempészési ügyben került sor első alkalommal hazánkban a vércsoport-vizsgálat alkalmazására.31 (A vérvétel alapján lehetséges apaság megállapítását, majd csak az 1947.
június 1.-én hatályba lépett 30.000/1947. I.M. számú rendelet tette lehetővé.)
A bizonyítás tehát nem sikerült, ezért a tartásdíj kérelmet el-utasították. Az pedig, hogy nem került sor fellebbezésre, mutatja, hogy vagy nem a perbe fogott férfi volt az apa, vagy a fennálló
30 TML. P.1476-1932
31 Rex-Kiss Béla: A vitás származás vércsoport-vizsgálatokkal való tisztázásának története hazánkban, Orvostörténeti közlemények 86., Budapest. 1978. 42. p.
arcvonásbeli hasonlóság ellenére is reménytelennek tartották a további pereskedést.
7.3. A férj holttá nyilvánítása32
Özv. Gy. Szvetozárné 36 éves katolikus vallású háztartási al-kalmazott, havi jövedelme 32 pengő és teljes ellátás. Két törvé-nyes gyermeke van, a 11 éves István és a 8 éves Katalin.
I. Lajos nőtlen, foglalkozása MÁV-segédtiszt, kereseti-vagyoni viszonyai ismeretlenek. Kapcsolatukból 1932. február 26-án megszületett Gy. Ilona.
Az özvegy édesanya 1932. március 8-án adta be a gyermektar-tási keresetet I. Lajos ellen. Felperes szerint alperes a gyermeket először magáénak ismerte el, később viszont arra akarta őt rá-venni, hogy a gyermeket elhajtsa, amit ő természetesen elutasí-tott. Havi 20 pengő tartásdíjat igényelt a bíróságtól, szülési-anyatartási és gyermekkelengye-költséget viszont (nem tudjuk, miért) nem.
Alperes védekezésében azt állítja, hogy pénzért közösült a fel-peressel. „Ő 10 P-t kért, én 3 P-t ígértem, mire ő a 3 P előre való fizetése ellenében hajlandó volt velem eljönni.” Felperes kérte a szegényjog megadását is, de alperes szerint ez nem jár neki, mi-vel szerb állampolgár. Alperes szerint a felperes férje nem halt meg, a gyermeknek tehát van egy törvényes apja, így tartásáról neki kell gondoskodnia.
Felperes védekezésképpen megpróbálja Szerbiából megsze-rezni férje (aki valószínűleg az első világháborút követő optálás-sal33 került az újonnan megalakult Szerb-Horváth-Szlovén király-ságba) halotti anyakönyvi kivonatát. 1932. május 23-án pedig kéri, hogy a per iratait 5 hónapig tegyék nyilvántartásba, mert:
32 TML P. 233/1933
33 Kitanics Máté - Reményi Péter: The dimensions of Hungaro-Serbian relations. In.:
Međunarodni Naučni Skup Teritorijalni Aspekti Razvoja Srbije i Susednih Zemalja (szerk.: Srboljub Đ Stamenković). Konferencia helye, ideje: Divcibare, Szerbia, 2009.10.29–2009.10.30. Belgrad, University of Beograd, 2010. 99–106. p.
„… miután a pécsi m. kir. állami gyermekmenhelyen gyermekemet nekem kell szoptatni 5 hónapig, amég gyermekemet el nem válasz-tom, onnan nem távozhaválasz-tom, de pénzem nincsen, s így peremben a szükséges intézkedéseket meg nem tehetem”.
A bíróság az iratokat 5 hónapra nyilvántartásba rendelte ugyan, de azzal az indoklással, hogy 5 hónap haladékot ad az anyakönyvi kivonat beszerzésére. Az anyakönyvi kivonat helyett azonban felperes csak egy kézzel írott igazolást (1. sz. kép) tudott szerezni arról, hogy a férj tényleg elhalálozott.
A bíróság ezt nem fogadta el bizonyítéknak és 1933. január 24-én a tartásdíjkérelmet elutasította. Az indoklás így szólt:
„Minthogy így nincs bizonyítva, hogy felperes gyermeke törvényte-len, bíróság a felperest keresetével elutasította, és mint pervesztest a költségek megfizetésére kötelezte.”
1. sz. kép
A bíróság az ítéletnél csak azt a tényt vizsgálta, él-e a férj. Mi-vel a halálát nem sikerült bizonyítani, azt feltételezték, hogy él.
Tehát a gyermek törvényes apja ő, attól függetlenül, hogy ki a nemző apa. A gyermek, bár tartásdíjat nem kapott, de annyi nye-resége volt, hogy a törvényes gyermek jogállásába került.
Összegzés
A fenti példák bizonyítják, hogy a korabeli bíróságoknak mi-lyen nehéz dolga volt az apaság megállapításakor. A genetikai vizsgálat még nem létezett. A vérvizsgálat elméleti lehetősége már rendelkezésre állt, de hazánkban még nem alkalmazták. A tanúvallomásokból meglehetősen nehéz volt döntést hozni, talán ezért is eredményes nagyrészt a törvénytelen gyermek tartására indított per. Kutatási mintámban csak minden negyedik eset zá-rult a tartásdíj kérelem elutasításával.
A valláserkölcs és a jog határterületének néprajza VÖLGYESI LEVENTE
Jelen tanulmány elsősorban egy „hosszú 18. század” joggya-korlatát kívánja bemutatni a rendelkezésre álló jogforrások és szakirodalom alapján, illetve – tekintettel a korszakra – mind a katolikus, mind a protestáns gyakorlatot szükségesnek tartja bemutatni, mind az azonosságokat, mind a különbözőségeket ismertetve, azok indokát felvázolva. Az ortodox egyházak ma-gyarországi néprajzi vonatkozásai – a szerző ilyen irányú kuta-tómunkájának hiányában – mellőzésre kerültek.
A katolikus vallást követő hívek számára az elsődleges közös-ség, amelyhez a világi faluközösség vagy városi közösség mellett tartoztak, a plébánia volt.1 Városoknál általában az egy település – egy plébánia elv érvényesült, amelyet megtörhetett például a nemzetiségi hovatartozás kérdése. Egyik legismertebb példa, hogy Buda szabad királyi város külön német (Mátyás templom), külön magyar plébániát tartott fenn (utóbbiból jelenleg csupán a Mária Magdolna torony áll).2 Kisebb lélekszámú települések, fa-luközösségek esetén több település képezett egy-egy plébániát, volt, ahol a plébánia filiájaként (leányegyházaként) külön temp-lom vagy kápolna is működött, valahol pedig a település híveinek ellátását rögzült hely hiányának terhével kellett megoldani.3 A hívek lelki életének fenntartásáért és fejlődéséért a plébános volt a felelős.4 A plébános a plébánián szolgálatot teljesítő klerikuso-kért is felelt a püspök állandó megbízása alapján.5 A püspök
1 Erdő Péter: Plébánia, egyházközség, közösség. In: Teológia (31) 1997. 9-22. p.
2 Salamon Ferenc: Budapest története II. Budapest, 1885. 560. p.
3 Bangha Béla: Katolikus lexikon II. Budapest, 1931. 122. p.
4 Hack, Huber: Die Pfarrei. In: Handbuch des katholischen Kirchenrechts (szerk.:
Listl, Josef – Müller, Herbert – Schmitz, Heribert). Regensburg, 1983. 384-395. p.
5 Périsset, Jean-Claude: La paroisse: commentaire des canons 515-572. Paris, 1989.
209. p.