Olyan, rokonsággal gyakran egyenértékű kapcsolatok, amelyeket a felek saját szabadon és kölcsönös egyetértéssel kötöttek. Amelyet, ünnepélyes alkalom keretében megerősítettek és nyilvánosan a közösség tudomására hoztak. Ez a „rokonság” annyiban különbözött a vér- és sógor-rokonságtól, hogy többnyire csak a „mű-rokonságot megkötő” két felet, esetleg csak a közvetlen család-tagjait érintette, kötelezte.
Befogadásos rokonság
Ez az, amit manapság örökbe-fogadásnak30 neveznek. Amikor, idegen személyt fogadtak a családba. Ez többnyire örökös hiányában, vagy a család gazdálkodásának érdekében történt.
A befogadott személyt (többnyire gyermeket) a befogadók (nevelő-szülők) szinte sajátjukként nevelték. De a befogadott családjával (eredeti hozzátartozóival) a „rokonságot nem tartották”.
Ha az örökbe-fogadott mellett saját gyermekeket is neveltek, akkor felnevelt örökbe-foga-dottat némi vagyonnal kiházasították, önálló lehetőséget adva a különélésre és a saját család-alapításra. De ha csak az örökbe-fogadott volt az egyedüli örökös, akkor külön házban élt a nevelő-szülők portáján, akik halála után a gazdaságot örökölte.
A családban élő örökbe-fogadottal való nemi érintkezésre az édes-gyermekekre vonatkozó tilalmak érvényesültek. Bár, egyes vidékeken a kiházasított és a családon kívül élő esetében ezt nem mindig tartották szigorú követelménynek, mert nem ütközött a vérvonallal.
Váltott-rokonság
Szórványosan, leginkább ritkán vagy félre-eső helyeken élők körében előforduló „rokon-csere”. A külvilág előtt szégyenletesnek tűnő családi problémák rendezésének egyfajta módja.
Tipikus példája, amikor a „megesett leány” szülte gyermeket a leány egyik házasságban élő női rokona vallotta sajátjának. Többnyire a leány anyja vagy házas nővére, esetleg a leány házas nagynénje vagy unokatestvére. A gyermeket így is keresztelték sőt ebben a tudatban is nevelték. Ott fordult elő, ahol a házasságon kívüli gyermek-születést szégyennek tekintették.
Ilyen váltott-rokonság olyankor is segíthetett, ha a családon belüli „összekuszált vérvonalat”
próbálták rendezni. Mert ha a feleség összeszűrte a levet házas sógorával (férje testvérével), akkor egy új örökös jelent volna meg a családban. Ezt „úgy hozták helyre”, hogy a gyermeket a sógor feleségének szülöttjeként” keresztelték, aki így már a valódi apjától örökölhetett.
Vett-rokonság
Elsősorban a kiváltságokkal rendelkezők és a gazdagok körében előforduló érdek-rokonság.
Amikor egy gazdag olyan „származást vásárolt” magának, amelyhez kiváltságok, címek vagy előjogok is kapcsolódtak. A XVIII. századtól egyre elterjedtebb módszer a valódi családfa megszépítésére, meghamisítására. A megoldás igen egyszerű. Egy gazdag, de alacsony származású, „igazoló írásokat” vásárolt egy ugyanolyan családnevű magas körből származó, de szegényebbtől. Amely okiratokkal, tanú-nyilatkozatokkal stb. az igazolta, hogy ő is abból a
30 Magyar Néprajzi Lexikon. Adoptáció, örökbefogadás. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982
jeles családból származik, annak egyik oldalági rokonságából. Ezzel, mintegy elismertetve a hatóságok előtt a „magasabb származását”. Egyúttal igényt tartva bizonyos kiváltságokra.
Természetesen ennek meg kellett fizetni az árát, amivel a „rokonságot eladó” is jól járt.
Mostoha-rokonság
Ilyen a meghalt szülőt törvényesen (vagy együttélésben) helyettesítő személy: a mostoha-szülő, vagyis a mostoha-apa vagy mostoha-anya. Akinek, ha előző kapcsolatából gyermekei is voltak, akkor azok mostoha-gyermekként kerültek a családba. Ha a szülő és a mostoha-szülő kapcsolatából gyermekek születtek, azokat már meglévő gyermekek fél-testvéreinek számí-tottak. Az eredeti család és a „mostoha” családja közötti kapcsolatot a helyzet és a helyi szokások, valamint a gyermekek neme és száma döntően meghatározhatták. De általában arra törekedtek, hogy a mostoha megjelenésével az édes-gyermekek jogai ne csorbuljanak.
Az édes- és mostoha gyermekek közötti nemi kapcsolatot szinte mindenhol tiltották. Mint ahogy a mostoha-apa és a gyermekek közötti kapcsolatot is. De helyenként előfordulhatott az édes- és mostoha-családtagok közötti egyéb szinteken és oldal-ágakon. Többfelé is ismert az olyan történet: amikor az idős-beteges apuka fiatal mostohát hozott a házhoz. Akivel aztán, annak legény-fia foglalkozott a mostoha-anyukával. Az apuka tudtával és elnézésével, mivel a születendő gyermek úgyis a saját családi vérvonalat erősítette. Máshol, a mostoha-szülővel való kapcsolatra már nem voltak érvényes a sógor-rokonsági tiltások.
Koma-rokonság
Ilyen, a főleg serdülő- vagy ifjú-korban formálódó, azonos neműek és nem rokonok között szövődő, többnyire egész életen át tartó, szoros baráti kapcsolat31. Általában azonos réteghez tartozók és egymáshoz közel lakók között alakult ki. Ifjú korban vált igazán erőssé, amikor egymást nemcsak segítették és védték, de gyakran még az udvarlásokhoz is elkísérték. A legény- és leány-koma kapcsolatok többnyire a felnőtt- és öreg-korra is megmaradtak, „szinte halálig tartottak”. Gyakran, a rokoninál is erősebbnek bizonyultak.
A házaspárok és komáik rendszeresen egymásnál vendégeskedtek, munkákban és gyermek-nevelésben együttműködtek. Gyermekeik úgy tekintettek egymásra, mintha unoka-testvérek lennének. A komák gyakran kereszt-szülők is voltak. Sokfelé, a komák és koma-asszonyok közötti „szerelmeskedést” sem tartották olyan oknak, hogy amiatt a komaság megszűnhessen.
Mátka-rokonság
Főleg serdülő- vagy ifjú-korban jellemző, különböző neműek és nem rokonok közötti, csak a felnőtt-korig tartó, igen szoros baráti és esetenként udvarlói-szeretői kapcsolat32. Bár, egyes vidékeken ilyen kapcsolat lányok között is szövődött, amely egyfajta igen szoros és benső-séges barátnői kapcsolathoz hasonlítható. Amely, többnyire szintén csak az egyik fél meghá-zasodásáig tartott.
31 Magyar Néprajzi Lexikon. Komaság. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982
32 Magyar Néprajzi Lexikon. Mátka. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982
Mivel egyvalakinek akár több mátkája is lehetett, ezért akár egyfajta közösen együtt járó-szórakozó, helyi legény-leány együtt bandázó-bulizó csapatnak tűnhet. A mátkaság erőssége az unoka-testvéri viszonyéhoz hasonlítható. A mátkák egymáshoz őszinték voltak, igyekeztek egymás kedvére tenni, és őrizték egymás és közös titkaikat. Arra is volt példa, hogy az ilyen kapcsolatban álló pár, idővel házasságot is kötött. De erre többnyire csak ott került sor, ahol csak az „egy mátka-tartás” volt szokásban.
Tej-testvérség
A régi típusú nagy-családos közösségekben egykor ismert mű-rokonság. Amely azon a vélekedésen alapult, hogy az ugyanazon anya által szoptatott gyermekek az anyatejtől „szinte testvéri közelségbe” kerültek33. A régi és együtt élő nagy-családoknál az ilyen külsős szoptató asszonyt közös megegyezéssel a nagy-családba fogadhatták, mintha a családfő fogadott lánya lenne. Ugyanis, az ilyen befogadás a nagy-család létszámát és munka-erejét is növelte. De volt, ahol csak a szoptató anya gyermekét tekintették „fogadott gyermeknek”. Az ilyen tej-testvéreket szinte testvérnek tekintették, ezért közöttük házasságról szó sem lehetett.
Vér-testvérség
Vér-szerződéssel kötött egyfajta testvérré fogadás34. Egykor a szövetség-kötést is jelentette35. Amely egykor úgy zajlott, hogy a vér-testvériséget fogadó felek magukat megsebezték, és néhány csepp vérüket összekeverték. Amelyet mindketten megízleltek, esetleg vízzel vagy borral keverve megittak, miután elmondták fogadalmaikat. A XIX. századra már kikophatott a hagyományból, bár néhol a komaságot is hasonló módon „volt szokásban” megerősíteni. A komaságtól annyiban tért el, hogy elsősorban véd- és dac-szövetséget jelentett. Egymás segítése kifejezetten testvéri volt, ami szükség esetén egymás helyettesítését, másikét jótállást is jelenthetett. Annyira, hogy volt olyan vidék, ahol a távollévő férjet a vér-testvére köteles volt helyettesíteni. Nem csak a gazdálkodásban, de a felesége támogatásában is. Ha netán egy ilyen segítésből gyermek született volna, azt a férj a sajátjának tekintette.
***
33 Magyar Néprajzi Lexikon. Tejtestvérség. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982
34 Magyar Néprajzi Lexikon. Vértestvérség. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977-1982
35 Anonymus: Gesta Hungarorum. A hét vezér esküje.