Nem tagadom, hogy értékelésemben a történelmi tényeken túl a tisztelet és a szeretet is nagy mértékben jelen van. Mély tisztelet és szeretet fûz szkíta-hun-avar elõdeinkhez, s mindazokhoz, akik még elõttük õseink voltak itt a Kárpát-medencében. Nálunk, saját hazánk-ban ez az érzés hivatalosan nem elfogadott, s a Kárpát-medencét sem érezhetjük õshazánknak. Hivatalosan nekünk a finnugorokat kéne õseinknek érezni, és a Volga-Káma folyók vidékét származási helyünknek. A finnugor származású kutatóknak jól fizetett finnugor tanszékeik lehetnek itt Hunniában az egyetemeken, tankönyveket ír-hatnak a mi szkíta-hun gyermekeinknek az elképzelt finnugor rokon-ságról, amelyet nekik meg kell tanulni, és osztályozzák, vizsgáztat-ják õket ebbõl. A finnugor származású kutatók, professzorok nem akarnak visszamenni a Volga-Káma mellé és gyermekeink nem ta-nulhatják valódi történelmünket.
Erre most csak egy példát hozok Gárdonyi Géza fentebb már idézett Láthatatlan ember címû könyvébõl. A könyv 1979-es utó-szavából, Tóth Lászlótól megtudjuk, hogy Gárdonyi akkor határoz-ta el, hogy az ifjúságot megismerteti könyveken keresztül az igaz magyar történelemmel, amikor Magyarország ezredéves ünnepét az osztrák himnusszal kezdték. Gárdonyi igazságait azonban még nyolcvan évvel késõbb sem lehetett teljes formájukban az olvasók elé tárni. Mert az író hagyatékában talált jegyzeteket az 1979-es ki-adás után ki kellett hagyni. Néhány mondat ezekbõl a kihagyott jegyzetekbõl:
„A magyar történetírásban Hunfalvynak Batu káni szerepe volt:
földúlt és elégetett minden hagyományt. A hun rokonságot merõben megtagadta s Atilla magyar dicsõségét beledobta az Akadémia sze-metesládájába. Csak az utóbbi években akadt egy Nagy Géza, egy Thury József, hogy az örökké cáfolt nagyérdemû tudóst Vámbéryt ne is említsem – ezek bebizonyították, hogy Hunfalvy piromániában szenvedett, s hogy igenis, a mi régi történetíróink szava az igaz: a hu-nok rokonaink és elõdeink voltak, s Atilla öröksége valóban öröksé-günk nekünk.”
Több tiszteletreméltó szerzõ és saját kutatásaim alapján, valamint feltételezésem szerint a magyarok õshazája a Kárpát-medence. In-nen áramlottak ki felfedezõ és tanító útjaikra, alapítottak helyõrsé-geket, amelyekbõl települések, birodalmak nõttek ki, majd évszá-zadok, évezredek múlva ide tértek vissza szkíta, hun, avar népnevek alatt. Errõl bõvebben a Roga koronája címû tanulmányomban írtam.
(1997)
Érdemeihez képest Roga igen elenyészõ mértékben van jelen a köztudatban. Az emberek többsége számára a hunok története Atti-lával kezdõdik és vele is végzõdik. Nem lehet ezt csak az iskolai, hi-vatalos történelemoktatás számlájára írni. A nemzeti oldalon is több olyan felszínes tanulmány jelent meg, amelybõl minden tényanyag hi-ányzik, vagy hibás. Az egyik ilyen hiba, hogy Attila Róma „kapui elõtt”, vagy egyenesen Rómában találkozott a pápával. Aki olyan ostobának képzeli Attilát, hogy lemegy Rómáig és hagyja körülzárni csapatait, annak fogalma sincs a hunok haditaktikájáról, vagy egyszerûen csak józan eszérõl, esetleg arról, hogy az olasz „csizma” melyik részén he-lyezkedik el Róma. Ha követjük Attila csatáinak helyszíneit Aquileia után, látjuk, hogy még Ravennáig sem ment le, a pápa jött fel Mantua környékére. Hosszú, 20 oldalas tanulmány is született Attila szakrális királyságáról, egyetlen évszám és bármiféle tényanyag nélkül, még egy Jézustól idézett közismert mondat is hibás volt benne.
A sok forrásanyaggal dolgozó, alapos munkák nem mellõzik sem Attila elõdeit, sem utódait, és tényekkel, nem ezeknek az elõdök-nek vagy utódoknak a lekicsinylésével próbálják meg Attila tetteit felnagyítani.
Roga érdeme a Kárpát-medence újra egyesítése, teljes visszafog-lalása Pannonia visszacsatolásával. Attila egy gazdaságilag és kato-nailag erõs birodalmat kapott tõle, amely a kínai Nagy Faltól az Észa-ki tengerig terjedt. Uldin 400 táján ért vissza a Kárpát-medencébe, legidõsebb fiával Bendegúzzal több katonai vállalkozásban vett részt, a letelepedés biztonsága érdekében. Roga 418 és 420 között került hatalomra és mivel 434-ben meghalt, igen rövid idõ, 14 vagy 16 év alatt teremtette meg a Kárpát-medencei hun birodalom gazda-sági és politikai tekintélyét. Megszervezte a germánok többségének egységét és letelepedését (gepidák, keleti-gótok, szkirek, herulok, quadok).
A Kelet-római birodalom adózott neki, a Nyugat-római pedig lekö-telezettje volt. Ebbõl a birodalomból unokaöccse és utódja Attila ugyanúgy nem kalandozó, zsákmányszerzõ hadjáratokra indult, mint ahogy 900 és 960 között sem zsákmányszerzõ kalandozásokra in-dultak a magyarok Bajorország, Itália, Szászország tájaira.
Roga feladata a Terven belül a Kárpát-medence egyesítése, a kár-pát-medencei hun központ megerõsítése volt. Ehhez pénz kellett és Roga ügyes diplomáciával ezt a pénzt a pazarló kelet-római biroda-lomból szerezte meg, évi 350 font aranyat. Egyrészt mint adót a bé-kéért, másrészt mint fizetést, ugyanis II. Theodosius császár ezrede-si rangot adományozott Rogának. A felületes történetírók ezt úgy íté-lik meg, mint a római birodalom kiszolgálását. Ez a rang csak névleges
volt, nem Roga szolgálta Theodosius császárt, hanem az hízelgett ez-zel a ranggal és fizetéssel Rogának, aki ennél fogva jogosan tekint-hetett be és követeltekint-hetett beleszólást a bizánci birodalom hadi ter-veibe és belügyeibe. Szász Bélánál olvashatjuk azt is Priszkosz alap-ján, hogy mit üzent Attila a gyilkosságra felbújtó császárnak, amikor visszaküldte a vérdíjat, az ötven font aranyat: „Theodosius jeles és nemes apának a fia, mint ahogy Attila is az. De míg Attila változatla-nul megõrizte atyjától, Mundzuktól örökölt nemességét, addig Theodosius elvesztette becsületét, mert Attilának adót fizetett és így szolgája lett.” Ugyanez Rogára is vonatkozik, mivel neki is adót fize-tett a császár. Ajánlom ezt az üzenetet mindazon felszínes és hun el-lenes történészek és írók figyelmébe, akik Rogát és Attilát elítélik, és mint a bizánciak zsoldosát állítják be, csupán azért, mert Róma adót fizetett nekik. A bizánci császár volt Roga és Attila szolgája, egy rossz szolga, aki folyamatosan lázított ellenük és az életükre tört.
Theodosius sorozatosan megszegte a hunokkal kötött szerzõdése-ket, az évi 350 font arany adót, majd Attilának az évi 700 font ara-nyat sem minden esetben küldte.
Ugyanezek a történetírók azt is felróják Uldinnak és Rogának, hogy hun csapatokat kölcsönöztek császári hadmûveletekhez. Bizo-nyára akkor történt ez, amikor közös ellenséggel álltak szemben, s a hun csapatoknak, akik önálló hun egységként vettek részt, alkal-muk nyílt, hogy hun érdekeknek megfelelõen irányítsák az ütköze-tek kimenetelét. Ebben ismét csak az elõrelátó, okos hun észjárást láthatjuk, nem pedig a tévesen értelmezett zsoldos szerepet.
Ugyanez az elõrelátás és okosság nyilvánul meg Pannonia vissza-szerzésének elõkészítésénél Roga részérõl. Aetius a romlott Honorius helyett a tehetséges Johannes fõhivatalnokot szeretné lát-ni a nyugat-római császári trónon. Honorius halála után, 423-ban er-re lehetõség nyílik s a nyugat-római szenátus is Johannest választja császárnak. II. Theodosius kelet-római császár azonban úgy döntött, hogy nagynénje, Galla Placidia kiskorú gyermeke legyen a császár, így Johannest trónbitorlónak minõsítették. Aetius Rogát kéri, hogy segítsen Johannesnek trónon maradni hun csapatok segítségével.
Roga maga állt hatvanezer hun katona élére és Ravennába indultak.
De három napot késtek s mire odaértek Galla Placidia császárlány ki-végeztette Johannest, hogy saját kiskorú gyermekének, Valentinianusnak biztosítsa a trónt. Elkéstek? Amikor ezt az elkésést olvastam, azonnal világossá vált elõttem, hogy itt Roga rendkívül ügyes „húzásáról” van szó. A hunoknak tervük megvalósítása idején nem hiányzott, hogy egy okos, tehetséges ember legyen a nyugat-ró-mai birodalom élén Johannes személyében, akitõl még Pannoniát sem remélhetik visszaszerezni. Azért állt maga Roga a hun csapatok élére, hogy megfelelõen idõzíthesse az odaérkezést. Nem sok em-bernek köthette az orrára, hogy mi a célja a csapatok lassításával.
Futárai, kémei, hírvivõi révén pontosan értesült az eseményekrõl, s úgy érkezett, hogy Johannest már nem, de Aetiust még megment-hesse. Aetius ugyanis nem római, hanem pannoniai germán szárma-zású volt. Roga hunjai megütköztek a rómaiakkal s nyilván nem vesztettek csatát, mert utána „elidõztek” Ravenna közelében. Galla Placidia pedig, hogy megszabaduljon tõlük, felajánlotta Aetius bán-tatlan távozását és Pannoniát. Tökéletes elgondolás volt, amelyet Roga tökéletesen valósított meg.
Hadjáratait ugyanilyen okossággal tervezte meg, azokban az idõ-szakokban, amikor Bizáncnak másutt is szüksége volt haderejére. A hadüzenetek elõtt mindig tárgyalás útján próbálta megoldani a gon-dokat. 434-ben is elõször Eslát, kedvelt diplomatáját küldte Kons-tantinápolyba, mivel a bizánciak mindig lázadást szítottak a közös határokon. Bizáncnak most nagyon rossz idõben jött volna a hun tá-madás, mert a nyugat-római birodalmat kellett katonasággal támo-gatnia Africa provincia megtartása érdekében. Roga hirtelen és meg-magyarázhatatlan halála igen kapóra jött a bizánciaknak.
Rogának bár voltak utódai és mint látni fogjuk, nem is tehetség-telenek, mégsem használta a hatalmát arra, hogy bátyjának Bendeguznak fiát, Attilát megfossza uralkodói jogaitól, hanem õt ne-velte ki utódjának. Roga nem úgy tett, mint Géza fejedelem, aki a jo-gos utódot, Koppány fejedelmet félreállította, hogy Vajk-István kerül-jön a trónra, aki aztán idegen hadak segítségével saját magyar népe ellen harcolt, sok magyar vért, magyar földet feláldozva, Koppányt pedig felnégyeltette. Roga államot alapított a Kárpát-medencében, a hunok államát, nem idegeneknek, hanem a hunoknak és utódaik-nak az avarokutódaik-nak és a magyarokutódaik-nak. A háborúk kerülésével, tárgya-lások útján való megoldásával pedig éppen azt akarta elkerülni, hogy túl sok hun vér folyjék el a csatákban.
Egy hang szól hozzád az idõk mélyébõl Távoli dörgés vihar közeleg
Eljönnek újra igazságot tenni Õsi földjükre a hun istenek