A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. az 1881-es egyesüléssel, az erőforrások növekedése révén megerősítette az ipari termelésben elfoglalt országos helyét. Az 1881-1900-ig terjedő időszak a részvénytársaság történetében a fejlődés legváltozatosabb szakasza volt. Magyarországon elsőként az ónozott, horganyzott, durva- és finomlemezek gyártását itt vezették be. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-nél a termelés nagyarányú fokozása az érc- és a széntelepek folyamatos bővítését igényelte. Az acélgyártáshoz szükséges égetettmész-szükséglet zavartalan ellátása érdekében mészégető kemencéket építettek, és elkezdődött a tiszolci mészkőbányában a mészkő fejtése.
A thomasművet (folytacélgyártó berendezés) 1889-ben üzembe helyezték, melynek következtében a termelés rohamosan emelkedett, és a minőség egyre javult. 1891-ben megvásárolták Darby Ábrahám szabadalmát, amelynek lényege, hogy szénnel dúsítják az elszéntelenedett folytacélt, ezzel alkalmassá téve vasúti sínek gyártására, melyhez hengerlőművet is építettek. A folytacélgyártás bevezetése után, 1889-ben a gyár elnevezése is megváltozott: az üzem neve Salgótarjáni Acélgyár lett.
10. ábra Az új vasöntöde
A tűzihorganyzás bevezetése 1904-ben történt, a volt tengelykovács műhelyben létesítették az első tűzhorganyzó berendezést, közvetlen széntüzeléssel és ugyanabban a helyiségben helyezték el a két tüskéshuzal gyártó gépet. A huzalmű fejlesztése a galvanikus dróthorganyzó létesítését tette szükségessé. Az első világháború azonban ezt akadályozta, és csak a háború után fejeződhetett be a fejlesztés. A galvanikus horganyzást 1982-ben szüntette be a vállalat vezetése, profiltisztítási programjának keretében.
29
11. ábra Szegverő üzem (1913) 12. ábra Galvanikus horganyzó A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. nagy kohászati koncentrációja még nem fejeződött be, amikor az 1906-1907-es években európai méretűvé vált gazdasági válság miatt a nagy építkezéseket be kellett szüntetni, és csak a halaszthatatlanul fontos vagy elkezdett beruházásokat fejezték be. Fő célkitűzés az átszervezés mielőbbi befejezése volt. A gazdasági válság fékező hatásának megszűnése után ismét megindult a nagyobb mérvű építkezés, és akkor került sor a salgótarjáni gyár korszerűsítésére. A salgótarjáni gyár teljes átszervezése és átépítése az 1911-13-as években történt meg. Befejezést nyert az 1880 körül elindított drót- és szegüzem fejlesztése. Ekkor már a vállalaton belül, mint Sodronygyár szerepelt. A szegverő műhelyben: 90 huzalszeg, 35 vágottszeg és öt különleges szeggép dolgozott. A bútorrúgó gyártást három automata gépen készítették rezezett huzalból. A szegcsomagolóban fiatalabb korú gyerekek (12-14 évesek!) és nők is kézi erővel csomagolták a szeget.
1913 nyarán tehát a Salgótarjáni Acélgyár rekonstrukciója befejeződött, és a gyár mind az üzemszervezés, mind a technológiai újszerűség tekintetében lényegesen különbözött az előző állapotoktól. A gyár külső megjelenésében is megújhodott. Az átszervezés tervszerűen előrehaladó, gondos munka volt, nagy figyelmet igényelt, mert a nehézkohászatról az igen sokrétű, bonyolult könnyebb kohászatra és a hideghengerléssel a hideg alakítás újabb változatára kellett áttérni.
1914-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. az ország leghatalmasabb vasipari konszernjeként az összpontosítást befejezte. Az I. világháború kirobbanása után természetszerűen csökkent a gyár termékeinek piaci köre, de a kiesést pótolták a növekvő hadirendelések. A gazdasági szerárugyár csak annyit termelt polgári célra, amennyivel a mezőgazdaság szükségleteit kielégítette.
13. ábra Eke-, lapát- és villagyártó üzem 14. ábra Kapakovács műhely légkalapácsokkal A „RIMA”, majd az „St. Acél” védjegyű kovácsolt mezőgazdasági szerszámok keresett cikkeknek számítottak belföldön és külföldön.
30
15. ábra Rima bárd 16. ábra Szerszámgyári termékek
A világháborúk pusztításai, a szocializmus évtizedeinek iparosítási programjai hektikussá tették a gyár további sorsának alakulását. A hagyományos iparban történt legújabb kori változások megpróbáltatásai mára megtették hatásukat a nagy múltú üzemben is. Az egész fejlett világban tapasztalható deindusztralizáció, a történelmi iparvidékek hanyatlása Salgótarján környékén kézzel fogható hatásokkal és következményekkel járt. A felvidéki területek elvesztése, a bányák bezárása, a nehézipar leépülése, elavulása, versenyképtelensége súlyos gazdasági és társadalmi csapást mért erre a területre.
A gyár leépülésének szomorú példája azonban nem feledteti, hogy ez az üzem egykor a hazai ipari forradalom egyik kimagasló és csodálatra méltó példája volt, amely beindította a haladást, a modern értelemben vett fejlődést és meghatározta azt a jövőt, amelyben ma élünk.
Felhasznált irodalom:
Vertich József: A kétezredikre várva – Salgótarján letűnt emlékei nyomában. Salgótarjáni Kohászati Üzemek gyártörténeti gyűjteménye és a TIT alapszervezete. 1999.
Vertich József: Rimavilág…. Salgótarjáni Kohászati Üzemek gyártörténeti gyűjteménye és a TIT alapszervezete. 1986.
Szvircsek Ferenc: A Salgótarjáni Kohászati Üzemek 125 évének története 1868-1993. Salgótarján 1993.
Salgótarjáni Képeskönyv – Salgótarján régi képeslapokon. Salgótarján 2002.
31
A XIX. században, a „Selyemrül”
Széchenyi István és kortársainak munkássága, a hazai „selyemtenyésztés” fellendítésének érdekében
Írta: Kiss Gyöngyvér
„A szederfa-ültetésrül, selyembogár-tenyésztésrül József Császár idejétül fogva maig mennyi parancsolat jött ment, mennyit írtak felőle...,'s ugyan mi sikere lőn ezen, magyarországra nézve olly nevezetes kincstárnak? melly ha üggyel, 's ésszel vitetnék, gyapjúbeli jövedelminket felülhaladhatná - bátran mondhatni: » Semmi..., 'ugyan miért? mert nem volt igazi felűlvigyázat, nem volt józan utánlátás « - 's ma sincs ....”6