A mai jelszavas világban, mikor mindenki új jelszavak után indult, nekünk csak egy jelszavunk lehet: Krisztus. Tőle indul ki a mi útunk és utasításunk. Minden munkánknak Krisztusból kell ki-indulnia, akár lelki önnevelésünkről, akár a társadalom újjáalakítá-sáról van szó. A népek apostola ezt a gondolatot nem kevésbbé viha-ros és veszélyes időben így fogalmazta meg: Más alapot senki sem vethet, mint amely vettetett Jézus Krisztusban. (I. Kor. 3. 11.) Arra törekszünk, hogy Krisztus, az emberiség életének középponja, a mi vallásos, kulturális, társadalmi életünk középpontja is legyen, A szel-lemi harcok fejlődése, amely körülöttünk lejátszódik, világosan mu-tatja, hogy minden küzdelem ezen az egy tengelyen forog: Krisztuson, Vagy vele, vagy ellene. Mi vele megyünk, még pedig örömmel jelent-hetem, hogy megerősödve. Folyóiratunk a második évtizedben már ötször indul évenkint, február, április, június, október és december 15-én. Az új évtized első évfolyamát Pannonholmi Szent Mór, a ma-gyar irodalom első munkása emlékének szenteljük, akit a szent király kegye ezelőtt 900 évvel emelt a pannonhalmi apáti székből a pécsi püspökség élére, s akit a két egyházmegye ez évben közösen ünnepel.
Rómában az Anzelmianum és a Szt. Pál apátság dec. 13—15-én együtt ünnepelte Szent Béda 12. centenáriumát. Első nap Caronti pármai apát, a nagy liturgikus beszélt, akinek nagy érdemei voltak a mult évi első olasz liturgikus kongresszus rendezésében. A máso-dik napon Pisani kuríálís püspök, a harmamáso-dik napon Pacelli bíboros államtitkár beszélt. Szent Béda élete történetéhez és munkásságá-hoz fűzte gondolatait, A gyermekkorától kezdve szerzetes Szent Be-nedek atyánk szerzetesi lelkületét, Nagy Szent Gergely bölcseségét és Szent Ambrus klasszicitását egyesítette magában, de a nagy egy-házdoktor uralkodó vonása mindig a szerzetes jelleg, az elvonult-ság es a bensőség maradt. A örök Róma lelkétől megtermékenyült friss angolszász nép nagy fia Szent Béda. Itt kezdett aztán az egy-házról beszélni a bíboros. Szent Pál sírjánál gyönyörű hitvallással imádkozott az egyházért. Egy Istennel telített nagy lélek nyilatkozott itt meg. Imádkozott Péter hajójáért, melyet a nyomorúságos emberi hullámok állandóan csapkodnak. Imádkozott az emberekért is, min-den emberért, aki vakon megy el az egyház, a világosság mellett.
Si scires donum Dei!
Meleg, családias ünnepség keretében ülte meg a rend Zalaapátí-ban nov. 16-án a zalavárí apátság, az utolsó független magyar
apát-ság Pannonhalmához való csatolásának 50 éves fordulóját, amely meghozta az egész magyar bencés rend lelki egységét. Az egyesülés-sel járó fellendülés mindjárt megmutatkozott a radai plébánia felál-lításában, templomának felépítésében, sorozatos restaurálásokban s újabban a zalavári templom felépítésében.
A celldömölki apátsági templomban márványtáblán örökítették meg a rend jótevőjének, a gróf Somogyi családnak emlékét, amelv Szűz Mária oltalma alatt várja a boldog feltámadást.
A Magyar Paedagogiai Társaság Kelemen Krizosztom főapát urat a magyar közoktatásügy terén sok éven át szerzett érdemeiért tiszteleti taggá választotta. A főapát úr a vallásos nevelés értékeiről tartott nagyhatású előadásával viszonozta a megtiszteltetést. Az elő-adás a Társaság folyóiratában is megjelenik.
A Kat. írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesületének köz-gyűlésével kapcsolatos ünnepi vacsorán Kelemen Krizosztom főapát úr mondta a Pázmány-emlékbeszédet. A klasszikus ünnepi beszédet, melynek szokatlanul nagyszámú hallgatói sorában Glattfelder Gyula csanádí püspök, Hász István tábori püspök, Winchkler István keres-kedelemügyi, Bornemisza Géza iparügyi miniszterek is ott voltak, a Nemzeti Üjság vezető helyen hozta.
A kultuszminiszter Serédi Dénes esztergomi bencés tanárnak, szeretve tisztelt rendtársunknak, a c. gimnáziumi igazgatói címet ado-mányozta. A kitüntetés a pontosságnak, a lelkiismeretes munkának példaképét, öt évtizeden át hűséges megtestesítőjét érte s tanítványai, barátai, rendtársai szívéből őszinte örömet váltott ki.
Obláfus- és obláta-szövetség.
Az Oblátus- és Oblátaszövetségek tagjait ez évben először kö-szöntve az Ür Isten áldását kérem évi munkájukra. Ez a munka a Szabályzat értelmében főképen a lélek tökéletesebbé tevését célozza.
Évről-évre a közgyűléseken számolunk be arról, hogyan élt a Szö-vetség, mit tett és a kitűzött tervet hogyan tudta megvalósíani. De ez a közös munkára vonatkozik. A közgyűléssel kapcsolatban, vagy talán még inkább az évvégi hálaadó ájtatosságon lehet időt fordítani arra, hogy a magunk lelkébe nézünk és megvizsgáljuk, milyen ered-ményt tudunk felajánlani az Istennek egy-egy év alatt.
Viszont az év eleje önként kínálja az alkalmat arra, hogy tervez-gessünk a jövőre. Most ezt kellene nekem is tenni, még pedig úgy, hogy azután a Testvéreknek módot adjak a teljesen egyéni programm-készítésre. És amikor ezt szeretném is megtenni, pár vonásban ideál-lítom, ebben az évben sokszor megtehetjük ezt, pannonhalmi Szent Mór életének néhány mozzanatát, mert ez segít majd abban, hogy erre az évre kedves tervet vigyünk az Ür elé.
900 évvel ezelőtt lett Pécs püspökévé Szent Mór, pannonhalmi benediktinus, aki annál is nevezetesebb, mert származására magyar, születésére nézve Szent Márton egyházának volt a gyönyörűsége.
Élete szentsége miatt pedig azért áldjuk az Istent, mert megmutatta az Űr, kinek hatalmas a neve, hogyan formálódik a kemény magyar lélek szelíd, alázatos, engedelmes szerzetessé és lesz életpélda sokak
számára az életszentség útjain.
A pannonhalmi káptalan nagy képe hirdeti a hét csók csodá-ját, Szent Imre, a szűz herceg a legszentebbül élő szerzetest tünteti ki hét csókkal. Maga így magyarázza ezt meg édesatyjának, aki az-után próbára is teszi Szent Mórt. — Az Istent szerető és ezért az éjszakai imaórát a Regulától is megengedett módon megnyújtó egy-szerű szerzetes ott térdel az éjszaka csendjében a pannonhalmi templomban és elmerül Isten imádásában. Az Istentől és a szabá-lyokban előírt szent csendtől nem tudja őt elszakítani az uralkodó szava és a neki járó tisztelet. — És amikor a második próba követ-kezik: Szent István vádolja őt a szerzetesek testülete előtt, hogy uralkodójávai szemben tiszteletlen volt: előttünk áll az alázatos
szer-zetes, aki királya szavai ellen nem szól és így mutatja meg, hogy valóban szentül él, amint a szent királyfiú ezt már előbb tudta.
Csak úgy általánosságban gondolva ezekre látjuk, milyen Istent szerető lelket ünneplünk ezen évben, a 900 éves jubileumában. De úgy is nézünk rá, mint a szabályokat mindenkor megtartó lélekre, aki még a földi királynál is többre t a r t j a az Űr akaratát, amely a szabályokból szól az emberek felé: Isten szava több mint az ember akarata, — Az önmegtagadás embere áll előttünk, aki virraszt, hogy Istenével lehessen, — Az alázatos lélek van előttünk, aki mindent el tud viselni, csakhogy az Ürnak kedve teljék benne. És hogy
tel-jes emberként láthatjuk őt, nézünk arra a nagy szeretetre, amely benne a testvérek iránt él, s amely arra bírja, hogy szóval, írással és példájával nemesítse őket az örök életre, A teljes férfiú szívé-ben ott él a szeretet a haza iránt is, amint az itt született és itt élő Szentünk hirdeti nekünk.
Jó lesz ebben az évben lelkünk elé hozni sokszor Szent Mórnak példáját. Hadd mutasson ő utat Istent kereső lelkünknek, aki e haza
gyermeke, Szent Benedeknek hűséges tanítványa és a lelkeknek buzgó főpásztora volt.
A Szövetségek életéről ebben az elmúlt negyedévben nincsen sok jelenteni valóm. A következő számunkban óhajtom ezt megtenni.
Most csak arról az örvendetes eseményről számolok be, hogy Győr-szentmártonban is megalakult már a Boldog Gizella pártfogása alatt működő Oblátaszövetség. Elnöknője özv. Kocsis Mihályné, társelnök-nője Hernády Gyuláné, és titkára, aki egyben a többi teendőket is végzi, Bujáki Margit lettek. Az első felvételi szertartást a központi igazgató végezte 1935. november 3-án, amikor 52 tagot vett fel a
jelentkezők sorából.
HALOTTAINK.
t Saly Brúnó Jenő.
Szül. Lőcsön (Sopron vm.) 1864. okt. 23án, megh, Komárom -füssön (Csehszlovákia) 1935- nov. 6-án.
Plébániai őrhelyén, az ősrégi Komáromfüssön, mely 1848-ig a pannonhalmi főapát örökös főispánsága alatt egyházi nemesszék (Sedes Predialis Nobilium) volt, halt meg nov. 6-án Saly Brúnó.
Szüntelen tevékenységben, nem csökkenő erőben és tevékenységben meghaladta a 70 éves kort, de már az nem adatott meg neki, hogy 46 évi munkássága után a derűs öregkor jól megérdemelt nyugalmát is élvezhesse. Az erős egyéniségek halálával: a munka csataterén halt meg. Egészsége az utóbbi hónapokban szemlátomást leromlott ugyan és időnként kisegítőre is szorult, de azért mindvégig a megszokott buzgósággal végezte hivatása teendőit, amennyire csak tudta. Régi szokása volt rendes időközökben berándulni a szomszédos Komá-romba, hogy mint kultúrember a testi, mint buzgó lelkiember a lelki fürdő jótéteményeiben részesítse magát. Ezt tette egy nappal halála előtt is, de testi gyöngesége, beteg külseje rendtársaínak már nagyon feltűnt. Másnap házinépe szobájában a padlón elterülve találta és röviddel rá, hogy a szomszédos lelkész a még eszméletén lévőt az utolsó szentségekkel ellátta, csendesen kimúlt. Hálás és szerető hí-vei és komáromi rendtársai kísérték utolsó útjára. Mi többiek Túl-adunán csak szeretetünk és imáink virágait küldhettük a távolból a sírba utána.
Negyedszázadnál tovább, 26 éven át volt a füssi hívek lelkipász-tora. Midőn rendfőnöke 1909-ben számára ezt a hivatást kijelölte, ő készségesen vállalkozott rá, mert a lelkek szeretete és odaadó gondo-zása emberi és papi jellemében gyökerezett. Bensőséges lelkiség jelle-mezte őt, mely íntenzíve befelé élt, mely szerette a magányt és csen-det és felülemelkecsen-dett a világ aranyfüstös csillogásain és sallangjain.
De ez nem jelentett nála elfordulást a világtól. 20 éves tanári pályá-ján, melynek legnagyobb részét — 16 évet — Győrött élte le, nem-csak szaktárgyaival, a matematikával és fizikával, foglalkozott be-hatóan, hanem az élet minden komoly jelenségét, a tudomány és mű-vészet minden jelentősebb kérdését élénk figyelemmel és érdeklődés-sel kísérte és így a világ és az emberek dolgairól megvoltak önálló és határozott ítéletei. Hogy mennyire nem volt egyoldalú szakember, mutatja pl, az a tény is, hogy egy időben elmerül a francia nyelv és
irodalom tanulmányozásába is és nagyvakációít ismételten svájci francia nyelvterületen tölti el, hogy ismereteit e téren kibővítse és tökéletesítse. Akik pedig a vele való hosszabb érintkezés alatt lel-kébe is mélyebben bepillanthattak, rendtársai és tanítványai, tudtuk róla azt is, hogy keblében nemesen és melegen érző, önzetlen és ál-dozatrakész szív dobogott. Ezt az érdesebb külső néha pillanatokra eltakarta a felületes szemlélő előtt. Bölcsőjébe a földi sorsnak nem-csak jóságos nemtői tették le adományaikat: a természet az epés, kolerikus vérmérsékletnek sötétebb vércseppjeit is beleoltotta ereibe.
Ennek az idegalkatnak aztán nemcsak áldásaival: a jellemnek nyilt, határozott, kitartó és állhatatos irányával ékeskedett, hanem gyön-géitől is szenvedett, lelki és testi visszahatásaiban egyaránt. De ő éber gonddal ragadta meg az önfegyelmezésnek minden eszközét, hogy nagyfokú ingerlékenysége a kísértés óráján — pedig hol van erre több ok és alkalom, mint az iskolában — az indulatnak heves lángjában ki ne lobbanjon. Erős, kemény fémjelzésű egyénisége nem hordta tenyerén a szívét. De amint természetadta lényét az aszke-tikus léleknek bensősége, Isten- és emberszeretete enyhítette, szelí-dítette, komoly oktató- és nevelőmunkáját is mindenkor a tanítvá-nyaihoz való szeretetének melege hatotta át. És az visszhangra talált az ő szívükben is, főleg azokéban, kik neki, mint osztályfőnöküknek, éveken át voltak különös nevelő gondjaira bízva, A gyermek, az ifjú a maga romlatlanságában, természetes ösztönösségében igazságosab-ban, sokszor élesebben tudja megítélni és értékelni följebbvalóját, ta-nárát, mint általában gondolnók. Ritkán igazságtalanul elfogult vele szemben, amint önmagával szemben sem. Jólesik neki, ha szabadjára engedik, de azért korántsem becsüli azt, ki vele szemben gyönge és elnéző. Ellenben az emberséges szigor, mely sújtja a bűnt, de szereti a bűnöst, mely a büntetés sebét a megbocsátás balzsamával gyógyítja és az ifjúkor gyarlóságait és gyöngéit nem kérlelhetetlen vasmarok-kal, hanem türelemmel és megértéssel kezeli, azokat az érzelmeket váltja ki lelkükben, melyeknek nyomán a nevelés áldásos gyümölcsei érnek: az üdvös félelmet és tiszteletet, a becsülést és ragaszkodást.
Az ilyen nevelőnek emléke eltörölhetetlenül él lelkükben egész éle-tükön át és a vett jótéteményekért való hálájuk elkíséri őt a sírba.
Ennek a hálának mécse világít a megboldogultnak sírján is.
A lelkek üdvéért való buzgólkodását vitte magával az iskolából a lelkipásztori pályára is. Ez nem jelentett számára merőben ú j hi-vatást, A maga lelkének buzgó gondozása, lelki olvasmányai és gya-korlatai, a papnak intenzív belső élete ébrentartották, élesztették benne a buzgóságot és fogékonyságot másoknak lelkiüdve iránt is.
Több éven át volt ifjúsági és templomi hitszónok és ekkép a paszto-rációnak ezen ágában kellő gyakorlatot szerzett, sőt ezt irodalmi té-ren is értékesítette. Főleg ifjúsági beszédei, melyek annak idején a
„Szent Gellért" ifjúsági pasztorációs folyóiratban jelentek meg, ér-tékes mintái ennek a műfajnak. Bennük kiváló pedagógiai érzékkel értékesíti iskolai tapasztalatait és alkalmazza az egyházi beszéd álta-lános formáját az ifjúság lelki világához és szükségleteihez.
Témái-nak megválasztásában és kidolgozásában konkrét érzékkel ragadja meg a diákifjú külső és lelki életének minden mozzanatát és ekkép a hit és erkölcs tételeit nem elvontan, hanem az i f j ú életébe beál-lítva fejtegeti. És tartalmas, magvas tanításait nem színtelen, baná-lis módon (aminővel az egyházi beszédekben oly gyakran találko-zunk), hanem színesen élénk, eredeti és sajátos stílusban adja elő, mely a hallgatót azonnal megragadja és mindvégig leköti. Beszédei-nek elhangzásakor — amint azt a legkülönbözőbb helyekről való pedagógusok megerősítették — elég volt a hallgatónak a bevezetés néhány mondatát hallania, hogy a stílusról azonnal ráismerjen a szerzőre.
Korban megérve, élettapasztalatokban meggyarapodva, új hiva-tásához szükséges tudással és buzgósággal felvértezve indult java férfíkorában a lelkipásztori pályának. Talán veleszületett és a kor-ral erősödő hajlamának is engedett, midőn a zajosabb iskolából a falusi parókiának csendjébe vonult el. De az iskolát továbbra is szerette. Hadba vonult tanítóját maga helyettesítette, Egytanerős iskoláját három tanerőssé fejlesztette. Sok időt töltött naponként az Oltáriszentség imádásában. Hívei lelkében főleg a szent olvasót s a tisztítótűzben szenvedő lelkekért való imádkozást gyökereztette meg-A hosszú idő, melyet Füssön eltöltött, a mellett szól, hogy híveinek szentelt áldásos tevékenysége közepette jól érezte magát. Midőn 1918-ban a cseh megszállással sok minden megváltozott körüle, ő is, mint komáromi társai, a rendjének és a magyarságnak tartozó köte-lességeihez híven megmaradt immár idegenné vált plébániai őrhelyén.
Előhaladott korával, érdemes munkásságával rászolgált volna arra, hogy hazájába visszatérhessen és kényelmesebb, esetleg nyugalmi ál-lásban élhesse le még hátralevő napjait, ha rendfőnöke előtt ezt az óhaját kifejezte volna. De ő élte végéig szilárdan kitartott hívei mel-lett, bár az ő szívét is hasonló fájdalmas érzés járhatta át, mint a néhai hontalan száműzöttét, aki „annyira megszerette Rodostót, hogy Zágont nem tudta felejteni" . . .
És most idegen földben pihen, melyet a jelenben csak a hazafias remény szálai fűznek hozzánk. De azért megtalálta magához legmél-tóbb földi végállomását: hívei közt pihen, kiknek mint lelkiatyjuk oly hosszú időn át osztogatta a lelki-testi áldást, kikhez a szeretetnek és hálának bensőséges kötelékeível fűződött. Az ő kegyeletes hálafo-hászuk egyesül rendtársainak imáival, hogy áldásos földi munkás-sága után a d j a meg az Ég testének a földben és lelkének a másvilá-gon az örök békét és nyugalmat.
Kemény Kolumbán dr.
t Molnár Bertalan Vidf (1878. jún. 11.—1935. nov. 7.)
Egyszerre két halottat is sirattunk. Ugyanakkor, amikor Komá-romból Saly Brúnó halálát jelentették, Budapestről azt az értesítést kaptuk, hogy Molnár Bertalan a békesség álmába szenderült.
•
Győrszentivánon született a Skerlanitzok népes családjából.
Szülei kilenc gyermeket neveltek fel. Ő a nyolcadik volt a testvérek között. Az egyszerű, gazdálkodó szülők a nagy család miatt a leg-jobb akarat mellett sem tudták volna iskoláztatni komoly törekvésű, zárkózott természetű, de nagyon jószívű fiúkat. Ezért katonalelkész nagybátyja, Molnár Vid Bertalan vette pártfogásába a taníttatás ügyét. így került ő a győri bencés gimnáziumba. A hatodik osztály elvégzése után 1897-ben Pannonhalmán novíciusként magára ölthette a bencés reverendát. 1904. jún. 27-én szentelték áldozópappá. — Tanári működését Sopronban kezdte. Tizennégy évig működött ott.
Szelídlelkű, kedvesmodorú egyéniségére később is szeretettel gon-doltak vissza diákjai. 1918-ban főmonostorí házgondnok lett Pannon-halmán, Hűséges gondnoka, bátor őrizője maradt a főmonostornak a kommunizmus napjaiban is, amikor vörös katonák dorbézoltak itt.
A sok izgalom nagyon megviselte a szívét. Ezért csendesebb munka-körbe vágyódott: vissza a középiskolába, ahol derűs nyugodtsággal taníthatja majd mégegyszer a görög alfabétumot! De Kőszegen már csak egy évig tanárkodhatott. 1922-ben ismét Pannonhalmára került.
Visszahívta őt a Szenthegy, hogy még nehezebb munkakörben bizo-nyítsa be hivatásszeretetét. Mint a rendi novíciusok magisztere és a klerikusok spirituálisa és egy ideig prefektusa is nyolc évig nevelte szent Rendünk ifjúságát, jövőjét, 1930-ban saját kérelmére felmen-tették a számára már megerőltető állásból és a központi főpénztár kezelésével bízták meg. Ezt a tisztséget négy évig töltötte be nagy lelkiismeretesen. 1934, tavaszán súlyos vakbéloperáción esett át. A műtét sikerült is. De egyik bajt a másik követte. Most meg vesekő-bántalmak léptek fel. A szívgyengeség miatt újabb műtétet nem le-hetett rajta végrehajtani. Balatonfüreden és Budapesten kezelték egyre súlyosbodó baját. November elején trombózis következtében le kellett vágni egyik lábát, ő Isten akaratát látta az orvosok akaratá-ban és nyugodtan beleegyezett a műtétbe. Segíteni azonakaratá-ban már így sem lehetett rajta. A súlyos műtét csak néhány nappal hosszabbította meg gyötrelmes életét.
Molnár Bertalan a zajtalanul, reklám nélkül dolgozó kötelesség-teljesítés embere volt. Nevét nem igen ismerték a rendi élet keretein kívül, de annál őszintébb tisztelettel viseltettek iránta rendtársai.
Magiszternek lenni nehéz dolog. Hiszen olyanokat kell nevelni, akik maguk is hivatásos nevelők akarnak lenni. Éppen ezért a magiszteri állás határozott, biztos ítélőképességet, az aszketikus eszközök
alkal-mazásában nagy körültekintést, az Ür ügyéért való őszinte lelkese-dést, feddhetetlenséget és soha nem lankadó szeretetet követel. Az ő helyzetét az is nehezítette, hogy olyan időben volt magiszter, amikor egyrészt a világháborús éveknek és az összeomlás idejének a szemi-náriumi életre tett zavaró hatását kellett megszüntetni, másrészről pedig már egyre gyakrabban felbukkant a közelgő reformnak a híre.
Molnár Bertalan puritán egyszerűséggel, meggyőződéses odaadással töltötte be ezt a hivatalát is- Bölcs mérséklettel arra törekedett, hogy megértesse a régi idők szellemét, de ugyanakkor ébren tartsa ú j idők beköszöntésének szükségességét. Neki nem volt külön nevelési rend-szere, A jól kipróbált régi rendszerekhez alkalmazkodott. A lelkiek-ben való buzgóságot és a napirend lelkiismeretes megtartását köve-telte meg elsősorban növendékeitől. Nemcsak szóval nevelt bennün-ket, hanem a saját jó példájával is. Nem lehetett a buzgóságban őt felülmúlni. Mikor pl. félhatkor kezdődött a reggeli közös imádság, ő már negyedhatkor megjelent a káptalanban.
Ismerte, figyelemmel kísérte a reábizottak minden ügyét, mégis mintha a novíciusok, a Rend legifjabb fiai álltak volna a szívéhez legközelebb. Az elhagyott édesapa tekintélytparancsoló szigorával és az édesanya találékony szeretetével igyekezett boldoggá, családiassá tenni a noviciátus hangulatát. Szent komolysággal iparkodott meg-valósítani azt a feladatot, amelyet Szent Benedek a ,,sympecta"-ra, a magiszterre bízott. Éppen ezért marad felejthetetlen emlék az, hogy
Ismerte, figyelemmel kísérte a reábizottak minden ügyét, mégis mintha a novíciusok, a Rend legifjabb fiai álltak volna a szívéhez legközelebb. Az elhagyott édesapa tekintélytparancsoló szigorával és az édesanya találékony szeretetével igyekezett boldoggá, családiassá tenni a noviciátus hangulatát. Szent komolysággal iparkodott meg-valósítani azt a feladatot, amelyet Szent Benedek a ,,sympecta"-ra, a magiszterre bízott. Éppen ezért marad felejthetetlen emlék az, hogy