megegyezés kompromisszumok nélkül. Emellett mind
járt az elején azt tartották róla, hogy a németeket párt
fogolja és alkalmat adott a feltevésre (mely, sajnosán és oktalanul, nagyon érzékenyen érintette), hogy pro- germán felfogást vall.
A tizes tanács működésének kezdetén, az elvek és méltóság szinjátéka után, hamarosan észrevette, hogy vannak bizonyos nagyon fontos részletek francia, angol és olasz kollégáinak programmjában, melyeknek fel
adását nem érheti el a titkos diplomácia módszereivel.
Mi lehetett tehát utolsó menedéke? Megtehette azt, hogy csökönyös makacssággal végtelen hosszúra nyújtja a Tanács munkáját. Ott hagyhatott volna mindent, h a
ragosan visszatérhetett volna Amerikába, elintézetlen ügyek terhével. Vagy szózatot intézhetett volna a világ
hoz, a békekonferencia feje felett. Szegényes alternatí
vák voltak ezek s száz ok szólt ellenük. Nagyon kocká
zatosak is voltak — különösen politikus számára. Az Elnök félremagyarázott kongresszusi választási politi
kája saját országában is gyengítette pozícióját és egyál
talán nem volt bizonyos, hogy az amerikai közvélemény támogatná a merev megnemalkuvás állásfoglalását.
Harcot jelentett volna ez, melynek kimenetelét minden
féle személyi és tárgyi tekintetek felhője burkolta. És ki mondhatta meg előre, hogy vájjon a jog kerül-e ki győztesen a küzdelemből, melyet bizonyára nem a jog alapján fognak eldönteni. Emellett, kollégáival való bárminemű szakítás az „antigermán“ érzések vak szenvedélyeit zúdította volna ellene, amely szenvedé
lyekkel még mindig tele volt a szövetséges országok népe. Nem hallgattak volna érveire. Hiányzott a hig
gadtság, mely a vitás kérdéseket a nemzetközi erkölcs és Európa helyes kormányzásának látószögéből tudta
3'
36
volna szemlélni. Mindenki azt kiáltotta volna, hogy kü
lönböző átkos és önző okokból, az Elnök „futni hagyja a hunokat." Sejteni lehetett, mit fog mondani, majdnem egyhangúan, a francia és angol sajtó. így tehát, ha nyíltan feladja a harcot, ő kerül alul. És ha alul m a
rad, vájjon nem lesz-e a béke sokkal rosszabb, mint abban az esetben, ha fenntartja tekintélyét és igyekszik annyi javítást elérni, amennyit az európai politika korlátozó feltételei megengednek? És mindenekfelett, ha őt leverik, nincs-e veszve a Népek Szövetsége? És, bármint álljanak is a dolgok, vájjon nem ez a leg
fontosabb a világ jövendő boldogulására? A békeszer
ződést idővel változtatni, enyhíteni fogják. Nagyon sok dolog, ami most életbevágónak látszik benne, jelenték
telenné fog zsugorodni, és sok olyan részlet, ami kivi
hetetlennek látszik, épen ezért nem is fog megvalósulni.
De a Népszövetség, még tökéletlen formájában is, ál
landó; ez az első lépés a világ kormányzásának egészen új elvei felé; Igazság és Igazságosság a nemzetközi vi
szonyban, nem valósítható meg pár hónap alatt, — lassú erjedő folyamat kapcsán a Népszövetségből fog
nak megszületni.
Az Elnök, pályájának e kritikus fordulóján, egye
dül állott. Belekerülvén az Ó-világ hálójába, nagy szüksége lett volna rokonérzésré, erkölcsi támaszra, a tömegek lelkesedésére. De beletemetkezve a békekonfe
renciába, Páris forró és mérgezett levegőjétől fojtogatva, a külvilág egyetlen visszhangja sem jutott el hozzá;
nem hallotta meg a szenvedélyes, szeretettel teljes vagy bátorító szívdobogást, melyet eszméinek hallgatag hívei mindenünnen feléje küldtek. Érezte, hogy a lángoló lelkesedés, mellyel Európába érkezését üdvözölték, le
lohadt; a párisi sajtó nyíltan gúnyolta; politikai ellen
felei felhasználták távollétét és otthon ellene csináltak
37
hangulatot; Anglia hideg, kritikus és tartózkodó volt.
Környezetét úgy alakította meg, hogy magánúton nem vehetett tudomást a hit és lelkesedés árjáról, melyet a nyilvános források elhallgattak. Nélkülözte, — pedig nagy szüksége lett volna rá — a kollektív hit támogató erejét. A német veszedelem még mindig fejünk felett függött és a vele rokonszenvező közönség is óvatos volt;
az ellenséget nem szabad bátorítani, barátainkat támo
gatni kell, az idő nem alkalmas a széthúzásra, ráz
kódásokra, remélnünk kell, hogy az Elnök megtesz minden tőle telhetőt.
így történt, hogy az Elnök visszarendelte a George Washington gőzöst, melynek a jogos felháborodás egy pillanatában azt a parancsot adta, hogy álljon készen, hogy elvigye őt Páris hazug csarnokaiból tekintélyé
nek székhelyére, ahol megint feléledhet önbizalma. De alighogy rálépett a kompromisszumok útjára, tempe
ramentumának és felkészültségének m ár említett hiá
nyai gyászosan kerültek napfényre. Lehetett fölényes, lehetett makacs; írhatott jegyzeteket a Sinai-hegyen vagy az Olympuson; lehetett megközelíthetetlen a Fe
hérházban, vagy akár a Tizes tanácsban is. De mihelyt leszállt a Négyes tanács intim egyenlőségéhez, nyilván
való volt, hogy elvesztette a játékot.
Most vált veszélyessé az, amit a teológus vagy a presbiteriánus temperamentumáról mondtam. Ha már elismerte, hogy okvetlenül szükség van bizonyos en
gedményekre, arra kellett volna törekednie, hogy eréllyel, ügyességgel, az Unió pénzügyi hatalmának mutogatásával a lényegből mentse a menthetőt, még ha ez a betűk némi rovására esik is. De az Elnök nem tudott ennyire tisztába jönni maga-magával. Nagyon is lelkiismeretes volt. Bár szükséges volt a megalkuvás^
ő továbbra is csak az elvek embere m aradt és a
Tizen-3 8
négy pont szerződését feltétlenül kötelezőnek tartotta.
Nem akart becstelenséget elkövetni; nem akart tenni semmit, ami jog- és igazságtalan; nem akart ellenke
zésbe jutni a maga nagy hitvallásával. így, anélkül, hogy bárm it is engedtek volna a Tizennégy Pont szó- tartalmából, az értelmezés, magyarázgatás dokumentu
mává tették, és az önámításnak azzal a szellemi appa
rátusával foglalkoztak vele, amilyennel, — azt hiszem,
— az Elnök ősei szokták elhitetni magukkal, hogy amit tesznek, az szigorúan alkalmazkodik a Szentírás be
tűihez.
Az Elnök magatartása kollégáival szemben most körülbelül ez lehetett: ha csak lehet, egy véleményen akarok lenni veletek; látom, hogy helyzetetek nehéz, és szeretném elfogadni, am it javasoltok; de én nem tehe
tek semmit, ami nem jogos és nem igazságos és elő
ször bizonyítsátok be, hogy am it akartok, az fedi a ki-' - jelentések szavait, melyek kötelezők rám nézve. Ekkor aztán megkezdődött a szofista és jezsuita szómagyar ázás hálójának szövése, mely végül is az egész békeszerző
dés szövegét és lényegét teleaggatta a hazugság ron
gyaival. Egész Páris boszorkányainak kiadták a szót:
„Szép a rút és rút a szép“. A legfinomabb szofis- , ták és a legképmutatóbb tervezők láttak munkához és nem egy olyan leleményes dolgot produkáltak, mely az Elnöknél ügyesebb embert is tartósan tévedésbe e jt
hetett volna.
így, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy Német- Ausztria csakis Franciaország beleegyezésével egyesül
het Németországgal (ami nem fért volna össze az ön- rendelkezés elvével), a Békeszerződés ügyes fogással megállapítja, hogy „Németország elismeri,és szigorúan tiszteletben tartja Ausztria függetlenségét ama határo
kon belül, melyeket egy ezen állam és a szövetséges
39