1. kép. A szatmári egyházmegye térképe.
környezetüket érintő megfelelő intézkedések megterve-zésében. A felmérés során az alábbi szempontokra össz-pontosítottunk:
– a tárgyak megfelelő környezete – a pára-, hő- és fényviszonyok – a nyílászárók állapota – a tisztaság
– a biztonság.
Minden tárgyról digitális felvétel készült, leltári szám-mal láttuk el és egy adatlap készült róla, amely tartalmaz-za a fontosabb adatait, valamint állapotát. A felmérés vé-geztével sürgősségi listán tüntettük fel a veszélyeztetett tárgyakat, valamint személyes megbeszéléseket folytat-tunk a teendőkkel kapcsolatban az egyházmegye felelős vezetőivel.
Megkezdtük a tárgyak restaurálását és a restaurált tár-gyakból folyamatosan kiállításokat rendeztünk az egy-házmegye területén, ezzel is közelebb hozva az embere-ket egymáshoz és szakrális kincseikhez.
A felleltározott tárgyak nagyon változatosak és több kategóriát ölelnek fel. A templomberendezéseken túl az Isten iránti tisztelet és áhitat felkeltését festmények, szob-rok, a szertartásokon használt liturgikus ruhák, edények, szentségtartók, ereklyetartók, gyertyatartók segítik. A fel-mérés során sok ritka könyvet találtunk, nem a legmeg-felelőbb körülmények között. Ezeket összegyűjtöttük az egyházmegye területéről és jelenleg három könyvtárban találhatók: Nagykárolyban, Kaplonyban és a Szatmárné-meti Püspöki Palotában. A muzeális értékű könyvek por-talanítás, mechanikus tisztítás és fertőtlenítés után, külön
2. kép. A Szatmár-németi Püspöki Palo-ta könyvtára.
3. kép. Mária Terézia koronázási palástjából készült miseruha.
könyvtárhelyiségeknek kialakított termekbe kerültek, műtárgybarát környezetbe.
A Püspöki Palota régi könyvek könyvtára közel 4500 darab 16–19. századi könyvet tartalmaz, köztük sok ritka-ságot (2. kép). Itt található többek között a Károli Gáspár által fordítot, Vizsolyban nyomtatott Biblia egyik példá-nya 1590-ból. A másik különlegesség a Káldi György ka-tolikus pap által fordított Szent Biblia 1626-ből. Ez a Bib-lia fordítás a latin Vulgata alapján, Pázmány Péter érsek, Bethlen Gábor és a bécsi kincstár támogatásával került nyomtatásba. Ez a mű azért is fontos mivel az első nyom-tatásban megjelent katolikus Biblia.
Egy másik sürgős megoldásra és beavatkozásra váró tárgykategóriába tartoznak a textíliák, liturgikus ruhák, amikből gazdag anyagot sikerült összegyűjteni. Ezek kö-zött is sok az értékes darab, régebbi és újabb korokból egyaránt.
A liturgikus ruhák kialakulása igen hosszú folyamat, gyökerei visszanyúlnak a 4–9. század közé. Először csak a palliumot (palást) és orarium-ot (stólát) említik, majd az albat (feher ing), a cingulumot, amit öv gyanánt hasz-náltak az albant, a manipulust – a csuklóra terített ki-egészítőt. A dalmatica – a szerpapok ruhája azonos szí-nű és mintájú volt a miséző főpap ruhájával. A miseruha
(casula) a szentmisét bemutató pap legfelső ruházata, mely az ókori rómaiak viseletéből alakult ki. Eredetileg bő, ujjak nélküli, csak a fej kidugására alkalmas harang alakú köpeny volt, később hegedűformájú lett, ma ismét harang alakú. E ruhaneműk mellett gyűjteményünkben vannak püspöksüvegek (mitrák), palástok (pluvialék), kesztyűk, cipők, stólák és a szentmisék alkalmából hasz-nált egyházi szerek is (purifi catorium, palla, corporale).
Általában 18–20. századiak; bársonybrokátból, selyem-ből, osztrák és magyar műhelyekben készült papi orná-tust és tartozékait, gazdagon hímzett selyem és fémszá-las díszítést is találunk közöttük. A gyűjtemény egyik legértékesebb darabja egy fémszálas hímzéssel dúsan ellátott kazula (feltehetően Mária Terézia koronázási pa-lástjából készült) (3. kép).
A gazdag textil és könyvanyag mellett, az egyházme-gyében sok értékes fából készült tárgy is van: stallumok, padok, gyóntatófülkék, térdeplők, oltárok szószékkosarak és szószékkoronák, feszületek valamint faragott szobrok (4–5. kép). Ezek közül egyesek népi faragók munkái, má-sok viszont híres tiroli, bécsi, budai műhelyekből kerültek ki. Itt említjük meg a szakaszi és a felsővisói ritka szépsé-gű oltár-együttest és szószéket, amelyek Stuffl esser Ferdi-nand műhelyéből származnak (6–7. kép).
4. kép. Szent Anna Máriával, polikróm faszobor, 19. század. 5. kép. Szent István, polikróm faszobor, 19. század.
A berendezések szerkezete általában fenyőfából, míg a faragott díszítések hársfából készültek, amiket alapozás, festés és aranyozás, legtöbb esetben poliment aranyozás jellemez. Több helyen biológiai károsodás nyomait ész-leltük, aktív rovarfertőzést azonban szerencsénkre nem sok helyen találtunk. Sok esetben azonban fi zikai sérülé-sek, törésérülé-sek, hiányok, égésnyomok javításainak nyomai-val találkoztunk: átfestés, kiegészítés, csonkítás, átépítés formájában. Több faragott szobrot annyiszor átfestettek, hogy szinte felismerhetetlenek, vagy festett, aranyozott részeket addig tisztítottak, súroltak, amíg teljesen lekop-tatták a felületüket.
A következő kategóriába a változatos formájú és gazda-gon díszített liturgikus edények tartoznak. A legfontosabb rendeltetésű és legrégebbi egyházi edény a kehely. A ró-maiaknál ivókupaként szolgált ez a tárgytípus, mely három részből áll: talp, cuppa rész és a kettőt összekötő szár vagy nodus. Régen ez kő, csont, fa, üveg alapagyagokból ké-szült, a középkorban azonban már csak fémből készítették.
A kelyhek többnyire rézből, ezüstből néha aranyból van-nak, de kötelező módon a cuppa rész belseje aranyozott.
A legrégebbi liturgikus edényünk egy rézből tűzi aranyo-zással készült kehely, mely Nagybányáról származik és fel-tehetően a 16. század végére datálható (8. kép).
6. kép. Stuffl esser Ferdinánd műhelyében készült oltár.
7. kép. Stuffl esser Ferdinánd műhelyében készült oltár.
8. kép. Nagybányai kehely.
A klenódiumok többsége 18–20. századi. Anyaguk ezüst vagy réz (gyakrabban sárga-, mint vörösréz), általá-ban aranyozottak, és többségük inkább csak fi zikailag sé-rült. Vannak közöttük Joseph Kern, Anders, Bittner János, Hann Sebestyén műhelyeiben készült ötvös remekművek.
Az ötvösmunkákon belül a monstrancia az a tárgy, ame-lyen a barokk a legtöbbet gazdagított és változtatott. Ékes bizonyítéka ennek a lőcsei születésű Szilassy János öt-vösmester úrmutatója, melyet gróf Károlyi Anna rendelt, majd adományozott 1756-ban a ferenceseknek (9. kép).
Ez egyike a legszebben megmunkált műveinek, az egri, győri és a kassai úrmutatók mellett. Tűzzománc képei
bibliai jeleneteket ábrázolnak; színes zománcos virágok, angyalfejek, angyalalakok és ékkövek díszítik. Az úr-mutató egyike a legszebb és legértékesebb tárgyainknak.
Az ezüstből, aranyozott vagy ezüstözött rézből készült tárgyak többsége a használat során megkopott, vagy fi -zikailag megsérült. Ezeket megcinezték, javították, tisz-tították. A nem megfelelő tisztítások során a fémfelületek megkarcolódtak, az aranyozás megkopott, a vésett, cizel-lált felületekbe bennmaradt tisztítószerek (súrolópor, Szi-dol, fogpaszta) pedig vegyi reakciókat indítottak el, amik a tárgyak korrózióját eredményezték. Több esetben ezek a folyamatok a nedvesség aktiváló hatására felgyorsultak.
9. kép. Szilassy János ötvösmes-ter által készített úrmutató.
10. kép. Harang.
11. kép. A szatmárnémeti Püspöki Palota díszterme.
12. kép. A szatmárnémeti Püspöki Palota kápolnája.
Az ötvösmunkákon kívül megemlítjük a templom-tornyok harangjait, amelyeket a nyílászáróknak vagy a toronyablakokra felszerelt hálóknak köszönhetően né-hol tökéletes állapotban találtunk. Több helyen azonban a guano savas hatására a tárgyak felülete korrodálódott (10. kép). Minden esetben felhívtuk a fi gyelmet a meg-felelő környezet kialakítására, és javaslatokat tettünk azok megoldására.
A felmérési munkával párhuzamosan 2006-ban befe-jeződött a Püspöki Palota belső felújítása, aminek során a díszterem, a konferencia- és gyűlésterem, az irodák, a folyosók, az ebédlő és a püspöki lakosztály berendezés-re került (11–12. kép).
A leltározás során megismert festmények anyagából kiválasztott több mint 40 kép a palota belső tereinek falait hivatott díszíteni. A festmények többsége a nem megfele-lő tárolás következtében súlyosan megsérült. Felületüket szakadások, horpadások, lyukak, égések nyomai, karcolá-sok, a festékréteg pikkelyes leválása éktelenítették. Ezek a művészeti alkotások megmenekültek a pusztulástól, és hiteles helyreállításuk után visszakerültek az őket meg-illető helyükre, visszakapván esztétikai élményszerző szerepüket, a palota díszei lettek. A festmények többsége Meszlényi Gyula megyéspüspök 1887–1905 közötti gyűj-teményéből származik. A gyűjtemény újabb alkotásokkal bővült az elmúlt évtizedek során, többségük bécsi és bu-dapesti műhelyekből származik a 18–20. századból. Itt találhatóak többek között Pesky József, Kovács Mihály, Than Mór, Ziffer Sándor, Carl von Blaas, (13. kép) és Franz Russ munkái.
A fentiekben nagy vonalakban vázoltak történtek tár-gyi örökségünk megmentése érdekében az elmúlt három esztendőben a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyház-megyében. Az elkezdett munkálatok mind több és több tennivalót vonnak maguk után, melyeket, ha komolyan folytatunk, talán lelassíthatjuk, és több esetben meg-gátolhatjuk tárgyi örökségünk romlását és pusztulását.
A párhuzamok vonása orvostudomány és restaurálás kö-zött ismét megállja a helyét, eszünkbe juttatva az öre-gedés természetes folyamatát, ami ugyanúgy meglátszik az emberen, mint például egy régi festményen, vagy tárgyi örökségünk bármely darabján. Ezt támasztja alá Gael de Guichen kijelentése is, miszerint: „A múzeumok voltaképpen nagyméretű kórházak melyekbe pusztulni tér kulturjavaink jó része”.1 Hogy elkerüljük e pusztu-lást, ne feledjük tehát, hogy a bomlasztó hatású vegyi folyamatok mechanizmusát a nem megfelelő környezeti fi ziko-kémiai tényezők indítják el. Ezért fi gyeljünk tár-gyainkra, ne tegyük ki azokat sokkoló hatásoknak, kör-nyezetváltozásoknak, fölösleges károsító hatásoknak, és ne feledjük, hogy mindig egyszerűbb megelőzni, mint helyrehozni.
1 Gael de Guichen, Veszprém, 1977. Nemzetközi Muzeológus Szeminá-rium.
IRODALOM
A Szatmári egyházmegye jubileumi sematizmusa, Szat-márnémeti, 2006.
Útmutató épített és tárgyi örökségünk megóvásához, szerk. Káldi Gyula – Várallyay Réka, Kulturális Örök-ségvédelmi Hivatal, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2004.
RADOSAV, Doru: Satu Mare – ghid de oras. Editura sport si turism, 1984.
Puskás Éva Restaurátor
Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség 440010 Szatmárnémeti
Str. 1 Decembrie 1918 nr.2 Románia
Tel: +40-361-429-632 Mobil: +40-747-029-610 E-mail: puskas58@freemail.hu
13. kép. Carl von Blaas: Szent Péter, olajfestmény.
Introducere
Conferinţa anuală a restauratorilor organizată la Odorheiu Secuiesc are inclusă în program vizitarea unui obiectiv cultural de seamă dintr-o regiune anume. Cu aceste ocazii destinaţiile primare sunt reprezentate de biserici sau clă-diri declarate monumente istorice, însă satele secuieşti au un farmec aparte, atrăgând atenţia vizitatorilor prin condi-ţiile tradiţionale evidenţiate. Structura specifi că a aşezări-lor, omogenitatea arhitecturală caracteristică unor regiuni, totodată multitudinea de soluţii individuale ce diferă de la sat la sat, desemnează imobilele rurale ca parte a patri-moniului construit. Casele de locuit, acareturile şi porţile ridicate pe frontul străzii sunt toate amprente exacte ale modului de trai specifi c. Prin prisma evenimentelor din ultima jumătate de secol a devenit şi mai evident faptul că imaginea de admirat al satului nu este eternă, ci a păşit în etapa celor mai intensive schimbări. Introducerea forţată a producţiei centralizate de stat, pe lângă desfi inţarea pro-prietăţii private, a nimicit sistemul de valori, cutumele şi organizarea seculară a satului secuiesc. Mai apoi desfi in-ţarea cooperativelor agricole a dus la eliberarea unei forţe de muncă lipsită de potenţial economic şi de experienţă de producţie. Iar de aici a urmat doar un pas până la rece-siunea sectorului agrar, care cu doar un deceniu în urmă reprezenta sursa existenţială de bază şi totodată prestigiu social. Viaţa de zi cu zi trăită sub semnul „modernităţii”
şi-a lăsat vizibil amprenta şi pe viaţa comunităţilor mai restrânse. Schimbarea fondului material, cavalcada faţa-delor, apariţia unor forme de arhitectură străine locului ne atrag atenţia asupra faptului că nu doar ocrotirea mo-numentelor istorice râmăne o problemă nerezolvată, ci şi imaginea tradiţională a satului, tipurile de casă specifi ce regionale, precum şi interiorul necesită o atenţie sporită, fi ind obligatorie o consolidare a condiţiilor la faţa locului.
Principiile creionate mai sus sunt de bază pentru instituţia organizatoare. Noi credem că şi cercul profesional al re-stauratorilor ar fi un mediu adecvat pentru conştientizarea valorilor locale.
O vizită în satele de pe văile Homoroadelor a repre-zentat o parte din programul conferinţei restauratorilor, ajunsă momentan la ediţia a opta. În spiritul unei perso-nalităţi de renume al acestor meleaguri – adică a lui Já-nosfalvi Sándor István – am simţit obligaţia noastră, şi totodată o necesitate, atragerea atenţiei publice asupra va-lorilor culturale ale regiunii: „străduieştete să-ţi cunoşti locul natal sau unde trăieşti – orişicum ar fi acesta – şi
fă această parte mai restrânsă a patriei tale cunoscută şi altora”.1 Momentul fi nal al sesiunii ştiinţifi ce a con-stat într-o prezentare a valorilor etnografi ce de pe valea Homorodului Mic şi cel al Homorodului Mare. Iar lucra-rea de faţă – datorită spaţiului alocat şi cerinţelor de gen – se rezumă doar la o prezentare sumară a culturii materiale ale acestei regiuni, considerată unitară din punct de vede-re etnografi c, punând un accent mai deosebit pe modul de folosire a resurselor, pe activităţile de producţie, pe cele mai de seamă caracteristici ale patrimoniului construit, şi nu în ultimul rând pe artă populară moştenită.
Ne referim la şirul de aşezări – ca aparţinând acestei regiuni – de pe teritoriul delimitat de Munţii Harghitei de Sud, de partea nordică a Munţilor Perşani şi de dealurile de pe extremitatea estică a Bazinului Odorheiului, răsfi -rate pe văile paralele ale Homorodului, acestea extinzân-du-se spre sud. Delimitarea acestei regiuni însă nu este deloc uşoară, deaoarece din punctul de vedere al sistemu-lui de ape ar putea fi incluse mai multe aşezări din fostul Ocol Rupea, precum şi două sate ale comunei Ulies, din Scaunul Odorhei. Urmărind omogenitatea socială şi arhi-tecturală, satele situate de-a lungul Homorodului – în sen-sul mai restrâns al delimitării – sunt cele care reprezintă obiectul lucrării de faţă.
Această regiune naturală şi etnografi că diversifi cată se poate împărţi în alte trei unităţi mai mici. Podişul dinain-tea faţadei sudvestice a Harghitei Centrale – „Havasalja”
– cuprinde două aşezări: comuna Căpâlniţa şi localitatea Vlăhiţa, declarată oraş în anul 1968. Homorodul Mic este alcătuit din aşezări de pe valea râului ca acelaşi nume, adică comunele Lueta, Mereşti şi Ocland, ultimul însu-mând satele Crăciunel, Satu Nou şi Ocland. Homorodul Mare, numit după râul având un curs paralel cu cel anteri-or, prezintă toate aşezările întrunite sub numele comunei Mărtiniş: Aldea, Bădeni, Ghipeş, Comăneşti, Călugăreni, Sânpaul, Petreni, Chinuşu, Locodeni, Rareş, Orăşeni şi bineînţeles Mărtiniş.
În zilele noastre regiunea văii Homoroadelor este con-siderată o regiune dezavantajată a Secuimii. Până nu de-mult condiţia căilor de acces a făcut ca circulaţia să fi e aproape imposibilă, iar lipsa căii ferate a îngreunat cir-culaţia mărfurilor. Condiţia dezavantajată a regiunii este accentuată şi de faptul că nu putem vorbi de existenţa întreprinderilor mari, iar în sectorul agrar încă se
folo-1 Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Ho-moród mentén. Cluj,1942.