A politikai-ideológiai bal- és jobboldal átrendeződése 1998 és 2005 között

Az 1998-as választás volt az első Magyarországon, amely egy nagyon leegyszerűsített politikai térben zajlott le. A kampány és maga a választás is roppant kiélezett volt, a választási eredmények is két nagyon kiegyenlített politikai blokk jelenlétét mutatták. A folyamat nem akkor kezdődött, hanem 1994-ben, amikor az akkori szocialista-liberális koalíció nagy többséggel alakíthatott kormányt. Az ezt követő időszak a pártpolitika szempontjából lényegében azzal telt, hogy a politikai jobboldal megszervezte magát, majd egy kivételesen alacsony részvétellel jellemzett választáson megszerezte a kormányalakítási jogot. A jobboldal egységesülése ebben a ciklusban, kormányzati pozícióban fejeződött be, azzal, hogy a Fidesz koalíciós partnerei lényegében felőrlődtek.

A folyamat során a választópolgárok oldaláról is lezajlott egy átrendeződés a politikai jobboldal és a baloldalon való elrendeződés tekintetében. Az 1998-as Háztartás Monitor vizsgálat és a 2005-ös monitor vizsgálat adatainak segítségével ezt mutatja a 11.1. és a 11.2. ábra, amelyből jól látható, hogy a szavazatok mind nagyobb hányada koncentrálódott a két legnagyobb párt szavazótáborában. A Fidesz és az MSZP egyre inkább dominálta a politikai bal- és jobboldalt. Mielőtt azonban nagyon messzemenő állításokat fogalmaznánk meg, ide kívánkozik néhány módszertani megjegyzés.

Először is, az ábra úgy láttatja (leegyszerűsítő módon) a politikai teret, mint ami leírható ebben az egy dimenzióban. Kétségtelen van is ebben valami, hiszen mind a pártok számára egyszerűbb így gondolkodni, mind a választópolgárok számára van vonzó abban, hogy egyszerűbb képletekben lássák a világot. Ugyanakkor azonban számos olyan politikai kérdés van, ami nem sűríthető bele ebbe az egyszerűsített politikai képbe. Ezzel itt most csak érintőlegesen foglalkozunk, amikor majd a konzervatív-liberális dimenzióban vett megosztottságra utalunk.

M O N I T O R 2 0 0 5 1 6 5

11.1. ábra Az egyes pártok szavazóinak megoszlása a politikai-ideológiai bal-jobb skála mentén 1998-ban

1.2. ábra Az egyes pártok szavazóinak megoszlása a politikai-ideológiai bal-jobb skála mentén

2005-Forrás: TÁRKI Háztartás Monitor 2005 0

100 200 300 400 500 600 700 800 900 1000

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

ezer fő

mszp fidesz szdsz mdf fkgp egyéb

ismeretlen, bizonytalan

bal jobb

Forrás: TÁRKI Háztartás Monitor 1998

1ben

0 100 200 300 400 500 600 700 800 900 1000

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

ezer fő

mszp fidesz szdsz mdf egyéb

ismeretlen, bizonytalan

bal jobb

Másodszor, részben a kutatói előrelátás hiánya, részben pedig egy egyszerű pszichológiai tény is hozzájárul ahhoz, hogy a politikai-ideológiai tér két oldalán nem szimmetrikus a Fidesz és az MSZP szavazóinak eloszlásgörbéje. A bal-jobb skála ugyanis úgy tízfokú, hogy az valójában kilenc, hiszen amikor a választópolgárokat arra kérjük, helyezzék el magukat egytől tízig, automatikusan az 5-ös értéket tekintik középnek. Mindenki 5-öt mond, ha magát középre szeretné pozícionálni. Így azonban azoknak, akik balra helyeznék magukat, csak négy érték „marad”, míg azoknak, akik jobboldalinak tartják magukat, öt érték áll rendelkezésükre. Részben ennek köszönhető, hogy a baloldali eloszlásgörbe „csúcsosabb”: nincs hely arra, hogy elnyúltabb legyen. Másfelől persze vannak politikai okok is a Fidesz laposabb görbéje mögött, hiszen bizonyos mértékig láthatóan tudatos törekvés a Fidesz politikai vezetésének oldaláról az hogy „széleset merítsenek” és a teljes jobboldalt a Fidesz ernyője alá vonják. Korábbi elemzésünk szerint éppen ez volt az egyik oka annak, hogy 2002-ben sokan a kampány végén azt az oldalt választották, amelyik szubjektíve közelebb volt hozzájuk (így találták meg a baloldalt).

Az 1998-as és a 2005-ös ábra összevetéséből azonban jól látszik egyfajta polarizálódás. A két szavazótábor a politikai bal-jobb terminusaiban értékelésében egyre távolabb kerül egymástól. A két tábor közötti „árok” hasonlata valószínűleg valami ilyesmit jelentene akkor, ha valaki empirikus tartalmat szeretne neki adni. Nehéz persze megmondani, hogy ebben a távolodási folyamatban mi volt a domináns: a pártok törekvése arra, hogy széthúzzák a politikai teret, vagy pedig inkább fordítva zajlott le a dolog. Nevezetesen: mivel a politikai paletta egyre inkább kétszereplős lett, a bal-jobb címke egyre inkább pusztán annak leírása lett, hogy az adott szavazópolgár melyik pártra szavazna.

Könnyen lehet tehát az, hogy nem a pártok távolodtak, hanem a szavazók, mivel körükben amúgy is erősödött a párthűség, egyre inkább azonosulni tudtak az adott politikai oldal kódjával.

röviden szó fog esni. Most nézzük meg, hogy számszerűen mit is jelentett ez a fajta „távolodás” (11.5. táblázat). Az összes választópolgár mediánja (feltételezve, hogy a politikai bal-és jobboldal között megközelítően egyenlően oszlanak meg a szavazatok, mindig valahol 5 körül van. Ezt látjuk 1998-ban és 2005-ben is. Az egyes pártok eloszlása azonban mozog ezen a skálán, amit e rész-eloszlások momentumainak elmozdulása is mutat. A szocialisták mediánja 1998-ban a jobb skála 4-es értékét foglalta el, 2005-re pedig a hármast. A szocialisták átlagos bal-jobb pontja 3.7-ről 3.1-re mozdult el. Még jelentősebb volt a Fidesz „kifelé” tolódása: medián szavazójuk a 6-os értékről a 7-esre mozdult, átlagos pontszámuk pedig 6.1-ről 7.1-re mozdult el.

Érdemes megfigyelni, hogy a két kisebb párt szavazói nem mozdultak el lényegileg, viszont azon a pozíción, ahol ők vannak, kevesebb is lett a szavazó. Jól látszik tehát a politikai paletta centrifugális jellegű mozgása, amiről azonban nem tudjuk, meddig fog tartani. Nagyon sokan vannak ugyanis azok a szavazópolgárok, akik nem nagyon mozdulnak el a politikai közép pozíciójából. Lehet, hogy a 2002-es választáshoz hasonlóan megint sokan l2002-esznek az impulzív szavazók (Kolosi és Tóth, 2002) de az is könnyen meglehet, hogy a két kisebb párt vagy egy harmadik felnő a politikai közép szavazatira építve.

Szó volt arról, hogy a politikai tér bonyolultságát nagyon leegyszerűsítetten modellezi a bal-jobb skála.

Szakértők és politikai elemzők ajánlják azt, hogy a politikai teret valójában egy koordináta rendszernek kell elképzelni, amelyben a másik dimenziót valamilyen gazdasági vagy kulturális kérdésben foglalt álláspontok jelölik ki. A magyar irodalomban ilyen koordináta rendszerek segítségével mutatják be a pártok elmozdulásait Körössényi, Tóth és Török, 2005. Nagyon szemléletes ábrázolást nyújt az, ha a bal-jobb skála mellett a konzervatív-liberális dimenzióban igyekszünk feltérképezni a szavazó elhelyezkedését (a magyar politikai rendszerre lásd például Fábián, 2005). A szóban forgó dimenzió bevonása azonban nem probléma mentes: ezt jelzi például az is, hogy empirikus alkalmazások során a pártok egy sajátos haránt elhelyezkedésben mutatkoznak benne. Ez elsősorban azért van, mert a konzervatív-liberális dimenzió mentén nem nagyon szóródnak a választópolgárok. Ez látszik a 11.5 táblázatunk jobb oldali paneljében is. A konzervatív-liberális tengely igazából egyetlen párt szavazóit sem „szórja”, a szabaddemokraták szavazói kivételével. Az ő liberális-konzervatív pontszámaik mozdulnak csak el lényegesen a teljes eloszlás mediánjától (mediánjuk 7, átlaguk pedig 7.1 volt).

Erről a következő alfejezetben még

M O N I T O R 2 0 0 5 1 6 7